22. fejezet
Vihar. A legszörnyűbb vihar amit valaha is láttak. A óceán vize fekete, mint a szurok, ami a hajó bekebelezését fenyegette. Villámok világítják be a sötét estét. A hajón lévő férfiak egymásnak kiáltottak az esőfüggöny alól. Kapitányuk kikötötte a rögzítőkötelet a kormánykerékről és megpróbált a hullámokon lovagolni legkedvesebb hajójával. Eközben a hajó belsejében a keleti ruhába öltözött nő hol a falnak, hol az ágyának ütközött az erős hullámoktól. Férje magára hagyta, szolgálója pedig a hajó fedélzetén volt a többi férfival. Aggódott. Féltette férjét és a szolgáját. Nővérét már elveszítette, de őket még véletlenül sem akarta! Levette magáról szandálját és az ajtajához lépett. Mélyeket sóhajtva kinyitotta kabinja ajtaját.
-Talán még sem olyan jó ötlet...
Bizonytalan gondolatára egy hatalmas hullám ütközött a hajó oldalának, így Yuko kiesett a folyosóra.
-Hát most már nincs vissza út.
Dülöngélve sétált végig a folyosón, majd a meredek lépcsőn felbattyogott. A vihar szele kivágta az ajtót, ami a fedélzetre nyílt.
Mindenki dülöngélve sietett a dolgára, míg én tanácstalanul álltam a fedélzet közepén. Mégis mit csináljak?! Én nem értek a viharba került hajózáshoz! A többiek egymással kiabáltak, még a két kölyök is. Inu szorosan mellettem nézte őket.
-Inuka vidd be a kabinba a gyerekeket és az úrnődet!
A kapitány parancsát meghallva elkezdtem keresni úrnőmet, de sehol sem láttam Yuko-samát így csak Ront és Jacket kellet lelökdösnöm a lépcsőn. Az esőfüggönyön átszaladtam és megfogtam az egyikük kezét, aki elkezdett ellenállni.
-A kapitány azt mondta, hogy menjetek le a kabinokba! Ne ellenkezz!
Engedelmesen bólintott egyet és megszorította a kezemet. Már éppen fordultam volna a kabinok felé vezető ajtóhoz, amikor egy hatalmas hullám a hajónak csapódott. A fiú elengedte a kezemet és oldalra sodródott. Gyorsan felé fordultam és a kezemet nyújtottam, de lassú voltam és ezért nem tudtam megakadályozni, hogy a vízbe ne essen.
-RON!!!
Az egyenesbe jött, de még mindig ringatózó hajó korlátjához szaladtam. Próbáltam kiigazodni a habos hullámokon, amikor néhány méterrel arrább megláttam a vergődő fiút. Mit tegyek?! Mit tegyek?! Idegességemben belerúgtam egy hosszú kötélhalomba. Kötél! A gondolatra megremegtem. A testem azzal fenyegetett, hogy lefagy a félelemtől. Beleharaptam a számba, amitől éles fájdalmat éreztem. A kötél egyik végét a derekamra kötöttem, majd a hajó közepére sétáltam. A szabadabbik végét Inu szája elé tettem.
-Inu, marad! Fogd!
Társam így is tett. Most már nem haboztam. Nekiiramodtam a korlátnak, majd az utolsó pillanatban felugrottam és a korlátot használva lendületet vettem az ugráshoz.
Sós víz ment a számba, fülembe és az orromba. A hullámok a mélybe löknek, de én küzdök, nem akarok meghalni! Még nincs itt az ideje! Csak egy pillanatra maradtam fent a felszínen, de még így is jól láttam. Inuka leugrott a hajóról egyenesem felém. Villámok fénye bevilágított minket. Inuka haja kiszabadult a szoros lófarkából és most szabadon szálltak. Megkönnyebbülésemben elsírtam magam, amitől még nehezebben tudtam lélegezni. Egy hullám ismét a víz alá küldött, de most már nem volt elég erőm ahhoz, hogy felússzak, ugyanis egyre több hullám húzott le. Vagy fel? Már nem tudom. Megkönnyebbülésem azonnal szertefoszlott helyette hatalmas pánikot éreztem. Nem láttam semmit, nem hallottam semmit. Végül erős karok fonódtak a derekamra és elkezdtek húzni. Pillanatok alatt a felszínre kerültünk. A friss sós vízpermetes levegőt kezdtem el kapkodni, hogy a tüdőm megteljen vele. Inuka hangosan fütyült, amire elkezdetek húzni a hajóhoz. Ha nem lett volna vihar, akkor még élveztem is volna. Egyre közelebb és közelebb értünk a hatalmas hajóhoz, viszont rengetegszer dobált fel és le a hullámok. Elgyengülve öleltem a nyakát a karjaimmal, míg lábaimmal a derekát.
-És most mi lesz?
Inuka lihegve szorított magához és füttyentett még egyet. Most már láttam, hogy egy kötél van kötve a derekára, amit valaki húz a fedélzeten. Elkezdtünk kiemelkedni a vízből. A szél dobálta testünket, de Inuka körmével és lábával próbált kapaszkodni a hajóból kiálló picike hézagokba.
Összeszorítom a fogaimat, hogy ne koccanjanak össze. A hátam éget valószínű, hogy felszakadt néhány sebem. A körmeim betörtek, tuti hogy azok is véreznek. Mindjárt ott vagyok! Csak egy kicsi kéne! Egy erős kar nyúlt felém. Nem haboztam, minden erőmmel belekaroltam a férfiba és hagytam, hogy felhúzzon minket. A hajó már nem ringatózott annyira mint azelőtt vagy még is? Hugh megszorította a kezemet, így magára vonta figyelmemet.
-Jól vagytok?
-Igen, kösz Hugh.
Elengedtem vaskos kezét és a kinyílt lejáró ajtajához siettem. Gazdám holt sápadtan kapaszkodott Jackbe, aki vöröslő fejjel nézet minket. Leguggoltam az ajtó szájában és megpróbáltam leszedni magamról Ront.
-Hé, most már vége van elengedhetsz!
Görcsös ölelése enyhült, mire én gyorsan kitéptem magam belőle. Holt sápadt fiú szája remegett és elkékült, a sós víztől szeme vörösen izzott.
-Gazdám vissza kell mennie a kabinba, ahogy a fiúknak is!
-Leviszem őket! Menj segíts a többieknek!
-Igenis gazdám! Inu!
Inu szájában még mindig ott volt a kötél, kivettem és a gazdámra mutattam.
-Menj vele és vigyázz rá!
Meg sem vártam, hogy elinduljon, ugyanis tudtam hogy engedelmeskedik a parancsomnak.
Elszakad az egyik vitorla, de más szerencsére nem sérült. A vihar két óra múlva elment, az eső már csak szitált, villámok sincsenek már az égen, csak a hold ami megvilágította a fedélzeten lévő férfiakat, akik megkönnyebbülve sóhajtottak fel, majd felkacagtak a szerencséjükre. Mindenki munkához látott és próbáltak rendet tenni. Végül két és fél óra múlva mindenki nyugovóra tért, persze kivétel volt a kapitány, aki bagoly módjára leste a csendesedő vizet. Amint meglátta a szolgát lenézte, úgy gondolta hogy cirkuszba való a sok ugrálásaival és az érovitoktatásaival, de most már némi tiszteletet is érzett iránta. Látta ahogy önszántából a vízbe veti magát hogy megmentse Ront, senki sem tette volna meg hiszen semennyi esélye sem volt arra hogy bárki is túlélje, de Inuka túlélte és Ron is. Már ettől nem kéne meglepődnie hiszen látta ahogy nyílzápor ellenére a levegőbe lendülve a hajóra érkezik. A kapitány nem tudta eldönteni, hogy a testőr őrült vagy bátor. Észre sem vette, hogy amióta a hajóján vannak a menekültek egyszer sem jutott eszébe elveszett lánya.
Amikor megjelent a nap a távoli horizonton tiszta és száraz ruhában dolgozott a legénység annak ellenére, hogy még mindig másnaposak, de egyikük sem panaszkodott. Csak négyen nem dolgoztak, a két fiú, a külföldi nő testőre és annak kutyája. Ők négyen a fiúk kabinjában voltak. Ronnak és Jacknak függőágyat raktak egymás alá, de most egyikük sem feküdt benne. Inuka a kabin egyik sarkában ült kinyújtott lábbal, amiken a két fiú feküdt egy-egy oldalon. Inu távolabb tőlük feküdt úgy hogy az ajtót jól láthassa. Mindnyájan aludtak. Ron görcsösen kapaszkodott a ninja lábába, de idővel ernyedten szuszogott tovább. Jacknek nem voltak ilyen gondjai. Inuka éber alvása által figyelt mindenre és még pihent is, éppen ezért is figyelt fel a folyosón közeledő személy lépteire. Lassan nyitotta ki a szemét és várta, hogy az ajtó kinyíljon. Kopp-kopp. Az ajtó lassan nyílt ki, majd megjelent gazdája sötét haja és virágos, de gyűrött kimonója.
-Inuka.
Suttogó hangjára teljesen felébred várta, hogy a gazdája elmondja érkezésének okát. A nő betipegett és csak bámulta szolgáját, aki védelmezőként védte a két fiú álmát.
-A kapitány azt mondta, hogy még ma megérkezünk Londonba. Segíts elkészülnöm!
Inuka némán bólintott és óvatosan kiszabadította magát, majd meghajolt gazdája előtt és követte a szobából kisétáló gazdáját. Mielőtt kilépett volna a kabinból, Inuka megparancsolta Inunak hogy maradjon ott a fiúkkal. Gazdája abba a kabinba ment, ahol fürdeni szoktak, célzást megértve elment a konyhára és forró vizet hozott vödörbe, amit beleöntött a dézsába. Forró gőz szált fel kellemes illat lengte be a kabint az illatos olajtól, amit a vízbe csöpögtettek. Inuka odament gazdájához és elkezdte levetkőztetni. Először a selyemövet bontotta ki, majd a földre dobta, ezután jött maga a ruha és az alatta lévő rétegek. Utoljára lábbeliét és zokniját vette le. Yuko-sama lassan mártotta bele lábát a meleg vízben, majd amint megbizonyosodott róla, hogy a víz kellő hőfokon van teljesen belemerült. Szolgája némán dolgozott. Megmosta a hátát majd a haját, gazdája elhessegette magától hogy a többit ő végezze el. Amint kész lett kiszállt és egy új kimonót vett fel.
-Neked is meg kell fürdened! Hozd a ruhát és orvosi eszközt!
Inuka ellenkezés nélkül engedelmeskedett. A magára hagyott asszony végül megborzongott. Visszaemlékezett a tegnap estére, még pont látta ahogy a háborgó tengerbe veti magát a szolgája. Az érzés, amit akkor érzet elkeserítette, hisz éppen annyira fájt neki mint amikor megtudta, hogy nővére meghalt. Elborzasztotta a kabinban látottak. Mikor Inuka felkelt a kabinja falán vércsíkot húzott és amikor látta a hátát még jobban elszörnyedt, ugyanis a szürke férfi ing hát véres volt. Szolgája visszatért tiszta ninjaruháival és orvosi felszereléssel.
-Vetkőzz!
Egy székre rakta a holmikat, majd parancsnak megfelelően tevékenykedett. A koszos inget hagyta magán utoljára. Mielőtt letépte volna magáról gazdája háta mögé lépett és egy kancsó vízzel leöntötte annak hátát. Ezt még háromszor megismételte, így már az alvadt vér felengedte a szövetett. Óvatosan lesegítette róla, majd a mellkasára kötött anyagot kezdte el kibontani. Yuko-sama fellélegzett a látványtól. A varratok épségben voltak, csak egy két helyen lyukadt ki, de azt könnyen kitudta javítani. Yuko-sama beküldte Inukát a vízben, míg ő elkezdte egyik tűjét egy gyertyalángba tartani. A vékony fém vörösen kezdett el izzani, ezért kivette és a kancsóban lévő vízbe mártotta.
-Készen vagyok gazdám.
Pillanatok alatt befűzte a cérnát és a dézsában ülő lány mögé lépett.
-Akkor kezdem.
Gyorsan megreggeliztünk. A legénység túlbuzgón dolgoztak. Hamarosan kikötünk. Már láttuk a távolban a füstöt és a nagyobb házak tetejét. Ron és Jack nem hagytak magamra, valamelyikük mindig mellettem volt, a többi férfi ezt meg is jegyezte.
-Hagyjátok már nem az apátok!
-Úgy csimpaszkodtok rá, mint a csecsemő az anyjára!
A két fiú ilyenkor néhány lépést hátráltak tőlem, de a sokadjára lejátszódó jelenetre feldühödtem.
-Hagyjátok már őket! Nem zavar, hogy ha mellettem vannak! Nem kell rá féltékenynek lennetek rájuk! Bár tény, hogyha ti csinálnátok ezt igen bizarr lenne!
Sokan nevettek, de a legtöbben káromkodtak és elküldtek a fenébe. Hát ilyenkor az ember mégis mit tehetne?! Elvigyorogtam és dolgomra indultam. Gazdám ragaszkodott hozzá, hogy a szokott arcfestésemet hanyagoljuk és a maszkomat is, amit a japán kormányzó esetnél eltított tőle. Bár rajtam volt a szeretett ruhám mégis meztelenek éreztem magam. Jiro-san és William-san segítette a többi férfit, már ők is alig bírták kivárni, hogy szárazföldet érjünk. Gazdám szorongott és csinosítgatta magát, mondván hogy tökéletesnek kell lennie. Ráhagytam én ezekhez nem értek. Egyedül a kapitányt nem láttam, de tálán ez nem is olyan baj. Valahogy attól a férfitől feszengek. Jobb lesz, hogyha minél messzebbről elkerülöm. Fejünk fölött már javában szálltak a sirályok. Büdös halbűzét hozta a szél és hajókürtszók is felcsendültek már.
Megérkeztünk.
-Talán még sem olyan jó ötlet...
Bizonytalan gondolatára egy hatalmas hullám ütközött a hajó oldalának, így Yuko kiesett a folyosóra.
-Hát most már nincs vissza út.
Dülöngélve sétált végig a folyosón, majd a meredek lépcsőn felbattyogott. A vihar szele kivágta az ajtót, ami a fedélzetre nyílt.
Mindenki dülöngélve sietett a dolgára, míg én tanácstalanul álltam a fedélzet közepén. Mégis mit csináljak?! Én nem értek a viharba került hajózáshoz! A többiek egymással kiabáltak, még a két kölyök is. Inu szorosan mellettem nézte őket.
-Inuka vidd be a kabinba a gyerekeket és az úrnődet!
A kapitány parancsát meghallva elkezdtem keresni úrnőmet, de sehol sem láttam Yuko-samát így csak Ront és Jacket kellet lelökdösnöm a lépcsőn. Az esőfüggönyön átszaladtam és megfogtam az egyikük kezét, aki elkezdett ellenállni.
-A kapitány azt mondta, hogy menjetek le a kabinokba! Ne ellenkezz!
Engedelmesen bólintott egyet és megszorította a kezemet. Már éppen fordultam volna a kabinok felé vezető ajtóhoz, amikor egy hatalmas hullám a hajónak csapódott. A fiú elengedte a kezemet és oldalra sodródott. Gyorsan felé fordultam és a kezemet nyújtottam, de lassú voltam és ezért nem tudtam megakadályozni, hogy a vízbe ne essen.
-RON!!!
Az egyenesbe jött, de még mindig ringatózó hajó korlátjához szaladtam. Próbáltam kiigazodni a habos hullámokon, amikor néhány méterrel arrább megláttam a vergődő fiút. Mit tegyek?! Mit tegyek?! Idegességemben belerúgtam egy hosszú kötélhalomba. Kötél! A gondolatra megremegtem. A testem azzal fenyegetett, hogy lefagy a félelemtől. Beleharaptam a számba, amitől éles fájdalmat éreztem. A kötél egyik végét a derekamra kötöttem, majd a hajó közepére sétáltam. A szabadabbik végét Inu szája elé tettem.
-Inu, marad! Fogd!
Társam így is tett. Most már nem haboztam. Nekiiramodtam a korlátnak, majd az utolsó pillanatban felugrottam és a korlátot használva lendületet vettem az ugráshoz.
Sós víz ment a számba, fülembe és az orromba. A hullámok a mélybe löknek, de én küzdök, nem akarok meghalni! Még nincs itt az ideje! Csak egy pillanatra maradtam fent a felszínen, de még így is jól láttam. Inuka leugrott a hajóról egyenesem felém. Villámok fénye bevilágított minket. Inuka haja kiszabadult a szoros lófarkából és most szabadon szálltak. Megkönnyebbülésemben elsírtam magam, amitől még nehezebben tudtam lélegezni. Egy hullám ismét a víz alá küldött, de most már nem volt elég erőm ahhoz, hogy felússzak, ugyanis egyre több hullám húzott le. Vagy fel? Már nem tudom. Megkönnyebbülésem azonnal szertefoszlott helyette hatalmas pánikot éreztem. Nem láttam semmit, nem hallottam semmit. Végül erős karok fonódtak a derekamra és elkezdtek húzni. Pillanatok alatt a felszínre kerültünk. A friss sós vízpermetes levegőt kezdtem el kapkodni, hogy a tüdőm megteljen vele. Inuka hangosan fütyült, amire elkezdetek húzni a hajóhoz. Ha nem lett volna vihar, akkor még élveztem is volna. Egyre közelebb és közelebb értünk a hatalmas hajóhoz, viszont rengetegszer dobált fel és le a hullámok. Elgyengülve öleltem a nyakát a karjaimmal, míg lábaimmal a derekát.
-És most mi lesz?
Inuka lihegve szorított magához és füttyentett még egyet. Most már láttam, hogy egy kötél van kötve a derekára, amit valaki húz a fedélzeten. Elkezdtünk kiemelkedni a vízből. A szél dobálta testünket, de Inuka körmével és lábával próbált kapaszkodni a hajóból kiálló picike hézagokba.
Összeszorítom a fogaimat, hogy ne koccanjanak össze. A hátam éget valószínű, hogy felszakadt néhány sebem. A körmeim betörtek, tuti hogy azok is véreznek. Mindjárt ott vagyok! Csak egy kicsi kéne! Egy erős kar nyúlt felém. Nem haboztam, minden erőmmel belekaroltam a férfiba és hagytam, hogy felhúzzon minket. A hajó már nem ringatózott annyira mint azelőtt vagy még is? Hugh megszorította a kezemet, így magára vonta figyelmemet.
-Jól vagytok?
-Igen, kösz Hugh.
Elengedtem vaskos kezét és a kinyílt lejáró ajtajához siettem. Gazdám holt sápadtan kapaszkodott Jackbe, aki vöröslő fejjel nézet minket. Leguggoltam az ajtó szájában és megpróbáltam leszedni magamról Ront.
-Hé, most már vége van elengedhetsz!
Görcsös ölelése enyhült, mire én gyorsan kitéptem magam belőle. Holt sápadt fiú szája remegett és elkékült, a sós víztől szeme vörösen izzott.
-Gazdám vissza kell mennie a kabinba, ahogy a fiúknak is!
-Leviszem őket! Menj segíts a többieknek!
-Igenis gazdám! Inu!
Inu szájában még mindig ott volt a kötél, kivettem és a gazdámra mutattam.
-Menj vele és vigyázz rá!
Meg sem vártam, hogy elinduljon, ugyanis tudtam hogy engedelmeskedik a parancsomnak.
Elszakad az egyik vitorla, de más szerencsére nem sérült. A vihar két óra múlva elment, az eső már csak szitált, villámok sincsenek már az égen, csak a hold ami megvilágította a fedélzeten lévő férfiakat, akik megkönnyebbülve sóhajtottak fel, majd felkacagtak a szerencséjükre. Mindenki munkához látott és próbáltak rendet tenni. Végül két és fél óra múlva mindenki nyugovóra tért, persze kivétel volt a kapitány, aki bagoly módjára leste a csendesedő vizet. Amint meglátta a szolgát lenézte, úgy gondolta hogy cirkuszba való a sok ugrálásaival és az érovitoktatásaival, de most már némi tiszteletet is érzett iránta. Látta ahogy önszántából a vízbe veti magát hogy megmentse Ront, senki sem tette volna meg hiszen semennyi esélye sem volt arra hogy bárki is túlélje, de Inuka túlélte és Ron is. Már ettől nem kéne meglepődnie hiszen látta ahogy nyílzápor ellenére a levegőbe lendülve a hajóra érkezik. A kapitány nem tudta eldönteni, hogy a testőr őrült vagy bátor. Észre sem vette, hogy amióta a hajóján vannak a menekültek egyszer sem jutott eszébe elveszett lánya.
Amikor megjelent a nap a távoli horizonton tiszta és száraz ruhában dolgozott a legénység annak ellenére, hogy még mindig másnaposak, de egyikük sem panaszkodott. Csak négyen nem dolgoztak, a két fiú, a külföldi nő testőre és annak kutyája. Ők négyen a fiúk kabinjában voltak. Ronnak és Jacknak függőágyat raktak egymás alá, de most egyikük sem feküdt benne. Inuka a kabin egyik sarkában ült kinyújtott lábbal, amiken a két fiú feküdt egy-egy oldalon. Inu távolabb tőlük feküdt úgy hogy az ajtót jól láthassa. Mindnyájan aludtak. Ron görcsösen kapaszkodott a ninja lábába, de idővel ernyedten szuszogott tovább. Jacknek nem voltak ilyen gondjai. Inuka éber alvása által figyelt mindenre és még pihent is, éppen ezért is figyelt fel a folyosón közeledő személy lépteire. Lassan nyitotta ki a szemét és várta, hogy az ajtó kinyíljon. Kopp-kopp. Az ajtó lassan nyílt ki, majd megjelent gazdája sötét haja és virágos, de gyűrött kimonója.
-Inuka.
Suttogó hangjára teljesen felébred várta, hogy a gazdája elmondja érkezésének okát. A nő betipegett és csak bámulta szolgáját, aki védelmezőként védte a két fiú álmát.
-A kapitány azt mondta, hogy még ma megérkezünk Londonba. Segíts elkészülnöm!
Inuka némán bólintott és óvatosan kiszabadította magát, majd meghajolt gazdája előtt és követte a szobából kisétáló gazdáját. Mielőtt kilépett volna a kabinból, Inuka megparancsolta Inunak hogy maradjon ott a fiúkkal. Gazdája abba a kabinba ment, ahol fürdeni szoktak, célzást megértve elment a konyhára és forró vizet hozott vödörbe, amit beleöntött a dézsába. Forró gőz szált fel kellemes illat lengte be a kabint az illatos olajtól, amit a vízbe csöpögtettek. Inuka odament gazdájához és elkezdte levetkőztetni. Először a selyemövet bontotta ki, majd a földre dobta, ezután jött maga a ruha és az alatta lévő rétegek. Utoljára lábbeliét és zokniját vette le. Yuko-sama lassan mártotta bele lábát a meleg vízben, majd amint megbizonyosodott róla, hogy a víz kellő hőfokon van teljesen belemerült. Szolgája némán dolgozott. Megmosta a hátát majd a haját, gazdája elhessegette magától hogy a többit ő végezze el. Amint kész lett kiszállt és egy új kimonót vett fel.
-Neked is meg kell fürdened! Hozd a ruhát és orvosi eszközt!
Inuka ellenkezés nélkül engedelmeskedett. A magára hagyott asszony végül megborzongott. Visszaemlékezett a tegnap estére, még pont látta ahogy a háborgó tengerbe veti magát a szolgája. Az érzés, amit akkor érzet elkeserítette, hisz éppen annyira fájt neki mint amikor megtudta, hogy nővére meghalt. Elborzasztotta a kabinban látottak. Mikor Inuka felkelt a kabinja falán vércsíkot húzott és amikor látta a hátát még jobban elszörnyedt, ugyanis a szürke férfi ing hát véres volt. Szolgája visszatért tiszta ninjaruháival és orvosi felszereléssel.
-Vetkőzz!
Egy székre rakta a holmikat, majd parancsnak megfelelően tevékenykedett. A koszos inget hagyta magán utoljára. Mielőtt letépte volna magáról gazdája háta mögé lépett és egy kancsó vízzel leöntötte annak hátát. Ezt még háromszor megismételte, így már az alvadt vér felengedte a szövetett. Óvatosan lesegítette róla, majd a mellkasára kötött anyagot kezdte el kibontani. Yuko-sama fellélegzett a látványtól. A varratok épségben voltak, csak egy két helyen lyukadt ki, de azt könnyen kitudta javítani. Yuko-sama beküldte Inukát a vízben, míg ő elkezdte egyik tűjét egy gyertyalángba tartani. A vékony fém vörösen kezdett el izzani, ezért kivette és a kancsóban lévő vízbe mártotta.
-Készen vagyok gazdám.
Pillanatok alatt befűzte a cérnát és a dézsában ülő lány mögé lépett.
-Akkor kezdem.
Gyorsan megreggeliztünk. A legénység túlbuzgón dolgoztak. Hamarosan kikötünk. Már láttuk a távolban a füstöt és a nagyobb házak tetejét. Ron és Jack nem hagytak magamra, valamelyikük mindig mellettem volt, a többi férfi ezt meg is jegyezte.
-Hagyjátok már nem az apátok!
-Úgy csimpaszkodtok rá, mint a csecsemő az anyjára!
A két fiú ilyenkor néhány lépést hátráltak tőlem, de a sokadjára lejátszódó jelenetre feldühödtem.
-Hagyjátok már őket! Nem zavar, hogy ha mellettem vannak! Nem kell rá féltékenynek lennetek rájuk! Bár tény, hogyha ti csinálnátok ezt igen bizarr lenne!
Sokan nevettek, de a legtöbben káromkodtak és elküldtek a fenébe. Hát ilyenkor az ember mégis mit tehetne?! Elvigyorogtam és dolgomra indultam. Gazdám ragaszkodott hozzá, hogy a szokott arcfestésemet hanyagoljuk és a maszkomat is, amit a japán kormányzó esetnél eltított tőle. Bár rajtam volt a szeretett ruhám mégis meztelenek éreztem magam. Jiro-san és William-san segítette a többi férfit, már ők is alig bírták kivárni, hogy szárazföldet érjünk. Gazdám szorongott és csinosítgatta magát, mondván hogy tökéletesnek kell lennie. Ráhagytam én ezekhez nem értek. Egyedül a kapitányt nem láttam, de tálán ez nem is olyan baj. Valahogy attól a férfitől feszengek. Jobb lesz, hogyha minél messzebbről elkerülöm. Fejünk fölött már javában szálltak a sirályok. Büdös halbűzét hozta a szél és hajókürtszók is felcsendültek már.
Megérkeztünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése