25. fejezet
A társalgó szoba nagy volt. Falait díszes virágminták díszítették. Vékony könyves szekrényeket állítottak a falakhoz. Négyszemélyes kanapé és körülötte öt szék, amik világos színű huzatot kaptak. Kényelmetlennek tűntek. Ezt nem bánom. Gazdám mögött sétálva mérem fel az új környezetemet, de amint meglátom a ház úrnőjét abbahagyom. A kanapén ült zöld és sárga ruhájában. Mikor meglátta gazdámat kedvesen rámosolygott.
-Gyere közelebb Yuko! Ülj csak le! Ugye nem baj, hogy Yukonak hívlak?
-Köszönöm, Mylady. Semmi gond.
Gazdám helyet foglalt az egyik széken, míg én mögötte helyezkedtem el.
-Teát?
-Köszönöm Mylady.
Kellemes illatú vörös teát ittak virágos fehér csészében. Itt miden annyira kifinomult.
-Kell némi változtatást tennünk az ügyeitek érdekében.
-Mire gondolt ?
-Mennyire tanultad az angol etikettet? Tánctudás? Közösségben?
-Sajnos csak igen keveset oktatott a tanárom, ő úgy gondolta hogy ha jól tudok beszélni az már jó.
-Értem, akkor fogadnunk kell egy tanárt.
-Ha nem bánja, Mylady.
-Jaj, dehogy! Örülök hogy végre történik valami. Legalább nem unatkozom.
Elvigyorodott és kacsintott egyet, mielőtt szájához emelte volna a csészét.
-A varrónő holnap érkezik, kelleni fog néhány ruha neked és a férjednek.
-Köszönöm.
-Ugyan! De a szolgálódnak is kéne ruha. Mit szólnál hozzá, hogy ha a komornyikom komornyikot nevelne belőle?
-Mylady! Ez nagyon jó ötlet!
-Tudtam én, hogy tetszeni fog!
És ekkor még nem tudtam, hogy ez a beszélgetés pecsételte meg az életem.
Az ebédet a konyhába kaptam. Valami sárga masszát és húst. A konyhában lévők bámultak. Voltak akik leplezték, de az idősebbek nem. A szakács egy nő. Ötven éves lehet. Sötét haja már javában őszült. Arca kerek és pirosas. Húsos ujjai tele vannak bőrkeményedéssel. Egyszerű köténye olajtól foltos. Négy segítője volt. Egy izmos, de még fiatal férfi, akinek fekete haja hullámokban verdeste tarkóját. A három lány húsz és harminc év körüliek lehettek. Az idősebbeknek arany gyűrű volt az ujján, de a fiataloknak nem. Felvettem a villám és a sárga masszába mártottam. A villán megmaradt ételt megszagoltam. Vaj és krumplit érzek. Lehetséges, hogy ez lenne a krumpli püré? Óvatosan a számba vettem. Lágy íze azonnal berobbant a számba. Súlyos hibát véve egy sokkal nagyobb falatott ettem belőle, majd még egyet.
-Hé, a húst se hagyd ott! A pürével nem laksz jól! Egyél rendesen! Mégis mit fogunk kezdeni veled, hogy ilyen vézna vagy?!
A szakácsnő felháborodására, abbahagytam a habzsolást. Felvettem a kést és felvágtam a húst, persze le sem vettem a szemeim a nőről. A krumplinál is lassabban emeltem a számba a fehér húst. Panírja kellően sós volt, ahogy a hús is tökéletes volt.
-Na?
Kíváncsian néztem az izgatottságtól csillogó szemű idős hölgyre.
-Parancsol?
-Milyen a hús? Tettem bele egy kis sót.
-Tudom. A hús kellően szaftos, ahogy a panír is tökéletes nincs átázva.
Mindenki meglepődött a lényegre törő válaszommal.
-Tudtam én hogy okos fiú vagy!
-De a krumpli sótlan.
A nő vigyorgása grimaszba torzult. Kikapta a kezemből a villát és egy nagyobb adag pürét a szájába nyomta. Borzongva dobta le a villát, majd a tányéromért nyúlt.
-Ez borzalmas! Teljesen sótlan és zsíros a vajtól!
Megragadtam a tányért és magamhoz rántottam.
-Még sosem ettem ilyet. Nekem ízlik.
Felvettem a villát és még gyorsabban ettem. Pillanatok alatt üres volt a tányér. A konyha baloldali ajtaja kinyílt. Egy negyven éve körüli pufók, de hatalmas eleganciával sétált be. Fekete kabátja kiemelte a hófehér ingét, amit alatta viselt. Ritkuló haját hátrafésülte, így jól láthatóvá tette a ráncos homlokát.
-Hol van az a külföldi szolga?!
-Éppen ott ül!
A szakácsnő rám mutatott, mire a férfi rám pillantott.
-Ez valami vicc?! Hisz ez nem is vágott szemű! Mindegy! Látom ettél, akkor ideje....
A konyha jobboldali ajtaján a kertészkedő lány lépett be. Ruhája mocskos volt és a kezében fogott rózsák fele félig kopasz volt. A komornyik odasietett a lányhoz és kitépte a kezéből a virágcsokrot.
-Hol voltál?! Mégis mennyi ideig tart egy csokornyi rózsát vágni?!
A lány lehajtotta a fejét, úgy tűrte a szidalmazást.
-Hozzád beszélek! Vendégeink vannak, te meg a piszokba játszadozol! És ezek használhatatlanok!
A csokrot megszorította és azzal felpofozta a lányt. Leheletkönnyű színes szirmok hullottak a földre, míg a lány a tüskék marásától feljajdult. Az arca és a nyaka tele lett vékony vágásokkal.
-Eredj és készíts elő egy szobát és fürdővizet a japán szolgájának!
A lány meg sem nyikkan csak csendben sírt majd elsietett.
-Valaki vegye el tőlem ezeket a szörnyűségeket!
Az egyik kukta elvette a csokrot a vörös fejű komornyiktól. Hüvelyk és mutató ujjával megcsípte az orrnyergét majd mélyet lélegzet.
-Na szóval! Miután lefürödtél már láthatsz is neki a folyosók felmosásához, majd portőrléshez!
Felálltam és a koszos tányéromat a többi közé raktam.
-Nem.
-Hogy mondod? Mit mertél monda szolga?!
A férfi feje most még vörösebb lett. Előttem állt és dühös szemekkel bámult bele az arcomba.
-Éppen olyan szolga ön is mint én, komornyik.
-Hogy merészelsz?!
Egy fehér suhanást pillantottam. A karom reflexszerűen mozgott. Elkaptam a vastag csuklót.
-Attól tartok nem tisztám a dolgokat önnel uram. Én nem a ház úrnőjének a szolgája vagyok, megadva önnek azt a hatalmat, hogy parancsolgathasson fölöttem. Én a japán úrnő szolgája vagyok. Az ön feladata pedig az, hogy megtanítsa hogyan legyek angol komornyik.
A csuklóját ellentétes oldalra feszítettem, aminek következtében fájdalmában feljajdult. A csont még nem tört el. Közelebb hajoltam hozzá és vártam, hogy a szemeimbe nézzen.
-Ha akadályozza vagy keresztbe tesz nekem azt nagyon, nagyon megfogja bánni. Megértette?
-I-iigen.
-Nagyszerű!
Elengedtem a kezét, majd arra az ajtóra néztem, amin kiment a piszkos szolgálólány.
-Gyere közelebb Yuko! Ülj csak le! Ugye nem baj, hogy Yukonak hívlak?
-Köszönöm, Mylady. Semmi gond.
Gazdám helyet foglalt az egyik széken, míg én mögötte helyezkedtem el.
-Teát?
-Köszönöm Mylady.
Kellemes illatú vörös teát ittak virágos fehér csészében. Itt miden annyira kifinomult.
-Kell némi változtatást tennünk az ügyeitek érdekében.
-Mire gondolt ?
-Mennyire tanultad az angol etikettet? Tánctudás? Közösségben?
-Sajnos csak igen keveset oktatott a tanárom, ő úgy gondolta hogy ha jól tudok beszélni az már jó.
-Értem, akkor fogadnunk kell egy tanárt.
-Ha nem bánja, Mylady.
-Jaj, dehogy! Örülök hogy végre történik valami. Legalább nem unatkozom.
Elvigyorodott és kacsintott egyet, mielőtt szájához emelte volna a csészét.
-A varrónő holnap érkezik, kelleni fog néhány ruha neked és a férjednek.
-Köszönöm.
-Ugyan! De a szolgálódnak is kéne ruha. Mit szólnál hozzá, hogy ha a komornyikom komornyikot nevelne belőle?
-Mylady! Ez nagyon jó ötlet!
-Tudtam én, hogy tetszeni fog!
És ekkor még nem tudtam, hogy ez a beszélgetés pecsételte meg az életem.
Az ebédet a konyhába kaptam. Valami sárga masszát és húst. A konyhában lévők bámultak. Voltak akik leplezték, de az idősebbek nem. A szakács egy nő. Ötven éves lehet. Sötét haja már javában őszült. Arca kerek és pirosas. Húsos ujjai tele vannak bőrkeményedéssel. Egyszerű köténye olajtól foltos. Négy segítője volt. Egy izmos, de még fiatal férfi, akinek fekete haja hullámokban verdeste tarkóját. A három lány húsz és harminc év körüliek lehettek. Az idősebbeknek arany gyűrű volt az ujján, de a fiataloknak nem. Felvettem a villám és a sárga masszába mártottam. A villán megmaradt ételt megszagoltam. Vaj és krumplit érzek. Lehetséges, hogy ez lenne a krumpli püré? Óvatosan a számba vettem. Lágy íze azonnal berobbant a számba. Súlyos hibát véve egy sokkal nagyobb falatott ettem belőle, majd még egyet.
-Hé, a húst se hagyd ott! A pürével nem laksz jól! Egyél rendesen! Mégis mit fogunk kezdeni veled, hogy ilyen vézna vagy?!
A szakácsnő felháborodására, abbahagytam a habzsolást. Felvettem a kést és felvágtam a húst, persze le sem vettem a szemeim a nőről. A krumplinál is lassabban emeltem a számba a fehér húst. Panírja kellően sós volt, ahogy a hús is tökéletes volt.
-Na?
Kíváncsian néztem az izgatottságtól csillogó szemű idős hölgyre.
-Parancsol?
-Milyen a hús? Tettem bele egy kis sót.
-Tudom. A hús kellően szaftos, ahogy a panír is tökéletes nincs átázva.
Mindenki meglepődött a lényegre törő válaszommal.
-Tudtam én hogy okos fiú vagy!
-De a krumpli sótlan.
A nő vigyorgása grimaszba torzult. Kikapta a kezemből a villát és egy nagyobb adag pürét a szájába nyomta. Borzongva dobta le a villát, majd a tányéromért nyúlt.
-Ez borzalmas! Teljesen sótlan és zsíros a vajtól!
Megragadtam a tányért és magamhoz rántottam.
-Még sosem ettem ilyet. Nekem ízlik.
Felvettem a villát és még gyorsabban ettem. Pillanatok alatt üres volt a tányér. A konyha baloldali ajtaja kinyílt. Egy negyven éve körüli pufók, de hatalmas eleganciával sétált be. Fekete kabátja kiemelte a hófehér ingét, amit alatta viselt. Ritkuló haját hátrafésülte, így jól láthatóvá tette a ráncos homlokát.
-Hol van az a külföldi szolga?!
-Éppen ott ül!
A szakácsnő rám mutatott, mire a férfi rám pillantott.
-Ez valami vicc?! Hisz ez nem is vágott szemű! Mindegy! Látom ettél, akkor ideje....
A konyha jobboldali ajtaján a kertészkedő lány lépett be. Ruhája mocskos volt és a kezében fogott rózsák fele félig kopasz volt. A komornyik odasietett a lányhoz és kitépte a kezéből a virágcsokrot.
-Hol voltál?! Mégis mennyi ideig tart egy csokornyi rózsát vágni?!
A lány lehajtotta a fejét, úgy tűrte a szidalmazást.
-Hozzád beszélek! Vendégeink vannak, te meg a piszokba játszadozol! És ezek használhatatlanok!
A csokrot megszorította és azzal felpofozta a lányt. Leheletkönnyű színes szirmok hullottak a földre, míg a lány a tüskék marásától feljajdult. Az arca és a nyaka tele lett vékony vágásokkal.
-Eredj és készíts elő egy szobát és fürdővizet a japán szolgájának!
A lány meg sem nyikkan csak csendben sírt majd elsietett.
-Valaki vegye el tőlem ezeket a szörnyűségeket!
Az egyik kukta elvette a csokrot a vörös fejű komornyiktól. Hüvelyk és mutató ujjával megcsípte az orrnyergét majd mélyet lélegzet.
-Na szóval! Miután lefürödtél már láthatsz is neki a folyosók felmosásához, majd portőrléshez!
Felálltam és a koszos tányéromat a többi közé raktam.
-Nem.
-Hogy mondod? Mit mertél monda szolga?!
A férfi feje most még vörösebb lett. Előttem állt és dühös szemekkel bámult bele az arcomba.
-Éppen olyan szolga ön is mint én, komornyik.
-Hogy merészelsz?!
Egy fehér suhanást pillantottam. A karom reflexszerűen mozgott. Elkaptam a vastag csuklót.
-Attól tartok nem tisztám a dolgokat önnel uram. Én nem a ház úrnőjének a szolgája vagyok, megadva önnek azt a hatalmat, hogy parancsolgathasson fölöttem. Én a japán úrnő szolgája vagyok. Az ön feladata pedig az, hogy megtanítsa hogyan legyek angol komornyik.
A csuklóját ellentétes oldalra feszítettem, aminek következtében fájdalmában feljajdult. A csont még nem tört el. Közelebb hajoltam hozzá és vártam, hogy a szemeimbe nézzen.
-Ha akadályozza vagy keresztbe tesz nekem azt nagyon, nagyon megfogja bánni. Megértette?
-I-iigen.
-Nagyszerű!
Elengedtem a kezét, majd arra az ajtóra néztem, amin kiment a piszkos szolgálólány.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése