Ötödik fejezet
Megtörtem. Most már csak egy test vagyok érzések nélkül. És ezt mind ennek a rohadt háborúnak köszönhető. Ezt nagyon megfogják keserülni!
Négy hónap telt el azóta, amióta fegyver lettem. Egy fegyver, amit a bosszú éltet. Minden nap keményen edzek, reggeltől estig. Scottékkal már nem is beszélek, de ők mindig velem vannak. Ott voltak, amikor eltemettem az öcsém és amikor depresszióba estem. Tudom, hogy nehéz volt ez nekik, főleg Tarának, ezért nem tudom elégszer meghálálni nekik. Erre akkor jöttem rá, amikor véletlenül kihallgattam a beszélgetésüket.
"-Scott, én ezt már nem bírom! Nézd mi lett belőle. A háború és a gyász teljesen megváltoztatta. Ő már nem a nővérem. Ő már nem a barátunk. Én ezt a lányt nem ismerem!
Tara sírva borult Scott karjaiba.
-Kicsim nyugodj meg. A háború mindenkit megváltoztat. Még mi is változtunk. Nézd el neki, hiszen a szeme láttára ölték meg az öccsét. Az istenért, te mégis, hogy reagálnál?!
Scott kijelentése megdöbbentette Tarát.
-Óóóh! Drágám igazad van, de akkor is hiányzik!
-Vele kell lennünk. Támogatnunk kell."
A négy hónapban nem csak a társaim figyeltek fel rám, hanem a feletteseim. Ugyanis kineveztek tizedessé. Sok őrmester kéri ki a véleményemet. Sok közlegény szerint élvezem a feletteseim figyelmét. Ez nem igaz! Engem csak az érdekel, hogy minél kevesebb katona haljon meg és annál több pusztuljon az ellenfélnél.
Teltek az idők, már saját osztagom lett, ami igen hatásosnak bizonyult az elmúlt időkben. A legjobbakat válogattam ki, közöttünk a két barátom is ott van.
Amikor elmegyek ebédelni az emberek összesúgva néznek rám.
-Nézd ő az!
-A halálhozó!
-A halál angyala!
-Idióták kussoljatok kicsinál, hogy ha meghallja!
Az újoncok szeretnek pletykálkodni, még zöldfülűek. Még nem látták azt, mint a többiek, de nemsokára nekik is felnyílik a szemük, akkor már nem fognak megszeppent vagy vidám arccal ebédelni. Elvettem az ebédemet és leültem az osztagom szokásos asztalához. Már javában ettem az ismeretlen ételt, aminek már az ízét sem érzem, amikor megjelentek a többiek. Néha csendben eszünk, általában akkor, amikor a frontról jövünk vagy arra megyünk. Máskor jelentéktelen dolgokról beszélgetünk. Most éppen az újoncok hiányosságairól beszélgettek a többiek. Már csak falatkáim maradtak a tányéromon, amikor megjelent Kossuth őrmester és éppen felém haladt. Nem foglalkoztam vele csak a tányéromon lévő ételt kanalaztam, de ezt nem mondhattam el a többiekről. Az újoncok rémült tekintettel figyelték a közeledő őrmestert, még a tapasztalt katonák is csendben az ételükkel foglalkoztak.
-Ideadnád a sót Scott?
-Alig van a tányérodban, nem mindegy már?
-Ideadnád a sót Scott?
Scott sóhajtott egyet és odaadta az üvegcsét. Jól megsóztam az ételt és a maradékot is elkezdtem enni.
-Tizedes beszélhetnénk?
-Most éppen eszek őrmester.
-Akkor úgy mondom beszélnünk kell tizedes. És ha nem jött volna rá ez parancs volt.
-Attól tartok nem érti őrmester, lehet hogy azért mert még új itt. Ha valaki eszik, mint én és már csak pár falat van hátra, akkor megeheti, mert lehet, hogy ez az utolsó ebédje az életében. Tehát őrmester, ha olyan fontos mondanivalója van, akkor megeszem ezt a falatott.
Már emeltem volna a számhoz a falatott amikor kiütötte a kezemből.
-Ön csak egy tizedes és követnie kell a parancsokat, én meg, mint a felettese megparancsolom, hogy jöjjön velem!
-Maga csak is egy démon lehet, és tudja, hogy mit szoktam csinálni a démonokkal?
Miközben feltettem a kérdést neki a só szórót a kezembe fogva a másik tenyerembe szórtam a sót.
-Kira lehet, hogy nem kéne ....
Tara halkan suttogott de már későn.
-Hát elűzni.
Felálltam a helyemről és a sót az arcába szórtam. Kossuth őrmester sikítva rohant el az ebédlőből.
-Várjon őrmester mégis hova szalad, nem azt mondta, hogy beszélni akar velem?
Mindenki elkezdet nevetni, sokan nyerítve röhögtek, de volt olyan, aki elsírta magát, úgy mint Tara. Mivel nem volt más dolgom, megettem a maradék ebédemet, mivel koszos lett a kanalam a kenyeremmel turkáltam ki, majd elköszöntem a többiektől és az őrmesterekhez indultam.
Bekopogtam az ajtón, aztán szó nélkül bementem.
-Égi Kira tizedes szolgálatra jelentkezik.
-Pihenj tizedes!
Csak három őrmester volt a szobában. Nagy őrmester, aki piszkosul jó pókerező és fantasztikus mesterlövész. Mondori őrmester, aki stratégiában legyőzhetetlen. Na és ott van a jó öreg Richárd őrmester, aki politikusnak vagy fejvadásznak is elmehetne. Mindhárom őrmester a kedvencem.
-Nocsak, csak nem Kira tizedes?! Milyen ügyben?
-Dezső, mégis honnan tudhatná, amikor mi hívtuk ide!
-Ja tényleg. Nézd el nekem, már öreg vagyok.
-Uram tudom jól, hogy ez csak álca, kérem előttem nem kell színészkednie.
-Hahaha, mondtam már, hogy csíplek?
-Igen uram, többször is.
-Elég legyen a bájcsevejből, hiszen nem ezért hívtunk.
-Igazad van János, Kira azért hívtunk ide, mert az ellenfél túlságosan is buzgón tolakszik a területünkre. A feladat egyszerű, mozgósítsd az osztagod és még néhány embert és akadályozzátok meg. Itt vannak az adatok. Sok sikert, és élve gyertek vissza.
-Igenis uram!
Richárd őrmester egy dossziét adott, amit a honom alá csaptam, tisztelegtem és leléptem. Elmentem megkeresni az osztagom. Az izgatottságom kiült az arcomra és a viselkedésemre is. Az ebédlő lengőajtaját mindkét kezemmel kivágtam. Az ebédlőn körbenézve kerestem az osztagom. Mindenki engem bámult, még ők is. Vigyorogva indultam el feléjük.
-Csak azt ne mond ....
-Bevetés van srácok, nyeljétek le az utolsó falatokat és készülődjetek.
Az aktát a szemük előtt meglengettem, majd megfordultam.
(Az osztagom csak öt emberből áll: Dani a mesterlövészem, Krisztofer gránát- és bombaszakértőm, Niki a stratégám, informátorom (hekkerem), Tara és Scott a helyettesem ők együtt alkotják az egész jobb kezemet, Tara pontosan lő és gyorsan, Scott habozás nélkül öl és mindkét kezét is tudja használni. Na és ott vagyok én, akiben elvileg minden tulajdonság meg van. Mivel élve akarom visszahozni a társaimat, ezért választanom kell öt katonát ideiglenes társul.)
-Na jól van emberek öt embert kell választanom, aki velem és a csapatommal fog dolgozni. Előre figyelmeztetem a jelentkezőket, hogy nem biztos, hogy élve tér vissza. Éppen ezért, újoncok ti ne jelentkezzetek. Nos, emelje fel a kezét, aki jelentkezik a küldetésre.
Mindenki némán bámultak rám, senki sem emelte fel a kezét.
-Oké,srácok, akkor máshogy mondom, ki az az önként jelentkező, aki megmenti, azokat a társaikat akiket választani fogok?
Az asztalokon összesúgva, öt ember emelte fel a kezét (pontosan azok, akiket választani akartam volna hehe).
-Na akkor fiúk ti is egyétek meg a kajátokat és 20 perc múlva találkozunk 11-es konferencia teremben.
Megfordultam és elindultam a 11-es terem felé.
Míg vártam rájuk áttanulmányoztam az aktát. Mire a végére értem, többiek akkor kezdtek el belépni.
-Niki, gyere és szkenneld be az adatokat.
-Oké, főnök.
Odaadtam a mappát Nikinek, aztán leültünk a gépekhez. Én kerestem néhány szükséges adatott, ami segíthet nekünk. Néhány perc múlva mindketten készen voltunk, már csak az 5 új tagra vártunk.
-Na jó akkor kezdjük el!
-Kira, nem kéne őket megvárnunk?
Felálltam a székemről és a vetítővászon elé álltam.
-Nincs időnk több időt pazarolni, Dani.
Ekkor kopogtattak az ajtón. Az öt katona benyitott.
-Kira tizedes, szolgálatra jelentkezünk.
-Remélem a harctéren sem fognak ennyit késni, mert akkor nem csak ti, de még mi is meghalhatunk.
-Igenis és sajnáljuk.
Legyintettem egyet és intettem nekik, hogy üljenek le.
-Akkor egy gyors bemutatkozás. Srácok, ha lennétek olyan szívesek!
A buzgóságok királynője kezdte a bemutatkozást.
-Hali, Tara vagyok nagyon örvendek.
-Scott vagyok. Mi ketten vagyunk a tizedes jobbkeze, ugye főnök?!
-Igen.
-Niki vagyok a csapat hekkere.
-Pfff. Niki nem mondhatod magadra, hogy hekker vagy, az büntetendő.
-De hát ha egyszer az vagyok?!
-Menjünk tovább srácok, ha te meg Krisz tovább folytatjátok, akkor holnap sem indulunk el.
-Csá. Krisztofer vagyok, de csak hívjatok Krisznek. Ja és bombaszakértő vagyok.
-Üdv. Dani vagyok mesterlövész. Ne foglalkozzatok velük.
Az én csapatom bemutatkozása után az öt tag volt a soron.
-Ákos vagyok felderítő.
-Dávid szintén felderítő.
-Noémi mesterlövész.
-Simon védő.
-Nóra védő.
-Nos, most, hogy bemutatkoztatok akkor már el is kezdhetjük. Niki ha lennél oly szíves.
Niki elkezdte elindítani a díát.
-Az ellenség túlságosan is mohó. Egyre beljebb jönnek a területünkön. A feladat egyszerű: megállítani őket, kegyelem nélkül! A küldetéshez kapunk elég fegyvert, egy helikoptert egy autót. Az elhelyezkedés a következő Niki és Krisz ti a repülőt fogjátok vezetni. Dani és Noémi ti a repülő oldalán lévő fegyverek segítségével iktatjátok ki az ellenséget. A többiek autóval jönnek. Dávid, Scott és Tara ti felderítitek a terepet. Ákos, Simon és Nóra ti velem fogtok jönni! Értettétek?
Felálltunk az asztalokról és elmentünk felszerelkezni.
Gránátok és töltények lógtak le rólam. Felvettem a kedvenc fegyveremet az F2000-et, az övembe raktam 2 M9-et és a hátamra a szépséges DRD Paratus-18 tettem. A csizmámba raktam néhány dobótőrt és töltényt is. Az övem tele van töltényekkel és gránátokkal, kész atomfegyver, imádom! Az újoncok megdöbbenve bámultak a sok felszerelésem láttán, én csak ennyit mondtam.
-Háború van.
Vállamat megvontam és mentem az autónkhoz, ahol leültem az anyósülésre. Fejemet forgatva kerestem a többieket, de nem láttam őket sehol. Ráhajoltam a kormányra és folyamatosan nyomtam azt.
-Jól van, megyünk már! Nem kell az egész tábort felverni.
Beültek a kocsiba és elindultunk a megadott koordinátákhoz.
Scotték elől voltak, mi néhány méterrel mögöttük, felettünk a mesterlövészeink fedeztek. Sokakat leszedtünk. Nikiék szerint már csak néhány százan vannak. Kifogyott az F2000 és a DRD-m, most már csak a két M9-esem maradt.
-Srácok, hogy álltok?
-Kezdünk kifogyni főnök!
-Rendben, vonuljunk vissza! Scott, Tara és Dávid, gyertek vissza. Mi itt fedezünk titeket!
-Vettük!
Dávid már mögöttünk járt, amikor újra elkezdtek bombákat dobálni.
-Siessetek!
Egy bomba túl közel került Scottékhoz.
Tara és Scott mozdulatlanul feküdtek a földön.
A világ megállt.
Megint megtörtént.
Megint elveszítek valakit.
Elpattant valami bennem, bedühödtem.
-Ákos, Simon ti menjetek értük! Nóra, te velem fedezed őket!
Minden kibaszottul gyorsan történt.
A két srác felvették a sebesülteket, mi pedig fedeztük őket.
Kifogytam.
Már csak gránátjaim maradtak, a kis dobókéseimet még az elején otthagytam az áldozataim testében. A gránátokat kettesével dobáltam el és a számból köpködtem ki a sasszegeket. Nikiéket elküldtem az autóhoz, hogy avval tudjunk visszatérni a bázisunkra. Nóra és én érkeztünk utolsónak, de támadt egy ötletem. Mindenkit a helikopterhez parancsoltam és felemelkedtünk. Mire elég magasan voltunk, a katonák akkor érték el az autót. Szerencsénkre a lövedékek nem értek el minket. Elkértem a többiek gránátjait, gyorsan összekötöztem őket és az egyiket kibiztosítottam, aztán elengedtem, hogy az autóra essen.
-Niki gyorsan húzzunk innen!
Nem is tétovázott azonnal elindult. A gránátok leérkeztével mind felrobbant és velük együtt az autónk is. A maradék katona, akik üldözőbe vettek mind meghalt. Vigyorogva néztem a tüzes tűzijátékomat, de amikor megfordultam és megláttam Taraék sérüléseit azonnal megfagytam. Tara és Scott elvesztették az egyik lábukat. Minden tiszta vér. A sérülésüket próbálják a többiek elállítani, de nem sikerül.
-Főnök, túl sok vért veszítenek, nem hiszem, hogy túlélik.
-Hallgass Dávid! Vegyétek le az öveiteket és kössétek el a lábukat!
Mindenki fülét, farkát behúzva teljesítették a parancsot.
-Niki, amilyen gyorsan csak tudsz, siess a bázisra.
Az egyenruhámat meglazítva sétálok a fehér folyosón. A vegyszer miatt undorodva fintorogtam. A kezemben lévő három sör himbálózik. Az orvosi ajtót kinyitom és biccentek az ápolónőnek. A két orvosi ágy közötti széken foglalok helyet. Az előttem lévő asztalra rakom a három sört.
-Nézzétek csak, hogy mit hoztam! Nagyon nehéz volt beszerezni.
-Már két napja ébren vagyunk és te csak most jössz?!
-Csak most volt szabadidőm.
Elkezdetem kinyitni a dobozokat és odaadtam őket a harmadikba én ittam bele.
-Sosem voltam oda a sörért, de most mégis jól esik.
Tara fintorogva szürcsölte a sörét, míg én meg Scott rendesen ittuk.
-Hogy érzitek magatokat?
-Nem fáj, ha erre gondolsz.
-Olyan, mintha még mindig meglenne a lábunk.
A kezemet bámulva suttogtam.
-Fantom láb.
Tara röviden hisztérikusan felnevetett.
-Haha, pontosan. Képzeld el, amikor felébredtünk. Amikor Scott felkelt és mondta a nővér, hogy mi történt, elkezdet vele kiabálni és lehülyézte a nővért, de amikor fel akart állni észrevette, hogy csak az egyik lába éri a földet, a másik nem. Mindketten lerántottuk a takarót és csak egy csont volt / van ott.
Az utolsó szavait már sírva mondta.
-Nagyon sajnálom.
-Azt mondták, hogy már két hónap telt el azóta. Igaz ez?
-Igen, igaz Scott.
-Na, és a többiek? Ők hol vannak?
Tara reménykedő szemekkel nézet rám. Nagy kortyokban ittam a sörömet.
-Az osztagunk .... nem is a barátaink már nem élnek.
-Nem, ez nem igaz hazudsz! Ez nem igaz!
Tara hisztérikusan kezdet el kiabálni. Scott meg sem próbálta csillapítani, csak a sörét nézte.
-Mikor és hogyan?
-A kómátokba esés után három héttel. Egy újabb bevetést kaptunk. Két hétig voltunk távol. Először egy bomba, majd egy akna és rengeteg golyó. Niki és Dani a helikopteren halt meg, lezuhantak. Krisztofert pedig szitává lőtték. Én is megsérültem, de nem komolyan.
Csendben ittuk a sörünket.
-Hamarosan vége a szabadidőmnek.
-Mégis mivel foglalkozol tizedes?
-Helyesbítenék már őrmester vagyok.
-Hogy micsoda?!
-Mi? De hisz ez nagyszerű! És mégis mióta?
-Csak pár hete neveztek ki. Nem nagy dolog, az emberek egyre kevesen vannak, az újoncokat folyamatosan hozzák, vidékről és külföldről is egyaránt.
-De akkor is őrmester lettél gratulálunk.
Scott elismerően bámult, Tara meg könnyes szemmel nézet rám. Nem bírtam tovább, odamentem hozzá és megöleltem. Két hónap. Két hónapig nem voltak velem. Scottot is megöleltem. Elmentem az ágyuk végébe és jól megnéztem őket.
-A helyzet az, hogy nem csak látogatóba jöttem el hozzátok, van más oka is. Mint őrmesteretek kénytelen vagyok leszerelni titeket. Nagyon sajnálom.
-Mi van ...!
-Scott ...!
-Nem Tara, elvileg két hónapig voltunk kómába, azért az elvárható, hogy magyarázatot kérjünk a leszerelésünkről vagy tévedek?!
-Nem, nem tévedsz Scott.
-Akkor néz ránk és magyarázd el!
Kihúztam magam és rájuk néztem.
-Pont ahogy te is mondtad két hónapig voltatok kómában és mindketten elvesztettétek a lábatokat vagyis nem vagytok alkalmasak tovább folytatni a harcot.
-Ugyan már ezt te sem gondolhatod, jó igaz két hónapig aludtunk, de adsz egy kis időt és két lábat, akkor olyanok leszünk mint a régiek.
-Tisztába vagyok az erőtökkel és a lelkierőtökkel, ha csak ez lenne az oka, akkor persze nem tenném meg, de mivel se időnk se műlábaink nincsen, ezért kénytelen vagyok az árván maradt gyerekekhez küldeni északra.
-Ezt akkor sem fogadom el!
-Scott.
-Nem és nem, mégis mennyit tettünk ezért az országért, hány embernek kell meghalnia, hogy végre békében élhessünk?!
-Scott!
-Elvesztettük a lábainkat és ez a hála, elküldesz!
-Scott!
-Azt hittem barátok vagyunk Kira, de te ...!
-Az isten szerelmére fogd már be Scott?!
-Tara?
-Hát nem érted? Kira ezt értünk tette. Mondj inkább hálát neki. Hiszen, hogyha ő nem lenne, akkor valószínű most mi sem lennénk itt már az első hónapban lemondtak volna rólunk.Úgy hogy drágám, kérlek fogd be!
-Akkor én most magatokra hagylak. Még ma este szállítanak titeket a menedékbe. Ég veletek.
Kimentem az ajtón. A folyosón síri csend uralkodott, csak a nyakamba lógó nyaklánc zaja hallatszott. A láncon a szüleim gyűrűi, a dögcédulám, az öcsém dögcédulája és az elhunyt csapatom tagjainak cédulái lógtak.
Ezzel vége. Most már nincs olyan ember, aki közel állna hozzám. Most már nem fog fájni a szívem, hogy elveszítek valaki fontosat, mert azok vagy már meghaltak vagy távol vannak a csatatértől.
Eközben Tara és Scott kórtermében:
-Te ezt eltudod hinni, Tara?! Ezt tette velünk, már több éve ismerjük, szinte a testvérünk és ő mégis így kicseszik velünk!
-Édes istenem Scott! Hát nem érted!!! Ő csak meg akar védeni minket! Elveszítette a családját, az öccsét a saját szeme láttára ölték meg és akkor ne beszéljünk a társainkról, akik a második családjának tartott és akkor itt vagyunk mi. Elveszítettük a lábunkat, kishillyán meghaltunk, de még élünk hála Kirának. És ő adott egy lehetőséget, ahol biztonságban élhetünk gyerekek között. Úgyhogy fogd be! Drágám.
Tara nyugodt angyali mosollyal nézett Scottra.
-Igaza van a feleségednek, Scott.
Az ápolónő a leletekkel a kezében jött a kórterembe.
-Minden áldott nap eljött hozzátok és fél óráig itt ült köztetek. Elmesélte az aznapi történteket, majd elment. Akkor is itt volt amikor elveszítette az osztagát, veletek gyászolt. És, hogy ezt honnan tudom? Onnan, hogy a felettesei mindig kiabáltak vele és amikor gyászolt akkor a kezébe vette a nyakláncát a sok dögcédulákkal és elkezdett imádkozni.
-De a nyakláncán csak két cédula van.
-Hát amikor utoljára láttam akkor sokkal több volt rajta mint kettő.
-És ez mikor volt?
-Hm. Ha jól emlékszem három nappal ezelőtt volt.
Síri csendben Tara és Scott egymást nézték szomorú mosollyal egymás kezét fogva. Mert a testvérük még a rideg katonában van, aki minden nap eljött hozzájuk és az istentől kért segítséget értük és társaikért.
Négy hónap telt el azóta, amióta fegyver lettem. Egy fegyver, amit a bosszú éltet. Minden nap keményen edzek, reggeltől estig. Scottékkal már nem is beszélek, de ők mindig velem vannak. Ott voltak, amikor eltemettem az öcsém és amikor depresszióba estem. Tudom, hogy nehéz volt ez nekik, főleg Tarának, ezért nem tudom elégszer meghálálni nekik. Erre akkor jöttem rá, amikor véletlenül kihallgattam a beszélgetésüket.
"-Scott, én ezt már nem bírom! Nézd mi lett belőle. A háború és a gyász teljesen megváltoztatta. Ő már nem a nővérem. Ő már nem a barátunk. Én ezt a lányt nem ismerem!
Tara sírva borult Scott karjaiba.
-Kicsim nyugodj meg. A háború mindenkit megváltoztat. Még mi is változtunk. Nézd el neki, hiszen a szeme láttára ölték meg az öccsét. Az istenért, te mégis, hogy reagálnál?!
Scott kijelentése megdöbbentette Tarát.
-Óóóh! Drágám igazad van, de akkor is hiányzik!
-Vele kell lennünk. Támogatnunk kell."
A négy hónapban nem csak a társaim figyeltek fel rám, hanem a feletteseim. Ugyanis kineveztek tizedessé. Sok őrmester kéri ki a véleményemet. Sok közlegény szerint élvezem a feletteseim figyelmét. Ez nem igaz! Engem csak az érdekel, hogy minél kevesebb katona haljon meg és annál több pusztuljon az ellenfélnél.
Teltek az idők, már saját osztagom lett, ami igen hatásosnak bizonyult az elmúlt időkben. A legjobbakat válogattam ki, közöttünk a két barátom is ott van.
Amikor elmegyek ebédelni az emberek összesúgva néznek rám.
-Nézd ő az!
-A halálhozó!
-A halál angyala!
-Idióták kussoljatok kicsinál, hogy ha meghallja!
Az újoncok szeretnek pletykálkodni, még zöldfülűek. Még nem látták azt, mint a többiek, de nemsokára nekik is felnyílik a szemük, akkor már nem fognak megszeppent vagy vidám arccal ebédelni. Elvettem az ebédemet és leültem az osztagom szokásos asztalához. Már javában ettem az ismeretlen ételt, aminek már az ízét sem érzem, amikor megjelentek a többiek. Néha csendben eszünk, általában akkor, amikor a frontról jövünk vagy arra megyünk. Máskor jelentéktelen dolgokról beszélgetünk. Most éppen az újoncok hiányosságairól beszélgettek a többiek. Már csak falatkáim maradtak a tányéromon, amikor megjelent Kossuth őrmester és éppen felém haladt. Nem foglalkoztam vele csak a tányéromon lévő ételt kanalaztam, de ezt nem mondhattam el a többiekről. Az újoncok rémült tekintettel figyelték a közeledő őrmestert, még a tapasztalt katonák is csendben az ételükkel foglalkoztak.
-Ideadnád a sót Scott?
-Alig van a tányérodban, nem mindegy már?
-Ideadnád a sót Scott?
Scott sóhajtott egyet és odaadta az üvegcsét. Jól megsóztam az ételt és a maradékot is elkezdtem enni.
-Tizedes beszélhetnénk?
-Most éppen eszek őrmester.
-Akkor úgy mondom beszélnünk kell tizedes. És ha nem jött volna rá ez parancs volt.
-Attól tartok nem érti őrmester, lehet hogy azért mert még új itt. Ha valaki eszik, mint én és már csak pár falat van hátra, akkor megeheti, mert lehet, hogy ez az utolsó ebédje az életében. Tehát őrmester, ha olyan fontos mondanivalója van, akkor megeszem ezt a falatott.
Már emeltem volna a számhoz a falatott amikor kiütötte a kezemből.
-Ön csak egy tizedes és követnie kell a parancsokat, én meg, mint a felettese megparancsolom, hogy jöjjön velem!
-Maga csak is egy démon lehet, és tudja, hogy mit szoktam csinálni a démonokkal?
Miközben feltettem a kérdést neki a só szórót a kezembe fogva a másik tenyerembe szórtam a sót.
-Kira lehet, hogy nem kéne ....
Tara halkan suttogott de már későn.
-Hát elűzni.
Felálltam a helyemről és a sót az arcába szórtam. Kossuth őrmester sikítva rohant el az ebédlőből.
-Várjon őrmester mégis hova szalad, nem azt mondta, hogy beszélni akar velem?
Mindenki elkezdet nevetni, sokan nyerítve röhögtek, de volt olyan, aki elsírta magát, úgy mint Tara. Mivel nem volt más dolgom, megettem a maradék ebédemet, mivel koszos lett a kanalam a kenyeremmel turkáltam ki, majd elköszöntem a többiektől és az őrmesterekhez indultam.
Bekopogtam az ajtón, aztán szó nélkül bementem.
-Égi Kira tizedes szolgálatra jelentkezik.
-Pihenj tizedes!
Csak három őrmester volt a szobában. Nagy őrmester, aki piszkosul jó pókerező és fantasztikus mesterlövész. Mondori őrmester, aki stratégiában legyőzhetetlen. Na és ott van a jó öreg Richárd őrmester, aki politikusnak vagy fejvadásznak is elmehetne. Mindhárom őrmester a kedvencem.
-Nocsak, csak nem Kira tizedes?! Milyen ügyben?
-Dezső, mégis honnan tudhatná, amikor mi hívtuk ide!
-Ja tényleg. Nézd el nekem, már öreg vagyok.
-Uram tudom jól, hogy ez csak álca, kérem előttem nem kell színészkednie.
-Hahaha, mondtam már, hogy csíplek?
-Igen uram, többször is.
-Elég legyen a bájcsevejből, hiszen nem ezért hívtunk.
-Igazad van János, Kira azért hívtunk ide, mert az ellenfél túlságosan is buzgón tolakszik a területünkre. A feladat egyszerű, mozgósítsd az osztagod és még néhány embert és akadályozzátok meg. Itt vannak az adatok. Sok sikert, és élve gyertek vissza.
-Igenis uram!
Richárd őrmester egy dossziét adott, amit a honom alá csaptam, tisztelegtem és leléptem. Elmentem megkeresni az osztagom. Az izgatottságom kiült az arcomra és a viselkedésemre is. Az ebédlő lengőajtaját mindkét kezemmel kivágtam. Az ebédlőn körbenézve kerestem az osztagom. Mindenki engem bámult, még ők is. Vigyorogva indultam el feléjük.
-Csak azt ne mond ....
-Bevetés van srácok, nyeljétek le az utolsó falatokat és készülődjetek.
Az aktát a szemük előtt meglengettem, majd megfordultam.
(Az osztagom csak öt emberből áll: Dani a mesterlövészem, Krisztofer gránát- és bombaszakértőm, Niki a stratégám, informátorom (hekkerem), Tara és Scott a helyettesem ők együtt alkotják az egész jobb kezemet, Tara pontosan lő és gyorsan, Scott habozás nélkül öl és mindkét kezét is tudja használni. Na és ott vagyok én, akiben elvileg minden tulajdonság meg van. Mivel élve akarom visszahozni a társaimat, ezért választanom kell öt katonát ideiglenes társul.)
-Na jól van emberek öt embert kell választanom, aki velem és a csapatommal fog dolgozni. Előre figyelmeztetem a jelentkezőket, hogy nem biztos, hogy élve tér vissza. Éppen ezért, újoncok ti ne jelentkezzetek. Nos, emelje fel a kezét, aki jelentkezik a küldetésre.
Mindenki némán bámultak rám, senki sem emelte fel a kezét.
-Oké,srácok, akkor máshogy mondom, ki az az önként jelentkező, aki megmenti, azokat a társaikat akiket választani fogok?
Az asztalokon összesúgva, öt ember emelte fel a kezét (pontosan azok, akiket választani akartam volna hehe).
-Na akkor fiúk ti is egyétek meg a kajátokat és 20 perc múlva találkozunk 11-es konferencia teremben.
Megfordultam és elindultam a 11-es terem felé.
Míg vártam rájuk áttanulmányoztam az aktát. Mire a végére értem, többiek akkor kezdtek el belépni.
-Niki, gyere és szkenneld be az adatokat.
-Oké, főnök.
Odaadtam a mappát Nikinek, aztán leültünk a gépekhez. Én kerestem néhány szükséges adatott, ami segíthet nekünk. Néhány perc múlva mindketten készen voltunk, már csak az 5 új tagra vártunk.
-Na jó akkor kezdjük el!
-Kira, nem kéne őket megvárnunk?
Felálltam a székemről és a vetítővászon elé álltam.
-Nincs időnk több időt pazarolni, Dani.
Ekkor kopogtattak az ajtón. Az öt katona benyitott.
-Kira tizedes, szolgálatra jelentkezünk.
-Remélem a harctéren sem fognak ennyit késni, mert akkor nem csak ti, de még mi is meghalhatunk.
-Igenis és sajnáljuk.
Legyintettem egyet és intettem nekik, hogy üljenek le.
-Akkor egy gyors bemutatkozás. Srácok, ha lennétek olyan szívesek!
A buzgóságok királynője kezdte a bemutatkozást.
-Hali, Tara vagyok nagyon örvendek.
-Scott vagyok. Mi ketten vagyunk a tizedes jobbkeze, ugye főnök?!
-Igen.
-Niki vagyok a csapat hekkere.
-Pfff. Niki nem mondhatod magadra, hogy hekker vagy, az büntetendő.
-De hát ha egyszer az vagyok?!
-Menjünk tovább srácok, ha te meg Krisz tovább folytatjátok, akkor holnap sem indulunk el.
-Csá. Krisztofer vagyok, de csak hívjatok Krisznek. Ja és bombaszakértő vagyok.
-Üdv. Dani vagyok mesterlövész. Ne foglalkozzatok velük.
Az én csapatom bemutatkozása után az öt tag volt a soron.
-Ákos vagyok felderítő.
-Dávid szintén felderítő.
-Noémi mesterlövész.
-Simon védő.
-Nóra védő.
-Nos, most, hogy bemutatkoztatok akkor már el is kezdhetjük. Niki ha lennél oly szíves.
Niki elkezdte elindítani a díát.
-Az ellenség túlságosan is mohó. Egyre beljebb jönnek a területünkön. A feladat egyszerű: megállítani őket, kegyelem nélkül! A küldetéshez kapunk elég fegyvert, egy helikoptert egy autót. Az elhelyezkedés a következő Niki és Krisz ti a repülőt fogjátok vezetni. Dani és Noémi ti a repülő oldalán lévő fegyverek segítségével iktatjátok ki az ellenséget. A többiek autóval jönnek. Dávid, Scott és Tara ti felderítitek a terepet. Ákos, Simon és Nóra ti velem fogtok jönni! Értettétek?
Felálltunk az asztalokról és elmentünk felszerelkezni.
Gránátok és töltények lógtak le rólam. Felvettem a kedvenc fegyveremet az F2000-et, az övembe raktam 2 M9-et és a hátamra a szépséges DRD Paratus-18 tettem. A csizmámba raktam néhány dobótőrt és töltényt is. Az övem tele van töltényekkel és gránátokkal, kész atomfegyver, imádom! Az újoncok megdöbbenve bámultak a sok felszerelésem láttán, én csak ennyit mondtam.
-Háború van.
Vállamat megvontam és mentem az autónkhoz, ahol leültem az anyósülésre. Fejemet forgatva kerestem a többieket, de nem láttam őket sehol. Ráhajoltam a kormányra és folyamatosan nyomtam azt.
-Jól van, megyünk már! Nem kell az egész tábort felverni.
Beültek a kocsiba és elindultunk a megadott koordinátákhoz.
Scotték elől voltak, mi néhány méterrel mögöttük, felettünk a mesterlövészeink fedeztek. Sokakat leszedtünk. Nikiék szerint már csak néhány százan vannak. Kifogyott az F2000 és a DRD-m, most már csak a két M9-esem maradt.
-Srácok, hogy álltok?
-Kezdünk kifogyni főnök!
-Rendben, vonuljunk vissza! Scott, Tara és Dávid, gyertek vissza. Mi itt fedezünk titeket!
-Vettük!
Dávid már mögöttünk járt, amikor újra elkezdtek bombákat dobálni.
-Siessetek!
Egy bomba túl közel került Scottékhoz.
Tara és Scott mozdulatlanul feküdtek a földön.
A világ megállt.
Megint megtörtént.
Megint elveszítek valakit.
Elpattant valami bennem, bedühödtem.
-Ákos, Simon ti menjetek értük! Nóra, te velem fedezed őket!
Minden kibaszottul gyorsan történt.
A két srác felvették a sebesülteket, mi pedig fedeztük őket.
Kifogytam.
Már csak gránátjaim maradtak, a kis dobókéseimet még az elején otthagytam az áldozataim testében. A gránátokat kettesével dobáltam el és a számból köpködtem ki a sasszegeket. Nikiéket elküldtem az autóhoz, hogy avval tudjunk visszatérni a bázisunkra. Nóra és én érkeztünk utolsónak, de támadt egy ötletem. Mindenkit a helikopterhez parancsoltam és felemelkedtünk. Mire elég magasan voltunk, a katonák akkor érték el az autót. Szerencsénkre a lövedékek nem értek el minket. Elkértem a többiek gránátjait, gyorsan összekötöztem őket és az egyiket kibiztosítottam, aztán elengedtem, hogy az autóra essen.
-Niki gyorsan húzzunk innen!
Nem is tétovázott azonnal elindult. A gránátok leérkeztével mind felrobbant és velük együtt az autónk is. A maradék katona, akik üldözőbe vettek mind meghalt. Vigyorogva néztem a tüzes tűzijátékomat, de amikor megfordultam és megláttam Taraék sérüléseit azonnal megfagytam. Tara és Scott elvesztették az egyik lábukat. Minden tiszta vér. A sérülésüket próbálják a többiek elállítani, de nem sikerül.
-Főnök, túl sok vért veszítenek, nem hiszem, hogy túlélik.
-Hallgass Dávid! Vegyétek le az öveiteket és kössétek el a lábukat!
Mindenki fülét, farkát behúzva teljesítették a parancsot.
-Niki, amilyen gyorsan csak tudsz, siess a bázisra.
Az egyenruhámat meglazítva sétálok a fehér folyosón. A vegyszer miatt undorodva fintorogtam. A kezemben lévő három sör himbálózik. Az orvosi ajtót kinyitom és biccentek az ápolónőnek. A két orvosi ágy közötti széken foglalok helyet. Az előttem lévő asztalra rakom a három sört.
-Nézzétek csak, hogy mit hoztam! Nagyon nehéz volt beszerezni.
-Már két napja ébren vagyunk és te csak most jössz?!
-Csak most volt szabadidőm.
Elkezdetem kinyitni a dobozokat és odaadtam őket a harmadikba én ittam bele.
-Sosem voltam oda a sörért, de most mégis jól esik.
Tara fintorogva szürcsölte a sörét, míg én meg Scott rendesen ittuk.
-Hogy érzitek magatokat?
-Nem fáj, ha erre gondolsz.
-Olyan, mintha még mindig meglenne a lábunk.
A kezemet bámulva suttogtam.
-Fantom láb.
Tara röviden hisztérikusan felnevetett.
-Haha, pontosan. Képzeld el, amikor felébredtünk. Amikor Scott felkelt és mondta a nővér, hogy mi történt, elkezdet vele kiabálni és lehülyézte a nővért, de amikor fel akart állni észrevette, hogy csak az egyik lába éri a földet, a másik nem. Mindketten lerántottuk a takarót és csak egy csont volt / van ott.
Az utolsó szavait már sírva mondta.
-Nagyon sajnálom.
-Azt mondták, hogy már két hónap telt el azóta. Igaz ez?
-Igen, igaz Scott.
-Na, és a többiek? Ők hol vannak?
Tara reménykedő szemekkel nézet rám. Nagy kortyokban ittam a sörömet.
-Az osztagunk .... nem is a barátaink már nem élnek.
-Nem, ez nem igaz hazudsz! Ez nem igaz!
Tara hisztérikusan kezdet el kiabálni. Scott meg sem próbálta csillapítani, csak a sörét nézte.
-Mikor és hogyan?
-A kómátokba esés után három héttel. Egy újabb bevetést kaptunk. Két hétig voltunk távol. Először egy bomba, majd egy akna és rengeteg golyó. Niki és Dani a helikopteren halt meg, lezuhantak. Krisztofert pedig szitává lőtték. Én is megsérültem, de nem komolyan.
Csendben ittuk a sörünket.
-Hamarosan vége a szabadidőmnek.
-Mégis mivel foglalkozol tizedes?
-Helyesbítenék már őrmester vagyok.
-Hogy micsoda?!
-Mi? De hisz ez nagyszerű! És mégis mióta?
-Csak pár hete neveztek ki. Nem nagy dolog, az emberek egyre kevesen vannak, az újoncokat folyamatosan hozzák, vidékről és külföldről is egyaránt.
-De akkor is őrmester lettél gratulálunk.
Scott elismerően bámult, Tara meg könnyes szemmel nézet rám. Nem bírtam tovább, odamentem hozzá és megöleltem. Két hónap. Két hónapig nem voltak velem. Scottot is megöleltem. Elmentem az ágyuk végébe és jól megnéztem őket.
-A helyzet az, hogy nem csak látogatóba jöttem el hozzátok, van más oka is. Mint őrmesteretek kénytelen vagyok leszerelni titeket. Nagyon sajnálom.
-Mi van ...!
-Scott ...!
-Nem Tara, elvileg két hónapig voltunk kómába, azért az elvárható, hogy magyarázatot kérjünk a leszerelésünkről vagy tévedek?!
-Nem, nem tévedsz Scott.
-Akkor néz ránk és magyarázd el!
Kihúztam magam és rájuk néztem.
-Pont ahogy te is mondtad két hónapig voltatok kómában és mindketten elvesztettétek a lábatokat vagyis nem vagytok alkalmasak tovább folytatni a harcot.
-Ugyan már ezt te sem gondolhatod, jó igaz két hónapig aludtunk, de adsz egy kis időt és két lábat, akkor olyanok leszünk mint a régiek.
-Tisztába vagyok az erőtökkel és a lelkierőtökkel, ha csak ez lenne az oka, akkor persze nem tenném meg, de mivel se időnk se műlábaink nincsen, ezért kénytelen vagyok az árván maradt gyerekekhez küldeni északra.
-Ezt akkor sem fogadom el!
-Scott.
-Nem és nem, mégis mennyit tettünk ezért az országért, hány embernek kell meghalnia, hogy végre békében élhessünk?!
-Scott!
-Elvesztettük a lábainkat és ez a hála, elküldesz!
-Scott!
-Azt hittem barátok vagyunk Kira, de te ...!
-Az isten szerelmére fogd már be Scott?!
-Tara?
-Hát nem érted? Kira ezt értünk tette. Mondj inkább hálát neki. Hiszen, hogyha ő nem lenne, akkor valószínű most mi sem lennénk itt már az első hónapban lemondtak volna rólunk.Úgy hogy drágám, kérlek fogd be!
-Akkor én most magatokra hagylak. Még ma este szállítanak titeket a menedékbe. Ég veletek.
Kimentem az ajtón. A folyosón síri csend uralkodott, csak a nyakamba lógó nyaklánc zaja hallatszott. A láncon a szüleim gyűrűi, a dögcédulám, az öcsém dögcédulája és az elhunyt csapatom tagjainak cédulái lógtak.
Ezzel vége. Most már nincs olyan ember, aki közel állna hozzám. Most már nem fog fájni a szívem, hogy elveszítek valaki fontosat, mert azok vagy már meghaltak vagy távol vannak a csatatértől.
Eközben Tara és Scott kórtermében:
-Te ezt eltudod hinni, Tara?! Ezt tette velünk, már több éve ismerjük, szinte a testvérünk és ő mégis így kicseszik velünk!
-Édes istenem Scott! Hát nem érted!!! Ő csak meg akar védeni minket! Elveszítette a családját, az öccsét a saját szeme láttára ölték meg és akkor ne beszéljünk a társainkról, akik a második családjának tartott és akkor itt vagyunk mi. Elveszítettük a lábunkat, kishillyán meghaltunk, de még élünk hála Kirának. És ő adott egy lehetőséget, ahol biztonságban élhetünk gyerekek között. Úgyhogy fogd be! Drágám.
Tara nyugodt angyali mosollyal nézett Scottra.
-Igaza van a feleségednek, Scott.
Az ápolónő a leletekkel a kezében jött a kórterembe.
-Minden áldott nap eljött hozzátok és fél óráig itt ült köztetek. Elmesélte az aznapi történteket, majd elment. Akkor is itt volt amikor elveszítette az osztagát, veletek gyászolt. És, hogy ezt honnan tudom? Onnan, hogy a felettesei mindig kiabáltak vele és amikor gyászolt akkor a kezébe vette a nyakláncát a sok dögcédulákkal és elkezdett imádkozni.
-De a nyakláncán csak két cédula van.
-Hát amikor utoljára láttam akkor sokkal több volt rajta mint kettő.
-És ez mikor volt?
-Hm. Ha jól emlékszem három nappal ezelőtt volt.
Síri csendben Tara és Scott egymást nézték szomorú mosollyal egymás kezét fogva. Mert a testvérük még a rideg katonában van, aki minden nap eljött hozzájuk és az istentől kért segítséget értük és társaikért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése