Egy új világ vagy mégsem? 6

6.fejezet

Sziasztok! Most már mozgalmasabb lesz a történet! Bizony :) Sajnos, lesz benne szomorú részek, de valamiért egy olyan részt is beleraktam, ami megrázó lehet egyesek számára (ez a rész nem részletes, próbáltam enyhíteni a megrázó pillanatot), igyekeztem kivenni vagy helyettesítem valamivel, de semmi jót nem tudtam kigondolni, ezért úgy döntöttem, hogy benne hagyom (jól láthatóan elkülönítem az elejét és a végét amit  egy tizenéves lány meséli el, megrázó éjszakai kalandját). Ja és még valami! Aki úgy gondolja, hogy a történet eléggé szomorú, kellemetlen, ne aggódjon mert a következő fejezetek sokkal "vidámabbak" lesznek, tehát nem lesz kellemetlen. Jó olvasást!

Már csak egy kanyar. A folyosó közepén Bill szaladt felénk, de amint meglátott minket megáll megdermedt. Nem adtunk neki időt felé lendültünk, de reagált a támadásunkra. Egy fegyvert vett elő célzott és lőtt. Kikerültem. Bum-bum! Két lövés és még sértetlen vagyok. Hahaha! Kivertem a kezéből a pisztolyt és kitéptem a légcsövét. A vére szökőkútszerűen folyt ki a nyakából. Diadalittasan fordultam Kellan felé, aki a földön feküdt.
-KKellan!!
Odarohantam a testéhez, két golyónyom van a hasán. Letérdelve kezdtem el egy kicsit rázni, hogy felébredjen.
-Kellan ébredj!
-ÁÁ, kölyök, ez fájt. Kitudnád venni a golyókat?
-Megpróbálom.
A karmaimmal megpróbáltam kiszedni a hasából a golyókat. A töltények alján furcsa átlátszó tartály volt, amiben már csak egy két csepp ezüst lötty volt.
-Ilyeneket utoljára egy vámpíros vérfarkasos filmben láttam. De ott ezüstfolyadékot tette a hüvelyekbe.
Remegő mancsokkal néztem Kellan pofájába.
-Kellan, ugye ..., ugye nem árt nekünk az ezüst?
-A farkasok nem halhatatlanok, és ahogy látod ennyi vérveszteséget nagyon kevesen élnek túl és ...
A mancsait a vérző sebére nyomta, majd megnézte.
-Az olvasztott ezüstöt senki sem éli túl.
-Nem hagyhatsz most el! Most van a legnagyobb szükségem rád!
Kellan véres kezével megragadja a mancsomat.
-Sajnálom, kölyök! Nem tarthatok veled, ezért kérni szeretnék tőled valamit. Menj el a világomba és értesítsd a tanácsot az emberek terveiről. Nem csak ez a labor létezi vannak mások is. Meg kell tenned, erős vagy kölyök!
-De én ....
-Semmi, de! Amikor megérkezel a világomba ki kell találnod egy nevet, nem árulhatod el senkinek sem az igazi neved megértetted?!
Sírva bólogattam.
-Keres egy varázslót, aki el tud juttatni, ne bíz senkiben, csak abban akit ismersz.
-De honnan ismerem meg a varázslót?
-Jellegzetes szaga van hidd el fel fogod ismerni. És most jön a neheze. Harapj meg!
-Tessék? Mégis miért?
-Ha belém harapsz és eszel a húsomból az emlékeim, a gondolataim és az érzéseim mid a tiéd lesz.
-Rendben!
Habozva  közelítem meg a vállát.
-Kölyök, siess! Ha az ezüst eléri a szívemet akkor nem ér semmit. Gyorsan harapj meg!
A fogaimmal próbáltam a már kopasz emberi vállába harapni, de nem akartam nagy szenvedést okozni neki.
-Ez az jól csinálod és most nyeld le.
Hangos nyeléssel adtam tudtára, hogy megtettem amit kért. Kellan most már emberi alakban van. Kezét szorongatva néztem Kellan szemeibe.
-Ígérd meg, hogy megteszed, amit kértem tőled!
Suttogó, rekedt hangján beszélt.
-Megígérem. Kellan kérlek ...
-Csss. Nincs semmi baj már így is eleget éltem.
Könnyeimet nyelve hajoltam Kellan kezéhez.
-A nevem Lana.
-Nagyon örültem Lana.
Kellan már csukta volna be a szemét, de gyorsan beszéltem hozzá.
-Kellan adj nekem egy nevet.
Kellan kinyitotta a szemeit ami már nem whisky színű hanem hideg ezüstben pompázott. Szájából már ezüstös vér folyt ki.
-A lányomat khm, Suzanne-nek akartam hívni. A neved mostantól Suzanne.
Az utolsó mondatott elhalva suttogta, de még így is értettem. Ernyedt véres keze kicsúszott a mancsaim közül. Dühösen kiáltottam a plafonra. A távolba ropogó tüzet hallottam, de túl lassan terjed. Meg kell keresnem a másik labort és azt is felgyújtanom. Ezért visszamentem oda és minden szúrós szagú folyadékot kiöntöttem és egy csíkba vezettem ki a folyosóra. Visszaszaladtam az égő laborhoz és felvettem egy égő rongyot, vissza siettem a gyúlékony folyadékcsíkhoz ás rádobtam, ami elkezdet éni a kijelölt útvonalán. Teljes erőbedobással rohantam a tiszta levegő után, ami a kijáratott mutatta. Nem álltam meg üdvözölni a holdat, pedig testem erős bizsergése a hold akaratát akarta teljesíteni. Nem állhattam meg mert a doki szeret robbanó gázokkal kísérletezni és tuti, hogy nem lesz kis bumm belőle. Az utamat drótkerítés akadályozta, kénytelen voltam felmászni rá, de a kerítésen lévő dróthálóval meggyűlt a bajom. Felhasította a gumiruhámat, ezért cafatokban lóg rajtam és a már meggyógyult hasamon lévő varratokat kiszaggatta, ezért most vékony csíkban folyt a vérem. Földet érésemkor talpra értem, lerántottam a hálóról a ruhámat, összefogtam és akkorát dobtam, hogy a ruha közvetlenül a labor bejáratára eset. Megfordultam és egy közeli kiserdőbe rohantam, csak a közepén mertem megállni. És ekkor bumm, a teliholdas éjszakában nap erősségű fény gyúlt az erdő melletti épületből.
Hát vége, engedve ösztönömnek énekeltem a holdnak, aki tárt karokkal fogadott.
Vonyítottam, gyászoltam: sirattam emberi életem, "vértől" mentes kezeimet, zokogtam az elesett tiniket, akik megtörtek és meghaltak a kísérletek miatt.
Bőgtem a teremtőm és egyben hősömet a farkasok vezérét Kellant.

Miután énekeltem a holddal indulnom kellet, mert sziréna hangjait hallottam. Futottam az erdőbe, amíg csak tudtam, pihenésképpen felmásztam egy magas fára. Az erdő elég nagy volt, hogy még ilyen magasról is alig lássam az égő épületet. Előttem néhány kilométernyire házakat véltem felfedezni. Visszafojtott lélegzettel hallgattam az erdőt hátha van valaki itt. Gyorsan dobogó szívet és alkoholszagot éreztem. Bingó! Elindultam a szag irányába. Ágról-ágra ugráltam, mire pont a részeg felett voltam. Éjjellátásomat kihasználva felmértem az áldozatomat. Szakadt bakancsot és fekete szövetkabátot hordott, aminek hatalmas kapucnia volt. Hát lehet ekkor mázlim? Összekulcsoltam a két mancsomat kicsit behajlítottam a kezemet és a fejem fölé emeltem. Leugrottam a faágról, az összekulcsolt kezemet óvatosan, nem túl erősen a férfi fejére ütöttem. Az eredmény egész jó volt. A férfi összecsuklott, pulzusa és szívdobogása mutatta, hogy nem öltem meg. Levettem a bakancsát és a szövetkabátját. A kabátot felvettem, szerencsém a térdem aljáig ér, nem teljesen gomboltam be, csak addig, hogy kényelmesen tudjak futni és mászni, ha kell. Mivel a cipő így is strapa és nem akarom szétkarmolni, ezért csak a kezemben fogom vinni. Elindultam, míg ki nem értem az erdőből addig teljes erőbedobással futottam. Amint megláttam az élesebb fényeket, elkezdtem lassítani és sétálás közben felvettem a kapucnimat, kiléptem az utcához vezető útra. A sűrű házak láttán egy ötlet jutott eszembe, csendben odalopakodtam az egyik házhoz, igyekeztem feltűnés nélkül felmászni a ház tetejére. Mikor felmásztam lelapulva vártam és füleltem, hátha észrevett valaki, de szerencsémre nyugodt, egyenletesen dobogó szívveréseket hallottam. A cipőt mellkasomhoz szorítva elkezdtem tetőről-tetőre ugrálni. A távolba kamionok hangját hallottam, elkezdtem odaugrálni. Hirtelen egy pihenőhöz értem ahol a kamionosok beszélgette.
-Na, hogy bírod Don? Négy nap egyhuzamban, nem semmi!
-Tíz kávé és húsz energiaitallal kutya bajom.
-És mi van az asszonnyal?
-Ú! Ne is kérdezd minden nap hívogat azt hiszi, hogy nem érek időre Tonbridge-be.
-Most egyből indulsz haza?
-Ja. Nincs meló. Már alig várom, hogy az asszonnyal legyek nekem ennyi elég volt.
Istenem, még nem bocsátottam meg neked, amit velem tettél, de most ez nagyon jól jött. Megvártam a beszélgetésüket, ez a Don felkelt és a kamionja felé sétált. Nem tétlenkedtem,  felhúztam a hátraesett kapucnimat és leugrottam a tetőről. Az árnyékba osonva közelítettem meg a kiszemelt kamiont, a sofőr éppen most szált be, kapva az alkalmon bemásztam a kamion hátuljába. Körbenéztem, csak egy két raklap volt a földön, azok mögött elbújtam. Végre vége van. Most már csak a küldetésemre kell koncentrálnom. Elaludtam, ilyen békés és nyugodt álmom nem volt.  Éppen egy erdőben futottam egy farkas falkával, de ezek a farkasok az átlagnál nagyobbak voltak, de ez most nem érdekelt csak a szabadság öröme,ahogy a mancsaim a harmatos füvet tapossa, az erdei tiszta illat beszivárog a pórusaimba és futtomban keletkezett szél felborzolja a szőrzetemet.

Én uralom az erdőt, én vezetem a falkát és én támadom meg először a prédám.  Éppen előttem menekül egy fehér szarvas faágszarvakkal. Ennek a fajtának nagyon finom a húsa és laktató elég három falat és már tele van a farkas bendő. Elrugaszkodtam a földtől és tökéletesen landoltam a szarvas hátára, gyors és pontos harapással megöltem áldozatom. A nyakából kiharaptam egy nagyobb darabot és az egyik fához menve elkezdtem enni. Véres pofával néztem a kiéhezett farkasokat. Elkezdet remegni a föld, ijedtemben felriadtam. Élethű álom! Visszafojtott lélegzettel füleltem sofőrömet, éreztem, hogy egyre gyakrabban kanyargunk, valószínű mindjárt elérjük a célállomást.  Négykézláb mentem a kamion végéhez, hogy ki tudjak lesni, hol is vagyok. Meglepődve tapasztaltam, hogy megint álmomban változtam vissza emberi alakomba. Kifűztem a kamion ponyváját és kinéztem éppen este van és egy kihalt utcán megyünk. A házakat elnézve egy városban kocsikázunk. Előkerestem a bakancsomat, amit felhúztam, a kapucnimat megigazítottam és teljesen begomboltam a kabátomat. Oké, akkor most le kéne ugranom a kamionról sima ügy. Jobban kifűztem a ponyvát, de csak akkorát, hogy  kiférjek rajta. Amint készletem kiugrottam, majdnem elestem, de sikerült megtartanom az egyensúlyomat. Elkezdtem menni előre, hátha találok egy táblát vagy egy térképet, hogy megtudjam hol vagyok. A város szélére kiérve láttam egy üdvözlő táblát. Üdvözöljük Dartford-ban. Dartford! Áááá!Hamar ugrottam le.És most mégis mit tegyek?! Keresnem kell egy buszpályaudvart, de előtte pénzt kell szereznem. A fenébe mégis hogyan, hogyan szerezzek pénzt? Felmásztam az egyik ház tűzlétráján, egészen a tetőig, itt legalább feltűnés nélkül tudok gondolkozni. Nincs pénzem, nincs rendes ruhám, nincs szállásom és még éhes is vagyok!!!! Mégis mi a fenét kellene tennem, úgy nézhetek ki mint ... mint egy kuncsorgó hajléktalan. Örült módjára kezdtem el kuncogni, hogy én milyen idióta vagyok?!  Csak el kell mennem az állomásra ahol sok ember járkál és kuncsorognom kell egy kis pénzért. Igaz nem egy öröm meló, de jobb mint a semmi. Feltápászkodtam a tetőről és a szélére mentem. A hold még mindig nyaggatta testem az átváltozásra, de ezt nem hagyhatom, ugyanis még midig nem tudom, hogy hogyan kell visszaváltozni és nem lenne túl jó, hogy a hírekben egy vérfarkas. Na tehát felmértem az előttem lévő tetőt, elrugaszkodtam és ugrottam. A tizedik háznál meg kellet állnom mert nagyon elfáradtam. Az orromat kipufogó és olajszag csapta meg. Ezek szerint mindjárt ott vagyok. Kilihegtem magam a tetőn, majd lecsúsztam az ereszcsatornán. Szerencsétlenségemre fenékre estem földet éréskor. Remegő lábakkal feltápászkodtam és elindultam a buszok felé. Fárasztó gyaloglás után a pályaudvar egy oldalánál pihentem. A kapucnimat biztonságosan felhúztam, szereztem a kukából egy poharat amit a kezemben tartottam. Túl fárad vagyok ezért felhúzott térdeimre raktam kinyújtva a kezeim és erre hajtottam a fejemet. Megint álmodtam: ismét a laborban voltam, a boncasztalon kifeszítették a végtagjaimat, a doki felnyitotta izmos hasamat, kivette az egyik szervemet, aztán várt. Éreztem, hogy kezd visszanőni a hiányos szerv, ami pokolian fáj. A doki beadott valamilyen injekciót, amitől tompult az érzés. Kivet még egy szervet ...., majd még egyet és várta, hogy mikor nő vissza. Vonaglásom miatt egy másik kép jelent meg. A csempézett kövön feküdtem a hasamban égető érzés sugárzott végig az egész testemen. Felettem egy sovány farkas szorongatta a mancsai között a kezemet. Sajnáltam a farkast, tudtam, hogy meg fogok halni, de nem akarom egyedül hagyni. Hiszen csak egy kölyök! Bele néztem a sötétbarna szemeibe, legalább ezt a szép teremtést látom utoljára. A hangja mély morgásszerű volt, arra kért, hogy adjak neki nevet. Mindig is lányt akartam, négy fiam született, de sosem tapasztalhattam meg, milyen egy kislány apjának lenni. Mindig is úgy képzeltem, hogy olyan gyönyörű lesz mint az anyja és olyan erős mint én. Suzanne-nek akartam hívni a sosem volt lányomat. Lana nagyon szép és erős lány megérdemli, hogy a lányomnak tekintsem. Az álmom szertefoszlott az éles fény miatt. Tehát így értette Kellan, hogy minden emléke és érzése most már az enyém. Remélem csak álmomban fog megjelenni az emlékei, mert a végén jobban megőrülök.

Amikor felébredtem már reggel volt, a poharamban néhány apró van, de ez még nem elég. A pályaudvaron néhány ember sétálgat és megjelentek a hajléktalanok is. Egy idős néni kb. 50 év körüli nagy szatyrokkal közelítette meg a rászorulókat. ín jobban lehajtottam a fejemet, hogy ne lássa az arcomat, még nem láttam magamat, de biztosan szörnyű. A hölgy oda jött hozzám.
-Szervusz kedves, te itt új vagy igaz?
-Iigen asszonyom.
Egy kis aprót tett a poharamban és egy szendvicset nyújtott felém.
- Tessék, vedd ezt el!
-Köszönöm asszonyom.
Elhalt hanggal vettem el csontos kezeimmel a szendvicset. Soványságomat ő is észrevette.
-Te lány, hogy lehetsz ennyire sovány?!
Bizonytalanul mosolyogtam a szendvicsre, de az illat már most megcsapta az orromat. Nem bírtam tovább a poharat magam mellé raktam és elkezdtem kibontani a csirkés szendvicset.
-Héhéhé! Lassan! Fájni fog a hasad vagy kihányod a végén.
Teli szájjal kezdtem lassan bólogatni, majd lassabban haraptam a szendvicsbe és még lassabban rágtam meg.
-Köszönöm asszonyom.
Suttogtam az elhaladó nőnek. Megettem a szendvicset, de még mindig nagyon éhes voltam, ha viszont elmegyek lemaradhatok a pénzgyűjtésről. Ezért ott maradtam a kezemben tartottam  a poharamat és kéregetni kezdtem.

Már régen nem láttam a lemenő nap látványát. Azok a színek megmelengették a szívemet. Érzem a hold hívását, pedig még fel sem jött. Ideje keresnem egy biztonságos helyet, ahol átváltozhatok. Fél óra múlva találtam egy kiserdőt ahol el tudok bújni az éjjel. Az aprókkal teli poharamat az erdő közepén ástam el. Kerestem egy odút és ott sötétedésig meghúztam magam. A hold éneke ébresztett fel a szundikálásomból. Gyorsan levettem a cipőm és a kabátom. Meztelenül álltam a sötét erdőben. Próbáltam felidézni a harag érzését, de csak a megkönnyebbülést és a reményt találtam. Megpróbáltam erre a két érzésre koncentrálni.
Végre vége a kísérleteknek.
Hamarosan hazaérek.
A családomat újra átölelhetem.
Nincs többé bezártság.
A testem erősen bizserget, a hasamban lévő fájdalom végigsugárzott a testemen, de ez még nem elég, ahhoz hogy az átalakulásba kezdjek. Gondolkozz! Gondolkozz!
"Érzed a holdat, fiam? Érzed, ahogy hív? A bizsergés végigmegy az egész testeden, de ez nem csak jelzi , hogy mikor van telihold, ez nekünk egyfajta mentőöv. Ha elakadsz az átváltozásban, akkor csak enged, hogy a hold tegye a dolgát. Gyerünk, fiam! Enged, hogy segítsen neked!"
A mély férfihangnak engedelmeskedtem és hagytam, hogy a hold tegye a dolgát. Már az átváltozás közepén voltam, amikor leeset, hogy Kellan hozzám sosem beszélt így és .... én lány vagyok. A fájdalom még mindig tartott pedig, görcsölő izmaim már átváltoztak a szokásos farkasemberré. Egy erős fájdalomhullám a hátamba nyílalt ezért kénytelen voltam négykézlábra görnyedni. És akkor a hold valami olyat tett, amire nem számítottam. Az égő testemet, valamilyen hűvös lepellel terítette be, amitől kellemesen kitisztult a fejem. Fel akartam állni, de a súlyom visszarántott négykézlábra. Nem igazán tudom, hogy miért. Végignéztem a testemen és meglepődve tapasztaltam, hogy teljesen átváltoztam. A fenébe! És akkor én most hogyan fogok visszaváltozni?! Még farkasember mivoltomból sem tudom, hogy hogyan csináltam. Gondolatfoszlányomat egy sikító, zokogó hang törte meg. Az ösztöneim azonnal beindultak. Bal oldalamról hallok két embert, vért, félelmet és izgatottságot. Ez nagyon nem tetszik. A hangok felé futottam, most már négy lábon. A fák mögött megbújva láttam a két embert. Egy fiatal tizenéves lány a földön vergődött, próbált kiszabadulni a tojástartójától. A férfi, (aki idősebb mint a lány) egyik keze a lány két karját fogta a másikban egy nagy pengéjű kést fogott. A késsel éppen a lány gatyája gombját vágta el.
-Neeee! Kérem neeee!
A lány zokogva kérlelte a férfit, aki nem foglalkozott a lánnyal. A vérszag egyre erősebb lett, ahogy lehúzta a lány nadrágját.
-Hát ez megnehezíti a dolgomat!
Tébolyult szemekkel nézet a lányra. Na jól van most lett elegem! A haragom elsöprő erejű volt. Kiugrottam a fák takarásából és a férfinak mentem. A vállába harapva dobtam el a lány közeléből, aki sikítva hátrált. A férfi ködös tekintettel nézet a vállára, majd rám, majd megint a vállára.
-Te átkozott korcs!!!


A rendőrségen.Két rendőr kihallgatnak egy lányt, mint egyetlen szemtanút és áldozatot.
.
.
.
-A férfi elkezdett késsel hadonászni az állat előtt, majd nekitámadt. Semmi esélye nem volt ellene!
-Mégis miért?
-Mert az-az állat egy bernáthegyit is lekörözött volna. De hol is tartottam? Ja igen! A férfi nekitámadt, de ő lelapult a földre és kicselezte. A férfi jobb oldalára ugrott és beleharapott a késtartó kezébe. De úgy, hogy az állkapcsa teljesen bezáródott. Dee tényleg hallottam a reccsenést meg minden!
-Ez biztosan a sokkhatás miatt van.
-Maga hülyéskedik?! Az állat szájába láttam a férfi karját!
-Rendben, rendben. És utána mi történt?
-Háát, a pasas elrohant őrjöngve én meg az állatott néztem. Hatalmas volt! Azt hittem, hogy korcs, de amikor a hold megvilágította akkor egy farkast láttam, nem egy kutyát.
-És utána a "farkas" otthagyta és elment?
-Nem! Elkezdett felém közelíteni én meg halottat játszottam. Hallottam a tévében, hogy ezt kell tenni. Na becsuktam a szemem és vártam, hogy mi lesz. A szívem csak úgy dobogott! De a farkas csak megszagolta a fejemet és a hasamat. És akkor megharapott!
-Micsoda!! De hát az orvosok nem találtak semmilyen harapást a testén!
-Pontosan! Olyan óvatosan harapta meg a gatyám zsebét, hogy kitudta venni a telefonomat és azt letette a mellkasomra. Persze én ebből semmit sem láttam mert becsuktam a szemem. És utána olyat tett amire egyáltalán nem számítottam ... megnyalt.
-Megnyalta?
-Mint egy kiskutya aki próbálja élesztgetni a gazdáját úgy nyalt arcon. Gyengeségemre kinyitottam a szemem, mire ő elkezdte bámulni a mellkasomat, ezért én is oda néztem ...
-És ott volt a telefon.
-Jaj, maguk nagyon jók! Igen a telefont bámultuk.
-És mi történt utána?
-Semmi, a farkas elment. Én meg vártam egy kicsit és felhívtam önöket.
-Nos, a története eléggé hihetetlen, bár megmagyarázná az arcán lévő vérfoltokat és a kést is megtaláltuk, de ha ezt mi még el is hinnénk mégis hol van a támadó karja?
-Nem volt ott?
-Nem hölgyem semmilyen végtagot nem találtunk.
-Még ha azt mondta volna, hogy a lábát harapta volna le akkor mondhatnánk arra, hogy "csak úgy lábarakelt és elsétált", de ugye nem ez lehetett.
-Aszta, hát magának ritka pocsék humorérzéke és időzítése van.
-Elnézést. 


Megettem három nyulat és két rágcsálót. Megpihenve mentem vissza a talált odúmba. Még mindig a bűneset van a fejemben. Nem gondoltam volna, hogy képes vagyok leharapni egy ember kezét. Brrr! Szerencsémre a lány értette a célzást, de mielőtt a telefonért nyúlt volna elájul, ezért el tudtam tüntetni a rohadék karját, amit messze a helyszíntől ástam el jó mélyen.
A hold kezd lemenni, jobb ha most alszom egy kicsit. Gombóc alakban lefeküdtem és elaludtam.
A reggeli napsugarak ébresztettek fel. Már megint átaludtam az átváltozásomat. A most már emberi alakomról lesöpörtem a homokot és a leveleket, majd felvettem a kabátom és a bakancsom. Elsétáltam az elásott műanyag poharamhoz, ami változatlanul feküdt a földben az aprókkal együtt. Egy deformált üvegben néztem az arcom, hogy nem lett -e véres az éjszakai kalandom után. Koszosnak koszos, de nem véres. Nagyszerű!! Irány az állomás! Az állomáshoz érve leültem egy jól látható helyre, mostanra sok ember járkált itt. Néhányan megvetően, mások sajnálkozva néztek engem és a többi kéregetőt.  Kapucnis fejemet lehajtottam és a kezemben tartott poharat előre nyújtottam. Hallgatóztam. 
-Hallottad? Egy lányt majdnem megerőszakoltak.
-Úristen, na neee! És mi történt?
-Úgy hallottam, hogy valami állat elüldözte a férfit, a lányt pedig otthagyta.
-Basszus mik nem vannak?!
-Ja, de azt is hallottam, hogy a csaj nem százas.
-Ezt hogy érted?
-Én sem tudok részleteket, de elvileg valami szuper értelmes farkas vagy nagy kutya üldözte el a pasast.
A lányok pletykálásaikra már nem is figyeltem, mert megint megjelent a tegnapi hölgy. Mindenkinek ételt osztogatott és megállt előttem.
-Mit szeretnél? Van szendvics és kalács. Melyiket szeretnéd?
-Szendvicset ha nem nagy gond asszonyom.
-Tessék.
Felém nyújtotta a nagy szendvicset, ki kellet nyújtanom a karom, hogy eltudjam venni tőle. Nagy hiba. A kabátom úja felcsúszott, így jól látható lett a csontos karom. A hölgy megdöbbenve bámult a karomra, majd az arcomra nézet. Elszörnyedt. Tudom, hogy milyen szörnyű dolgot lát. Egy beesett arcú, sápadt, koszos arcot.
-Édesem, mégis hogy lehet, hogy ennyire sovány vagy. Talán nincs mit enned? Éheztetnek? Hol a családod? Miért vagy itt az állomáson?
-Asszonyom, én csak buszjegyre gyűjtök, hogy haza tudjak menni.
-Hol van az otthonod?
-Tonbridge.
Az asszony elkezdett keresgélni a táskájába és a szatyrába. Odaadott nekem egy kis kalácsot és annyi pénzt, hogy megtudjam venni a két buszjegyet.
-Ezt nem fogadhatom el asszonyom!
-Azért ülsz itt, hogy pénzt kérj a buszhoz, nem?
Nagy biccentéssel válaszoltam neki.
-Na akkor szépen felállsz és megveszed a jegyeket, megvárod a buszt és hazamész vele. Megértetted?!
-Igen asszonyom!
Felálltam elvettem a kalácsot és a pénzt, megköszöntem és megnéztem, mikor indul a buszom. Szerencsémre fél óra múlva érkezik meg az állomásra. Elindultam a megállóhoz és elkezdtem enni a szendvicsem.
Megérkezett a buszom felszálltam rá, kifizettem a jegyet, majd a busz legvégére telepedtem le az ablak mellé.
Elaludtam. Egy irodában voltam. Az én irodám.  Éppen a tegnap esti jelentést olvastam, amikor valaki kopogott. 
-Ki az? 
-Tudod jól, hogy ki az, felesleges megkérdezned.
-Tudom, de olyan vicces, amikor ott toporogsz az ajtóm előtt. Gyere be Victor!
Victor kinyitotta az ajtót és bejött. A vámpírbáró nem magasabb nálam, vállig érő szőke haja van és zöldeskék szeme, nem is kell mondanom, hogy minden nő a lábai előtt hever. De sajnos van egy kis gond ... Victor vámpír.
-Mi járatban barátom?
Victor leült az asztalom előtti börfotelba és gondterhelt arccal nézet rám.
-Túl sok papírmunka nincs semmi buli, kivagyok! Arra gondoltam, hogy elmehetnénk nem is tudom ...vadászni? 
-És most mit takar a vadászás nálad? Mert ahogy ismerlek tuti, hogy nem az erdőben akarsz vadakat kergetni. Na ki vele!
-A francba Kellan, téged nem lehet átverni!
-Mit gondolsz kivel beszél Victor báró?!
-Jól van, jól van! Be ne kapj farkas! Kaptam egy fülest, hogy a közelben drogokat osztogatnak amitől megőrülnek a lények.
-Hallottam már arról az anyagról.
Elkezdtem kotorászni a papírhalmok között.
-Meg is van! A neve Maga. Aki beszedi ingerlékeny lesz, nehezen irányítható és agresszív lesz. A függőknél jelentkezik a bőrleválás, esetleg elszíneződés. Persze ebből a fogyasztó nem tapasztal semmit.
-Naaa, akkor benne vagy?
Victor vámpírfogaival kezdet rám vigyorogni.
-Háát, én is unom már a papírmunkát.
Az álom véget ért. Pont jókor keltem fel, mert megérkeztem a másik buszmegállóhoz. Leszálltam a buszról és megkerestem a Tonbrige-hez menő buszt. Szerencsétlenségemre két perccel ment el az a busz és már csak egy este nyolc óriási busz fog jönni. Leültem egy padra és megettem a kalácsomat. Összeszámoltam az pénzemet. Még mindig nagyon sok időm volt még hátra. Ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek kicsit sétálni. Az emberek boldogan cseverésztek egymással. Vásárolgattak, vagy éppen mentek valahová. Néhány méterrel tőlem egy öltönyös férfi telefonon beszélgetett. Itt a nagy lehetőség, hogy fejlesszem a hallásomat!
Úgy tettem, mint ha nézelődnék, pedig a férfira koncentráltam, aki egy padhoz ült le és egy hölggyel beszélgetett telefonon.
-Igen, uram! És mi legyen a holnapi gyűléssel? Elhalasszam vagy holnap még bejön elintézni?
-Halassza el! Mostantól egy hétig ne szervezzen semmilyen programot. Megértette?!
-Igen, uram.
Kerestem egy nagy fát, ahová leülhettem és csak hallgattam az embereket. Észre sem vettem, hogy a nap már kezdett lemenni. Gyorsan felkeltem és az állomáshoz futottam. Pont akkor érkezett meg a buszom. Megvettem a jegyem és elhelyezkedtem az egyik ülésen. 
Hamarosan hazaérek.
Hamarosan láthatom a családomat

Katona szerelem 6

Hatodik fejezet

Taraék minden héten küldenek levelet. Nagyon élvezik a gyerekek közötti életüket. Csak a levelüket olvasva mosolygok. Érzelemmentes arccal járkálok a bázison, de amikor a csatatéren vagyok sátáni vigyorba torzul. Sok mindennek hívnak "Halál", "halál angyala", "Démon", "Vadállat", "Szörnyeteg", de volt olyan, amikor csak a "Sátán lányának" hívnak. Az újoncokat velem riogatják a feletteseik, már az őrmesterekkel sem vagyok baráti kapcsolatban, szánakozva néznek, mások félve. 

A harctéren is szoktam hallani beceneveimet, de nem csak a társaimtól, az ellenfeleim is így hívnak. "Jön a halál! Meneküljetek!", "Szörnyeteg!", "Te átkozott, menj vissza apádhoz a Sátánhoz!". Akik nem menekülnek előlem azok csoportba verődnek és csapatostul támadnak rám. Már sokszor kivédtem ezeket a csapatokat és mindegyiket lemészároltam, a szobám falára strigulákat szoktam húzni ilyenkor, ezért sem mernek belépni a szobámba. De sajnos az én szerencsém (vagy nevezzük aminek akarjuk) is elmúlik.

Éppen a csata kellős közepén vagyok és a szokottnál messzebb merészkedtem a társaimtól, ezért történ az ami. Tehát messze a társaimtól, éppen egy ellenség csapatott próbáltam leszerelni, amikor háromszor eltaláltak, ez nem is annyira érdekes hiszen gyakran találnak el, de amikor megnéztem a karomat egy pillanatra nem láttam vért , hanem három kicsi fecskendőt, amitől elkezdtem szédülni, támadni akartam, de mire egyet léphettem volna, összeestem és elsötétült minden.

Egyszer felébredtem, de csak homályos a kép, egy ágyon feküdtem, felettem egy lámpa nagy fénnyel, amikor oldalra fordítottam a fejem,sokan kiabálva sikítozva rohantak el, aztán egy szúrás és megint sötét lett minden.

Amikor másodjára felébredtem egy betonpadlón feküdtem. Elgémberedett végtagjaimat kezdtem el mozgatni, közben körbenéztem, észre sem vettem, hogy a karjaim és a lábaim bilincsben vannak. Előttem és két oldalamon rácsok,  csak mögöttem van betonfal. A börtönöm nem túl nagy, de nem is kicsi. Baloldali rácsnál nem volt senki, üres volt, de a jobb oldalamon egy zsákruhában aludt valaki. Ahogy jobban körbenéztem, minden cellában aludtak. Most hogy jobban megnéztem magamat, én is egy ilyen ruhában voltam. Pánikszerűen néztem a ruha alá, de hiába ott nem volt semmi.
A képzeletbeli zárkám lakatja elpattan és leesett a mélybe. A szörnyetek (harag, gyász, bosszú és vérszomj) kiszabadult. A rácsomnak szaladtam, a láncaim hangosan csapódtak a rácsokhoz. Vérfagyasztó üvöltésbe kezdtem.
-Vááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá!!!!!
A cellában lévő emberek azonnal felébredtek és a rácsaikhoz mentek befogott füllel megnézni, hogy mi ad ki ilyen hangot. Némelyikük értetlenül bámult rám, de aztán megdöbbent szemekkel bámultak.
-Démon!
Suttogta valaki.
-A halál angyala!
Valaki meg ezt mondta.
-Elvesztünk! Még a Halált is elkapták!
Nem törődve velük tovább üvöltöttem, addig amíg egy őr le nem jött hozzánk. Az őr jellegzetes arab szakállal és gépfegyverrel a kezébe jött oda a cellámhoz. Megvető szemekkel bámult rám.
-Adjátok vissza! Adjátok vissza! Ha nem ...
-Akkor mégis mit teszel! Be vagy zárva és vagy itt fogsz megrohadni vagy nyilvánosan fogunk kivégezni.
-Adjátok vissza! Ha nem pokoli halálotok lesz, mert visszajövök a halálból és a halálba foglak taszítani titeket!
Az őr kikerekedett szemekkel nézet rám, de keze remegését már mindenki észrevette, amint a fegyvere után nyúlt.
-Hahaha! Még a fegyvert sem tudod rendesen megfogni!
-De khm, azért még meg tudlak ölni.
Vigyorogva bámultam rá, nem azért mert nem hittem neki, nem, jól tudtam hogy ilyen közelről bárki képes lelőni, úgy hogy nem is küzdök, én éppen csak azért vigyorgok mint egy őrült mert ha lelő akkor végre vége ennek az üres létnek. De mivel tudom, hogy milyen babonásak az ellenfeleim, ezért biztos vagyok benne, hogy még ha bepisil is félelmében nem fog lelőni, mert ha esetleg Istenben nem hisz, attól még a halálban igen. És én éppen ennek az angyala, a teremtménye vagyok. Szórakoztató.
-Hahahahaha.
Megállás nélkül nevettem. Kinevettem ezt az abszurd helyzetet. A többiek még ráadásként elkezdték kántálni a beceneveimet.
-Démon, Démon ....!
-Halál, Halál ...!

Az őr próbálta csitítani a rabokat, de nem sikerült neki, sőt még hangosabban kezdtek el kántálni. Tehetetlenül szalad el a folyosóhoz és felment a lépcsőn. Én folytattam a nevetést, ami visszhangzott a már csendes börtönben. Nem sokkal később öt őr jött le egy-egy slaggal. Az emberek a falhoz lapulva nézték az őröket, aki nem volt elég gyors azt a legerősebb fokon lelocsolták. Az egyik felém jött, nem sokban különbözött az előbbi őrtől, ő mosolygó arcomba bámult majd habozás nélkül lelocsolt. Én mozdulatlanul ültem és tűrtem. Már egy ideje locsolt, de az egyik őr rászólt hogy eleget kaptam. A vizet elzárta és elégedetten nézet a vizes arcomra. Ennyi? Ennyi volt? Belenéztem a szemébe és a számba lévő vizet elé köptem. Az arcáról eltűnt az elégedettség és a botjával rácsapott a rácsomra, de nekem még a szemem sem rezzent, csak a szemébe néztem. Az egyik őr végignézve jött oda a "kínzómhoz".
-Lehetetlen, ő tényleg az ördög fattya!
-Ne hülyéskedj, ez csak egy roncs!  Meg fog törni, nagyon hamar. És élvezni fogom.
-Kérem vissza a nyakláncom!
-Hehe, azt hiszem nem tudod a helyzetedet ...
-De igen tudom, hadi fogoly vagyok.
-Pontosan vagyis nincs semmilyen jogod itt.
-Attól tartok ön nem érti.
-Nem te nem érted, felőlem lehetsz maga a sátán is nem érdekel, akkor sem kapsz semmit. Főleg nem egy nyakláncot!
Nem szólva többet, elmentek a többi őrrel együtt. Mély levegőt vettem és megint elkezdtem kiabálni.

Már több órája kiabálhattam, elkezdtem berekedni, de még mindig kiabálok. Az előző őr megjelent a slaggal és ismét lelocsolt. Teljesen eláztam, valamennyi víz lement a torkomon, de maradtam a helyemen. Kiköptem a vizet és ismét követeltem a nyakláncom. Az őr kiröhögött és elment. Még fel sem lépet a lépcsőre, mikor újra elkezdtem kiabálni. Ez egy ideig, így ment, amikor egy díszesebb ruhás őr le nem jött és elküldte az őrt.
-Mégis miért kell így kiabálni, asszony?!
-Csak a nyakláncomat akarom!
Feleltem rekedten. A katona a harmincas éveibe járhatott, szakálla nem volt szögletes álla, nagy orra és kiugró gégéje nem túl vonzó, de szép kék szemei vannak és nagyon magas volt.
-Rabok nem kaphatják vissza személyes tárgyaikat.
-A másik őr nem értette, hátha ön megérti, addig nem hagyom abba a zajongást, amíg vissza nem kapom a nyakláncom.
-Még akkor is, hogy ha a társai fognak megbűnhődni?
A rabok felállva vagy ülve bámultak felénk.
-Nem igazán értem, hogy miről beszél, nekem nincsenek társaim.
-Akkor nem gond ha megint elkezd kiabálni, elkezdjük halálig kínozni az egyik embert, majd a következőt.
Az emberek lélegzetvisszafojtva várták a válaszomat.
-Csak a nyakláncomat akarom. Nem érdekel az ára.
A katona azt hitte, hogy blöffölök, ezért el ment a szembe lévő cellához, kinyitotta az ajtót és előhúzott egy sovány lányt. Kihúzta és odaállt elém vele.
-Nos ez az utolsó szavad?
-Kérem vissza a nyakláncom!
Csak bámulni tudtam rá, nem érdekelt semmi, szívtelen lettem. A kezében egy kés volt, ami a lány nyakához közelített szép lassan, hogy legyen ideje leállni, amikor feladom, de nem szóltam, még akkor sem, amikor a kés megvágta a vékony bőrt és csíkba folyt le a nyakról. A katona elvette a kést visszament a lány cellájához és bedobta oda, majd bezárta.
-Úgy néz ki igazak a pletykák, te már nem evilági lény vagy.

Majd megfordult és elment. Egy kicsit vártam, hátha csak a láncomért ment, de miután ő nem jelent meg megint elkezdtem kiabálni. A rabok befogott füllel kiabáltak az őröknek, hogy hallgattassanak el. Kb 10 percre rá egy őr és egy orvosköpenyben lévő férfi jött le. A dokinál egy fecskendő volt. Az őr elkapta kívülről a karomat és kihúzta, a doki meg néhány másodpercre rá már be is adta az injekciót. Gyorsan visszarántottam és a falhoz hátráltam, ahol összeestem csukott szemmel, de mindent hallottam.
A két férfi elment, és ezáltal a rabok közelebb mentek a rácsaikhoz.
-Na végre, hogy elhallgatott.
-Már azt hittem, hogy így halok meg.
-Mégis, hogy képzelte, hogy amiatt a buta láncért feláldozza az életünket.
-Kishillyán meghaltam!
-Őrült!
-Szörnyetek!

A negyedik rab végre megszólalt.
-Hallgassatok! Szerintetek mégis miért hívják annak ami. Nem csak a harcmezőn olyan amilyen.
-Ne már te meg még véded!
-Ezek szerint te tudod, hogy miért ilyen!
A nő kíváncsisággal a hangjában bámulta az öreg férfit, a másik két férfi is kíváncsian hegyezték füleiket.
-Igen, én az igazságot tudom nem a pletykát. Mint sokan mások egy bombatámadás miatt elveszítette a szüleit. Ő és az öccse a bázison éltek. A testvére még csak nyolc éves volt, amikor a szeme láttára lelőtték, alig tudták elrángatni a holttestétől. Onnantól kezdve már nem volt önmaga. Aztán a csapatát a Halál csapatott így nevezték az embereit, egy küldetésen a legjobb barátai súlyosan megsérültek. Két hónapig voltak kómába, de nem állt tétlenül a maradék csapattagjaival harcolt, sajnos csak ő élte túl. Miután felgyógyult a kisebb sérüléseiből ilyen lett, érzéketlen,rideg, tökéletes katona.
-Na és a nyaklánc? Miért olyan értékes neki?
A kíváncsi férfiak már a rácsot markolva néztek az öregre.
-A nyakláncon a szülei gyűrűi vannak, az öccse és az elesett barátai dögcédulái vannak, ahogy most látom csak azok tartották benne az életet és a józan észt.

A testem még mindig zsibbadt, de már tudok mozogni. A falhoz dőlve a földön ülök és bámulok ki a fejemből. A mellettem lévő rácsot felhúzták, ahogy körbenéztem mindenkinél így van. Nem igazán értettem, hogy miért van elkerítve ilyen pici rész. A szemközti cellában a vékony lány felkelt és oda ment a kis részhez, ahol "elvégezte a dolgát". Nem sokkal később ürülék és vizelet szag terjengett mindenhol. Tehát az elkerített rész a WC.  Megint megjelent az öt őr, de most egy tálcával és egy-egy vödörrel. Hozzám megint a szakállas jött. Kinyitotta az ajtót és lerakta a vödröt, majd rám bámult.
-Na és a nyakláncom?
Undorodva mért végig és ledobta a tálcányi ételt, aztán a többi őrrel elment.
-Ne reménykedj benne, hogy visszakapod.
A fiatal férfira bámultam, próbálta tartani a szemkontaktust, de hamar félrenézet. Megettem a bedobott ételt, a tálcáról elvettem a műanyag poharat és a vízzel teli vödörrel a falhoz telepedtem. Merítettem a pohárral egyszer-kétszer,azt megittam aztán elkezdtem kiabálni. Egy doki megint lejött az őrrel és beadták nekem a szérumot. Nem tudom, hogy meddig lettem kiütve, de a mellettem lévő cellában, ahol az öreg volt, két őr láncánál fogva kivonszolták. A bűz mostanra már elviselhetetlené vált. Adtak neki egy talicskát és egy lapátot. Minden cellához elment, hogy felszedje a mocskot, de mivel az elválasztó rácsok már a helyükön voltak elég nehéz lehetett kilapátolni onnan. Az öreg precízen dolgozott, nem időzött sokat csak csinálta és ment. Amint végigtakarította a mellékhelységeket felküldték a talicskával. A lépcsőn nehéz dolga volt, mert az őrök szórakozásból bökdösték fegyvereikkel és a lábába rúgtak, hogy gyorsítson a tempón. Nem eset el egyszer sem, de nem is állt ellent a piszkálásoknak.Pár percre eltűnt majd visszajött a már üres talicskával. Visszavitték a cellájába, majd ott hagyták.

Minden nap így telt, én őrjöngtem, ezért elkábítottak, a rabok pedig felváltva szedték az ürüléket. Megtudtam, hogy este húzzák le a választórácsokat, reggel pedig fel. A takarítást minden nap valaki más végzi. Emlékszem, amikor a gyenge lányon volt a sor. Alig bírta tolni a kis vaskocsit és amikor fel kellet vinnie a lépcsőn sokszor elesett, amiért megverték, vagy belenyomták a fejét a piszokba. Egyszer sem sírt, erős akarata van. Amikor én kerültem sorra, hogy is mondjam nem voltam túl barátságos. Az őr éppen meg akarta fogni a karbilincsemnek a láncát mire én hasba rúgtam, így elvetődött, a társa azonnal ott termett és a rendőri botjával megütött, majd felsegítette a társát. Vért köptem a földre, aztán rájuk néztem és lassan lenyaltam a vért a számról mosolyogva.
-Nos, fiúk hoztátok a láncomat?
-Te ribanc!
A nemrég még földön feküdt férfi mérgesen nézet rám és közben fogta a hasát, kitépte a társa kezéből a botot és párszor meglegyintett vele. Megfordultak és elmentek, mint mindig vártam egy kicsit, de nem történt semmi, ezért elkezdtem kiabálni. Most sem jött le senki, de én nem hagytam abba. A fájdalom a testemben erőt adott. Nagy hiba.
Már egy ideje nem jöttek, ezért a mellékhelységek tele vannak. Amikor elment a hangom, nem tudtam hogy mit csinálja. Fogtam a láncaimat és tehetetlenségemben vagy fölösleges energiám miatt a láncaimat a rácsaimhoz vertem.


Omar

Ááh! Igen! Nincs is annál jobb, hogy a bátyám teraszán a függőágyába feküdni és a felkelő napot bámulva lustálkodni. Hát meg van az előnye ha egy magas rangú katona a testvéred. Ő egész éjjel dolgozik én meg itt pihenek a kényelmes helyén. Már egy ideje nem került sor a harcra, jelenleg mindenkiből kialudt a vérszomjas harci kedv. Most éppen a békeszerződésről kezdenek alkudozni a nagykutyák. A legnagyobb gond a hadifoglyok, számos barátomat kapták el és jó lenne mindenkit kiszabadítani, de az ellenség minden hadifoglyunkat visszaakarja szerezni a legendás szörnyeteggel együtt. Logikus, hogy ha ő vissza megy, akkor túlerőben lesznek. Csak hat emberünk van náluk, nálunk meg csak négy plusz a Vad. Nem érné meg emberink halála csak hat ember miatt. Jó szeretem azokat akiket elkaptak, de ők is benne lennének, hogy a pokol teremtményét muszáj lakat alatt tartani, mert mi van akkor, hogy ha elszabadul? Hallottam az öröktől, hogy amióta bent van csak kiabál és őrjöng, mint egy bezárt állat. Mindegy ez nem az én dolgom, hanem a bátyámé. Én csak katona vagyok, aki a bátya alatt szolgál. Mér éppen szenderültem volna el, amikor egy nagy valami beárnyékolt. Amint kinyitottam a szememet egy hatalmas óriást láttam, hatalmas orral és sima pofával.
-Dabir, régi barátom elállod a napot. Menj arrébb vagy menj a másik oldalamra.
-Omar, már megint lustulsz! Mi lesz veled öregen? Egész nap csak az ágyadba fogsz izzadni?
-Jaj, ne csináld már! Nincs semmilyen dolgom, ó, és az ágyba való izzadás nem is olyan rossz, főleg ha nem egyedül csinálom.
-Nem értem miért, de mindig meglepődök, hogy lusta létedre minden nő a lábaid előtt hever. De mindegy is nem ezért jöttem, az admirális hívat.
-Ú-ú a bratyó három napig nem bírja ki nélkülem, de kedves.
-Feladatott talált neked, inkább örülj, hogy nem kell az asszót hulládat levakarnom a függőágyról.
-Oké, és tudsz valamit?
-Semmit, az admirális most csak a hadifoglyokra összepontosít, ahogy én is.
-Hm. És mi lesz a Szörnnyel, egész életére be lesz zárva? Vagy kivégezzük?
-Nem, az admirálisnak tervei vannak vele, és a kivégzésével csak a nyugatiakat bosszantanánk fel, fura minket hívnak babonásoknak de ezt a vadállatot úgy istenítik mintha ő lenne a védelmezőjük.
-Szép kis védelmező, még egy börtönből sem képes kiszabadulni. Börtönről jut eszembe, mégis mióta tart ez köztetek Fatimaval?
-Nem, olyan rég. Várj mit mondtál?!
Séta közben ránéztem olyan "én a legjobb barátod engem nem tudsz megtéveszteni" nézéssel.
-Mégis hogyan jöttél rá?
-Egyszerű, este eljött és téged kereset, azt mondta valami fontosat akar mondani, és szégyenlősen nézte a földet, rám sem nézet, csak akkor amikor azt mondtam, hogy nem tudom, hogy hol vagy, akkor nagyon elszomorodott, mégis mivel etetted be a csajt?
-Én nem etettem be semmivel! Tényleg nagyon szomorú volt?
Búskomor tekintettel meredt maga elé, na és ez az én barátom hahaha.
-Ne aggódj, azt mondtam neki, hogy ha találkozunk elküldelek hozzá, tehát menj el hozzá!
-Oké.
Mosolyogva haladt tovább, a felkelő nap megvilágította az arcát, amin szégyellős és izgatott ábrázata lett.
-Na és meddig jutottatok el?
-Parancsolsz?!
-Meg volt már!
-Omar! Ne kísértsd a sorsot!
-Jól van, de elég szép lány ne várasd meg, mert a végén megelőznek.
Teljes erőbedobással kezdtem el sprintelni a kapitányságra.
-Omar!!
Dabir kikelve magából kezdet el kergetni. Már az épületbe voltam, amikor utolért és egy barackot akart adni a fejemre.
-Dabir, őrmesterek!
Dabir azonnal abbahagyta és vigyázzba csapta magát, körbenézet az említett őrmestereket keresve. Én röhögve mentem tovább a bátyám irodájába.
-Ezt még megkeserülöd Omar!
-Már alig várom.
Mielőtt kopogtam volna megigazítottam az egyenruhámat. A kopogás után beléptem nem várva meg a választ. Vigyázzba vágtam magam és tisztelegtem.
-Hivatott admirális?
-Igen Omar, gyere beljebb és ülj le.
Lazán odaballagtam az egyszerű műanyag székhez és leültem.
-Nos, Celam mi a helyzet.
Celam megszokta és el is várta, hogy ha négyszemközt vagyunk, akkor szólíthatjuk egymást a saját nevünkön semmilyen jelző nélkül, de ha valaki van bent, akkor csak admirális és tizedes kapcsolat áll fent.

-Nos, mint tudod a békeszerződésen megy a vita, de még mindig lehet belőle háború és, ezért fel akarom használni a manipulációs képességedet.
-Hé, én nem szoktam manipulálni senkit!

-Igazán? És ha azt mondom, hogy Dua, Fadila, Natala folytassam még?
-Jó oké, de ez csak a nőknél jön be!
-Próbáltad már férfiakon?
Celam felhúzott szemöldökkel nézet rám sugallva, hogy "tudom, hogy nem és már tökélyre fejlesztetted a manipulálást". A francba utálom, hogy igaza van.
-Nem, de akkor sem mehetek oda egy férfihoz megkérdezni, mégis milyen alsót hord vagy egyáltalán hord -e?
-Hát akkor most ki kell találnod valami jót.
-Jó és mégis ki a szerencsétlen áldozat?
-Valójában öten vannak. Az öt hadifoglyot kéne kihallgatnod.
-Hogy mi van?! Erről nem volt szó!
Celam egy intéssel elhallgattat.
-Három napot kapsz egy emberre, utána jön a következő.
-És mi van a Démonnal, őt is ki kell kérdeznem?
-Csak nem félsz?
-Mi? De hogy is, attól csak a többiek félnek, azt nem jelenti, hogy én is félek!
-Ezt jó hallani. És a kérdésedre visszatérve igen őt is ki kell kérdezned, de őt a cellájába tartjuk, nem biztonságos kiengedni. A kihallgatásokra egy szobába lesztek, az egyik falon sötétített ablak, hogy akid érdekel az láthassa. A foglyok a vasasztalra lesznek bilincselve kizárt, hogy ártani tudjanak.

-Huu. Hát nincs más választásom ugye?
-Nincs, bocs öcskös!
Hanyagul megvontam a vállam, végül is tényleg csinálni fogok valamit.
-És mikor kezdek?
-Már vártam ezt a kérdésed. Gyere!
-Ne már, ezek szerint most.
Celam mosolyogva ment végig a folyosókon, én unottan követtem, a hierarchia miatt. Egy fehér ajtónál álltunk meg.
-Tessék, íme az első áldozatod.
Celam az ajtóm melletti ajtóhoz ment, mielőtt kinyitotta volna visszanézet rám.
-Itt foglak nézni ne aggódj. Ja és ne okoz csalódást!
Csak biccentettem. Nem elég, hogy egy olyan emberrel leszek bezárva, kitudja mennyi ideig, de még a bátyám rátesz még egy lapáttal, az egy kicsit sok. Most csak az boldogít, hogy nem a Démonnal leszek bezárva. Mély levegőt vettem csábos mosolyt varázsoltam az arcomra és beléptem, a kis kihallgató szobába.
Az asztalnál egy vékony lány ült, haja szőke de nagyon piszkos. A szobába eszméletlen büdös volt és amint leültem a lánnyal szembe, tudtam, hogy ez tőle jön. Kezét az asztalon pihentette, kérges és véresre rágott körmei, kirázott tőle a hideg. A lány szeme kellemesen barna, de élettelen volt. Emlékszem rá. Éppen visszavonultunk az egyik ütközet után, amikor a lány az egyik katonának rohant, a katonától kapott két pofont és elájult. Nem akartuk visszaadni az ellenségnek, ezért magunkkal vittük. A lány nagyon szép volt igazi nyugati lány volt. És ezt nem csak én gondoltam így, számos katona számolt be (dicsekedtek), hogy meg volt neki a nyugati szépség. Sajnáltam a lányt, de nem eléggé, hogy véget vessek a szenvedésének.
-Szia, a nevem Omar. Téged, hogy hívnak?
Meg sem szólalt, csak értetlenül nézet rám.
-Tudod, nagyon szép vagy.
-A férfiak általában elveszik, ami tetszik nekik, nem cseverésznek.

Végre megszólalt!
-Én csak beszélgetni szeretnék veled, végül is ezért vagy itt.
Felemelt szemöldökkel meredt rám, mintha most mondtam volna a világ legostobább dolgát.
-Tehát, hogy hívnak?
-Bianka.
-Szép. És Bianka hogy érzed magad?
-Te orvos vagy?
-Neemm.
-Akkor talán pszichológus vagy pszichiáter?

-Nem, nincsen semmilyen doktori címem.
-Akkor nem értem miért kérdezed, mert ha bajom is lenne akkor sem tudnál rajtam segíteni.
Okos.
-Haha. Igazad van. Csak gondoltam elkezdek egy beszélgetést.
-Miért?
-Hát akár hiszed akár nem azt akarják, hogy beszélgessek veled.

Végül is nem hazudtam, de azért jobb mintha a teljes igazságot mondanám el neki.
-Figyel csak, mit szólnál hozzá, hogy ha te is kérdezel és én is.
-Bármit lehet?
-Háát, azért bármit nem, de úgy is szólunk egymásnak, amire nem válaszolunk.

Bia elgondolkodva nézegette a rágott körmeit, majd megkérdezte.
-Mi a helyzet az országaink között folyó harccal?

-Jelenleg a békeszerződés feltételeit beszélik meg.

Úgy néz ki ez az információ kellet ahhoz, hogy feloldódjon, mert egyből megeredt a nyelve. Egy-két órát beszélgettünk, aztán vissza kellet mennie a cellába. Ezennel a munkaidőm lejárt, visszamentem a függőágyba aludni. Holnap is beszélgettünk, de most már többet beszélt, talán túlságosan is. Elmesélte a gyermekkorát, a családjáról is beszélt, a terveiről, tehát mindenről, amikor a háború időkről kérdeztem, kiderült hogy még újonc. A következő egy harminc körüli férfi volt, Márk, aki nagyon gyanakodva nézet rám, de amint elmeséltem a békeszerződést, és hogy csak beszélgetni akarok vele, na meg persze dicsérgettem az izmait, egyből megeredt a nyelve. Sőt még be sem melegedtem, kiderült hogy Márk meleg és, nagyon tetszik neki a szomszéd cellában lévő Dani, ja és nagyon sexy-nek talál. Na igen, nem csak a lányoknál, de ezek szerint a férfiaknál is aratok. Azt is megtudta, hogy a fegyvereket a nagy országoktól kapnak utánpótlást (Anglia, Amerika, Franciaország). A gyerekeket és a sérülteket valahová elszállítják esténként. Több mint a semmi. A harmadik alany Dani volt, akiről kiderült, hogy terhes feleség várja valahol északon és ő is újonc volt amikor elkaptuk, tehát nem sokat tud. Celam még ennek ellenére is nagyon elégedett a gyors eredményektől, de szerinte egyre nehezebb lesz. Egy akta szerint a következő szintén férfi, akinek őrmesteri rangja van. Ülve vártam a kis szobába és idegesen rakosgattam a papírokat, vártam József őrmestert. Amikor behozták nagyon meglepődtem, egy őszülő, ráncos öregembert hoztak be.
-Ön Mr. Károly?
-Tudtommal még igen. És ön kicsoda?
-A nevem Omar, uram.
-És miért vagyok itt Omar?
Micsoda? Nem nekem kéne kérdeznem őt? Vissza kell szereznem az irányítást.

-Csak beszélgetni szeretnék önnel. Nos,  hogy érzi magát nem kér egy kis vizet, teát vagy kávét?
-Nem köszönöm jól vagyok. De hagyjuk ezt az erőltetett udvariaskodást. Lefogadom azért hoztak ide, hogy kiszedjenek belőlem minden érdekes tudni valót. Igazam van Omar?
-Kár lenne letagadni igaz? Mégis honnan jött rá?
-Öreg vagyok fiam, nem hülye. Sorba viszitek el a foglyokat egy-két napig foglalkoztok velük majd visszaviszitek őket. Nem nagy ördöngösség.
-Eddig egyik sem jött rá.
-Persze mert még fiatalok és tudatlanok. De én őrmester voltam, elég sokáig.
-Értem, akkor megkönnyítené a dolgomat?
-Ez attól függ.
Értettlenül néztem az öregemberre.
-Mégis mitől?
-Hogy játszunk sakkot.
-Sakkot?
-Igen. Már régóta be vagyok zárva és nagyon unalmas ott lent. Hiányzik a sakk.
-Rendben, mit szólna hozzá, hogy ha holnap sakkoznánk és ma csak beszélgetnénk?
-Rendben. Milyen idő van kint?
-Napos és meleg, de miért kérdezi?
Az öreg értetlenül nézet rám, pont ahogy én is rá.
-Azt mondta, beszélgessünk.
-Igen. Azt, de nem az időjárásról.
-Hát akkor miről beszélgessünk?
-A katonai dolgokról.
Az öreg szemei felcsillantak.
-Akkor sakkozunk?
Kezd felmenni bennem a pumpa.
-Mondtam, hogy holnap sakkozunk, most beszélgessünk a bázisukról, a taktikájukról, a katonáikról

Az őrmester felháborodtam kiáltott rám.
-Azt akarja, hogy áruljam el a hazámat?! Maga bolond!
-Uram, kérem nyugodjon meg! Az országaink éppen most állítják össze a békeszerződést, most már nincs mit eltitkolni.
-És honnan tudjam, hogy igazat mond?
-Mert pár napon belül önt és a társait visszaszállítják az országába.
-Mindenkit?
-Igen.
-Még a halál angyalát is?
A francba megfogott az öreg, de ha már őszinteségi rohamom van akkor be vallom.
-Az országaink éppen ezen vitáznak. Az ön országa vissza akarja kapni a Vadat, de az én kormányom szerint veszélyes és kockázatos. Mi van ha elállnak a szerződéstől és megint háború lesz. Több száz ember fog lemészárolni egymaga. A kormányom fenyegetésnek venné a halál angyala ottlétét és szabadlábra bocsátását.
József őrmester csalódottan rogyott vissza székére.
-Ön is így gondolja?
-Mégis mit?
-Hogy a halál angyala képes lenne újabb háborút indítani?
-Őszintén szólva, fogalmam sincs. Még nem találkoztam vele és nem is harcoltam ellene,de hallottam a pletykákat, amiket abszurdnak gondolok. Úgy hogy nem nem gondolom így. De ha már róla van szó kérdezhetek valamit?
József meglepetten pislogott rám.
-Hát azért vagyunk itt, hogy beszélgessünk ki vele!
-Miért lett ilyen?
-Hát ez egy hosszú történet. Akarod hallani?
Az öreg titokzatosan és egyben ördögien bámult rám.
-Hát most passzolnám. Szólok az őröknek, hogy vigyék vissza a cellájába.
-Csak nyugodtam úgysem megyek sehová.
Szóltam a kint álló őröknek és a három távolodó embert nézem.
Mégis miféle szörnyűségeket élt túl a legendás Szörnyetek?
Egész nap ezen gondolkodtam, mostanra már minden durva dolgot fantáziáltam. Mégis mi történhetett, hogy megtört egy férfit?
Másnap reggel a börtön felé indultam, a két őr már a celláknál várnak. Amint leértem a börtönrészre megint megcsapott az ürülék és a vizelet szaga. A sötét, széles folyosón menve elértem az ismerős cellákhoz.
-Bianka.
-Dávid.
-Márk.
Mindhármójuknak odabiccentettem. De ők csak kiguvadt szemekkel bámultak rám. Az őrök József őrmester és egy másik cella között álltak. Amikor megláttak mosolyogva biccentettek nekem. Az öreg cellaajtajához léptem.
-Üdvözlöm őrmester, készen áll egy kis beszélgetésre?

Az őrmester nem mozdult csak a szomszédos cellába meredt. Én is megnéztem, hogy ki van ott. A falnak dőlve ült a földön egy hosszú hajú ember. Mint mindenki ő is nagyon sovány volt, de nem volt koszos mint Bianka. A haja összetapadva lógott az arca előtt. Láncos kezei a földön nyugodtak. Az őrökhöz fordulva megkérdeztem.
-Mégis ki ez? Nem kaptam információt egy új fogolyról.
-Ő, nem új tizedes!
-Akkor mégis ki ez?
Aki először beszélt lehajtott fejjel bámult bakancsát. A másik vette át a szót, de ő suttogva beszélt.
-Uram, ő a Démon! A Halál angyala.

-De hisz ez lehetetlen!
Közelebb menve a rácsokhoz alaposan megnéztem. Ez képtelenség! Mindig is azt hittem, hogy egy kigyúrt, izmoktól dagadó férfi a Szörnyetek. De erre nem számítottam.
-Ez egy lány. Azt akarják nekem bemesélni, hogy aki több száz katonánkat megölt, akit csak csapatostul tudtuk elkapni, egy lány!
-Miért, olyan meglepő ez Omar?
Megvető tekintettel nézet rám József őrmester. Viszonoztam a tekintetét. A szemkontaktusunknak egy ritmusos lánccsörgés vetett véget. A Szörnyeteg erőtlenül vágta a földhöz a láncait.
-Már éppen ideje volt.
-Fogd be Márk! Kétlem, hogy te ennyi nyugtatótól egyáltalán élnél. És most sokkal hamarabb múlik el a szer mint eddig.
Kíváncsian hallgattam a párbeszédet. Biankához fordulva megkérdeztem.
-Miért van benyugtatozva?
Mindenki hülyén nézet rám.
-Mert ha nem lenne egész nap csak kiabálna és őrjöngene, ha meg kifáradna akkor a láncait kezdené el zörgetni.
-Úgy mint most?
A zörgés egyre erősebb és határozottabb.
-Ja nem, ő így jelzi, hogy kezd múlni a szer, minél erősebben veri a földhöz annál kevesebb van a szervezetében, amikor már eléggé hangos ,akkor elkezd kiabálni, vagyis őrjöngeni.
Meredten bámultam a láncrázó lányra, amikor mögöttem egy köhögés térített vissza a jelenbe.
-Khm. Mehetünk Mr. Omar?
Az öreg őrmester már az őrökkel várta, hogy felmenjünk. Elnézést kérve megfordulva mentünk a kihallgató szobába. Az őrök az asztalhoz láncolták én meg felállítottam a sakkfigurákat az asztalon lévő táblára. Elkezdtük a mérkőzést. Bár testileg a szobába voltam, gondolatban még mindig a Halál angyalának celláján bámultam be. Egyszerűen fel nem tudom fogni!
-.Khm. Őrmester!
-Hm?
-Eltudná mesélni a történetét?
-Nocsak, csak nem érdekel?
-Dee, igen.
A sakktáblát bámultam, nem akartam az őrmester elégedett arcát látni.
-Ő és a nyolc éves öccse éppen hazafelé tartottak az iskolából, amikor egy bombát ledobtak egy kertes házrészhez. Pont oda, ahol ők laktak. Sajnálatos módon a szüleik otthon voltak, szénné égtek csak az eljegyzési gyűrűjük maradt meg. A rendőrök elvitték őket egy biztonságos helyre, oda ahol a többi árván maradt fiatalt vitték. Mivel majdnem 18 volt választás elé állították, hogy a testvére vele maradjon vagy vigyék el egy távoli otthonba. Ő mindenféleképpen a testvérével akart maradni, nevezd ezt önzőségnek, de én ezt meg tudom érteni. A kisfiú minden edzésén ott volt és ösztönözte, de nem csak őt hanem a többieket is. Hamar megszerettük a kis lurkót. De aztán lelepleződtünk.
Elgondolkozva lépett egyet az egyik bábujával, majd folytatta.
-A csapataitok egy része felfedezte a titkos búvóhelyünket, ami az erdő közepén volt. Bombáztatok és valamennyien felégettétek az erdőt.Én is bent voltam. Mint őrmester én vettem át a vezetést, összeszedtem a bennlévőket és a titkos kijárathoz vezettem őket, de beragadt az ajtó. Néhányan bepánikoltak és puszta kézzel kezdték el verni a vasajtót. De hamar zörejt hallottunk kintről, mindenkit csendre intettem.
Cselekedve a támadásomra lépet.
-Nyögést, és kiáltást hallottunk, aztán az ajtó kinyílt. Azt hittük, hogy az ellenség, de tévedtünk a mi katonai ruhánkat viselte remegő véres kezekkel sürgetett minket. Amikor kiértem és körbenéztem, mégis mi torlaszolta el az ajtót. Egy égő farönk volt az ajtótól pár centire. Hát eltudod képzelni, hogy egy ilyen fiatal lány egymaga egy több kilós izzó, égő farönköt elmozdítson, majd az izzó vasajtót kinyissa?! Én még nem józanodtam ki a felfedezésemből, de ő már feladatokat osztogatott a menekülteknek és megkért, hogy vezessem őket. Egy kör formába rendeződtünk, kívül a fegyveresek, belül a fegyvertelenek voltak. Már egy ideje mentünk amikor rajtunk ütöttek. Elszabadult a pokol. Az öccsét kereste. A kisfiú a csapatunktól jóval lemaradva állt az ellenséggel szembe. Eszét vesztve rohant hozzá, és folyamatosan a nevét kiabálta. A golyókat senki sem tudta megállítani. A kisfiút is eltalálták, ahogy őt is. Nemcsak mi, de mát az ellenfeleink is abbahagyták a lövöldözést és nézték, ahogy tarja az öccsét a karjaiban.Ők nem értették, de mi értettük, hogy mit beszélgetnek.
Az öreg hangja elcsuklott, lépet majd folytatta.
-Az öccse a nyakláncáért ment vissza, amikor eltalálták. Majd megkérte, hogy énekeljen neki. Egy meséből énekelt. Tudni kell róla, hogy nagyon szép hangja van, ami nagyon megnyugtató. Amikor volt a regisztrálás és az emberek sírtak és pánikoltak, ő elkezdet énekelni és minden ember csendben hallgatták, de olyan is volt, hogy az öccsének mindig énekel lefekvés előtt az egész folyosón lehetett hallani, gyakran csak azért járkáltak a folyosón, hogy őt hallják. Na, de eltértünk a történettől. A ti csapataitok visszavonultak, mi meg ott néztük a síró katonát. Néhány katona odament hozzá és elrángatták onnan, de ő küzdött. A két kiképzett katonát leverte és visszarohant az öccse testéhez. Az öccsét felkapva elment egy közeli dombra. A domb szélénél állt, és akkor az égen a felhők foltokban szétvált és a nap fénye megvilágította a leéget erdőt és a gyászoló és öccse testét.
Lepet még egyet és rám nézet.
-A látvány egyszerűen káprázatos volt. Mintha Isten vigasztalta volna, hogy most már jó helyen van az öccse és ő vigyáz rá. És sokunk meg volt győződve arról, hogy angyalszárnyakat láttak rajta ahogy rásütött a nap. Így lett a neve Halál angyal.
Ismét leütöttem egy bábuját.
-És ezért lett ilyen?
-Nem, nem.
Az őrmester is leütötte az egyik bábum.
-A testvére halála miatt kezdet el keményen edzeni és így hamar elérte a tizedesi rangot. Mond csak, hallottál már a Halál csapatról?
-Igen, ennek volt a vezetője. Igaz?
-Pontosan! Az egyik harc során a legjobb barátai elvesztették a lábaikat, kómába estek. A nővértől tudom, hogy minden nap ellátogatott hozzájuk. De jött még egy küldetés és a csapata minden tagját elveszítette. Most már csak a két barátja él, de még is milyen áron?
Érdeklődve néztem rá, már egy ideje egyikünk sem lépet.
-Milyen áron?
-Elvesztette az emberségét és az érzelmeit, több halált látott mint az összes katona. Mikor elvesztette a csapatát, az akció sikeres teljesítése miatt kinevezték őrmesternek. A nagykutyák nem csak, ezért akarták kinevezni, titokban abban reménykedtek, hogy valamennyire emberibb lesz és persze nem fordul ellenük.
Csendben bámultuk a táblát, én próbáltam a hallottakat megemészteni, az őrmester még mindig a múltban járt.
-Úúú! Hát ez elég durva!
-Most már érted, hogy miért olyan fontos a nyaklánc neki. Csak az tudja visszaadni az emberségét. Még senki sem látta a lánc nélkül, most már tudod, hogy miért.
Felálltunk az asztaltól. Kinyitottam a bilincset, ami az asztalhoz rögzítette majd a szokásost raktam rá és elindultunk a börtön felé.
-Hogy áll a békeszerződés?
-Már aláírták. Holnap indulnak vissza az országukba.
-És ő?
- Két évig még itt lesz, ha addigra nem mutatja, hogy józanul, biztonságosan viselkedik visszaküldjük.
-Omar! Szeretnék kérni öntől valamit.
Valami zúgó hangot hallottam, a folyosó ablakai beleremegtek.
-Békítse meg a lelkét. Adja vissza neki a nyakláncot.

Már csak pár lépés kellet, hogy az ajtóhoz érjünk amikor rohanva egy orvos előzött meg minket és kinyitotta a cellákhoz vezető ajtót. A kellemetlen hang, sikoly volt. Méghozzá női. Követtük a doktort, aki a Démon cellája előtt állt meg. A két őr káromkodva néztek a cellában őrjöngő lányra. Én bezártam az őrmestert a cellájába, aki próbálta csitítani az őrjöngőt. A hangja egyszerűen már fülsértő volt.
-Gyere ide! Nem fogunk bántani csak egy kicsit lenyugtatunk.
A lány csak kiabált és őrjöngött, de véletlenül sem ment a rácsok közelébe. Majd nyögve mondta azt amitől mindenki megdöbbent.
-Kapjátok be!!!!!!
Az őrök bedühödve rontottak be a cellába és a botjukkal leterítették, a dokit beparancsolták az injekcióval a kezében. Én csak döbbenten álltam és néztem. Nem tudtam mást tenni. A fekvő lány arcából kettévált a barna hajzuhatag. A világ legszebb kék szemét láttam, mintha az eget nézném. Dühöt és kétségbeesést láttam bennük. Nem bírtam végignézni, felrohantam, messze a börtöntől, távol a Halál angyalától.

Egy új világ, vagy mégsem? 5

5.fejezet

A testem valami hidegnek nyomódott. A végtagjaimat nem tudtam megmozdítani. Próbáltam kinyitni a szemem, de az éles fénytől csak hunyorogtam. Mire kitisztult a kép, már tudtam, hogy hol vagyok. Egy boncasztalon feküdtem kifeszítve. A doki felém hajolt és mosolygott kezén gumikesztyű, állán orvosi maszk.

-Á. Csak nem felébredtél, nagy kár nincs felesleges altatóm. Tudod fogytán van. Az utánpótlást várom, de nagyon nehéz beszerezni anélkül, hogy felkeltenénk vele a figyelmet. 

Egy asztalról felvett egy szikét és rám mosolygott.

-Ha szerencséd van, akkor hamar elájulsz. 

Helyére rakta a maszkját és elkezdett közeledni felém a  szike. Először óvatosan felvágta a gumiruhámat és azt szétfeszítette. Köldöktől egészen a mellkasig csupasz lettem. Nem tudom, hogy mennyi ideje vagyok itt, de az biztos, hogy az itteni kajamennyiség miatt nagyon lefogytam. A bordáim kilátszottak, a mellem pedig lapos, akár egy fiúé. Néztem ahogy közeledik a hasamhoz a szike. Mintha csak rajzolta volna hastól mellkasig. Miután felemelte a kis kést éles fájdalom tört rám. Sikítottam, sírtam. De a doki nem hagyta abba. A bőrömet szétfeszítette, így jól megtudta nézni a szerveimet. Elégedetten bólogatott, majd a kezébe vett valamilyen olló szerű tárgyat. Nyísz-nyísz. Vergődtem a fájdalomtól. A kezébe vett valamilyen szervet, nagyon hasonlított amit apa anatómiai könyvébe láttam. A doki ki vette a pont ugyan ilyen szervemet a testemből, majd a másikat belém tette. Ezt ismét megismételte csak a másik oldalon. Ekkor rájöttem mindkét vesémet kicserélte. Erős tompultságot éreztem, de tudtam, ez nem elég hogy elájuljak és ismét a biztonságos sötétségben legyek.
-Hm. Szépen gyógyul, de nem elég gyorsan. Mit szólnál egy kis vérhez?
Nem várt választ, egy vastag csövet vett elő, amit a karomba dugott, majd egy másikat a jobb karomba. A csövekben vér indult el, hogy minél több vér jusson a szervezetembe két infúziós állványra rakta a véres tasakokat.
-Na, így már sokkal jobb,már gyorsabban gyógyul.
Az szerv cserélgetést sokkal gyorsabban csinálta. Csak négy szervem maradt, ami az enyém (szív, gyomor, vékony- és vastagbél). Ezután végre elájultam.

A gyomrot maró éhségemre ébredtem. A testem nagyon nehéz volt, ezért csak gurulni tudtam az ágyról. Térdel és tenyérrel érkeztem a földre, majd négykézláb mentem az ajtó előtti tálcához. Valami kellemetlenül húzta a hasamat, de nem törődtem vele mert nagyon éhes vagyok. Csupasz kézzel habzsoltam a tányéron lévő moslékot. Mióta átkerültem a másik laborba az élelem kicsivel több lett és különböző. Most valami főzelék lehet, amiben sok krumpli van, de nem érzek semmi mást. Az étvágyam kezd csillapodni, de még mindig éhes vagyok. Nincs több kajám, de én még éhes vagyok. Körbenézek és Kellan tálcáját kezdtem el bámulni. Haaa-haaa hús, nyers hús. Tudom, hogy nem szabad és hogy undi, de én akkor is éhes vagyok és nyálcsorgató.
-Hé, kölyök mit csinálsz?
-Éhes vagyok. Annyira éhes.
-Állj ellen, kölyök! Állj ellen! Te még ember vagy!
-Nem vagyok! Már nem vagyok az!
-Mégis miről beszélsz?
Ültemből nagy nehezen felálltam.
-Azt a rohadt!!!! Mégis .... mégis mi a francot ...?
Kellan mozdulatlanul a hasamat bámulta. Én is követtem a tekintetét. A mellkasomnál jól láthatón vastag fonallal van összevarrva, de a hasamtól egészen a köldökömig nincs megcsinálva, így jól látható a hasamon lévő varrat, ami a mellkasomnál eltűnik. Az egész éget és lüktet, a varratok vörösek és duzzadtak.
-Jaj kicsi lány ... gyere ide.
Oda csoszogtam hozzá és lerogytam elé.
-Úgy fáj Kellan. El sem hiszed, hogy mit tettek velem.
-Cs-cs-cs. Jól van most már vége.
Sírva borulok óvatos ölelésébe.
-Felvágtak Kellan! Felvágtak! Ki vették a szerveimet és azokat egy másik ugyan olyan szervvel helyettesítették. És én. És én végig ébren voltam, nem kaptam se altatót se érzéstelenítőt, semmit!
Kellan csak ringatott és duruzsolt a fülembe. Nyugtató szavakat suttogott, amitől abbahagytam a sírást.
-Miért tették ezt Kellan, mégis mi értelme volt ennek?!
-Jaj, kölyök annyira sajnálom. Azok a szervek valószínű, hogy az enyéim voltak.
-De várj ahhoz, veled is ugyan ezt kellet csinálniuk. Úr isten! Kellan én sajnálom. Akkor neked mégis ..., vagy hogy ...

-A helyzet az, hogy a vérfarkasok túlélik, hogy ha eltávolítják néhány szervüket, ez vissza nő, bár ez a folyamat nagyon fájdalmas, nem annyira amikor egy testrészünk nő vissza, de azért ez is nagyon fájdalmas.
-Édes istenem!!! Most mégis mi lesz velünk? Megkaptam a szerveidet és a harmadik adag véredet, már csak a harapásod és a telihold kell.

-Mint mondtam a harapást elintézem.
-És a hold? Hiszen még az eget sem láttuk már egy ideje. Mégis honnan tudjuk, hogy mikor lesz telihold?

-A farkaslétnek ok előnye van. Éles hallás, szuper szaglás, gyors gyógyulás, gyakorlatilag halhatatlanok vagyunk és még ott van a kötődésünk a holdhoz.
A földön csúszva Kellan mellé ültem és a falnak dőltem.
-Ez mégis mit jelent.
-A farkasok kapcsolatban állnak a holddal vagyis érezzük, hogy mikor teljes. Hallottad már az, hogy a farkasok hallják a hold dalát?
-Igen, filmekben és könyvekben olvastam róla.
-Nos, a farkasok megérzik, hogy mikor lesz telihold, a bőrünk el kezd bizseregni. Minél közeledik a telihold ideje annál erősebb lesz. És ilyenkor a vadabbik oldalunk jön elő. A hold tényleg énekel nekünk, de ne úgy képzeld el,hogy tényleg énekel aminek jelentősége van. Nem ez inkább olyan, mint a tenger hangja, mindig különböző valamikor intenzív máskor lágy és magával ragadó. Nincs hozzá fogható. Más lények is érzékelik, de csak mi halljuk.

-És mikor fog feljönni, a hold?
-Hm. Már érzem a bizsergést. Talán néhány nap, az igazság az, hogy csak este érezzük a bizsergést, addig amíg a hold el nem tűnik.
-Értem.
Neki nyomtam a hideg falnak a hátamat és erre kezdtem el koncentrálni, nem a mellkasom és a hasam égető érzését. Érzem, ahogy a várt láz és tompultság kezdődik.
-Kellan, mindjárt kezdődik, mesélnél valamit?
-Persze, de nem lenne jobb az ágyban pihenned?
Megpróbáltam felállni, de nem ment.
-Bocs, Kellan, de nem megy.
Kellanre dőlve kezdtem el lihegni.
-Sebaj, majd tartalak. Akkor mit is meséljek? Meg van! A világomnak az urai a tanács, aminek én is a tagja vagyok. Feladatunk a rend és a béke megtartása. Egyfajta bíróság vagyunk. Ha valaki nagyon súlyos dolgot tett akkor nem a hétköznapi bíróság dönt, hanem mi. A büntetések életfogytiglan börtön, a legrosszabb esetben halálbüntetés is lehet. De ez az utóbbi időben szinte nem is volt, de sajnos voltak erő megvonások. Tudnod kell, hogy minden ottani lénynek meg van a maga varázsereje, ez ránk is igaz. Ahhoz is varázslat kell, hogy át tudjunk változni. A tanács tagjai. Minden fajból valaki képviseli a faját. Én a vér állatokat, de ez nem azt jelenti, hogy én vagyok minden vér állat vezére, nem nem. Minden vérállatfajnak meg van a maga alfája. Velük szoktam megosztani az információkat és tanácsokat adunk egymásnak. Akkor van még a vámpírok egy ura, viszont ő minden vámpír királya. Akkor ott vannak még a tündék vezetője, a hüllők királya, a sellők és szírének ura, na és persze ott van a démonok királya.
Kellan csak mondta és mondta, már rég aludtam, de minden mondandóját megjegyeztem, legalábbis tudat alatt. Sokáig aludtam, amikor felébredtem Kellan még aludt. A falnak támaszkodva felkeltem és az ajtó előtti húsos tálhoz léptem, nagy nehezen felvettem és Kellan elé tettem, úgy hogy el tudja érni. Töltöttem neki egy pohár vizet és azt is oda raktam, majd elmentem lefeküdni az ágyba.

Az idő telt és Bill eddig nem jött be egyikünkért sem. Megragadva az alkalmat megkértem Kellant, hogy meséljen a világáról. Megtudtam, hogy az ottani varázslók sugallják az itteni rendezőknek és íróknak a misztikus és fantasy történeteket, de mindenből csak egy kicsit, hogy ne keltsen feltűnést, így az emberek azt hiszik, hogy ezt ő találták ki. És ezeket a történeteket és filmeket ők is nézik a saját tévéjükön. Van saját adójuk, amiken zenék, hírek,filmek és sorozatokat adnak. Tehát ha úgy nézzük szinte semmiben sem különbözik az emberek világától csak több az erdő, van benne mágia, és misztikus lények, ja és az életkor jóval magasabb mint az embereknél. 

Kellantől mindig megkérdezem, hogy mikor jön fel a hold, de ő csak azt mondja türelem, még nem jött el az idő.

-Kellan, ha megharapsz és sikerül az átváltozás mégis, hogy jutunk ki?
-Ezt már elterveztem. Ha már biztosan átváltoztál és uralod azt az énedet, akkor amikor elvisznek a laborba ki tudsz szabadulni.
-És érted tudok jönni. Értem ez egy jó ötlet.
-Kölyök nem hiszem, hogy értem kéne jönnöd.
-Kellan fejezd be! Sok filmet láttam, ahol a kemény macsó ezt mondja a bajba jutott lánynak és sosem hagy ott, mert vagy meghal a férfi vagy kínozzák. Tehát semmi esetre sem hagylak itt. Remélem ezt megértetted!

Az idő megy és egyre jobban félek , de izgatott is vagyok. Kellan egyik este a láncait kezdte ritmusosan zörgetni.
-Kellan.
Semmi, csak zörög és dúdol.
-Kellan!
A szemei már nem emberé volt, úgy bámult rám.
-Itt az idő kölyök! Feljött a telihold. Gyere ide!
Széttéptem a mellkasomon lévő varrás. A kezemmel tartottam, hogy ne mutasson semmi a melleimből. A megbeszéltek alapján közel mentem hozzá, majd háttal álltam neki. Lehajtottam a gumiruhát felfedve a vállamat és még lejjebb.
-Gyere még közelebb!
Kellan hangja, morgásszerű volt. Remegtem, de teljesítettem a parancsát. Éreztem a leheletét a jobb vállamon.
-Készen állsz?
-Csak siess!

Furcsa csont ropogását hallottam, de nem fordultam meg, tudtam, hogy mi történik. Ahhoz, hogy valakiből vérfarkas legyen egy vérfarkasnak kell megharapnia, vérfarkas alakjában,
Valami meleg folyadék csöpögött a vállamra, aztán éles fájdalom.
Kellan megharapott.
Egy vérfarkas agyarai vannak bennem,

Elájultam a fájdalomtól, de mindent érzékeltem. Cuppogó hangot hallottam, aztán zuhantam, majd keményen becsapódtam a padlóra. Két lihegést érzékeltem, az egyik az enyém a másik Kellané volt. Nem tudtam mozogni. A nyakam lüktettet és égettet. A testem reszketett a hőhullámoktól, majd elkezdett bizseregni. A bizsergető érzés egyre erősödött, ahogy a fájdalom is. Lélegzetvisszafojtva próbáltam visszatartani a fájdalmat, de nem igazán segített.
-Kölyök, hagyd hogy végbemenjen az átváltozást, meg tudod csinálni! Ez az, vegyél mély lélegzetet aztán fújd ki menni fog!
Úgy tettem, ahogy mondta. Belégzés és kilégzés. Belégzés, kilégzés . A fájdalom elviselhetetlen volt, könnyeim csak úgy folytak. A sok fájdalomtól hányingerem lett. Éreztem, ahogy az étel megállíthatatlanul jön fel a gyomromból és távozik.
-Jól van kislány! Sikerült, megcsináltad! Farkas lettél! Érzed? A hold hív! Énekel nekünk és várja a válaszunkat. De még nem tehetjük meg, még nem engedelmeskedhetünk neki, de hamarosan. Ebben biztos lehetsz.
Hát sikerült vérfarkas lettem. Elfáradt a testem az átváltozástól. Minden porcikám remegett. Nem törődve semmivel az ágyamba dőltem, majd elaludtam.

-Aludj kölyök. Megérdemled. Holnap gyakoroljuk az átváltozást.

Hamar felkeltem, Kellan még aludt. A hallásom kiélesedett, hallottam a csapból csöpögő víz hangját, Kellan gyomorkorgását és a közeledő léptek zaját. Elbújtam a paplan alá, de nem jött be senki. A reggelit hozták, csak reggeli után kapcsolják fel a villanyt előtte soha. De most nekem nem is szükséges tökéletesen láttam a két tálca ételt. A farkasharapást jól megnéztem, most már csak a nyoma van ott, már nem fáj. Helyére igazítottam a gumiruhámat és a maradék madzaggal rögzítettem. Felkeltem az ágyról, de erős izomláz gyötört. Még ott az ajtóban megettem a reggelimet és felvágtam Kellan nyer hússzeleteit. Elmentem inni egy pohár vizet, aztán Kellant felébresztettem.
-Kellan ébresztő, itt van a reggeli!
Felriadva nézet körben, meglátva engem és a kezemben tartott tálcát megnyugodott.
-Nem sokat aludtál.
-Fura új és érzékeny érzékekkel ébredni.
-Majd megszokod.
Elkezdtem etetni és megitatni, miután végeztünk, kiadtam az üres tálcákat. 
-Gyere kezdjünk el gyakorolni.
-Rendben.
-Ahhoz, hogy átváltóz el kell képzelned. Minél erősebben koncentrálsz annál gyorsabb lesz az átváltozás.

Oké. Elképzelni az menni fog. Ropognak a csontjaim, előreugrik az állkapcsom, addig amíg farkas pofa nem lesz belőle. Kiszőrösödöm, kezem és lábam helyet mancsot lesznek. Hosszú fülem nő és egy bozontos farok.
-Áááá. Na milyen?
-Semmi sem történt.
-Most csak viccelsz! 
-Próbáld erősebben.
-Jó!!
Újra elkezdem, úgy csinálom, mint ahogy a könyvekben olvastam. Koncentrálok, de nem érzek semmit. Se fájdalom, se bizsergés. Valamit rosszul csinálok?
-Nem megy Kellan!
-De menni fog! Próbáld visszaidézni a tegnapi átváltozásod!

Visszagondolni, erőlködök, próbálkozok, visszatartom a lélegzetemet, de semmi. Nem történik semmi. Már egy ideje próbálkozom, de nem sikerül, kezdek szédülni.
-Lehet, hogy rosszul közelítettük meg az egészet. Koncentrálj egy érzésbe vagy egy emlékre, ami elég erős ahhoz, hogy belekapaszkodj.
-Nem rossz ötlet, a filmekben is így csinálják.
Kifújtam a levegőt egyszer, kétszer, háromszor. Az elmémet kiürítettem és egy emléket kerestem. 
Kilenc éves voltam. A szüleimnek könyörögtem, hogy menjünk el az állatkertbe. Anyu és apu kezét fogva sétáltunk az állatok között. Minden állatot megnéztünk, tisztán emlékszem arra a farkasra akivel felvettem a szemkontaktust. Elkezdet bizseregni a bőröm. De amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan abba is maradt. Akkor ez az emlék nem elég jó. Egy másik emlék kell. Mikor kicsi voltam, sosem szerettem a sötétben aludni. Mindig azt hittem, hogy az ágyam alatt szörnyek vannak. Megint visszatért a bizsergés, de most sokkal tovább tartott.
-Jól van kölyök menj pihenj le, de előtte kajáljunk. 
Észre sem vettem, hogy megjött az ebédünk. Megetettem Kellant és én is ettem egy kicsit, aztán lefeküdtem aludni. Sajgó izmaimnak jól eset a mozdulatlanság.

Mikor ébredezni kezdtem észrevettem, hogy nem fekszem, hanem ülök. Félelmemben kinyitottam a szemem és körbenéztem. Az első laborban voltam, a székhez szíjazva. A doki valamilyen öltönyös fickóval beszélgetett. Megráztam a fejem, hogy kitisztuljon a hallásom.
-Eléggé satnya egy alany. Biztos vagy benne, hogy sikerül?
-Igen, igen. A kezelés megviseli a testet. De ő az egyetlen alany, akinek még ép elméje van. És mint mondtad, nincs több lehetőség több alanyra, mert feltűnést kelt. Mármint ennél nagyobb.
-Pontosan. Muszáj ennek működnie. Ezen az áttörésen múlik, hogy feljebb lépjek a ranglétrán. Nem fogadok el több hasznavehetetlen alanyt!
Micsoda?! Meghalt az összes elrabolt gyerek?! Édes istenem!
-Lám-lám. Hát nem felkelt a kis kedvencem! Most egy kis különleges szérumot kapsz. De előtte megkapod a vérfarkas vérét.
Beadta infúziónak Kellan vérét, majd a gépén elkezdett gépelni. Nem éreztem a farkasvér mellékhatását. Ezek szerint a farkasoknak nem árt a saját fajuk vére. De ezt ők nem tudhatják meg!
Elkezdtem rángatózni, de túlságosan is erőltetettnek éreztem. Abba hagytam a hánykolódást és elkezdtem lihegni, lehajtott fejjel. Gyerünk gondolkozz Lana! Meg tudod csinálni! Túl dühös és frusztrált vagyok nem tudok tisztán látni. És ekkor eszembe jutott, amit Kellan mondott "Lehet, hogy rosszul közelítettük meg az egészet. Koncentrálj egy érzésre vagy egy emlékre, ami elég erős ahhoz, hogy belekapaszkodj". 
A testem elkezdet bizseregni.
A testem tűzzel.
Elraboltak.
Elszakítottak a családomtól.
Kísérleteztek rajtam.
Rettegésben tartottak.
Bántottak.
Vérfarkast csináltak belőlem.
Tönkretették az álmaimat!!!!!!
A düh teljesen elvette az eszem. Nekifeszültem a szíjaimnak, amik reccsenéssel váltak el a széktől. A testem megnyúlt, bundát növesztettem. Az átalakulásom sikeres lett. Nem haboztam, a lefagyott dokinak ugrottam és kétszer a hasába karmoltam, ezáltal a törzse teljesen felhasadt. A testéből ömlött a vér, de még így is látszódtak a szervei. Az öltönyös pali tátott szájjal bámult rám. Amikor látta, hogy felé közeledek, ő azonnal hátrálni kezdett előttem.
-Kérlek, ne tedd ezt! Én, az egész az ő ötlete volt!
Vádlón a halott doktor testére mutatott remegő kezével. Ahogy jobban megnéztem a szuper látásommal felismertem az öltönyös férfit. A neve Grot Ford egy politikus, aki be akarta vezetni a halálbüntetést és egyéb kísérleteket, minden évben a kormányzói posztra jelentkezik, de eddig nem sikerült neki. Hát most már biztosan nem fog neki sikerülni. Már a lábam előtt összerogyva ül a földön, már éppen nyújtanám felé a kezem amikor megszólal.
-Lana! 
Megdermedek. Tudja a nevem! Jaj ne!
-Lana, bizony eszembe jutott a neved! Haha azt hitted, hogy nem tudom?!
-Maga a varázsló, aki idehozta Kellant!
-Igen, én vagyok. Amíg szépen mondom menj távolabb ez parancs.
A testem nem mozdult. Nem teljesítette a parancsot. De ez mégis .... Hát persze! Én nem vagyok a pokol szülötte, így nincs is hatalma feledtem. Sőt talán semmilyen varázslónak nincs felettem hatalma.
-Hahahahahahaah. Hát ez iszonyatosan szórakoztató.
Grot megdöbbenve néz fel rám, és látom a szemében a megvilágosodást. Ördögi mosolyba torzul a pofám. Grot félelmében el kezd hátracsúszkálni sárga folyadékcsíkot hagyva maga után. Fúj bepisilt..
-Ne, kérlek ne! Kegyelmez!
-Majd az alanyaid megteszik.
Nyakánál fogva megragadtam és a vállába haraptam, mélyen. A fogammal tartva elkezdtem húzni a fejét. Reccs-reccs. Kinyitottam az állkapcsomat és a teste földre zuhant. A fejét fogva nekivágtam a falnak. Megkerestem Kellan láncainak kulcsát. Szerencsémre felismertem a kulcskupacnyi karikát, amit Bill mindig magánál tart. Tönkre tettem minden elektronikus gépet, kezdve a számítógéppel és leöntöttem őket minden féle folyadékkal. Siettem amilyen gyorsan csak tudtam. A gépek kezdtek elázni ezáltal némelyik felrobban vagy felgyulladt. Nem időzve sokat nekiiramodtam a folyosóknak a cellánkhoz. Ahogy futottam próbáltam szívdobogást hallani, de nem sok sikerrel. Ez így nem lesz jó nem tudom, hogy melyik az új cellánk. Kétségbeesésem miatt elkezdtem vonyítani. A hangom folyosókon zenget. Néhány másodperc múlva egy másik farkasüvöltés hallatszott. Rohantam a csempézett talajon, a lábamon lévő karmok zengőn kopogtak. Futtomban még egyet vonyítottam, amire válaszoltak. Kopp-kopp csing-csiing. Csak ez a két hang hallatszott. Erős, izgatott szívdobogást érzékeltem. Megálltam az egyik ajtónál. Kapkodva próbálgattam a kulcsokat, mire a huszadik kulcs volt az igazi. Berontottam a közös börtönünkbe. Kellan csodálkozó és boldogan nézet rám. Mosolygott.
-Hát, végre sikerült!
-Meghalt. Meghaltak!
-Kik!
-A doki és a varázsló! Megöltem őket!
Kellan a láncoknak feszült, amik nyikorogva törtek össze.
-Ezt előbb is megteheted volna.
-Már próbáltam, de védővarázslatot olvastak rá. De most, hogy megölted végre szabadok vagyunk. 
Kellan letépte a karján és lábán maradt bilincseket, aztán elkezdett átváltozni, ami kevesebb mint 5 másodpercbe telt.
-Siessünk!
Már a folyosón szaladtunk, amikor eszembe jutott valami.
-Várj! Még nem mehetünk el!
-Mégis miért nem?
-Mert Bill még itt van valahol!
-Nem volt a laborban?
-Nem
Megálltunk.
-Rendben, vegyél mély levegőt, tartsd bent és fülelj, keres szívdobogást vagy légzést.
Így tettem, ahogy Kellan is. Két izgatott szívdobogás. Egy dühös fújtató hang, gyors szívdobogás.
-Meg van!
-Igen, hamarosan utol ér minket siessünk!
-Nem! Nem hagyom élve ezt a rohadékot! Neki is bűnhődnie kell!
Nem várva választ megfordultam és Bill felé szaladtam. Néhány másodperc múlva Kellan is csatlakozott hozzám.
-Igazad van. Szenvednie kell a rohadéknak!