46.fejezet
Gyümölcsökkel teli tányéromba kezdtem el csipegetni a bogyós szamóca ízű sárga bogyókat. Fáj a csípőm és a fejem. A füleimet és a farkamat nem tudtam eltüntetni, így kénytelen voltam elrejteni. Feltúrtam a szobámat, hogy találjak egy elég vastag övet, hogy az alá tudjam rejteni a farkamat, majd egy elég hosszú pólót, amit még pluszba rátudtam hajtani, így tökéletesen takart. A füleimmel meggyűlt a bajom. Az egyik tündétől kölcsönkértem csatokat, amikkel lelapítottam a füleimet és a hajammal eltudtam fedni. Mostanra már nem fájt, annyira elzsibbadtam, hogy már nem is éreztem a füleimet. Dumon kívül senki sem tudta, hogy rejteketek. A szorongástól nem voltam túl éhes, még a kicsi bogyókat is csak turkáltam.
-Valami gond van?
Bambán néztem Leora, aki a velem szemben ülő Dum balján ült.
-Nem, nincs semmi. Miért?
-Mint vérállat tudom, hogy mennyit szoktunk enni reggelire, de te még a negyedét sem etted meg.
-Nem vagyok éhes.
Felkaptam a tányéromat és felálltam.
-Egyetek csak tovább, a királynőnél találkozunk.
Nem néztem hátra, inkább egyenesen a királynő szobájába mentem, ahol tegnap fogadott minket. De nem volt ott. A trón mögött volt egy ajtó. Vasból van. Az én világomban úgy hiszik, hogy nem túl jó a tündéknek, de ez valójában nem igaz. Felemeltem a kezemet, az ujjaim már majdnem hozzáért a sűrűnek tűnő vasindákat ábrázoló ajtóhoz, amikor is az magától kinyílt.
Frusztrált vagyok. Suzanne nem evet sokat és talán a szobájában történtek után már sokkal távolságtartóbb mint volt. A fenébe is! Miért jár ez ekkora macerával?! Tudom jól, hogy mit érez! De a fenébe is senki sem szólt arról, hogy ez NEKEM milyen nehéz lesz! Nem akarom elengedni! Ő az enyém! Miután elment az ebédlőből visszamentem a szobámba. Utálom ezeket a csillámló ingeket! Tündék! Mintha mindegyik chippendale lenne. Idegességemben minden ruhát kidobáltam a szekrényemből és a legnormálisabb pólót vettem fel. Nagyon ronda volt. Halvány rózsaszín. Rózsaszín egy démonnak! Ha itt lennének a démonbarátaim biztosan kiröhögnének. Szégyen! Megfogtam az egyik fogast és az asztalnak dobtam. Egy üvegcsét feldöntöttem, mert vörös folyadék fröccsent mindenhová. A ruhámra kerülő pöttyök igen morbid képet alkottak a rózsaszínnel.
-Haha! El kellet volna mennem divattervezőnek!
Elégedetten siettem ki a szobámból, majd a királynő tárgyalótermének irányába siettem. Mikor beléptem a tegnapi teremben megdöbbentem. Eltűnt a fehér márványpadló, helyette buja zöld fű volt mindenhol. Az ijesztően fehéren csillogó falat, most sűrűn nőt fák takarták, amiknek a méregzöld lombjaik között sütött a lámpa fénye. Elvétve egykét kis virág díszítette a szobát, amiknek kellemesen erős illata volt. A szoba közepén egy hét személyes fehér kerti asztal volt, ahol Su és a királynő ült egymással szemben. Fehér porcelán csészéből ittak valamit, talán teát?
-Jöjjön közelebb, bármelyik pillanatban megérkezhetnek a többiek is!
Elfoglaltam Su balján lévő széket. Hátra sem fordultam, amikor abban a pillanatban meghallottam a többieket.
-Jöjjenek! Jöjjenek! Nincs sok időnk!
Mindenki gyorsan helyet foglalt és várt.
-Teát?
Mindenki zavartan nézet egymásra. Nem az mondta, hogy nincs sok időnk?!
-Én kérek.
Su halál nyugodtan kinyújtotta az üres csészéjét és várta az újabb adag teáját.
-Köszönöm.
-Mégis mit adott be neki?
-Mit mondasz kis boszorkány?
-Reggel még tiszta feszkó volt, most meg azt is tűrné, hogy ha hajánál fogva felakasztanám az egyik fára.
-Kedves boszorka, nincs arra időnk hogy felakaszd az egyik utazótársadat!
A királynő és Su egyszerre emelték fel italukat, majd lassan elkezdték kortyolgatni az italukat. A csend szinte tapintható volt. Vud megköszörülte a torkát.
-Királynő mégis milyen időkorlátról beszél?
-Egy kapu nyílt nem messze a fővárostól.
Mindenki abbahagyta a mocorgást még a lélegzetvételünket sem hallottuk.
-Hogyan?!
-Jól hallottad vérmacska! A kismadaraim e féle dolgokat csiripeltek. De most ne is erről beszéljünk! Hiszen ti most nem erre vagytok kíváncsiak! Igaz?!
-Valójában...
Suzanne félbeszakította Leot. Lerakta a csészéjét és előredőlt.
-Ahogy, mondja! Mit talált?
A királynő jókedve eddig tartott.
-Attól tartok, hogy el kell szomorítsalak benneteket. A hibrid testében igen sok idegen anyagot találtam, a legtöbb folyékony ezüst volt. De gondolom ez már tudjátok. Legyőzésük igen egyszerű, hiszen bár már nem emberek és mérgező a vérük, mégis éppen olyan egyszerű végezni velük mint a másik világból származókat. Régi feljegyzésekben a szíven szúrást és a lefejezést tartottam a legalkalmasabb hiszen ők már nem emberek így testrészeiket visszanöveszthetik, de egy lefejezést vagy egy szíven szúrást még ők sem élik túl. Ennyit tudtam segíteni.
Idős, ráncos kezével megfogta székének karfáját és felállt.
-Most pedig menjetek, nekem még sok dolgom van!
-Na de...
A lamia hercegnő ellenkezésére, Su leintette.
-Köszönjük királynő! Ég önnel.
Nem vártunk továbnbb mindnyájan kiléptünk a szobából. Suzanne volt elől, de pár lépésnyire megállt a folyosón.
-Szedjétek össze a dolgaitokat és induljunk vissza a fővárosba!
Senki sem ellenkezett. Nem csoda hiszen mindnyájunkat meglepet a tudat, hogy megjelent egy kapu, ami azt jelenti hogy a hibridekkel való harcunk most fog elkezdődni.
-Valami gond van?
Bambán néztem Leora, aki a velem szemben ülő Dum balján ült.
-Nem, nincs semmi. Miért?
-Mint vérállat tudom, hogy mennyit szoktunk enni reggelire, de te még a negyedét sem etted meg.
-Nem vagyok éhes.
Felkaptam a tányéromat és felálltam.
-Egyetek csak tovább, a királynőnél találkozunk.
Nem néztem hátra, inkább egyenesen a királynő szobájába mentem, ahol tegnap fogadott minket. De nem volt ott. A trón mögött volt egy ajtó. Vasból van. Az én világomban úgy hiszik, hogy nem túl jó a tündéknek, de ez valójában nem igaz. Felemeltem a kezemet, az ujjaim már majdnem hozzáért a sűrűnek tűnő vasindákat ábrázoló ajtóhoz, amikor is az magától kinyílt.
Frusztrált vagyok. Suzanne nem evet sokat és talán a szobájában történtek után már sokkal távolságtartóbb mint volt. A fenébe is! Miért jár ez ekkora macerával?! Tudom jól, hogy mit érez! De a fenébe is senki sem szólt arról, hogy ez NEKEM milyen nehéz lesz! Nem akarom elengedni! Ő az enyém! Miután elment az ebédlőből visszamentem a szobámba. Utálom ezeket a csillámló ingeket! Tündék! Mintha mindegyik chippendale lenne. Idegességemben minden ruhát kidobáltam a szekrényemből és a legnormálisabb pólót vettem fel. Nagyon ronda volt. Halvány rózsaszín. Rózsaszín egy démonnak! Ha itt lennének a démonbarátaim biztosan kiröhögnének. Szégyen! Megfogtam az egyik fogast és az asztalnak dobtam. Egy üvegcsét feldöntöttem, mert vörös folyadék fröccsent mindenhová. A ruhámra kerülő pöttyök igen morbid képet alkottak a rózsaszínnel.
-Haha! El kellet volna mennem divattervezőnek!
Elégedetten siettem ki a szobámból, majd a királynő tárgyalótermének irányába siettem. Mikor beléptem a tegnapi teremben megdöbbentem. Eltűnt a fehér márványpadló, helyette buja zöld fű volt mindenhol. Az ijesztően fehéren csillogó falat, most sűrűn nőt fák takarták, amiknek a méregzöld lombjaik között sütött a lámpa fénye. Elvétve egykét kis virág díszítette a szobát, amiknek kellemesen erős illata volt. A szoba közepén egy hét személyes fehér kerti asztal volt, ahol Su és a királynő ült egymással szemben. Fehér porcelán csészéből ittak valamit, talán teát?
-Jöjjön közelebb, bármelyik pillanatban megérkezhetnek a többiek is!
Elfoglaltam Su balján lévő széket. Hátra sem fordultam, amikor abban a pillanatban meghallottam a többieket.
-Jöjjenek! Jöjjenek! Nincs sok időnk!
Mindenki gyorsan helyet foglalt és várt.
-Teát?
Mindenki zavartan nézet egymásra. Nem az mondta, hogy nincs sok időnk?!
-Én kérek.
Su halál nyugodtan kinyújtotta az üres csészéjét és várta az újabb adag teáját.
-Köszönöm.
-Mégis mit adott be neki?
-Mit mondasz kis boszorkány?
-Reggel még tiszta feszkó volt, most meg azt is tűrné, hogy ha hajánál fogva felakasztanám az egyik fára.
-Kedves boszorka, nincs arra időnk hogy felakaszd az egyik utazótársadat!
A királynő és Su egyszerre emelték fel italukat, majd lassan elkezdték kortyolgatni az italukat. A csend szinte tapintható volt. Vud megköszörülte a torkát.
-Királynő mégis milyen időkorlátról beszél?
-Egy kapu nyílt nem messze a fővárostól.
Mindenki abbahagyta a mocorgást még a lélegzetvételünket sem hallottuk.
-Hogyan?!
-Jól hallottad vérmacska! A kismadaraim e féle dolgokat csiripeltek. De most ne is erről beszéljünk! Hiszen ti most nem erre vagytok kíváncsiak! Igaz?!
-Valójában...
Suzanne félbeszakította Leot. Lerakta a csészéjét és előredőlt.
-Ahogy, mondja! Mit talált?
A királynő jókedve eddig tartott.
-Attól tartok, hogy el kell szomorítsalak benneteket. A hibrid testében igen sok idegen anyagot találtam, a legtöbb folyékony ezüst volt. De gondolom ez már tudjátok. Legyőzésük igen egyszerű, hiszen bár már nem emberek és mérgező a vérük, mégis éppen olyan egyszerű végezni velük mint a másik világból származókat. Régi feljegyzésekben a szíven szúrást és a lefejezést tartottam a legalkalmasabb hiszen ők már nem emberek így testrészeiket visszanöveszthetik, de egy lefejezést vagy egy szíven szúrást még ők sem élik túl. Ennyit tudtam segíteni.
Idős, ráncos kezével megfogta székének karfáját és felállt.
-Most pedig menjetek, nekem még sok dolgom van!
-Na de...
A lamia hercegnő ellenkezésére, Su leintette.
-Köszönjük királynő! Ég önnel.
Nem vártunk továbnbb mindnyájan kiléptünk a szobából. Suzanne volt elől, de pár lépésnyire megállt a folyosón.
-Szedjétek össze a dolgaitokat és induljunk vissza a fővárosba!
Senki sem ellenkezett. Nem csoda hiszen mindnyájunkat meglepet a tudat, hogy megjelent egy kapu, ami azt jelenti hogy a hibridekkel való harcunk most fog elkezdődni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése