Katona szerelem 8

Nyolcadik fejezet

Lenyalta szájáról a rajta maradt alma levét és elkezdet mosolyogni.
-Ha nem húzod vissza az almát akkor én eszem meg.
Gyorsan visszahúztam és én is beleharaptam. Az alma íze bejárta az egész számat. Na milyen ízű? Édes vagy savanykás? Kásás vagy finom kemény? Édes és kemény. Nagyon finom! Kérsz belőle? Nem köszönöm nekem elég annyi, hogy láthatom, ahogy eszel.Már a felét megettem, ezért lassan haraptam a maradékba. Ízlelgettem, hagytam, hogy az alma aromájára koncentráljon minden érzékem. Omar a rácsok előtt törökülésben ült és nézte, hogy eszek.
-Mond csak nem vagy itt magányos? Nem hiányoznak a többiek?
-Nem vágyom arra, hogy foglyokat kínozzatok és alázzatok meg, csak azért, hogy ne legyek magányos. A magány nem mindig rossz.
Elmentem a vödrömhöz és a vaspoharammal merítettem egyet vele.
-Az országaink már nem állnak hadba, ezért nem is lesz több fogoly én csak arra gondoltam, hogy nem akarsz -e kimenni ebből a börtönből?
Hahaha! Még hogy nincs háború! Hahahahah! Hát ez iiiiszonyatosan vicces. Nem gondolod Kira? De. De ha már megemlítette a rabokat, kérdezd csak meg, hogy mi lett a többiekkel, akik itt voltak! Gyerünk kérdezd meg!
-Mi lett a többi fogollyal?
-Haza vittük őket,
-Vagyis hogyan öltétek meg őket?
Megbotránkozva rázta a fejét és rám nézet.
-Nem öltük meg őket! Haza vittük a rabokat.
Hahah nevetséges!
-Te is ott voltál?
-Mármint hol?
-Ott voltál amikor elvitték őket? Ott voltál amikor a határon kivitték őket?
-Neeem.
Hát nem meg mondtam?!
-Akkor halottak.
-Mi?! Nem ők nem ...
Hátat fordítva neki felálltam, de nem hagytam, hogy befejezze a mondatott, ezért szigorúan néztem rá, aztán elmentem a sarokba és elaludtam.

Omar

Felkeltem a földről és az ebédlő felé vettem az utam. A börtön ajtaját jól bezártam, nem akartam, hogy ismét megismétlődjenek a kínzások. Az utam során folyton a Démon szavai visszhangoztak a fejemben. "te is ott voltál? Ott voltál amikor elvitték őket? Ott voltál amikor a határon kivitték őket?... Akkor halottak". Talán igaza van. Nem! Jézusom dehogy! Feldúltam vettem egy tálcányi ételt és elkezdtem enni.
-Nos, mi a helyzet ó nemes börtönőr?
Próbáltam meghatározni, hogy mi is van a számba, de még mindig az alma ízét éreztem.
-Csak nem az ördög lánya csavarta el a fejed, te nagy mamlasz!
Egy hatalmas taslit kaptam a fejemre egy nagy óriástól.
-A fenébe is Dabir ezt mégis mi a jó fenéért csináltad?!
-Azért drága barátom, mert elátkoztak és még észre sem vetted, hogy itt ülök veled szembe és éppen a nemi életemet ecsetelem neked.
Döbben tekintettel néztem öreg barátomra.
-Micsoda! Akkor Fatima beadta a derekát! Gratula barátom. Na és milyen?
Dabir vöröslő fejjel adott a fejemre egy barackot.
-Te perverz kéjenc! Egyáltalán nem erről beszéltem. Mégis mi a fene bajod van! Amióta lekerültél a börtönrészre egyszerűen mint egy megszállott zombi lennél. Néha félelmetes vagy.
-Jó igazad van sajnálom, csak olyan furcsa az egész.
-Hát nem csodálom, végül is egy őrült gyilkológéppel vagy összezárva.
-Ja. Te figyelj! Mi lett a többi rabbal?
-Hogy hogy mi lett? Haza vittük őket.
-De te is ott voltál?
-Én személy szerint nem, de az országuk parancsnokával igen és mondta, hogy épségben hazaértek és most már a családjukkal vannak. De miért fontos ez?
-Nem fontos, csak úgy kérdeztem.
-Oké. Este elugrunk a bárba?
-Á, holnap korán akarok kelni.
Dabir furcsállva kezdet bámulni.
-Mégis mi a terved Omar?
-Hogy érted?
-Gondolom nem akarsz életed végéig a Démon őre lenni. Mi van az egyetemmel?
-Már beszéltem erről a bátyámmal, azt mondta, hogy most a legfontosabb az építkezés. Számomra sem gond, hogy ha halasztok néhány évet. A Démonról pedig nem hiszem, hogy két évnél tovább marad.
-Hogy hogy?
-Nos, bár nem vagyok régóta vele, de elég értelmesen viselkedett eddig.
-Ne szívass!
-De tényleg. Ezen is gondolkozom. Már egyáltalán nem őrjöng és egyszer sem próbált megölni.
-Mit tervezel Omar?
-Mi lenne, hogyha próbák elé állítanánk. És ha sikerül, terméseztessen szigorú őrizett alatt kivinnénk.
-Aha, persze ez egy nagyszerű ötlet! Mond csak Omar véletlenül egy pisztolyt sem akarsz neki adni töltényekkel?
-Tudom, hogy korai, de nem maradhat örökre a börtönbe. Ezért csak néha-néha tennék egy kis bakit.
-Halálvágyad van?
-Rendben akkor ehhez mit szólsz? Amikor tesztelem, akkor te a lépcsőről fogsz figyelni és ha valamivel is próbálkozna lelövöd.
-Békeszerződésben állunk a másik országgal. Nem ölhetem meg, az hadüzenet lenne.
-Nem golyóval te féleszű, altatóval.
-Rendben legyen. Most boldog vagy?
-Meglepő módon igen.

Dabirral még elbeszélgettünk és megegyeztünk, hogy holnap ebédnél elkezdjük az első tesztet. Észre sem vettem, hogy az idő milyen gyorsan telik, rohannom kellet a Démon ebédével és vízével.  A zárral bénáskodtam, de sikeresen bejutottam. A lépcsőfokokat kettesével vettem, és ügyeltem, hogy a vödör víz ne boruljon ki.
-Bocsi, hogy késtem. El sem hiszed, hogy milyen gyorsan telik az idő egy kis baráti beszélgetéssel.
Gyorsan lehúztam az elválasztó rácsot, beraktam a tálcát és a vödröt. Bezártam az ajtót és felhúztam a rácsot.
-Jó étvágyat.
Mosolyogva ültem le a rácsával szembe és figyeltem, ahogy nagy nehezen felkel és az ételért megy.
Az orrfacsaró ürülékszag hirtelen megcsapta az orromat.
-Mégis mi ilyen büdös?
Hátam mögötti cellába nézek, de az teljesen üres, a többivel együtt.
-Mióta te vagy az őröm, nem takarítottak nálam.
A fenébe tudtam, hogy valamit elfelejtettem.
-Ha megetted, akkor kitakarítok.
A fura főzeléket kanalazva furcsállva nézet rám.
-Ne zavartasd magad. Ennél már csak több lesz.
-Oké.
Felkeltem a földről és a lépcső melletti szekrényt kinyitottam.Találtam benne egy slagot és egy lapátot. A lapátot kivettem és beleraktam a talicskába. Lehúztam az elválasztórácsot és betoltam a talicskát. Lapátolás közben elkezdet könnyezni a szemem. Folyamatosan törölgettem a szemem. Lapátolás , szemtörlés, lapátolás szemtörlés. Addig csináltam ezt, amíg kész nem lettem.
-Na ezzel meg is volnánk most már csak ki kell találnom, hogy hová ürítsem a tartalmát.
Választ várva a Démonra néztem, aki önelégülten mosolygott.
-Hát nem mondták el neked újonc?
-Mégis mit?
-A cuccal teli talicskát fel kell vinni a lépcsőn.
-Hogy mi van?!
Ezt nem gondolhatják komolyan! Ez nem csak tíz lépcsőfok! De legalább a Démon jól szórakozik, ugyanis elképedésemet látva elkezdet kuncogni. Na jó a fenébe is, mit meg nem teszek! Elkezdtem a talicskát a lépcső felé tolni, mire odaértem, csak felnézni tudtam.
-Sok szerencsét Omar.
A nevemet lágyan ejtette ki amitől beleborzongtam. De mégis mihez kell szerencse? Elkezdtem felfelé tolni, de az egyik fokon megbotlottam és beletenyereltem az ürülékbe.
-Ó hogy a jó szagú ..... hát miért kell velem így kicseszni!!!!!!!
A Démon harsogó nevetésbe kezdett. Erőt véve magamon folytattam az utamat, mire kiértem bűzlöttem. Találtam nem messze egy árkot, ami tökéletes volt. Kiürítettem a talicskát és mentem vissza a börtönbe. A slagot a csapra raktam és lelocsoltam a talicskát meg a lapátot, mielőtt elzártam volna a Démon megszólalt.
-Nem felejtettél el valamit újonc?
-Mégis mit?
-Hát a börtön nem túl higiénikus, ideje megfürödnöm.
-Ó, persze.
Odamentem a cellájához és beadtam a slagot.
-Mi van mit nézel?
A Démon megdöbbent szemekkel bámult rám.
-Mégis miért adod be? Nem félsz hogy megöllek?
-Meg akarsz ölni?
-Nem terveztem.
-Hát akkor nem félek. Na tessék vedd el!
Elvette a slagot és letette a földre.
-Azt is nézni fogod, hogy levetkőzöm és megmosakszom?
-Csak szeretnéd!
-Akkor fordulj el.
Zavaromban elfordultam.


Kira

Hát ez óriási volt! Hahhahahahah! Héhéhé, jól láttam, hogy egy kicsi a hajára és az arcára is ment, hát ez eszméletlen volt! A nevetéstől kipotyogott egy kis falat. eddigi börtönlétemben egyszeresem  nevettem így.Mire visszajött addigra megettem az ebédemet. Most már jóllakottan vettem át a slagot, amit lettem a földre. Eddig is tudtam, hogy valami baja van, de most már biztosra tudom, hogy ő egy nagyon fura ember. Levettem a ruhámat és megnyitottam a slagot. A hideg víztől elkezdtem vacogni, de kibírtam és "tisztára" mostam magam, már amint lehet csak vízzel. Amint kész lettem elzártam a slagot és gyorsan felöltöztem a koszos, de száraz ruhámba.
-Kész vagyok.
Omar visszafordult és kihúzta a csövet, majd a helyére rakta. Kilöktem az üres tálcát a résen és a falhoz dőlve lefeküdtem.
-Kérsz valamit?
-Igen kérek! Egy puskát tölténnyel,  két pisztolyt négy tárral, kb hét dobókést, de megelégszem egyszerű késekkel is, ó és egy telefont kérek.
Omar megdöbbent arccal bámult rám, majd elkezdet nevetni, amitől furcsa borzongást éreztem.
-Neked aztán irtó jó a humorod. Hahaha!
A fal felé fordultam és elaludtam.  Álmomban a sulimból jöttem haza, hátamon a hátizsákom, kezemben meg egy díszzacskó. Izgatottan mentem haza.
-Megjöttem!
Lerúgtam a cipőimet és indultam a nappaliba.
De a nappaliból nem maradt semmi csap izzó törmelékek és hamu. Két test feküdt a szoba közepén, az ujjaikon aranygyűrű.
-Nem, ez nnneeemmm llllehhhhettt. Anya! Apa!
A koszba rogyva elkezdtem sírni.
-Kira.
Egy halk hang szólít. Megtöröltem a szemeimet és a szobám felé mentem. Onnan jött egy újabb hang. A szobám ajtajában érve megláttam az ágyamon ülő Tamást szülinapos csákóban.
-Tomi.
Remegő kezekkel nyúltam felé, ahogy ő is, de Tamás mögötti rész hirtelen esőtéttüllt és egy katona jelent meg egy fegyverrel egyenesen Tamásra célzott.
-Neeeeeeee!
Elsötétült minden. Hirtelen felülök és sírok a füleimet fogom, hogy megszüntessem a fegyver hangját. De nem segít. Sikítók, hintáztatom magam, de nem múlik a félelmem, a fájdalmam.

Omar

Már legalább egy órája alszik, most már nem a fal felé van az arca, hanem felém. Amit kitudtam venni a haja miatt egyszerűen ..... Nem tudom. A mellkasom elkezdet bizseregni ezért elkezdtem dörzsölni. A börtön ajtaja kinyílt és Dabir jött le a lépcsőn kezében egy pisztolyféleséggel.
-Na mizu börtönőr?
-Halkabban alszik!
-Ooké!
-Mi az a kezedben?
-Hihi ez az amit kértél egy altató pisztoly.
-Király meg van töltve?
-Persze, az egyik orvos megmutatta, hogy hogyan kell használni.
Furcsa hangot kezdtem hallani, meg akartam kérdezni Dabirtól, hogy ő is hallja de ő csak döbbent szemekkel nézet a cellára, én is odanéztem. A cellában a Démon hánykolódik és nyöszörög, amiből sikolyok lettek, be akartam menni, de Dabir megragadta a karomat és visszatartott. Láttam ahogy felébredt, de mintha még mindig az álma hatása alatt lenne. A lábán hintáztatta magát sírt és a fülét fogta. Elegem van! Oda KELL mennem hozzá! Megpróbáltam kirántani a kezemet Dabir markából de nem ment, ezért összeszorított kézzel állon vágtam. A meglazult kézből kitéptem magam és rohantam a cella ajtajához. Kinyitottam és mentem a síró lányhoz. Letérdeltem előtte és .... megálltam. Na és most? Bementem az oroszlán barlangjába és nem tudom, hogy mit csináljak. A fenébe is nem lehetek ennyire szerencsétlen?! Átöleltem a síró lányt és elkezdtem a fejétől a hátáig simogatni.
-Cssss-cssss. Nincs semmi baj. Már vége van. Senki nem fog bántani. Most már nem bánthat senki. Cssss. Jól van nyugodj meg.
A Démon elkezdett szép lassan lélegezni már nem rázkódott a sírástól és már a füleit sem fogta. Rám nézet a csodálatos kék szemeivel, ami még könnyes volt. Az egyik kezemmel letöröltem egy kósza könnycseppet. A Démon keze felém közelített.
-Miért?
-Úgy gondoltam, hogy te tudod erre a választ.
Már majdnem elérte az arcomat, amikor lövést hallottunk. A Démon ledermedt és összeesett. Az oldalából egy ampulla állt ki. Hirtelen mozdulattal kihúztam belőle és óvatosan lefektettem az alvó testét. Az ampullát fogva kimentem a cellából és bezártam. Indultam a kijárat felé. A lépcső tetejéről lenéztem Dabirra.
-Gyere!
Elindultam a folyosón. Dabir utánam szaladt.
-Mégis mi a fenét képzeltél magadról Omar?!
-Ezt én is kérdezhetném tőled Dabir!! Miért kellet lelőnöd?!
-Omar te nem tudhatod, hogy mire képes,de én igen.
-Jaj, ne kezd már megint!
-De igen Omar és ha kell újra elmondom. Ez a lány veszélyes, te nem láttad azt amit én. Több száz társunkat megölt, egy késsel legalább húsz katonával végzett és láttam puszta kézzel harcolni, egymaga törte ki az egyik izomagy nyakát! És te mégis bementél hozzá úgy hogy nem volt önmagánál. Őrült vagy!!!
-Mondj valami újat!
-Ezek után holnap mégis hogyan akarod letesztelni! Lefogadom, hogy még az igazi nevét sem tudod, vagy talán igen?
-Nem.
Lehajtott fejjel mentem tovább.
-Rendben, akkor legyen az, hogy ha megtudod a nevét, akkor rendben. Oké?
-Igen.
-Gyere hazaviszlek.
-De a ...
-Holnapig nem fog felkelni.
-Akkor menjünk haza.