2016. december 16., péntek

Egy új világ vagy még sem? Vége

Epilógus


Az évek teltek a pokol hamar megváltozott. Ahogy a három boszorka mondta, Suzanne neve minden könyvben szerepelt valamilyen formában. A kis farkas lányok nem hercegnők akartak lenni, hanem erős és határozott vándorok. Marone megszülte a lányát, akit Suzannenek nevezett el, férje akarata szerint. Leo és Borka már a harmadik gyermeküket várták, ahogy Vudék is. A Fardian falkát ideiglenesen Kellan fiai vezették. A sárkányok visszatértek a hegyekbe, de Eldora a Fardian Birtokon maradt. Dum a félvér démon visszavonultan él, csak a barátai látogatják. Az idők során mindenki nagy megdöbbenésére Dum gyorsan öregedett, mint egy ember. Dum kifordult magából, mogorva lett és megtört. Már nem mosolygott. Nem kellet neki semmilyen nő csak a társa, aki elhagyta. Haragudott rá, rá és a világra.
Míg a pokolban gyorsan telt az idő, addig az emberek világában egy örökké valóság volt egy év. Lana olyan volt mint azelőtt. A szülei boldogok voltak, hogy végre visszakapták a lányát, aki majd kicsattant az egészségtől. Végül lemondott arról az álmáról, hogy rendőr legyen, helyette kisebb munkákból tartotta fen magát, de titokban a vagyonos cégek részvénytulaja volt, így annyi vagyona lett hogy a hibridek családját tudja támogatni. Mindig ott volt a barátainál. Végig nézte ahogy egyetemre mennek és megkérik őt, hogy legyen a gyermekeik keresztanyja legyen. Suzanne most hetven éves, az erdőtől nem messze élt egy kisebb házban. Éppen ebédét fogyasztotta volna el, amikor megcsapta egy energia hullám. A villát letette és a hálószobájába sietett. A szobában erősebb volt a mágia, így elkezdte annak forrását keresni. Végül a gardróbban találta meg egy régi kabát zsebében. A könyv régi volt. A lapjai megsárgultak. A lapokon lévő írások olyan időkre vezették vissza amitől könnyek gyűltek a szemébe, de az utolsónak bejegyzett írástól megdermedt.
"Ideje hazatérned Vándor"
Ráncos kezét a szája elé tette, de még így is hangos volt rekedtes kacagása.  Előkotort egy kisebb zsákot, amibe legfontosabb dolgait tette. Néhány könyv, képek a családjáról és a mappákat. Már elkészült, de még mindig több órája maradt hátra.
Egy erdő melletti házban egy tizenéves kislány mosogatott. Nem tartotta fernek, hogy rá hárult a mosogatás. Mérgesen nézett ki az előtte lévő ablakon. Már sötét volt, alig látott ki, de azt még látta, hogy a titokzatos öreg szomszéd  siet az erdőbe. Észrevehette, hogy bámulják, mert megállt és a lányra nézett. Csillogó szemekkel tette mutatóujját a szája elé majd eltűnt. A kislány akkor még nem tudta, hogy akkor látja utoljára az idős nénit, aki minden hétvégén süteményeket hozott neki és az öccsének.

Vad szél támadta meg gyenge testemet. A fekete köpenyem úgy lobogott, mintha ejtőernyőként elsodorjon. Előttem állt a három boszorka. De mindegyikük megváltozott. A két idős nővér alig lélegzett, haldokoltak, de N is megöregedett. Az emlékeimben élő gyermek most már húsznak néz ki. Szép volt és... terhes. Három gyermeket vár. 
-Gratula a kicsikhez.
-Köszönöm, a következő generációt várom.
A kijelentése megnevetettet, ugyanis a tengerboszorkák legnagyobb bűnük a fekete mágia használata, amivel örök fiatalságot szereztek maguknak, legalább is ezt hiszik. Valójában nem ugyanazok a személyek mint egykor. A "bűnük" csak annyi, hogy gyermekeiknek mindig átadták tudásukat. N tudhatott valamit, ugyanis ravasz mosollyal a szája elé tette az ujját.
-A fuvarod nemsokára itt lesz, nekünk pedig sok dolgunk van.
A kihalt havas hegycsúcson egyedül maradtam. Fekete sétapálcámra támaszkodtam és vártam. Leheletem fehér füstként szállt fel az égbe, éppen eltűnt volna amikor hangos patadobogást hallottam. Lassan fordultam meg. Kavargó szemei és meleg lénye hívogatott. Már itt volt az ideje!
-Itt vagyok nem igaz?
Rekedtes kuncogásomra megrázta a farát, majd leguggolt, hogy feltudjak szállni.

Laviana

Vud már napok óta furán viselkedik. Nem alszik és egyszerűen nem bír egy helyben maradni. Már a gyerekek is aggódnak érte. Sápadt és véreres a szeme. Valami baj van, de nem mondja el. Most itt ülök a Tanácsterembe és őt nézem, ugyanis kihallgatást kért, ami életbevágóan fontos.
-Tudom hogy mit láttam! Egy átjáró fog nyílni és... és valami át fog jönni a világunkba.
-Vud. Már jó ideje ismerlek, biztosan..
-Nem! Már hónapok óta álmodok róla! A hatalma hatalmas és veszélyes.
-Azt akarod mondani, hogy ártó szándékkal jön hozzánk?!
-Nem tudom én...
Vud nem tudta befejezni, ugyanis a teremben lévő minden összes ajtó kicsapódott. Mégis mi történik?!

Lana

A terem tele volt. Az emberi szemeim miatt homályosan látok, így nem tudom hogy kik vannak itt, mert a drágalátos szaglásom se már a régi. Fekete botom hangosan kopog, ahogy az előttem álló férfihoz lépkedek. Füstölő és erdő szaga volt. A felemás színű szemit felmerve a csukjám alatt elmosolyodtam.

-Nahát! Te még mindig olyan jóképű vagy!
Vud remegve térdelt le előttem.
-Úrnőm! Örülök, hogy vissza tért.
-Jaj, ne már! Állj fel!
Fehér fogsorát kivillantva biccentett egyet, majd mellém állt.
-Meg mondtam! És még ti nem hitettek nekem!
Hangos kacagására összerezzentem. Mégis mi baja?!
-Elég legyen sámán! Mégis ki ez!
Nem is igazán figyeltem a Tanács tagokra, jobban lekötötte a figyelmemet Vud ramaty állapota.
-Mutasd csak magad!
Megragadtam az állát és magam felé rántottam. Szeme alatt hatalmas karikák voltak, a bőre sápadt. Vud döbbent tekintettel nézte csontos, ráncos kezemet.
-Mi történt veled Suzanne?
Zavartan rántottam el a kezemet és a kabátom ujjával eltakartam a kezem.
-Semmi.
-Suzanneeee!
Kellemes visító hangra lettem figyelmes, majd a bal oldalamon egy zöld villanásra. Egy fiatal tinédzser ölelt meg. Hajában kúszónövények és két barna agancs volt, arca élettel teli, zöld tekintete a búja füves mezőket idézte.
-Ó, kicsi Eldora!
Elérzékenyülten öleltem vissza a földsárkányt. Hangos kétségbe eset idegen hangra felkaptam a fejem.
-Anya mit csinálsz?!
Egy velem egyidősnek tűnő hölgy toporgott hozzám. 
-Te vagy az Su?
Ismerős hangjára a könnyeim megeredtek.
-Marone.
Eldora elengedett, hogy Marone hozzám férjen, de ő nem ölelt meg. Remegő kezét a szája elé tette, a másikkal meg a csukjám ért nyúlt. Ősz hajam és ráncos arcom kikerült a nyilvánosság elé. Egyesek felhördültek, mások érdeklődve kérdezgették egymást. 
-Haha! Nem hittem volna, hogy én leszek fiatalabb nálad!
Kuncogó hangjára én is elnevettem magam.
-Hát igen erre én sem számítottam.
-Ez hihetetlen, tényleg te vagy az! A legendás Utazó!
Nem figyeltem senkire, csak Marone kezeire, amivel ráncos arcomat simogatta.
-Annyira boldog lesz, ha meglát!
Mi?! Nem, nem lehet!  
-Mégis mi folyik itt?!
Egy idős férfi lépett be. A régi korokra emlékeztette öltözéke. Elegáns fehér inget és kék öltönyt viselt lakkozott cipője visszaverte a lámpa fényét. Jó képű volt ötven körül lehet, a haja a hátáig érhet, de lehet hogy hosszabb a szoros lófarka miatt nem tudom pontosan megmondani. Sötét szarva megcsillantak. De ami leginkább magára vonta a figyelmemet az a szemei voltak. Tekintete vizslatón nézett körbe a terembe, majd megállapodott rajtam. Azok a szemek. Azok a csodálatos szemek! Két színben pompázó szemei felizzottak. 
-Suzanne.
Döbbent hangjára lehajtottam a fejem.
-Szia Dum.
Gyors lépésekbe átszelte a köztünk lévő távolságot.
-Gyönyörű vagy.
-Öreg, nem gyönyörű. 
-Nem igaz...
Államat megfogta és felemelte, hogy jól látható legyen.
-Te még mindig ugyan olyan szép vagy.
Bőgtem. Hang nélkül, de bőgtem. A szüleim halálakor csak pár könnyt tudtam ejteni, de előtte. Ellőtte egy gyenge érzelgős kislánynak érzem magam.
-A szemeid még mindig épp olyan rosszak mint régen.
Szája pimasz mosolyra húzódott, amitől szívem csak úgy kalapált.
-Még mindig nem fogadod el a szépséged.
Mindkét kezét az arcomra simította, majd gyengédség nélkül megcsókolt.

Hangos üvegcsörömpölés hangja járta át a termet.Mindenki döbbenten nézte, ahogy két csókolózó pár egyre fiatalabb és fiatalabb lesz. Bár a hajuk továbbra is ősz volt, bőrük kisimult és fiatalossá vált. Emberi szemmel a húszas éveik végén járhattak. Su kezét bámulta és a rajta lévő varázsgyűrűt, amin egy hatalmas repedés volt. Dum nem hagyta sokáig bámulni mert felkapta és megpörgette kedvesét.
-Soha többé ne hagyj el! Ígérd meg!
Su mélyen a szemébe nézett és komoly arccal a démon szemeibe nézett.
-A leendő gyermekeink életére esküszöm!
Hatalmas fogsoros démoni mosolytól a fiatalság döbbenten bámulták. A begyepesedett démon most már fiatal és roppant helyesnek gondolták.  Most már mindenki elhitte, hogy az idegen a legendás Suzanne Fardian.

Az évek teltek. Suzanne elrendezett minden elintézni valóját. Minden felnőtt hibridnek odaadta a családjukról szóló mappákat, akik sírva borultak a vállaira. Suzanne átvette a falka vezetését Kellan fiaitól, így már jó pár éve el se hagyta a házat egy napnál tovább. Marone bemutatta egymásnak a két Suzannet, akik egyből elfogadták egymást. Dum pedig árnyékként tapad társára, aki nem bánja.

Dum

Az irodához vezető folyosón sétálva meghallottam Marone ideges hangját.
-Nem hiszem el, hogy minden áldott napodat ebbe a poros szobában töltöd!
-Az estéket a szobámba a férjemmel.
-De ez akkor sem normális! Mégis mikor voltál farkasalakban?! Mikor látogattad meg a többieket?!
-Marone!
-Nem! Most szépen befejezed amit csinálsz és lejössz, hogy a családoddal megünnepelhesd a születésnapodat!
-Öt perc és ott vagyok.
Az ajtókeretnek támaszkodva néztem, ahogy az öreg alfa nőstény ősz hajába markol és erősen húzogatja. A szám mosolyra görbült, csak a kedvesem tudja ennyire felzaklatni az általában nyugodt hölgyet. Észrevehették ittlétem, mert Marone abbahagyta bántalmazását és felém pördült.
-Beszélj vele, mert én már nem bírom! 
Azzal Marone kiviharzott a szobából. Az ajtót belöktem és mosolyogva ráztam a fejemet.
-Szegényt teljesen kiidegeled.
Su csak egy pillanatra nézett fel a képről, majd folytatta a gépelést.
-Mint mindig túlreagálja. Mondtam, hogy öt perc és lent vagyok.
-Igen de mindnyájan tudjuk, hogy ez nálad több mint fél óra.
-Nem tehetek róla, hogy sok a munkám.
-Tudom, tudom.
Mögé sétáltam és a vállait kezdtem el masszírozni. Kezei sebesen mozogtak, de a vállaiban lévő feszültség eltűnt. 
-Csak elfelejtesz valami fontosat.
-És mi lenne az?
-A mai nap a te napod. Mindenki rád vár.

Suzanne

Fontos iratokat kell még átnéznem és a fenébe is! Dum meleg erős kezei lecsúsztak a vállamról végig a karomon és a gépelő ujjaimat megállítva, egymásba fűzte őket az övével. A jegygyűrűm megcsillant a fényben, amit egykor a lamia fészekben láttam a vásáron. Titokban Dum megvette és addig tartogatta. Két év kellet mire igent mondtam, rá fél évre terhes lettem az első lányommal. Az asztalon lévő képkeretekre pillantottam, amik a fél asztalt beterítették. Ott volt a hét gyönyörű gyermekem. Lola a legidősebb Tom és Nick a két iker, Vigoo, Bella, Asha és a legkisebb Kellan. Mindegyikükben ezüst vér van, így szemük ezüstösen villog. Az évek során mindegyikük sikeresen megtalálta a párját és most a drága unokáimmal vannak elfoglalva. 
-Dum!
Kuncogó hangjára megborzongtam. Arcát nyakamba fúrta és lágy forró csókokkal kényeztette.
-Dum ezt be kellene fejeznem.
Az átkozott démonom hümmögve harapott bele a fülcimpámba. A hirtelen ingertől felnyikkantam mire hangosan felkacagott.
-A fenébe is!
Felpattantam a székemről és a karjaiba vetettem magam. Éhes csókoktól elködösült elmével észre sem vettem, hogy az asztalon ülök és a lábammal Dum derekát ölelem. A pólóm fellecsúszott izmos hasam az ő puha pólójához dörgölőzött. Ha tovább folytatjuk attól tartok nagy bajba fogunk kerülni. Ebben a pillanatban kivágódott az ajtó. A hangos csattanásra szétrebbentünk. Asha haragos tekintettel bámult minket.
-Roku szólt, hogy mit fogtok csinálni két perc múlva ezért feljöttem. És jól tettem! Tehát öltözzetek fel és húzzatok le, hogy megünnepeljük anya születésnapját, de nagyon gyorsan!
Legkisebb lányom haragos tekintetétől zavartan és feszülten bólintottunk.
-Bocsi drágám. Már megyünk is!
Amint elment, mindketten felnevettünk.
-Most valahogy úgy érzem magam, mintha tinik lennénk és éppen most szidott volna le egy anyuka.
-Bezzeg amikor én csináltam ezt, el lettem küldve a pokolba.
-Emlékszem, öt órán keresztül kergetted őket.
Vihogva igazítottuk meg a ruhánk majd lesétáltunk. Mint mindig a látványtól könnybe lábadt a szemem. Itt volt mindenki. A hét gyermekem, a párjuk. Leo és Borka második fiúk Bella lányom párja, ahogy Vud lánya az én csodás Vigoo fiam párja. Egy család vagyunk. A lábamnak ütköző kis ördögfiókáktól hanyatvágódtam. Boldog voltam. Ezt Dum is láthatta, mert lehajolt hozzám és szenvedélyesen megcsókolt.
-Boldog szülinapot szerelmem.
-Boldog szülinapot Su/anya/mama.

Su sokáig élt, talán még most is öreg hősként nézi a falkáját szukkubusz férjével együtt.

És vége. Mindenkinek köszönöm, hogy kivárta az utolsó oldalakat. A karácsony alkalmával szünetelek egy kicsit. A történetek továbbra is megvannak csak idő kéne, hogy legépeljem.
Puszi.
W.A.

2016. december 4., vasárnap

Gésa testőr 30

30.fejezet

Az úrnőm kikapta a kezemből és a címzettre nézett.
-Kérem nézzék el udvariatlanságomat, de ez a távirat nagyon sürgős, ha megbocsátanak.
-Ugyan kedvesem, semmi gond. A szomszédszobában nyugodtan elolvashatod.
-Köszönöm grófnő. Addig is Inuka szórakoztasd a hölgyeket!
-Ahogy óhajtja úrnőm.
Mélyen meghajoltam és addig tartottam magam így míg el nem hagyta a szobát. Egy idős hölgy, aki a Miladyvel lehet egykorú érdeklődve állt fel és lassan felsőbbrendű tekintettel mért végig. 
-Hát ő lenne az. Elég vézna és alkoholtól bűzlik.
-Szabadnapja van.
-Ó, ezt mindent megmagyaráz. És mond csak Inuka mégis mire gondolt Yuko?
Kerestem valamit a szobában, amivel szórakoztathatom a hölgyeket, ugyanis kétlem, hogy a gazdám a késdobálásokra gondolt. A szemem megakadt egy csipketerítővel leterített zongorán.
-Engedjék meg nekem, hogy zenével szórakoztassam önöket.
A két fiatalabb lány kuncogva takarták el a szájukat, de Milady és a grófnő egyáltalán nem tartotta viccesnek. A grófnő a kezében tartott kék legyezővel intett a hangszer felé.
-Másnak nem engedném meg, de felkeltetted a kíváncsiságomat.
-Köszönöm úrnő.

A zongora melletti ablakon besütött a hold sápadt fénye, ami megvilágította a szőke hajú fehér bőrűt.
 A négy kifinomult hölgy álmélkodva nézték a varázslatos játékot játszó komornyikot. Az est további része varázslatosan telt. Inuka annyira elvarázsolta a négy hölgyet, hogy azok észre se vették, hogy Yuko már vissza is tért.  Yuko elégedett mosollyal nézte a négy angol hölgyet. Újra ivott egy csésze teát és ő is élvezte szolgája játékát. Még őt is elbűvölte, pedig már régóta hallgatja Inuka játékát. 
Mielőtt éjfélt ütött volna az óra, Inuka és hátán a futár szaladt vissza a kikötőbe, míg úrnője és vendéglátójuk hazakocsikáztak.
Mikor Inuka a birtokra visszatért szomorúan fedezte fel, hogy gazdája ablakát nem világítja meg gyertya. 

Magányosan tértem vissza a lakrészemre. Ajtóm előtt két vízzel teli vödör volt. Elmosolyodtam amikor ujjaim érintették a vizet. Még langyos. Kihasználva, gyorsan bementem és a kádamat megtöltöttem vele. Gyorsan megfürödtem és a kocsmától bűzlő ruháimat a mosodába vittem. A ház csendes volt. Már senki sem maradt ébren. Legalább is ezt hittem. Az egyik szalonból ugyanis fény áradt. Szellemként osontam a behajtott ajtóhoz, hogy betudjak lesni. Az úrnő volt bent. Egy könyvet olvasott, de remegő kezeitől nem tudott koncentrálni ezért becsukta és remegő ajakkal a semmibe révedt. Tudtam, hogy nem maradhatok itt, ha lebukom nagy bajba kerülhetek. Ezért hátraléptem egyet, de nem figyeltem és véletlenül meglöktem az ajtót.

A régi emlékekből visszatérve a megnyikordult hang felé fordult. Egy zölden izzó szempártól ültében összerezzent.
-Inuka? Te vagy az?
A sötét árnyékből kilépve komornyik ruhájában lépett be a szalonba. Enyhén meghajolt.
-Elnézést kérek Milady. Én azt hittem, hogy már mindenki alszik és nem gondoltam volna, hogy ön még fent van.
-Hagyd a magyarázkodást! Semmi gond. Már későre jár, csak az a gond hogy már jó pár éve nem tudok aludni. Ezért esténként olvasok.
Inuka felegyenesedett és közelebb lépett az úrnőhöz. Jól megnézte az idősödő hölgyet. Szemei alatt megjelentek a fekete karikák és a szája is kiszáradtnak tűnt.
-Kérem nézze el szemtelenségemet, de megengedi, hogy egy nyugtató teát készítsek önnek?
A könyvet gyorsan letette és izgatottságtól csillogó szemekkel nézett a komornyikra.
-Olyan japán stílusút?!
-Ha úgy kívánja.
Kimentek a konyhába. A ház úrnője leült egy székre és csak bámulta a szárított növényeket vizsgálgató férfit. Inuka mindent megszagolt, megfogott, közben egy kanna vizet felrakott forrni. Egy kisebb tálkába különféle növényeket rakott, amiket elkezdett finom porrá aprítani egy klopfoló nyelével. A sipító hangra mindketten összerezzentek. Az elkészült vizet Inuka levette a tűzről és beleszórta az aprított növényeket. A forró kannét lerakta az úrnő elé, majd azt otthagyta és egy egyszerű csészével és egy nagyon kis lyukú szűrővel visszatért az asztalhoz. A szűrőt bal kezébe fogta, míg a kannát a jobba és azon keresztül elkezdte önteni a teát a csészébe. Kellemes zöld árnyalatot vett fel víz, amit kihangsúlyozott a fehér porceláncsésze. Mindkettejük orrát megcsapta a kellemesen édes és kesernyés illat. Inuka elégedetten tolta a csészét az úrnőnek, aki az új aroma kábulatában vizsgálta a teát. Bízva a testőrben, lassan megfújta a csészében lévő folyadékot, majd belekortyolt. Annabell lánya eltűnése óta kétségbeesést, gyászt és határtalan szomorúság sanyargatta. Senki sem tudott neki segíteni, de ez itt, ez itt mégis segít rajta. A tea nem tompította el, éppen ellenkezőleg. Ébernek érezte magát, sanyargatott teste mintha felszabadult volna. Minden este azt álmodta, hogy kislánya őt hívja könnyes szemekkel vagy éppen egy sötét hideg helyen fekszik üveges élettelen tekintettel. De most úgy érezte, hogy vége. Nem érzet semmit. Végre ellazult. 
Inuka elégedetten nézte az idős úrnő arcát. Az arca kisimult és élttel telt meg. Ezt a receptet még a mestere tanította meg neki, amikor gyermekkorában könnyes szemmel és remegő testtel ment a hajnali edzésre. Örült, hogy segíthetett ennek a gyászoló asszonyon.
-Engedelmével, nyugovóra térek.
Az úrnő még az élmények örvényében volt, de volt annyi lélekjelenléte, hogy bólintson. Ivott még egy kortyot és az elméjében újra felcsendült az a zongorajáték, amit Inuka a grófnőnél játszott, de az emlékben nem a férfi játszott, hanem a lánya. Az ő kislánya. Alig volt négy éves amikor úgy döntött, hogy tanárt fogad lányának. Fél év után Annabell megleste az órát. Lánya ismeretlen dalt játszott, de mégis gyönyörű volt. Ennek ellenére a tanár megszidta, mert nem ez volt a kottára írva. Éppen időben lépett be a szobába, ugyanis a férfi ütésre emelte kezét. Onnantól kezdve Elizabeth nem tanult tovább zenét.

Még fel sem kelt a nap, de én már pajtában voltam, ahol a család lovait és a kutyafalkát tartották. Az egyik tetőgerendára másztam fel, ahol tökéletesen beláttam mindent. Alattam egy üres box, ami mellet a kutyák voltak. Könnyű volt kiszúrnom Inut. Alvást tetettet, de a füleit hegyezte. Lefeküdtem a gerendára és a reggelinek szánt almámat a hasamra raktam. Elszunnyadhattam, mert arra ébredtem, hogy a pajta ajtaja becsapódik. Hunyorogva ültem fel és az almámat fényesítettem. Az állatokhoz, ugyanis Mia és Sebestian lépett be, vagyis Sebastian vonszolta Miat. A sötét bőrű szolgáló próbált ellenkezni, de a kövér komornyik erősebb volt. Egészen az alattam lévő üres boxhoz rángatta, majd az ottani szalmahalomra dobta. 
-Kérem, kérem ne! Kérem ne tegye meg!
Mia zokogott, alig lehetett megérteni, hogy mit mond. Sebastiant nem érdekelte a nő ellenkezése, mert elkezdte levetkőztetni.
-Ugyan már tudod, hogy nem érsz el semmit könyörgéssel.
Sebastian elkezdte letolni a nadrágját, de én azt nem akartam végignézni, ezért a guszta almámat egyenesen a fejéhez dobtam. Az érett alma darabokra tört az öreg fején, aki a hirtelen támadástól megszédült.
-Mégis ki...
-Csak undorító féreg képes rá, hogy egy védtelen hölgyet megerőszakoljon.
Mia hüppögve nézett fel rám, de én nem néztem rá. Féltem, hogy mit látok benne és én nem engedhetem meg magamnak a gyengédséget. Sebastian dühös ábrázattal nézett fel.
-Gyere le ide te patkány! Elegem volt belőled! Gyere le !
Hát ha ennyire ragaszkodik hozzá.  Leugrottam a gerendáról egyenesen a box ajtaja elé.
-Itt vagyok!
A komornyik egy gyors mozdulattal felvette  a földről egy vasvillát és teljes sebességgel felém lendült. Mégis honnét szerezte?  Egy gyors pörgéssel kikerültem a támadását.
-Mia! Kifelé!
-De..
-Tűnés!
Éreztem, ahogy elszalad mögülem. Mindvégig a férfit bámultam, aki gyilkos tekintettel méregetett.
-Most megdöglesz!