Gésa testőr 26

26. fejezet

Halihó!

Ketyeg az óra emberek! Már csak 27 nap és vége a szavazásnak, aminek az eredménye lesz a következő 2 történetem. Bizony! Talán már ti is érzitek, hogy az Egy új világ vagy mégsem? című történetemnek hamarosan vége. De most tényleg! Nem akarom hogy vége legyen! A mai napig végigolvasom az elkészült történeteket és nem vagyok hajlandó ezt is közéjük sorolni! 

Naaa mindegy. Olvassatok tovább mert egyre érdekesebb szituk lesznek.

További jó olvasást.

Pusz.

W.A.

Az ajtó egy folyosóra vezetett. Ablakok nem voltak, elszórtan egyszerű ajtókat helyeztek el. Elindultam megkeresni a szolgálólányt, aki a szobámat készíti elő. Már egy ideje sétálhattam, amikor a folyosó végén lévő csigalépcső felől zajt hallottam. A lány haja kusza volt, de most már tiszta ruhát viselt. Mindkét kezében egy-egy vödör volt. Amint leért fáradtan megállt és felnézet. Jelenlétemre megdermedt és zavart pír jelent meg sebes arcán.

-Kisasszony, segíthetek?!

Nagy lépésekben átszeltem a köztünk lévő távolságot és már nyúltam is a két vödörért.

-K-köszönöm.

Barátságos mosolyt küldtem felé, majd immár saját magam cipeltem a két vízzel teli vödröket.

-Merre?

-Ó, erre!

Magam elé engedtem, így visszafelé sétáltunk.Végül az egyik jobb oldalon lévő ajtóhoz lépet. Ruhája zsebéből elkezdett kotorászni. Egy fekete kulcsot húzott ki onnan, majd azzal kinyitotta az ajtót.
-Minden szobához  van kulcs. A szobákat  be kell zárni, mert azok tisztaságáról saját magunk vagyunk a felelősek. Ha más korra is vízre lenne szüksége, akkor csak keressen meg. A konyhában a többiek ellátják élelemmel.
-Köszönöm, kisasszony.
-A nevem Mia, uram.
-Inuka.
-Akkor én most magára is hagyom.
-Várjon!
Kinyitottam az ajtót és a két vödröt beraktam. Az egyik titkos zsebemből kivettem egy hófehér anyagzsebkendőt, amit a komornyiktól loptam. Az anyagot belemártottam a vízbe, majd kifacsartam azt.
-Kérem mutassa az arcát!
Nem hagytam időt neki az ellenkezésre, megfogtam az állát és felemeltem a hófehér vizes anyagot. Sötét bőréről letöröltem a vörös vércseppeket, ügyelve arra hogy ne okozzak neki fájdalmat.
-Kész is! Oda adnám a zsebkendőt, de félő lenne hogy bajba kerülne emiatt.
Zavartan bólintott, majd elsietett. Talán valamit rosszul csináltam? Nem sok alkalommal volt olyan eset, amikor kapcsolatot tudtam volna teremtenem. Az arcomat sem használtam túl gyakran hála a maszknak, de ez nem azt jelenti, hogy nem tudnék érzelemmentes lenni. Fáradtan fújtattam egyemet, majd lehajoltam a két vödörért és bementem az új szobámba.

Kb. 20 perccel később

Tisztán álltam  szobám közepén. A lakhelyem tágas a eddigiekhez képest. Van két szekrényem egy puha ágyam és egy kis asztalom székkel. Angol fekete és fehér öltözék várt az ágyamon. A nadrágot egyszerű volt felvenni, ahogy a zoknit és a cipőt is. Bár a fekete lakkozott lábbeli szorított. Fehér ingben még meleg volt a vasalástól, illata kellemes szappanú. Békés pillanatomat egy váratlan vendég zavarta meg.
-Még mindig kukkol Mr.
-Jobban kéne vigyáznod! Nem tudhatod hogy éppen ki ólálkodik a szobádnál!
William beljebb lépett és becsukta maga után az ajtót, majd a kulccsal bezárta. Még mindig háttal álltam neki, csak a vállam felett néztem rá.
-Ami azt illeti valójában tudom. Annak ellenére hogy ezek a cipők mennyire tompítják a léptek zaját.
-Csak nem azt akarod mondani kedves szirén, hogy már előre tudtad hogy a te szobádba jövök?!
-Nem vagyok látnok.
A kezemben tartott inget kiráztam majd óvatosan felhúzták magamra. A hátamon lévő varratok megfeszültek ,ami nagyon kellemetlen volt. Lágy meleg érintésre megdermedtem.
-Uram?
-Ha egymás között vagyunk hívj Williamnak. Most pedig enged hogy lehúzzam az inged!
-De!
-Inuka!
Tudtam jól hogy kiszabadulhatnék, de nem tettem. Valójában kíváncsi voltam, hogy mit akarhat. Így hát hagytam hogy lehúzza a vállamról a fehér anyagot egészen a könyökhajlatomig. Hosszú kiengedett hajamat félresöpörte, majd a légzése egyszer csak megszűnt. William pár másodpercig visszatartotta a lélegzete.
-Mégis ki tette ezt a szörnyűséget?!
-A tanítók és a borbélyasszony.
-Hogy tehettek ilyet?! Ezek a sebek szörnyűek!
Óvatosan mintha frissek lennének William lassan végigsimította ujjait minden egyes hegemen.
-Miért kaptad őket?
-Nem hiszem hogy tényleg tudni akarja.
-De akarom! Tudni akarom!
Most már bátrabban simogatta az egyenetlen bőrömet.
-Mikor Japánba kerültem nem ismertem a nyelvet. Kiabáltak, majd mutogattak. Élősszőr megtanultam, hogy milyennek kell lennie egy szolgálónak, ha valamit elrontottam akkor büntetést kaptam. Számtalanszor ütöttek kézzel, bottal vagy egy kisebb ostorral. Ha a gazdám nem lenne, akkor én már rég halott lennék. Amikor új sebet kaptam akkor ő azt bevarrta és fertőtlenítette.
-De vannak egyenetlenek is.
-Az ember nem tud elsőre tökéletesen emberi bőrt varrni.
-Azt akarod mondani hogy Yuko rajtad gyakorolt?!
Büszkén kihúztam magam és határozottan bólintottam.
-Ez szörnyű!
-Ugyan miért?!
-Nem bánhatnak így az emberrel!
-Szolga vagyok, egy idegen országból. Talán itt nem elfogadott, de mondjuk az új kontinensen természetes az ilyesfajta nevelés.
-Az más!
A gyors válaszra nem szóltam. Japánban is voltak ilyen emberek. Az emberek számára természetes és szórakoztató, ha négereiket nyomorgathatják vagy csak mutogathatják, pedig csak a bőrük színében különböznek. William keze a hátamról a vállamra, majd egészen a könyökhajlatomig simogatott.
-És ezeket? Ezeket a sérüléseket is azok csinálták?
-Nem, a kiképzésem részei voltak.
Erősen megragadta a karomat és maga felé penderített.

A látványa letaglózott. Fehér selymes bőrén mindenhol forradások és régi hegek éktelenkedtek. A háta szörnyű volt, embertelen! Mellkasa és hasa viszont jobb állapotba van. Itt ugyanis jóval kevesebb és alig észrevehető nyomok voltak. Viszont karja tele van hajszálhegekkel, amik fehérebbek voltak az eredeti bőrénél. Dühös voltam. Legszívesebben ordítoztam volna! Mégis milyen szörnyetegek képesek ilyet tenni?!
-Sehová sem vezet a haragja William. Ezek már régi sebek. Már nem fájnak.
-De lefogadom, hogy még mindig emlékszel arra a pillanatokra amikor a testedre kerültek.
-Persze, hisz ez volt a lényege.
Semleges hangjára a szemeibe néztem. Mégis hogy lehet, hogy fájdalom nélkül ilyeneket mond?
-Hogy érted?
-A hátamon lévő büntetések nyomai nem csak az enyémek. A gazdámat gésának szánták, akinek tökéletesnek kellet lennie. Nem bánthatták, ezért ..
-Ezért vertek meg téged.
-Igen.
-És a karod? A hasad?
-Azok mind a kiképzésemen kaptam. Tapasztalatlan voltam, de hamar megtanultam elkerülni a súlyos sérüléseket, plusz megtanultam hogyan lássam el a sérüléseimet.

Láttam az iszonyatot barna szemeiben. Csak egy pillanatra azt gondoltam, hogy az elmúlt év borzalmas volt. A gondolat megmosolyogtatott, eddig természetesnek gondoltam. William olyan gondolatoka súg az elmémbe, hogy félő érzéketlenségem megszűnhet. Elhúzódtam Williamtől és felöltöztem. Nem szóltunk egymáshoz. Segített begombolni az ingem, a zakóm és még a nyakkendő megkötését is megtanította. Néha gyengéden megérintett, mintha attól fért volna, hogy a testemen lévő repedések olyan törékenyek lettek volna, hogy elég lenne egy gyenge fuvallat, hogy tovább repedjen és ezzel darabokra törjek. Őszintén kellemetlen volt. Eszembe jutott Mia, akinek szintén sérülései lehetnek, de vele nem törődnek a bőrszíne miatt. Elgondolkodtam azon, hogy ha a szemeim olyan vágottak lennének mint a gazdámé ugyan úgy bánna e velem? Amint elkészültem, kinyitottam az ajtót és kivonultunk kicsiny szobámból. Ha valaki látta volna, azt mondta volna, hogy bent sem járt senki. A holmimat gondosan elrejtettem. A fürdővizemet visszaöntöttem a vödörbe, hogy amint alkalmam lesz rá eltüntethessem. Ágyam bevetett, szekrényeim üresek. Csak a földön lévő aranyhajszálaim csillogtak, amiket fésülködés közben véletlenül kitéptem. Szoros lófarkam meglibben, amint elfordultam a szobától, hogy bezárhassam annak ajtaját.
-Azt hallottam, hogy Sebastian fog tanítani téged.
-A ház úrnője úgy gondolja, hogy komornyikja megtud tanítani egyéb dolgokra.
-Vigyázz vele!
A folyosón sétálva megálltunk az egyik baloldali ajtónál, majd beléptünk, ami az előtérbe vezetett minket.
-Miért?
-A szolgálók félnek tőle.
-Csak harap, de nem öl.
-Ezt a mondást még nem hallottam.
-Látja még önnek is van mit tanulnia!
William elvezetett az ebédlőbe, ahol már mindenki asztalnál ült.
-Elnézést a késésért.
William leült a Mylord jobbján lévő székre a Myladyvel szemben. Gazdám a ház úrnője mellet foglalt helyet, Yiro-sannal szemben. A szolgálólányok szorosan a fal mellet voltak és egy-egy tálcát fogtak. Én is közéjük álltam. Egy másik ajtó is kinyílt, ahonnan a szakácsnő és a komornyik jelent meg tányérnyi levesekkel.A finom illatokra néhány lány nagyot nyelt vagy halkan megkordult valamelyik gyomra. Én nem néztem az ételre. Nem voltam éhes. Sebastian a komornyik meghajolt az asztal végénél és elvonult a szakácsnővel és a kuktáival. Miát nem láttam sehol. Lágy csengéssel mozogtak a kanalak és kedveskedő beszélgetéseket folytattak. Amint befejezték az előételt, a beszélgetésük nem várt fordulatot vettet.
-A feleségemtől tudom, hogy Inuka Sebestian gondjaira lett bízva.
-Igen, Mylord. Nagyon hálásak vagyunk a lehetőségért.
-Ugyan ugyan! De mondják, már egy ideje furdalja a kíváncsiságomat, hogy Inuka mégis miféle szolga?
Gazdám és Yiro-san egymásra néztek, majd a gazdám bólintott. Yiro-san megköszörülte a torkát és átvette a szót a gazdámtól.
-Nos, valójában Inuka tényleg nem egy átlagos szolga. Gyermek korában tényleg megkapta azokat a tanításokat, mint egy közönséges szolga, de eztán Yuko úgy gondolta, hogy Inuka alkalmas lenne ninjának. De ezt a legjobban Yuko tudja elmesélni.
Yiro-san szerelmesen mosolygott kedvesére.
-Hát legyen. Inuka kemény kiképzést kapott. Sosem tudtam meg, hogy pontosan mit is kellet kiállnia. Minden reggel elment és késő éjjel ért vissza. A legjobb esetben piszkosan és fáradtan, de voltak alkalmak, amikor úszott a vérben, szemei karikásak és élettelenek voltak. Még egy evőpálcikát sem tudott estére felemelni. Én és a nővérem attól féltünk, hogy Inuka és Inu nem éli túl.
-Bocsás meg kedves, Inu a kutya igaz?
-Igen, eredetileg a nővérem kutyája volt, de Inukával szorosabb kapcsolatban álltak, így őt is elküldtük a kiképzésre. Mint már említettem a kiképzése titkos volt, de amint megtanult mindent, a tudása bárkit lefegyverezne. A ninjákat sok mindenre lehet használni. Régebben kémek voltak vagy bérgyilkosok. Ha egy ninja valaki szolgálatába áll annak a gazdája minden óhaját teljesítenie kell. Inuka szolga, testőr, gyógyító, szakács, kínzómester vagy éppen merénylő. Ez Inuka.
Mindenkit meglepet a gazdám nyíltsága, néhány szolgáló hitetlenkedve fordította felém a fejét, mások csak oldalra pislantottak. A kínos csendet a Mylady zavarta meg, majd követte a többi szolgáló és az újra megjelent komornyik is.
-Jaj, bocsáss meg Yuko. De nehezen tudjuk elhinni, hogy ez a vékonyka szolgáló képes lenne ilyesmikre.
-Tudom, Inuka nagyon megtudja téveszteni az embereket. Jelentéktelennek tűnik, de valójában ő olyan...mint egy róka.
-Róka?
-Igen , Mylady. Inuka képes az árnyékba meglapulni, ravasz módon megvezeti az áldozatát, majd amikor senki nem számít rá a semmiből lecsap.
-Szívesen megnézném, hogy mire képes.
-Nem hiszem kedvesem.
-Ezt mégis, hogy érted John?!
-Úgy, hogy én láttam hogy a kikötőből hogyan repül fel az induló hajómra, láttam ahogy Hughot a puszta kezével elintézi és láttam, ahogy életem egyik legnagyobb viharában képes volt beugrani a háborgó óceánba csak azért, hogy kimentse az egyik emberemet.
A Mylord hálás biccentéssel nézett felém, amit apró meghajlással fogadtam. Innentől kezdve a beszélgetések témái elterelődtek, de még mindig ott volt a feszült légkör.

Egy új világ vagy még sem? 47

47.fejezet

A fogadóbizottságunk igen nagy volt. Az egész birtok hemzsegett a különféle fajoktól. Marone a kitár bejárati ajtóban toporgott, majd amint meglátott minket leszaladt a lépcsőről és felénk közeledett.

-Csak hogy itt vagytok! Egy kapu nyílt nem messze a várostól! 

-Tudjuk!

Marone ledermedt, miközben mi leszálltunk a lovainkról.

-A királynő küldött minket vissza. 

-Marone úrnő mégis mi ez a nagy tömeg?

-A drágalátos sajtó mindenkivel közölte, hogy egy kibaszott lyuk van a levegőben!

Dum annyira meglepődött a kérdésének heves válaszára, hogy tátott szájjal bámulta a nőt.
- Marone úrnő nincs időnk a kirohanásokra azonnal tanácskozni kell!
-Ezt én is tudom Leonidas! A Tanács a falka termében van és csak rátok várnak!!!
-De mi nem vagyunk tagok! Legalább is Leon kívül.
-Lehet de szeretnék mindegyikőtöktől megtudni a hibridek gyenge pontjait. Na gyerünk! Mire vártok, tapsra?!
Mindenkit otthagytunk és a megbeszélő terembe siettünk. Én vezettem a csapatot majd szorosan mögöttem Dum, majd Borka és Leo egymás mellet, végül Vud és a párja. Amint kitártam a két szárnyú ajtót, hat szempár meredt ránk.  Nem szóltam senkihez csak leültem a helyemre. Nagy megdöbbenésünkre barátaim mögém álltak.  A Tanács egy taggal bővült mégpedig egy vérbagollyal. Hófehér bolyhos haja és horgas orra egy kedves öregúrra emlékeztetett.
-Nos? Mire várnak?! Kezdjék!
A vérállat nem mutatkozott be csak idegesen járatta a tekintetét rajtunk. Vártam hogy valamelyikük megszólaljon de nem tették.
-Rendben! Röviden felvázolnám. Megtaláltuk a hibridet, de sajnálatos módon meg kellet ölni. A tündekirálynő megvizsgálta a tetemet, de nem mondott új információt. A fészekben kiderítették hogy mesterséges anyagokból lett létrehozva a lény. Vére folyékony ezüst. Rendelkezik a gyors regeneráló képességgel. A vérfarkas DNS-nek hála torz lénnyé tudnak válni. Erősek és gyorsak.
-Ennyi?
A boszorkány összehúzott szemekkel bámult rám.
-Biztosan nem akar nekünk mondani még valamit?!
Nem tudom hogy honnan tudta, de végül is nem kellene ezen annyira meglepődnöm. A szememet eltakaró hajamat félresöpörtem, így jól láthatóvá váltak a szemeim. Minden tanácstag  megdöbbent szemekkel nézet rám.
-Tudtam, hogy közéjük való! Nem fogom hagyni hogy emiatt kihaljunk!
Blaz felpattant a székéből és az asztalhoz támasztott bunkósbotjával felém rontott. A csapás elől ügyetlenül elvetődtem, de a kővetkező csapás miatt a falnak vágódtam. Miért?! Én csak segíteni akartam! Teljesíteni Kellan akaratát! Talán az agyrázkódás miatt vagy a lehulló vakolat képzeltette el velem, hogy előttem Kellan állt éppen és egészségesen. Te is tudod hogy ez már nem csak rólam szól. Két világot akarsz megmenteni. Éppen annyira védelmezed őket mint a saját családodat. Ismerd be végre hogy fontosak lettek számodra az itteniek! Én.... Ismerd be hogy nem akarod hogy a szemed láttára öljék vagy kínozzák még a barátaidat. Most már ők is a családod részei! A fenébe is IGAZAD VAN! Akkor mégis mire vársz?! Állj fel és tisztázd a helyzetért! Légy az akinek lenned kell! Légy te a farkasok vezére! Az első női alfa! Éreztem ahogy magasan a fejem fölé emelkedik a fegyver. Minden haragomat és kétségbeesésemet egy pontba sűrítettem.

Mindnyájan beleakartunk avatkozni, de ha így tettünk volna az csak rontott volna Suzanne helyzetén, így csak álltunk ott a többi öreggel és figyeltük, ahogy az ork király végső csapást mér Suzanne fejére. Nem bírom tovább! Csak egy lépest tettem feléjük, amikor is egy hatalmas erőt éreztem. Ledermedtem. A titokzatos erő Subol származott, aki féltérden és egy kézzel állította még a nála kétszer nagyobb és súlyosabb fegyvert.
-Elég volt! Nincs időnk, hogy ellenszenvünket kimutassuk egymás iránt! Azt ajánlom, hogy tartogasd az erőd a háborúra, ne pedig rám!

-Mégis hogy merészeled?!
A terem ajtaja hangos csaPódással kinyílt. Három boszorkány és Marone vonult be.
-Mégis mi folyik itt?! Behorpasztották a falamat!
Marone vakolattól poros Sura nézet majd még nagyobb felháborodással csípőre tette kezét.
-Méghozzá a lányom keresztanyjával! Elmagyarázná végre valaki, hogy mi a fene folyik itt?!
A drága vöröském ellökte magától az orkot és megrázta magát, ezzel le is szórta magáról a vakolatot. A látványától mindenki sokkot kapott.
-Magyarázatra most nincs idő!
Mondandóját nem tudta folytatni mert az alfa nőstény arcán akkora mosoly terült szét, hogy az összes foga kilátszott.
-Mégis miért vigyorogsz így?
Kérdésére választ nem kapott és ezért a szobában levőktől próbált megvilágosodott, de ők csak tátott szájjal bámulták, kivéve engem, aki bár nem úgy mint az úrnő szintén mosolyogtam.
-Dum?
Annyira édes volt, hogy megsajnáltam.
-A füleid és a farkas , Drágám.
Lassú mozdulattal megérintette a füleit, majd igen cifra káromkodásba kezdett, aminek a felét nem is értettem. Ez is igazán szórakoztatott, de legfőképpen az, hogy nem vette észre az új becenevét. Valószínűleg ő is erre gondolhatott mert lehajtotta a fejét.
-Ne szólíts így!
-Hát persze Édes!
-Dum!
-Jól van ...Életem.
Morgósan felkapta a fejét mire én rákacsintottam. Már mondott is volna valami frappánsat, amikor is drága nagybátyám közbe szólt.
-Igazan szórakoztató a szerelmes civakodásotok, de az a három boszorkány nem csak közönségnek jött! Igazam van?

Mindenki a három lányra nézett, akik mint ahogy a boszorkáktól elvárható igen színes egyéniségük van. Az egyik tiszta rózsaszín volt, a másik kék a harmadik meg a kettő vegyítése. Nem tudom elképzelni azokat a férfiakat, akiknek tetszik ez a színes dolog. Észrevétlenül Suzanne mellé sétáltam és vártam a többiekkel  a boszorkák beszámolóját.
-Ahogy a királynő kérte, minden hozzáértőt bevontunk a feladatba. De sajnálatos módon nem tudtuk bezárni az átjárót.
-Micsoda?! Egyetlen mágia vagy bűbájunk nem képes erőszakkal bezárni egy átjárót?!
A szépséges boszorkányuralkodó szépségén repedések jelentek meg. Arcán megjelentek a fekete ráncok és a szemei is fakó színben világított. Ebből még baj lehet! A színes hajú boszorkánytól átvette a szót a kék hajú.
-Sajnálatosan nem találtunk semmit, de sikerült lassítanunk a kapu növekedését, így amíg el nem éri a teljes nagyságát, addig senki sem tud majd átjönni.
-Nos, ez valamennyivel jobb hír mint az előző. Mikorra várható a kapu teljessége?
Viktor még mindig az asztalnál ült de most kíváncsi tekintettel dőlt előre. A rózsaszín hajú egy tablet szerűséget vett elő amit félénk fordított. Egy visszaszámláló pörgött.
-Számításaink szerint holnap délután kettőkor fognak átvonulni a világunkba.
-Akkor még van időnk!
Nagybátyám próbálta humorosra venni, de mindenki haragos tekintettel bámult rá.
- Majdnem egy napunk van felkészülni, nem pedig néhány óra! Örüljetek neki!
Nagy meglepetésemre Su vállai elkezdtek rázkódni, majd az egész teste.
-Suzanne valami gond van?
Hangos kacagására mindenki összerezzent.
-Minden a lehető legnagyobb rendben! A démon királynak igaza van. Elég időnk van ahhoz hogy egy hatalmas sereget toborozzunk, főleg hogy tőlünk nem messze vannak a riporterek, akik élő közvetítéseik fogják közölni a többiekkel.
Viktor kapcsolt először. Felpattant a székről és tapsolni kezdett.
-Nagyszerű ötlet! Azonnal összehívjuk őket a bejáratnál és már adhatod is le a nagyszerű sztorit!
A boszorkánykirálynő, az ork király és a vérállatokat képviselő öreg, ellenkező érveket vetettek fel az ötlet ért.
-Ki lenne alkalmasabb, hogy bejelentsen egy hibridinváziót mint az akit a sámánok már jó ideje megjósoltak?!
Avalon királyának érvére mindenki befogta a száját.
Marone kapva az alkalmon tapsolt egyet. Mi ez a tapsolás az öregeknél?!
-Akkor én most el is vinném a leányzót, hogy fel tudjon készülni az interjúra!
-Nekem nem...!
-Csönd leányom! Tiszta kosz vagy így nem jelenhetsz meg!
Azzal megragadta párom karját és elkezdte kihúzni a teremből. Mivel ránk már nem volt szükség így a tanácstagokat magukra hagytuk és elvonultunk az egyik társalkodóba.

Gésa testőr 25

25. fejezet

A társalgó szoba nagy volt. Falait díszes virágminták díszítették. Vékony könyves szekrényeket állítottak a falakhoz. Négyszemélyes kanapé és körülötte öt szék, amik világos színű huzatot kaptak. Kényelmetlennek tűntek. Ezt nem bánom. Gazdám mögött sétálva mérem fel az új környezetemet, de amint meglátom a ház úrnőjét abbahagyom. A kanapén ült zöld és sárga ruhájában. Mikor meglátta gazdámat kedvesen rámosolygott.
-Gyere közelebb Yuko! Ülj  csak le! Ugye nem baj, hogy Yukonak hívlak?
-Köszönöm, Mylady. Semmi gond.
Gazdám helyet foglalt az egyik széken, míg én mögötte helyezkedtem el.
-Teát?
-Köszönöm Mylady.
Kellemes illatú vörös teát ittak virágos fehér csészében. Itt miden annyira kifinomult.
-Kell némi változtatást tennünk az ügyeitek érdekében.
-Mire gondolt ?
-Mennyire tanultad az angol etikettet? Tánctudás? Közösségben?
-Sajnos csak igen keveset oktatott a tanárom, ő úgy gondolta hogy ha jól tudok beszélni az már jó.
-Értem, akkor fogadnunk kell egy tanárt.
-Ha nem bánja, Mylady.
-Jaj, dehogy! Örülök hogy végre történik valami. Legalább nem unatkozom.
Elvigyorodott és kacsintott egyet, mielőtt szájához emelte volna a csészét.
-A varrónő holnap érkezik, kelleni fog néhány ruha neked és a férjednek.
-Köszönöm.
-Ugyan! De a szolgálódnak is kéne ruha. Mit szólnál hozzá, hogy ha a komornyikom komornyikot nevelne belőle?
-Mylady! Ez nagyon jó ötlet!
-Tudtam én, hogy tetszeni fog!
És ekkor még nem tudtam, hogy ez a beszélgetés pecsételte meg az életem.

Az ebédet a konyhába kaptam. Valami sárga masszát és húst. A konyhában lévők bámultak. Voltak akik leplezték, de az idősebbek nem. A szakács egy nő. Ötven éves lehet. Sötét haja már javában őszült. Arca kerek és pirosas. Húsos ujjai tele vannak bőrkeményedéssel. Egyszerű köténye olajtól foltos. Négy segítője volt. Egy izmos, de még fiatal férfi, akinek fekete haja hullámokban verdeste tarkóját. A három lány húsz és harminc év körüliek lehettek. Az idősebbeknek arany gyűrű volt az ujján, de a fiataloknak nem. Felvettem a villám és a sárga masszába mártottam. A villán megmaradt ételt megszagoltam. Vaj és krumplit érzek. Lehetséges, hogy ez lenne a krumpli püré? Óvatosan a számba vettem. Lágy íze azonnal berobbant a számba. Súlyos hibát véve egy sokkal nagyobb falatott ettem belőle, majd még egyet.
-Hé, a húst se hagyd ott! A pürével nem laksz jól! Egyél rendesen! Mégis mit fogunk kezdeni veled, hogy ilyen vézna vagy?!
A szakácsnő felháborodására, abbahagytam a habzsolást. Felvettem a kést és felvágtam a húst, persze le sem vettem  a szemeim a nőről. A krumplinál is lassabban emeltem a számba a fehér húst. Panírja kellően sós volt, ahogy a hús is tökéletes volt.
-Na?
Kíváncsian néztem az izgatottságtól csillogó szemű idős hölgyre.
-Parancsol?
-Milyen a hús? Tettem bele egy kis sót.
-Tudom. A hús kellően szaftos, ahogy a panír is tökéletes nincs átázva.
Mindenki meglepődött a lényegre törő válaszommal.
-Tudtam én hogy okos fiú vagy!
-De a krumpli sótlan.
A nő vigyorgása grimaszba torzult. Kikapta a kezemből a villát és egy nagyobb adag pürét a szájába nyomta. Borzongva dobta le a villát, majd a tányéromért nyúlt.
-Ez borzalmas! Teljesen sótlan és zsíros a vajtól!
Megragadtam a tányért és magamhoz rántottam.
-Még sosem ettem ilyet. Nekem ízlik.
Felvettem a villát és még gyorsabban ettem. Pillanatok alatt üres volt a tányér. A konyha baloldali ajtaja kinyílt. Egy negyven éve körüli pufók, de hatalmas eleganciával sétált be. Fekete kabátja kiemelte a hófehér ingét, amit alatta viselt. Ritkuló haját hátrafésülte, így jól láthatóvá tette a ráncos homlokát.
-Hol van az a külföldi szolga?!
-Éppen ott ül!
A szakácsnő rám mutatott, mire a férfi rám pillantott.
-Ez valami vicc?! Hisz ez nem is vágott szemű! Mindegy! Látom ettél, akkor ideje....
A konyha jobboldali ajtaján a kertészkedő lány lépett be. Ruhája mocskos volt és a kezében fogott rózsák fele félig kopasz volt. A komornyik odasietett a lányhoz és kitépte a kezéből a virágcsokrot.
-Hol voltál?! Mégis mennyi ideig tart egy csokornyi rózsát vágni?!
A lány lehajtotta a fejét, úgy tűrte a szidalmazást.
-Hozzád beszélek! Vendégeink vannak, te meg a piszokba játszadozol! És ezek használhatatlanok!
A csokrot megszorította és azzal felpofozta a lányt. Leheletkönnyű színes szirmok hullottak a földre, míg a lány a tüskék marásától feljajdult. Az arca és a nyaka tele lett vékony vágásokkal.
-Eredj és készíts elő egy szobát  és fürdővizet a japán szolgájának!
A lány meg sem nyikkan csak csendben sírt majd elsietett.
-Valaki vegye el tőlem ezeket a szörnyűségeket!
Az egyik kukta elvette a csokrot a vörös fejű komornyiktól. Hüvelyk és mutató ujjával megcsípte az orrnyergét majd mélyet lélegzet.
-Na szóval! Miután lefürödtél már láthatsz is neki a folyosók felmosásához, majd portőrléshez!
Felálltam és a koszos tányéromat a többi közé raktam.
-Nem.
-Hogy mondod? Mit mertél monda szolga?!
A férfi feje most még vörösebb lett. Előttem állt és dühös szemekkel bámult bele az arcomba.
-Éppen olyan szolga ön is mint én, komornyik.
-Hogy merészelsz?!
Egy fehér suhanást pillantottam. A karom reflexszerűen mozgott. Elkaptam a vastag csuklót.
-Attól tartok nem tisztám a dolgokat önnel uram. Én nem a ház úrnőjének a szolgája vagyok, megadva önnek azt a hatalmat, hogy parancsolgathasson fölöttem. Én a japán úrnő szolgája vagyok. Az ön feladata pedig az, hogy megtanítsa hogyan legyek angol komornyik.
A csuklóját ellentétes oldalra feszítettem, aminek következtében fájdalmában feljajdult. A csont még nem tört el. Közelebb hajoltam hozzá és vártam, hogy a szemeimbe nézzen.
-Ha akadályozza vagy keresztbe tesz nekem azt nagyon, nagyon megfogja bánni. Megértette?
-I-iigen.
-Nagyszerű!
Elengedtem a kezét, majd arra az ajtóra néztem, amin kiment a piszkos szolgálólány. 

Egy új világ vagy még sem? 46

46.fejezet

Gyümölcsökkel teli tányéromba kezdtem el csipegetni a bogyós szamóca ízű sárga bogyókat. Fáj a csípőm és a fejem. A füleimet és a farkamat nem tudtam eltüntetni, így kénytelen voltam elrejteni. Feltúrtam a szobámat, hogy találjak egy elég vastag övet, hogy az alá tudjam rejteni a farkamat, majd egy elég hosszú pólót, amit még pluszba rátudtam hajtani, így tökéletesen takart. A füleimmel meggyűlt a bajom. Az egyik tündétől kölcsönkértem csatokat, amikkel lelapítottam a füleimet és a hajammal eltudtam fedni. Mostanra már nem fájt, annyira elzsibbadtam, hogy már nem is éreztem a füleimet. Dumon kívül senki sem tudta, hogy rejteketek. A szorongástól nem voltam túl éhes, még a kicsi bogyókat is csak turkáltam.
-Valami gond van?
Bambán néztem Leora, aki a velem szemben ülő Dum balján ült.
-Nem, nincs semmi. Miért?
-Mint vérállat tudom, hogy mennyit szoktunk enni reggelire, de te még a negyedét sem etted meg.
-Nem vagyok éhes.
Felkaptam a tányéromat és felálltam.
-Egyetek csak tovább, a királynőnél találkozunk.
Nem néztem hátra, inkább egyenesen a királynő szobájába mentem, ahol tegnap fogadott minket. De nem volt ott. A trón mögött volt egy ajtó. Vasból van. Az én világomban úgy hiszik, hogy nem túl jó a tündéknek, de ez valójában nem igaz. Felemeltem a kezemet, az ujjaim már majdnem hozzáért a sűrűnek tűnő vasindákat ábrázoló ajtóhoz, amikor is az magától kinyílt.


Frusztrált vagyok. Suzanne nem evet sokat és talán a szobájában történtek után már sokkal távolságtartóbb mint volt. A fenébe is! Miért jár ez ekkora macerával?! Tudom jól, hogy mit érez! De a fenébe is senki sem szólt arról, hogy ez NEKEM milyen nehéz lesz! Nem akarom elengedni! Ő az enyém! Miután elment az ebédlőből visszamentem a szobámba. Utálom ezeket a csillámló ingeket! Tündék! Mintha mindegyik chippendale lenne. Idegességemben minden ruhát kidobáltam a szekrényemből és a legnormálisabb pólót vettem fel. Nagyon ronda volt. Halvány rózsaszín. Rózsaszín egy démonnak! Ha itt lennének a démonbarátaim biztosan kiröhögnének. Szégyen! Megfogtam az egyik fogast és az asztalnak dobtam. Egy üvegcsét feldöntöttem, mert vörös folyadék fröccsent mindenhová. A ruhámra kerülő pöttyök igen morbid képet alkottak a rózsaszínnel.
-Haha! El kellet volna mennem divattervezőnek!
Elégedetten siettem ki a szobámból, majd a királynő tárgyalótermének irányába siettem. Mikor beléptem a tegnapi teremben megdöbbentem. Eltűnt a fehér márványpadló, helyette buja zöld fű volt mindenhol. Az ijesztően fehéren csillogó falat, most sűrűn nőt fák takarták, amiknek a méregzöld lombjaik között sütött a lámpa fénye. Elvétve egykét kis virág díszítette a szobát, amiknek kellemesen erős illata volt. A szoba közepén egy hét személyes fehér kerti asztal volt, ahol Su és a királynő ült egymással szemben. Fehér porcelán csészéből ittak valamit, talán teát?
-Jöjjön közelebb, bármelyik pillanatban megérkezhetnek a többiek is!
Elfoglaltam Su balján lévő széket. Hátra sem fordultam, amikor abban a pillanatban meghallottam a többieket.
-Jöjjenek! Jöjjenek! Nincs sok időnk!
Mindenki gyorsan helyet foglalt és várt.
-Teát?
Mindenki zavartan nézet egymásra. Nem az mondta, hogy nincs sok időnk?!
-Én kérek.
Su halál nyugodtan kinyújtotta az üres csészéjét és várta az újabb adag teáját.
-Köszönöm.
-Mégis mit adott be neki?
-Mit mondasz kis boszorkány?
-Reggel még tiszta  feszkó volt, most meg azt is tűrné, hogy ha hajánál fogva felakasztanám az egyik fára.
-Kedves boszorka, nincs arra időnk hogy felakaszd az egyik utazótársadat!
A királynő és Su egyszerre emelték fel italukat, majd lassan elkezdték kortyolgatni az italukat. A csend szinte tapintható volt. Vud megköszörülte a torkát.
-Királynő mégis milyen időkorlátról beszél?
-Egy kapu nyílt nem messze a fővárostól.
Mindenki abbahagyta a mocorgást még a lélegzetvételünket sem hallottuk.
-Hogyan?!
-Jól hallottad vérmacska! A kismadaraim e féle dolgokat csiripeltek. De most ne is erről beszéljünk! Hiszen ti most nem erre vagytok kíváncsiak! Igaz?!
-Valójában...
Suzanne félbeszakította Leot. Lerakta a csészéjét és előredőlt.
-Ahogy, mondja! Mit talált?
A királynő jókedve eddig tartott.
-Attól tartok, hogy el kell szomorítsalak benneteket. A hibrid testében igen sok idegen anyagot találtam, a legtöbb folyékony ezüst volt. De gondolom ez már tudjátok. Legyőzésük igen egyszerű, hiszen bár már nem emberek és mérgező a vérük, mégis éppen olyan egyszerű végezni velük mint a másik világból származókat. Régi feljegyzésekben a szíven szúrást és a lefejezést tartottam a legalkalmasabb hiszen ők már nem emberek így testrészeiket visszanöveszthetik, de egy lefejezést vagy egy szíven szúrást még ők sem élik túl. Ennyit tudtam segíteni.
Idős, ráncos kezével megfogta székének karfáját és felállt.
-Most pedig menjetek, nekem még sok dolgom van!
-Na de...
A lamia hercegnő ellenkezésére, Su leintette.
-Köszönjük királynő! Ég önnel.
Nem vártunk továbnbb mindnyájan kiléptünk a szobából. Suzanne volt elől, de pár lépésnyire megállt a folyosón.
-Szedjétek össze a dolgaitokat és induljunk vissza a fővárosba!
Senki sem ellenkezett. Nem csoda hiszen mindnyájunkat meglepet a tudat, hogy megjelent egy kapu, ami azt jelenti hogy a hibridekkel való harcunk most fog elkezdődni.