Hamarosan!

Sziasztok!

Úgy döntöttem, hogy hamarosan elkezdem a Szárnyas lány című történetemet. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a Szörnyeteg és a négy szépséget nem folytatom.
Mindenkinek jó nyarat és addig is itt van a Szárnyas lány "előzetese".

Szárnyas lány    

Szép álom.

Szállok az égen.

Repülök.

Biztos, hogy álom?

Véres szárnyak takartak be az ágyamon.

Senki nem tud semmit.

Vajon miért?

És miért én?

Szörnyeteg és a négy szépség 7

7.fejezet

Mióta Nick betolakodott a szobámba egy tál gyümölccsel, azóta mindennapossá vált, hogy a padláson filmezünk. A z elején csendben voltunk. Én nem küldtem ki a szobámból, ő pedig nem bámult. Fura egy kapcsolat alakult ki közöttünk. A többi testvér nem tudott róla, legalább is azt hittem.

Nick

A filmek jobban érdekelnek, mint a könyvek. És most hogy nem a szobámba vagyok az ágyamban egy könyvkupaccal a fiúknak gyanús lettem. A szokásos filmnézés után lesétáltam a padlásról egyenesen Tod és Simon karmai közé.
-Szia tesó!
-Nick, nem akarsz elmondani nekünk valamit?!
Öcsémre és annak párjára néztem. Észrevettem, hogy egyforma zöld póló van rajtuk.
-Nem áll jól nektek a páros ruha.
-Mi nem erre...
-Mégis hogy mondhatsz ilyet! Tod nagyon sexy ebben a zöld pólóban! Nekem meg kiemeli a szemeim színét.
Simon lányos szempilla rebegtetésbe kezdett, amitől nevetnem kellett.
-Simon eltérítettek, térj vissza a lényegre!
-Igazad van Tod! Most már határozottan állíthatom, hogy a drága Nickünk titkol valamit, méghozzá a titokzatos Roset! Tagadod?!
A két srác vádló tekintetétől csak egy bólintásra telet.
-Nem, de ha belebonyolódunk a jó zsaru, rossz zsaru játékba, akkor kérek egy alkoholmentes sört.
A két srác elsprintelt a konyhába, míg én a napaliba foglaltam helyet. A szobába körbenéztem, végül a velem szembelévő baloldali sarokba találtam meg az alig észrevehető kamerát. Arcomat megdörzsöltem és belevigyorogtam a fekete lencsébe. Épp ekkor jelentek meg a hideg sörömmel. Show Time!
-Rendben, akkor kezdem én, mint a testvéred.
-Tehát te vagy a jó zsaru?
Tod nem törődött a kérdésemmel lerakta az asztalra az üveget és helyet foglalt a fotelban, míg Simon körülöttünk sétált.
-Mióta tart?
-Micsoda?
-Tudod te jól.
-Valójában fogalmam sincs, hogy mire gondolsz.
-Ne játszd a hülyét Nick!
Simon agresszívan rázta a kanapét.
-Hülye vagy?!
-Nem, csak kíváncsi! Áruld már el! Majd meg halunk, hogy halljunk a híres Rose-ról.
Most már tudtam,... én irányítok. Elégedetten dőltem hátra és az összefűzött kezembe hajtottam a fejemet.
-No lássuk csak. Rose, ahogy a virág is elég szúrós egyéniség. Nagyjából annyi idős lehet mint én, barna hajú, nagyjából 180 cm, izmos testalkatú.
-Jó-jó-jó ezeket mi is tudjuk a képek alapján mond már el, hogy mi a baja?!
-Khm! Simon arra kíváncsi, hogy mégis milyen a mostohatesónk.
-Nyolc karja van, három szeme és patái vannak.
Komoly hangomnak köszönthetően csak bámultak rám, majd elnevették magukat.
- Na! De mos komolyan!
-Jesszusom Simon! Átlagos. Teljesen normális lány. Persze leszámítva a fura hobbiját.
Tod előrébb araszolt, míg Simon rácsapott az asztalra.
-Tudtam! Fizess drágám!
Todhoz fordult kinyitott tenyérrel.
-Ti fogadtatok?!
-Ja, Simon azt mondta, hogy furcsa dolgai vannak Rosenak, én a kinézetre tippeltem.
Megvártam, amíg Tod előveszi a pénzt, majd rázva a fejemet Simonnak szóltam.
-Nem valószínű, hogy nyertél.
-Mi?!
-Rose nagyon jó az informatikában és az információszerzésben.
Tod a pénzt markolászva ültette le barátját.
-Ezt hogy érted?
-Rose, sok mindent megtudott rólunk, sőt most is épp információt gyűjt.
-Ezt mégis hogy érted?
Nem válaszoltam Tod kérdésére inkább a plafonon lévő kamerába mosolyogtam. Simon kapcsolt előbb. Tekintetemet követve tátotta el a száját.
-Be vagyunk kamerázva?!
Tod felpattant a garnitúráról és ő is a fekete tárgyat nézte.
-Úr Isten!
-Mindent látott!
Simon és Tod egyszerre kezdtek el vörösödni. Mégis mit csináltak, amikor azt hitték, hogy senki sem látja őket?

Rose

Igazán szórakoztató volt a két fiú zavarba ejtő arca. Főleg, hogy jól tudom, hogy mit szoktak csinálni. Simon szeret beöltözni, divatbemutatókat szervez (természetesen végig járja az egész lakást), és képzeletbeli interjúkat add, néha igazán zavarba ejtő dolgokról. Tod, na Tod, ő az aki igazán meglepett. Simon tudta nélkül néhány ruhát felpróbál és playbackkelni kezd, de alkalomadtán énekelni is szokott nagy örömömre, ugyanis igazán kellemes hangja van a fiúnak. Most a három fiú arcát bámulom a monitoron keresztül.
-Hát most mit mondjak?!
Egyből a kezembe fogtam a telefonomat és írtam Nicknek.
Szépen lebuktattál,Nick!
Most mit tehettem ?! A vallatás órákba telhetett volna!
Lehet, de így csak 8 percbe tellett. Micsoda kitartás! Példát kéne vegyek rólad.
Ugyeeeee! Én már napok óta gondolkodom azon, hogy felhozzam neked, hogy micsoda példakép vagyok.
Azért ne szállj el magadtól!
Ne aggódj mi lefogjuk. És ami a videókat illeti, remélem bizalmasan kezeled.
Ja Simon voltam.
-Simon add vissza a telefonom!
Ne aggódj Simon bizalmasan kezelem a titkaitokat. Mindenkiét
Nick felolvasta az üzenetem, mire Simon és Tod megnyugodva ültek le a kanapéra.
-Milyen titkokról beszéltek?!
-Semmi.
-Semmi közöd hozzá Nick!
Tod és Simon tagadására én is küldtem egy üzenetet.
Nem hiszem, hogy akarod tudni. :D

A nap végére szereztem két új ismerőst. Simon és Tod bejelöltek ismerősnek és egyből az üzeneteikkel kezdtek el bombázni. Már az elején felkészültem a kényelmetlen kérdésekre, de meg kellett lepődnöm. Simon divat dolgokat küldött, míg Tod szórakoztató giffekkel bombázott. Éppen válaszolni akartam volna a leveleknek, amikor is meghallottam a bejárati ajtó hangos kicsapódását.

Szörnyeteg és a négy szépség 6

6.fejezet

Rose

Apa macskájának gyönyörű zöld szemei megnyugtattak. Őrjöngenem kéne. Nick megint egy tiltott szobába tette be a lábát, főleg, hogy most az én szobámba van. De nem jön az a feszültség, ami szétfeszíti a testemet és azzal fenyeget, hogy szétroppant ha nem engedem ki magamból. Ahogy a nagyra nőtt macskára és a fiúra néztem a szívem összeszorult. Leraktam magamról Kaszást és felültem. Hajamat sátorként használtam, hogy torz arcomat eltakarjam. Remegő kezemre támaszkodtam és hallgattam Nick szabadkozását.
-Sajnálom, nem akartalak felébreszteni... én csak a macska után jöttem, mert Magda azt mondta, hogy vigyázzak rá és...
-Hagyj magamra Nick.
A mostohatestvérem továbbra is zavartan hablatyolt valamit, de én arra már nem figyeltem. Kaszás átfurakodott a karom és az oldalam között , hogy az ölembe ülhessen. A nyomás hatására kénytelen voltam hátradőlni. Ragyogó zöld szemeit le sem vette rólam. Az új arcomat látva kíváncsian emelte fel a mancsát és megérintett. Egy hatalmas könnycsepp cseppent le az arcomról rá a fejére. Amire morcosan megrázta azt. Megbűvölten néztem a régi kedvencemet.
-Tudod, annyira nem is vagy ijesztő.
Döbbenten néztem az ajtó előtt álló visszahúzódó fiúra. Ő csak szégyenlősen elmosolyodott, majd elment.
-Tényleg nem vagyok annyira ijesztő?
Kaszás édesen doromboló hangot adva dörgölőzött az államhoz.
-Te is hiányoztál én kis kandúrom.

Másnap hajnal 2-kor

Kaszás sóvárgó tekintettel követett le a konyhába. Kiöntöttem neki egy kis tejet, majd magamnak egy forró kakaót csináltam. Meleg italommal leültem a bárszékre és megnéztem az üzeneteimet.
Nick: Tényleg Kaszásnak hívják a zöldszemű ördögöt?
Én:Ja apám ötlete volt.
Nick: Mégis hogy adhatott neki ilyen hátborzongató nevet?!
Én:Apám szerette a babonás történeteket, így úgy döntött, hogy a tizedik születésnapomra vesz nekem egy fekete bundájú és zöld szemű macskát.
Nick: De hát olyat nagyon nehéz találni.
Én: Tudom.
Tovább nem beszéltünk egymással. Elmostam a bögrém és visszaosontam a padlásszobába vagyis ezt kellet volna tennem, de láttam, hogy a nappaliba megy a tévé. Egy bűnügyeket megoldó műsor ment. A kanapén egy alak feküdt üres sörösüvegekkel. Dean alkoholtól bűzlőn és párnapos borostával dőlt ki a sötétkék kanapén. Fintorogva vettem ki kezéből a távirányítót és kikapcsoltam a tévét. A dohányzóasztalon volt még egy bontatlan üveg, amit felvettem és azzal vissza mentem a vackomba.

Szombat reggel a házimat csináltam az internetes iskolához, amikor kopogtattak. Biztosan Magda az.
-Gyere!
De várjunk! Magda sosem kopog! Már nem tudtam megállítani az ajtó nyitódását, ezért gyorsan magamra húztam a bő kapucnimat. Szerencse hogy mindig hordok egy bő pulcsit aminek nagy kapucnija van. Nick egy tálnyi gyümölccsel lépett be a szobámba.
-Jó reggelt!
-Nick, te mégis mit keresel itt?!
-Hé! Ne kapd fel a vizet! Csak.... gyümölcsöt hoztam.
Levettem a billentyűzetről a kezemet és hátradőltem.
-Nick! Annyi gyümölcsöt hoztál, hogy ha azt mind megenném gyümölcscukor mérgezésben szenvednék.
Vigyorogva nézett a gyümölcsszerzeményére.
-Hát ... ha nem bánod én is ennék belőle.
-Menj el Nick... tanulnom kell!
Habozott. A forgó szemei és a toporgása elárulta, ezért is lepődtem meg, amit csinált. Nick egyszerűen leül a földre a dohányzóasztalomhoz és elkezdett gyümölcsöt enni.
-Csendben leszek.
Beletörődően hajtottam le a fejemet és folytattam a dolgom. Nick szőlőt evett és ezt onnan tudom, hogy minden egyes szem roppanását hallom, ahogy beleharap. Idegesített, de nem csak a hang hanem az is, hogy vizslató tekintettel nézelődött a szobámba. Esküszöm a falra másztam tőle!
-Nick!
-Igen, Rose?
-Dobj ide egy banánt!
Nicket sosem láttam vigyorogni, de most mégis azt tette. A repülő sárga gyümölcsöt elkaptam és elkezdtem hámozni.
-Hát ez a szobád.
-Ja.
-Nem túl....
-Nőies? Lányos?
-Aha.
-Mint ahogy tegnap láthattad, nem vagyok egy szépség. Kozmetikumokkal és szép ruhákkal nem tudom eltakarni magam.
-Szép a pulcsid.
Banánnal teli számmal próbáltam nem mosolyogni.
-Jól van! Most már tényleg nem foglak zavarni, inkább tévézek.
Nick állát vakargatva nézegette az öt távirányítót. Végül a másodikat választotta, viszont az nem a tévéé volt. A falra rögzített monitorok bekapcsolódtak.
-Te bekameráztad az egész házat?!
Elküldtem a kész munkámat és fáradtan dőltem hátra.
-Persze. Mivel nemigen hagyom el a padlást, nem tudhatom hogy mikor rabolják ki a házamat, ezért egy évvel ezelőtt felszereltem őket.
-Ezt nekünk senki sem mondta!
Felkeltem és az ágyamra ültem. Előrenyúltam egy barackért, míg Nick felháborodottan bámult.

Nick

Nem láttam az arcát a sűrű hajától és a nagy kapucnitól, de a zsigereimben éreztem, hogy mosolyog.
-Nekem se mondták, hogy itt fogtok élni.
-Ez nem igaz! Helen biztos elmondta.
-Ez igaz. A szokásos élménybeszámolós e-mailjét küldte és csak úgy oda írta, hogy bánj jól a testvéreiddel miközben együtt éltek.
-Na látod!
-Ezt akkor kaptam meg, amikor elkezdtetek kipakolni a költöztető autóból.
-Úúú!
-Ja.
Rose elvett egy távirányítót és bekapcsolta a tévét.
-Ajánlom, hogy legyen legalább egy jó film!
-Utána néztem és a tízesen egy jó akció film megy.
Nem beszélgettünk tovább, inkább közösen ettük a gyümölcsöket és néztük az egyik kedvenc filmemet.

Szörnyeteg és a négy szépség 5

5. fejezet

Nick

Dermedten ültem a konyhában egy tál leves mellett. Magda a vacsorához vágta a zöldségeket. Idegesíthette a folytonos bámulásom, mert frusztráltan abbahagyta a szeletelést és a kést belevágta a vágódeszkába.

-Jól van!Kérdez! Addig úgysem hagysz békén.

Kapva az alkalmon leraktam a kanalat. és most már teljesen ráfigyeltem.

-Tényleg ő volt? Rose? Ő, Rosalina?

-Igen, ő.

-Mégis mi történt vele?

-Valójában mi sem tudjuk. Egyik napról a másikra, így ébredt, ennek már két éve. Én és Rose úgy gondoljuk, hogy megátkozták, de Helen nem akar erről hallani. Miután átvergődött a sokkon és felgyógyult a gyászból férje elvesztése miatt, elkezdett különb féle orvosokat hozni, hogy segítsenek Rose-on.

-Had találjam ki! Nem sikerült.

-Igen. Csak néhány orvos láthatta, de nekik alá kellett írniuk egy titoktartási szerződést, a többieket Rose nem engedte be a szobájába. Az elején próbálkoztunk. Levágtuk a haját és a körmeit, de azok pillanatokon belül visszanőttek. Feladtuk és csak egyetlen dologra tudtunk gondolni, mégis ki átkozhatta meg és hogyan lehetséges?

-És találtatok választ?

-Sajnos nem. Rose szétrombolta a szobáját, dühkitörései nagyobb kárt okoztak benne mint a környezetének, ezért is szereztünk be nyugtatókat. Egy fél éves kurzuson elvégeztem az ápolói gyakornok képzést, így én magam gondoskodom róla.
-Ez szörnyű. Egyszerűen hihetetlen. Ha nem láttam volna, akkor nem is hiszem el.
Magda kivette a kötényéből az iroda kulcsát és átcsúsztatta nekem.
-Maradjon nálad. Most már te is tudod Rosalina titkát. Jó helyen lesz nálad.
-Én nem...
-Nem kell vele foglalkoznod, ha nem akarod. Vissza is teheted, ahol találtad. Vagy használhatod is.
Elvettem és zsebre vágtam. Megettem a levest és elraktam a tányért a mosogatóba.
-Egy valamit nem értek. Mégis honnan szerzett adatokat és képeket rólunk?
Magda vörös arccal szeletelte tovább a zöldségeket.
-Miután félbehagyta a tanulmányait sok szabadideje maradt, ezért érdekelni kezdte az informatika.
-Hacker lett?!
-Mondhatni, de a nagyja képeket és infót én és Helen adtuk neki. Kérlek ne legyél mérges!
-Nem-nem, csak fura.
Otthagytam Magdát, elég volt mára ennyi izgalom.

Rose

Ködös tekintettel bámultam magam elé. A hideg parkettán feküdtem. Már megint rohamom volt. A fenébe is! Fél éve már az utolsó rohamnak, most biztosan Magda óvó tekintetétől nem fogok szabadulni. Imádom azt a nőt, de ha megint könnyektől csillogó szemekkel fog velem beszélgetni, akkor ki fogok akadni. Mégis, hogy a büdös életbe jutott be az irodába?! Sose találtuk meg a kulcsot, de egy idegen fiú néhány heten belül megtalálta. Hihetetlen! Jobban kellett volna figyelnem! Háton fekve belevágtam a karmaimat a parkettába. Hülye!!!! Az ajtó felől papírsuhogást hallottam. Még zsibbadó testemmel hasra fordultam és négykézlábra álltam. Egy összehajtott papírra lettem figyelmes. Mégis mi a ...? Nehézkesen odamásztam, mire odaértem teljesen elfáradtam. Ez egy levél! Fekete tintával írott üzenet, fiús kézírással.
Szia Rose!
A nevem Nick, de te ezt már tudod. Magda mesélt rólad néhány dolgot (ne szid le ezért, csak neked akar jót). Sajnálom, hogy megijesztettelek, nem volt szándékos. Én ... nem tudom, hogy most min mehetsz keresztül, de szeretnék segíteni... vagy csak beszélgetni.
A te mostohatesód Nick.
Ez... azt hiszem ... kedves tőle, de nem fogok vele beszélgetni. Nincs azaz isten! A papírt a zsebembe gyömöszöltem és talpra álltam. Mégis, hogyan fogok felmászni a létrán?! A közepes nagyságú gardróbszobára néztem. Miután anya bezárta a szobát, összeszedtem a családi képeinket és felvittem a padlásra és a titkos csapóajtón keresztül lemásztam apa dolgozószobájának gardróbszobáján keresztül. Ez az én titkos rejtekhelyem. Hetekig tartott, mire fel és le vittem a gépeket. Leültem az íróasztalhoz és benyomtam a gépem. Eszembe jutott, az átjárós titok. Csak én és apa tudott a létráról. Emlékszem, amikor kicsi voltam és anyával versenyeztünk, hogy ki ér hamarabb az irodába. Természetesen én nyertem. Szerettem megijeszteni apát, vagy csak az ölébe ülni. A monitoron megjelent apa mosolygós arca. Ő a hátterem és semmilyen okból nem változtatnám meg.

Nick


Az incidens óta eltelt három hét. Fogalmam sincs, hogy miért döntöttem úgy, hogy megírom neki azt a levelet, de azóta mindennap írunk egymásnak. Az elején még az ajtó alatt átcsúsztatós levelezéssel beszélgettünk, de most már a telefonon messengeren. Első benyomásom róla, hogy eléggé visszahúzódó, de ahogy beemlegettünk ebbe a fura kapcsolatba, kiderült, hogy kedves, vicces tehát az ég világon semmi baj sincs vele. Míg én Rose-sal beszélgetek, addig a többiek mit sem sejtve élik a maguk kis világát. Tod és Simon, mint ahogy eddig is csöpögős szerelmespárként portyáznak itthon. Ian a vizsgáira készül, míg Dean továbbra is játssza a rossz fiút. Gyerekesen viselkedik, ezért is léptem le annak idején.
Unatkozom. Már nincs mit kiolvasnom. A házival is megvagyok, a tévében szokás szerint nincs semmi. A konyhába nyitogatom a hűtő ajtaját, de nincs semmi olyan amit ehetnék. Egy kaparászó, nyávogó hangra lettem figyelmes. A csappal szembeni ablakpárkányon egy fekete szőrű és zöld szemű macska ült.
-Óh, hát te még élsz?!
Magda sietett be a konyhába elegáns ruhába és szépen kisminkelve.
-Rosalina már mindenhol keresett!
Magassarkújával mellém sietett és kinyitotta az ablakot. A fekete macskának több se kellett, azonnal beslisszolt és kisietett a konyhából.
-Jaj nekem! Nick kérlek fogd meg! Már két éve nem volt itthon, biztosan megrémülne, ha látná Rosalinat.
-Jó, de miért nem te teszed?! Téged legalább ismer.
-Nem lehet! El kell mennem diáktalálkozómra, már így is késésben vagyok. Puszi!
Hopp! Volt Magda, nincs Magda. Lehetséges, hogy az idős japán bejárónőt is valahogy megátkozták?! Na de várjunk! Mégis hogyan találom meg a macskát? És miért pont én?! Morgolódva fésültem át az egész lakást. Végül hullafáradtan és macska nélkül csúsztam le a földre a falnak támasztva a hátamat. Hova a fenébe tűnhetett el?! Vékony nyávogás rázott fel. Tekintetem az egyik belökött ajtóra terelődött. Annak az ajtónak zárva kéne lennie, most mégis akkora résre van kinyitva, hogy egy macska simán beslisszolhat.
-A büdös fenébe!
Feltápászkodtam a földről és a nyitott ajtón bementem. Az ott talált falépcsőn vékony és vastag karomnyomok voltak belevésve. Remélem nem a macska volt. Felérve a lépcsőn elkezdtem cicahangot kiadni, hát ha megtalálom. Egy fekete farkinca véget láttam egy ajtó behajtott réséből. Te dög ajánlom, hogy ne kerüljek bajba miattad! Lassu léptekkel osontam mint egy ninja. A szoba eszméletlen volt. A falon kisebb nagyobb monitorok voltak, egy hatalmas, csillogó házimozirendszer és egy plazmatévé. Velük szemben egy alacsony dohányzóasztal. A másik oldalon egy francia ágy volt, amiben aludtak. Rose hanyatt fekve aludt, hasán a fekete ördöggel.
-Cic! Gyere le onnan! A fenébe, Rose meg fog ölni!
Suttogó parancsolgatásomra pökhendi arccal fordult felém, mintha azt akarná mondani, hogy te nekem nem parancsolgatsz vagy ,hogy nem az ő dolga ha megölnek. Te szemét, na várj csak! Ahogy közelebb mentem megláthattam Rose teljes valóját. A haja dús és drótszerű, annyira sűrű volt, hogy a fél arcát eltakarta. De még így is láttam a kiemelkedő arccsontját, a kissé benyomott órát, a szájából kikandikáló foghegyeket. Hu, eszméletlen! Valahogy... annyira...nem is szörnyű. A fekete bestia is így gondolhatta, mert éppen ezt a pillanatot választotta arra, hogy felkeljen Rose hasáról és inkább a lány mellkasán folytassa az alvást. Rose kinyitotta szemeit. Álmos szeme először rám, majd a fekete macskára terelődött.
-Kaszás! Hát te még élsz?!

Szörnyeteg és a négy szépség 4

4.fejezet

Két hét. Két hete élek együtt öt fiúval, akikkel még sosem találkoztam. Ez idő alatt figyelemmel kísértem mindegyiküket. Eddig nem akadt velük gondom. A fiúk alig vannak itthon az iskola vagy a munkájuk miatt, ilyenkor merészkedek le a padlásszobámból, hogy a lenti hűtőből kaját vigyek fel vagy az aznapi postát megnézzem. Apám régi irodájának ajtaja előtt megálltam. A baleset után anya bezárta és eldugta a kulcsot. Karmos kezemmel megsimogattam az egyszerű faajtót. Nem kerestem a kulcsot, úgy gondoltam, hogy ha kinyitom, akkor minden fájdalmas emlék elvenné az eszemet. Valójában ennek semmi értelme, hiszen szinte minden nap ott vagyok. A bejárati ajtó csukódását meghalva elfordultam az ajtótól és felsiettem a szobámba, persze minden ajtót jól bezártam.

Nick

Nehéz táskával mentem a konyhába. Kivettem a hűtőből egy üveg vizet és addig el sem mozdultam, amíg ki nem ittam belőle az utolsó cseppet is. Rohadt meleg van. Az üres flakont kidobtam és a táskámat földön húzva sétáltam el a szobámba. Hulla fáradtan vetettem magam az ágyra. A hideg lepedő annyira jól esett a felfórosodott testemnek. 

-Miért is vállaltam el, hogy dolgozok a könyvtárba?!

Persze, csak ezért vállaltam, hogy a legújabb könyveket kitudjam kölcsönözni, de ennek meg van az ára, mint például az a rengeteg por és a fülledt meleg. De ezek ellenére megéri. Izgatottan gurultam az ágy végéhez, hogy a tatyómból kivegyem az új szerzeményemet. A könyvem beleakadt egy kicsi kulcscsomóba. A fene! Ezt el is felejtettem. A szekrényem aljában találtam egy üres cipődobozban. Azzal a gondolattal tettem a táskába, hogy amikor hazajövök kiderítem melyik ajtót nyitják. Azt már sikerült kiderítenem, hogy Magda egy eldugott ajtón néhány percre eltűnik. Sejtéseink szerint ott él Rosalina.

-Jobb ha azt az ajtót elkerülöm.

Az egyik ajtó annál inkább felkeltette a figyelmemet. A lépcsőtől nem messze van egy egyszerű barna ajtó. Kipattantam az ágyból a kulcsokkal a kezembe az ajtóhoz. Öt kulcs. Az egyik nagyon réginek tűnik. Nem hiszem, hogy az lenne. Négy kulcs közül végül a legegyszerűbb nyitotta. Ami odabent volt, hát az ... eszméletlen. Zack az uncsitesóm tiszta pcbuzi, ha ezt meglátná legalább nyolcszor elélvezne miközben csorgatja a nyálát. Fúj! A szobában monitorok és gépek voltak. Halk zümmögésük teljesen betöltötte a szobát. Valaha iroda lehetett, mert a szemközti falnál egy nagy irodaasztal állt amin legalább nyolc monitor volt egymás mellett és fölött. A villanyt felkapcsoltam és immár teljes képbe láthattam a szobát. Családi képek voltak a falnál lévő könyvespolcokon. Voltak fekete-fehérek, de voltak színesek is. A képeken felismertem Helent, ahogy egy csecsemőt ölelget, egy másikon egy férfi tündérruhába öltözve hajol egy ágyban fekvő lányhoz. De volt olyan is, ahol Helen, egy  12 éves lány és egy férfi boldogan mosolyog a kamerába. A lány biztosan Rose, a férfi pedig Helen volt férje és egyben Rosa apja lehetett. Otthagytam a képeket és az asztalhoz léptem. Kirázott a hideg. Az asztalon a családomról szóló képek és adatok voltak. Ezeket mégis honnan szerezte? Az egyik családi kép megrázott. Hatan voltunk rajta. Annyira fiatalok voltunk. És ott volt anya is. Hiányzik, a róla szóló emlékeim kezdenek homályosodni. De más is elvonta a figyelmemet. Az asztal másik végén újságcikkek voltak, de azoknak semmi köze nem volt a családomhoz.
"Tomas Henrik a Happy Hour cég igazgatója és részvényese 2015-ben elhunyt egy autó-balesetben, miközben egy üzleti cég befejeztével hazaindult. Egyes információk szerint éppen feleségével beszélgetett, amikor is megcsúszott az autója és egy mély árokba zuhant, ahol az ütközés hatására azonnal meghalt. A temetése zártkörű volt, de még így is kiszivárgott némi információ."
"Az igazgató temetése igen megható volt. Helen Henrik, az özvegy megtörten tartotta gyászbeszédét, ahogy az elhunyt munkatársai és barátai is tették. Ami megdöbbentő és számtalan kérdést vett fel az az, hogy Rosalina Henrik, Tomas Henrik 18 éves lánya nem jelent meg a temetésen."
"Mégis hol lehet Rosalina Henrik?"
"Milyen lány az, aki még a saját apjának a temetésére sem jön el?!"
"Felháborító! Mi okból kifolyólag hagyhatja ki az apja temetését?!"
-Mégis, hogy mondhatnak ilyet?!
Az újságcikket le akartam tenni, de egy állatól származó morgás megdermesztett.
-Ki engedett be ide?!
Csak a szemem mozdult. Rekedtes női hang tulajdonosát kerestem. Egy mellékajtóban állt. Majdnem két méter magas lehetett. Fekete kapucnis köpenyt és fekete nadrágot viselt. Arcát nem láttam, de a kezei látványától borsódzott a hátam. Hosszú csontos ujjai karmokba végződött.
-Basszus!
-Kifelé! Tűnj el!
-Jó-ó. Ne haragudj, nem akartam...
-Nem érdekel, tűnj el!
A kezemben lévőket leraktam és elkezdtem hátrálni az asztaltól. A sötét alak állatias morgások mellett egyre agresszívabbá vált.
-Hé-hé nyugodj meg én-én már megyek is.
Ekkor az ajtó kivágódott és Magda fal fehér arccal sietett be.

-Te mit keresel itt?! Nick azonnal gyere velem!
Magda meg sem várta a válaszom, az idegent megkerülve megragadta a karomat és kirángatott a szobából. A lépcső aljához érve megállítottam.
-Magda mégis mit jelentsen ez?!
-Megmondtam, hogy ne menjetek a bezárt szobába! Miért nem hallgattál rám?! És mégis honnan szereztél kulcsot?!
Éppen válaszoltam volna, amikor is csörömpölésre és reccsenésekre lettünk figyelmesek az otthagyott szobából.
-Istenem ne, Rosalina!
Mi?! Ő Rosalina?! Magda aggódó anyaként rohant vissza a szobába. Nem vette észre, hogy követem, ezért se csukta be az ajtót. A szoba fele romokban. Mindenhol üvegdarabok és képcafatok voltak. Magda, Rosalinát nyugtatgatta, aki morgott és kaparászó hangot adott ki.
-Jól van! Mindjárt vége.
Magda felállt és a kötényéből kivett egy ampullát és egy injekciós tűt. A folyadékot felszívta. Rosalináról levette a kapucniját. Kiadhattam valamilyen hangot, mert felém fordult és akkor megláttam az arcát. Nem reagálhattam, ahogy ő sem, mert Magda ezt a pillanatot választotta, hogy beadja Rose-nak a szérumot. 

Szörnyeteg és a négy szépség 3

3.fejezet

Magda

A fene egye meg, Rosalina meg fog ölni! Végignéztem az öt fiún. Megérdemlik, hogy tudjanak róla, hacsak egy kicsit is.
-Rendben! Ülj le fiú a többiekhez!
Az alkoholtól és a dohánytól bűzlő fivér kihúzott egy bárszéket és ledobta magát.
-A képen Rosalina van, édesanyátok lánya.
-Az a nő a mostohaanyánk!
-Igen, elnézést Dean.
-Tudtuk, hogy Helennek van lánya, de azt nem gondoltuk, hogy vele kell élnünk.
-Ahogy mondod Ian! Nem ismerjük! Még a szüleink esküvőjére se jött el!
-Kérlek Tod és a többieket is! Rosalina igen különleges helyzetben van. Mióta azaz esett történt azóta megváltozott. Már két éve nem tette ki a lábát a házból. Sőt a szobáját is alig hagyja el. Nagyon aggódom érte fiúk. Helen arra gondolt, hogy ha itt éltek vele, akkor talán újra szocializálódik. De ez Rosalina számára már lehetetlen.
-Ennyire rossz a helyzet?
-Óh, ha tudnád Nick!
Könnyeimet nyeldekeltem. Erőltetett mosolyt csaltam az arcomra.
-Na, de elég a búslakodásból! Rosalina nem fog titeket zavarni. Vacsora a hűtőben csak meg kell melegítenetek. Nekem most el kell menni. Majd jövök.
-Szia Magda!
Otthagytam az öt fiút és a padlás felé vettem az irányt. Kötényem zsebéből elővettem a kulcsot és kinyitottam azt az ajtót, ami a padlásra vezetett. Az elém táruló lépcsősor láttán beleremegett szegény öreg térdeim.
-Öreg vagyok én már ehhez.
Lassú, öreges léptekkel másztam meg a lépcsőt, majd végigmentem a folyosón. Egy újabb kulcsot vettem elő, amivel kinyitottam a szobája ajtaját. Nem lepődtem meg a sötéten és az ijesztően világító monitorokon, már megszoktam. Lassu léptekkel néztem körbe a szobán. Nem volt rumli. Szépen rendezett, ha egy padlásszobára lehet e ezt mondani. Rosalina az ablak előtt állt. Villámok cikáztak a sötét felhők között. Nehéz lesz hazajutni.
-Muszáj volt nekik mondanom valamit. Előbb vagy utóbb szóba kerültél volna. Én...
Rosalina válla fölött hátrapillantott. Szemei szomorúak és megtörtek voltak.
-Tudom. És hálás vagyok, hogy nem mondtad el nekik a teljes igazságot. Nem is tudom, hogy mire mennék nélküled.
A szívem szakad meg, hogy ilyennek látom. Az átok és a gyász tönkretette, már nem azaz életvidám lány. Rosalinát a lányomnak tekintem, ezért is maradtam vele, amikor mindenki elhagyta.
-Mindig számíthatsz rám, Rosalina.
-Tudom Magda, tudom.
Torz arcára kiült egy szomorú mosoly, majd a vihar felé fordult.
-Anyád hívott már?
-Igen.
-Beszéltél vele?
-Nincs mit mondanom. Ő is tudja, hogy nem fog semmi sem megváltozni.
Helen egyedül intézte férje temetését, és akkor még itt van Rosalina esete is. Hetekig jártak a házba a különböző orvosok a világ minden tájáról, de sokuk még az ajtóig sem jutottak, akik pedig meglátták titoktartási szerződést kellett aláírniuk. Senki sem tudott segíteni. Nekünk már nincs remény.
-Ideje hazamennem. A kis hűtődben van az ebéd és a vacsora.
-Rendben. Vigyázz magadra.
-Te is kicsim.


Nick

Az ebéd finom volt. A dobozaink közül próbálom kiszabadítani a cuccaimat, de Dean részeges beszólásai már az idegeimre megy. Most éppen azt ecseteli, hogy Helen, a mostohaanyánk lánya mégis mekkora picsa, hogy nem tolja le ide a hájas seggét, hogy köszöntsön minket a mostohatesóit.
-Az istenért fogd már be Dean! Senkit sem érdekel a mocskos szád! Húzz vissza abba koszfészekbe, ahonnan jöttél!
Dean sörrel a kezében vettette le magát a kanapéra és lábait hangos koppanással rakta fel a dohányzóasztalra.
-Kapd be Ian! De most mondjátok nincs igazam?!
-Nincs Dean nem tudhatjuk, hogy milyen okból nem mutatkozott előttünk.
-Jaj, te csak fogd be Simon! Nincs véletlenül dolgod a szivárványos világodban?!
-Nincs, az unikornisomat már megetettem és lecsutakoltam. Tudod rád is férne egy kis csutakolás.
-Gyere csutakolj le buzikám!
Tod a legkisebb testvérem és az éppen lebuzizott Simon párja, meghalva az inzultációt Dean felé vette az irányt és a részeges bátyra vetette magát. Birkózásukat elégedetten néztem, majd a kezemben lévő dobozzal elsétáltam a szobám felé. Ami megakadt a szemem azon, hogy a házban nem voltak családi képek. Huuu! Mi sem voltunk oda a fényképes emlékekért, de azért elvétve mégis voltak. Fura.

Rosalina

Az eső nem akart elállni. Unalmas ez a nap is. Elfordultam az ablaktól és a monitorokat kezdtem el bámulni. A fiúk abbahagyták egymás oltógátasat és elmentek a szobájukba kipakolni. Leültem a falra rögzített monitorok és az ágyam közé helyezett alacsony dohányzóasztalhoz és a fiúk aktáit kezdtem el olvasni. Nézzük csak...Ian Smith. 25 éves  egyetemista, a jogi karon. Anyjuk cserbenhagyásos gázolás miatt döntött úgy, hogy ügyvéd lesz belőle. Tina Smith 10 évvel ezelőtt halt meg, cserbenhagyásos gázolás áldozataként. Férje, aki apám cégének egyik szponzor cégének vezetőségének tagja. Ian, édesanyja szőke hajszínét és zöld szemeit örökölte, a hasonlóságnak evvel vége is, ugyanis markáns, férfias alakját és arcát Mike Smith-től örökölte. Jelenleg egyedülálló, bár néhány újság szerint három hónappal ezelőtt egy népszerű modellel jár. Uncsi! Lefogadom, hogy egy nőfaló. Jóképű, egyetemista és még gazdag is, veszélyes párosítás. Kövi! Dean és Nick Smith. 19 éves gimnazisták. Mindkettejük bizonyos okok miatt kimaradt egy évet. Dean a tipikus rossz fiú, állandó lógása és rovója miatt bukott. Általában a bandájával lóg és egy bárba dolgozik. Dean és Nick nagyon hasonlítanak, legalább is külsőleg ami nem csoda hiszen ikrek. De Dean-el ellentétben Nick visszahúzódó, csendes, mondhatni antiszoc. Nicknek volt egy balesete és a kórházban töltött ideje annyira marasztalta, hogy félbe kellett hagynia a tanulmányait. Az adatok szerint az iskola könyvtárába dolgozik, amiért nem fizetnek. Lehet ezt egyáltalán munkának nevezni? Dean tüsis haja és Nick emos hullámos lokniai is bizonyítja a két testvér ellentétét. Bár utánanézések alapján egykor a két iker nagyon jóban voltak, sőt közös bandába verődtek, de idővel eltávolodtak egymástól. Tod Smith a négy fivér legfiatalabbika. 16 évével ő a legnormálisabb, attól eltekintve, hogy meleg. Másságára tízéves korában figyeltek fel, amikor a színes függönyöket és a ruhát szétvágta, majd összevarrta őket, hogy új "stílust" tudjon teremteni. Rá két évvel arra tértek haza, hogy a tizenkét éves Tod felrepedt szájjal tévézik és a legjobb barátja idegesen törölgetve a száját magyarázz arról, hogy ő a lányokat kedveli. Hu,kemény! Tizenhárom volt, amikor megismerte Simont, aki akkor költözött oda a szomszédba. Barátságukból végül szerelem lett. Tod, Dean és Nick hasonlítanak leginkább egymáshoz a barna haj, szemek és a szépfiú vonásokkal. Tod és Simon ugyanazon a szakgimnáziumba járnak, de nem egyazon szakon. Tod a divat terén akar elhelyezkedni, míg Simon-t inkább a smink és hajviselet érdekli. Simon egy szintén 16 éves fiú, aki még Todnál is színesebb egyéniség, főleg a szivárványszínű hajával és a folyton változtató természetellenes színű kontaktlencse viselése. Az aktáját nem olvastam tovább, túl sok a szín benne. Úgy gondolom elég annyi, hogy ő is itt fog lakni. Az utolsónak hagyott akta bizonytalanított el. Mike Smiht. 45 éves, mostanra igazgató. Anyámat két hónappal ezelőtt vette el, apám halálától számítva másfél éve ismerik egymást. Anyám csak fél évig gyászolt és maradt szingli, utána megismerkedett Mike-kal és már nem járt haza túl gyakran. Először csak kimaradt néhány óránál, majd a néhányból több lett, aztán napok, hetek. Ilyenkor csak egy telefonhívást kaptam tőle az üzenetrögzítőre, amin elmondja hogy jól van ne aggódjak és hogy hamarosan hazatér. Egyszer sem válaszoltam. Túlságosan mérges voltam az átokra, apámra, hogy nem hitt anyának, hogy hagyta, hogy elterelődjön a figyelme ezzel autó-balesetben meghalt. Iszonyatdühös voltam, de a legjobban anyámra. Miatta történt a baleset, miatta érzem magányosnak magam! Képes volt fél éves gyász után találni magának egy férfit, akihez hozzáment! De ezek ellenére azért utáltam, mert ő boldog, míg a lánya szörnyeteg. És végül utálom magamat, mert annyi szenvedés és megrázkódtatás után képes vagyok a saját anyámat irigyelni, utálni. Morogva csaptam be a mappát, majd felborítottam a papírokkal telerakott kis asztalt.

Gésa testőr Vége

Epilógus

Nem lehet igaz! Fél órás késésben vagyunk mint mindig. 

-Jonathan, merre vagy?!

A nyakkendőmet kötve sétáltam ki a teraszunkra. Na végre megkötöttem! Végre nekikezdhetek megkeresni az ötéves fiamat. 

-Á meg is van!

A terasztól láthattam a füves kertet és az erdő szélét. Jonathan egy sűrű bokorcsomóban négykézláb mászott, persze még mindig nem tanulta meg, hogy ha lopakodni akar, akkor ne tolja fel a fenekét.

-Jonathan ideje öltöznöd! Tudom, hogy a bokorban vagy, na gyerünk!

Az ötéves fiam felháborodottan kelt lábra. Arca tiszta piszok volt, a hajában pedig ágak voltak.

-Lelepleztél! Majdnem elkaptam! Csak egy kicsi kellett volna, hogy sikerüljön.

Mindketten tudtuk, hogy ez egy hazugság.

-Nem érdekel, mosakodj meg és öltözz át!

Durcás képpel mászott át a bokron, de fölötte megrezzent a fa ága és azonnal egy sötét alak zuhant le egyenesen a fiam mögé.

-Jonathan!

A fiam vijjogó nevetésétől zenget az egész birtok. A fáról leugrott szőke nő, felkapta a fiamat és elkezdte felfelé dobálni.

-Jól van elég volt! Így tényleg sosem érünk a nagypapáékhoz.

-Akkor jobb, hogy ha tényleg sietsz apróság, majd legközelebb játszunk.

A szőke szépség lerakta Jonathant és eltessékelte. Ahogy elszaladt mellettem még összeborzoltam a haját. Elhaló trappolása jelezte, hogy egyedül maradtunk. Tekintetem a szőke hajú nőre. Szép volt. Haja meg-meg csillant a napfényben. Fehér egyszerű ruhája lengén hullámzott rajta.

-Emlékszem arra, amikor elutaztam távol keletre. Ott találkoztam egy hozzád hasonló nővel. Egy szirén volt.

Lassu léptekkel közelítettem meg, mintha elijeszthetném ha kapkodok.

-Magammal hoztam. 

-És mi lett vele?

Már ott álltam előtte. Közelebbről észrevettem, hogy a hajában falevelek vannak, mintha az erdő része lenne, egy tündér.

-Elvarázsolt. Elérte, hogy beleszeressek. 

-Kár, akkor belém már nem tudsz szerelembe esni.

Incselkedő hangjára elkaptam a derekát és magamhoz rántottam.

-Igaz, a szívem csak is az övé. De van egy titok amit még ő sem tudod.

Suttogva kérdezett, de le nem vette a szemeit a számról. Hiába még mindig tudok rá hatni.

-Itt Angliában a szirénből egy elbűvölő tünde lett.

Mint akik éheznek úgy vetettük egymásra magunkat. Nem sokáig lehettünk együtt mert egy torokköszörülés hangjára szétrebbentünk. John bácsi ott állt a már felöltözött fiunkkal.

-Itt az ideje, hogy átgyertek! Annebell már ki van akadva. Na gyerünk!

Elizabeth a már gömbölyödő pocakjára tette a kezét.

-Mond anyunak, hogy a pici rakoncátlankodott.

-Hát nem is tudom...

-Naaa, légyszí!

Amióta visszakapták a lányukat, azóta mindent megtettek Liziért. Elizabethtel felsétáltam a teraszra. Kezet fogtam John bácsival és néztük, ahogy Jonathan és az anyja szurkálódnak egymással.

-Jiroék már ott vannak?

-Bizony, Yuko alig bír a lányával folyton Jonathanért nyafog.

-Kitudja talán még házasok lesznek.

-Az én kicsi fiamat nem fogod hozzáadni a legjobb barátném lányához, amíg nem lesznek tizenhat évesek! Megértetted William?!

-Igen drágám!