26. fejezet
Halihó!
Ketyeg az óra emberek! Már csak 27 nap és vége a szavazásnak, aminek az eredménye lesz a következő 2 történetem. Bizony! Talán már ti is érzitek, hogy az Egy új világ vagy mégsem? című történetemnek hamarosan vége. De most tényleg! Nem akarom hogy vége legyen! A mai napig végigolvasom az elkészült történeteket és nem vagyok hajlandó ezt is közéjük sorolni!
Naaa mindegy. Olvassatok tovább mert egyre érdekesebb szituk lesznek.
További jó olvasást.
Pusz.
W.A.
Az ajtó egy folyosóra vezetett. Ablakok nem voltak, elszórtan egyszerű ajtókat helyeztek el. Elindultam megkeresni a szolgálólányt, aki a szobámat készíti elő. Már egy ideje sétálhattam, amikor a folyosó végén lévő csigalépcső felől zajt hallottam. A lány haja kusza volt, de most már tiszta ruhát viselt. Mindkét kezében egy-egy vödör volt. Amint leért fáradtan megállt és felnézet. Jelenlétemre megdermedt és zavart pír jelent meg sebes arcán.
-Kisasszony, segíthetek?!
Nagy lépésekben átszeltem a köztünk lévő távolságot és már nyúltam is a két vödörért.
-K-köszönöm.
Barátságos mosolyt küldtem felé, majd immár saját magam cipeltem a két vízzel teli vödröket.
-Merre?
-Ó, erre!
Magam elé engedtem, így visszafelé sétáltunk.Végül az egyik jobb oldalon lévő ajtóhoz lépet. Ruhája zsebéből elkezdett kotorászni. Egy fekete kulcsot húzott ki onnan, majd azzal kinyitotta az ajtót.
-Minden szobához van kulcs. A szobákat be kell zárni, mert azok tisztaságáról saját magunk vagyunk a felelősek. Ha más korra is vízre lenne szüksége, akkor csak keressen meg. A konyhában a többiek ellátják élelemmel.
-Köszönöm, kisasszony.
-A nevem Mia, uram.
-Inuka.
-Akkor én most magára is hagyom.
-Várjon!
Kinyitottam az ajtót és a két vödröt beraktam. Az egyik titkos zsebemből kivettem egy hófehér anyagzsebkendőt, amit a komornyiktól loptam. Az anyagot belemártottam a vízbe, majd kifacsartam azt.
-Kérem mutassa az arcát!
Nem hagytam időt neki az ellenkezésre, megfogtam az állát és felemeltem a hófehér vizes anyagot. Sötét bőréről letöröltem a vörös vércseppeket, ügyelve arra hogy ne okozzak neki fájdalmat.
-Kész is! Oda adnám a zsebkendőt, de félő lenne hogy bajba kerülne emiatt.
Zavartan bólintott, majd elsietett. Talán valamit rosszul csináltam? Nem sok alkalommal volt olyan eset, amikor kapcsolatot tudtam volna teremtenem. Az arcomat sem használtam túl gyakran hála a maszknak, de ez nem azt jelenti, hogy nem tudnék érzelemmentes lenni. Fáradtan fújtattam egyemet, majd lehajoltam a két vödörért és bementem az új szobámba.
Kb. 20 perccel később
Tisztán álltam szobám közepén. A lakhelyem tágas a eddigiekhez képest. Van két szekrényem egy puha ágyam és egy kis asztalom székkel. Angol fekete és fehér öltözék várt az ágyamon. A nadrágot egyszerű volt felvenni, ahogy a zoknit és a cipőt is. Bár a fekete lakkozott lábbeli szorított. Fehér ingben még meleg volt a vasalástól, illata kellemes szappanú. Békés pillanatomat egy váratlan vendég zavarta meg.
-Még mindig kukkol Mr.
-Jobban kéne vigyáznod! Nem tudhatod hogy éppen ki ólálkodik a szobádnál!
William beljebb lépett és becsukta maga után az ajtót, majd a kulccsal bezárta. Még mindig háttal álltam neki, csak a vállam felett néztem rá.
-Ami azt illeti valójában tudom. Annak ellenére hogy ezek a cipők mennyire tompítják a léptek zaját.
-Csak nem azt akarod mondani kedves szirén, hogy már előre tudtad hogy a te szobádba jövök?!
-Nem vagyok látnok.
A kezemben tartott inget kiráztam majd óvatosan felhúzták magamra. A hátamon lévő varratok megfeszültek ,ami nagyon kellemetlen volt. Lágy meleg érintésre megdermedtem.
-Uram?
-Ha egymás között vagyunk hívj Williamnak. Most pedig enged hogy lehúzzam az inged!
-De!
-Inuka!
Tudtam jól hogy kiszabadulhatnék, de nem tettem. Valójában kíváncsi voltam, hogy mit akarhat. Így hát hagytam hogy lehúzza a vállamról a fehér anyagot egészen a könyökhajlatomig. Hosszú kiengedett hajamat félresöpörte, majd a légzése egyszer csak megszűnt. William pár másodpercig visszatartotta a lélegzete.
-Mégis ki tette ezt a szörnyűséget?!
-A tanítók és a borbélyasszony.
-Hogy tehettek ilyet?! Ezek a sebek szörnyűek!
Óvatosan mintha frissek lennének William lassan végigsimította ujjait minden egyes hegemen.
-Miért kaptad őket?
-Nem hiszem hogy tényleg tudni akarja.
-De akarom! Tudni akarom!
Most már bátrabban simogatta az egyenetlen bőrömet.
-Mikor Japánba kerültem nem ismertem a nyelvet. Kiabáltak, majd mutogattak. Élősszőr megtanultam, hogy milyennek kell lennie egy szolgálónak, ha valamit elrontottam akkor büntetést kaptam. Számtalanszor ütöttek kézzel, bottal vagy egy kisebb ostorral. Ha a gazdám nem lenne, akkor én már rég halott lennék. Amikor új sebet kaptam akkor ő azt bevarrta és fertőtlenítette.
-De vannak egyenetlenek is.
-Az ember nem tud elsőre tökéletesen emberi bőrt varrni.
-Azt akarod mondani hogy Yuko rajtad gyakorolt?!
Büszkén kihúztam magam és határozottan bólintottam.
-Ez szörnyű!
-Ugyan miért?!
-Nem bánhatnak így az emberrel!
-Szolga vagyok, egy idegen országból. Talán itt nem elfogadott, de mondjuk az új kontinensen természetes az ilyesfajta nevelés.
-Az más!
A gyors válaszra nem szóltam. Japánban is voltak ilyen emberek. Az emberek számára természetes és szórakoztató, ha négereiket nyomorgathatják vagy csak mutogathatják, pedig csak a bőrük színében különböznek. William keze a hátamról a vállamra, majd egészen a könyökhajlatomig simogatott.
-És ezeket? Ezeket a sérüléseket is azok csinálták?
-Nem, a kiképzésem részei voltak.
Erősen megragadta a karomat és maga felé penderített.
A látványa letaglózott. Fehér selymes bőrén mindenhol forradások és régi hegek éktelenkedtek. A háta szörnyű volt, embertelen! Mellkasa és hasa viszont jobb állapotba van. Itt ugyanis jóval kevesebb és alig észrevehető nyomok voltak. Viszont karja tele van hajszálhegekkel, amik fehérebbek voltak az eredeti bőrénél. Dühös voltam. Legszívesebben ordítoztam volna! Mégis milyen szörnyetegek képesek ilyet tenni?!
-Sehová sem vezet a haragja William. Ezek már régi sebek. Már nem fájnak.
-De lefogadom, hogy még mindig emlékszel arra a pillanatokra amikor a testedre kerültek.
-Persze, hisz ez volt a lényege.
Semleges hangjára a szemeibe néztem. Mégis hogy lehet, hogy fájdalom nélkül ilyeneket mond?
-Hogy érted?
-A hátamon lévő büntetések nyomai nem csak az enyémek. A gazdámat gésának szánták, akinek tökéletesnek kellet lennie. Nem bánthatták, ezért ..
-Ezért vertek meg téged.
-Igen.
-És a karod? A hasad?
-Azok mind a kiképzésemen kaptam. Tapasztalatlan voltam, de hamar megtanultam elkerülni a súlyos sérüléseket, plusz megtanultam hogyan lássam el a sérüléseimet.
Láttam az iszonyatot barna szemeiben. Csak egy pillanatra azt gondoltam, hogy az elmúlt év borzalmas volt. A gondolat megmosolyogtatott, eddig természetesnek gondoltam. William olyan gondolatoka súg az elmémbe, hogy félő érzéketlenségem megszűnhet. Elhúzódtam Williamtől és felöltöztem. Nem szóltunk egymáshoz. Segített begombolni az ingem, a zakóm és még a nyakkendő megkötését is megtanította. Néha gyengéden megérintett, mintha attól fért volna, hogy a testemen lévő repedések olyan törékenyek lettek volna, hogy elég lenne egy gyenge fuvallat, hogy tovább repedjen és ezzel darabokra törjek. Őszintén kellemetlen volt. Eszembe jutott Mia, akinek szintén sérülései lehetnek, de vele nem törődnek a bőrszíne miatt. Elgondolkodtam azon, hogy ha a szemeim olyan vágottak lennének mint a gazdámé ugyan úgy bánna e velem? Amint elkészültem, kinyitottam az ajtót és kivonultunk kicsiny szobámból. Ha valaki látta volna, azt mondta volna, hogy bent sem járt senki. A holmimat gondosan elrejtettem. A fürdővizemet visszaöntöttem a vödörbe, hogy amint alkalmam lesz rá eltüntethessem. Ágyam bevetett, szekrényeim üresek. Csak a földön lévő aranyhajszálaim csillogtak, amiket fésülködés közben véletlenül kitéptem. Szoros lófarkam meglibben, amint elfordultam a szobától, hogy bezárhassam annak ajtaját.
-Azt hallottam, hogy Sebastian fog tanítani téged.
-A ház úrnője úgy gondolja, hogy komornyikja megtud tanítani egyéb dolgokra.
-Vigyázz vele!
A folyosón sétálva megálltunk az egyik baloldali ajtónál, majd beléptünk, ami az előtérbe vezetett minket.
-Miért?
-A szolgálók félnek tőle.
-Csak harap, de nem öl.
-Ezt a mondást még nem hallottam.
-Látja még önnek is van mit tanulnia!
William elvezetett az ebédlőbe, ahol már mindenki asztalnál ült.
-Elnézést a késésért.
William leült a Mylord jobbján lévő székre a Myladyvel szemben. Gazdám a ház úrnője mellet foglalt helyet, Yiro-sannal szemben. A szolgálólányok szorosan a fal mellet voltak és egy-egy tálcát fogtak. Én is közéjük álltam. Egy másik ajtó is kinyílt, ahonnan a szakácsnő és a komornyik jelent meg tányérnyi levesekkel.A finom illatokra néhány lány nagyot nyelt vagy halkan megkordult valamelyik gyomra. Én nem néztem az ételre. Nem voltam éhes. Sebastian a komornyik meghajolt az asztal végénél és elvonult a szakácsnővel és a kuktáival. Miát nem láttam sehol. Lágy csengéssel mozogtak a kanalak és kedveskedő beszélgetéseket folytattak. Amint befejezték az előételt, a beszélgetésük nem várt fordulatot vettet.
-A feleségemtől tudom, hogy Inuka Sebestian gondjaira lett bízva.
-Igen, Mylord. Nagyon hálásak vagyunk a lehetőségért.
-Ugyan ugyan! De mondják, már egy ideje furdalja a kíváncsiságomat, hogy Inuka mégis miféle szolga?
Gazdám és Yiro-san egymásra néztek, majd a gazdám bólintott. Yiro-san megköszörülte a torkát és átvette a szót a gazdámtól.
-Nos, valójában Inuka tényleg nem egy átlagos szolga. Gyermek korában tényleg megkapta azokat a tanításokat, mint egy közönséges szolga, de eztán Yuko úgy gondolta, hogy Inuka alkalmas lenne ninjának. De ezt a legjobban Yuko tudja elmesélni.
Yiro-san szerelmesen mosolygott kedvesére.
-Hát legyen. Inuka kemény kiképzést kapott. Sosem tudtam meg, hogy pontosan mit is kellet kiállnia. Minden reggel elment és késő éjjel ért vissza. A legjobb esetben piszkosan és fáradtan, de voltak alkalmak, amikor úszott a vérben, szemei karikásak és élettelenek voltak. Még egy evőpálcikát sem tudott estére felemelni. Én és a nővérem attól féltünk, hogy Inuka és Inu nem éli túl.
-Bocsás meg kedves, Inu a kutya igaz?
-Igen, eredetileg a nővérem kutyája volt, de Inukával szorosabb kapcsolatban álltak, így őt is elküldtük a kiképzésre. Mint már említettem a kiképzése titkos volt, de amint megtanult mindent, a tudása bárkit lefegyverezne. A ninjákat sok mindenre lehet használni. Régebben kémek voltak vagy bérgyilkosok. Ha egy ninja valaki szolgálatába áll annak a gazdája minden óhaját teljesítenie kell. Inuka szolga, testőr, gyógyító, szakács, kínzómester vagy éppen merénylő. Ez Inuka.
Mindenkit meglepet a gazdám nyíltsága, néhány szolgáló hitetlenkedve fordította felém a fejét, mások csak oldalra pislantottak. A kínos csendet a Mylady zavarta meg, majd követte a többi szolgáló és az újra megjelent komornyik is.
-Jaj, bocsáss meg Yuko. De nehezen tudjuk elhinni, hogy ez a vékonyka szolgáló képes lenne ilyesmikre.
-Tudom, Inuka nagyon megtudja téveszteni az embereket. Jelentéktelennek tűnik, de valójában ő olyan...mint egy róka.
-Róka?
-Igen , Mylady. Inuka képes az árnyékba meglapulni, ravasz módon megvezeti az áldozatát, majd amikor senki nem számít rá a semmiből lecsap.
-Szívesen megnézném, hogy mire képes.
-Nem hiszem kedvesem.
-Ezt mégis, hogy érted John?!
-Úgy, hogy én láttam hogy a kikötőből hogyan repül fel az induló hajómra, láttam ahogy Hughot a puszta kezével elintézi és láttam, ahogy életem egyik legnagyobb viharában képes volt beugrani a háborgó óceánba csak azért, hogy kimentse az egyik emberemet.
A Mylord hálás biccentéssel nézett felém, amit apró meghajlással fogadtam. Innentől kezdve a beszélgetések témái elterelődtek, de még mindig ott volt a feszült légkör.
-Minden szobához van kulcs. A szobákat be kell zárni, mert azok tisztaságáról saját magunk vagyunk a felelősek. Ha más korra is vízre lenne szüksége, akkor csak keressen meg. A konyhában a többiek ellátják élelemmel.
-Köszönöm, kisasszony.
-A nevem Mia, uram.
-Inuka.
-Akkor én most magára is hagyom.
-Várjon!
Kinyitottam az ajtót és a két vödröt beraktam. Az egyik titkos zsebemből kivettem egy hófehér anyagzsebkendőt, amit a komornyiktól loptam. Az anyagot belemártottam a vízbe, majd kifacsartam azt.
-Kérem mutassa az arcát!
Nem hagytam időt neki az ellenkezésre, megfogtam az állát és felemeltem a hófehér vizes anyagot. Sötét bőréről letöröltem a vörös vércseppeket, ügyelve arra hogy ne okozzak neki fájdalmat.
-Kész is! Oda adnám a zsebkendőt, de félő lenne hogy bajba kerülne emiatt.
Zavartan bólintott, majd elsietett. Talán valamit rosszul csináltam? Nem sok alkalommal volt olyan eset, amikor kapcsolatot tudtam volna teremtenem. Az arcomat sem használtam túl gyakran hála a maszknak, de ez nem azt jelenti, hogy nem tudnék érzelemmentes lenni. Fáradtan fújtattam egyemet, majd lehajoltam a két vödörért és bementem az új szobámba.
Kb. 20 perccel később
Tisztán álltam szobám közepén. A lakhelyem tágas a eddigiekhez képest. Van két szekrényem egy puha ágyam és egy kis asztalom székkel. Angol fekete és fehér öltözék várt az ágyamon. A nadrágot egyszerű volt felvenni, ahogy a zoknit és a cipőt is. Bár a fekete lakkozott lábbeli szorított. Fehér ingben még meleg volt a vasalástól, illata kellemes szappanú. Békés pillanatomat egy váratlan vendég zavarta meg.
-Még mindig kukkol Mr.
-Jobban kéne vigyáznod! Nem tudhatod hogy éppen ki ólálkodik a szobádnál!
William beljebb lépett és becsukta maga után az ajtót, majd a kulccsal bezárta. Még mindig háttal álltam neki, csak a vállam felett néztem rá.
-Ami azt illeti valójában tudom. Annak ellenére hogy ezek a cipők mennyire tompítják a léptek zaját.
-Csak nem azt akarod mondani kedves szirén, hogy már előre tudtad hogy a te szobádba jövök?!
-Nem vagyok látnok.
A kezemben tartott inget kiráztam majd óvatosan felhúzták magamra. A hátamon lévő varratok megfeszültek ,ami nagyon kellemetlen volt. Lágy meleg érintésre megdermedtem.
-Uram?
-Ha egymás között vagyunk hívj Williamnak. Most pedig enged hogy lehúzzam az inged!
-De!
-Inuka!
Tudtam jól hogy kiszabadulhatnék, de nem tettem. Valójában kíváncsi voltam, hogy mit akarhat. Így hát hagytam hogy lehúzza a vállamról a fehér anyagot egészen a könyökhajlatomig. Hosszú kiengedett hajamat félresöpörte, majd a légzése egyszer csak megszűnt. William pár másodpercig visszatartotta a lélegzete.
-Mégis ki tette ezt a szörnyűséget?!
-A tanítók és a borbélyasszony.
-Hogy tehettek ilyet?! Ezek a sebek szörnyűek!
Óvatosan mintha frissek lennének William lassan végigsimította ujjait minden egyes hegemen.
-Miért kaptad őket?
-Nem hiszem hogy tényleg tudni akarja.
-De akarom! Tudni akarom!
Most már bátrabban simogatta az egyenetlen bőrömet.
-Mikor Japánba kerültem nem ismertem a nyelvet. Kiabáltak, majd mutogattak. Élősszőr megtanultam, hogy milyennek kell lennie egy szolgálónak, ha valamit elrontottam akkor büntetést kaptam. Számtalanszor ütöttek kézzel, bottal vagy egy kisebb ostorral. Ha a gazdám nem lenne, akkor én már rég halott lennék. Amikor új sebet kaptam akkor ő azt bevarrta és fertőtlenítette.
-De vannak egyenetlenek is.
-Az ember nem tud elsőre tökéletesen emberi bőrt varrni.
-Azt akarod mondani hogy Yuko rajtad gyakorolt?!
Büszkén kihúztam magam és határozottan bólintottam.
-Ez szörnyű!
-Ugyan miért?!
-Nem bánhatnak így az emberrel!
-Szolga vagyok, egy idegen országból. Talán itt nem elfogadott, de mondjuk az új kontinensen természetes az ilyesfajta nevelés.
-Az más!
A gyors válaszra nem szóltam. Japánban is voltak ilyen emberek. Az emberek számára természetes és szórakoztató, ha négereiket nyomorgathatják vagy csak mutogathatják, pedig csak a bőrük színében különböznek. William keze a hátamról a vállamra, majd egészen a könyökhajlatomig simogatott.
-És ezeket? Ezeket a sérüléseket is azok csinálták?
-Nem, a kiképzésem részei voltak.
Erősen megragadta a karomat és maga felé penderített.
A látványa letaglózott. Fehér selymes bőrén mindenhol forradások és régi hegek éktelenkedtek. A háta szörnyű volt, embertelen! Mellkasa és hasa viszont jobb állapotba van. Itt ugyanis jóval kevesebb és alig észrevehető nyomok voltak. Viszont karja tele van hajszálhegekkel, amik fehérebbek voltak az eredeti bőrénél. Dühös voltam. Legszívesebben ordítoztam volna! Mégis milyen szörnyetegek képesek ilyet tenni?!
-Sehová sem vezet a haragja William. Ezek már régi sebek. Már nem fájnak.
-De lefogadom, hogy még mindig emlékszel arra a pillanatokra amikor a testedre kerültek.
-Persze, hisz ez volt a lényege.
Semleges hangjára a szemeibe néztem. Mégis hogy lehet, hogy fájdalom nélkül ilyeneket mond?
-Hogy érted?
-A hátamon lévő büntetések nyomai nem csak az enyémek. A gazdámat gésának szánták, akinek tökéletesnek kellet lennie. Nem bánthatták, ezért ..
-Ezért vertek meg téged.
-Igen.
-És a karod? A hasad?
-Azok mind a kiképzésemen kaptam. Tapasztalatlan voltam, de hamar megtanultam elkerülni a súlyos sérüléseket, plusz megtanultam hogyan lássam el a sérüléseimet.
Láttam az iszonyatot barna szemeiben. Csak egy pillanatra azt gondoltam, hogy az elmúlt év borzalmas volt. A gondolat megmosolyogtatott, eddig természetesnek gondoltam. William olyan gondolatoka súg az elmémbe, hogy félő érzéketlenségem megszűnhet. Elhúzódtam Williamtől és felöltöztem. Nem szóltunk egymáshoz. Segített begombolni az ingem, a zakóm és még a nyakkendő megkötését is megtanította. Néha gyengéden megérintett, mintha attól fért volna, hogy a testemen lévő repedések olyan törékenyek lettek volna, hogy elég lenne egy gyenge fuvallat, hogy tovább repedjen és ezzel darabokra törjek. Őszintén kellemetlen volt. Eszembe jutott Mia, akinek szintén sérülései lehetnek, de vele nem törődnek a bőrszíne miatt. Elgondolkodtam azon, hogy ha a szemeim olyan vágottak lennének mint a gazdámé ugyan úgy bánna e velem? Amint elkészültem, kinyitottam az ajtót és kivonultunk kicsiny szobámból. Ha valaki látta volna, azt mondta volna, hogy bent sem járt senki. A holmimat gondosan elrejtettem. A fürdővizemet visszaöntöttem a vödörbe, hogy amint alkalmam lesz rá eltüntethessem. Ágyam bevetett, szekrényeim üresek. Csak a földön lévő aranyhajszálaim csillogtak, amiket fésülködés közben véletlenül kitéptem. Szoros lófarkam meglibben, amint elfordultam a szobától, hogy bezárhassam annak ajtaját.
-Azt hallottam, hogy Sebastian fog tanítani téged.
-A ház úrnője úgy gondolja, hogy komornyikja megtud tanítani egyéb dolgokra.
-Vigyázz vele!
A folyosón sétálva megálltunk az egyik baloldali ajtónál, majd beléptünk, ami az előtérbe vezetett minket.
-Miért?
-A szolgálók félnek tőle.
-Csak harap, de nem öl.
-Ezt a mondást még nem hallottam.
-Látja még önnek is van mit tanulnia!
William elvezetett az ebédlőbe, ahol már mindenki asztalnál ült.
-Elnézést a késésért.
William leült a Mylord jobbján lévő székre a Myladyvel szemben. Gazdám a ház úrnője mellet foglalt helyet, Yiro-sannal szemben. A szolgálólányok szorosan a fal mellet voltak és egy-egy tálcát fogtak. Én is közéjük álltam. Egy másik ajtó is kinyílt, ahonnan a szakácsnő és a komornyik jelent meg tányérnyi levesekkel.A finom illatokra néhány lány nagyot nyelt vagy halkan megkordult valamelyik gyomra. Én nem néztem az ételre. Nem voltam éhes. Sebastian a komornyik meghajolt az asztal végénél és elvonult a szakácsnővel és a kuktáival. Miát nem láttam sehol. Lágy csengéssel mozogtak a kanalak és kedveskedő beszélgetéseket folytattak. Amint befejezték az előételt, a beszélgetésük nem várt fordulatot vettet.
-A feleségemtől tudom, hogy Inuka Sebestian gondjaira lett bízva.
-Igen, Mylord. Nagyon hálásak vagyunk a lehetőségért.
-Ugyan ugyan! De mondják, már egy ideje furdalja a kíváncsiságomat, hogy Inuka mégis miféle szolga?
Gazdám és Yiro-san egymásra néztek, majd a gazdám bólintott. Yiro-san megköszörülte a torkát és átvette a szót a gazdámtól.
-Nos, valójában Inuka tényleg nem egy átlagos szolga. Gyermek korában tényleg megkapta azokat a tanításokat, mint egy közönséges szolga, de eztán Yuko úgy gondolta, hogy Inuka alkalmas lenne ninjának. De ezt a legjobban Yuko tudja elmesélni.
Yiro-san szerelmesen mosolygott kedvesére.
-Hát legyen. Inuka kemény kiképzést kapott. Sosem tudtam meg, hogy pontosan mit is kellet kiállnia. Minden reggel elment és késő éjjel ért vissza. A legjobb esetben piszkosan és fáradtan, de voltak alkalmak, amikor úszott a vérben, szemei karikásak és élettelenek voltak. Még egy evőpálcikát sem tudott estére felemelni. Én és a nővérem attól féltünk, hogy Inuka és Inu nem éli túl.
-Bocsás meg kedves, Inu a kutya igaz?
-Igen, eredetileg a nővérem kutyája volt, de Inukával szorosabb kapcsolatban álltak, így őt is elküldtük a kiképzésre. Mint már említettem a kiképzése titkos volt, de amint megtanult mindent, a tudása bárkit lefegyverezne. A ninjákat sok mindenre lehet használni. Régebben kémek voltak vagy bérgyilkosok. Ha egy ninja valaki szolgálatába áll annak a gazdája minden óhaját teljesítenie kell. Inuka szolga, testőr, gyógyító, szakács, kínzómester vagy éppen merénylő. Ez Inuka.
Mindenkit meglepet a gazdám nyíltsága, néhány szolgáló hitetlenkedve fordította felém a fejét, mások csak oldalra pislantottak. A kínos csendet a Mylady zavarta meg, majd követte a többi szolgáló és az újra megjelent komornyik is.
-Jaj, bocsáss meg Yuko. De nehezen tudjuk elhinni, hogy ez a vékonyka szolgáló képes lenne ilyesmikre.
-Tudom, Inuka nagyon megtudja téveszteni az embereket. Jelentéktelennek tűnik, de valójában ő olyan...mint egy róka.
-Róka?
-Igen , Mylady. Inuka képes az árnyékba meglapulni, ravasz módon megvezeti az áldozatát, majd amikor senki nem számít rá a semmiből lecsap.
-Szívesen megnézném, hogy mire képes.
-Nem hiszem kedvesem.
-Ezt mégis, hogy érted John?!
-Úgy, hogy én láttam hogy a kikötőből hogyan repül fel az induló hajómra, láttam ahogy Hughot a puszta kezével elintézi és láttam, ahogy életem egyik legnagyobb viharában képes volt beugrani a háborgó óceánba csak azért, hogy kimentse az egyik emberemet.
A Mylord hálás biccentéssel nézett felém, amit apró meghajlással fogadtam. Innentől kezdve a beszélgetések témái elterelődtek, de még mindig ott volt a feszült légkör.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése