Negyedik fejezet
Már majdnem az erdőhöz értünk, amikor megláttuk a hatalmas tűzet. Az erdő teljesen lángolt. Már most sokan pánikoltak. Fegyverropogást kezdtünk el hallani.
-Átvertek minket! Tudtam, hogy túl egyszerű volt!
Ha igaz amit a parancsnok mond, akkor mind, aki a bunkerben tartózkodott az már halott. Valaki megfogta a kezem és a fülembe súgta.
-Ne aggódj biztosan kimenekültek a titkos kijáraton.
Könnyű azt mondani, idegességembe elkezdtem tördelni a kezem.
-Na jól van gyerekek úgy néz ki mi is beszállunk a harcba maradjunk együtt! Ha elszakadnánk akkor menjetek a titkos bejárat kijáratához, hogy fedezni tudjuk a menekülteket.
Utolsóként szálltam ki a kocsiból, még remegett a lábam és kavarogtak a gondolataim. Elindultam az osztag végén, éberen figyeltem. Csakhogy nem az ellenséget kerestem, hanem az öcsémet. Kérlek istenem add, hogy biztonságba legyen! Annyira figyeltem a környezetem, hogy nem vettem észre, hogy a többiektől szétváltam és a rejtett kijárat felé tartottam. Most már mindegy, legalább tudom őket fedezni. Kb 20 perc múlva a kijáratnál voltam. Az ajtót eltorlaszolta egy izzó farönk. Az emberek dörömböltek az ajtón. Cselekednem kell! A hátamra raktam a fegyverem és puszta kézzel kezdtem felemelni a forró fát.
-Vááááááááááááááááááááááááááááááááááááá
Ég a kezem, hamarosan hólyagok lesznek rajta. Sikeresen kiszabadítottam az ajtót . Ami nagy erővel kicsapódott. Emberek özönlöttek ki a sötétségből. Szemükben rettegés és hálakönnyek csillogtak.
-Na jól van, mindenki szép sorban menjen előre!
Az egyik itt maradt tizedes vezeti az embereket el a baraktól.
-Szép munka katona!
-Köszönöm uram!
Addig tisztelegtem, amíg el nem ment a sor elejére. Sokaknak fegyverük volt, de néhányuk még így is védtelen volt. A sor vége felé megláttam Tamást, aki egy nő kezét fogta. Néhány lépésnyire tőlem, felnézet és elmosolyodott. El akarta engedni a nő kezét, de én megráztam a fejem.
-Tom légy jó fiú és menj a többiekkel. Kérlek vigyáz rá!
Utolsó szavaimat az újonc nőnek címeztem, aki egy biccentéssel válaszolt. A sor végére állva fedeztem őket. Az út során számos ellenséget lőttünk le. Öt embert szedtem le, de még így is sokan megsérültek vagy meghaltak. De nem álltunk meg, mentünk tovább a biztonságot nyújtó fedezék felé. Hirtelen egy bomba robban nem messze tőlünk. Az emberek pánikolva szétszéledtem.
-Mindenki maradjon együtt!
-Dóra hol vagy!!!!
-Zoliiiii!
-Áááááá
Kiabálások és sírások hallatszottak mindenfele. A józanok próbálták együtt tartani a menekülteket, de a legtöbben pánikolva keresték ismerőseiket. Sajnos én is köztük voltam. Nem látom Tomit! Vajon jól van? A távolban az ellenséget véltük felfedezni. A pánik hatalmas volt.
-Tom!Hol vagy? Tomi hol vagy?
Ekkor vettem észre a nőt aki Tomi kezét fogta, de most nem volt mellet. Odarohantam hozzá.
-Hol van? Mond meg hol az öcsém?!
A nő elkezdet dadogni.
-Én ne-nem tu-tudom egy-egyszerűen el-elvesztettem.
Zokogva tette a kezét az arcára. Erősen megragadtam és elkezdtem erősen rázni.
-Hagyd abba, ezzel nem segítesz!!!!
De nem hagyta abba, kifutok az időből. Két hatalmas pofont adtam neki, amitől megszeppenve bámult rám.
-Szedd össze a többieket én meg megkeresem Tomit. De ha valami baja esik, akkor ne kerülj a szemem elé. Megértetted?!
Lassan biccentett, de ez nekem nem elég.
-Azt kérdeztem megértetted?
Kiabáltam az arcába, mire válaszul igent kiabált. Levettem a hátamról a fegyverem és odaadtam neki. Elővettem a stukimat és Tamás keresésére indultam. Sok ember lökdösődött a pániktól, de én erősen és határozottan utat törtem magamnak. Nem láttam sehol Tomit, kezdtem pánikolni. Amikor a távolból meghallottam a nő hangját, automatikusan felé fordultam ő pedig visszafelé mutatott. Tamás ott térdelt a földön. A katonák jöttek utánunk már közel jártak és Tamás volt hozzájuk a legközelebb.
-Tűnjetek innen!
Rohantam ahogy tudtam közben lőttem a közeledő ellenséget.
-Tamás! Tamás gyere ide!
Tomi reszketve állt fel és fordult felém. Lövések. Bumm. Bumm. Tomi könnyes szemmel nézett rám, aztán összecsuklott.
-Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeem! Tomiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii! Neeeeeeee!
Nem törődtem semmivel, a golyók csak úgy záporoztak rám, néhány el is talált, de nem foglalkoztam velük. Nem éreztem fájdalmat csak a szívem szorítását. Lerogytam Tom teste mellé, sírtam.
-Tomi. Ó, kicsi Tomim! Nyisd ki a szemed kicsim!
Lassan kinyitotta a szemét, mosolygott.
-Ki-ra, én most elmegyek anyuékhoz.
-Nem nem nem hagyhatsz el! Meg fogsz gyógyulni!
-Ki-ra ne félj, mi mindig veled leszünk.
A kicsi erőtlen kezét felemelte és megláttam benne a nyakláncot, amit adtam neki. El volt szakadva. Hát ezért jött vissza?!
-Oh, Tom ne hagy el kérlek, .... kérlek!
Zokogtam az öcsém teste felett. A testén két vörös folt volt ami egyre nagyobb lett.
-Fogd meg a kezem ... lé-ci!
Azonnal megragadtam a kezét.
-Énekelj nekem valamit jó?
Sikítások és fegyver ropogások zaja fülsértő volt. Hangosan elkezdtem énekelni.
https://www.youtube.com/watch?v=j6VuXMoTXmE
A végét már zokogva és kiabálva fejeztem be. Tomi csukott szemmel és mosolyogva feküdt, nem mozgott.
-...ami enyém volt rég.
Észre sem vettem, hogy a zajok abbamaradtak.Nem érdekelt semmi és senki. Kiengedtem minden bánatom megsirattam az öcsém, az elesett társaimat és a szüleimet. Bőgtem, zokogtam az öcsém testére borulva. Két erős kar emelt fel a derekamnál. Elakarnak szakítani az öcsémtől! Nem! Nem!
-Eresz! Engedj el! Áááááá!
Teljes erőből rángatóztam, ütöttem, haraptam, mire sikeresen földet értem. Ellöktem az előttem álló embereket, a kincsemet, amit elvettek tőlem felkaptam a földről és elindultam. Nem tudom, hogy hová tartottam, de azt vettem észre, hogy nem hallok semmit, a nap sugarai körbeölelnek és egy dombon állok, a nap megvilágít minket, ha most itt lenne az ellenség simán lelőttek volna.
De nem voltak itt.
Senki nem volt itt.
Egyedül maradtam és üresen.
-Vááááááááááááááááááááááááááááááááááááá
Ég a kezem, hamarosan hólyagok lesznek rajta. Sikeresen kiszabadítottam az ajtót . Ami nagy erővel kicsapódott. Emberek özönlöttek ki a sötétségből. Szemükben rettegés és hálakönnyek csillogtak.
-Na jól van, mindenki szép sorban menjen előre!
Az egyik itt maradt tizedes vezeti az embereket el a baraktól.
-Szép munka katona!
-Köszönöm uram!
Addig tisztelegtem, amíg el nem ment a sor elejére. Sokaknak fegyverük volt, de néhányuk még így is védtelen volt. A sor vége felé megláttam Tamást, aki egy nő kezét fogta. Néhány lépésnyire tőlem, felnézet és elmosolyodott. El akarta engedni a nő kezét, de én megráztam a fejem.
-Tom légy jó fiú és menj a többiekkel. Kérlek vigyáz rá!
Utolsó szavaimat az újonc nőnek címeztem, aki egy biccentéssel válaszolt. A sor végére állva fedeztem őket. Az út során számos ellenséget lőttünk le. Öt embert szedtem le, de még így is sokan megsérültek vagy meghaltak. De nem álltunk meg, mentünk tovább a biztonságot nyújtó fedezék felé. Hirtelen egy bomba robban nem messze tőlünk. Az emberek pánikolva szétszéledtem.
-Mindenki maradjon együtt!
-Dóra hol vagy!!!!
-Zoliiiii!
-Áááááá
Kiabálások és sírások hallatszottak mindenfele. A józanok próbálták együtt tartani a menekülteket, de a legtöbben pánikolva keresték ismerőseiket. Sajnos én is köztük voltam. Nem látom Tomit! Vajon jól van? A távolban az ellenséget véltük felfedezni. A pánik hatalmas volt.
-Tom!Hol vagy? Tomi hol vagy?
Ekkor vettem észre a nőt aki Tomi kezét fogta, de most nem volt mellet. Odarohantam hozzá.
-Hol van? Mond meg hol az öcsém?!
A nő elkezdet dadogni.
-Én ne-nem tu-tudom egy-egyszerűen el-elvesztettem.
Zokogva tette a kezét az arcára. Erősen megragadtam és elkezdtem erősen rázni.
-Hagyd abba, ezzel nem segítesz!!!!
De nem hagyta abba, kifutok az időből. Két hatalmas pofont adtam neki, amitől megszeppenve bámult rám.
-Szedd össze a többieket én meg megkeresem Tomit. De ha valami baja esik, akkor ne kerülj a szemem elé. Megértetted?!
Lassan biccentett, de ez nekem nem elég.
-Azt kérdeztem megértetted?
Kiabáltam az arcába, mire válaszul igent kiabált. Levettem a hátamról a fegyverem és odaadtam neki. Elővettem a stukimat és Tamás keresésére indultam. Sok ember lökdösődött a pániktól, de én erősen és határozottan utat törtem magamnak. Nem láttam sehol Tomit, kezdtem pánikolni. Amikor a távolból meghallottam a nő hangját, automatikusan felé fordultam ő pedig visszafelé mutatott. Tamás ott térdelt a földön. A katonák jöttek utánunk már közel jártak és Tamás volt hozzájuk a legközelebb.
-Tűnjetek innen!
Rohantam ahogy tudtam közben lőttem a közeledő ellenséget.
-Tamás! Tamás gyere ide!
Tomi reszketve állt fel és fordult felém. Lövések. Bumm. Bumm. Tomi könnyes szemmel nézett rám, aztán összecsuklott.
-Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeem! Tomiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii! Neeeeeeee!
Nem törődtem semmivel, a golyók csak úgy záporoztak rám, néhány el is talált, de nem foglalkoztam velük. Nem éreztem fájdalmat csak a szívem szorítását. Lerogytam Tom teste mellé, sírtam.
-Tomi. Ó, kicsi Tomim! Nyisd ki a szemed kicsim!
Lassan kinyitotta a szemét, mosolygott.
-Ki-ra, én most elmegyek anyuékhoz.
-Nem nem nem hagyhatsz el! Meg fogsz gyógyulni!
-Ki-ra ne félj, mi mindig veled leszünk.
A kicsi erőtlen kezét felemelte és megláttam benne a nyakláncot, amit adtam neki. El volt szakadva. Hát ezért jött vissza?!
-Oh, Tom ne hagy el kérlek, .... kérlek!
Zokogtam az öcsém teste felett. A testén két vörös folt volt ami egyre nagyobb lett.
-Fogd meg a kezem ... lé-ci!
Azonnal megragadtam a kezét.
-Énekelj nekem valamit jó?
Sikítások és fegyver ropogások zaja fülsértő volt. Hangosan elkezdtem énekelni.
https://www.youtube.com/watch?v=j6VuXMoTXmE
A végét már zokogva és kiabálva fejeztem be. Tomi csukott szemmel és mosolyogva feküdt, nem mozgott.
-...ami enyém volt rég.
Észre sem vettem, hogy a zajok abbamaradtak.Nem érdekelt semmi és senki. Kiengedtem minden bánatom megsirattam az öcsém, az elesett társaimat és a szüleimet. Bőgtem, zokogtam az öcsém testére borulva. Két erős kar emelt fel a derekamnál. Elakarnak szakítani az öcsémtől! Nem! Nem!
-Eresz! Engedj el! Áááááá!
Teljes erőből rángatóztam, ütöttem, haraptam, mire sikeresen földet értem. Ellöktem az előttem álló embereket, a kincsemet, amit elvettek tőlem felkaptam a földről és elindultam. Nem tudom, hogy hová tartottam, de azt vettem észre, hogy nem hallok semmit, a nap sugarai körbeölelnek és egy dombon állok, a nap megvilágít minket, ha most itt lenne az ellenség simán lelőttek volna.
De nem voltak itt.
Senki nem volt itt.
Egyedül maradtam és üresen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése