2015. szeptember 26., szombat

Egy új világ vagy még sem? 8

8. fejezet

A Bíróságon ugyan azt ismételtem el.
-Nem emlékszem semmire.
-Nem tudom, hogy mit csináltak velem.
-Nem láttam az el rablóimat.
És így tovább. A bíróságon bemutatták, hogy miben mentem haza, hála az elővigyázatosságomnak, a kabátot és bakancsot kimostam, majd bekoszoltam, senki nem tudja, hogy a jelenlegi nyomok rajta hamisak. A bíró némi pénz összegben döntött és kötelező terápiára ítélt,amit az állam fizet.
 Most éppen a dilidoki várójában ülök és egy tinimagazint olvasok, a többi beteggel, bárcsak nekem is ilyen gondjaim lennének. Hirtelen az ajtó kinyílt és egy sovány lány lépet ki, anorexiásnak mondanám, de a karikák a szeme alatt nem ezt sugallják. A titkárnő egy táblával jött oda a várókhoz.
-Rendben a következő .... Lana White.
-Megyek.
Letettem az újságot és bementem az otthonos környezetű szobába. Kellemes füstölőszag volt, gyakorlatilag minden szagot elfedett. Áááá most úgy érzem magam mint egy átlagos ember.
-Miss White nagyon örvendek a nevem Dr. Margaret Thomson.
Margarettel kezet fogtunk. A keze langyos volt, de valamiért borsózott tőle a hátam.
-Kérlek foglalj helyett az ágyon.
Lefeküdtem a kipárnázott ágyra. Kényelmesen elhelyezkedtem és a doktornőt kezdtem el nézni.
-Nos, akkor mit szólnál hozzá ha mesélnél a történtek előtti időről. Rendben?
-Felőlem.
Hanyagul megvontam a vállam.
-Mit akar tudni?
-Úgy tudom, hogy a gyenge tested miatt sokáig magántanuló voltál.
-Igen ez így van.
-Mond csak mégis hogy érezted magad akkor?
-Magányos voltam. Nem voltak barátaim. Szeretem a szüleimet, de ők mégsem a barátaim. Hiányoztak a tipikus tinédzseres dolgok.
-Mint például?
-Átmenni az egyik barátnőmhöz. Beszélgetni az iskoláról. Kibeszélni az iskola leghelyesebb srácát. Járni valakivel. És ehhez hasonlók.
A doki bőszen kezdett el jegyzetelni.
-És amikor iskolába kerültél milyen volt?
-Ah elején egyedül éreztem magam, de melyik új lány nem? Az elején csak formális beszélgetéseket folytattunk az osztálytársaimmal, majd szép lassan barátaim lettek.
-Mesélnél róluk?
-Ott van Niel a kis stréber, Julie a deszkás lány, Flóra  az iskola legnépszerűbb diákja.
-Hogy ismerkedtél meg velük?
-Az első napomon Julie mellé ültettek. Julie csak zenét hallgatott és aludt a padon. Annyira egyedül éreztem magam, hogy elkezdtem lerajzolni a sapkáján lévő szimbólumot. Már készen voltam a rajzzal amikor a tanárra felfigyeltem, amikor viszont lenéztem a padra nem találtam sehol a rajzott. Julie elvette és azt kezdte el nézegetni. Bemutatkoztunk és a hétköznapjainkról meséltünk egymásnak. Niellel meg a könyvtárban. A tanárok csomó feladatott adtak nekem, amit nem is igazán értettem, ezért egy tanulópárt választottak nekem, ő volt Niel. Szuper okos és meglepően jó a humora.
-Na és Flóra?
-Flórának tetszik Niel, de elég félénk ahhoz képest, hogy ő a suli "királynője".
-Ez igazán érdekes, és tartod velük a kapcsolatot?
-Nem igazán.
-Miért nem?
-Nem akarom, a szomorú történetemmel zargatni őket. És nem akartam megijeszteni a barátaimat.
-Ez érthető. Akkor most mit szólnál egy kis pihenéshez?
-Mire gondol?
-Csak annyi, hogy becsukod a szemed és én felteszek néhány kérdést. De  ne aggódj a múlttal kapcsolatos, nem az esettel.
-Rendben.
Becsuktam a szemem. Hallottam, ahogy a doktornő feláll és sétál. Egy csengőt csengetve tettel fel a kérdéseket. Semmi extra, mire emlékszem a gyermekkoromból. Volt -e már szerelmem, stb. És ezzel be is fejeztük az órát. Megkönnyebbülten mentem haza. Anyáék érdeklődtek, hogy mi volt és őszintén megmondva a nagy semmit tettük. Gyerek játék hazudni ennek a dokinak, azt hittem, hogy lesz egy kis lelkifurdalásom, de semmi!
 Az újonnan jött képességemet már megszoktam és elég jól kezelem, persze az önvédelemnél iszonyatosan nehéz visszafogni magam.
Anyuval elmentünk vásárolni, mert a három hét amit hazaérkezésemkor töltöttem eléggé jó húsban vagyok. Tévedésben ne essék nem vagyok kövér, csak a heti három önvédelem, a kétszeri 3 fős ebéd és a hajnali futástól már nem a csontos lány vagyok, hanem a jó alakú kicsit izmos lány. Egész életemben vézna voltam és ezért mindig olyan ruhákat vettem fel, ami az ellenkezőjét mutatja, ezért mivel most nagyon jó alakom van ideje új ruhákat vennem.
Anyuval nagyon élvezetes vásárolni elvicceljük az egészet és mázlimra anya nagyon ért a divathoz. Vettünk három farmert, egy fekete inget, egy Londonos trikót, egy bakancsot négy kényelmes pólót és utolsónak egy fekete cipzáros pulcsit.
Otthon néhány ruhámat szelektáltam és utána már mentem is az edzésre.

Másnap a dokival elég kényelmesen telt. Most a jelenlegi életemre volt kíváncsi. Megint eljátszottuk, hogy "transzban" vagyok és ő pedig csilingel a szobába. Észre sem vettem, de elkezdtem bízni benne.
-Hahó ébresztő!
A kényelmes ágyból felriadva néztem körbe.
-Mi történt?
-Elaludtál, de semmi gond gyakran előfordul.
Zavaromban csak bólintani tudtam. Felkeltem az ágyról és indultam haza.

-Megjöttem!
-Szia drágám!!
-Hol vagy?
-Az emeleten a dolgozószobában, próbálom befejezni a könyvemet.
-Kérsz valamit enni?
-Egy kis csoki nem árthat.
A kiabálást abbahagytuk én meg mentem a konyhába egy kis uzsonnáért. Csináltam öt csirkés szendvicset és kivettem a spejzból a két tábla csokoládét. Felsétáltam a tálcányi étellel és megálltam a szobám melletti ajtónál. A lábammal berúgtam a behajtott ajtót. A dolgozószoba otthonos, de egyben irodai hatás is van. A falaknál könyves szekrények, beépítve egy tévével. Két íróasztal az egyik apué a másik anyué. Családi képek mindenhol. Anya az asztalánál ülve gépel a laptopjába.
-Meghoztam a csokit.
-Hm milyen csokit?
Mosolyogva fordult felém.
-Mogyorós megteszi?
-Hát nem is tudom...
Most már én is mosolyogtam. Odasétáltam hozzá, de az utolsó lépésnél megálltam.
-Hát akkor lehet, hogy akkor én fogom megenni.
-Micsoda?!
Anya felháborodottan felkelt, de én gyorsan leraktam a tálcát és elvettem a csokit. Elkezdtünk kergetőzni a szobában, majd én úgy gondoltam, hogy jó ötlet ha lefutok a lépcsőn. A lépcsőn rohantam és mögöttem anya futva pont ekkor lépett be a házba apa. Leérve elröhögtük magunkat és megettük együtt az édességet. Hagytuk anyut alkotni, addig én elkezdtem enni a szendvicsemet és néztem a tévét, míg apa elkészítette a vacsorát. A szendvicset majszolva elaludtam mint minden egyes alkalommal most is Kellan emlékei volt a téma. Minden egyes álmomban Kellan élete és a világa szerepelt. Nagyon érdekes volt. Álmomat apa zavarta meg.
-Kelj fel Lana ideje vacsorázni!
-Hmmmm. Jó kelek. És mi is a vacsi?
-Rántott hús köretnek zöldség és krumplipüré. Nos elnyerte a tetszésedet.
-Attól függ ez mind külön van vagy egyben?
-Ha szeretnéd, akkor egyberakom neked.
-Ookéé.
Felpattantam a kanapéról és leültem az asztalhoz. Anya már megterített és elkezdet szedni nekem. A hetek során megtanulták, hogy eszméletlenül sokat eszek, ezért a tányéromat jól megpakolta a tányéromat.

Teli hassal felmentem a szobámba és megnéztem a facebookomat. A lányok számtalan üzenetet küldtek, amire elkezdtem válaszolni. A beszélgetések éjfélig mentek, amikor fáradságra hivatkozva kiléptek a chatből. Én még nem voltam álmos, leültem a gurulós székemre és elgurultam az ablakomhoz. Számtalan estét töltöttem azzal, hogy az eget nézem legyen reggel vagy este. De ha választanom kellene, akkor a csillagos eget választanám. Az éles látásommal még szebb. A hold szép lassan kezd telítődni vagyis nemsokára telihold lesz és kénytelen leszek kiszökni otthonról átváltozni.

A reggelem a szokásos rutinnal kezdődik. Jól megreggelizek, felöltözök és elmegyek a fitness terembe, majd hazaindulok és elkészítem az ebédet. Megebédelek és elköszönök anyától, aki már a saját kis világában van. A doktornőhöz menve mint mindig próbálgattam a szaglásomat és a hallásomat. Az ugató kutyák elkezdenek ugatni, de amikor rájuk nézek meghunyászkodva lapulnak a földre.

Pont időben jöttem, mert az előttem lévő beteg most ment el. Bementem a nyugodt szobába, de most mintha valami más lenne. Nem éreztem olyan erősen a füstölő szagát, ezért a mostani szagok ellepték az érzékeny orromat. Valami volt a levegőben, de egyszerűen nem tudtam megmondani, hogy mi okozza.
-Á, ahogy látom pont időben! Szia, gyere beljebb és a szokás szerint feküdj le.
Udvariasan kezet fogtunk és a szokásos bizsergő, borzongó érzést éreztem. Lefeküdtem az ágyra, és próbáltam egyenletesen, nyugodtan lélegezni.
-Ez az szépen nyugodj meg. Meggyújtok néhány illatgyertyát rendben?
-Oké.
Hallom a gyufa súrlódását, a lángok eleven hangja betöltötte az elmém. A lágy almaillat betöltötte az orromat, végre ellazultam. Csing.... csing.
-Akkor most újra ugrunk az időben. Az el rablóid elraboltak, a képzeletbeli szemedet kinyitod. Hol vagy?
-Egy sötét szobában.
-Bántottak?
-Nem.
-Most mi történik?
-Bejött Bill a szobába.
-Folytasd!
-Szokottnál más felé veszi az irányt.
-Hova cipel?
-Egy másik laborba?
-Billen kívül van más is a laborban?
-Igen. Két fiatal asztalokhoz vannak kötözve és rángatóznak, és két lány is volt ott meg egy másik fiú a székekhez kötözték őket, és persze ott volt a doki is.
-Mit csinál veled Bill?
-Engem is egy székhez kötöz.
-És utána?
A szavak nehezen jönnek a számra, pánikba estem, de nem csak az emléktől, hanem azért mert erről nem szabadna beszélnem.
-Beszélgetnek.
-Miről?
-Neem neem emlékszem.
-Most mi történik?
-Én is megszólalok, ezért megütnek, majd egy injekciót adnak be nekünk. Kivétel a mellettem lévő férfinak.
-Férfi?Mindegy. Mi volt a szuriban?
-Vér.
-Mégis milyen vér?
Hirtelen minden emlék elárasztotta az elmém.

-Keresned kell egy boszorkányt, aki elküld a világomba. Értesítened kell a falkám és a tanácsot.

-De mégis hogy fogom felismerni?
-Amikor találkozol vele tudni fogod.

Egy erdőben vagyok egy kislány eltéved és sír az egyik fánál. Odamegyek hozzá. A közelében elkezdett bizseregni és rázni a levegő. Ez a lány egy ....

Ismét a laborban vagyok a harag eluralkodik rajtam. Eltépem a szíjakat és megölöm a doktort. Most már csak a másik férfi maradt. 

Amikor kimondta a nevemet a levegő megtelt elektromossággal, amitől elkezdet bizseregni a testem."

-Lana mégis milyen vért adtak be neked?

-Vérfarkas vért.
-Hooogy micsoda?
-Most már abba hagyhatja a varázslást doktornő.
Hirtelen kinyitottam a szememet és a boszorkányra néztem, aki dermedten ült a székében ölében a füzete, jobb kezében egy toll míg a másikban egy csengő volt.
-Mi? Mégis miről beszélsz Lana?
Vettem egy mély levegőt és kifújtam.
-Mindkettőnk idejét megspórolhatná, hogyha beismeri.
-Mégis honnan veszed, hogy én boszorkány vagyok. Nevetséges! Én egy orvos vagyok aki az elmével foglalkozik.
Lábamra támaszkodva néztem vele farkasszemet.
-Először nem is gondoltam volna, hogy pont ön egy közülük. De aztán össze raktam a dolgokat.
Megjátszott mosollyal dőlt hátra a fotelban, keresztbe rakta a lábát.
-És mégis mik ezek a dolgok?
-Először is a füstölők és az illatgyertyák. Az átlag emberek nem érzik a mágiát, de akiben egy kevéske természetfeletti van az könnyen észreveheti. Viszont a füstölő és a gyertyák nem feltűnők az -e féle dolgok elrejtésében. A másik dolog a csengő, az ember automatikusan megnyugszik és egyfajta transz állapotba kerül, a test automatikusan engedelmeskedik a parancsoknak, az ön esetében az alany feltűnés nélkül megmondja az igazat.Akik ezeknél a kezelésnél ébren vannak tehát tudják, hogy mit tesznek, de nem tudják megállítani azoknak könnyen beadható a hipnotizálás alkalmazása, ami ugyebár valójában egy varázslat a csengő segítségével.
A boszorkány felállt a székéből és elkezdet tapsolni.
-Nagyon jó! Még senki sem leplezett le. És te csak három napja jársz hozzám és máris rájöttél. Mond csak hogyan?
Fel keltem az ágyról és gyorsan odamentem hozzá, gyakorlatilag a fiatal szőke hajú nő fülébe súgtam.
-Vérfarkas vagyok.
Ő megdöbbenve hátrált a fotel mögé és remegő hanggal megszólalt.
-Lehetetlen, vérfarkasok nincsenek a mi világunkban csak...
-csak a pokolban, ami igaz is, jelenleg én vagyok az egyetlen vérfarkas a mi világunkban, de ha nem sietünk akkor nálam rosszabb lények is lesznek.
-Lehetetlen!
-Elmondom a történetem, de cserébe két dolgot kérnék és jobban teszed, hogy ha lemondod a mai pácienseidet, megvárom.
-Rendben.
Míg Margaret intézte a telefonhívásokat én addig összeszedtem a gondolataimat.
-Rendben kész vagyok, a szüleidet is felhívtam, hogy ma többet fogok foglalkozni veled és haza is viszlek. Kezdheted.
-Mint már tudod, betegen raboltak el. Az el rablóim arcát nem láttam. Egy földalatti bezárt szobában ébredtem ...
Mindent elmeséltem neki. Beszéltem a perverz Billről, az őrült doktorról, a kísérleti alanyokról és végül Kellanről. Margaret elszörnyedve bámult rám, majd lesajnálón végül egy kis undort is fel tudtam fedezni nála.
-És mégis mit akarsz tőlem mit tegyek? A történeted elég morbid és félelmetes, de ha segítenék is a varászerőm nem túl hatalmas, ha nagyobb varázslatot kell tennem erősítőket kell használnom, és már fogytán vagyok belőle.
-Kellan azt mondta, hogy visszaküldeni valakit sokkal egyszerűbb mint megidézni. Ezért biztos vagyok benne, hogy neked sikerülne.
-Mégis mire akarsz célozni, csak nem....
-Az első kérésem az lenne, hogy mesélj el mindent a pokolról és küldj oda.
-Ezt nem teheted! Még csak gyerek vagy!
-Már 18 vagyok és egy több ezer éves vérfarkasvezér tapasztalatait birtoklom. Már egyáltalán nem mondható el rólam, hogy gyerek vagyok.
-Jó rendben tegyük fel, hogy segítek és akkor mi lesz, hm? Azt hiszed, hogy tárt karokkal fognak várni egy esetleges háború miatt? Ezt te sem gondolhatod?!
-De ha bebizonyítom, hogy Kellan emlékei már az enyémek, akkor a tanácsnál megmutathatom őket. De ehhez nincs sok időm.
-Áhhh!! A fenébe! Igazad van! Ha tényleg sikerülnek a kísérletek, akkor a pokol majd a mi világunk kerül sor a pusztulásra. Már ma elkezdem az előkészületeket.
-Rendben és az meddig fog tartani?
-Nem tudom, először utána akarok nézni a másik világnak, aztán erősítőket kell szereznem. De mégis mi olyan sürgős?
-Hamarosan telihold lesz és nem akarok ebben a világban átváltozni, viszont hogyha a másik világba változnék át nem lenne feltűnő egy vérfarkas.
-Igazad van! Akkor induljunk én hazadoblak és elmegyek anyukámhoz.
Kimentünk a  rendelőből és beszálltunk a négyszemélyes autójába.
-Miért kell elmenned az anyukádhoz?
-Mikor kicsi voltam anyukám gyakran mesélt olyan történeteket amikben természetfeletti lények szerepeltek. Mikor már idősebb voltam megkérdeztem róla és ő elmondta a családi örökségemet. A pincénkben számos varázskönyv van elzárva, mondván csak végszükség esetén használható fel. Hát úgy gondolom itt az ideje kinyitni a lezárt pincét.

2015. szeptember 20., vasárnap

Katona szerelem 8

Nyolcadik fejezet

Lenyalta szájáról a rajta maradt alma levét és elkezdet mosolyogni.
-Ha nem húzod vissza az almát akkor én eszem meg.
Gyorsan visszahúztam és én is beleharaptam. Az alma íze bejárta az egész számat. Na milyen ízű? Édes vagy savanykás? Kásás vagy finom kemény? Édes és kemény. Nagyon finom! Kérsz belőle? Nem köszönöm nekem elég annyi, hogy láthatom, ahogy eszel.Már a felét megettem, ezért lassan haraptam a maradékba. Ízlelgettem, hagytam, hogy az alma aromájára koncentráljon minden érzékem. Omar a rácsok előtt törökülésben ült és nézte, hogy eszek.
-Mond csak nem vagy itt magányos? Nem hiányoznak a többiek?
-Nem vágyom arra, hogy foglyokat kínozzatok és alázzatok meg, csak azért, hogy ne legyek magányos. A magány nem mindig rossz.
Elmentem a vödrömhöz és a vaspoharammal merítettem egyet vele.
-Az országaink már nem állnak hadba, ezért nem is lesz több fogoly én csak arra gondoltam, hogy nem akarsz -e kimenni ebből a börtönből?
Hahaha! Még hogy nincs háború! Hahahahah! Hát ez iiiiszonyatosan vicces. Nem gondolod Kira? De. De ha már megemlítette a rabokat, kérdezd csak meg, hogy mi lett a többiekkel, akik itt voltak! Gyerünk kérdezd meg!
-Mi lett a többi fogollyal?
-Haza vittük őket,
-Vagyis hogyan öltétek meg őket?
Megbotránkozva rázta a fejét és rám nézet.
-Nem öltük meg őket! Haza vittük a rabokat.
Hahah nevetséges!
-Te is ott voltál?
-Mármint hol?
-Ott voltál amikor elvitték őket? Ott voltál amikor a határon kivitték őket?
-Neeem.
Hát nem meg mondtam?!
-Akkor halottak.
-Mi?! Nem ők nem ...
Hátat fordítva neki felálltam, de nem hagytam, hogy befejezze a mondatott, ezért szigorúan néztem rá, aztán elmentem a sarokba és elaludtam.

Omar

Felkeltem a földről és az ebédlő felé vettem az utam. A börtön ajtaját jól bezártam, nem akartam, hogy ismét megismétlődjenek a kínzások. Az utam során folyton a Démon szavai visszhangoztak a fejemben. "te is ott voltál? Ott voltál amikor elvitték őket? Ott voltál amikor a határon kivitték őket?... Akkor halottak". Talán igaza van. Nem! Jézusom dehogy! Feldúltam vettem egy tálcányi ételt és elkezdtem enni.
-Nos, mi a helyzet ó nemes börtönőr?
Próbáltam meghatározni, hogy mi is van a számba, de még mindig az alma ízét éreztem.
-Csak nem az ördög lánya csavarta el a fejed, te nagy mamlasz!
Egy hatalmas taslit kaptam a fejemre egy nagy óriástól.
-A fenébe is Dabir ezt mégis mi a jó fenéért csináltad?!
-Azért drága barátom, mert elátkoztak és még észre sem vetted, hogy itt ülök veled szembe és éppen a nemi életemet ecsetelem neked.
Döbben tekintettel néztem öreg barátomra.
-Micsoda! Akkor Fatima beadta a derekát! Gratula barátom. Na és milyen?
Dabir vöröslő fejjel adott a fejemre egy barackot.
-Te perverz kéjenc! Egyáltalán nem erről beszéltem. Mégis mi a fene bajod van! Amióta lekerültél a börtönrészre egyszerűen mint egy megszállott zombi lennél. Néha félelmetes vagy.
-Jó igazad van sajnálom, csak olyan furcsa az egész.
-Hát nem csodálom, végül is egy őrült gyilkológéppel vagy összezárva.
-Ja. Te figyelj! Mi lett a többi rabbal?
-Hogy hogy mi lett? Haza vittük őket.
-De te is ott voltál?
-Én személy szerint nem, de az országuk parancsnokával igen és mondta, hogy épségben hazaértek és most már a családjukkal vannak. De miért fontos ez?
-Nem fontos, csak úgy kérdeztem.
-Oké. Este elugrunk a bárba?
-Á, holnap korán akarok kelni.
Dabir furcsállva kezdet bámulni.
-Mégis mi a terved Omar?
-Hogy érted?
-Gondolom nem akarsz életed végéig a Démon őre lenni. Mi van az egyetemmel?
-Már beszéltem erről a bátyámmal, azt mondta, hogy most a legfontosabb az építkezés. Számomra sem gond, hogy ha halasztok néhány évet. A Démonról pedig nem hiszem, hogy két évnél tovább marad.
-Hogy hogy?
-Nos, bár nem vagyok régóta vele, de elég értelmesen viselkedett eddig.
-Ne szívass!
-De tényleg. Ezen is gondolkozom. Már egyáltalán nem őrjöng és egyszer sem próbált megölni.
-Mit tervezel Omar?
-Mi lenne, hogyha próbák elé állítanánk. És ha sikerül, terméseztessen szigorú őrizett alatt kivinnénk.
-Aha, persze ez egy nagyszerű ötlet! Mond csak Omar véletlenül egy pisztolyt sem akarsz neki adni töltényekkel?
-Tudom, hogy korai, de nem maradhat örökre a börtönbe. Ezért csak néha-néha tennék egy kis bakit.
-Halálvágyad van?
-Rendben akkor ehhez mit szólsz? Amikor tesztelem, akkor te a lépcsőről fogsz figyelni és ha valamivel is próbálkozna lelövöd.
-Békeszerződésben állunk a másik országgal. Nem ölhetem meg, az hadüzenet lenne.
-Nem golyóval te féleszű, altatóval.
-Rendben legyen. Most boldog vagy?
-Meglepő módon igen.

Dabirral még elbeszélgettünk és megegyeztünk, hogy holnap ebédnél elkezdjük az első tesztet. Észre sem vettem, hogy az idő milyen gyorsan telik, rohannom kellet a Démon ebédével és vízével.  A zárral bénáskodtam, de sikeresen bejutottam. A lépcsőfokokat kettesével vettem, és ügyeltem, hogy a vödör víz ne boruljon ki.
-Bocsi, hogy késtem. El sem hiszed, hogy milyen gyorsan telik az idő egy kis baráti beszélgetéssel.
Gyorsan lehúztam az elválasztó rácsot, beraktam a tálcát és a vödröt. Bezártam az ajtót és felhúztam a rácsot.
-Jó étvágyat.
Mosolyogva ültem le a rácsával szembe és figyeltem, ahogy nagy nehezen felkel és az ételért megy.
Az orrfacsaró ürülékszag hirtelen megcsapta az orromat.
-Mégis mi ilyen büdös?
Hátam mögötti cellába nézek, de az teljesen üres, a többivel együtt.
-Mióta te vagy az őröm, nem takarítottak nálam.
A fenébe tudtam, hogy valamit elfelejtettem.
-Ha megetted, akkor kitakarítok.
A fura főzeléket kanalazva furcsállva nézet rám.
-Ne zavartasd magad. Ennél már csak több lesz.
-Oké.
Felkeltem a földről és a lépcső melletti szekrényt kinyitottam.Találtam benne egy slagot és egy lapátot. A lapátot kivettem és beleraktam a talicskába. Lehúztam az elválasztórácsot és betoltam a talicskát. Lapátolás közben elkezdet könnyezni a szemem. Folyamatosan törölgettem a szemem. Lapátolás , szemtörlés, lapátolás szemtörlés. Addig csináltam ezt, amíg kész nem lettem.
-Na ezzel meg is volnánk most már csak ki kell találnom, hogy hová ürítsem a tartalmát.
Választ várva a Démonra néztem, aki önelégülten mosolygott.
-Hát nem mondták el neked újonc?
-Mégis mit?
-A cuccal teli talicskát fel kell vinni a lépcsőn.
-Hogy mi van?!
Ezt nem gondolhatják komolyan! Ez nem csak tíz lépcsőfok! De legalább a Démon jól szórakozik, ugyanis elképedésemet látva elkezdet kuncogni. Na jó a fenébe is, mit meg nem teszek! Elkezdtem a talicskát a lépcső felé tolni, mire odaértem, csak felnézni tudtam.
-Sok szerencsét Omar.
A nevemet lágyan ejtette ki amitől beleborzongtam. De mégis mihez kell szerencse? Elkezdtem felfelé tolni, de az egyik fokon megbotlottam és beletenyereltem az ürülékbe.
-Ó hogy a jó szagú ..... hát miért kell velem így kicseszni!!!!!!!
A Démon harsogó nevetésbe kezdett. Erőt véve magamon folytattam az utamat, mire kiértem bűzlöttem. Találtam nem messze egy árkot, ami tökéletes volt. Kiürítettem a talicskát és mentem vissza a börtönbe. A slagot a csapra raktam és lelocsoltam a talicskát meg a lapátot, mielőtt elzártam volna a Démon megszólalt.
-Nem felejtettél el valamit újonc?
-Mégis mit?
-Hát a börtön nem túl higiénikus, ideje megfürödnöm.
-Ó, persze.
Odamentem a cellájához és beadtam a slagot.
-Mi van mit nézel?
A Démon megdöbbent szemekkel bámult rám.
-Mégis miért adod be? Nem félsz hogy megöllek?
-Meg akarsz ölni?
-Nem terveztem.
-Hát akkor nem félek. Na tessék vedd el!
Elvette a slagot és letette a földre.
-Azt is nézni fogod, hogy levetkőzöm és megmosakszom?
-Csak szeretnéd!
-Akkor fordulj el.
Zavaromban elfordultam.


Kira

Hát ez óriási volt! Hahhahahahah! Héhéhé, jól láttam, hogy egy kicsi a hajára és az arcára is ment, hát ez eszméletlen volt! A nevetéstől kipotyogott egy kis falat. eddigi börtönlétemben egyszeresem  nevettem így.Mire visszajött addigra megettem az ebédemet. Most már jóllakottan vettem át a slagot, amit lettem a földre. Eddig is tudtam, hogy valami baja van, de most már biztosra tudom, hogy ő egy nagyon fura ember. Levettem a ruhámat és megnyitottam a slagot. A hideg víztől elkezdtem vacogni, de kibírtam és "tisztára" mostam magam, már amint lehet csak vízzel. Amint kész lettem elzártam a slagot és gyorsan felöltöztem a koszos, de száraz ruhámba.
-Kész vagyok.
Omar visszafordult és kihúzta a csövet, majd a helyére rakta. Kilöktem az üres tálcát a résen és a falhoz dőlve lefeküdtem.
-Kérsz valamit?
-Igen kérek! Egy puskát tölténnyel,  két pisztolyt négy tárral, kb hét dobókést, de megelégszem egyszerű késekkel is, ó és egy telefont kérek.
Omar megdöbbent arccal bámult rám, majd elkezdet nevetni, amitől furcsa borzongást éreztem.
-Neked aztán irtó jó a humorod. Hahaha!
A fal felé fordultam és elaludtam.  Álmomban a sulimból jöttem haza, hátamon a hátizsákom, kezemben meg egy díszzacskó. Izgatottan mentem haza.
-Megjöttem!
Lerúgtam a cipőimet és indultam a nappaliba.
De a nappaliból nem maradt semmi csap izzó törmelékek és hamu. Két test feküdt a szoba közepén, az ujjaikon aranygyűrű.
-Nem, ez nnneeemmm llllehhhhettt. Anya! Apa!
A koszba rogyva elkezdtem sírni.
-Kira.
Egy halk hang szólít. Megtöröltem a szemeimet és a szobám felé mentem. Onnan jött egy újabb hang. A szobám ajtajában érve megláttam az ágyamon ülő Tamást szülinapos csákóban.
-Tomi.
Remegő kezekkel nyúltam felé, ahogy ő is, de Tamás mögötti rész hirtelen esőtéttüllt és egy katona jelent meg egy fegyverrel egyenesen Tamásra célzott.
-Neeeeeeee!
Elsötétült minden. Hirtelen felülök és sírok a füleimet fogom, hogy megszüntessem a fegyver hangját. De nem segít. Sikítók, hintáztatom magam, de nem múlik a félelmem, a fájdalmam.

Omar

Már legalább egy órája alszik, most már nem a fal felé van az arca, hanem felém. Amit kitudtam venni a haja miatt egyszerűen ..... Nem tudom. A mellkasom elkezdet bizseregni ezért elkezdtem dörzsölni. A börtön ajtaja kinyílt és Dabir jött le a lépcsőn kezében egy pisztolyféleséggel.
-Na mizu börtönőr?
-Halkabban alszik!
-Ooké!
-Mi az a kezedben?
-Hihi ez az amit kértél egy altató pisztoly.
-Király meg van töltve?
-Persze, az egyik orvos megmutatta, hogy hogyan kell használni.
Furcsa hangot kezdtem hallani, meg akartam kérdezni Dabirtól, hogy ő is hallja de ő csak döbbent szemekkel nézet a cellára, én is odanéztem. A cellában a Démon hánykolódik és nyöszörög, amiből sikolyok lettek, be akartam menni, de Dabir megragadta a karomat és visszatartott. Láttam ahogy felébredt, de mintha még mindig az álma hatása alatt lenne. A lábán hintáztatta magát sírt és a fülét fogta. Elegem van! Oda KELL mennem hozzá! Megpróbáltam kirántani a kezemet Dabir markából de nem ment, ezért összeszorított kézzel állon vágtam. A meglazult kézből kitéptem magam és rohantam a cella ajtajához. Kinyitottam és mentem a síró lányhoz. Letérdeltem előtte és .... megálltam. Na és most? Bementem az oroszlán barlangjába és nem tudom, hogy mit csináljak. A fenébe is nem lehetek ennyire szerencsétlen?! Átöleltem a síró lányt és elkezdtem a fejétől a hátáig simogatni.
-Cssss-cssss. Nincs semmi baj. Már vége van. Senki nem fog bántani. Most már nem bánthat senki. Cssss. Jól van nyugodj meg.
A Démon elkezdett szép lassan lélegezni már nem rázkódott a sírástól és már a füleit sem fogta. Rám nézet a csodálatos kék szemeivel, ami még könnyes volt. Az egyik kezemmel letöröltem egy kósza könnycseppet. A Démon keze felém közelített.
-Miért?
-Úgy gondoltam, hogy te tudod erre a választ.
Már majdnem elérte az arcomat, amikor lövést hallottunk. A Démon ledermedt és összeesett. Az oldalából egy ampulla állt ki. Hirtelen mozdulattal kihúztam belőle és óvatosan lefektettem az alvó testét. Az ampullát fogva kimentem a cellából és bezártam. Indultam a kijárat felé. A lépcső tetejéről lenéztem Dabirra.
-Gyere!
Elindultam a folyosón. Dabir utánam szaladt.
-Mégis mi a fenét képzeltél magadról Omar?!
-Ezt én is kérdezhetném tőled Dabir!! Miért kellet lelőnöd?!
-Omar te nem tudhatod, hogy mire képes,de én igen.
-Jaj, ne kezd már megint!
-De igen Omar és ha kell újra elmondom. Ez a lány veszélyes, te nem láttad azt amit én. Több száz társunkat megölt, egy késsel legalább húsz katonával végzett és láttam puszta kézzel harcolni, egymaga törte ki az egyik izomagy nyakát! És te mégis bementél hozzá úgy hogy nem volt önmagánál. Őrült vagy!!!
-Mondj valami újat!
-Ezek után holnap mégis hogyan akarod letesztelni! Lefogadom, hogy még az igazi nevét sem tudod, vagy talán igen?
-Nem.
Lehajtott fejjel mentem tovább.
-Rendben, akkor legyen az, hogy ha megtudod a nevét, akkor rendben. Oké?
-Igen.
-Gyere hazaviszlek.
-De a ...
-Holnapig nem fog felkelni.
-Akkor menjünk haza.

2015. szeptember 14., hétfő

Nem vagyok korcs

Nem vagyok korcs

Az erdő közepén sétálok, talpam alatt a már elszáradt levelek zörögnek. Nem tudom, hogy hogy kerültem ide. Ez a hely nem ismerős. Miért is indultam útnak? Fáj a lábam és éhes vagyok. A csípős szél finom illatokat hozott. Követve az illatokat egy házhoz értem. Kéményén szürke füst szált ki, ablakai megvoltak világítva. Óvatosan közelebb mentem, de valaki kijött a házból egy puskát tartva a kezében. Annyira megijedtem, hogy gyorsan és hangosan egy közeli fa mögé bújtam. A fiú ezt meghallotta és felém közeledett. A fa tövébe minél kisebbre próbáltam összegömbölyödni, nehogy meglásson. A fiú puskája csövét felém irányította, mire én félelmembe elkezdtem nyüszíteni. Mancsaim alól kilesve vettem észre, hogy a cső már nem mutat felém és a fiú előttem guggol. Nagy kezét felém rakja, de én gyorsan felpattanok és hátraaraszolok. Mire ő guggolva felém közelít és ismét a kezét nyújtja felém, de most nem akar megérinteni. Lassan és óvatosan közelítem meg az orromat a tenyeréhez érintem. Nagyon finom illata van. Egyre közelebb és közelebb megyek hozzá. A fiú hirtelen felkap és bevisz a házba.
-Nem akarok menni!
Izgek mozgok, de ő erősen fog. A házba érve lenyugszom. Kellemesen világos van bent és meleg is van. Letett egy puha szőnyegre a kandalló közelébe, annyira kellemes volt, hogy összehúztam magam és elaludtam. Az otthonomról álmodtam. Éppen a három bátyámmal játszottam az odúnkba, amikor anya megjött az ebéddel. Apa még mindig nem jött vissza. A bátyáim kezdtek aggódni érte, én nem igazán hiszen ő a legerősebb. Anya gondterhelten kezdett el mosdatni. A testvéreimnek elegük volt a várakozásból ezért apa után eredtek. Anya próbálta megállítani őket, de nem sikerült. Összetörten ült mellém.
-Menj utánuk! 
Aggódva nézet rám.
-Ne aggódj itt fogok várni rátok! Rendben?
Anya megpuszilta homlokom és megígértem neki, hogy nem megyek el amíg vissza nem jönnek. De anya, a testvéreim és apa nem jöttek vissza.
Arra keltem, hogy valaki felemelt és egy gőzölgő víz felett lóbál, majd egyre közelebb és közelebb kerül.
-Neeeee nem akarom!
Ficánkolok ahogy csak tudok, de nem használ a meleg vízbe beletett. Valami furcsa folyadékot összedörzsöl, amiből fehér hab lesz és a bundámba dörzsöli. Miután már mindenhol habos lettem fog egy botot amiből víz jön ki és lelocsol. Miután készen lettem végre kivesz a vízből és egy anyaggal felitatja a vizet a bundámról. A fiú elővesz egy új, de száraz rongyot és belecsavar, majd visszavisz a tűzhöz. Itt megint elálmosodok.

Másnap egy hatalmas ágyban ébredek, mellettem a borostás fiú. Ő is elkezdett ébredezni. Megetetett és most ő ment fürdeni. Meleg ruhába felöltözött és egy bögre valamit kortyolgatott, én addig a lábánál aludtam. Nemsokkal később autó hangját hallom. A bejárati ajtó kinyílik én támadásra készen elkezdtem vicsorítani és morogni. Egy idős férfi és egy nő jött a házba. Nem igazán értem, hogy miért de a fiú rám szólt.
-Elég, hagyd abba!
Nem igazán értettem, hogy mit mond, de abbahagytam a morgást és az ölébe ugrottam vigasztalásként. A férfi mérges hanggal beszélt a fiúhoz. Érzetem, hogy milyen gyorsan dobbog a szíve. Pánikba estem és elkezdtem morogni a férfira. A nő csak ott  állt és nézet. Abbahagytam a morgást és kíváncsi tekintettel néztem a nőt. Leguggolt és előrerakta a kezét. Kíváncsian leugrottam a fiú öléből és lassan odamentem hozzá. Neki is finom illata volt. Hasonlít a virágokhoz. Szeretem a virágokat. Belenyomtam a fejemet a kezébe és dörgölőztem. A nő elkezdet kuncogni és vakargatni a fülem tövét.
-Óóó! Ott nagyon jó!

Eltelt egy év, már nem az erdőben élek, hanem a városban. Nick a gazdám minden nap elvisz sétálni, Eleinte a négylábú barátaim furcsállva  és irigyelve néztek. Hogy miért az nem tudom, talán a szép szürke bundám miatt vagy csak azért mert én nem vagyok pórázra kötve. Emlékszem egyszer a futtatón ahol a többi négylábú már szabadon futkározhat egyszer csak bekerítettek.
-Nézd már ezt a szőrpamacsot!
-Milyen rút!
-Tuti, hogy korcs.
Korcs mi az a korcs?
-Mégis mi az a korcs?
A kutyák elkezdtek nevetni rajtam.
-A korcs az amikor az egyik szülőd nem olyan mint a másik.
Nem értem az én anyám és apám ugyan az volt. És a testvéreim is azok voltak, na meg én is olyan vagyok. Nem vagyok korcs!
-Nem vagyok korcs! Anyám és apám ugyan abból a fajból valók!
-Akkor viszont az anyád félrelépet.
Az átkozott kutyát nevettek mire én nagyon, de nagyon mérges lettem. Ezek a kutyák sokkal nagyobbak nálam, de ez engem nem érdekel. Vicsorítva a nagy fekete kutyának ugrottam és a lábába haraptam. Össze-vissza ugrándozott vele együtt én is. Egy hang térített észhez.
-Lola elég! Hagyd abba!
Elengedtem a lábat amit szorongattam és Nick felé sétáltam. Az áldozatom sírva rohant gazdájához.
-Rossz farkas!
A hanglejtésén tudtam, hogy rosszat tettem, de én nem így gondoltam. Néhány kutya lapulva odajött hozzám.
-A gazdád azt mondta, hogy farkas?
-Te farkas vagy?
-Gyakran mondogatják, hogy farkas.
-Király, akkor te egy igazi nemesi vérvonalból származol.

Na és így lett, hogy én a "korcs", aki valójában egy tiszta vérű farkas lett a kutyafuttató királya.

Egy új világ vagy még sem? 7

7. fejezet

Az eső elkezdet cseperegni, majd zuhogni. Én csak hallgattam az ablakhoz koppanó esőt.  Kezeim az ölemben remegtek, de most nem az éhségtől, hanem az izgatottságtól. Már láttam a megállómat.
A busz megállt a kijelölt megállójához. Megvártam, hogy a többi utas leszálljon és csak azután keltem fel a helyemről és indultam el az ajtóhoz. Az ajtó előtt állva vettem egy mély levegőt, majd kifújtam. Kiléptem a szakadó esőbe, de nem zavart, éppen ellenkezőleg. Felnéztem az égre és hagytam, hogy az eső mossa az arcom, végre szabad vagyok. Elindultam az otthonom felé. Fél óra múlva már a kapunk előtt álltam és a házunkat néztem.
Előttem a ház bejárata volt, mellette egy hatalmas rész tele ablakokkal ami a nappaliba van, fényeket láttam. Kifújtam a benntartott levegőt és remegő kezekkel megnyomtam a csengőt. Mocorgást hallottam. Valaki felkelt a kanapéról és a bejárati ajtóhoz lépet. Egy mély hang szólalt meg a kapucsengőn.
-Ki az?
Apa hangja mély és élettelennek tűnt. Reszkető hanggal szóltam bele
-Éénn vvagyokk aazz aapaa.
-Ne merészeljen szórakozni velem!
A szememből könnyek folytak le, most már zokogva szóltam.
-Ééén vvagyokk az Lana! Aaapppa nnnyissd kkki aaazz ajjtóttt!
Szip-szip!
-Laa-naaa?
Az ablak előtti függöny megmozdult, de mire oda néztem már csak azt láttam, hogy a logó szövet visszaesik a helyére. A siető lépéseket hallottam. Az ajtó kivágódott és egy sovány, piros szemű nő rohant felém. A kapu ajtajába próbálta beleilleszteni a kulcsát, de remegő kezétől ez nehezen ment. Amint kattant a zár az ajtót kivágta és én a nő ölelésébe rogytam.  A fejemet a nyakába fúrtam és akkor rájöttem. Ez az édes illat, ami mindig álomba ringatott, aki mindig ott volt nekem.
-Aaannnyaa.
-Édesem, hát hazajöttél!
Felnéztem és apát láttam meg, aki a lépcsőn dermedten állt és minket nézet. Kinyújtottam felé a kezemet.
-Aappaa.
Könnyes szemekkel jött oda hozzánk élősszőr megfogta a kezem, majd szorosan átölelt. Egyikünk sem foglalkozott a szakadó esővel. Mindhárman eláztunk. Apa megdörzsölte anya hátát.
-Gyertek menjünk be.
Lassan bólogatunk és elindulunk a házba, miközbe fogom anya kezét.
-Éhes vagyok!
Apa mosolyogva, csillogó szemekkel bólogat.
-Van egy kis leves, megmelegítem és összedobok még valamit.
-Oké.
Anya erősen markolászta a kezemet. Elindultunk a lenti fürdőszobába.
-Nem kell velem lenned.
Suttogtam a fürdőszobába anyának.
-Ne hülyéskedj! Alig állsz a lábadon és úgy remegsz mint a nyárfalevél.
-Rendben. Segítesz levenni a bakancsokat?
Anya könnyes szemekkel bólogatott és leguggolt elém. Megtámaszkodtam a vállaiba. Lefogyott. Anya nagyon szeretett enni és ezért mindig kerek arca volt, de most eltűnt. A barna hajában fehér ősszálak voltak, mindig is utálta őket ezért mindig befestette, hogyha látott akár egyet is. A bakancsokat szépen egymás mellé rakta, hogy elfoglalja magát hogy ne legyen feltűnő, hogy a csontos lábamat bámulja, de én észrevettem.
-Nem kell kínoznod magad.
Anya megrázta a fejét és hátralépet. Elkezdtem kigombolni a szövetkabátomat, a végére érve a kabát egyszerűen lecsúszott rólam. Anya csak úgy kapkodta a levegőt. Kikerekedett szemekkel és elszörnyedt arccal bámult rám. Megfordultam és megláttam magam a tükörbe. Vöröses barna hajam most kormos volt és csomókba lógott. Arcom ijesztően csontos, a szemem alatt korom fekete karikák voltak, a szám kiszáradt és repedezett volt. A testem csak bőr és csont, fekete korom, kosz és olvadt vér borította. Iszonyat! A látványtól én is elsírtam magam. Szememet törölve néztem a kádra. Megnyitottam a tusolót  és anya segítségével beszálltam a kádba. Ő megmosta a lábamat és a hátamat , én meg a többi részt. Addig súroltuk a bőrömet, amíg piros nem lett.
-Megyek és hozok meleg ruhákat.
-Rendben.
Anya kiment a fürdőszobából és elindult a konyha felé. Én addig megtörülköztem.
-Ddráággámm, Llanna iiszonyatosan sovány, sok ételt készíts ki.
-Rendben.
-Hívtad már a rendőröket?
-Igen fél óra múlva itt lesznek.
-Drágám, jobb lesz ha egy orvost is hívsz.
-Ennyire komoly a helyzet?
Választ már nem hallottam. Anya felment a lépcsőn és bement a szobámba. Addig megszárítottam a hajamat. Két perc múlva már vissza is jött egy meleg hősszúujjú bordó pólóval és egy szürke mackónadrággal, persze fehérneműt is hozott. Most már szárazan és meleg ruhában léptem ki a fürdőből. Apa szépen megterített az ebédlőbe és a levest a mikróból éppen most vette ki. Lettet az asztalra és rám nézett. Szemei elkerekedtek és döbbenten jött felém.
-Kicsim, jól vagy?!
Halványan elmosolyodtam és leültem a megterített asztalhoz. Apa letette elém a tányér levest, amit azonnal habzsolni kezdtem. Már éppen szóltak volna rám, amikor csengette. Apa éppen indult, hogy megkérdezze, ki az, de én már tudtam. Elment beengedni őket és ekkor megcsapott a külvilág szagai. Két férfi állt a kapuba, a parfümjük túl erős még így is érzem az izzadság szagukat. A két rendőr megállt az előszobánál, ami egybe van a nappalival és ha onnan keresztbe néznek rálátnak az ebédlőre és a hozzá tartozó nyitott konyhára. Ők is megdöbbenve nézték a csont sovány testemet. Nem zavartattam magam az éhségem még mindig kínzott, ezért folytattam a leves elpusztítását. A két férfi helyet foglalt a velem szembeni két székre és nézték, hogy eszem.
-Heló a nevem Dylan Ford, ő pedig a társam Hank Taylor.
Hank biccentett aztán folytatta tovább a bámulásomat.
-Szeretnénk feltenni neked néhány kérdést rendben?
Letöröltem az államon végigfolyó leves cseppet.
-Felőlem.
-Rendben akkor először is eltudod mondani az adataidat, neved, születési időd stb.
Rájuk sem nézte mondtam el, csak ettem a levesemet és kértem még.
-Lana White a nevem. 1999. június 6-án születtem. Édes anyám Ann Malone, apukámat meg Robbert  White-nak hívják. Tonbidgi iskolába járok, van még egy évem. Gyerekkoromban az egészségügyi gondjaim miatt magántanuló voltam. Ennyi elég lesz? Apa kaphatom a másodikat?
-Persze kicsim máris hozom.
-Igen ennyi elég magadról, most eltudnád mesélni, hogy mi történt?
Megtöröltem a számat és a szemükbe néztem.
-Az orvostól hazajövet egy autó megállt mellettem és két férfi szált ki belőle. A fejükön maszk volt. Próbáltam menekülni, de túl tapasztaltak voltak és én túl gyenge a betegségem miatt, nem mintha le tudtam volna győzni őket. Elkábítottak és elvittek....
-Ennyi? Ennyire emlékszel?
Hank rendőr hitetlenkedve nézet rám. Dylan csak lesajnálón.
-Képtelenség, hogy csak ennyire emlékez! Azt tudod, hogy kik raboltak el és hogy miért?
Nem mondhatom el az igazat mert a végén bezáratnak vagy rosszabb.
-Pedig csak ennyire emlékszem. Nem tudom, hogy kik voltak és hogy miért raboltak el.
Szorongva vettem a kezembe az apa által készített szendvicsek egyikét és elkezdtem újra enni.
-És mond csak arra emlékszel, hogy hol voltál?
-Nem.
-Akkor mégis, hogy kerültél ide?!
Hank idegesen felállt és elkezdet járkálni a nappaliba.
-Nem igazán emlékszem, csak arra, hogy egy idegen kabát van rajtam és egy bakancs. Aztán véletlenül meghallottam két kamionos beszélgetését és szerencsémre az egyik pont Tonbridge volt az úti célja.
-Tehát felcsempészted magad egy kamionra, ami egészen idáig hozott?!
Most már Dylan rendőr is hitetlenkedve nézet rám.
-Valójában nem. A kamion csak Dartfordig vitt, ugyanis túl hamar szálltam le.Utána elkezdtem kéregetni, szerencsémre egy idős hölgy kisegített így tömegközlekedéssel hazajutottam.
Anya döbbenten ült le mellém az asztalhoz remegő kezét az asztalra tette, de meglátta, hogy nézem ezért a lábához rakta.
-Ühm, persze és ezt mi higgyük is el! Még a szeme sem mutat semmilyen érzést, tuti, hogy hazudik!
-Hank!
-A fenébe is Dylan a kis hölgy két hónapra eltűnik és egy ilyen abszurd történettel áll elő.
-Na de uram! A lányomat éheztették és véresen, kormosan és koszosan tért haza, ha még egyszer így beszél róla nem csak, hogy elküldöm a házamból, de panaszt is teszek.
-Igaza van a férjemnek, kérem viselkedjen!
Én csak döbbent szemmel nézek a kiborult rendőrre. Két hónap. Két hónapig voltam elzárva. Két hónapig kísérleteztek rajtam. A szendvicset tartó kezem elkezdet remegni és kieset a kezemből. A koppanásra mindenki engem nézet.
-Azt mondta, hogy két hónap?
Valami hideg folyt le a az arcom mindkét oldalán.
-Óh drágám!
Anya megtörve sírva borult vállamra és mindkettőnket rázott zokogásunk. Fogtam anyám szorosan ölelő karját, simogatással próbáltam csillapítani bánatát, de nem ment. Apa fejem tetejét simogatta, de keze erősen remegett, ő is engedett szomorúságán. A két rendőr most már csak sajnálkozva néztek egymásra és indulásra készen állva indultak el a bejárati ajtóhoz. Halkan elköszöntek és megígérték, hogy telefonon értesíteni fognak. Sírtunk még pár percig, de kapucsengőnk megszakította. Apa elindult és beengedte a házi orvosomat, aki könnyes szemmel, de mosolyogva nézet rám.
-Hát élsz te elveszett gyermek?
-Üdvözlöm doktornő, rég volt már.
Remegő kezeivel letörölte kóborló könnyeit.
-Hol vizsgálhatlak meg Lana?
-Menjünk a szobámba.
Megpusziltam anya fejét és megköszöntem a vacsorámat. Felmentem nagy nehezen a lépcsőn a doktornővel és bementünk a szobámba. Semmi sem változott. A falam kellemes levendula színű egy két helyen bátorító idézet és a barátokról csoportos képek, díszelegtek. Az ágyam érintetlenül bevetve rajta a kedven plüsseim fekszenek. Az ágy melletti íróasztalomon szép rend van csak a laptop ami poros rajta. Kopognak a körmeim a lakkozott parkettán, míg az ágyamra nem ülök.
-Hát ez a szoba nem sokban különbözik, amikor még kicsi voltál.
-Ez inkább egy tini szobája mint egy gyereké.
Egymásra mosolyogtunk, de ez a mosoly inkább szomorú volt.
-Na jó akkor vedd le a pólód és állj fel!
Letette a nehéz orvosi táskáját és elkezdett abban kotorászni. Én addig levettem a nagy pólómat és elé álltam kihúzott háttal. A fonendoszkópot kivéve nézett rám. A szemei elkerekedtek döbbenetében.
-Édes istenem! Ez borzalmas! Mégis hogy élhetted ezt túl?!
Nem válaszoltam, hisz nincs mire, végül is az igazságot nem mondhatom el nekik. Összeszedte magát a doktornő és fonendoszkóppal meghallgatta amit kell. A hallgatózás után megnyomkodta hasam, oldalam. Kinyitottam a torkom, hogy ha kérte. Néhány gyakorlatot is végeztem, de nehezen ment az éhség érzetem miatt.
-Mond csak ma mégis mit ettél?
-Az állomáson kaptam két szendvicset és egy kalácsot, itthon pedig két tál levest és öt szemdvicset ettem.
-Még mindig éhes vagy?
-Most már nem annyira, de érzem hogy nemsokára megint éhes leszek.
-Értem. Most egy kis vért fogok venni tőled rendben?
-Ooké.
Mély levegőt veszek majd kifújom, aztán megismétlem. Leülök és  előrenyújtom a bal karomat.Várjunk ha most vért vesz akkor rá fognak jönni, hogy már nem vagyok ember! Ezt nem ....
ha orvosnál vagy ügyelj arra, hogy még véletlenül se kezd meg az átalakulást mert akkor megjelenik a véredben a varkas gének. De ha csak emberi formában akkor csak egy hétköznapi embervért találnak. Oké érthető. Szépen meg kell nyugodnom.
-Csak nem ideges vagy drágám?
-Már rég nem vettek tőlem vért és tudja, hogy sosem szerettem a tűket.
Elkezdte letisztítani a belső könyökhajlatomat.
-Doktornő mégis mit gondol az állapotomról?
Felrakta a szorított és összerakta az injekciót.
-Nos mivel én gyerekorvos vagyok és tisztában vagyok az egykori állapotoddal, így őszintén mondva csoda, hogy élsz. Még egy átlagos ember sem élné túl ilyen soványan, de neked sikerült, pedig sose voltán úgy igazán egészséges. Úgy hogy csak annyit mondok te egy csoda vagy. De ennek ellenére el kell menned egy kórházba, hogy alaposan kivizsgáljanak, mert lehetnek belsőszervi gondjaid. A tapasztalatomat és a véred adatait beküldöm a közeli kórházba a sürgős esetekhez. Szerintem már holnap be kéne mennetek.
A beszélgetésünk során már el is végezte a vérvételt.
-Mond csak hogy állsz a menzesszeddel?
-Fogalmam sincs.
Erre nem is gondoltam. Két hónapig fogságba voltam vagyis kétszer megkellet volna jönnie, de nem emlékszem rá.
-Rendben. Akkor holnap menj el a kórházba, a nőgyógyászhoz is beiratlak. Rendben?
Nem volt erőm csak egy biccentésre, hirtelen fáradt lettem. A doktornő látva a lecsukódó szemeimet, összerakta a felszerelését és az ajtóhoz ment.
-Most csak aludj és pihenj, nem kell kikísérned.
A hangját már csak halkan hallottam, a látásom is elhomályosodott. Az ágyra dőlve elaludtam.
Görcsöl a hasam és valami hideget érzek a lábamon. Láztól rángatózva nézek a kinyíló vajajtóra. Bill léped a cellámba és közeledett.
-Cö-cö. Most nézd meg összepiszkítottad az ágyadat!
-Hagyjad nem tehet róla!
Az ajtóban a doktor állt és egy irattartó táblát kezdte nézegetni.
-Na akkor kapd fel és vidd a laborba!
Bill összecsomagolt a nedves takaróval és elvitt a laborba. Betette egy vízzel teli kádba. A fejem hátrahanyatlott és a felettem lévő lámpát kezdtem bámulni, amíg el nem vesztettem az eszméletemet.

A falnak vagyok láncolva. Bokáim, csuklóim és a nyakam nagyon fáj, de ahhoz nem elégé, hogy hangot adjak. Szemközti oldalt egy lány feküdt és a láztól hánykolódott. Vérszagot éreztem. A lány hol felsikoltott, hol nem. Mégis mire készülnek?


Másnap amikor felébredtem, kellemes illatot éreztem. Kicsorgó nyálamat törölgetve mentem le egyenesen az ebédlőbe. Az asztal már meg volt terítve. Rántotta, palacsinta, friss gyümölcsök és különféle felvágott. Egy jó reggeltett elmormolva leültem és nekiálltam falatozni. Először a felvágottat ettem meg, majd a tojást és utána a palacsintát végül desszertnek a gyümölcsöket. Amikor készen lettem hátradőltem és a pocakomat simogattam. Apa kijött a fürdőből és döbbent szemekkel nézet az asztalra majd rám.

-Jó reggelt! Ejha! Csak fél órára mentem a fürdőbe és te a hármónk adagját megetted!
Mi! Ez nem csak nekem volt csinálva?!
-Bocsi apu! Úú a fenébe nem is gondoltam, hogy ez hármónké. Één csak elkezdtem enni és akkor minden eltűnt, tényleg nagyon sajnálom.
-Hahahaha, jaj, nem baj legalább hamarabb pufi leszel nem pedig csontos. De akkor mostantól hat főre főzök.
-Rendben.
Apa nekikezdett még két adat ételnek. Gyorsan becsomagolta az egyik adagot megpuszilta a fejem búbját és rohant az iskolába.
-Majd jövök.
-Legyen szép napod!
 Mire megittam két pohár hideg narancslevet fél kilenc lett. Ideje felébreszteni anyát. Felkeltem az asztaltól és a fürdőszoba melleti ajtót kinyitottam. A szobába koromsötét volt, de az éjjellátómnak köszönhetően tökéletesen láttam anyáék ágyát és rajta egy hatalmas takarógubót. Mindig is szórakoztató látványt nyújt, ahogy anya alszik. Mindig is kíváncsi voltam, hogy hogyan kap levegőt. Ördögi mosollyal lassan felé sétáltam és ráfeküdtem a takarókupacra.
-Mégis mióta van nekünk kutyánk?
-Tegnap érkezett vaúú.
Mindketten elröhögtük magunkat és kisétáltunk a konyhába.
-Jaj ne, fény annyira éget! Elolvadok! Inkább vissza megyek a kellemes sötétbe.
-Ne merészeld el kell mennünk a kórházba.
Anya megtörölte álmos szemeit és azonnal nekikezdett a reggelinek. Én addig öntöttem neki egy kis narancs levet, mire ő az ölébe húzott.
-Anya így nem tudsz enni!
-De tudok. Főleg, hogy nem foglalsz sok helyet.
Reggeli után felöltöztünk. Én egy farmert vettem fel ami lógott rajtam ezért egy nagyon régi övemmel kellet megtartanom, egy szürke pólót vettem fel amin egy bögre volt amin a kérsz felirat volt és mivel az összhang eléggé lehangoló volt ezért egy fekete kapucnis pulcsit vettem fölé.

A kórházba menet mindvégig rajtam volt a kapucni, csak az orvosnál vettem le, aki élőszőr aszt hitte, hogy anorexiás vagyok, mire megmagyaráztuk, hogy elrabolta. Csináltak röntgent ami szerint semmi bajom és a vérvételi eredmény is jó csak ugyebár túlságosan is alultáplált vagyok. A doki hízókúrát parancsolt. A kórházból hazajövet elmentünk vásárolni és a legzsírosabb, szénhidráttal teli dolgokat vettünk. Sőt még elmentünk egy gyorskajáldába, ahol 10 hamburgert kértem 4 sültkruplival 3 almás pitét és 4 fagyit 8 liter kólával. Fél órát kellet várnunk hogy csak az én kajám kész legyen, de megérte. Hazaérve már neki is estünk. Anya csak négy burgert evett, mivel ő is lefogyott én meg a tízet majszoltam. Az asztal tele volt kajás dobozokkal és amikor apa hazajött tátott majd röhögő szájjal ült le hozzánk.
-Kérsz egy kis burgert drágám? Én már nem bírom!
-Persze!
Apa éppen a megmaradt két burgerem felé nyúlt mire játékosan rácsaptam a kezére.
-Héé! Az az én kajám! Anya oldaláról lopj.
Anya oldalán volt két borító egy fagyi, két pite és két szendvics, természetesen ez apa része. Az én oldalamon két burger, 2 liter kóla és egy fagyi volt. A hasam elkezdet korogni így apával együtt kezdtem enni.

A mindennapjaim így teltek. Apa reggelire és vacsorára hizlaló kajákat készített, anyával pedig ebédet. Elég hamar visszanyertem az alakom, mivel az éhségem nem csillapodott rábeszéltem anyáékat, hogy engedjenek kondiba menni és önvédelmi edzésekre, amit ők is javasoltak. A barátaimmal nem tartottam a kapcsolatot, néhányan felhívtak, de csak rövid válaszokban beszélgettem velük.Mire megértették a célzásaimat és nem hívtak. Kaptunk egy levelet a bíróságtól, hogy menjünk el, ismételjem meg a vallomásomat és az állam kirendel valakit mellém aki foglalkozni fog a lelki egészségemmel. 

2015. szeptember 10., csütörtök

Fakó és színek

Fakó és színek

Az életem eléggé unalmas, reggel felkelek utána iskolába megyek majd hazamegyek tanulni és végül alszok. Silány és színtelen az efféle élet. Ezért elhatároztam, hogy ma tenni fogok valamit. Tanulás után elmentem sétálni a boltok között. Mindenhol egyforma emberek sétáltak a boltokban. Legyenek szerelmes párok vagy csak egy baráti társaság nekem még így is egyformáknak tűnnek. Már azon voltam, hogy inkább megfordulok és haza megyek amikor finom péksütemény illat csapta meg az orromat. Egy aranyos kis cukrászda bújt meg a ruhaboltokkal tömött utcába. Nem is tudom, hogy miért, de bementem az otthonos boltba. A fiatal eladó kedvesen rám mosolygott.
-Üdvözlöm, segíthetek valamibe?
-Öhm, igen!
Körbenéztem a kis hűtőben, de mindegyik olyan volt, amit nem szeretek. Őszintén nem is értem, hogy miért jöttem be, mert nem szeretem az édes dolgokat.
-Esetleg van olyan ami nem édes?
A nő döbbent szemekkel nézet rám.
-Hát mivel ez egy cukrászda és a sütik édességnek számítanak, így nem hiszem hogy tudok segíteni.
-Értem.
Zavaromban a pólóm alját szorongattam, de ekkor megjelent egy idős hölgy.
-Niki meghoztam a süteményeket. Óh, jó napot segíthetünk valamiben?
-Dóra, a hölgy egy nem édes süteményt kereset, de tudtommal mi nem árulunk ilyet.
A Dóra nevű hölgy végignézet rajtam.
-          Kesernyés vagy savanyú süteményt keres?
-          Kesernyés.
-          Várj egy percet, addig ülj le!
Leültem az egyik asztalhoz és vártam. Pár perc múlva egy szelet tortával jött vissza Dóra. Leült velem szemben és elém rakta a süteményt.
-          Étcsoki a piskóta, de a teteje fahéjjal van megszórva …
Amíg mesélt addig én egy villával beleettem. A tortában olvadt fahéjas csoki volt, ami olvadóssá tette a száraz piskótáját.
-          Isteni!
-          Igazán?! Valójában ez egy kísérleti recept, őrülök, hogy ízlik.
Az ízek egyszerűen kiszínezték a világot. Mintha eddig egy sötét dobozba lettem volna zárva és hirtelen megjelent volna rajta egy jókora lyuk, amin keresztül kellemes fényárad, és én éheztem erre a fényre.
A kis cukrászdának kellemes hangulata volt. Az ablakon kinézve láttam a boldog szerelmes párokat és a viháncoló, pletykálkodó tinédzsereket. Minden olyan színes és intenzív lett. Csodálatos!
-Köszönöm.
Az eladólány furcsállva nézet rám, de Dóra csak megfogta a kezem és mélyen a szemembe nézet.
-Nagyon szívesen.
Kifizettem a süteményt és már készültem elmenni, amikor Dóra hangja állított meg.
-Viszlát legközelebb!
A kilincsen tartva a kezem hátrafordultam és rámosolyogtam. A haza felé tartó utamat mosolyogva és álmélkodva tettem meg.
Ha úgy érzed az életed túl monoton és már nem vagy boldog, csak menj el sétálni keres új helyeket, új élményeket és máris boldog leszel.

2015. szeptember 5., szombat

Katona szerelem 7

Hetedik fejezet

Sziasztok ez a rész kisebb nagyobb káromkodások szerepelnek.  A dőlt vörös betűs részek Kira sötét gondolatai, a rendes dőltek meg Kira józan esze. Jó olvasást és köszönöm, hogy meglátogattad a blogom :)

Omar

Az ágyamban hánykolódtam, mindig a Démon szemeit látom magam előtt. Egyik percben dühös és vérszomjas tekintettel bámul rám, a másik pillanatban pedig könyörögve néz. Megőrülök, egyszerűen nem bírom tovább. Elmentem futni, majd az edzőteremben kötöttem ki. Másnap reggel az egyik katona ébresztett a terem padlóján.

Kira
A nyugtatónak kezd elmúlni a hatása. Megint elkezdek zörögni. De most nem hallottam az öreg megnyugtató hangját, ettől csak még jobban ideges lettem. Nananananaaana. Nananananaaanaa. Már megint ez a hang, megőrjít. Teljes erőmet bevetve a falnak löktem a fejemet, így már beláttam az egész börtönt. Sehol senki. Egyedül vagyok. Mindenkit megöltek! Hehehe! És nem sokára te leszel a következő . Hmhmhm!
Elhallgass! Nem haltak meg! És ezt te honnan tudod, drága Kiira? Onnan, hogy mondta az öreg!  Mondta az öreg! Mit is ...?
"Bocsáss meg, kérlek bocsáss meg! Minden az én hibám! Én tettelek ilyenné! Ha akkor, ha akkor vigyáztam volna az öcsédre vagy jobban kézben tartottam volna  dolgokat, még mindig élne! Szip-szip! Omar, az a jóképű katona azt mondta, hogy ma visszafognak vinni az országunkba, de, de téged nem engednek el még két évig. Tudom, hogy nehéz, de kérlek vissza kell térned emberi mivoltodhoz! Kérlek! ..... Bocsáss meg! Elmegyek a családod sírjához, mindig el fogok menni hozzájuk, amíg vissza nem térsz. .... Tudod csak abban tudok reménykedni, hogy egyszer talán amikor már meghaltam megbocsátasz nekem."
Itt hagytak! Ismét! Csend! A családod és a barátaid, mind egytől egyik elhagyott. Nem igaz, ők mind meghaltak! Igazán? És mégis kinek a műve ez?! Itt vagy a családod gyilkosainál és te csak itt ülsz és várod az el nem jövő halálodat?!  Nem fogok ártatlanokat megölni! Hahaha mert a csatatéren nem öltél ártatlanokat? Hazugság lenne, hogy amikor a harcoltál és az áldozataid ártatlan vére mosta orcád, sápadt kezed? Tudom, hogy élvezted. És biztos vagyok, hogy a ketreced előtt álló két őr vérében élvezettel fürdenél. Hahaha! Gyerünk menj szabadulj ki és ölj meg mindenkit! Nem, nem nem! Nem fogok ölni! Akkor továbbra is hagyni fogod, hogy megverjenek!? Most, hogy nincsenek rabok csak te, nincs kivel játszadozniuk. Nézd csak az egyik pont most tér be hozzád!
Az ördögi hang elhallgatott és így a börtönöm bejáratára tudtam koncentrálni, amin az egyik őr éppen most lépet be. A másik őr a cella ajtajához lépett háttal. 
-Hát te lennél a drága Démon, aki több száz emberünket megölt. De mivel te csak egy lány vagy lefogadom, hogy már rég volt testi örömben részed.
Közelebb jött megfogta az államat és maga felé fordította. Kisöpörte a hajamat az arcomból. 
-Ó, nem is rossz, sőt! Igazán élvezni fogom az együttlétet.
Közelebb hajolt hozzám és megcsókolt. Undorító íze volt . Próbáltam elfordulni vagy megharapni, de még hatott az érzéstelenítő, így mindenem tiszta zsibbadt. Ha nem igyekszem ez a rohadék meg fog erőszakolni. Abba hagyta a csókolózást, megfogta a két bokámat és kihúzta alólam, a fejemet bevertem a talajban, de ezt a férfit nem érdekelte.

Omar

Izomlázam van, de még mindig nem tudtam elfelejteni a vad Szörnyeteget. Éppen Dabir-ral ülök a teraszán és kávét iszogatunk. A nap már felkelt és ismét látom a csodás kék eget, ami egy bizonyos valakire emlékeztet.
-Mi van veled Omar! Hajnalban láttak téged futni, majd reggel az edzőterem padlójáról kapartak fel. Még a háború miatt sem edzettél ennyit. Úgy hogy áruld el a te barátodnak!
-Fogalmam sincs, hogy mi a bajom. Tegnap láttam a Halál angyalát és azt  is láttam, ahogy őrjöng és beadják neki a nyugtatót. Azóta az a jelenet játszódik le a fejemben újra és újra. Amikor a két őr leteperte láttam az arcát és szemét. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ő az aki több száz bajtársunkat megölt.
-Az tény, hogy természetfölötti szépség. Bár én szerintem Fatima sokkal szebb, de mindegy is. Ha nem tudod kiverni a fejedből akkor gyere látogassuk meg. Mostanra már biztosan elszállították a rabokat. Na gyere!
Kivette a csészét a kezemből lerakta a lépcsőre és felrángatott. Elindultunk a terepjáromhoz. Dabir vezetett, mondván én olyan vagyok most mint egy zselatin, össze vissza dülöngélek és remegek, de csoda, hogy nem esek pofára. 10 perc alatt már ott is vagyunk. Idegesen szorítottam ökölbe a kezemet és Dabir-ral együtt indultunk a börtönhöz vezető ajtóhoz. Mégis mi a fene bajom van?! Soha, ... soha a büdös életben nem izgultam ennyire, főleg nem egy lány miatt. Várjunk ... mi! Egyáltalán nem az angyal miatt izgulok. Nem és nem. Lementünk a lépcsőn és megdöbbentett, amit láttam. Az egyik őr a cellája ajtaja előtt állt és minket nézet kikerekedett szemekkel. Automatikusan a másik őrt kezdtem el keresni, aki a Démon kezét felfeszítette és tartotta. A Démon lábai terpeszben fekszik a durva kövön és azok között a férfi éppen a szabad kezével babrálta az övét. Éktelen haragra gerjedtem.
-Hé, te! Mégis mi a francot csinálsz a rabbal! Takarodj onnan!
Az őr kiguvadt szemekkel nézet rám.

Kira

A perverz rohadék két katonát bámult. A kezeimet szorító keze szinte alig szorított. Kirántottam a kezemet és a hátára löktem. A láncomat fogva a nyakához szorítottam, aki erre elkezdte szorongatni a láncokat. Az egyik katona berontott és leguggolt elénk.
-Angyal nyugodj meg! Nem fog senki bántani. Enged el az őrt és én kiviszem innen. Ne öld meg!
Az áldozatom feje már kezd lilulni. Ez az gyerünk kislány, csak még egy kicsit és a rohadék a pokolban fog főni!
-Angyal figyelj rám! Hallod?! Néz rám!
Ránéztem a férfira, általában ennyi elég, hogy eliszkoljanak. De ő ... nem mozdult! Nem mozdul!
-Enged el a rabot. Megígérem, hogy elviszem innen és soha többé még egy ehhez hasonló dolog sem fog megtörténni veled, és ... elhozom neked a nyakláncod. Elfogom hozni a láncodat!
A nyakláncomat? Hahahah. Mind ezt mondja, mind hazudik! Öld meg az őrt és utána jöhet ő. Vagy tán hiszel neki? Mintha már egy katona ígért volna neked valamit. És mi lett belőle? Semmi! Az ég világon semmi! Mégis mit veszíthetek?
-Szart sem ér az ígéreted!
-Tessék mit mondtál?
-Szart sem ér az ígéretetek!
-Akkor megesküszöm az életemre!
-Nem kell a kibaszott életed! 
Ó, de én tudok egy jobbat...
-A lelked! Esküdj a lelkedre! Ha nem teljesíted az ígéretedet a lelked az enyém lesz, ami szörnyűbb lesz mint a halálod!
-Rendben a lelkemre esküszöm, hogy nem esik többé bántódásod és holnap elfogom hozni a nyakláncod.
Lemásztam a vonagló őrről és a falhoz dőltem. Elégedetten néztem a köhögő őrre, majd a férfira aki képes volt erőszak nélkül bejönni a cellámba.
-Akkor holnap találkozunk ...
-Omar. A nevem Omar.
-Omar
Egy biccentéssel elintéztem, aztán lehajtott fejjel elaludtam.

Omar

A még torkát szorongató őr grabancát megfogtam és kirángattam a cellából. A cella ajtóban várakozó őr és Dabir meredten néztek rám.
-Jól zárja be az ajtót! És te soha többé, még a közelébe sem mehetsz ennek a cellához.
Ledobtam a földre az őrt és nem nézve barátomra elindultam a bátyám irodájába felé. Ha mázlim van még bent van. Nem foglalkozom Dabir kiáltozásaira csak a bátyámmal akarok beszélni. Mikor megérkeztem az ajtajához nem kopogtam csak egyszerűen benyitottam.
-Omar, mégis mit képzelsz, hogy így benyitsz és ha van valaki bent ?!
Felháborodott testvérem az arcomat látva megdöbbenve nézett rám.
-Mi történt?
-Most jövök a fogdából és ....
-Már megint mit csinált az az átokfajzat.
-Az egyik őr kishillyán megerőszakolta! És ti még csodálkoztok, hogy miért ilyen! A francba Cemal, te vagy itt a vezető tudnod kellet volna, hogy mit tesznek a foglyokkal és most csak ő van itt!
Mindketten ökölbe szorított kézzel bámultuk egymást.
-Igazad van. Mostantól sokkal jobban fogok figyelni. Ez minden öcsém?
-Ami azt illeti nem .... már jó ideje itt van és ahogy tudom mindig őrjöng a nyaklánca miatt.
-Mire akarsz kilyukadni? 
-Arra, hogy adjuk vissza neki a nyakláncát.
-Tudod már én is gondolkodtam ezen, de ha visszaadjuk neki ki tudja, hogy mennyire lesz őrült, az is lehet, hogy ha odaadjuk neki, mindenkit megöl azzal a lánccal.
-Vagy az is lehet, hogy abbahagyja az őrjöngést és normális emberi lényként fog viselkedni.
Cemal leült a székébe és elkezdet gondolkozni.
-Tudod mit?! Van egy ötletem! Odaadom neked a nyakláncot  és odaadhatod neki, de attól kezdve te ügyelsz rá, a te hatásköröd lesz vigyázni és figyelni a Démont. Megegyeztünk?
Habozva, de megfogtam Celam kinyújtott kezét és megráztam.
-Rendben. 
-De had kérdezzek tőled valami. Mégis miért most? Miért avatkozol bele?
-Inkább kérdez valami olyat amire én is tudom a választ.
Megfordultam és kimentem az irodából, innom kell valami erőset.

Két óra múlva Dabir talált rám a kocsma egyik eldugott boxában. Rendelt még két sört, majd megvárta azokat, addig egyikünk sem szólalt meg. Belekortyolt a sörébe és rám nézet. 
-Elárulod, hogy mi a bajod? Hajnaltól kifulladásig edzettél, mondván hogy nem tudod kitörölni a fejedből a Démont és amikor újra meglátod forró fejjel bemész a cellájába és elkezdesz higgadt hangon alkudozni vele. Tehát még egyszer megkérdezem, mi a fészkes bajod van neked?!
A korsómat bámulom, nem tudok a szemébe nézni.
-Nem tudom, egyszerűen csak nem tudom. Amit a börtönben láttunk, egyszerűen embertelen volt. Nem vagyunk kanos állatok, hanem civilizált férfiak. Te is ezt tetted volna a helyemben.
-Nem, én kirángattam volna az őrt lefokoztam volna vagy leszereltettem volna és esetleg bíróság elé állítottam volna, nem pedig a halállal egyezkedtem volna, ja és nem adtam volna oda neki a lelkemet.
-Huuuuuh. Lehet, hogy köze van ahhoz, amit az öreg őrmester mondott róla.
-A volt hadifogolyról beszélsz?
-Ja róla.
Nagyot ittam a korsó sörömből
-És mégis mit mondott? Csak nem elmesélte, hogy ez az őrült lány minden férfi fejét elcsavarta és kihasználta vagy kis hercegnőt játszott és amikor meglátta a vért megőrült?
Dühös szemekkel néztem a barátomra, legszívesebben pofon vágtam volna.
-Nem elmesélte, hogy a kisöccsét a szeme láttára lőtték le és hogy a legjobb barátait felrobbantották vagy lelőtték őket, úgy hogy ő is ott volt és mindent látott. Azzal, hogy elvettük tőle a nyakláncát a családja és barátai emlékét törtük össze, ezért kértem a bátyámat, hogy adjuk vissza neki.
Néma csendben ittuk a sörünket.
-Nem tudtam róla Omar.
-Tudom.
-És mit mondott a bátyád?
-Azt mondta, hogy rendben és hogy mostantól én vagyok a felelős érte.
Dabir kitüsszentette a sört, ami még a szájában volt.
-Hogy te! Na ne nevetés! Te nem láttad, hogy mire képes a harctéren de én igen. Meg fog ölni!
-Ugyan azt a kiképzést megkaptuk és attól még, hogy engem a számítógéphez száműztek nem a harctérre, attól még nem vagyok védtelen!
-Rendben haver nyugodj meg! Akkor viszont jobban jársz, hogy ha holnap tiszta fejjel mész az oroszlán barlangjához.
Lehúztam a maradék sörömet és felálltam.
-Igazad van! Kösz haver!
Leraktam a pénzt az asztalra és már indultam is vissza a bátyám házához.

A szüleim meghaltak autóbalesetben amikor 17 voltam. Most 22 éves vagyok és még mindig a bátyámmal élek a feleségével és a hét éves fiával. Informatikát tanultam az egyetemen. Sosem voltam stréber, nekem mindig csak úgy minden össze jött. Jó csajok, hűséges barátok, bomba külső és penge ész. Csodás élet, de aztán jött ez a háborús szarság, mindenkit kiképeztek, de engem és még néhány társamat száműztek az információs (számítógépes) részlegre. Egy bevetésen sem voltam, hála a bátyám közreműködésének. Sok katona mondta, hogy hasznavehetetlen vagyok vagy egy percig sem bírnám ki a harctéren. Na mindegy.
Korán keltem, Mysha, Cemal és a fiúk Nazir még aludt. Elmentem a kapitányságra onnan a talált, elkobzott tárgyakhoz. A raktár még zárva volt, de egy kis karton dobozban a nevem állt. A kulcsommal felnyitottam. Benne egy levél és a Démon nyaklánca volt. Zsebre tettem a láncot és a cella felé menet kezdtem el olvasni a levet.
Kedves Omar!
Hallottam az egyezségetek feltételeit a Démonnal kapcsolatban. Erről még beszélgetni fogunk!
A Démonnal kapcsolatos feladataid a következő:

  • Te felelsz az élelméről.
  • Neked kell figyelned rá, ha nem bírod akkor keres egy őrt aki hajlandó felváltani néhány órára.
  • Tisztasági és higiéniai gondokról szintén te gondoskodsz.
Jó szórakozást!                                                               Cemal admirális

Hehehe, nagyon vicces, mégis mit gondolt hány napig fogom figyelni?! Elmentem az ebédlőbe, ahol a kezembe nyomtak egy tálcányi kaját és egy vízzel teli vödröt. Próbáltam egyensúlyozni, de mindig kiöntöttem egy kevéskét a vízből, így mire a tömeghez értem már csak háromnegyedig volt. Várjunk csak?! Mégis miért van tömeg hajnalban méghozzá a börtön előtt?
-Mégis mi a fészkes fene folyik itt?!
Néhányan hátrafordultak, de csak az egyikük beszélt.
-Uram, megnézzük, hogy él -e még a Halál angyala!
-Mégis miért kéne megnéznetek?
-Uuram, mert minden nap megállás nélkül lehet hallani a kiáltozásait, de most se éjjel, se hajnalban senki nem hallotta a hangját.
-Értem. Gyere ide és vedd át a vödröt, ti pedig tűnés! Figyelem ez mindenkire vonatkozik. Gyere katona!
A tömeg eloszlott, így mi letudtunk menni a cellákhoz. Igaza volt, egy árva hangot sem lehet hallani. Vajon pont most adta fel? Nem nem nem! A katona remegő karokkal jött utánam, miután leértünk a lépcső aljára, letettem vele a vödröt és felküldtem, persze ő hálásan bólogatott  és eliszkolt. Nem igazán értem, hogy miért kell félni. A tálcával a kezemben elmentem a legutolsó cellához. A lány a falnak dőlve ült, lehajtott fejjel. Egyszerűen fel nem tudom fogni ...!
-Jó reggelt! Meghoztam a reggelit.
Becsúsztattam a tálcát, de ő meg sem mozdult. Talán tényleg meghalt?
-Hahó! Reggeli!
A fenébe mégis miért nem jön enni?! Várjunk csak?! A zsebembe nyúltam és elővettem a súlyos láncot.
-Esetleg már a láncodat sem akarod?
A rácsokhoz közel raktam, hogy jól lássa.


Kira

Éhes vagyok, mikor jön már az őr a kajával. És ne felejtsd el a szépfiút a nyakláncunkkal! Fogd be! Valakik jönnek. A börtönben két embert lehetett hallani, akik a lépcsőn jöttek le. Az egyik visszament, de a másik felém jött. Ó, nézd csak hát nem a szépfiú jön? Ekkora mázlit! Szórakozzunk vele! Azt mondtam, hogy fogd be! Hahahaah!!
-... a láncodat sem akarod?
Mit mondott? Felkaptam a fejemet és ránéztem. És tényleg! A kezében ott lógott a nyakláncom. Végre visszakapom! Ne olyan sietősen kislány! Mégis mi okból adná ő oda a nyakláncodat? Biztos szórakozni akar!
-Na mi van? Tényleg nem kell?
Négykézlábra állva kezdtem elindulni a rácsokhoz. Kétszer megbotlottam és hasra estem. Nézd má mindjárt ki fog röhögni! Mint a többi. De ő nem nevetett, sőt nem is mosolyodott el. Elértem a rácshoz, ő meg közelebb tette a kezét a lánccal együtt. Vigyáz, még a végén el kezd veled játszadozni! A lánc már a rácsokat súrolta. Nem haboztam, kitéptem a kezéből és a mellkasomhoz szorítottam. Végre, végre visszakaptam! Visszacsúsztam a falhoz, de ugyan úgy szorítottam a mellkasomhoz a láncot. Falnak dőlve leültem és felraktam a nyakláncomat. Megnéztem, hogy minden rajta van és csak ezután aludtam el.


Omar

A cellája előtt ülök, kb öt perce aludhatott el. Még senkit sem láttam, hogy ennyire ragaszkodott volna valamihez. Bár az ő esetében én is ezt tenném. Fel kell mennem elintézni néhány dolgot, remélem ebédre visszatudok jönni és ételt hozni neki. Először Celamhoz megyek, kideríteni, hogy mégis mi fog mostantól történni, mivel a háborúnak vége és én pont egy évem maradt az egyetemen. Szokásosan bekopogok, majd benyitok az admirális irodájába. Álmos fejjel fogja a bögre kávéját és valamilyen papírt olvas.
-Nos, hogy ment?
-Csak elvittem neki a reggelit mégis mi történhetett volna?
-Általában az őrök panaszkodni szoktak, hogy megharapja a kezüket, a fülükbe sikolt és rémes dolgokat suttog, amitől megőrülsz. Nos, nálad melyiket csinálta?
-Egyiket sem. Síri csendben volt, mielőtt oda nem értem volna már a többi katona ott totyogott, mert olyan csend volt. Odaadtam neki a kaját és a láncot, majd elaludt. 
-Keres egy őrt aki megmutatja, vagy legalábbis elmondja, hogy mit kell tenned.
-Meddig?
-Hm?
-Mégis meddig kell az őrt játszanom!
-Tudtommal te akartál az őre lenni.
-Igen, de nem gondoltam rá, hogy 2 évig börtönőr leszek.
-Nem hiszem, hogy erre sor kerül. Az emberek most kezdték el újraépíteni az elpusztult épületeket.
-És akkor mi lesz az egyetemmel?
-Mivel minden ember el van foglalva, ezért mindenki halaszt annyi időt, amennyi szükséges az építkezéshez. Menj tölts ki néhány papírt és keresd meg az őrt, aki segíteni fog neked!
-Rendben.
Kimentem az irodából és elindultam az őrökhöz. Három őr sörözgetve beszélgetett. Belépve a pihenő szobába, kellemes hűvösséget éreztem. Mivel délkeleti részen vagyunk az időjárás 30-40 fok között szokott lenni. Az emberek megszokták ezt a hőmérsékletet, de még így is örülnek a légkondicionált szobáknak. Vajon, hogy érzi magát a Démon? Nem, nem nem! Semmi Démon! Ő egy rab, egy hóhér.
-Helló fiúk! Cellam admirális küldött, hogy írjak alá néhány papírt és hogy segítsetek a rab gondoskodásáról.
-ÁÁ, Omar tizedes! Már vártuk. A nevem Ansi, ő Irfan és Rakin. Mi hárman gondoskodunk a Démonról.
Mindhármójukkal kezet fogtam és leültem az üres székre. Ansi egy halom papírt rakott elém.
-Na ezeket, kell kitölteni. Egészségügyi papírok, alkalmassági. Ha ezzel kész vagy, akkor részletesen elmondom, hogy mit kell tenned. Rendben?
-Mi addig elmegyünk megfürdetni a Szörnyet.
-Oké!
Irfan és Rakin felálltak, majd elmentek. Ansival még az asztalnál ültünk.
-Ansi, addig elmondod pontosan, hogy mit kell tennem a rabbal?
-Persze!
Míg Ansi mondja a teendőimet, addig én töltögetem a papírokat.
-Nagyon egyszerű. Nem kell mindig ott lenned, csak emlékeztetlek. Az elkerített rész mint láthattad is mellékhelységnek szolgál. Mivel nem tudjuk, hogy milyen az állapota ezért neked kell kitakarítanod. Lent van talicska és lapát, csak fel kell vinned a lépcsőn. Napi két étkezés reggeli és vacsora. Háromszor kap egy vödörbe vizet ez az ivó vize, ezekért mindig fel kell menned majd visszavinned azt.
Várjunk, de hisz én nem vittem neki vödröt! És eszembe jutott a félős katona, aki a lépcsőhöz rakta a vízzel teli vödröt. Gyorsan kitöltöttem az utolsó papírt és már rohantam is.

Kira

Szomjas vagyok. Megettem a reggelimet, de vizet nem kaptam. A sarokban ülve guggoltam és vártam. Nem tudom, hogy mire. Mióta visszakaptam a láncom, sokkal tisztább lett a fejem. A rosszat akaró hang sem jelent meg és vette át az irányítást. Elaludtam.
Két férfi hangra  ébredtem és egy súrlódó hangra. Fenékre ültem és vártam a .............. fürdetést.
Röhögés.
Megvető tekintetek.
Forró majd hideg vízsugár nyomot a falhoz. Mintha össze akarna nyomni a vízsugár és a fal, iszonyatosan fájdalmas. Kiabáltam fájdalmamban. De semmi nem segített.

Omar

A lépcsőn döbbenten állva néztem a két őrt és a Démont. Az őrök egy tűzoltó slaggal passzírozták a falhoz a Szörnyet, aki csak kiabált fájdalmában. Most is ugyanazt érzem, mint amikor az egyik őr megakarta erőszakolni. Vérvörös fejjel rontottam a locsolót tartó őrhöz. Eltörtem az orrát a másik meg hátúról próbált visszatartani, ami sikerült is neki.
-Mégis mi a fene folyik itt?
Hátam mögött Dabir felháborodott képpel bámult ránk.
-Őrmester! A tizedes egyszerűen csak úgy nekünk rontott.
-Na ne nézzenek már madárnak! Te enged el a tizedest és vidd a társadat a gyengélkedőre!
A fogva tartóm azonnal szót fogadott az óriásnak és ment a társát felsegíteni a földről, majd a lépcső felé kezdtek menni.
-Elintéztem volna.
-Ja persze a másiknak is eltörted volna az orrát? A fenébe is onnan a lépcsőről hallottam a reccsenést.
-Miért öleltem volna meg, mert kínozza a hadifoglyot?!
-Nem. Egy szóval sem mondtam, hogy rosszul tetted. Valószínűleg én is ezt tettem volna.
Dabir szemébe nézve biccentettem, aztán leguggoltam a vizes rácsok előtt.
-Hogy van?
A remegő, csatakos csomagra néztem. Didergő szájjal és csillogó szemekkel nézet rám az ázott haján keresztül.
-Szerintem kell neki egy új ruha és egy pokróc. Eltudod intézni?
-Ja haver, mindjárt jövök.
Dabir felszaladt a lépcsőn, én meg nekitámaszkodtam a rácsoknak.
-Fáj valahol? Hívjak orvost?
Nem válaszol csak remegő ajkakkal bámul rám. Megpróbáltam hangosabban kérdezni, de nem moccant, csak bámult.
Dabir megérkezett a pokrócokkal és az új ruhával, ami már egy katonai egyenruha volt (nagyon rég nem használt fajta). Lezártam a mellékhelységet, majd bevittem oda őket. Amint felhúztam a rácsokat ő felállt és dideregve odasétált. Mérgesen nézet ránk miközben a száraz ruháit fogta. Basszus! Át akar öltözni. Mármint persze, hogy át akar öltözni, de .... na mindegy. Én udvariasan megfordultam, de ez nem mondható el a barátomról.
-Mi van mégis miért bámulsz így?! Kegyednek nem elég jó a száraz ruha ....
-Dabir éppen arra vár, hogy megfordulj hogy felöltözzön.
Dabir égő fejjel állt háttal a Démon cellájának. Ruhasuhogást hallunk majd pár másodperce nem hallani semmit, hátrafordultam megnézni készen van -e. Háttal állt nekünk és éppen a katonai inget vette fel. Megláttam a lapockáját és azt hiszem a fények miatt rosszul látok ugyanis a Démon lapockától vállig tiszta izom. Gyorsan visszafordultam és megráztam a fejem. Az nem lehet, hogy egy őrült rab ilyen jó állapotban legyen. KI VAN ZÁRVA!
Elérkezett a vacsora idő, megkértem Dabirt, hogy maradjon a Démonnal amíg elmegyek az ő kajájáért és a börtön kulcsaiért.
Visszaérve egyikünk sem beszélt. Én még mindig a délutáni incidens hatása alatt vagyok. Beadtam az ételt és a vizet, aztán Dabirral együtt elhagytuk a börtönt, de a biztonság esetén bezártam a pincébe vezető ajtót.

Másnap reggel izgatottan keltem fel. Nem tudom, hogy miért, de minél előbb a börtönbe akartam menni. Elmentem az ebédlőbe ahol, már el is készítették a reggelit és a vödör vizet. Felkaptam őket és már siettem is a bezárt ajtóhoz. Ma is sokan álltak ott.
-Na jó ez már a második eset, most mégis mi a fenének álltok itt?!
-Tizedes uram! A Démon ma is olyan halk mint ha meghalt volna és be van zárva az ajtó!
-Igen tudom, én zártam be. Most pedig mindenki oszoljon!
Letettem a vödröt és kinyitottam a vasajtót. A vízzel és a tálcával egyensúlyozva mentem le a lépcsőn. Leeresztettem a rácsokat és beléptem. Letettem a vödröt és a tálcát. Végigtapogattam a zsebeimet. A kabát zsebemből elővettem egy szép nagy piros almát, a tálcára raktam. Felhúztam a rácsot és kint vártam.

Kira

A katonai ruhának állott szaga volt, de jobb mint ha ürülék lett volna. A nyakláncomat az ing alá raktam és lefeküdtem aludni. Csendes éjszakám volt. Dudorászó hang ébresztett fel. Omar lejött a lépcsőn és betette a reggelimet. Álmos szemekkel néztem a kezeimet. Koszosak, nem túl higiénikus. Bár most már mindegy, ki tudja, hogy mióta eszek ezzel a piszkos kézzel. Az elválasztó rácsot felhúzta én meg elgémberedett lábakkal cammogtam a tálcához. Meglepődve láttam egy piros labdát a tálcámon. Felvettem a tálcát vigyázva, ne hogy leguruljon a labda és elvittem a falhoz. Ott leültem és megettem a reggelimet. Már mindent elpusztítottam csak a piros labda maradt. Mi is volt a neve? Alma te észlény! Jesszus és elvileg te vagy a józan ész!Hagyd már! Már jó ideje nem látott almát. Kóstold meg Kira! Szép érettnek tűnik, biztosan finom édes. Mi? Ez ki volt? Olyan ismerős ... 
Itt vagyok! Balra fordítottam a fejem és tényleg ott volt. Itt ül mellettem és mosolygott. Hát itt vagy! Na gyerünk kóstold meg! Már harapásra emelném amikor megállok. Vigyáz te idióta mi van ha mérgezett, ne feled, hogy ő az ellenséged?! Omar látva tétlenségemet elkezdet bátorítani.
-Na gyerünk kóstold meg! Csak neked csempésztem be. Vagy talán nem szereted az almát?
Az almát fogva felálltam és a cellám ajtajához csoszogtam és ott lerogytam.
-Kóstold meg!
-Mi?
Omar értetlenül nézet rám. Azt hihette, hogy viccelek, pedig nem. Az alma egy kis részét kidugtam a két rács között. És aztán Omarnak leesett, hogy miért csinálom ezt. Felháborodottan guggolva közelebb hajolt a rácsokhoz, ezért szem magasságba kerültünk.
-Azt hiszed, hogy meg van mérgezve?! Mégis ki mérgezne meg egy almát?!
-Hófehérke is így gondolta. Harapj bele!
Omar hirtelen fenékre ugrott és elkezdett hahotázni.
-Rendben!
Közelebb hajolt a rácsokhoz és éppen harapott volna amikor megállítottam.
-Várj!
Kíváncsian nézet a szemembe.
-A közepéből!
-Mi!
-A közepéből harapj bele!
Omar szívdöglesztő mosollyal hajolt közelebb az almához és beleharapott, ami hatalmasat roppant.