Egy új világ, vagy mégsem?4

4. fejezet

Amikor felébredtem, meglepődve tapasztaltam, hogy a cellámba vagyok. A fürdőruha még mindig rajtam van, de már nem érzem, hogy össze akarna húzni. Mocorgásomra Kellan megszólalt.
-Hé, kölyök jól vagy? Mégis mi a fenét csináltak veled?!
A vérfarkas szemeiben komoly aggódást véltem felfedezni.
-Kellan, nyugodj meg jól vagyok, legalábbis azt hiszem.
-Gyere ide.
Lassan felkeltem az ágyról és odamentem hozzá. Leültem törökülésbe elé.
-Mennyi ideje voltam kiütve.
-Nagyon sokáig. Azt hittem, ... azt hittem kómába estél. Na-gyon megijedtem kölyök. Ezek az átkozott láncok!
Kellan dühösen megrángatta a láncait.
-Hogy érzed magad?
-Nos, tudom, hogy kaptam a véredből, de most nem érzek semmilyen fájdalmat vagy mellékhatást.
-Valószínű, hogy átaludtad az egészet. Most más volt igaz? Mit csináltak?
Kellan még sosem kérdezte meg, hogy mit tettek velem, de az aggodalom a szemében egy kicsit jóleső érzést keltett.
-Bill elvitt a laborba, ott le kellet fürdenem és ezt a ruhát kaptam. Beleraktak egy tartály szerű medencébe. Kábelek úszkáltak körülöttem és egy maszkot kellet felvennem. A doki megnyomott egy gombot és a kábelek a ruhán lévő korongokhoz tapadtak. Arra még emlékszem, hogy a véred és más folyadékok elindulnak a csőben a testem felé. Aztán elaltattak.
Elkezdtem felállni az agyamról és Kellan elé cammogtam, majd előtte leültem.
-Egyedül voltál?
-Nem, mellettem volt még egy medence, abba az egyik lányt rakták. Attól a lánytól kiráz a hideg.
-Hm. Kölyök!
-Igen?
-Éhes vagyok.
-Ó!Hát persze! Ki tudja, hogy mióta aludtam?! Haha!
Az erőltettet nevetésem nem jött be, mert elkezdtem sírni.
-Bocsi Kellan máris hozom.
A könnyeimet törölgetve elkezdtem felállni, de Kellan megragadta a karom és magához rántott. A fejemet a vállához rakta, az egyik kezével a hátamat simogatta a másikkal átölelt.
-Nem vagyok érzelgős. Nekem nincs lányom csak négy fiam, de mindig is szerettem volna, legalább egyet. Éppen ezért nem tudom, hogy mit kéne most tennem vagy mondanom. Ilyen sem történt még velem, a vérfarkasok vezére vagyok és a tanács tagja, de soha nem hittem volna, hogy egy síró lánnyal nem tudok boldogulni.
-Szip-szip. Kellan te aztán tudsz vigasztalni. Haha, most már sokkal jobban vagyok.
Mosolyogva bontakoztam ki az öleléséből.
-Még ha nem is tudod, hogy mit kell mondani, azért tudod, hogy mit kell tenni. Köszönöm.
Nem szóltunk egymáshoz nem voltam éhes, ezért először Kellant kezdtem el etetni.
-Mesélnél róluk?
-Kikről?
-A fiaidról.
Kellan sokáig nem szólt, kerülte a szemkontaktust, de aztán nagyot sóhajtót és elkezdte.
-A legidősebb fiam a nagy háborúk után született vagyis több mint 300 éves. Neki már dédunokái is vannak, már ők is felnőttek. J. nagyszerű stratéga és szeret rendet teremteni, ezért ő a farkasvédők vezére.
-Mi az a farkasvédők?
-Olyanok mint nálatok a rendőrök csak ők a farkasok jólétét biztosítják. Ők oldják meg a rendbontásokat vagy ha egy másik faj inzultálja vagy megtámadja a mieinket. Nagyon büszke vagyok rá. A második legidősebb M. Néhány tized évvel tér el J.-től. Ő inkább harcos mint vezető. Senki sem tudja legyőzni persze csak én. Haha! De ne hidd, hogy ő egy barbár, nem-nem csak ezt a látszatot akarja kelteni, valójában csodásan játszik a hegedűjén és ha akar igazi úriember lesz belőle.Neki is van egy csodás felesége és gyerekei. A középső fiam C. ő a család esze. Tudod olyan tudós és feltaláló fajta. Számos elektronikai cégei vannak, amik nagyon jól mennek főleg a mai században. És a legkisebb A. ha mondhatom azt, hogy ő a család fekete báránya, igazi lázadó egy magányos farkas. Neki csak két törvénytelen gyereke van akik pont olyanok mint ő. De még így is szeretem őket.
-Tehát nem csak fiaid, de még unokáid és dédunokáid is vannak. Hűha, mégis hány éves vagy Kellan? 
-Hát a 800 éveimben járok, nemsokára visszavonulok és átadom a falkavezérszerepet a következő alfának.
-Csak nem a legidősebb fiad lesz az?
-Én is erre gondoltam, de ő nem akar lenni, szerinte ez túl nagy felelősség és megelégszik a parancsnoki poszttal.
-Akkor mégis kit választasz ha J. nem akar, M. meg szerinted nem rendelkezik vezetői készségekkel, C. pedig inkább a tudomány iránt érdeklődik, az ilyenekből nagyszerű stratéga lehet, de a harcokban nem biztos, hogy helyt állna.
-Pontosan gyorsan kitaláltad. A XXI. században már nincs annyi harc mint régebben sőt több évszázada nem volt háború a fajok között. De még ha be is következik C. nem tudná megnyerni.
-És ha J. segítene neki, mondjuk nem irányítaná, hanem csak tanácsokat adna neki?
-Ez is egy jó gondolat, de C. és J. nincsenek annyira jóban, tudod az a gond, hogy C. túlságosan is fennhordja az orrát.
-Értem. És mi van A.-val. Lehet, hogy kicsapongó életet él, de lehet hogy jó vezető válna belőle.
-Az a gond, hogy A. nagyszerű srác, de nem felelősségtudó. Nem tudná vezetni a falkát és vén öreg farkasokat is, ez neki túl nagy falat lenne.
-Akkor a fiaid közül ki van lőve a vezér hely.
Kellan lassan bólintott. Észre sem vettük, hogy már mindketten megettük az ételt. Fojtogató csend állt be közöttünk. Megitattam Kellant, majd én is ittam egy két pohárkával. 
-És veled mi van kölyök? A te életed milyen volt?
Felmásztam az ágyam széléig, a hátamat a falnak vetettem és bámultam az ajtót.
-Az én életem egyáltalán nem olyan mint az átlagos embertiniké.
-Ezt mégis, hogy érted?
-Egészen 10 éves koromig magántanuló voltam. A testem nem elég erős, ezért mindig megbetegedtem. A szüleim úgy voltak velem, hogy lehet, hogy meg sem érem a felnőttkort. Amikor már elegem volt a folytonos otthonlétből kierőszakoltam a családomtól az iskolát. Nagyon szerettem iskolába járni, nem lett sok barátom, de akik azok lettek, azokra mindig számíthattam. Már gimnáziumba járok, de az idevezető utam nagyon nehéz volt. Minden évben teszteket kellet írnom, mert nem volt elég a jegyem és nem volt meg az óraszámom. Most nyári szünet van, mielőtt elraboltak volna megint beteg lettem. Éppen az orvosomtól jöttem haza, amikor elraboltak.
-És az orvosok mit mondanak a betegségedről.
-Hát ez-az semmit! Szerintük a szervezetem gyenge, ezért fogékony a betegségekre. Mindenféle gyógyszerrel próbálkoztak, de végül mindig beteg lettem.
-Milyen gyakran történik ez meg veled?
-Hónaponta. Az igazság az, hogy már nem számolom. Belefáradtam. Amíg szabad voltam naiv álmokat követtem, de most hogy itt vagyok már tudom, hogy semmi esélyem.
-Mégis mire?
-Mindig az volt az álmom, hogy rendőr leszek, nem törődtem a betegségemmel csak ez-az álom tartott életben. A szüleim már gyerek korom óta felteszik nekem a kérdést, hogy mi akarok lenni ha nagy leszek és én mindig küzdöttem, hogy teljesítsem a jövőbeli tervemet. De most ... most már csak szabad akarok lenni. Nevetséges nem igaz, Kellan? 
Hirtelen elkezdtem fázni, alig kapok levegőt. Vacogva, kapdosok levegő után. Jaj, ne? Miért?
-Ke-llan úgy vvv néz-ki, hogy mmégsssem a-llud-ttam át a mme-llék-hha-tásst.
Az ágyon fekve magzatpózban szenvedtem a farkasvér mellékhatása miatt.
-Hé, kölyök! Maradj velem! Erősnek kell lenned.
-Mmmi ér-ttel-mme, ha ú-ggyis mmeg-hha-llok?
-Kölyök ne beszélj butaságokat! Akkor mégis miért maradtál eddig életben? Miért épp még az elméd? Ha tényleg megakarnál halni, akkor már rég megtörtél volna, úgy mint a többiek. Te kölyök, te vagy az egyetlen, aki túl fogja élni az átváltozást, biztos vagyok benne.
-Ddde azz átt-vváll-tto-zzáss-hhozz kell a hha-rra-ppá-ssodd.
-Ha eljön az ideje megfogom tenni.
A testem ég, de még így is majd megfagyok. Legszívesebben ordítanék.
-Kkel-lan.
-Igen kölyök?
Próbálok mosolyogni a becenevemen, de csak egy fintorra telik tőlem.
-Kkér-llek bbe-sszélj, ttereld el a fffi-ggyel-mmme-mmet, kkér-llek.
-Beszéljek oké az menni fog. Mit szólnál a világom fajaihoz? Az jó lesz?
-Iiggen.
-Akkor kezdem a vérállatokkal. Mint már tudod léteznek vérfarkasok, de nem csak ez a faj van, ugyanis vannak vérmacskák és más vérállatok. A macskáknál vannak: oroszlánok, tigrisek, leopárdok, pumák, gepárdok, de ide tartoznak a macskák fajtái is. Más vérállatok például: medvék, nyulak, rókák, rozmárok és fókák, szarvasok, borzok, vadkanok és kígyók. Egykor a sellők is a vérállatok közé tartoztak, de mostanra már külön faj lett. A vérállatok átváltozása háromféle lehet. Az egyik amikor ember formából átlagos állatnak tűnővé válik, de egy kicsit nagyobbakká. A második forma ember és állat forma között van, valójában azon a határon van, hogy senki nem tudja megmondani állat vagy emberhez hasonlít a legjobban. A harmadik forma csak nagyon kevesünknek sikerül az a részleges átváltozás, ilyenkor ember formában vagyunk csak a farkas szemünk, fülünk, farkunk és karmunk lesz, persze ezeket lehet szabályozni, ha valamelyiket nem akarunk az nem lesz.
Kellan hangja nagyon megnyugtató volt, hasonlít apukám hangjára. Emlékszem, amikor kicsi voltam apa mindig mesét olvasott nekem, amin elaludtam, nagyon szerettem. Észre sem vettem, hogy annyira mélyen elaludtam, hogy már nem is érzem a vér melléhatásait. Csak a jól ismert sötét, érzéketlenség vesz körbe. A rabságom elején átkoztam az egészet, mert ez mindig elékeztetett a valóságra, de most csak örülni tudok ennek. 
Csak én és a sötétség. 
Senki sem zavar meg.
Semmilyen érzést nem érzek.
Bár rövid időre, de békére leltem.

Család, otthon, szerelem?4

IV. Fejezet

Egymásra vigyorogtunk, majd megpróbáltam kihúzni magam (ami baromira nehéz volt) és elindultam a tömeg felé.

-Gyere Ian! Menjünk haza!

Szokás szerint nem vártam meg. A falka ketté vált és meghajoltak előttem, ezzel kimutatva tiszteletüket. Csak mentem tovább nem biccentettem vagy köszöntem meg, nem foglalkoztam senkivel minél gyorsabban elakartam hagyni az egykori falkámat. Amikor a következő utcába fordultam Ian már mellettem sétált.

-Cat jól vagy?

-Hüüü, nem Ian, nem vagyok jól. Rád dőlhetek?

-Persze.

Ian

Cat lassan rám dőlt és így folytattuk az utunkat. Olyan könnyű volt és törékeny. Hozzádörgölőztem. Azt akarom, hogy tudja rám mindig támaszkodhat. Még senki sem állt ki mellettem, de ő megtette, pedig nem is ismerjük egymást olyan régóta.

-Ian, kérlek vigyél a hídhoz.

-Biztos vagy benne Cat? És mi van azzal a szabállyal, hogy ne maradjunk ki sokáig mert akkor ki leszünk zárva?

-Nem érdekel, legalábbis most nem. Nagyon fáradt vagyok és tele vagyok vérző sebekkel. De te nyugodtan haza mehetsz.

Megdöbbentem, ez a lány képes vérző sebekkel a szabadban aludni csak azért, hogy ne okozzon gondot a gazdáinak. Nem tudom, hogy őrültnek vagy nagyszerűnek nevezzem.

-Azt hiszed, hogy ezek után magadra foglak hagyni?! Hát akkor csalódást kell okoznom. Nem mozdulok mellőled! Veled maradok, nem hagylak egyedül!

Cat nem szólt semmit, csak mentünk tovább a hídhoz.

Odavittem a híd falához, ott kényelmesebben el tud helyezkedni. Már alig tudta nyitva tartani a szemeit.

-Aludj Cat!

Egy kicsit ott maradtam, de aztán rá jöttem, hogy valószínűleg miattam nem tud aludni, ezért el akartam menni sétálni egy kicsit. Már majdnem kint voltam amikor halk, rekedt hangon megszólalt.

-Ian, kérlek maradj itt.
Megdöbbenve fordultam hozzá, fel akart állni, de én azonnal odaugrottam hozzá.
-Jól van itt maradok.
Lefeküdtem mellé, nem túl közöl hozzá, nehogy megsértsem vele. De ő meglepetésemre közelebb jött és a mellkasomhoz bújt.
-Nem baj, Ian?
Istenem biztosan álmodok!
-Nem, dehogy csak nyugodtan helyezd magad kényelembe.

Cat összekucorodott a mellkasomnál, aztán már aludt is. Iszonyatosan édi volt. Halkan szuszogott, a szívem ettől a hangtól gyorsabban kezdet el verni. El sem hiszem, de beleszerettem. Meg fogom szerezni és együtt fogunk élni az új családunkkal. Elkezdtem lefertőtleníteni a vérző sebeit, meg sem mozdult.
Sokáig vigyáztam rá, de sajnos nem vagyok egy éjjeli bagoly, ezért elaludtam. Reggel arra keltem, hogy a nap belesüt a szemembe, valami hideg nyomódik a hátamhoz és iszonyatosan puha és meleg valami dörgölőzik a mellkasomhoz.

Amint kinyitottam a szemem minden eszembe jutott. Cat! A falka! Cat harca! Az alfa! Cat az alfa lánya! Cat alszik a mellkasomon! Istenem hát lehetne ennél jobb nap?

Cat

A szentségit, mintha kétszer elütöttek volna. Ah fáj mindenem! Hmmm. Valami puhát érzek. Istenem, de finom?! Bár milyen állom is ez, nem akarok felébredni. Valami vagy valaki elkezdte lökdösni a fejem.
-Na, hagyd abba még alszom!
-Hahaha, Cat ideje felkelni, hasunkra süt a nap ... mind két értelemben.

Miiii! Ez nem Noel hangja, ha nem az övé akkor ..... IAN!
Azonnal fölpattantam, ami nagy hiba volt.
-Kyáááááááááááááááááááá! Istenem ez rohadtul fáj!
-A francba Cat, mégis miért kellet ilyen hirtelen felpattannod?
-Mi van?! Persze, hogy megijedtem, hiszen nem emlékszem, hogy veled feküdtem volna le.
-Az éjjel te bújtál hozzám. De ahogy látom, már sokkal jobban vagy, akkor mehetünk haza.
Ian szemén valamilyen érzés elsuhant, de túl gyorsan ahhoz, hogy értelmezni tudjam. Várjunk csak azt mondta, hogy HAZA? Úgy néz ki, hogy döntött, nagyszerű!!!
-Akkor menjünk haza.


Két hét múlva

A sebeim begyógyultak. Noelék nem örültek, hogy sérülten jöttem haza, ezért igyekeztem jó cica módjára kiengesztelni őket. Szerencsémre hamar megbocsátottak. Ian továbbra is tanulja a házi cica életet, nagy megkönnyebbülőssel tapasztalom, hogy már egész jól belerázódott. Minden szabályt kívülről fúj és ezeket be is tartja. Mostanában Ian a szokottnál is furcsábban viselkedik, kihasználja az alkalmat és folyton megérint. Az elején úgy gondoltam véletlen az egész, de aztán egyre sűrűbben teszi meg. A modora is változott, néha behízelgő máskor csöpögősen kedves, lassan rosszul leszek tőle. Hiányzik a kissé pimasz, de szórakoztató kandúr.
Egyik nap betelt a pohár, éppen a kedvenc sorozatomat néztem és már majdnem elaludtam, amikor Ian a hátamnak dörgölőzött.
-Ian te mégis mi a fenét csinálsz?
-Hmmm. Arra gondoltam, hogy egy kicsit kényeztetlek.
-Hogy mi van?!
Felpattantam a kanapéról és a szemébe néztem.
-Neked mégis mi a bajod?!
-Jaj, Cat! Ne csinálj ekkora ügyet ebből!
-Én nem csak erre gondolok, amióta hazajöttünk a hídtól azóta furán viselkedsz. Mégis mi a bajod van?!
Ian bűnbánóan a karmait bámulta.
-Lehet, hogy ez valami... tudod ... valami férfi izé?
-MI! Tudtommal ilyen csak a nőkkel van, nekem nincsenek ilyen gondjaim.
-Akkor mégis mi a bajod?
-Haaa. Nézd Cat szeretek itt lenni és neked hála már nem is gondolok a falkára, szabad lettem, te megváltoztattad az életem és én ...
Mielőtt befejezhette volna a mondandóját a bejárati ajtó kinyílt és Noel jelent meg.
-Noel!!!!!!!
Ezerrel szaladtam neki, de mielőtt nekiütközhettem volna a karjaiba ugrottam.
-Haha, Cat mint mindig szórakoztató a köszöntésed.
Noel megvakargatta a füleim tövét aztán elment a konyhába.
-Mit is akartál mondani Ian?
Mire visszaértem a nappaliba ő nem volt sehol.
-Ian, merre vagy?
Az egész házat feldúltam, de ő nem volt sehol. Biztos elment sétálni.

3 nappal később:

Ian még mindig nem jött vissza. A napjaim már nem szórakoztatóak, inkább unalmasak. Most, hogy Ian nincs itt nincs kivel beszélgetnem.  Talán ideje lenne megkeresnem. Mi? Nem, nem, nem ő döntött, úgy hogy nem jön haza, bár az okát nem tudom, mégis így lesz a legjobb. A nappaliba már a hatodik körömet tettem meg amikor eldöntöttem, hogy megkeresem. Minden szomszédot megnéztem, utcákról utcákra jártam, de Ian sehol. Már kezdtem feladni a keresgélést, amikor a kedvenc fám tövénél megláttam. Éppen szundikált. Ez mégis, hogy képzeli?! Átkozott kóbor. Elfáradtam, ezért felmásztam a legkényelmesebb ághoz és lefeküdtem.
-Kóborhoz képest elég sokáig bírtad a házi cica életet.
Ian gyorsan felkapta a fejét és körbenézet, majd megint lepihent.
-Tudod azt hittem, hogy komolyan gondolod, de úgy néz ki, hogy tévedtem.
Ian most már állva nézet körbe, de nem talált semmit.
-Mond csak jó volt  az emberek kosztját enni? Pihe-puha ágyikóba aludni?
A foltos kandúr elkezdet a fa körül sétálni, figyelte a környezetét.
-És meséld csak el, milyen érzés volt elhitetni velem ezt az egész elkötelezettséget, majd megint és megint, egész álló nap?
Megállt és felnézett a fára. Tökéletesen rám látott, ahogy ott fekszem az ágon és lustán figyelem őt.
-Tudod, akkor is ott aludtál. Pont ott ahol vagy. Az volt életem legjobb napja.
-Hagyd abba ezt a szarságot! És térj a lényegre.
-Már nem akarok veletek élni!
-Esetleg az okát is elmondanád?!
-Ha akkor nem futottál volna el, akkor már tudnád?
-Elfutni? Mégis mikor futottam el?
-Amikor kérdezted, hogy mi a bajom én meg el akartam mondani, amint megjött Noel te füled, farkad behúzva rohantál hozzá.
-Nem igazán értem, hogy mi a bajod ezzel, eddig nem volt gondod azzal, hogy így köszöntsem azt, AKI MEGMENTETTE AZ ÉLETEM!
-De akkor éppen beszélgettünk.
-Rendben, igazad van, nem kellet volna egyből elrohannom, meg kellet volna várnom a mondandód végét. Éppen ezért kérlek fejezd be.
Leugrottam a fámról és Ian elé ülve néztünk farkasszemet.
-Szeretlek!
Megdöbbenve bámultam rá.
-Mi a ....
-Várj hagyd fejezzem be. Szeretlek amióta megláttalak. Amikor megverted a két kóbort mint egy tigris olyan szép, egzotikus és erős voltál egyszerűen fantasztikus. Megpróbáltalak elcsábítani, de te nem dőltél be nekem, ami elég ritka.
-Pontosan mert nem vagyok egy tüzelő kis szuka!
-Hát ez az egyáltalán nem vagy olyan mint a többi nőstény és ez vonzott, el sem hiszed, hogy mennyire. Amikor végig kellet néznem a Dimitrivel folytatott harcodat azt hittem, hogy kicsinálom az öcsédet, ha nem enged oda hozzád és amikor a tested élettelenül feküdt a talajon, úgy éreztem, hogy egy darabot kitéptek belőlem.Te már nem emlékszel, de a hídnál megígértem, hogy mindig ott leszek veled és megfoglak védeni.. Az utóbbi időkben azért voltam veled ilyen nyomulós mert azt akartam, hogy rágyere az érzéseimre, úgy néz ki ez nem jött be.
Hát megkaptam a választ és vaúú. Erre nem számítottam, de mire igen? Most válaszolnom kéne, de mégis mit? Most először vallottak nekem szerelmet és én nem tudom, hogy mit kéne válaszolnom. Kedvelem Iant. Nem ez nem igaz én többet érzek iránta. Ebbe a három napba egyszerűen idegennek éreztem magam, másnak. Akkor ez lenne az? Ha az egyik nincs velünk akkor már nem is buli az élet?
-Én is szeretlek.
-Mit mondtál nagyon halkan mondtad.
-Én is szeretlek. De ne hidd azt, hogy ezek után a kanos kandúrt játszhatod.
-EZ AZ JUHÚÚÚÚÚÚÚ!
Ian össze vissza ugrándozott és nyávogott.
-Nem bánod meg, esküszöm nem fogod megbánni. Szeretlek.
-Én is.
Egymáshoz dörgölőztünk az arcunkat utána haza mentünk együtt.
Most már csak a sors dönti el a továbbiakat, de biztosan mi együtt leszünk és számíthatunk egymásra.