Egy új világ vagy még sem? 8

8. fejezet

A Bíróságon ugyan azt ismételtem el.
-Nem emlékszem semmire.
-Nem tudom, hogy mit csináltak velem.
-Nem láttam az el rablóimat.
És így tovább. A bíróságon bemutatták, hogy miben mentem haza, hála az elővigyázatosságomnak, a kabátot és bakancsot kimostam, majd bekoszoltam, senki nem tudja, hogy a jelenlegi nyomok rajta hamisak. A bíró némi pénz összegben döntött és kötelező terápiára ítélt,amit az állam fizet.
 Most éppen a dilidoki várójában ülök és egy tinimagazint olvasok, a többi beteggel, bárcsak nekem is ilyen gondjaim lennének. Hirtelen az ajtó kinyílt és egy sovány lány lépet ki, anorexiásnak mondanám, de a karikák a szeme alatt nem ezt sugallják. A titkárnő egy táblával jött oda a várókhoz.
-Rendben a következő .... Lana White.
-Megyek.
Letettem az újságot és bementem az otthonos környezetű szobába. Kellemes füstölőszag volt, gyakorlatilag minden szagot elfedett. Áááá most úgy érzem magam mint egy átlagos ember.
-Miss White nagyon örvendek a nevem Dr. Margaret Thomson.
Margarettel kezet fogtunk. A keze langyos volt, de valamiért borsózott tőle a hátam.
-Kérlek foglalj helyett az ágyon.
Lefeküdtem a kipárnázott ágyra. Kényelmesen elhelyezkedtem és a doktornőt kezdtem el nézni.
-Nos, akkor mit szólnál hozzá ha mesélnél a történtek előtti időről. Rendben?
-Felőlem.
Hanyagul megvontam a vállam.
-Mit akar tudni?
-Úgy tudom, hogy a gyenge tested miatt sokáig magántanuló voltál.
-Igen ez így van.
-Mond csak mégis hogy érezted magad akkor?
-Magányos voltam. Nem voltak barátaim. Szeretem a szüleimet, de ők mégsem a barátaim. Hiányoztak a tipikus tinédzseres dolgok.
-Mint például?
-Átmenni az egyik barátnőmhöz. Beszélgetni az iskoláról. Kibeszélni az iskola leghelyesebb srácát. Járni valakivel. És ehhez hasonlók.
A doki bőszen kezdett el jegyzetelni.
-És amikor iskolába kerültél milyen volt?
-Ah elején egyedül éreztem magam, de melyik új lány nem? Az elején csak formális beszélgetéseket folytattunk az osztálytársaimmal, majd szép lassan barátaim lettek.
-Mesélnél róluk?
-Ott van Niel a kis stréber, Julie a deszkás lány, Flóra  az iskola legnépszerűbb diákja.
-Hogy ismerkedtél meg velük?
-Az első napomon Julie mellé ültettek. Julie csak zenét hallgatott és aludt a padon. Annyira egyedül éreztem magam, hogy elkezdtem lerajzolni a sapkáján lévő szimbólumot. Már készen voltam a rajzzal amikor a tanárra felfigyeltem, amikor viszont lenéztem a padra nem találtam sehol a rajzott. Julie elvette és azt kezdte el nézegetni. Bemutatkoztunk és a hétköznapjainkról meséltünk egymásnak. Niellel meg a könyvtárban. A tanárok csomó feladatott adtak nekem, amit nem is igazán értettem, ezért egy tanulópárt választottak nekem, ő volt Niel. Szuper okos és meglepően jó a humora.
-Na és Flóra?
-Flórának tetszik Niel, de elég félénk ahhoz képest, hogy ő a suli "királynője".
-Ez igazán érdekes, és tartod velük a kapcsolatot?
-Nem igazán.
-Miért nem?
-Nem akarom, a szomorú történetemmel zargatni őket. És nem akartam megijeszteni a barátaimat.
-Ez érthető. Akkor most mit szólnál egy kis pihenéshez?
-Mire gondol?
-Csak annyi, hogy becsukod a szemed és én felteszek néhány kérdést. De  ne aggódj a múlttal kapcsolatos, nem az esettel.
-Rendben.
Becsuktam a szemem. Hallottam, ahogy a doktornő feláll és sétál. Egy csengőt csengetve tettel fel a kérdéseket. Semmi extra, mire emlékszem a gyermekkoromból. Volt -e már szerelmem, stb. És ezzel be is fejeztük az órát. Megkönnyebbülten mentem haza. Anyáék érdeklődtek, hogy mi volt és őszintén megmondva a nagy semmit tettük. Gyerek játék hazudni ennek a dokinak, azt hittem, hogy lesz egy kis lelkifurdalásom, de semmi!
 Az újonnan jött képességemet már megszoktam és elég jól kezelem, persze az önvédelemnél iszonyatosan nehéz visszafogni magam.
Anyuval elmentünk vásárolni, mert a három hét amit hazaérkezésemkor töltöttem eléggé jó húsban vagyok. Tévedésben ne essék nem vagyok kövér, csak a heti három önvédelem, a kétszeri 3 fős ebéd és a hajnali futástól már nem a csontos lány vagyok, hanem a jó alakú kicsit izmos lány. Egész életemben vézna voltam és ezért mindig olyan ruhákat vettem fel, ami az ellenkezőjét mutatja, ezért mivel most nagyon jó alakom van ideje új ruhákat vennem.
Anyuval nagyon élvezetes vásárolni elvicceljük az egészet és mázlimra anya nagyon ért a divathoz. Vettünk három farmert, egy fekete inget, egy Londonos trikót, egy bakancsot négy kényelmes pólót és utolsónak egy fekete cipzáros pulcsit.
Otthon néhány ruhámat szelektáltam és utána már mentem is az edzésre.

Másnap a dokival elég kényelmesen telt. Most a jelenlegi életemre volt kíváncsi. Megint eljátszottuk, hogy "transzban" vagyok és ő pedig csilingel a szobába. Észre sem vettem, de elkezdtem bízni benne.
-Hahó ébresztő!
A kényelmes ágyból felriadva néztem körbe.
-Mi történt?
-Elaludtál, de semmi gond gyakran előfordul.
Zavaromban csak bólintani tudtam. Felkeltem az ágyról és indultam haza.

-Megjöttem!
-Szia drágám!!
-Hol vagy?
-Az emeleten a dolgozószobában, próbálom befejezni a könyvemet.
-Kérsz valamit enni?
-Egy kis csoki nem árthat.
A kiabálást abbahagytuk én meg mentem a konyhába egy kis uzsonnáért. Csináltam öt csirkés szendvicset és kivettem a spejzból a két tábla csokoládét. Felsétáltam a tálcányi étellel és megálltam a szobám melletti ajtónál. A lábammal berúgtam a behajtott ajtót. A dolgozószoba otthonos, de egyben irodai hatás is van. A falaknál könyves szekrények, beépítve egy tévével. Két íróasztal az egyik apué a másik anyué. Családi képek mindenhol. Anya az asztalánál ülve gépel a laptopjába.
-Meghoztam a csokit.
-Hm milyen csokit?
Mosolyogva fordult felém.
-Mogyorós megteszi?
-Hát nem is tudom...
Most már én is mosolyogtam. Odasétáltam hozzá, de az utolsó lépésnél megálltam.
-Hát akkor lehet, hogy akkor én fogom megenni.
-Micsoda?!
Anya felháborodottan felkelt, de én gyorsan leraktam a tálcát és elvettem a csokit. Elkezdtünk kergetőzni a szobában, majd én úgy gondoltam, hogy jó ötlet ha lefutok a lépcsőn. A lépcsőn rohantam és mögöttem anya futva pont ekkor lépett be a házba apa. Leérve elröhögtük magunkat és megettük együtt az édességet. Hagytuk anyut alkotni, addig én elkezdtem enni a szendvicsemet és néztem a tévét, míg apa elkészítette a vacsorát. A szendvicset majszolva elaludtam mint minden egyes alkalommal most is Kellan emlékei volt a téma. Minden egyes álmomban Kellan élete és a világa szerepelt. Nagyon érdekes volt. Álmomat apa zavarta meg.
-Kelj fel Lana ideje vacsorázni!
-Hmmmm. Jó kelek. És mi is a vacsi?
-Rántott hús köretnek zöldség és krumplipüré. Nos elnyerte a tetszésedet.
-Attól függ ez mind külön van vagy egyben?
-Ha szeretnéd, akkor egyberakom neked.
-Ookéé.
Felpattantam a kanapéról és leültem az asztalhoz. Anya már megterített és elkezdet szedni nekem. A hetek során megtanulták, hogy eszméletlenül sokat eszek, ezért a tányéromat jól megpakolta a tányéromat.

Teli hassal felmentem a szobámba és megnéztem a facebookomat. A lányok számtalan üzenetet küldtek, amire elkezdtem válaszolni. A beszélgetések éjfélig mentek, amikor fáradságra hivatkozva kiléptek a chatből. Én még nem voltam álmos, leültem a gurulós székemre és elgurultam az ablakomhoz. Számtalan estét töltöttem azzal, hogy az eget nézem legyen reggel vagy este. De ha választanom kellene, akkor a csillagos eget választanám. Az éles látásommal még szebb. A hold szép lassan kezd telítődni vagyis nemsokára telihold lesz és kénytelen leszek kiszökni otthonról átváltozni.

A reggelem a szokásos rutinnal kezdődik. Jól megreggelizek, felöltözök és elmegyek a fitness terembe, majd hazaindulok és elkészítem az ebédet. Megebédelek és elköszönök anyától, aki már a saját kis világában van. A doktornőhöz menve mint mindig próbálgattam a szaglásomat és a hallásomat. Az ugató kutyák elkezdenek ugatni, de amikor rájuk nézek meghunyászkodva lapulnak a földre.

Pont időben jöttem, mert az előttem lévő beteg most ment el. Bementem a nyugodt szobába, de most mintha valami más lenne. Nem éreztem olyan erősen a füstölő szagát, ezért a mostani szagok ellepték az érzékeny orromat. Valami volt a levegőben, de egyszerűen nem tudtam megmondani, hogy mi okozza.
-Á, ahogy látom pont időben! Szia, gyere beljebb és a szokás szerint feküdj le.
Udvariasan kezet fogtunk és a szokásos bizsergő, borzongó érzést éreztem. Lefeküdtem az ágyra, és próbáltam egyenletesen, nyugodtan lélegezni.
-Ez az szépen nyugodj meg. Meggyújtok néhány illatgyertyát rendben?
-Oké.
Hallom a gyufa súrlódását, a lángok eleven hangja betöltötte az elmém. A lágy almaillat betöltötte az orromat, végre ellazultam. Csing.... csing.
-Akkor most újra ugrunk az időben. Az el rablóid elraboltak, a képzeletbeli szemedet kinyitod. Hol vagy?
-Egy sötét szobában.
-Bántottak?
-Nem.
-Most mi történik?
-Bejött Bill a szobába.
-Folytasd!
-Szokottnál más felé veszi az irányt.
-Hova cipel?
-Egy másik laborba?
-Billen kívül van más is a laborban?
-Igen. Két fiatal asztalokhoz vannak kötözve és rángatóznak, és két lány is volt ott meg egy másik fiú a székekhez kötözték őket, és persze ott volt a doki is.
-Mit csinál veled Bill?
-Engem is egy székhez kötöz.
-És utána?
A szavak nehezen jönnek a számra, pánikba estem, de nem csak az emléktől, hanem azért mert erről nem szabadna beszélnem.
-Beszélgetnek.
-Miről?
-Neem neem emlékszem.
-Most mi történik?
-Én is megszólalok, ezért megütnek, majd egy injekciót adnak be nekünk. Kivétel a mellettem lévő férfinak.
-Férfi?Mindegy. Mi volt a szuriban?
-Vér.
-Mégis milyen vér?
Hirtelen minden emlék elárasztotta az elmém.

-Keresned kell egy boszorkányt, aki elküld a világomba. Értesítened kell a falkám és a tanácsot.
-De mégis hogy fogom felismerni?
-Amikor találkozol vele tudni fogod.

Egy erdőben vagyok egy kislány eltéved és sír az egyik fánál. Odamegyek hozzá. A közelében elkezdett bizseregni és rázni a levegő. Ez a lány egy ....

Ismét a laborban vagyok a harag eluralkodik rajtam. Eltépem a szíjakat és megölöm a doktort. Most már csak a másik férfi maradt. 
Amikor kimondta a nevemet a levegő megtelt elektromossággal, amitől elkezdet bizseregni a testem."

-Lana mégis milyen vért adtak be neked?
-Vérfarkas vért.
-Hooogy micsoda?
-Most már abba hagyhatja a varázslást doktornő.
Hirtelen kinyitottam a szememet és a boszorkányra néztem, aki dermedten ült a székében ölében a füzete, jobb kezében egy toll míg a másikban egy csengő volt.
-Mi? Mégis miről beszélsz Lana?
Vettem egy mély levegőt és kifújtam.
-Mindkettőnk idejét megspórolhatná, hogyha beismeri.
-Mégis honnan veszed, hogy én boszorkány vagyok. Nevetséges! Én egy orvos vagyok aki az elmével foglalkozik.
Lábamra támaszkodva néztem vele farkasszemet.
-Először nem is gondoltam volna, hogy pont ön egy közülük. De aztán össze raktam a dolgokat.
Megjátszott mosollyal dőlt hátra a fotelban, keresztbe rakta a lábát.
-És mégis mik ezek a dolgok?
-Először is a füstölők és az illatgyertyák. Az átlag emberek nem érzik a mágiát, de akiben egy kevéske természetfeletti van az könnyen észreveheti. Viszont a füstölő és a gyertyák nem feltűnők az -e féle dolgok elrejtésében. A másik dolog a csengő, az ember automatikusan megnyugszik és egyfajta transz állapotba kerül, a test automatikusan engedelmeskedik a parancsoknak, az ön esetében az alany feltűnés nélkül megmondja az igazat.Akik ezeknél a kezelésnél ébren vannak tehát tudják, hogy mit tesznek, de nem tudják megállítani azoknak könnyen beadható a hipnotizálás alkalmazása, ami ugyebár valójában egy varázslat a csengő segítségével.
A boszorkány felállt a székéből és elkezdet tapsolni.
-Nagyon jó! Még senki sem leplezett le. És te csak három napja jársz hozzám és máris rájöttél. Mond csak hogyan?
Fel keltem az ágyról és gyorsan odamentem hozzá, gyakorlatilag a fiatal szőke hajú nő fülébe súgtam.
-Vérfarkas vagyok.
Ő megdöbbenve hátrált a fotel mögé és remegő hanggal megszólalt.
-Lehetetlen, vérfarkasok nincsenek a mi világunkban csak...
-csak a pokolban, ami igaz is, jelenleg én vagyok az egyetlen vérfarkas a mi világunkban, de ha nem sietünk akkor nálam rosszabb lények is lesznek.
-Lehetetlen!
-Elmondom a történetem, de cserébe két dolgot kérnék és jobban teszed, hogy ha lemondod a mai pácienseidet, megvárom.
-Rendben.
Míg Margaret intézte a telefonhívásokat én addig összeszedtem a gondolataimat.
-Rendben kész vagyok, a szüleidet is felhívtam, hogy ma többet fogok foglalkozni veled és haza is viszlek. Kezdheted.
-Mint már tudod, betegen raboltak el. Az el rablóim arcát nem láttam. Egy földalatti bezárt szobában ébredtem ...
Mindent elmeséltem neki. Beszéltem a perverz Billről, az őrült doktorról, a kísérleti alanyokról és végül Kellanről. Margaret elszörnyedve bámult rám, majd lesajnálón végül egy kis undort is fel tudtam fedezni nála.
-És mégis mit akarsz tőlem mit tegyek? A történeted elég morbid és félelmetes, de ha segítenék is a varászerőm nem túl hatalmas, ha nagyobb varázslatot kell tennem erősítőket kell használnom, és már fogytán vagyok belőle.
-Kellan azt mondta, hogy visszaküldeni valakit sokkal egyszerűbb mint megidézni. Ezért biztos vagyok benne, hogy neked sikerülne.
-Mégis mire akarsz célozni, csak nem....
-Az első kérésem az lenne, hogy mesélj el mindent a pokolról és küldj oda.
-Ezt nem teheted! Még csak gyerek vagy!
-Már 18 vagyok és egy több ezer éves vérfarkasvezér tapasztalatait birtoklom. Már egyáltalán nem mondható el rólam, hogy gyerek vagyok.
-Jó rendben tegyük fel, hogy segítek és akkor mi lesz, hm? Azt hiszed, hogy tárt karokkal fognak várni egy esetleges háború miatt? Ezt te sem gondolhatod?!
-De ha bebizonyítom, hogy Kellan emlékei már az enyémek, akkor a tanácsnál megmutathatom őket. De ehhez nincs sok időm.
-Áhhh!! A fenébe! Igazad van! Ha tényleg sikerülnek a kísérletek, akkor a pokol majd a mi világunk kerül sor a pusztulásra. Már ma elkezdem az előkészületeket.
-Rendben és az meddig fog tartani?
-Nem tudom, először utána akarok nézni a másik világnak, aztán erősítőket kell szereznem. De mégis mi olyan sürgős?
-Hamarosan telihold lesz és nem akarok ebben a világban átváltozni, viszont hogyha a másik világba változnék át nem lenne feltűnő egy vérfarkas.
-Igazad van! Akkor induljunk én hazadoblak és elmegyek anyukámhoz.
Kimentünk a  rendelőből és beszálltunk a négyszemélyes autójába.
-Miért kell elmenned az anyukádhoz?
-Mikor kicsi voltam anyukám gyakran mesélt olyan történeteket amikben természetfeletti lények szerepeltek. Mikor már idősebb voltam megkérdeztem róla és ő elmondta a családi örökségemet. A pincénkben számos varázskönyv van elzárva, mondván csak végszükség esetén használható fel. Hát úgy gondolom itt az ideje kinyitni a lezárt pincét.