2015. június 28., vasárnap

Katona szerelem 4

Negyedik fejezet

Már majdnem az erdőhöz értünk, amikor megláttuk a hatalmas tűzet. Az erdő teljesen lángolt. Már most sokan pánikoltak. Fegyverropogást kezdtünk el hallani.
-Átvertek minket! Tudtam, hogy túl egyszerű volt!
Ha igaz amit a parancsnok mond, akkor mind, aki a bunkerben tartózkodott az már halott. Valaki megfogta a kezem és a fülembe súgta.
-Ne aggódj biztosan kimenekültek a titkos kijáraton.
Könnyű azt mondani, idegességembe elkezdtem tördelni a kezem. 
-Na jól van gyerekek úgy néz ki mi is beszállunk a harcba maradjunk együtt! Ha elszakadnánk akkor menjetek a titkos bejárat kijáratához, hogy fedezni tudjuk a menekülteket.
Utolsóként szálltam ki a kocsiból, még remegett a lábam és kavarogtak a gondolataim. Elindultam az osztag végén, éberen figyeltem. Csakhogy nem az ellenséget kerestem, hanem az öcsémet. Kérlek istenem add, hogy biztonságba legyen! Annyira figyeltem a környezetem, hogy nem vettem észre, hogy a többiektől szétváltam és a rejtett kijárat felé tartottam. Most már mindegy, legalább tudom őket fedezni. Kb 20 perc múlva a kijáratnál voltam. Az ajtót eltorlaszolta egy izzó farönk. Az emberek dörömböltek az ajtón. Cselekednem kell! A hátamra raktam a fegyverem és puszta kézzel kezdtem felemelni a forró fát.
-Vááááááááááááááááááááááááááááááááááááá
Ég a kezem, hamarosan hólyagok lesznek rajta. Sikeresen kiszabadítottam az ajtót . Ami nagy erővel kicsapódott. Emberek özönlöttek ki a sötétségből. Szemükben rettegés és hálakönnyek csillogtak.
-Na jól van, mindenki szép sorban menjen előre!
Az egyik itt maradt tizedes vezeti az embereket el a baraktól.
-Szép munka katona!
-Köszönöm uram!
Addig tisztelegtem, amíg el nem ment a sor elejére. Sokaknak fegyverük volt, de néhányuk még így is védtelen volt. A sor vége felé megláttam Tamást, aki egy nő kezét fogta. Néhány lépésnyire tőlem, felnézet és elmosolyodott. El akarta engedni a nő kezét, de én megráztam a fejem.
-Tom légy jó fiú és menj a többiekkel. Kérlek vigyáz rá!
Utolsó szavaimat az újonc nőnek címeztem, aki egy biccentéssel válaszolt. A sor végére állva fedeztem őket. Az út során számos ellenséget lőttünk le. Öt embert szedtem le, de még így is sokan megsérültek vagy meghaltak. De nem álltunk meg, mentünk tovább a biztonságot nyújtó fedezék felé. Hirtelen egy bomba robban nem messze tőlünk. Az emberek pánikolva szétszéledtem.
-Mindenki maradjon együtt!
-Dóra hol vagy!!!!
-Zoliiiii!
-Áááááá
Kiabálások és sírások hallatszottak mindenfele. A józanok próbálták együtt tartani a menekülteket, de a legtöbben pánikolva keresték ismerőseiket. Sajnos én is köztük voltam. Nem látom Tomit! Vajon jól van? A távolban az ellenséget véltük felfedezni. A pánik hatalmas volt.
-Tom!Hol vagy? Tomi hol vagy?
Ekkor vettem észre a nőt aki Tomi kezét fogta, de most nem volt mellet. Odarohantam hozzá.
-Hol van? Mond meg hol az öcsém?!
A nő elkezdet dadogni.
-Én ne-nem tu-tudom egy-egyszerűen el-elvesztettem.
Zokogva tette a kezét az arcára. Erősen megragadtam és elkezdtem erősen rázni.
-Hagyd abba, ezzel nem segítesz!!!!
De nem hagyta abba, kifutok az időből. Két hatalmas pofont adtam neki, amitől megszeppenve bámult rám.
-Szedd össze a többieket én meg megkeresem Tomit. De ha valami baja esik, akkor ne kerülj a szemem elé. Megértetted?!
Lassan biccentett, de ez nekem nem elég.
-Azt kérdeztem megértetted?
Kiabáltam az arcába, mire válaszul igent kiabált. Levettem a hátamról a fegyverem és odaadtam neki. Elővettem a stukimat és Tamás keresésére indultam. Sok ember lökdösődött a pániktól, de én erősen és határozottan utat törtem magamnak. Nem láttam sehol Tomit, kezdtem pánikolni. Amikor a távolból meghallottam a nő hangját, automatikusan felé fordultam ő pedig visszafelé mutatott. Tamás ott térdelt a földön. A katonák jöttek utánunk már közel jártak és Tamás volt hozzájuk a legközelebb.
-Tűnjetek innen!
Rohantam ahogy tudtam közben lőttem a közeledő ellenséget.
-Tamás! Tamás gyere ide!
Tomi reszketve állt fel és fordult felém. Lövések. Bumm. Bumm. Tomi könnyes szemmel nézett rám, aztán összecsuklott.
-Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeem! Tomiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii! Neeeeeeee!
Nem törődtem semmivel, a golyók csak úgy záporoztak rám, néhány el is talált, de nem foglalkoztam velük. Nem éreztem fájdalmat csak a szívem szorítását. Lerogytam Tom teste mellé, sírtam.
-Tomi. Ó, kicsi Tomim! Nyisd ki a szemed kicsim!
Lassan kinyitotta a szemét, mosolygott.
-Ki-ra, én most elmegyek anyuékhoz.
-Nem nem nem hagyhatsz el! Meg fogsz gyógyulni!
-Ki-ra ne félj, mi mindig veled leszünk.
A kicsi erőtlen kezét felemelte és megláttam benne a nyakláncot, amit adtam neki. El volt szakadva. Hát ezért jött vissza?!
-Oh, Tom ne hagy el kérlek, .... kérlek!
Zokogtam az öcsém teste  felett. A testén két vörös folt volt ami egyre nagyobb lett.
-Fogd meg a kezem ... lé-ci!
Azonnal megragadtam a kezét.
-Énekelj nekem valamit jó?
Sikítások és fegyver ropogások zaja fülsértő volt. Hangosan elkezdtem énekelni.
https://www.youtube.com/watch?v=j6VuXMoTXmE
A végét már zokogva és kiabálva fejeztem be. Tomi csukott szemmel és mosolyogva feküdt, nem mozgott.
-...ami enyém volt rég.
Észre sem vettem, hogy a zajok abbamaradtak.Nem érdekelt semmi és senki. Kiengedtem minden bánatom megsirattam az öcsém, az elesett társaimat és a szüleimet. Bőgtem, zokogtam az öcsém testére borulva. Két erős kar emelt fel a derekamnál. Elakarnak szakítani az öcsémtől! Nem! Nem!
-Eresz! Engedj el! Áááááá!
Teljes erőből rángatóztam, ütöttem, haraptam, mire sikeresen földet értem. Ellöktem az előttem álló embereket, a kincsemet, amit elvettek tőlem felkaptam a földről és elindultam. Nem tudom, hogy hová tartottam, de azt vettem észre, hogy  nem hallok semmit, a nap sugarai körbeölelnek és egy dombon állok, a nap megvilágít minket, ha most itt lenne az ellenség simán lelőttek volna.
 De nem voltak itt.
 Senki nem volt itt.
Egyedül maradtam és üresen.

2015. június 15., hétfő

Egy új világ, vagy mégsem?3

3. fejezet

Hiányoznak a szüleim. Eddig nem nagyon gondoltam rájuk, el voltam foglalva a betegségemmel és az elrabolóimmal. De most, hogy egyedül vagyok ismét és nem tereli el semmi a figyelmemet csak rájuk tudok gondolni. 
Vajon anya, hogy van? Befejezte már a könyvét? Vagy az eltűnésem miatt abbahagyta?
Vajon apa, hogy van? Mostanra már elboldogult a gimnáziumi diákokkal, vagy depressziósan kullog a biológia óráira és otthon iszik? 
Hiányzik anya főztje és süteményei. Hiányzik apa humora és lazasága. Hiányzik anya történetei és a szerelmes részletek.
Hiányzik apa és anya!
Sírva az ágyamon összehúztam magam, aztán elaludtam. Észre sem vettem, hogy Kellant visszahozták.
-Hé, kölyök! Adj egy kis vizet és ételt is!
Lassan felültem az ágyon és Kellan megkínzott testére néztem. Csak egy nadrág volt rajta. Izmos felsőteste tele vannak szúrásnyomokkal és hegekkel, tudom hogy néhány óra múlva begyógyul. Az ajtónk előtt két tálca volt. Az egyiken a szokásos étel amit nekem szántak, a másikon két szelet nyers hús. Azt hiszik, hogy Kellan egy állat csak azért mert farkasember. Felálltam az ágyról és felvettem a húsos tálcát. Fogtam a két evőeszközömet és leültem Kellan elé. Elkezdtem felszeletelni a húsokat.
-Most kéred a vizet Kellan?
Fáradtam bólogatott.  Felálltam és a falhoz szerelt csaphoz mentem. A víz nem a legtisztább, de segít a kiszáradás ellen. Odavittem hozzá a vízzel teli poharat és megitattam. Őrült módjára nyeldeste a vizet. Emlékszem néhány nappal ezelőtt én is így ittam, csakhogy én nem törődtem a pohárral. Még kétszer megtöltöttem a poharat és azokat megitattam vele. Ezután újra elkezdtem a húst felvágni. Vártam, hogy megszólaljon. De ő csak meredt maga elé.
-Kellan mégis mit....
Meg kellet állnom, mert szenvedő arccal nézet rám. Egyszerűen nem kérdezhetem meg tőle. De annyit biztosan tudok, amit tettek az embertelen.
-szoktatok csinálni a világotokban?
Kellan meglepődve és hálásan nézet rám.
-Nos, az én világom sem különbözik a tiétektől, fejlett gazdaság és elektronika. Csak az a különbség, hogy nálunk több az erdős rész és a mágia. Csak beleszagolsz a levegőben és érzed a mágia tipikus érzését. Csodálatos! A gyerekek 14 évesen még az erdőben játszanak, utána tipikus tinédzser módjára viselkednek.
Kellant elkezdtem etetni a húsfalatkákkal. 
-Kellan?
-Hm?
-Mesélnél még a világodról?
Összehúzott szemöldökkel nézet rám miközben rágta a húst.
-Ha nem akarsz nem kell róla beszélni csak gondoltam így elüthetjük az időt. Bocsi ne haragudj semmi közöm hozzá, hogy milyen az a világ. hiszen sosem fogom látni.
-Nincs semmi baj kölyök csak meglepő, hogy érdeklődsz iránta,azt hittem,hogy te is"pokolnak" gondolod. 
-Viccelsz amit elmeséltél róla, úgy gondolom, hogy inkább ez a világ a pokol. Nálunk alig maradt meg erdők, az emberek folyamatosan irtják az állatokat és ha mégis lennének vadállatok azokat ketrecekbe zárják. Úgy hogy kérlek mesélj róla.
-Rendben, nos hol is kezdjem?
Izgatottan adtam a következő falatott a szájába. Nagyot nyelt és elkezdet mesélni.
-Ha nem bánod azt a helyet mesélnem el, ahol felnőttem. Beleegyezően bólintottam.
-Nem akarlak a gyermekkorommal untatni, de röviden elmesélem. Egy kis faluban születtem. Szántóföldünk is volt, de a legjobb a falut körbevevő erdő volt a legszebb. Édesanyám meghalt szülés közben, egyke voltam.  Apám jól nevelt megtanított mindenre a farkaslétről és maga az életről. Csatlakoztam a falu falkájához, már tízen éves koromban területfoglalási harcokban vettem részt. Az egyik harchoz más falkákkal szövetkeztünk ott ismertem meg a feleségemet.
Adtam neki még egy falatott, aztán folytatta.
-Csodálatos nő, harcias és makacs, de hatalmas szíve van. Az elején csak barátok voltunk elvicceltük az egész harcot. Egymást fedezve harcoltunk. Elkezdtem gyengéd érzéseket táplálni iránta. Ilyet még senki iránt sem éreztem. Még egy rövid öleléstől is zakatolt a szívem. 
-Akkor mégis miért nem mondtad el neki, hogy mit érzel?
-Bárcsak ilyen egyszerű lett volna. Ő ugyanis az alfám menyasszonya volt. Gyakran csináltak ilyet a falka egyesítése esetén. Így nem tehettem semmit.
-Akkor mégis, hogy jöttetek össze?
-A harc során az alfám meghalt és a fiatal fia vette át a szerepét, ezáltal neki kellet volna elvennie őt. Én egyszerűen nem bírtam magammal, a mezőn találtam rá, éppen a hold sugarában mosdatta az arcát, gyönyörű volt. Csak az ösztönöm vezetett. Oda mentem hozzá, megfogtam a karját, megvártam hogy rám nézzen, aztán megcsókoltam. Nem ez volt az első csókom, de akkor úgy éreztem, hogy ez mégis az első. Az elején meglepődött, de aztán visszacsókolt és szenvedélyessé tette. Nem bírtunk magunkkal egy közeli pajtában maradtunk egészen hajnalig. Akkoriban ez bűnnek számított, de én nem bántam. Megkérdeztem, hogy ő is érzi a kapcsolatot közöttünk és hogy velem lenne -e. Szerencsémre az érzései azonosak voltak az enyémmel. Így nem volt más választásom ki kellet hívnom az alfát. Mindenki meglepődött, sokak ostobának gondoltak, de én nem bántam csak a szerelmemért akartam megtenni és magamért, hogy nyíltan szerethessem. Az alfa belement. A harc sokáig tartott. Minden ilyen harc élet vagy halálra menő volt. Nem akartam meghalni, de azt sem viseltem volna el, hogy a lányt akit szeretek más karjaiban van, más öleli meg, más mellet fekszik és kell fel. Végül kifulladásig harcoltunk, az alfán ejtettem egy mély sebet. Elvérzett. Így megnyertem a harcot. Alig álltam a lábamon csak annyi erőm maradt , hogy egy örömteli vonyítást adtam a csillagos égnek. Egy hétig voltam ágyhoz kötve, mindig meglátogattak és a hogylétem felől érdeklődtek. A kedvesem el sem ment mellőlem végig az ágyam mellet fogta a kezem. 
-Aszta! Irigylésre méltó kapcsolatotok van. És utána mi történt? 
- Hamar felépültem. A falka élére álltam és vezettem őket, sok csatát megnyertünk. A kedvesemet pedig elvettem feleségül. Örök hűséget fogadtam neki és ő is nekem. Három évre rá megszületett az első gyermekünk. Öröm teli életünk volt. Az idő változott, ahogy mi is. Észre sem vettük és már a XXI. században voltunk. A falka hatalmas lett. A gyerekek egyre nagyobbak, erősebbek és bölcsebb lettek. De a szeretett még mindig nagyon erős.
Észre sem vettem, hogy a falatokat már meg is etetem vele.
-Jól laktam kölyök, most egyél te.
-Nem vagyok éhes! Mesélj még kééééérleeeek!
-Egyél és közben mesélek.
-Jó!!
Felkeltem, elmentem az ételem ért aztán visszaültem Kellan elé.
-Készen állok!
Kellan mély levegőt vett aztán elkezdte.
-Elmesélem az egyik kalandomat. Az akkori alfám elküldött engem és a társaimat, hogy keressük fel a nyugati falkát és kérjük el tőlük a sámánt. A sámán nagy hatalmú varázsló, akinek látomásai voltak a farkasokról. Így hát útnak indultunk öten. Én, az akkor még nem kedvesem, a törpe barátom, a boszorkány barátom és a kentaur barátommal együtt. Négy napig utaztunk. Az első két napig nem volt semmi gond, de aztán jött a harmadik nap. Egy sötét erdőn kellet keresztül mennünk, ahol gonosz lények éltek. Már az erdő egyharmadán voltunk, amikor négy ghoul vett körbe minket. A ghoulok nyers húst esznek. Kinézetük egy átlagos emberéhez hasonlít, de ha elönti az éhség akkor a szeme fehérje fekete lesz és a szemei vöröses árnyalatúvá válik. Vérükből képesek fegyvert alakítani, minél több vért áldoznak fel annál nagyobb lesz a fegyverük. Nehéz őket megölni, csak a lefejezéssel lehetséges. 
-És hogyan lesznek ghoulok?
-Nos, ezt mi sem tudjuk, egyesek szerint egykor vámpírok voltak csak mivel megkóstolták a nyers húst így szörnyekké váltak, mások azt hiszik, hogy emberek akiket megharapott egy zombi és vámpír, majd vámpírvért ittak. Őszintén nem igazán tudom, már nagyon kevesen élnek. Nagy nehezen, de sikerült sokunk megsérült, de hála a gyors regenerálódásunknak tovább tudtunk menni. Estére letáboroztunk egy közeli fánál, amikor hibridek vettek körbe minket.
-Hogy néztek ki? 
  -Mindegyik különböző. Volt olyan aminek a feje egy majomé volt, de volt olyan is aminek kutya pofája. A testük egy jól termett kutyáé volt a farkuk végén különböző fajtájú kígyók voltak a mancsuk egy másik állaté volt. Nagyon sokan voltak és mi még fáradtak is voltunk. Kénytelen voltam átváltozni és úgy harcolni. Éjféltájt mindegyiket lemészároltuk. Nem törődve semmivel elaludtunk. A reggeli nap ébresztett minket. Nagyon morcosak voltunk, de se szó, se beszéd mentünk tovább. Végül estére elérkeztünk a falkához. Megpihentünk és már másnap mentünk is vissza a falkámhoz, de most már a sámánnal együtt. Hé ne itt aludj menj az ágyba! Kölyök!!! 
Hirtelen felriadtam, ugyanis Kellan belerúgott a lábamba.   
 -Aúúú, ezt miért kellet?!    
 -Menj aludni. Amíg még tudsz.    
    Nem szóltam semmit, soha sem tudhattuk, hogy mikor visznek újra el a kísérletek miatt. Szófogadón elmentem az ágyamba és elaludtam. Nem is emlékszem, hogy mikor lépett a szobába Bill.
 -Héj, cicám! Ébresztő!        
  Bill érdes hangja a fülem melletti oldalról jött. Nem engedett felülni, lenyomott az ágyra és elkezdte szagolgatni a nyakamat.
-Húúú, rád fér egy kis fürdés. Szerencsés napod van ma kivételesen fürdés idő van.
Lebilincselte a lábamat és a karomat, aztán elkezdet húzni kifelé, meg sem várva, hogy felálljak. A lábaimat húzta a földön, de igyekeztem azokat használni. Sikertelenül. Megérkeztünk a második laborba, de most nem álltunk meg a székeknél vagy az asztalnál. Beljebb menve két medencét szereltek a padlóhoz. A medencék kb 2 méteresek lehettek, henger alakúak. A medence alján több száz cső volt bedugva különböző szélességűek és színűek. Megijedtem. Próbáltam ellenkezni, de Bill nagyon szorosan fogott. 
-Ha nem hagyod abba akkor én magam foglak megmosdatni és átöltöztetni!
   Azonnal abbahagytam, de annyira megijedtem, hogy elkezdtem reszketni. A medencék mögött egy tusoló volt, függönnyel. Bill belökött oda és megparancsolta, hogy vetkőzzek és fürödjek meg. Remegő kezeimmel behúztam a függönyt és elkezdtem levetkőzni, a szakadt ruháimat a földre dobtam, majd kinyitottam a csapot. Annyira kellemes ahogy a sugár minden porcikámat megmasszírozza.
-Siess már, nem te vagy az egyetlen aki tusolni akar.
Bill felülről bedobott egy egyrészes fürdőruhát ami nagyon vastag gumiból volt.
-Vedd fel aztán gyere ki!!!         
Nehéz volt felvenni. A francba ezzel!!!! Az egész összehúz, kényelmetlen. Reszketve kiléptem a tusolóból. Bill elégedetten nézet végig rajtam. Nem vettem észre a lányt mellette csak, akkor amikor megszólalt.
-Hm. Finom falat! Ham....hahahaha.    
Felismertem ezt a lányt, ő ült Kellannel szembe és megakart enni. Ijesztő. Bill megragadott az egyik kezével és mögé lökött, a lányt pedig belökte a tusolóba, neki is megparancsolta, hogy fürödjön meg. Visszafordulva hozzám Bill elkezdett tolni az egyik medencéhez.
-Hm, nagyon finom illatod van ha ezzel végeztünk talán még eljátszogathatunk.
Önkéntelenül is elkezdtem öklendezni. Már Bill éppen megütött volna, amikor a doki leállította.
-Ahelyett, hogy bántalmazod az alanyokat tedd hasznossá magad és rakd be a vízbe!!     
Még sosem, hallottam a dokit kiabálni, jobban megijesztett mint Bill, őt legalább megszoktam. Bill felkapott a kezében, felsétált egy létrára és se szó, se beszéd beledobott a tartályba. A víz meleg volt, próbáltam taposni a vizet, hogy levegőt tudjak venni de hamar elfáradtam.
-Na most legyél jó kislány és menj le a víz alá! Találsz ott egy lélegeztető maszkot vedd fel és ne mozogj.
Nem akartam lemenni, Bill látva engedetlenségemet lenyomta a fejemet a víz alá, aztán a hajamnál fogva felhúzott.
-Hallottad a dokit, csináld!!!
Elengedte a hajam, én meg lementem a maszkért. A zsinór csak a medence feléig ért, így kénytelen voltam a víz alatt felvenni. Szívó érzést érzékelve, tapasztaltam, hogy a maszkban maradt vizet kiszívták és helyette tiszta levegőt engedtek bele. Elkezdtem lélegezni, zúgott a fülem, de még így is hallottam a másik lányt, ahogy bekerül. Körülöttem csövek kezdtek el úszkálni, nem figyeltem rájuk csak a másik lányt tudtam nézni. Aztán éles fájdalmat éreztem. A csövek hozzám tapadtak, ugyanis a ruhámon korongok voltak bennük egy pici lyuk. A csövek végén hegyes tűk voltak amik most már a testemben vannak. A csövekben vörös, fekete és fehér folyadék folyt bele a testembe. A lánnyal is ezt tették. Azt hittem majd szét repedek, de a testemben a nyomás elhalványult, elaltattak.

2015. június 14., vasárnap

Család, otthon, szerelem?3

III. Fejezet

Mindenki megdöbbenve kuncogott a feltételezésen, hogy én bárki ellen is tudok nyerni. 
Na majd én megmutatom!!
Apám pásztázva nézet végig a tömegen, majd mély tiszteletet követelő hangján szólt a tömeghez.
-Hallgassatok, a lányom megfog küzdeni ... Dimitri-vel. Dimitri gyere ide!
Ó a jó büdös .... Dimitri a falka verő macskája. A fene ez nem lesz könnyű. Néhány évvel idősebb nálam. Régebben vele gyakoroltam a harcot.
Dimitri kiválva a tömegből előlépet apám és én közém. Tisztelettéttudóan meghajolt alfája előtt, aztán felém fordulva biccentett.
-Nem hittem volna, hogy ilyen körülmények között találkozunk Tigris.
Na igen Dimitri gyakran hívott Tigrisnek a gyorsaságom és a bundám miatt csak kár, hogy szürke alapon fekete csíkjaim vannak.
-Hidd el, nem csak te vagy így vele Dim.
A mérkőzést megkezdve elkezdtünk körözni, vártuk hogy ki fog előbb támadni.
-Tudod ez arra emlékeztet amikor megtanítottalak harcolni.
-Vagyis arra amikor az apád megmondta, hogy mit csináljak és hagyta, hogy bokszzsáknak használjalak?
-Nézőpont kérdése.
Nem bírtam ki mosolygás nélkül, a jó öreg Dim, már hiányzott.

Ian

A harc elkezdődött, de én csak Nina vagyis Cat miatt tudtam aggódni. Dimitri nem kis pályás. Nagyon meglepődtem, hogy ismerik egymást. A francba még az is meglepet, hogy az alfa lánya. Az eltűnése után vettek be a bandába nem is tudhattam. Mindig olyan sokat hallottam róla, azokat a meséket nevetségesnek gondoltam, de valójában csodáltam.
Azt mesélték róla, hogy amikor megszületett nem az anyjához ment, hanem csukott szemel követte az apját. És amikor kinyílt a szeme a gyűlésekre is belógott. Két kóbor kutyát egyes egyedül elüldözött, hogy megmentse az egyik testvérét.
Amikor gyerek voltam felnéztem rá és olyan akartam lenni, mint ő, de felnőtt fejjel már nem hittem el. Nem hittem volna, hogy a legendás Nina létezik.
-Ez hülyeség megöleti magát.
-Nyugi Ian, Cat tud magára vigyázni. Mindig is így volt. Már amikor kinyitotta a szemét tudott magára vigyázni.
-De akkor is már ki tudja, hogy mikor harcolt utoljára és Dimitri!!! Tényleg Dimitrit kellet választania?! Ki fogja csinálni!!!
-Ó, Ian bíz már egy kicsit Catbe, iszonyatosan erős, még akkor is, hogy egy ideje nem harcolt. Amúgy is én inkább Dim miatt aggódom. Cat az anyjára ütött egy igazi vadmacska.
Dimitriék abbahagyták a körözést. Egymásra vetették magukat kieresztett karmokkal.
-Ezt mégis, hogy érted Marcus?
-Huh, hát nem hallottál róla? Cat anyja egy igazi vadmacska volt. Senki sem tudja, hogy-hogy került ide, de még azt sem, hogy az alfa mégis hogyan tudta elcsábítani. De mindegy is, Cat megszületett a testvéreivel együtt. Ám egy nap az emberek meglátták Tarát és elvitték, a testvéreivel együtt, de őt direkt ott hagyták a sikátorban lévő dobozba.
-De mégis miért, miért nem vitték magukkal?
-Nina nem mindig volt csak csíkos, amikor kicsi volt az állán és a mellkasán egy fehér folt volt, ami nagyon édi volt,de az évek során kihullott. Most már meg alig lehet meg mondani, hogy ő nem tiszta vérű. És ahogy látom a legendás forrófejűséget is örökölt.
Cat éppen ebbe a pillanatba került Dimitri hátára és éles fogaival a kulcscsontba harapott. Dimitri felnyávogott és úgy ugrált mint egy megvadult öszvér. Hihetetlen volt.
-Őszintén nem is értem, hogy miért marad az embereknél, azok után amit vele tettek.
-Nos, én nem tudom, de nagyon boldognak tűnt.
-Ennek örülök, apánknak sok szeretője volt és annál több gyereke, Vlad kereste a megfelelő párt, de senkinél sem maradt sokáig, ugyanis Vladnak Tara volt az igazi, de amikor elvitték ő nem tehetett semmit, itt volt neki a falka és egy újszülött, nem tehette meg, hogy elhagyjon mindent és utánuk menjen. A nőstények mérgesen, féltékenyen néztek Catre, de valójában arra a vadmacskára haragudtak, aki ennyire megváltoztatta Vladott.
-De az alfának mindig volt valaki mellette. Mégis miben változott?
-Igaz mostanra visszatért a régi énjéhez, de amikor  Tarával megismerkedett megváltozott, csak ő létezett neki és a kölykök, de amikor elvitték őket akkor összetört, több napig böjtölt, de lassan kezdte kiheverni, Cat miatt. Vlad nem igazán törődött a nőstény kölykeivel, de Cat volt a kivétel, ezért is utálták. A nőstények féltékenyek voltak, a hímek meg arra vártak, hogy mikor lesz ivarérett és magányos. Még kiskorában is elragadó volt.
-Most is az!
Az átkozott kanos disznók még egy kölyökre is fáj a foguk ha élvezetről van szó, na és azok a nagyképű szukákról ne is beszéljünk. Egyre erősebb bennem az-az érzés ,hogy minél jobban megakarom védeni, de miféle hím vagyok aki hagyja, hogy egy nőstény helyette harcoljon, ezt nem hagyhatom.
-Ezt nem hagyhatom, Marcus megtudnánk akadályozni a harcot?
-Mi! Csak nem helyette akarsz harcolni?
-De igen, pontosan ezt akarom!
-Ezt Nina vagyis Cat nem hagyná és ha megtennéd nem csak téged, de engem is megölne! Hagyd, hogy elintézze. Tudom most biztosan úgy érzel, hogy ez nem helyes, hogy egy nőstény nem küzdhet meg a te javadra, de hidd el, hogy ez nem csak rólad szól, ez mindkettőtök szabadságáról szól.
Marcusnak igaza volt, de akkor sem tudtam végignézni, ahogy küzd. Mostanra már mindketten kifáradtak, Dimitri háta és mindkét oldala tele van karmolásokkal amiből folyik a vér, de Cat sem néz ki túl jól, a nyaka melletti részen mély harapásnyom van, a hátsó lábán sántít és apró sebek vannak a testén. Fogalmam sincs, hogy ki fog nyerni. Már attól rosszul vagyok hogy Cat vereségére gondolok. Nem akarom, hogy akarata ellenére gyerekeket szüljön egy idegennek. Legszívesebben most én is harcolnék valakivel. Cat kezd dülöngélni, mintha kezdené elveszíteni az eszméletét.
Jaj, ne! Ez nagyon nem lesz jó!
A tömegen átverekedve mentem közelebb Cathez. Mögöttem Marcus sétált, nehogy elkövessek valami butaságot. Cat lihegve nézte Dimitrit, aki szintén lihegett és néha köpött a földre. A tömeg sikongatva biztatták őket a folytatásra.
-Cat! Hagyod, hogy Dimitri legyőzzön?!
Cat úgy helyezkedett, hogy engem is lásson, de egyben Dimitri is szemmel tudja tartani.
-Te mégis miről beszélsz? Csak most volt a bemelegítésem.
-Helyes verd meg a macskaverőt vadmacs.
Cat megdöbbent szemmel nézet rám, majd elkezdett vigyorogni.
-Ezt nem is kell mondani hülye!

Cat

Iannek igaza van nem hozhatok szégyent anyámra, itt az ideje, hogy megmutassam, nem csak egy vadmacska és egy alfa kölyke vagyok. Én egy félig kóbor félig vadmacs vagyok.
Kihúztam magam, a nyakam éget, a hátsó lábaim megremegtek a súly miatt. Megfeszítem izmaimat és emelt fővel nézek Dimitrire. Dimitri is látta a változást ő is kihúzta magát és támadásra készült. Dim megpróbált rám ugrani, de én oldalra vetődtem. Sajnos rossz lábra érkeztem és kiterültem a földön, Dim kihasználva az alkalmat rám ugrott. Ekkor eszembe jutott Don, Dim apja egyik órája.
"Ugyan ebben a pozícióba voltunk, Don előttem a földön feküdt.
-Don és most mit csináljak, attól félek ha nem sietek a dagadt fiad szétnyom.
-Hé, nem is vagyok kövér!
-Hüh, mondja az, aki teljes erőből a földre passzíroz.
-Rendben kis Tigris, sokféle módja van, hogy ilyen csapdából kiszabadulj.
1. Próbáld úgy helyezni a fejed, hogy meg tud harapni ellenfeled lábát.
2. Kezdj el hánykolódni és próbáld meg kifordulni belőle.
3. Lazítsd el a tested, annyira, hogy a szívdobogásod már ne lehessen hallani, csukd be a szemed és maradj úgy addig amíg azt nem hiszi, hogy meghaltál.
De figyelmeztetlek a harmadik technika nagyon veszélyes ha túl sokáig tartod ezt az állapotot meghalhatsz. Csak a legvégsőbb esetben használd ezt a fogást.
Megértetted kis Tigris?!
-Igen Don, megértettem.
Elkezdtem hánykolódni Dim alatt, cserébe ő befeszítette a lábizmait, gyorsan cselekedve erősen beleharaptam a lábába. Elkezdtem egyenesbe hozni a fejem a számba Dim lábával. Sikeresen ledobtam magamról ezáltal kiszabadultam.
-Ügyes, nagyon ügyes!"
Csak reménykedni tudtam, hogy sikerülni fog. Elkezdtem hánykolódni, Dim jobban lefogott, és most kezdtem el fordítani a fejem a lábához, de meglepett. Dim fogai a nyakamat ölelték át. Megijedtem!
És most mi legyen? Ha tovább ugrándozok nem kerülhetem el a fogait, de így sem maradhatok. Hacsak, de nem,... ez túl veszélyes nem lennék rá képes, vagy mégis?????
Abbahagytam a ficánkolást. Egyszerűen feladtam.
Kész vége. Ennyi volt. Pápá világ!

Ian

Dimitri alatt Cat abba hagyta az ugrándozást. Két sóhajt kieresztett magából majd ennyi. Cat nem mozdult többé.
Ez nem lehet, nem!!!!!Nem és nem!!!!!! A rohadt életbe!!!! Ha ez az állat megmerte ölni akkor addig kínzóm amíg sírva nem könyörög, hogy öljem meg!
De Cat továbbra sem mozdult.
-Mi lesz már Cat ! Harcolj! Vadmacs!!!! Ha nem kelsz fel megeszem az összes kajádat és-és szét tépem a takaród! Mi lesz már!!
De Cat meg sem rezzent, a szemei csukva volt. Egyszer csak Dimitri leugrott róla. Az órával elkezdte lökdösni a fejét.
-Cat hallasz!!! Cat! Mozdulj meg!
Dimitri könnyes szemmel nézet végig a megdöbbent tömegen, tudtam, hogy mit fog mondani.
Lehetetlen!
-Alfa! Vlad én nagyon sajnálom. Nem akartam, én nem tettem semmit csak-csak lenyomtam a földre.
Az alfa mérges, talán őrült szemekkel nézet a falkája verőemberére.
-Te megölted a lányom? Volt képed megölni az egyetlen lányomat?!!
Az alfa kijelentésén mindenki megdöbbent. Sok asszonya volt és van az alfának, sok fia tőlük, de lányai is vannak. És ezzel a kijelentéssel csak Catet ismerte el törvényes lányának.
Hihetetlen!
Mindenki őt és Dimitrit nézte ezért is nem vettük észre a mozgást.

Cat

Két sóhaj és a világnak vége. Legalább is, ezt éreztem. Ellazítottam az izmaimat, kiürítettem a fejem, megnyugodtam. Az emberek ezt meditálásnak hívják csak, hogy én ezt most tovább fejlesztettem. A pulzusomat és a szívritmusomat lelassítottam. Tetthalál.
Annyira békés itt minden. Nem fáj semmi. Nem érzek semmit. Talán itt maradhatnék.
Valaki idegesítően kiabál. Csak hagyná abba!
Ekkor eszembe jutott, hogy-hogy kerültem ide. Noel, Cloé és Ian, apám, a falka és a testvéreim.
Az egyesség, mégis hogy felejthettem el?! Hiszen ha most veszítek akkor Ian a falkával marad, nekem meg kölyköket kell szülnöm egy idegennek és el kell hagynom Noeléket. Na nem ezt nem hagyom!
Ki kell lépnem a sötétségből!
El kezdtem mozgatni a testem mintha úsznék. A fájdalom fokozatosan jött amíg már elviselhetetlené nem vált. A testem kényszerített, hogy nyissam ki a szemem. Nem hallottam semmit, de aztán minden kitisztult. Éppen apám beszélt.
-Te megölted a lányom? Volt képed megölni az egyetlen lányomat?!
Hüha, aput még nem hallottam ilyen hangon beszélni, de a francba most nincs időm a testvéremet gyászolnom, aki valószínűleg utált, cselekednem kell méghozzá azonnal.
Gyorsan feltápászkodtam, megfordultam és közben lelapultam. Támadásra készen állva Dimitrire ugrottam. Ő elkezdett hánykolódni mint a eszement. Nem tudom miért, de elkezdtem nevetni mintha ez nem egy fontos harc lenne, hanem egy játék amit kiskorunkban játszottunk,de amikor Don meghalt ezt már nem tehettük meg.
Dim kezdet fáradni, majd szép lassan elkezdet leállni, kihasználva az alkalmat a négy lábamat az ő lábaira nyomtam, eredményül Dim összecsuklót. Mindketten elkezdtünk lihegni. A közönség megdöbbenve bámultak minket.
-F-fel a-dom!
Leugrottam Dimitriről és kirívóan néztem az apámra.
-Megnyertem a küzdelmet most pedig hivatalosan is kiléptünk a falkából!
Apám kerek pupillával közeledett hozzám. Más macska lapítva mancsot csókolna neki, de én ezt nem teszem meg neki. Nagy meglepetésemre az apám, a falka vezére, I. Vlad vezér megölelt. Sokan tátott szájjal néztek minket, de voltak olyanok akik elsírták magukat.
Olyan szörnyű, ha az apám, a falka vezére megöleli a lányát? Oké, az tény, hogy sosem volt érzelgős ami már kezd aggasztani.
-Apám mégis mi-miért ölelget?
-Azt hittük, hogy meghaltál. Nem mozogtál és nem is lélegeztél. Pont most akartam lezárni a harcot.
-Huh, akkor mázlim van, hogy nem tetted meg.
Vigyorogva bámultam rá. Apám mérges arccal nézet rám.
-Azt hiszed, hogy ez vicces! Azt hiszed vicces volt téged holtan látni?! Azt hiszed itt hagyhatsz engem! Nem engedem! Ne-nem en-gedem!
I. Vlad alfa életében először elsírta magát. Megrémültem, én is a sírás határán voltam. Nem akartam ezt. Megöleltem.
-Bocsáss meg apám.
Így álltunk még néhány másodpercig. Amikor Dimitri megszólalt.
-El sem hiszem, hogy a tiltott technikát alkalmaztad, te eszement vadmacska. Őrült vagy!
-Ez sosem volt tiltott Dim, csak veszélyes és igen őrültség az egész. De működött.
-Meg is hallhattál volna.
-Valamiért érdemes meghalni.
Megkerestem a tömegben Iant és rámosolyogtam. Az alfa elé mentem, aki mostanra trónján ült. Az ujjongó falkát próbálta csitítani.
-Elég legyen, figyeljetek rám! A harc véget ért és itt az ideje az eredmény hirdetésnek! A nyertes Vlad Nina!
-Khö-höm, nem akarom megzavarni a beszédedet apám, de a nevem már nem Nina.
Az apám összeráncolt homlokkal nézet rám.
-Akkor mi lenne az lányom?
Kíváncsiság tükröződött az arcán és a szemén.
-A nevem Cat. Csak simán Cat.
-Nos akkor a nyertes Cat, a nyereményed, hogy kiléphetsz a falkából és magaddal viheted Iant is a falka tagját.
-Mármint a falka volt tagját?!
-Muszáj mindig beleszólnod lányom?
-Bocsi fater, de ez az utolsó esélyem, hogy megtegyem.

2015. június 7., vasárnap

Katona szerelem 3

Harmadik fejezet

Két hónap telt el mióta először megjelentem a bázison. Azóta katonai ruhákat hordunk, fejlesztették a harci, fizikai erőnket, ó és megtanítottak lőni is. Minden fegyver felépítését és összeszerelését ismerjük. Tudjuk, hogy mikor robbannak fel a különböző gránátok és még sok mást is. Tom meglepő módon élvezi ezt az életmódot. Edzésekkor a kiképző mellet áll és tanulmányozza a technikákat. Éjjelente felkelek arra, hogy álmában a lépések és formák neveit suttogja. Szeretem Tomot és remélem neki nem kell harcolnia.
Tara és Scott mint mindig elválaszthatatlanok, mindig együtt vannak, én és Tom követjük őket szinte mindenhová, de mélyen a szemünkben észrevehető az a rettegés ami még csak a közeljövőben történni fog. 
A kiképzőnk David tizedes mindenkit a kiképző terembe hívatott.
-Na jól van közlegények viiigyáz!! Tiszteleg! Hagy mutassam be törzsőrmesterünket Richárd őrmester urat. Sokan ismerhetitek, ugyanis ő volt az aki a kapitányságon beszélt veletek.
A tábornok kihúzva tisztelget vissza nekünk. Elismerően pásztázta végig a termet, majd megállapodott a szeme a mellettem tisztelgő öcsémen.
-Üdvözlöm az ifjú közlegényeket. Most biztos azon gondolkodtok, hogy mit keresek itt? Miért álltok most itt, ahelyett, hogy a kiképzéseken vegyetek részt. Nos, a mai igen fontos, a front vonalon harcoló emberek fogyóban vannak, ideje felváltanotok őket. A százados szerint a kiképzésetek teljes, már nincs mit tudnotok, őszintén én is így gondolom. Ezért már holnap a front vonalon fogtok harcolni.
Miután a beszédét befejezte tisztelegve elköszöntünk, majd elmentünk ebédelni. Mindenki sokkolva mások izgatottan járkáltak a folyosón. Jómagam inkább szorongva és sokkos állapotban voltam, pont úgy mint Taraék. Leülve egy asztalhoz elkezdtük turkálni az ételt. Senki sem szólalt meg. Mindenki emésztette a súlyos információt.
-Most mihez fogunk kezdeni? Én ... én nem vagyok képes embert ölni. Egyszerűen nem ....
Tara zokogva takarta el az arcát reszkető kezeivel, a szívem sajgott bele. 
-Nem lesz semmi baj. Figyelj kicsim ... kicsim.... figyelj, néz rám!
Scott gyengéd hangon kérlelte feleségét, hogy ránézzen, apró csókokkal hintette felesége reszkető kezeit, aki könnyes szemmel nézet rá.
- Minden rendben lesz érted? 
-És mi lesz ... ha .... nem éljük túl?????
Tara megint elkezdet sírni. Utálom amikor sír. Neki mindig mosolyognia kéne. A mosolyától midig úgy hiszem, hogy az élet rendben van minden jó, pont úgy, ahogy van. De amikor sír legszívesebben mindenkivel kiabálnék, hogy azonnal csináljanak vagy mondjanak valamilyen baromságot, hogy ő mosolyogjon.
-Tara nyugodj meg azzal nem javítasz, hogy ha itatod az egereket inkább egyél, és tereljük el a figyelmünket valamivel, semmivel sem lesz jobb, ha most pityergünk rendben?
Megfogtam Tara egyik kezét ami az asztalon pihent és biztatóan megszorítottam. Tamás enyhe mosollyal az arcán próbálta vidítani Tarát, ami nagy nehezen sikerült.
-Igazatok van. Éljünk a mának!
Scott megölelte Tarát, aki erősen visszaölelte, közbe a kezemet el nem engedte. 
Jelentéktelen dolgokról beszélgettünk, próbáltuk kerülni azokat a dolgokat, amik elszomoríthatnának minket. Este nyolc fele elmentünk lefeküdni.
-Tamás szeretnék beszélni veled.
Tom szomorú szemekkel nézve rám bólintót. Leültünk az ágyamra, Tomi befészkelte magát az ölembe és átölelve hallgatta a szívem ritmusát.
-Holnap kimegyek a frontra.
-Tudom.
-Lehet, hogy nem térek vissza.
-De... de ... azt ígérted, hogy mindig velem leszel.
Pánikolva nézett rám, amitől majdnem elsírtam magam.
-Jaj, kicsim persze, hogy midig veled leszek sosem hagynálak el. Emlékszel, hogy mit mondtam anyuékról?
-Azt, hogy a mennyországban figyelnek és vigyáznak ránk.
-Igen pontosan, ha... ha valami történne velem én is közöttük leszek és vigyázni fogok rád. De mindent bele fogok adni, hogy... hogy visszatérjek hozzád.
Könnyes szemekkel öleltem át addig amíg a pityergő hangja el nem halt.
-Szeretnék adni neked valamit.
Kicsit eltoltam magamtól aztán levettem a nyakláncomat.
-Emlékszel erre? A nyaklánc amit 16. születésnapomra kaptam és anyáék eljegyzési gyűrűik, rátettem az én dögcédulámat, ad ide a tiédet is.
Odaadta az övét amit mindig a nyakába hordta, azt az én nyakamra akasztottam, és felé nyújtottam az én láncomat.
-Ezt neked adom, hogy mindig emlékez és reménykedj, hogy visszatérek hozzád.
Tamás sírva engedte, hogy a nyakába akasszam, majd szorosan ölelkeztünk. Kényelmesen elhelyezkedtünk az ágyon. Már majdnem elaludtam amikor megszólalt.
-Énekelnél valamit Kira?
Csak énekeltem és énekeltem, minden szenvedéllyel addig, amíg a hangomtól el nem aludtunk én is.

Másnap 
Tom még aludt amikor gyülekeznünk kellet. Mindenkinek kiosztottak egy AK-47-et, két M9-et, három gránátot, na meg sok tárat. Ezzel készen is voltunk. Három autóba ültettek minket, aztán már indultunk is a harcmezőre. Sokan már most imádkoztak a túlélésért, én csak Tomra tudtam gondolni. Mégis, hogy fajulhatott eddig? Senki sem tudta, hogyan és miért kell harcolniuk. Egyáltalán miért tört ki a háború? Ezek a kérdések merültek fel bennem, kezdtem értelmetlennek gondolni ezt az egészet. De senkinek sem tettem fel ezeket a kérdéseket, csak sodródom az árral. Ha valaki megkérdezné, hogy miért harcolok csak annyit mondanék:
- Láttad azt a kisfiút ő az öcsém, azt akarom, hogy járja ki az iskolát, szerezzen állást és egy csodás barátnőt, a kezembe akarom tartani a gyerekeit.
A sok elmélkedés és gondolat elvette az időérzékemet, észre sem vettem, hogy megérkeztünk. Fegyverek és ágyúdörejek hallatszottak, repülők  szálltak el feledtünk, a parancsnokaink vezették az osztagokat. Egy árok felé lapulva haladtunk, nem tudhattuk hogy mikor talál el minket egy golyó.
-Na jól van kislányok ideje néhány halottat gyártani!!
A parancsnok elindult, a bátrabbak vele tartottak, de sokan ott maradtunk az árokban, amikor egy bomba haladt el felettünk. Közel vannak. Nagyon közel.
-Srácok láttátok!! Ideje közbelépni. Ron, Bence, Ben, Anna és Niki ti gyertek velem, a többiek fedezzenek.
Mindenki lassan kezdet el bólogatni, bíztak bennem. Már egy ideje bizonyítottam a rátermettségemen, hogy képes vagyok vezetni egy osztagot (amit valójában a parancsnok feladata, naaa mindegy). Sok csapatépítő és szimulációt csináltunk végig és mindig nyertünk, hála az összhangunknak.
Anna és Ben ment elől, én középen, Niki, Bence és Ron a két oldalamat védték, ez a pozíció mindig hatásos volt. Anna és Ron három katonát szedtek le. Eddig minden rendben annak ellenére, hogy Anna és Niki elkezdtek sírni, ahogy én is. Gyilkosok lettünk. Bence megremegett és megállt.
-Tartsd a formációt!!!
De Bence nem indult el, de most már Ron is megállt. Jaj ne! Széthullunk!
-Tartsd azt a kibaszott formációt!!!!!!!!
Nem érdekel, hogy észrevesznek, miattuk nyílt célpontok vagyunk. Két női sikolyt hallva fordultam Annához majd Nikihez. Találat érte Annát. Hasba lőtték, súlyos. Nikit meg lábon. A francba!!!!
-Ben fogd Annát, én viszem Nikit, Bence, Ron térjetek észhez!!! Meg akartok halni ti félkegyelműek??????
Megrázkódva tértek vissza a jelenbe és néztek a két sérült lányra majd rám.
-Mi a parancs Kira?
-Ben védtelen, az én karomban meg Niki van mi még tudjuk használni a fegyvereket. Ron te hátulról fedez, Bence te Benék előtt mész mi pedig utánuk megyünk. Érthető voltam??
Mindenki beleegyezően bólintott, majd egy közeli golyót halva indultunk vissza a fedezékbe.
Az autókhoz érve beraktuk Annát és Nikit. A fiúkat elküldtem egy orvosért. Anna sérülése nagyon komoly, egy ronggyal  próbálom elállítani a vérzést sikertelenül. Az adó vevőmbe Ben szólt :
-Kira megvan az orvos két perc és jövünk.
-Siessetek nincs sok időnk.
Niki hozzánk kúszva nézi Anna pulzusát, kezd pánikolni.
-Minden rendben lesz! Hallasz Ann minden rendben. Itt vagyunk!
-Ki-ra úgy fáj! Itt vagy még? Nem látlak!
Niki már szabály szerűen bőgőt.
-Nik hagyd abba! Itt vagyok Ann szorítsd meg a kezem, csak ne aludj el oké. A doki mindjárt itt van.
Pont ebben a pillanatban jelentek meg a fiúk egy katonai orvossal.
-Oké! Valaki mondja el, hogy mi történt!
-Annát hasba lőtték, Nikit pedig lábon. Próbálom elállítani a vérzést, de nem megy!
Az orvos átveszi a helyem és kezelésbe veszi Annt, majd elküld minket, hogy továbbra is harcoljunk. Kénytelenek voltunk otthagyni Annt és Nikit.
-Ezek után is azt akarják, hogy harcoljunk ezek nem normálisak!
-Mégis mit vártál Ron! Hisz erről szól az egész, csak éppenséggel elfelejtik, hogy emberek vagyunk, nem pedig gyilkolásszó szörnyek.
Nem szólva Ben megjegyzésén visszamentünk az osztagunkhoz. Vissza a harcba, magunk mögött  hagyva a két társunkat.
Bombarobbanástól renget meg a föld, a távolból utasítások és sérültek jajveszékelései hallatszottak. Rémálomba illő. A többiekhez érve az árokba húzódtunk meg, hogy onnan fedezzük a támadó társainkat.
-Feküdj!!
A parancs előttünk szóló parancsnoktól szólt aki megállás nélkül lőtte az ellenfelet, de nem tudott kitérni a bomba elől. Egyszerűen eltűnt véres földesőt hagyva maga után.
Észre sem vettük, hogy már több órája lövöldözünk. Fáradtak vagyunk, a tárjaink is fogyóban vannak, senki sem tudja, hogy mennyien maradtunk. De aztán hirtelen megszűnt a fegyverzörej. Vége lenne??? Katonák ujjongatása hallatszott, aztán már egymást öleltük és sírtunk. Vége!!!! Megkönnyebbülve mentünk az autókhoz, hogy visszavigyenek a bázisra. A sérülteket egy másik autóba raktak, ami egy másik bunkerhez viszi őket. Nem akartam semmire rosszra gondolni csak Tamásra akit szorosan magamhoz ölelek, de ez mind csak álom, csak hogy ezt az úton még nem tudtam.