2016. augusztus 26., péntek

Gésa testőr 24

24.fejezet

Egyik tetőről a másikra ugráltam. A cserepek éles hangjára összeszorítottam a fogaimat. Gyerünk megy ez neked jobban is! Óvatos puha léptekkel szeltem át a cserepek sokaságát. Belégzés, kilégzés. Annyira előredöntöttem a törzsemet, hogy szinte vízszintesbe kerültem a földdel. A nap egyre magasabbra járt. Nem folytathatom így. Ha eddig Anglia lakosai nem vettek volna észre hát akkor mostanra igen. Két ház között kötelek voltak kifeszítve, amiken ruhákat szárítottak Tökéletes! Elvettem egy barna szakadt kabátot, ami a bokámig ért. Egy sapkát, amit egy alvó hajléktalantól loptam. Hajamat sapkám alá rejtettem, kabátom csak úgy szárnyalt a szélben, ahogy futottam. Megbámultak, de nem foglalkoztak velem sokáig. Csak egy megbolondult csavargót láttak bennem, aki valami elől fut vagy valami után. A büdös halszagot már nem éreztem, de az emberi végtermékek bűze még mindig az orromban volt. Nem sokban különbözök Japántól. Már láttam a kocsit. Hatalmas vaskerítés kapujához értek, ami előttük kinyílt, így meg sem állva tovább hajtott a kocsis. Már éppen csukták volna be, amikor felgyorsítottam és még idejében beszöktem. A két férfi utánakiabált, de én nem törődtem velük. Csak futottam és futottam. A kocsi megállt egy hatalmas fehér ház előtt. A kocsis leszállt a kocsiról és ajtóhoz sietett, hogy kinyithassa azt. Mögöttem két férfi sietett. Ezek mégis mit akarhatnak? Azt gondoltam, hogy a bőröndökért mennek, de tévedtem, ugyanis lassítás nélkül szaladtak felém. Ó-ó! Kergetőzésünkre, mély morgóhang vetett végett.
-Elég! Mégis mi a fenét csináltok?!
-Mylord! Ez a tolvaj beszökött a birtokra!
Mindhárom férfi rám bámult, mire sóhajtottam és levettem a sapkám. Szőke hajam a hátamra omlott, majd meghajoltam.
-Elnézést Mylord, hogy gondot okoztam, úgy gondoltam, hogy ha az itteni szokásnak megfelelően öltöznék, nem keltenék nagy feltűnést.
-Paul, Donald, ő itt Inuka a vendégeim szolgája. Rendezzetek be neki egy szobát és szóljatok a szobalányoknak, hogy két vendégszobát is készítsenek elő!
-Iigenis uram!
A két férfi elsietett. Nem sétáltak fel a lépcsőn, hanem a hatalmas ház mellet elszaladtak. Úgy néz ki, hogy nem csak egy bejárata van a háznak. Már mindenki kiszállt a kocsiból, a kocsis poggyászainkat (már amennyi van), lepakolta. A hatalmas kétszárnyú bejárati ajtó hirtelen kinyílt és egy szőke hajú asszony száguldott le a lépcsőkön. A kapitány kihúzta magát, izmait megfeszítette, amik kidudorodtak a kabátja alól. Mint egy szikla. Csinos angol ruhába öltözött idős nő, aki annyi idős lehetett mint férje, annak karjaiba vetette magát. Mindkettejük szeme csillogott a boldogságtól, de .. mégis volt bennük valami szomorkás fény is.
-Kedvesem... vendégeink vannak.
Szépséges asszony elengedte férjét és illemtudón pukedlizte.
-Elnézéseteket kérem. A nevem Annabell Flór Wilkinson. A férjemet ugyebár ismeritek Lord John Wilkinsont. Az ő nevébe is mondhatom, hogy legyetek üdvözölve az otthonunkban.
Jiro-san előrelépett és az etikettnek megfelelően meghajolt.
-Köszönjük Mylady. Nem tudjuk elégszer elmondani, hogy mennyire hálásak vagyunk, hogy ideiglenesen befogadnak.
-Már mondtam Jiro nem kell hálálkodni.
-Mylady had mutassam be feleségemet Yukot.
-Mylady.
Gazdám is meghajolt majd barátságosan rájuk mosolygott. A görcs, ami a vállamban volt, hirtelen elmúlt. Hu, minden simán megy. Inu kiugrott a kocsiból és a lábamhoz telepedett.
-És ők kicsodák?
-Mylady! Ők az én szolgálóim, Inuka és Inu.
-Értem.
A Mylady sokáig bámult minket az illendőnél, de hamar elkapta rólunk a tekintetét. Vártuk gazdám utasítását. Már mindenki a lépcsőn volt, de Yuko gazdám megállt és ránk nézett.
-Mylord! Megengedi, hogy Inu és Inuka körbejárják a birtokot?
-Persze, csak ne csináljanak galibát!
-Hallottátok, nyomás!
Mélyen meghajoltunk, addig amíg be nem mentek. Megropogtattam a nyakamat és az ujjaimat.
-Nos, ideje átfésülni a terepet. Gyere Inu!

Fáradtan feküdtem az egyik fa ágán, tökéletes takarásban. A szél kellemes illatokat hozott. Néhány méterrel tőlem egy hatalmas virágoskert volt, ahol egy fiatal cselédlány metszette a rózsákat. Hosszú barna haját egyszerű kontyba kötötte, szabadon hagyva nyakát. Izzadságtól nedves homlokát megtörölte a kézfejével, majd folytatta tovább a metszést. Mikor abbahagyta ruhájának zsebébe rakta a metszőollót és hatalmas csokorba fogta a rózsaszálakat. Vörös és rózsaszín színük csak úgy tündökölt a délelőtti napfényben. Kíváncsian néztem, hogy merre megy és ezért nem vettem észre, hogy a mozdulatomtól az ág megrezegteti zöld leveleit. A cseléd riadtan megfordult és a fám felé nézett.
-Ki van ott?!
Légzésemet lassítottam koncentráltam. Meglepetésemre a lány nem ment tovább, inkább felém sétált. A fenébe! suttogó hangomra Inu felkapta a fejét a fám melletti bokorból.
-Menj hozzá!
Halk parancsomra reagálva, kiugrott a bokorból és a virágot szorongató lány felé sétált. Nem ijedt meg, inkább meglepődött. A nálam nem sokkal idősebbnek tűnő lány kedvesen rámosolygott a halálos társamra, majd lágy hangon szólt hozzá.
-Hát te mégis, hogy kerülsz ide? Kiszöktél a karámból? Na gyere a többiek már biztosan keresnek!
A lány megfordult és elindult az istálló felé. Inu még megfordult, tudtam egyenesen rám néz.
-Kövesd!
Hű társam visszafordult és elszaladt. Elégedetten ültem lovaglóülésben a vastag ágon. A madarak új dalt énekeltek. Mégis valahonnan olyan ismerősen csenget. Egy ablak kinyílt, lágy női hangokat sodort a szél.
-Inuka!
Nevemre felkaptam a fejemet és a kinyílt ablakot szuggeráltam. Egy jelre vártam, hogy azon az ablakon belül a gazdám szólított e. A szél belibbenhetett a szobába, mert hollófekete hajszálakat láttam táncolni a széllel. Nem habozva leugrottam az ágról és a ház hézagainak segítségével és a közreeső párkányok által felszöktem a nyitott ablakba, ahol guggolva figyeltem a szobában lévőket. Jobb kezemmel fogtam kardom tokját, míg a másikkal katanám nyelét. Jelenlétemre két szolgálólány felsikítottak.
-Hölgyeim kérem! Ő itt csak Inuka, az én személyi testőröm és szolgálóm. Gyere be!
Leugrottam a párkányról és körbenéztem a szobában. Egy hálószobában voltunk. Jobboldalt egy hatalmas ágy volt, legalább öt ember elfért volna benne. Az ággyal szemben a falhoz állítottak egy sminkes asztalt kicsi székével, amit két óriási kinyitható szekrények zárták közre. A szoba kellemes narancsszínben pompázott. A plafonon csillogó lámpa lógott, ami inkább csillár volt.
-Miben lehetek szolgálatára gazdám?
-A hölgyek elkészítették a fürdő vizemet szeretném, hogy ha segítenél. Majd az itteni szokásnak megfelelően segítenél felöltözni.
Mélyen meghajoltam gazdám előtt.
-Ahogy óhajtja, gazdám!
A jobb oldalamon nyitva volt egy ajtó, gazdám afelé fordult és bement. Néhány lépésre tőle lemaradva követtem. A két szolgálólány döbbenten néztek rám.
-Elnézést Mylady, de a mi szokásainknál nem illendő, hogy egy férfi szolgáló végezzen ilyen dolgokat.
Gazdám felnyúlt a hajába tűzött hajtűkért, amit egy rántással ki is húzott a fekete hajszálak közül. Hosszú fekete hajzuhataga ruhája hátát verdeste, arca kipirult mégis eltökéltség csillogott barna tekintetében.
-Ebben az esetben nem teszek kivételt. Inuka!
Előrébb léptem és kioldottam gazdám kimonojának selyemövét. A lágy anyagot a hozzám legközelebb álló kék szemű lánynak adtam, majd gyengéden, szinte nem érintve az anyagot levetkőztettem. Utoljára fehér zokniját és szandálját hagytam. Amint azoktól is megszabadítottam. Kezemet nyújtottam felé, hogy betudjam segíteni a mögöttem lévő hófehér kádba, amiben gőzölgő víz volt. Nem a gazdámat néztem, hanem azt a lányt aki megakarta mondani gazdámnak, hogy mi helyes és mi nem. Arca szeplős volt, arca kerek, ahogy a teste is. Nem volt gömböc, de volt rajta némi felesleg. Haja enyhén zsíros kontyba volt feltűzve, ami jóval sötétebbé tette sötétbarna haját. Ahogy bámultam arca egyre pirosabb lett, míg végül zavarában lehajtotta fejét és a szobába elhelyezett asztalhoz lépett, amin rengeteg illatszer volt. Az egyiket felvette és odahozta. Szólásra nyitotta a száját, de én megelőztem.
-Az micsoda!
-Illóolaj. Pár csepp a vízbe és csak úgy illatozik tőle a bőr.
A másik kék szemű szolgáló is bólogatott.
-Selymessé teszi a hajat és puhává a bőrt.
-Mutasd!
Elvettem az üvegcsét és beleszagoltam. Mindhárom nő követte mozdulataimat. Az olajnak kamilla és némi gyógyvirág illatát éreztem, de nem olyan erősen mintha gyógyszer lenne. Kisujjamat belemártottam, majd kihúztam. Az ujjam csillogott az olajtól. Nem érzek semmit. Az olaj nem mérgezett. Biccentettem egyet és visszaadtam a lánynak. Megmosdattuk, majd megszárítottuk a gazdámat. Az elején még zavarban voltak a jelenlétemben, de ez idővel később megszűnt. Visszamentünk a szobába és a gazdám derekára fűztük a fűzőjét.  Diane a gömbölyded szolgálólány egyre szorosabbra és szorosabbra húzta a vastag anyagot, hogy minél karcsúbb legyen gazdám dereka.
-Istenem, nem kapok levegőt!
-Túlzásba viszed! A gazdámnak tökéletes alakja van! Nincs szüksége, hogy összepasszírozza a ruhája!
Ellöktem Dianet és kilazítottam a fűzőt, de csak annyira, hogy kényelmesen tudjon lélegezni.
-Így már jobb, gazdám?
-Igen, köszönöm.
Alice a kék szemű szolgálólány kiválasztott egy lila ruhát, amit fel is adta a gazdámra. Távolabb léptünk, hogy megcsodáljuk gazdámat.
-Gyönyörű!
-A gazdám mindenben szép! De most még a legdíszesebb kimonóját is felülmúlja.
Yuko gazdám elégedetten forgott és nézegette magát a tükörben. A ruhája egyszerű volt, mégis a fekete hajával és a hófehér bőrével tündökölt.
-Nekem is tetszik.
-Mylady, az úrnőnk várja egy csésze teára még az ebéd előtt.
-Nagyszerű, köszönöm Alice! Menjünk, ne várattassuk meg!

2016. augusztus 21., vasárnap

Egy új világ vagy még sem? 45

45. fejezet

Mikor felébredtem azt sem tudtam, hogy hol vagyok. De tényleg! Megmernék esküdni rá, hogy tegnap egy világos kék szobát kaptam, de most egy halvány rózsaszín szobában fekszek és nézem a plafont. A fenébe az átkozott italaikkal! Mindkét tenyeremmel megdörzsöltem az arcomat és mélyeket lélegeztem. Legalább már nem vagyok éhes. .....NEM VAGYOK ÉHES!!!!! Ez nem lehet! Amióta megismertem nem tudtam ránézni egy élőlényre sem, így nem tudtam csillapítani az éhségemet. Mégis ki...! Mormogó hangra lettem figyelmes. A fenébe a csaj még mindig mellettem van! Még sosem éreztem ilyen pánikot. Egyáltalán nem éreztem pánikot! Általában én szoktam okozni más férfiaknak, nem saját magamnak! És az benne a legrosszabb, hogy még ha el is tüntetném a csajt attól még Su kiszagolná. Elcsesztem! Kibaszottul elcsesztem! Most már semennyi esélyem sincs, hogy végre megszerezzem! 
-Valaki húzza el a függönyt!
Ez a rekedtes lágy hang. Nem lehet! Oldalra fordítottam a fejemet, ahol a női alak feküdt. Haja tűzpiros volt csak a hajtőnél volt mást színű, az ugyanis sötétebb színű volt. Ez csakis ő lehet. Su arcát fúrta a párnájába, amit szorosan ölelt. Megkönnyebbülésemben majdnem elkezdtem nevetni, amikor valami puha szőrös dolog simult a lábamra. Még a levegő is bennem rekedt. Felemeltem a fejem és a lehető legszörnyűbb dolgokra gondoltam, de amit a lábamon láttam megkönnyebbültem. Hamuszürke farkasfarok simogatta a lábam. Fejem visszahanyatlott a párnára. 
-Hah, ez csak egy farok!
Az nem lehet! Gyorsan felültem és megfogtam a bundás farkat. Olyan puha és olyan szép. Lassan simogattam, mire elkezdett sóhajtozni. A fenébe ez tényleg az ő farka! A rózsaszín lepedő, amit takarónak használtunk gyűrötten fedte be a hátát egészen a fenekéig és a távolabbik lábát. Meg kell bizonyosodnom róla, hogy tényleg az övé. A szukkubusz bujábbnál bujább gondolatokkal tömte tele a fejemet, amitől megremegtek az ujjaim és kénytelen voltam nagyot nyelni. Amint szabaddá tettem a fenekét hatalmas megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat. Suzanne ugyanis bugyiban volt. Hála az égieknek! A farka tövénél a könnyű anyag lecsúszott, így kényelmesen mozoghatott. Már éppen vissza akartam takarni, amikor is mély morgásra ledermedtem. Su nem fordult meg, csak a fejét mozdította el annyira, hogy kitudjon látni a válla fölött.
-Te mégis mi a faszt csinálsz?!
Újra nyeltem, persze ennek is hangja volt a csendes szobában.
-Öhm. Betakarlak?
Bizonytalan kérdésemre valami megvillant a szemébe. Ebből baj lesz. Amint kigondoltam, a kedves farkaslányka már mozdult is. Értetlenül pislogtam felfelé, hanyattfekve. Felettem a vörös szépség haragos tekintettel bámult.
-Mégis hogy képzeled, hogy már megint engedély nélkül besétálsz a szobámba! Sőt most már az ágyamba is beszöktél te alávaló szukkubusz!
-Su...
-Hallgass! Ne merj megszólalni, úgy sem hinnék neked! A célod úgy is megint az lenne, hogy megbocsátsak és aztán újra próbálkozhass az életerőmből táplálkozni! De tudod mit Dum?!
Közelebb hajolt hozzám és sexy suttogó hangon fejezte be monológját.
-Ebből nem eszel!
-Befejezted?
-De be ám!                                           
Elégedetten ült rá a csípőmre és mellei előtt karba tette a kezét.
-Oké, akkor most én mondanék két dolgot.
Szemét forgatta és elégedetten mosolygott.
-Halljuk!
-Farkas füled és farkad nőt.
Suzanne hisztérikusan felnevetett, de a farka éppenséggel kettőnk közé libbent, amitől abbahagyta és lenézet az új végtagjára.
-Édes Istenem!
Azonnal felpattant rólam és a falhoz állított tükörhöz sietett. Én nem mozdultam, csak a szememmel követtem.

Nem nem! Ez nem lehet! Még Kellannek sem sikerült ebben a formában megjelennie. De nekem sikerült némi tünde italtól! Ó ez nem jó! Ez nagyon nem jó!
-Azonnal vissza kell változnom! Ebből még nagyobb gondjaim is lehetnek!
-Ugyan miért? Csak a leghatalmasabb vérállatok tudnak köztes állapotba változni. Neked sikerült örülnöd kéne.
Mindkét kezemmel a hajamba túrtam és meghúztam a fürtöket, de még a fajdalom sem segített. Haragosan és kétségbeesetten néztem az ágyamban fekvő bűnre csábító démont.
-Hát éppen ez az! Jelöltek Alfának! Ha kitudódik, hogy megtudtam csinálni az átváltozást, biztosan engem fognak választani!
-És ebben mi a gond?
-Kettő. Két rohadt gond van! Az egyik az, hogy hamarosan háború lesz, nem érek rá én még vérfarkaspolitikára!
-És a másik?
-A másik pedig talán a legfontosabb. Én nem e világi vagyok. Nem élhetek itt. Nem maradhatok. Amint vége a háborúnak visszatérek a hazámba.
Dum kimászott a hatalmas ágyból és felém sétált. Csak egy fekete testre simuló boxert viselt, ha nem lennék ennyire kétségbeesett azt mondanám hogy nyami. Behajlított ujjaival végig simított az arcomon, majd szorosan megölelt.
-A te világodban nincsenek vérfarkasok és nem maradhatsz állandóan emberi formában. Az olyan lenne, mintha örökre bezárnád magad és hidd el az maga lenne a pokol.
Visszaöleltem. Csak egy percig akartam érezni biztonságot nyújtó közelségét, meleg bőrét, füstös illatát, de ezt nem engedhetem meg magamnak.Felnéztem azokba a csodálatos szemekben, majd megnyugodott hangon szóltam.
-Én már voltam ott és ha az kell hogy épségben tudhassam a családomat ám legyen.

2016. augusztus 18., csütörtök

Gésa testőr 23

23.fejezet

Végre valahára megérkeztünk. Már alig vártam, hogy kikössünk. A fiúk is így gondolták, mert a feszült köteleket fogva kihajoltak és a kikötőben lévő embereknek kezdtek el kiabálni. 
-Elég legyen, ti nagyra nőt kölykök! Készülődjetek!
Röhögve tették a dolgukat, boldogságukra én is elmosolyodtam. Jó kis csapat! Bár csak a kicsi Elizabeth is megismerhette volna őket! Átadtam a kormányt Nicolausnak és lesétáltam a fedélzetre. Észre sem vettem, hogy a szolga mellet sétálok el, aki a kikötő helyet a határtalan óceánt figyelte. Bágyadtan támaszkodott a korlátnak. Arcát nem festette be feketére, haját a kellemes szél táncoltatta, már amennyire lehetett abban a szoros lófarokban. Észre sem vettem, hogy nem vágott szemű!
-Nem volt elég a tengerből?! Elment a hangod, Inuka?!
Nevét meghallva megremegett, majd merev feszültséggel kiegyenesedett és felém fordult. Nem nézett a szemembe. Fejét lehajtotta, de érthetően beszélt.
-Nem uram. Én csak sosem utaztam még hajon és az itteni pár nap ... megváltoztatott.
-Fura egy kölyök vagy.
A vézna srác vállai elkezdtek rázkódni. Nahát, tud nevetni?!
-Igen uram, az vagyok!
Fejemet rázva mentem tovább. Ellenőriztem a többiek munkáját és néztem, ahogy a kikötőben lévő férfiak segítenek kikötni a hajóm. Végre! Szárazföld!
Éppen a rakomány listáját néztem, amikor észrevettem, hogy egy küldönc fiú rohan fel a hajómra.
-William úr! William úr!
William a kormánynál állt és a Japán férfival beszélgetett, de amint meghallotta nevét a fiúhoz fordult és intett neki. Koszos volt a ruhája. Térdénél friss sár potyogott, ahogy az ingéből is, de keze nem volt piszkos. Biztosan beletörölte az ingébe. Fehér borítékot adott Williamnak, aztán néhány lépést hátrált válaszra várva. Gyorsan feltépte a levelet, de amint a végére ért elsápadt.
-Valami gond van fiam?!
-Még, hogy gond! Ó, John bácsi, ha van gond akkor ez a legnagyobb!
-William mi volt a levélben?
Szomorúan nézett új barátjára, majd az én szemembe mondta gondját.
-A tegnapi vihar itt is járt. A házam melletti fákat kidöntötte egyenesen a ház ablakira. Egyetlen szobám sem maradt éppen! Szerencsére nem sérült meg senki, mert a szolgák a földszinten laknak, de minden más ...!
-Nem értem fiam, hogy ez miért OLYAN nagy gond! Egyszerűen át mentek a szüleid birtokára.
-Elfelejti John bácsi, hogy a szüleim vendégségbe látja a rokonokat, akik minden szobát elfoglaltak, még az enyémet is.
-Akkor kiveszel egy szobát.
A japán férfi még jobban elsápadt mint William és a barátja vállát megveregette.
-Ez is egy lehetőség, de Jiroék nem engedhetik meg maguknak és az hogy én fizessem a szállásukat , saját becsülete miatt nem engedi.
Lenéztem a fedélzetre Jiro felesége gyönyörű és kifinomult teremtés, a feleségem örülne egy ilyen társaságnak. Mellette ott állt az aranyhajú szolgája, észrevehette hogy figyelik mert felém nézett. Úgy éreztem, mintha vissza mentem volna a múlta. Azok a zöld szemek megnyugtattak, de egyben szívemet facsarták. Észre sem vettem, hogy megszólalok.
-Lakjatok nálam. Már régen nem fogadtunk vendégeket. Van hely bőven. És addig maradtok, amíg kell.
Visszafordultam a két férfihoz és vártam a válaszukat.
-Nagyon szépen köszönjük Mylord. Hálám örökké üldözni fogja.
Hanyagul intettem a férfinak. Elvesztett mindent, most már csak a felesége és a szolgája van.
-Ugyan, ugyan. Fiú! Hozass egy hintót!
-Iigenis Mylord!

A rendelt hintóba már bepakolták gazdámék és William úr csomagjait. A legénység is végzet már a kirakodással, éppen bérüket kapják a kapitánytól. Bár az elején morgós vénembernek gondoltam, de most hogy tudom hogy nála fogunk lakni egy bizonyos idegig nem is annyira vészes. Valójában egy kicsit emlékeztet a mesterre. A hintó mellet álltam és betereltem Inut, hogy vigyázzon majd az utasokra. Amint becsuktam az ajtót észrevettem a fiúkat. Néhányan már elmentek, de Gary, Jack, Ron
és Hugh még ott álltak. Elindultam feléjük, hiszen bármelyik pillanatban indulhatunk. Gary észrevett és felém intett.
-Téged kerestünk Inuka! Jó volt megismerni! Amikor van egy kis szabadidőd, nem messze innen van egy kocsmám Örvény a neve, ott én vagyok a szakácsi ha hiányolnád a kosztom csak gyere!
Kinyújtott kérges kezébe csaptam, majd erősen megszorítottam.
-Mindenképpen Gary! Kétlem hogy nálad jobb pörköltett tudnának csinálni!
-Mondtam már hogy kedvellek?!
-Nem, de az érzés kölcsönös.
A nagydarab öreg nevetve megölelgetett, majd tovább ment. Éppen próbáltam a szorítása utóhatásait kiheverni, amikor a két fiú szó szerint a nyakamba ugrott.
-Ne felejts el minket!
-És mindenképpen gyere el az Örvénybe!
-Mi is ott dolgozunk.
-Ez esetben már tényleg el kell majd mennem oda!
A két kis kölyköt megölelgettem, majd leraktam őket a földre. Búcsúzóul megborzoltam nyirkos hajukat, amire még jobban vigyorogtak. Hugh bizonytalanul állt egyik lábáról a másikra.
-Máris hiányzik a fád gorilla?!
Pirosló fejjel, hagyta abba a mocorgást és feszült izmokkal meredt rám.
-Ne hívj így!
-Oké, oké. Bocs.
Vékony, törékenynek tűrő kezemet kinyújtottam elé. Habozva, de elfogadta békejobbomat.
-Én is bocs a hajón történtekért. Nem kellet volna olyan agresszívnek lennem.
-Fátylat rá!
-Rendben.
-Ami pedig történt azt ugye nem mondod el senkinek? Romba döntené a jó híremet.
Kacagva ráztam meg a kezét majd elengedtem.
-Tőlem senki sem fogja megtudni.
Vállon veregettem, majd otthagytam. Gazdám és a többiek éppen a hintó felé sétáltak. Megálltam a kocsi nyitott ajtajánál és a kezemet nyújtottam a gazdámnak támasztékként, amit el is fogadott. Már mindenki beszállt, már csak a kapitányra vártunk.
-Inuka a kocsi hátulján lévő kapaszkodóban tudsz utazni, nem kell a kocsi mellet futnod.
Meghajoltam Jiro-san előtt, aki az ablakból kihajolva szólt hozzám.
-Köszönöm uram, de a gazdám szabad követő utat adott.
Jiro-san értetlenül nézet, de egy lágy női hang elvonta a figyelmét. A kocsis végül becsukta a kocsi ajtaját, ugyanis már a kapitány is elfoglalta a helyét. Nem vártam meg, amíg elindulnak a lovak. Elszaladtam az embereke között még utoljára integettem Garyéknek, aztán eltűntem a tömegben.

A kocsi már elindult, de a négy férfi még ott álltak. Gary megsimogatta a két fiú fejét aztán intett a három alaknak.
-Gyertek menjünk enni!
Hugh és Jack már indult is, de Ron nem mozdult. Úgy érezte, hogy ha most utánuk megy lemarad valamiről. Hugh éppen hátrafordult, hogy szóljon a fiúnak, amikor azt látta hogy Ron a magasba bámult tátott szájjal.
-Mit nézel Ron?!
A fiú csak a házak tetejére mutatott. Mind a hárman így tettek. Pár másodperc múlva, egy ugráló alakra lettek figyelmesek, akinek a haja aranyszőke volt.
-Eszméletlen!
-Ez megőrült!
Ron és Jack csodálattal bámulták a ninját, míg Hugh örültnek titulálta, viszont a férfi megdöbbenésére Gary aki már elég bölcs volt hangosan felkacagott.
-Még a végén tele lesz az újságok ugráló ninjáról szóló cikkel!

Valójában Garynek majdnem igaz is lett. Ugyanis másnak reggel az újságok tényleg írtak róla:  Házak tetején repdeső barna szárnyú angyalt láttak Londonban címmel.

2016. augusztus 10., szerda

Egy új világ vagy még sem? 44

44. fejezet

A tünde lagzik mindig ... elevenek és buják, de ez nem is csoda hiszen, amikor ivarérettekké válnak csak két dologra gondolnak a sex és a csillogó dolgokra. Már legalább tíz perce itt vagyok a tiszteletünkre rendezett partin és gyakorlatilag megfulladok a tesztoszterontól. Mindenki el van foglalva csak én nem. Borka és Leo egymás etetik, Vud Lirával van a táncparketten. Kicsit bizarr az összképük. Na és ott van Dum, aki a táncparkett szélén állt mindkét kezénél egy-egy bögyös nimfa, akik hozzádörgölőztek. Undorító! Az egyik kocsmai kerek asztalnál ültem és tökéletesen ráláttam a jelenetre. Legszívesebben felborítottam volna mindent és ... mindenkit... főleg azokat a kurvákat! Csak azért nem tettem meg, mert a fölöttem világító virágfüzérek megnyugtató fényt árasztottak. Kár lett volna értük. A zene fura volt és az illatok túl fűszeresek, már éppen az asztalra csaptam volna, hogy kitisztuljon a fejem, amikor egy helyes elfsrác ült le mellém két itallal. Az egyiket elém rakta. Nem haboztam egy húzással beszippantottam az édes nektárt. És ez volt talán a legnagyobb hiba, amit valaha is elkövettem. Fehér fogsoros mosolyt villantott rám, amitől még a kis hegyes fogai is kilátszódtak.
-Nem semmi bevonulásod volt!
Nem túl nőiesen felhorkantam. Azok a szempáraktól felállt a szőr a hátamon. Amint elkészültem a tündelányok elrángattak ide. Persze elkezdtek kiabálni, hogy én a világok megmentője megjött. Mindenki engem nézett. Mintha csak egy kirakati bábu lennék. A nők lenéztek és féltékenység rejlett tekintetükben, míg a férfiak úgy néztek rám, mint az emberi nők a vadi új cipőre. Egyszerűen meg kellet szerezni, hogy villoghass vele. Az elején próbáltam kedvesen lekoptatni őket, de eztán belefáradtam és inkább rájuk vicsorogtam vagy morogtam. A figyelemnek hála túlságosan is elfáradtam, már nem volt erőm elüldözni a fekete hajú elfsrácot.
-Ja.
A számban lévő édes italtól nehezen tudtam beszélni. Elkezdett a nyelvem zsibbadni.
-Tudod nagyon jól áll neked a mi ruhánk. Igazán sexy.
Nem tudom, hogy ki ő és a hirtelen tompultságtól már nem is érdekelt. Hideg selymes keze rásimult csupasz karomra, majd egészen a vállamig csúsztatta azt. Tekintetem a parkett szélére téved. Dum körül már négy lány állt, mindegyik az ő figyelmét akarta, de a félvér nem figyelt rájuk, mert engem nézett. Engedtem a húzásnak, amit mindig érzek amikor a közelemben van. Nem is éreztem, hogy a tünde simogató karja már nincs rajtam. Csak a lábam mozgását érzékeltem amik egyre közelebb és közelebb vittek a szukkubuszhoz.
-Dum.
Rekedt suttogásomra felcsillant a szeme. Akar és tudja hogy én is akarom. Kinyújtottam felé a kezemet és vártam. A tündelányok kuncogva néztek le, nem hitték hogy a szexéhes démon egy vérfarkas kérését elfogadja. De Dum így tett. Kiszabadította magát és megfogta a kezem. Gyengéden megszorítottam és a táncparkett közepére hátráltam vele. Mikor megálltam megszüntettem a közöttünk lévő távolságot, majd a zenére kezdtem el ringatni a csípőm. A hold énekelt az erdővel. Fehéren izzó égitest ősi dalt kántál, míg az erdő búja és forró ritmust ad. Nem tudom, hogy hogyan hallhattam őket egyszerre, mintha egy szerelmespár történetét hallanám. A gondolataim hamar elhomályosodtak. Csak a testem mozgása és Dum forró testét éreztem. Kacérkodtam, táncoltam. Észrevette, hogy valami nem stimmel velem. Óvón megfogta a kezemet, hogy rá nézzek.
-Su, jól vagy?
Aggódik értem, hát nem aranyos?! Lágyan rámosolygok és sokkal közelebb lépek hozzá.
-Remekül.
Rekedtes hangomra megdermed és hátrébb akar lépni, de én nem engedem, gyorsan megfogom a tarkóját és a számhoz vezetem a száját. Csókom, könnyed, puha és rövid volt. Mikor elhúzódtam tőle tartottam vele a szemkontaktust. Két színű szemében éget a vágy. Akarata ellenére, megnyalta a száját és ezzel együtt minden ellenállása elszállt.

A félvér nem tudta, hogy miért viselkedik így a lány, De amint megérezte a nyelvén ajkának ízét  már tudta. Ingerfokozó. A tündék egyik legjobb játékszere. Egy átlagos lénynek elég volt egy csepp belőle és máris elveszett. Fő érzékszervek kiélesednek, ahogy az érzések is, legyenek azok elfojtottak vagy nyíltak. Igen veszélyes, hogy ha az áldozat elfojtott negatív érzései vannak a tünde felé és puk! A tünde halott, áldozata pedig másnaposan fekszik annak vérében. A démonok is az ilyen "egyszerű" lényekhez tartoztak, de a vérállatok nem. Mivel nekik gyors az anyagcseréjük legalább a tízszeresét meg kell kapniuk. A vörös hajú farkas felemelte a kezét és a két ősi dalra kezdett el táncolni. Mindenki őt nézte. Lenge ruhája gyakorlatilag nem is takarta. Haját kiengedve hagyták, de csillogó fények bukkantak ki belőle. Száját kifestették, hogy a férfiakat csókjára csábítsa. És a szemeit sötét színekkel keretezték, amitől még gyönyörűbb lett. Legalább is Dum így gondolta. Elborzasztotta a gondolat, hogy aki adta neki az italt, nem csak beszélgetni akart a lánnyal. Haragra gerjedt, már indult volna, hogy minden szingli tünde férfit porrá égessen, amikor a lány megint hozzádörgölőzve táncolt. Suzanne látta a férfi szemében a gyilkolási vágyat. Úgy gondolta hogy tennie kellene valamit. Amint teste a férfiéhoz ért megváltozott minden. Hirtelen ott volt, amikor először táncoltak. Akkor nem tudta, hogy ki az csak a füstös illatát érezte, de amint meglátta kéken izzó szemét elborult az agya. Most is izzik a félvér szeme. Vágy és hatalmas éhséget fedezet fel benne. A gondolat megmosolyogtatta. Rá vágyik. Egyedül rá éhezik. Szája egyre közelebb és közelebb ért a férfihoz, végül Dum tette meg a lépést. Csípőjük egy ütemre mozogtak. Kezük bejárta egymás testét, de végül mindig ugyan arra a helyre mentek vissza. Dum a lány derekát fogta. Suzanne pedig a fekete fürtökbe fúrta kezét és hozzányomta annak fejét az övéhez. Nyelvük is táncolt. Egy ősi dalra, amit csak ők hallottak.
Egész éjjel táncoltak. Su fáradt volt, de nem csak a tánctól, hanem a testéből távozott életenergiától, amit Dum bekebelezett belőle. Ezért billegve karolt a férfiba, aki még mindig bódult állapotban kísérte a szobájába. Az út során dudorásztak, vagy egy-két tánclépéssel szórakoztak, de amint beléptek a szobába, újra egymás szájára és testére tapadtak. Su tépte, szaggatta a férfi barna ingét, amit a tündéktől kapott. Dum sem tétlenkedett, az átlátszó anyagot egy rántással letépte, majd a melltartónak szentelte minden figyelmét. Suzanne addigra már a férfi nadrágját is letépte és szaggatott lélegzettel várta a férfi következő lépését. Lábuk beleütközött az ágy szélébe. Már csak ki kellet volna kapcsolnia a félvérnek a melltartót, amikor is az ütközés lendületétől az ágyra estek.

Szemük lecsukódott.
Hangosan felnyögtek.
Végül légzésük egyenletessé vált.
A szukkubusz és a vérfarkas elaludt.

2016. augusztus 6., szombat

Gésa testőr 22

22. fejezet

Vihar. A legszörnyűbb vihar amit valaha is láttak. A óceán vize fekete, mint a szurok, ami a hajó bekebelezését fenyegette. Villámok világítják be a sötét estét. A hajón lévő férfiak egymásnak kiáltottak az esőfüggöny alól. Kapitányuk kikötötte a rögzítőkötelet a kormánykerékről és megpróbált a hullámokon lovagolni legkedvesebb hajójával. Eközben a hajó belsejében a keleti ruhába öltözött nő hol a falnak, hol az ágyának ütközött az erős hullámoktól. Férje magára hagyta, szolgálója pedig a hajó fedélzetén volt a többi férfival. Aggódott. Féltette férjét és a szolgáját. Nővérét már elveszítette, de őket még véletlenül sem akarta! Levette magáról szandálját és az ajtajához lépett. Mélyeket sóhajtva kinyitotta kabinja ajtaját.
-Talán még sem olyan jó ötlet...
Bizonytalan gondolatára egy hatalmas hullám ütközött a hajó oldalának, így Yuko kiesett a folyosóra.
-Hát most már nincs vissza út.
Dülöngélve sétált végig a folyosón, majd a meredek lépcsőn felbattyogott. A vihar szele kivágta az ajtót, ami a fedélzetre nyílt.

Mindenki dülöngélve sietett a dolgára, míg én tanácstalanul álltam a fedélzet közepén. Mégis mit csináljak?! Én nem értek a viharba került hajózáshoz! A többiek egymással kiabáltak, még a két kölyök is. Inu szorosan mellettem nézte őket.
-Inuka vidd be a kabinba a gyerekeket és az úrnődet!
A kapitány parancsát meghallva elkezdtem keresni úrnőmet, de sehol sem láttam Yuko-samát így csak Ront és Jacket kellet lelökdösnöm a lépcsőn. Az esőfüggönyön átszaladtam és megfogtam az egyikük kezét, aki elkezdett ellenállni.
-A kapitány azt mondta, hogy menjetek le a kabinokba! Ne ellenkezz!
Engedelmesen bólintott egyet és megszorította a kezemet. Már éppen fordultam volna a kabinok felé vezető ajtóhoz, amikor egy hatalmas hullám a hajónak csapódott. A fiú elengedte a kezemet és oldalra sodródott. Gyorsan felé fordultam és a kezemet nyújtottam, de lassú voltam és ezért nem tudtam megakadályozni, hogy a vízbe ne essen.
-RON!!!
Az egyenesbe jött, de még mindig ringatózó hajó korlátjához szaladtam. Próbáltam kiigazodni a habos hullámokon, amikor néhány méterrel arrább megláttam a vergődő fiút. Mit tegyek?! Mit tegyek?! Idegességemben belerúgtam egy hosszú kötélhalomba. Kötél! A gondolatra megremegtem. A testem azzal fenyegetett, hogy lefagy a félelemtől. Beleharaptam a számba, amitől éles fájdalmat éreztem. A kötél egyik végét a derekamra kötöttem, majd a hajó közepére sétáltam. A szabadabbik végét Inu szája elé tettem.
-Inu, marad! Fogd!
Társam így is tett. Most már nem haboztam. Nekiiramodtam a korlátnak, majd az utolsó pillanatban felugrottam és a korlátot használva lendületet vettem az ugráshoz.

Sós víz ment a számba, fülembe és az orromba. A hullámok a mélybe löknek, de én küzdök, nem akarok meghalni! Még nincs itt az ideje! Csak egy pillanatra maradtam fent a felszínen, de még így is jól láttam. Inuka leugrott a hajóról egyenesem felém. Villámok fénye bevilágított minket. Inuka haja kiszabadult a szoros lófarkából és most szabadon szálltak. Megkönnyebbülésemben elsírtam magam, amitől még nehezebben tudtam lélegezni. Egy hullám ismét a víz alá küldött, de most már nem volt elég erőm ahhoz, hogy felússzak, ugyanis egyre több hullám húzott le. Vagy fel? Már nem tudom. Megkönnyebbülésem azonnal szertefoszlott helyette hatalmas pánikot éreztem. Nem láttam semmit, nem hallottam semmit. Végül erős karok fonódtak a derekamra és elkezdtek húzni. Pillanatok alatt a felszínre kerültünk. A friss sós vízpermetes levegőt kezdtem el kapkodni, hogy a tüdőm megteljen vele. Inuka hangosan fütyült, amire elkezdetek húzni a hajóhoz. Ha nem lett volna vihar, akkor még élveztem is volna. Egyre közelebb és közelebb értünk a hatalmas hajóhoz, viszont rengetegszer dobált fel és le a hullámok. Elgyengülve öleltem a nyakát a karjaimmal, míg lábaimmal a derekát.
-És most mi lesz?
Inuka lihegve szorított magához és füttyentett még egyet. Most már láttam, hogy egy kötél van kötve a derekára, amit valaki húz a fedélzeten. Elkezdtünk kiemelkedni a vízből. A szél dobálta testünket, de Inuka körmével és lábával próbált kapaszkodni a hajóból kiálló picike hézagokba.

Összeszorítom a fogaimat, hogy ne koccanjanak össze. A hátam éget valószínű, hogy felszakadt néhány sebem. A körmeim betörtek, tuti hogy azok is véreznek. Mindjárt ott vagyok! Csak egy kicsi kéne! Egy erős kar nyúlt felém. Nem haboztam, minden erőmmel belekaroltam a férfiba és hagytam, hogy felhúzzon minket. A hajó már nem ringatózott annyira mint azelőtt vagy még is? Hugh megszorította a kezemet, így magára vonta figyelmemet.
-Jól vagytok?
-Igen, kösz Hugh.
Elengedtem vaskos kezét és a kinyílt lejáró ajtajához siettem. Gazdám holt sápadtan kapaszkodott Jackbe, aki vöröslő fejjel nézet minket. Leguggoltam az ajtó szájában és megpróbáltam leszedni magamról Ront.
-Hé, most már vége van elengedhetsz!
Görcsös ölelése enyhült, mire én gyorsan kitéptem magam belőle. Holt sápadt fiú szája remegett és elkékült, a sós víztől szeme vörösen izzott.
-Gazdám vissza kell mennie a kabinba, ahogy a fiúknak is!
-Leviszem őket! Menj segíts a többieknek!
-Igenis gazdám! Inu!
Inu szájában még mindig ott volt a kötél, kivettem és a gazdámra mutattam.
-Menj vele és vigyázz rá!
Meg sem vártam, hogy elinduljon, ugyanis tudtam hogy engedelmeskedik a parancsomnak.

Elszakad az egyik vitorla, de más szerencsére nem sérült. A vihar két óra múlva elment, az eső már csak szitált, villámok sincsenek már az égen, csak a hold ami megvilágította a fedélzeten lévő férfiakat, akik megkönnyebbülve sóhajtottak fel, majd felkacagtak a szerencséjükre. Mindenki munkához látott és próbáltak rendet tenni. Végül két és fél óra múlva mindenki nyugovóra tért, persze kivétel volt a kapitány, aki bagoly módjára leste a csendesedő vizet. Amint meglátta a szolgát lenézte, úgy gondolta hogy cirkuszba való a sok ugrálásaival és az érovitoktatásaival, de most már némi tiszteletet is érzett iránta. Látta ahogy önszántából a vízbe veti magát hogy megmentse Ront, senki sem tette volna meg hiszen semennyi esélye sem volt arra hogy bárki is túlélje, de Inuka túlélte és Ron is. Már ettől nem kéne meglepődnie hiszen látta ahogy nyílzápor ellenére a levegőbe lendülve a hajóra érkezik. A kapitány nem tudta eldönteni, hogy a testőr őrült vagy bátor. Észre sem vette, hogy amióta a hajóján vannak a menekültek egyszer sem jutott eszébe elveszett lánya.

Amikor megjelent a nap a távoli horizonton tiszta és száraz ruhában dolgozott a legénység annak ellenére, hogy még mindig másnaposak, de egyikük sem panaszkodott. Csak négyen nem dolgoztak, a két fiú, a külföldi nő testőre és annak kutyája. Ők négyen a fiúk kabinjában voltak. Ronnak és Jacknak függőágyat raktak egymás alá, de most egyikük sem feküdt benne. Inuka a kabin egyik sarkában ült kinyújtott lábbal, amiken a két fiú feküdt egy-egy oldalon. Inu távolabb tőlük feküdt úgy hogy az ajtót jól láthassa. Mindnyájan aludtak. Ron görcsösen kapaszkodott a ninja lábába, de idővel ernyedten szuszogott tovább. Jacknek nem voltak ilyen gondjai. Inuka éber alvása  által figyelt mindenre és még pihent is, éppen ezért is figyelt fel a folyosón közeledő személy lépteire. Lassan nyitotta ki a szemét és várta, hogy az ajtó kinyíljon. Kopp-kopp. Az ajtó lassan nyílt ki, majd megjelent gazdája sötét haja és virágos, de gyűrött kimonója.
-Inuka.
Suttogó hangjára teljesen felébred várta, hogy a gazdája elmondja érkezésének okát. A nő betipegett és csak bámulta szolgáját, aki védelmezőként védte a két fiú álmát.
-A kapitány azt mondta, hogy még ma megérkezünk Londonba. Segíts elkészülnöm!
Inuka némán bólintott és óvatosan kiszabadította magát, majd meghajolt gazdája előtt és követte a szobából kisétáló gazdáját. Mielőtt kilépett volna a kabinból, Inuka megparancsolta Inunak hogy maradjon ott a fiúkkal. Gazdája abba a kabinba ment, ahol fürdeni szoktak, célzást megértve elment a konyhára és forró vizet hozott vödörbe, amit beleöntött a dézsába. Forró gőz szált fel kellemes illat lengte be a kabint az illatos olajtól, amit a vízbe csöpögtettek. Inuka odament gazdájához és elkezdte levetkőztetni. Először a selyemövet bontotta ki, majd a földre dobta, ezután jött maga a ruha és az alatta lévő rétegek. Utoljára lábbeliét és zokniját vette le. Yuko-sama lassan mártotta bele lábát a meleg vízben, majd amint megbizonyosodott róla, hogy a víz kellő hőfokon van teljesen belemerült. Szolgája némán dolgozott. Megmosta a hátát majd a haját, gazdája elhessegette magától hogy a többit ő végezze el. Amint kész lett kiszállt és egy új kimonót vett fel.
-Neked is meg kell fürdened! Hozd a ruhát és orvosi eszközt!
Inuka ellenkezés nélkül engedelmeskedett. A magára hagyott asszony végül megborzongott. Visszaemlékezett a tegnap estére, még pont látta ahogy a háborgó tengerbe veti magát a szolgája. Az érzés, amit akkor érzet elkeserítette, hisz éppen annyira fájt neki mint amikor megtudta, hogy nővére meghalt. Elborzasztotta a kabinban látottak. Mikor Inuka felkelt a  kabinja falán vércsíkot húzott és amikor látta a hátát még jobban elszörnyedt, ugyanis a szürke férfi ing hát véres volt. Szolgája visszatért tiszta ninjaruháival és orvosi felszereléssel.
-Vetkőzz!
Egy székre rakta a holmikat, majd parancsnak megfelelően tevékenykedett. A koszos inget hagyta magán utoljára. Mielőtt letépte volna magáról gazdája háta mögé lépett és egy kancsó vízzel leöntötte annak hátát. Ezt még háromszor megismételte, így már az alvadt vér felengedte a szövetett. Óvatosan lesegítette róla, majd a mellkasára kötött anyagot kezdte el kibontani. Yuko-sama fellélegzett a látványtól. A varratok épségben voltak, csak egy két helyen lyukadt ki, de azt könnyen kitudta javítani. Yuko-sama beküldte Inukát a vízben, míg ő elkezdte egyik tűjét egy gyertyalángba tartani. A vékony fém vörösen kezdett el izzani, ezért kivette és a kancsóban lévő vízbe mártotta.
-Készen vagyok gazdám.
Pillanatok alatt befűzte a cérnát és a dézsában ülő lány mögé lépett.
-Akkor kezdem.

Gyorsan megreggeliztünk. A legénység túlbuzgón dolgoztak. Hamarosan kikötünk. Már láttuk a távolban a füstöt és a nagyobb házak tetejét. Ron és Jack nem hagytak magamra, valamelyikük mindig mellettem volt, a többi férfi ezt meg is jegyezte.
-Hagyjátok már nem az apátok!
-Úgy csimpaszkodtok rá, mint a csecsemő az anyjára!
A két fiú ilyenkor néhány lépést hátráltak tőlem, de a sokadjára lejátszódó jelenetre feldühödtem.
-Hagyjátok már őket! Nem zavar, hogy ha mellettem vannak! Nem kell rá féltékenynek lennetek rájuk! Bár tény, hogyha ti csinálnátok ezt igen bizarr lenne!
Sokan nevettek, de a legtöbben káromkodtak és elküldtek a fenébe. Hát ilyenkor az ember mégis mit tehetne?! Elvigyorogtam és dolgomra indultam. Gazdám ragaszkodott hozzá, hogy a szokott arcfestésemet hanyagoljuk és a maszkomat is, amit a japán kormányzó esetnél eltított tőle. Bár rajtam volt a szeretett ruhám mégis meztelenek éreztem magam. Jiro-san és William-san segítette a többi férfit, már ők is alig bírták kivárni, hogy szárazföldet érjünk. Gazdám szorongott és csinosítgatta magát, mondván hogy tökéletesnek kell lennie. Ráhagytam én ezekhez nem értek. Egyedül a kapitányt nem láttam, de tálán ez nem is olyan baj. Valahogy attól a férfitől feszengek. Jobb lesz, hogyha minél messzebbről elkerülöm.  Fejünk fölött már javában szálltak a sirályok. Büdös halbűzét hozta a szél és hajókürtszók is felcsendültek már.
Megérkeztünk.

2016. augusztus 3., szerda

Na most akkor melyiket?!

Sziasztok kedves olvasóim!

Nagy meglepődésemre elég sokra szavaztatok a következő novellára, éppen ezért fel rakok egy újabb szavazási lehetőséget, amivel szűkítem  a kört.
További jó olvasást és ne felejtsetek el szavazni.
Puszi.
W.A.