51.fejezet
És íme!
Elérkeztünk az utolsó fejezethez.
Na végre!
Imádom a történetet és remélem ti is így vagytok vele.
Az utolsó fejezett a szokottnál igen hosszúra sikeredett, de igyekeztem nem a fontos eseményeket kiemelni.
Most már csak egy Epilógus van hátra, amit szokásos mennyiségre próbálom megírni.
Köszi, hogy elolvastad az Egy új világ vagy még sem? utolsó fejezetét.
Puszi
W.A.
A tanácskozás rettentően fárasztó volt. Ideiglenes szállást adtunk a hibrideknek a börtön cellákat kialakítva. Faustot elküldtem a többi szellemló után, hogy ne történjen semmi féle balhé. A cipőmet az egyik folyosón levettem és ott is hagytam, így mezítláb sétálgatok a sötét házba. Akaratlanul is Kellan irodájába mentem, ahol megdöbbenésemre Dum is volt. Háttal állt nekem. A hold reflektor fényként világította meg. Fárad végtagjaim izzani kezdtek, a zsibbadt elmémet vörös köd lepte el. Félvérű párom a parketta megnyikordulására fordult felém. Teljes erőmből letepertem. Csípőjére ültem és ököllel csépeltem az arcát. A szobában voltak mások is, de nem foglalkoztam velük. Mintha Marone és a fiai hangját hallottam volna.
-Hagyjátok! Ez most csak kettőjükre tartozik. Menjünk!
Egy idő után az öklöm démonvértől csöpögött. Fájt. Fájt amit velem tett. Fáj, hogy hagyja hogy kitomboljam magam. Nem védekezik, csak tűr. Véres kezeimet a feje mellé raktam.
Dum
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tudtam hogy valami ilyesmi fog történni. A végére már nem éreztem semmit. Az arcom elzsibbadt. Aztán már nem éreztem semmit. Suzanne abbahagyta a csépelésemet és csak bámult rám. Szemeiből hatalmas könnyek cseppentek a bőrömre. A szája remegett, szeme véreres. Fáradt volt.
-Miért?
Feleredt számmal próbáltam mosolyogni, de csak egy grimaszra telet. Remegő kezeimmel letöröltem a könnyeit.
-Szeretlek.
Teste rázkódott. Nevetett.
-Most vertem szét a fejed és te azt mondod erre, hogy szeretsz?!
-Gyönyörű is vagy.
Fejét rázva tovább nevetett, majd közelebb hajolt. Megakarom csókolni. Ő is észrevette, mert széles mosollyal sokkal, de sokkal közelebb hajolt.
-Megfogod bánni szukkubusz.
Mélyen a szemébe néztem, azokba a csodálatos szemekben.
-Nem fogom.
Lágyan ért hozzám, mire én megharaptam. Vad morgása tejesen feltüzelt. Lágy hajába fúrtam az ujjaimat és a tarkójától fogva erősebben a számhoz nyomtam. Csókunknak vér íze volt. Az én vérem íze.
Suzanne
Elvarázsolt. Nem haragudtam tovább rá. Éhes szenvedély gyötört és ezt csak is neki köszönhetem. Dum arca már félig meggyógyult, de a szája és mindkét szemöldöke fel van repedve. Egymást ölelve feküdtünk a dolgozószobában, csak a lélegzetünk csapott zajt.
-Soha többé ne csinálj ilyet!
-Megígérem.
-Helyes!
-És hogyan tovább?
-Hm?
-A hibridekkel és a többiekkel? Sokan meghaltak. Az ittélők vért akarnak.
-Későre jár, majd holnap mindent elrendezek.
Arcomat mellkasához nyomtam, majd az illatát beszívtam. Észre sem vettem, hogy görcsösen kapaszkodok a pólójába, csak akkor mikor a fáradságnak engedve ellazulva engedtem el.
A démon megvárta, amíg párja mélyen álomba szenderül és csak azután ült fel vele. Az ölében fogva felállt és a szobájuk felé vette az irányt. A folyosón találkozott az alfa nősténnyel, de az nem szólt semmit. Elég volt ránézni az elégedetten vigyorgó démonférfira és az ártatlanul szendergő lányra, hogy tudja végre minden a helyén van.
Másnap Suzanne hajnal 6 óta toppon volt. A hibrideket megetette és a Tanáccsal elkezdték kitervelni a további haditervet az emberek világában élő varázslók ellen. Közben a csatatéri áldozatokat hozzátartozójuk eltemették, már csak a hibridek maradtak. Őket nem vihették haza, Suzanne, ezért mindegyikük arcát emlékezetébe véste. Délután kettő órakor a Fardian Birtokon temettette el őket, közel Kellan Fardian sírjához. Sokan felháborodtak, azok el se jöttek a megemlékezésre. Mindegyik síron egy keresztet emelt, majd megkérte a faragót, hogy ónixszínű kőzetből készítsen egy hatalmas emlékművet. Suzannenak egy szabad perce sem maradt. Tanácskozott a Tanáccsal. Interjúkat adott. A saját naplójába megírta a doktornőnek a történteket. Végezetül az estére elintézte a máglyát, hogy megemlékezhessenek az elhunyt hibridekért.
Suzanne
https://www.youtube.com/watch?v=8Wg1MYjOguI&list=PL0PsvsQQdYlL2ORA8YPmWZYjj4wxl87Et&index=16
Hibridek ültek mellettem. A hold fénye visszatükröződött ezüst szemeinken. Mire elérte a tűz a megfelelő magasságot, a hold dala már réges-régen felcsendült. Lábunkkal ritmusosan doboltunk. Mögöttünk azok a farkasok voltak, akik úgy döntöttek, hogy velünk gyászolnak. Hét alház falkajá jelent meg a tizenkettőből. Marone megsúgta a készülődés előtt, hogy a Fardian falka alá tartozó tizenkét alház közül öten biztosan megjelennek, ami egyben az engem velő elismerést is jelenti. De ezzel most nem tudtam foglalkozni. Gyászoltam, ahogy a falkám is. A hold ordítva kiáltott ránk, mire válaszul kézen fogva felálltunk. Hibrid mellet tisztavérű, vagy annak párja. Jobbomon egy démon, balomon egy kislány dúdolt. Mindnyájan remegtünk az indulatoktól. A tömeg várakozása feszítette a mellkasomat. Tudtam mit kell tennem. Harsogó vonyításomra a többiek is rákezdték. Teli torokból kiáltottunk vissza a hatalmas fénygömbnek.
Mérgesen.
Gyászolva.
Honvágytól fűtve.
Megtörve.
Három napnyi tervezgetés után végül meg volt a terv. Suzanne naplója által, feltudták térképezni az emberek világát, így betudták mérni a nagy mennyiségben működő varázslásokat és a természetfeletti lényeket. A varázslóknak még nagyobb segítség volt a hibridek lenyomataik. 16 országban találtak legalább három-három pontot. Minden hibrid ellenkezést nem tűrve bosszúszomjasan készült a harcra, még alfájuk sem akadályozhatta meg őket. Számos Dual lakó is részt akart venni a támadásban, így csapatokra lettek osztva.
Végül a három napba jól táplált hibridfalka készen állt a bevetésre. Suzananne és csapata a negyedik nap reggelén gyülekezett a birtokon. A pokol szülöttei izgatottan keveredtek a hibridekkel, nem nézték le őket valahogy kapcsolatba léptek az érzéseikkel, így éppen annyira vérre szomjaztak mint az ezüstszeműek. Vud, a farkasok sámánja a lépcső tetején állt és a tömeget pásztázta a vörös hajú Alfát keresve.
Vud
Én is vele mennék. Ha nem lennék az egyetlen élő farkas sámán, akkor teljes fegyverzetben ott állnék, Su mellet. Lementem a lépcsőn és a kereset illatcsíkot követtem. Su két hibridgyermek fejét simogatta, amikor meglátta, hogy közeledem.
-Készen állsz?
Elküldte a gyerekeket és határozott, megingathatatlan hatalommal bírón kijelentette.
-Igen.
A kezei enyhén remegtek, hogy az izgatottságtól, vagy valami mástól azt nem tudhatom. Még ő sem mondaná el.
-Imádkozom a túlvilágiaknak a sikeres megtorláshoz és az épségbe érkezetetekért.
Válaszul megölelt, majd otthagyott és a boszorkák felé sétált. Visszamentem a lépcső tetejére, ahol kedvesem várt lágy mosolyával. Megpusziltam arcát, majd megfogtam a kezét.
-Mit mondott?
-Készen áll, ahogy a többiek is.
-Te is mennél, igaz?
-Igen, de rám itt van szükség.
Hüllőszemei könnyesek lettek, ezért megszorítottam a kezét.
-Sosem hagynálak el, főleg most hogy megtaláltalak.
Fejét a vállamra rakta és néztük, ahogy a boszorkák megnyitják a kapukat. Csak két percbe tellett mire az összes harcos belépet a dimenziókapukba.
2. nap az emberek világában
Suzanne
Sosem hittem volna, hogy újra embert fogok ölni. Amikor hazaértem nem voltam önmagam, rossz embereket öltem. Legalább is ezt magyaráztam magamnak, de mélyen legbelül tudtam, hogy onnantól kezdve a vérüket halálom napjáig fogom viselni. Mikor ismét vér tapadt a kezeimhez nem éreztem semmit. Olyan volt mintha a vállamon lévő több tonnás súly lekerült volna. A falkám is így érezhette,mert az első győzelmünknél sikongatva ölelkeztek. A második csatánk már nem volt ilyen. A labor olvadt vértől bűzlött és hullaszagtól.Tudtuk, hogy mi történt ott. A folyosókon tetemek voltak, még annyi emberség sem volt bennük, hogy a cellákba vigyék őket. A varázslót és a doktorokat a laborba találtuk, de nagy megdöbbenésünkre 20 hibrideknek nem mondható nyáladzó szörnyek próbáltak hozzánk jutni,de a földhöz szögezett nyakörvük megakadályozta. A varázsló öntelt ábrázattal elmormolt két szót, így a láncok darabokra törtek.
Mindnyájan véresek voltunk. Folyékony ezüst vér borított minket, csak Leo-t, Borkát és Dumot nem,akiken egy olyan varászréteg volt, ami nem égette a pokollakók bőrét. Szememmel Dumot kerestem, aki épp abban a pillanatban mélyesztette agyarait a varázslóba.
Kedvesem véres száját kitátotta és vérfagyasztóan bömbölt. Mindnyájan ledermedtünk. Csontok roppanását hallottuk, majd a fejéből elkezdett kinőni két szarv. A gyerekek halálra váltan bámulták a jelenetet, de én csodálva. Dum lihegve vette a levegőt, szemei izzottak. Valamilyen erőtől vezérelve megindultam felé. Éppen olyan gyengéden fogtam meg az arcát, mint amikor először megláttam. Döbbent szemekkel meredt rám. Álláról csöpögött a vörös vér.
-Undorítónak találhatsz.
Szeme elől elsöpörtem egy tincset, majd a tenyeremmel letöröltem a nagyja vért.
-Soha!
Arcánál fogva száját a számhoz nyomtam és vad csókkal mutattam ki érzéseimet.
Nyolc nap telt el azóta, mióta a boszorkák kinyitották az átjárót az emberek világába és valamennyien átmentek. Marone és a többi nőstény farkas kézbe vették a gyerekek dolgát. Egyesek kialakítottak a saját házakban egy-egy gyerekszobát. De akik nem vállalták a gyermekek örökbefogadását, azok a Fardian ház üres szobáit készítették elő. A vérfarkas nép, nem bírta a várakozást, ezért javasolták a Tanácsnál a Falkavezér cím választását, amit elutasítottak, mondván hogy nincsen itt minden falkatag. Végül azon a napon az átjárók megnyíltak a harcosok megjelentek a főváros kellős közepén. A nép üdvrivalgásba kezdett és nagy lakodalmat rendeztek a harcosok tiszteletére. A hibridfalka és vezérük elutasította az ünneplést és inkább visszatértek a birtokra.
A napok teltek, a gyász csak egy pillanatra csapta meg a lakosokat. Már senki sem hibáztatta a hibrideket. A gyerekeket kötelezték az iskolára, amit nagy örömmel fogadtak. Idővel elfogadták, hogy torzságuk miatt sosem térhetnek vissza a családjukhoz.
Su minden idejét Kellan dolgozószobájában töltötte, ahol a falkája ügyeit intézte. A visszatértük utáni napon megtartották a szavazást. Elsöprő győzelemmel nyert, így ő lett az első Alfa, aki nő. Hatalmától fogva törvénybe hozta, hogy a hibridek a Fardian falka tagjai és Kellan tanítványaik. Suzanne "kényszerítette" a gyerekeket, hogy fogadjanak szót az iskolában és az alfa nőstényeknek. Marone hasa egyre nagyobb és nagyobb lett, míg már alig hagyta el a szobáját. Su tudta, hogy hamarosan meg fog születni mestere utolsó gyermeke.
Dum mindig ott volt vele, ha pedig elhagyta az irodát, akkor csak ezért hogy ő maga hozzon kedvesének valami finomságot. Végül a félvér szukkubusznak valahogy mindig sikerült elcsábítani párját, hogy a papírmunka helyett, inkább vele foglalkozzon.
Az egyik éjjel, amikor közös ágyukból kimászott, hogy elintézze ügyes bajos dolgait váratlan vendégei érkeztek. A fürdőszobai levegő egyszer csak forróbb lett, amitől fehér pára keletkezett. A kezét mosó Su meredten bámulta a bepárásodott tükröt, amiről valaki elkezdte letörölni a párát. A három tengerboszorka álmos fejjel néztek rá.
-Ti is tudjátok, hogy mikor kell keresni az embert.
-Ezt nem értem.
-Én sem.
-Hülyék, ez egy vicc az ő világából. Most nézd meg! Én vagyok közülük a legfiatalabb és a legokosabb.
A két öreg egyszerre vágták tarkón a kicsi Fendit. Su fáradt szemeiből kidörzsölte a csipát és a civakodó trióba ásított.
-Máskor roppant szórakoztatónak találnám a szócsatáitokat, de igen nehéz napokon vagyok túl, nem térhetnénk a lényegre?
-A lényeg kell? Hát legyen! Vissza kell térned a világodba!
Míg a farkaslány döbbent tekintettel bámulta a tükröt, amiben Fendi és Olga a tömzsi Algonak adnak egy jókora taslit.
-Nem így kellet volna közölnöd vele, ezt még én is tudom!
-Algo és Olga azt akarja mondani, hogy a tartózkodási időd hamarosan lejár. Holnaptól számítva három napod van. A harmadik nap tizedik órájában megnyílik a kapu. Neked is ott kell lenned.
-Várjatok! Nem lehet...
-Sajnáljuk Suzanne. Tudjuk, hogy megszeretted a világunkat, de neked még számos elintézni valód van az emberek világában.
Algo sajnálkozó tekintettel fejezte be mondandóját, majd egyszerűen átnyúlt a tükrön. Az öklét kinyújtotta, amiben egy gyűrű volt hatalmas zöld kővel.
-Vedd el!
Az ékszert elvette a farkaslány. Nagy megdöbbenésére a gyűrű nehéz volt.
-Mi ez?
-Vedd fel! Olga készítette, ha ezt viseled, akkor úgy fogsz öregedni, mint az emberek.
-De sosem leszel beteg.
-Nos, ideje indulnunk. Még sok dolgunk van.
Már halványultak, amikor még megszólal Tendi.
-Ne felejtsd el a naplódat is elhozni! Fontos!
A már tiszta tükörképét bámulva elvicsorított. Krokodil könnyek cseppentek a kézmosóra, amik hangosan koppantak.
-Még annyi minden van, amit meg kell tennem!
Halk mocorgást halva letörölte könnyeit és kitárta az ajtót. Dum akkor emelte fel a fejét. A fürdőszoba fénye annyira megvilágította a démon kedvesét, hogy buja mosolyra torzult az arca.
-Úgy nézel ki mint egy istennő.
Su a rekedtes sexy hangra elmosolyodott.
-Igazán? Akarod, hogy megáldjalak démon?
Lassan közeledett a férfihoz, aki háton fekve kiderítette magát.
-Óh igen! Kérlek áldj meg, én istennőm!
Három nappal később
Suzanne
Kellemesen sütött a délelőtti nap. Az óceán moraja meghitté tette a Dummal való sétánkat. Már majdnem ott vagyunk. Próbálom terelni a gondolataimat, mosolyogni, de nem megy.
-Mi a baj?
-Hogy?! Semmi.
-Hazudsz.
Megálltam és a csodálatos színekben pompázó szemeit bámultam. Sosem fogom elfelejteni. Nyakára fűztem a karjaim és hevesen megcsókoltam. Dum is becsatlakozott, mert ledöntött a lábamról és a meleg homokba hempergetett. Végül kifulladva elengedtük egymást és a kék eget bámultuk vigyorogva.
-Á a fenébe! Faust hátán felejtettem a kosarat! Idehoznád?
-Megyek.
Fölém gördült és elnyújtott csókokkal próbált maradni.
-Na menj már!
Nyálas csókot adott a nyakamra majd felállt. Nevetve töröltem meg a nyakam, majd a távolba révedtem. Bal oldalt a vízben mozgásra lettem figyelmes. Felálltam és figyeltem. A levegő bennem rekedt és a hideg rázott. Itt az idő. Gombóccal a torkomban néztem a nekem háttal álló férfit. Mielőtt elsírtam volna magam visszafordultam a tengerhez és a három alak felé siettem. Derékig gázoltam a sós vízbe és a boszorkákra mosolyogtam.
-Hát itt a búcsú ideje.
-Sajnos.
-Hiányozni fogsz.
-A neved történelembe kerül.
Mindhárom boszorkát megöleltem és könnyes szemmel elléptem tőlük.
-Na jó igyekezzünk!
A naplómat fogva kántálni kezdtek.
Dum
Faust furán viselkedett. Levettem róla a kosarat, majd megfordultam, de Suzanne nem volt ott ahol hagytam. Faust megbökte a vállamat majd oldalra bökött. Az irányba bámultam. Su derékig a vízben volt. Körülötte három nőnemű alak. Gyors tempóba sétáltam a kosárral felé, de akkor előtte megjelent egy hatalmas örvény. Elejtettem a kosarat és feléjük rohantam teljes erőből.
-Suzanne!
A vörös hajú szépségem felém fordult. Könnyei végigcsorogtak az arcán. Remegő ajkait csak egy szó hagyta el.
-Szeretlek.
Suzanne eltűnt az örvényben, míg én dermedten álltam és csak bámultam. A három boszorka bezárták az átjárót és felém sétáltak. A legkisebb megállt előttem, de a két idősebb tovább ment.
-Nagyon sajnálom.
Majd ott hagyott.
Suzanne eltűnt. Minden fontos személynek hagyott egy levelet. Maronek,Eldoranak,Vudnak, Borkanak és Leonak. A hibrideknek és a Fardian falkának is írt. Egyedül Dumnak nem, legalább is ő azt hitte. Egyik napon ugyanis Kellan dolgozószobájában itta a whiskyt, amit egykor Suzanne is ivott, amikor is a poharaknál ott volt a neki címzett levél.
Szia
Tudom, hogy fáj, de meg kellet tennem. Nekem van egy életem, még az emberek világában. Nem hagyhatom csak úgy ott. Bár ott lassan telik az idő én mégis, pont annyiszor fogok rád gondolni, mint te rám.
Szeretlek. Neked volt a legnehezebb. Az én makacsságom miatt, nem tölthettünk több időt,ezt utólag is sajnálom.
Dum, mint a lélektársam sosem feledlek el és senkivel sem lehetek olyan boldog mint veled, ezért egy napon visszajövök hozzád.
-Hagyjátok! Ez most csak kettőjükre tartozik. Menjünk!
Egy idő után az öklöm démonvértől csöpögött. Fájt. Fájt amit velem tett. Fáj, hogy hagyja hogy kitomboljam magam. Nem védekezik, csak tűr. Véres kezeimet a feje mellé raktam.
Dum
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tudtam hogy valami ilyesmi fog történni. A végére már nem éreztem semmit. Az arcom elzsibbadt. Aztán már nem éreztem semmit. Suzanne abbahagyta a csépelésemet és csak bámult rám. Szemeiből hatalmas könnyek cseppentek a bőrömre. A szája remegett, szeme véreres. Fáradt volt.
-Miért?
Feleredt számmal próbáltam mosolyogni, de csak egy grimaszra telet. Remegő kezeimmel letöröltem a könnyeit.
-Szeretlek.
Teste rázkódott. Nevetett.
-Most vertem szét a fejed és te azt mondod erre, hogy szeretsz?!
-Gyönyörű is vagy.
Fejét rázva tovább nevetett, majd közelebb hajolt. Megakarom csókolni. Ő is észrevette, mert széles mosollyal sokkal, de sokkal közelebb hajolt.
-Megfogod bánni szukkubusz.
Mélyen a szemébe néztem, azokba a csodálatos szemekben.
-Nem fogom.
Lágyan ért hozzám, mire én megharaptam. Vad morgása tejesen feltüzelt. Lágy hajába fúrtam az ujjaimat és a tarkójától fogva erősebben a számhoz nyomtam. Csókunknak vér íze volt. Az én vérem íze.
Suzanne
Elvarázsolt. Nem haragudtam tovább rá. Éhes szenvedély gyötört és ezt csak is neki köszönhetem. Dum arca már félig meggyógyult, de a szája és mindkét szemöldöke fel van repedve. Egymást ölelve feküdtünk a dolgozószobában, csak a lélegzetünk csapott zajt.
-Soha többé ne csinálj ilyet!
-Megígérem.
-Helyes!
-És hogyan tovább?
-Hm?
-A hibridekkel és a többiekkel? Sokan meghaltak. Az ittélők vért akarnak.
-Későre jár, majd holnap mindent elrendezek.
Arcomat mellkasához nyomtam, majd az illatát beszívtam. Észre sem vettem, hogy görcsösen kapaszkodok a pólójába, csak akkor mikor a fáradságnak engedve ellazulva engedtem el.
A démon megvárta, amíg párja mélyen álomba szenderül és csak azután ült fel vele. Az ölében fogva felállt és a szobájuk felé vette az irányt. A folyosón találkozott az alfa nősténnyel, de az nem szólt semmit. Elég volt ránézni az elégedetten vigyorgó démonférfira és az ártatlanul szendergő lányra, hogy tudja végre minden a helyén van.
Másnap Suzanne hajnal 6 óta toppon volt. A hibrideket megetette és a Tanáccsal elkezdték kitervelni a további haditervet az emberek világában élő varázslók ellen. Közben a csatatéri áldozatokat hozzátartozójuk eltemették, már csak a hibridek maradtak. Őket nem vihették haza, Suzanne, ezért mindegyikük arcát emlékezetébe véste. Délután kettő órakor a Fardian Birtokon temettette el őket, közel Kellan Fardian sírjához. Sokan felháborodtak, azok el se jöttek a megemlékezésre. Mindegyik síron egy keresztet emelt, majd megkérte a faragót, hogy ónixszínű kőzetből készítsen egy hatalmas emlékművet. Suzannenak egy szabad perce sem maradt. Tanácskozott a Tanáccsal. Interjúkat adott. A saját naplójába megírta a doktornőnek a történteket. Végezetül az estére elintézte a máglyát, hogy megemlékezhessenek az elhunyt hibridekért.
Suzanne
https://www.youtube.com/watch?v=8Wg1MYjOguI&list=PL0PsvsQQdYlL2ORA8YPmWZYjj4wxl87Et&index=16
Hibridek ültek mellettem. A hold fénye visszatükröződött ezüst szemeinken. Mire elérte a tűz a megfelelő magasságot, a hold dala már réges-régen felcsendült. Lábunkkal ritmusosan doboltunk. Mögöttünk azok a farkasok voltak, akik úgy döntöttek, hogy velünk gyászolnak. Hét alház falkajá jelent meg a tizenkettőből. Marone megsúgta a készülődés előtt, hogy a Fardian falka alá tartozó tizenkét alház közül öten biztosan megjelennek, ami egyben az engem velő elismerést is jelenti. De ezzel most nem tudtam foglalkozni. Gyászoltam, ahogy a falkám is. A hold ordítva kiáltott ránk, mire válaszul kézen fogva felálltunk. Hibrid mellet tisztavérű, vagy annak párja. Jobbomon egy démon, balomon egy kislány dúdolt. Mindnyájan remegtünk az indulatoktól. A tömeg várakozása feszítette a mellkasomat. Tudtam mit kell tennem. Harsogó vonyításomra a többiek is rákezdték. Teli torokból kiáltottunk vissza a hatalmas fénygömbnek.
Mérgesen.
Gyászolva.
Honvágytól fűtve.
Megtörve.
Három napnyi tervezgetés után végül meg volt a terv. Suzanne naplója által, feltudták térképezni az emberek világát, így betudták mérni a nagy mennyiségben működő varázslásokat és a természetfeletti lényeket. A varázslóknak még nagyobb segítség volt a hibridek lenyomataik. 16 országban találtak legalább három-három pontot. Minden hibrid ellenkezést nem tűrve bosszúszomjasan készült a harcra, még alfájuk sem akadályozhatta meg őket. Számos Dual lakó is részt akart venni a támadásban, így csapatokra lettek osztva.
Végül a három napba jól táplált hibridfalka készen állt a bevetésre. Suzananne és csapata a negyedik nap reggelén gyülekezett a birtokon. A pokol szülöttei izgatottan keveredtek a hibridekkel, nem nézték le őket valahogy kapcsolatba léptek az érzéseikkel, így éppen annyira vérre szomjaztak mint az ezüstszeműek. Vud, a farkasok sámánja a lépcső tetején állt és a tömeget pásztázta a vörös hajú Alfát keresve.
Vud
Én is vele mennék. Ha nem lennék az egyetlen élő farkas sámán, akkor teljes fegyverzetben ott állnék, Su mellet. Lementem a lépcsőn és a kereset illatcsíkot követtem. Su két hibridgyermek fejét simogatta, amikor meglátta, hogy közeledem.
-Készen állsz?
Elküldte a gyerekeket és határozott, megingathatatlan hatalommal bírón kijelentette.
-Igen.
A kezei enyhén remegtek, hogy az izgatottságtól, vagy valami mástól azt nem tudhatom. Még ő sem mondaná el.
-Imádkozom a túlvilágiaknak a sikeres megtorláshoz és az épségbe érkezetetekért.
Válaszul megölelt, majd otthagyott és a boszorkák felé sétált. Visszamentem a lépcső tetejére, ahol kedvesem várt lágy mosolyával. Megpusziltam arcát, majd megfogtam a kezét.
-Mit mondott?
-Készen áll, ahogy a többiek is.
-Te is mennél, igaz?
-Igen, de rám itt van szükség.
Hüllőszemei könnyesek lettek, ezért megszorítottam a kezét.
-Sosem hagynálak el, főleg most hogy megtaláltalak.
Fejét a vállamra rakta és néztük, ahogy a boszorkák megnyitják a kapukat. Csak két percbe tellett mire az összes harcos belépet a dimenziókapukba.
2. nap az emberek világában
Suzanne
Sosem hittem volna, hogy újra embert fogok ölni. Amikor hazaértem nem voltam önmagam, rossz embereket öltem. Legalább is ezt magyaráztam magamnak, de mélyen legbelül tudtam, hogy onnantól kezdve a vérüket halálom napjáig fogom viselni. Mikor ismét vér tapadt a kezeimhez nem éreztem semmit. Olyan volt mintha a vállamon lévő több tonnás súly lekerült volna. A falkám is így érezhette,mert az első győzelmünknél sikongatva ölelkeztek. A második csatánk már nem volt ilyen. A labor olvadt vértől bűzlött és hullaszagtól.Tudtuk, hogy mi történt ott. A folyosókon tetemek voltak, még annyi emberség sem volt bennük, hogy a cellákba vigyék őket. A varázslót és a doktorokat a laborba találtuk, de nagy megdöbbenésünkre 20 hibrideknek nem mondható nyáladzó szörnyek próbáltak hozzánk jutni,de a földhöz szögezett nyakörvük megakadályozta. A varázsló öntelt ábrázattal elmormolt két szót, így a láncok darabokra törtek.
Mindnyájan véresek voltunk. Folyékony ezüst vér borított minket, csak Leo-t, Borkát és Dumot nem,akiken egy olyan varászréteg volt, ami nem égette a pokollakók bőrét. Szememmel Dumot kerestem, aki épp abban a pillanatban mélyesztette agyarait a varázslóba.
Kedvesem véres száját kitátotta és vérfagyasztóan bömbölt. Mindnyájan ledermedtünk. Csontok roppanását hallottuk, majd a fejéből elkezdett kinőni két szarv. A gyerekek halálra váltan bámulták a jelenetet, de én csodálva. Dum lihegve vette a levegőt, szemei izzottak. Valamilyen erőtől vezérelve megindultam felé. Éppen olyan gyengéden fogtam meg az arcát, mint amikor először megláttam. Döbbent szemekkel meredt rám. Álláról csöpögött a vörös vér.
-Undorítónak találhatsz.
Szeme elől elsöpörtem egy tincset, majd a tenyeremmel letöröltem a nagyja vért.
-Soha!
Arcánál fogva száját a számhoz nyomtam és vad csókkal mutattam ki érzéseimet.
Nyolc nap telt el azóta, mióta a boszorkák kinyitották az átjárót az emberek világába és valamennyien átmentek. Marone és a többi nőstény farkas kézbe vették a gyerekek dolgát. Egyesek kialakítottak a saját házakban egy-egy gyerekszobát. De akik nem vállalták a gyermekek örökbefogadását, azok a Fardian ház üres szobáit készítették elő. A vérfarkas nép, nem bírta a várakozást, ezért javasolták a Tanácsnál a Falkavezér cím választását, amit elutasítottak, mondván hogy nincsen itt minden falkatag. Végül azon a napon az átjárók megnyíltak a harcosok megjelentek a főváros kellős közepén. A nép üdvrivalgásba kezdett és nagy lakodalmat rendeztek a harcosok tiszteletére. A hibridfalka és vezérük elutasította az ünneplést és inkább visszatértek a birtokra.
A napok teltek, a gyász csak egy pillanatra csapta meg a lakosokat. Már senki sem hibáztatta a hibrideket. A gyerekeket kötelezték az iskolára, amit nagy örömmel fogadtak. Idővel elfogadták, hogy torzságuk miatt sosem térhetnek vissza a családjukhoz.
Su minden idejét Kellan dolgozószobájában töltötte, ahol a falkája ügyeit intézte. A visszatértük utáni napon megtartották a szavazást. Elsöprő győzelemmel nyert, így ő lett az első Alfa, aki nő. Hatalmától fogva törvénybe hozta, hogy a hibridek a Fardian falka tagjai és Kellan tanítványaik. Suzanne "kényszerítette" a gyerekeket, hogy fogadjanak szót az iskolában és az alfa nőstényeknek. Marone hasa egyre nagyobb és nagyobb lett, míg már alig hagyta el a szobáját. Su tudta, hogy hamarosan meg fog születni mestere utolsó gyermeke.
Dum mindig ott volt vele, ha pedig elhagyta az irodát, akkor csak ezért hogy ő maga hozzon kedvesének valami finomságot. Végül a félvér szukkubusznak valahogy mindig sikerült elcsábítani párját, hogy a papírmunka helyett, inkább vele foglalkozzon.
Az egyik éjjel, amikor közös ágyukból kimászott, hogy elintézze ügyes bajos dolgait váratlan vendégei érkeztek. A fürdőszobai levegő egyszer csak forróbb lett, amitől fehér pára keletkezett. A kezét mosó Su meredten bámulta a bepárásodott tükröt, amiről valaki elkezdte letörölni a párát. A három tengerboszorka álmos fejjel néztek rá.
-Ti is tudjátok, hogy mikor kell keresni az embert.
-Ezt nem értem.
-Én sem.
-Hülyék, ez egy vicc az ő világából. Most nézd meg! Én vagyok közülük a legfiatalabb és a legokosabb.
A két öreg egyszerre vágták tarkón a kicsi Fendit. Su fáradt szemeiből kidörzsölte a csipát és a civakodó trióba ásított.
-Máskor roppant szórakoztatónak találnám a szócsatáitokat, de igen nehéz napokon vagyok túl, nem térhetnénk a lényegre?
-A lényeg kell? Hát legyen! Vissza kell térned a világodba!
Míg a farkaslány döbbent tekintettel bámulta a tükröt, amiben Fendi és Olga a tömzsi Algonak adnak egy jókora taslit.
-Nem így kellet volna közölnöd vele, ezt még én is tudom!
-Algo és Olga azt akarja mondani, hogy a tartózkodási időd hamarosan lejár. Holnaptól számítva három napod van. A harmadik nap tizedik órájában megnyílik a kapu. Neked is ott kell lenned.
-Várjatok! Nem lehet...
-Sajnáljuk Suzanne. Tudjuk, hogy megszeretted a világunkat, de neked még számos elintézni valód van az emberek világában.
Algo sajnálkozó tekintettel fejezte be mondandóját, majd egyszerűen átnyúlt a tükrön. Az öklét kinyújtotta, amiben egy gyűrű volt hatalmas zöld kővel.
-Vedd el!
Az ékszert elvette a farkaslány. Nagy megdöbbenésére a gyűrű nehéz volt.
-Mi ez?
-Vedd fel! Olga készítette, ha ezt viseled, akkor úgy fogsz öregedni, mint az emberek.
-De sosem leszel beteg.
-Nos, ideje indulnunk. Még sok dolgunk van.
Már halványultak, amikor még megszólal Tendi.
-Ne felejtsd el a naplódat is elhozni! Fontos!
A már tiszta tükörképét bámulva elvicsorított. Krokodil könnyek cseppentek a kézmosóra, amik hangosan koppantak.
-Még annyi minden van, amit meg kell tennem!
Halk mocorgást halva letörölte könnyeit és kitárta az ajtót. Dum akkor emelte fel a fejét. A fürdőszoba fénye annyira megvilágította a démon kedvesét, hogy buja mosolyra torzult az arca.
-Úgy nézel ki mint egy istennő.
Su a rekedtes sexy hangra elmosolyodott.
-Igazán? Akarod, hogy megáldjalak démon?
Lassan közeledett a férfihoz, aki háton fekve kiderítette magát.
-Óh igen! Kérlek áldj meg, én istennőm!
Három nappal később
Suzanne
Kellemesen sütött a délelőtti nap. Az óceán moraja meghitté tette a Dummal való sétánkat. Már majdnem ott vagyunk. Próbálom terelni a gondolataimat, mosolyogni, de nem megy.
-Mi a baj?
-Hogy?! Semmi.
-Hazudsz.
Megálltam és a csodálatos színekben pompázó szemeit bámultam. Sosem fogom elfelejteni. Nyakára fűztem a karjaim és hevesen megcsókoltam. Dum is becsatlakozott, mert ledöntött a lábamról és a meleg homokba hempergetett. Végül kifulladva elengedtük egymást és a kék eget bámultuk vigyorogva.
-Á a fenébe! Faust hátán felejtettem a kosarat! Idehoznád?
-Megyek.
Fölém gördült és elnyújtott csókokkal próbált maradni.
-Na menj már!
Nyálas csókot adott a nyakamra majd felállt. Nevetve töröltem meg a nyakam, majd a távolba révedtem. Bal oldalt a vízben mozgásra lettem figyelmes. Felálltam és figyeltem. A levegő bennem rekedt és a hideg rázott. Itt az idő. Gombóccal a torkomban néztem a nekem háttal álló férfit. Mielőtt elsírtam volna magam visszafordultam a tengerhez és a három alak felé siettem. Derékig gázoltam a sós vízbe és a boszorkákra mosolyogtam.
-Hát itt a búcsú ideje.
-Sajnos.
-Hiányozni fogsz.
-A neved történelembe kerül.
Mindhárom boszorkát megöleltem és könnyes szemmel elléptem tőlük.
-Na jó igyekezzünk!
A naplómat fogva kántálni kezdtek.
Dum
Faust furán viselkedett. Levettem róla a kosarat, majd megfordultam, de Suzanne nem volt ott ahol hagytam. Faust megbökte a vállamat majd oldalra bökött. Az irányba bámultam. Su derékig a vízben volt. Körülötte három nőnemű alak. Gyors tempóba sétáltam a kosárral felé, de akkor előtte megjelent egy hatalmas örvény. Elejtettem a kosarat és feléjük rohantam teljes erőből.
-Suzanne!
A vörös hajú szépségem felém fordult. Könnyei végigcsorogtak az arcán. Remegő ajkait csak egy szó hagyta el.
-Szeretlek.
Suzanne eltűnt az örvényben, míg én dermedten álltam és csak bámultam. A három boszorka bezárták az átjárót és felém sétáltak. A legkisebb megállt előttem, de a két idősebb tovább ment.
-Nagyon sajnálom.
Majd ott hagyott.
Suzanne eltűnt. Minden fontos személynek hagyott egy levelet. Maronek,Eldoranak,Vudnak, Borkanak és Leonak. A hibrideknek és a Fardian falkának is írt. Egyedül Dumnak nem, legalább is ő azt hitte. Egyik napon ugyanis Kellan dolgozószobájában itta a whiskyt, amit egykor Suzanne is ivott, amikor is a poharaknál ott volt a neki címzett levél.
Szia
Tudom, hogy fáj, de meg kellet tennem. Nekem van egy életem, még az emberek világában. Nem hagyhatom csak úgy ott. Bár ott lassan telik az idő én mégis, pont annyiszor fogok rád gondolni, mint te rám.
Szeretlek. Neked volt a legnehezebb. Az én makacsságom miatt, nem tölthettünk több időt,ezt utólag is sajnálom.
Dum, mint a lélektársam sosem feledlek el és senkivel sem lehetek olyan boldog mint veled, ezért egy napon visszajövök hozzád.
A te lélektársad
Su
