23.fejezet
Végre valahára megérkeztünk. Már alig vártam, hogy kikössünk. A fiúk is így gondolták, mert a feszült köteleket fogva kihajoltak és a kikötőben lévő embereknek kezdtek el kiabálni.
-Elég legyen, ti nagyra nőt kölykök! Készülődjetek!
Röhögve tették a dolgukat, boldogságukra én is elmosolyodtam. Jó kis csapat! Bár csak a kicsi Elizabeth is megismerhette volna őket! Átadtam a kormányt Nicolausnak és lesétáltam a fedélzetre. Észre sem vettem, hogy a szolga mellet sétálok el, aki a kikötő helyet a határtalan óceánt figyelte. Bágyadtan támaszkodott a korlátnak. Arcát nem festette be feketére, haját a kellemes szél táncoltatta, már amennyire lehetett abban a szoros lófarokban. Észre sem vettem, hogy nem vágott szemű!
-Nem volt elég a tengerből?! Elment a hangod, Inuka?!
Nevét meghallva megremegett, majd merev feszültséggel kiegyenesedett és felém fordult. Nem nézett a szemembe. Fejét lehajtotta, de érthetően beszélt.
-Nem uram. Én csak sosem utaztam még hajon és az itteni pár nap ... megváltoztatott.
-Fura egy kölyök vagy.
A vézna srác vállai elkezdtek rázkódni. Nahát, tud nevetni?!
-Igen uram, az vagyok!
Fejemet rázva mentem tovább. Ellenőriztem a többiek munkáját és néztem, ahogy a kikötőben lévő férfiak segítenek kikötni a hajóm. Végre! Szárazföld!
Éppen a rakomány listáját néztem, amikor észrevettem, hogy egy küldönc fiú rohan fel a hajómra.
-William úr! William úr!
William a kormánynál állt és a Japán férfival beszélgetett, de amint meghallotta nevét a fiúhoz fordult és intett neki. Koszos volt a ruhája. Térdénél friss sár potyogott, ahogy az ingéből is, de keze nem volt piszkos. Biztosan beletörölte az ingébe. Fehér borítékot adott Williamnak, aztán néhány lépést hátrált válaszra várva. Gyorsan feltépte a levelet, de amint a végére ért elsápadt.
-Valami gond van fiam?!
-Még, hogy gond! Ó, John bácsi, ha van gond akkor ez a legnagyobb!
-William mi volt a levélben?
Szomorúan nézett új barátjára, majd az én szemembe mondta gondját.
-A tegnapi vihar itt is járt. A házam melletti fákat kidöntötte egyenesen a ház ablakira. Egyetlen szobám sem maradt éppen! Szerencsére nem sérült meg senki, mert a szolgák a földszinten laknak, de minden más ...!
-Nem értem fiam, hogy ez miért OLYAN nagy gond! Egyszerűen át mentek a szüleid birtokára.
-Elfelejti John bácsi, hogy a szüleim vendégségbe látja a rokonokat, akik minden szobát elfoglaltak, még az enyémet is.
-Akkor kiveszel egy szobát.
A japán férfi még jobban elsápadt mint William és a barátja vállát megveregette.
-Ez is egy lehetőség, de Jiroék nem engedhetik meg maguknak és az hogy én fizessem a szállásukat , saját becsülete miatt nem engedi.
Lenéztem a fedélzetre Jiro felesége gyönyörű és kifinomult teremtés, a feleségem örülne egy ilyen társaságnak. Mellette ott állt az aranyhajú szolgája, észrevehette hogy figyelik mert felém nézett. Úgy éreztem, mintha vissza mentem volna a múlta. Azok a zöld szemek megnyugtattak, de egyben szívemet facsarták. Észre sem vettem, hogy megszólalok.
-Lakjatok nálam. Már régen nem fogadtunk vendégeket. Van hely bőven. És addig maradtok, amíg kell.
Visszafordultam a két férfihoz és vártam a válaszukat.
-Nagyon szépen köszönjük Mylord. Hálám örökké üldözni fogja.
Hanyagul intettem a férfinak. Elvesztett mindent, most már csak a felesége és a szolgája van.
-Ugyan, ugyan. Fiú! Hozass egy hintót!
-Iigenis Mylord!
A rendelt hintóba már bepakolták gazdámék és William úr csomagjait. A legénység is végzet már a kirakodással, éppen bérüket kapják a kapitánytól. Bár az elején morgós vénembernek gondoltam, de most hogy tudom hogy nála fogunk lakni egy bizonyos idegig nem is annyira vészes. Valójában egy kicsit emlékeztet a mesterre. A hintó mellet álltam és betereltem Inut, hogy vigyázzon majd az utasokra. Amint becsuktam az ajtót észrevettem a fiúkat. Néhányan már elmentek, de Gary, Jack, Ron
és Hugh még ott álltak. Elindultam feléjük, hiszen bármelyik pillanatban indulhatunk. Gary észrevett és felém intett.
-Téged kerestünk Inuka! Jó volt megismerni! Amikor van egy kis szabadidőd, nem messze innen van egy kocsmám Örvény a neve, ott én vagyok a szakácsi ha hiányolnád a kosztom csak gyere!
Kinyújtott kérges kezébe csaptam, majd erősen megszorítottam.
-Mindenképpen Gary! Kétlem hogy nálad jobb pörköltett tudnának csinálni!
-Mondtam már hogy kedvellek?!
-Nem, de az érzés kölcsönös.
A nagydarab öreg nevetve megölelgetett, majd tovább ment. Éppen próbáltam a szorítása utóhatásait kiheverni, amikor a két fiú szó szerint a nyakamba ugrott.
-Ne felejts el minket!
-És mindenképpen gyere el az Örvénybe!
-Mi is ott dolgozunk.
-Ez esetben már tényleg el kell majd mennem oda!
A két kis kölyköt megölelgettem, majd leraktam őket a földre. Búcsúzóul megborzoltam nyirkos hajukat, amire még jobban vigyorogtak. Hugh bizonytalanul állt egyik lábáról a másikra.
-Máris hiányzik a fád gorilla?!
Pirosló fejjel, hagyta abba a mocorgást és feszült izmokkal meredt rám.
-Ne hívj így!
-Oké, oké. Bocs.
Vékony, törékenynek tűrő kezemet kinyújtottam elé. Habozva, de elfogadta békejobbomat.
-Én is bocs a hajón történtekért. Nem kellet volna olyan agresszívnek lennem.
-Fátylat rá!
-Rendben.
-Ami pedig történt azt ugye nem mondod el senkinek? Romba döntené a jó híremet.
Kacagva ráztam meg a kezét majd elengedtem.
-Tőlem senki sem fogja megtudni.
Vállon veregettem, majd otthagytam. Gazdám és a többiek éppen a hintó felé sétáltak. Megálltam a kocsi nyitott ajtajánál és a kezemet nyújtottam a gazdámnak támasztékként, amit el is fogadott. Már mindenki beszállt, már csak a kapitányra vártunk.
-Inuka a kocsi hátulján lévő kapaszkodóban tudsz utazni, nem kell a kocsi mellet futnod.
Meghajoltam Jiro-san előtt, aki az ablakból kihajolva szólt hozzám.
-Köszönöm uram, de a gazdám szabad követő utat adott.
Jiro-san értetlenül nézet, de egy lágy női hang elvonta a figyelmét. A kocsis végül becsukta a kocsi ajtaját, ugyanis már a kapitány is elfoglalta a helyét. Nem vártam meg, amíg elindulnak a lovak. Elszaladtam az embereke között még utoljára integettem Garyéknek, aztán eltűntem a tömegben.
A kocsi már elindult, de a négy férfi még ott álltak. Gary megsimogatta a két fiú fejét aztán intett a három alaknak.
-Gyertek menjünk enni!
Hugh és Jack már indult is, de Ron nem mozdult. Úgy érezte, hogy ha most utánuk megy lemarad valamiről. Hugh éppen hátrafordult, hogy szóljon a fiúnak, amikor azt látta hogy Ron a magasba bámult tátott szájjal.
-Mit nézel Ron?!
A fiú csak a házak tetejére mutatott. Mind a hárman így tettek. Pár másodperc múlva, egy ugráló alakra lettek figyelmesek, akinek a haja aranyszőke volt.
-Eszméletlen!
-Ez megőrült!
Ron és Jack csodálattal bámulták a ninját, míg Hugh örültnek titulálta, viszont a férfi megdöbbenésére Gary aki már elég bölcs volt hangosan felkacagott.
-Még a végén tele lesz az újságok ugráló ninjáról szóló cikkel!
Valójában Garynek majdnem igaz is lett. Ugyanis másnak reggel az újságok tényleg írtak róla: Házak tetején repdeső barna szárnyú angyalt láttak Londonban címmel.
-Fura egy kölyök vagy.
A vézna srác vállai elkezdtek rázkódni. Nahát, tud nevetni?!
-Igen uram, az vagyok!
Fejemet rázva mentem tovább. Ellenőriztem a többiek munkáját és néztem, ahogy a kikötőben lévő férfiak segítenek kikötni a hajóm. Végre! Szárazföld!
Éppen a rakomány listáját néztem, amikor észrevettem, hogy egy küldönc fiú rohan fel a hajómra.
-William úr! William úr!
William a kormánynál állt és a Japán férfival beszélgetett, de amint meghallotta nevét a fiúhoz fordult és intett neki. Koszos volt a ruhája. Térdénél friss sár potyogott, ahogy az ingéből is, de keze nem volt piszkos. Biztosan beletörölte az ingébe. Fehér borítékot adott Williamnak, aztán néhány lépést hátrált válaszra várva. Gyorsan feltépte a levelet, de amint a végére ért elsápadt.
-Valami gond van fiam?!
-Még, hogy gond! Ó, John bácsi, ha van gond akkor ez a legnagyobb!
-William mi volt a levélben?
Szomorúan nézett új barátjára, majd az én szemembe mondta gondját.
-A tegnapi vihar itt is járt. A házam melletti fákat kidöntötte egyenesen a ház ablakira. Egyetlen szobám sem maradt éppen! Szerencsére nem sérült meg senki, mert a szolgák a földszinten laknak, de minden más ...!
-Nem értem fiam, hogy ez miért OLYAN nagy gond! Egyszerűen át mentek a szüleid birtokára.
-Elfelejti John bácsi, hogy a szüleim vendégségbe látja a rokonokat, akik minden szobát elfoglaltak, még az enyémet is.
-Akkor kiveszel egy szobát.
A japán férfi még jobban elsápadt mint William és a barátja vállát megveregette.
-Ez is egy lehetőség, de Jiroék nem engedhetik meg maguknak és az hogy én fizessem a szállásukat , saját becsülete miatt nem engedi.
Lenéztem a fedélzetre Jiro felesége gyönyörű és kifinomult teremtés, a feleségem örülne egy ilyen társaságnak. Mellette ott állt az aranyhajú szolgája, észrevehette hogy figyelik mert felém nézett. Úgy éreztem, mintha vissza mentem volna a múlta. Azok a zöld szemek megnyugtattak, de egyben szívemet facsarták. Észre sem vettem, hogy megszólalok.
-Lakjatok nálam. Már régen nem fogadtunk vendégeket. Van hely bőven. És addig maradtok, amíg kell.
Visszafordultam a két férfihoz és vártam a válaszukat.
-Nagyon szépen köszönjük Mylord. Hálám örökké üldözni fogja.
Hanyagul intettem a férfinak. Elvesztett mindent, most már csak a felesége és a szolgája van.
-Ugyan, ugyan. Fiú! Hozass egy hintót!
-Iigenis Mylord!
A rendelt hintóba már bepakolták gazdámék és William úr csomagjait. A legénység is végzet már a kirakodással, éppen bérüket kapják a kapitánytól. Bár az elején morgós vénembernek gondoltam, de most hogy tudom hogy nála fogunk lakni egy bizonyos idegig nem is annyira vészes. Valójában egy kicsit emlékeztet a mesterre. A hintó mellet álltam és betereltem Inut, hogy vigyázzon majd az utasokra. Amint becsuktam az ajtót észrevettem a fiúkat. Néhányan már elmentek, de Gary, Jack, Ron
és Hugh még ott álltak. Elindultam feléjük, hiszen bármelyik pillanatban indulhatunk. Gary észrevett és felém intett.
-Téged kerestünk Inuka! Jó volt megismerni! Amikor van egy kis szabadidőd, nem messze innen van egy kocsmám Örvény a neve, ott én vagyok a szakácsi ha hiányolnád a kosztom csak gyere!
Kinyújtott kérges kezébe csaptam, majd erősen megszorítottam.
-Mindenképpen Gary! Kétlem hogy nálad jobb pörköltett tudnának csinálni!
-Mondtam már hogy kedvellek?!
-Nem, de az érzés kölcsönös.
A nagydarab öreg nevetve megölelgetett, majd tovább ment. Éppen próbáltam a szorítása utóhatásait kiheverni, amikor a két fiú szó szerint a nyakamba ugrott.
-Ne felejts el minket!
-És mindenképpen gyere el az Örvénybe!
-Mi is ott dolgozunk.
-Ez esetben már tényleg el kell majd mennem oda!
A két kis kölyköt megölelgettem, majd leraktam őket a földre. Búcsúzóul megborzoltam nyirkos hajukat, amire még jobban vigyorogtak. Hugh bizonytalanul állt egyik lábáról a másikra.
-Máris hiányzik a fád gorilla?!
Pirosló fejjel, hagyta abba a mocorgást és feszült izmokkal meredt rám.
-Ne hívj így!
-Oké, oké. Bocs.
Vékony, törékenynek tűrő kezemet kinyújtottam elé. Habozva, de elfogadta békejobbomat.
-Én is bocs a hajón történtekért. Nem kellet volna olyan agresszívnek lennem.
-Fátylat rá!
-Rendben.
-Ami pedig történt azt ugye nem mondod el senkinek? Romba döntené a jó híremet.
Kacagva ráztam meg a kezét majd elengedtem.
-Tőlem senki sem fogja megtudni.
Vállon veregettem, majd otthagytam. Gazdám és a többiek éppen a hintó felé sétáltak. Megálltam a kocsi nyitott ajtajánál és a kezemet nyújtottam a gazdámnak támasztékként, amit el is fogadott. Már mindenki beszállt, már csak a kapitányra vártunk.
-Inuka a kocsi hátulján lévő kapaszkodóban tudsz utazni, nem kell a kocsi mellet futnod.
Meghajoltam Jiro-san előtt, aki az ablakból kihajolva szólt hozzám.
-Köszönöm uram, de a gazdám szabad követő utat adott.
Jiro-san értetlenül nézet, de egy lágy női hang elvonta a figyelmét. A kocsis végül becsukta a kocsi ajtaját, ugyanis már a kapitány is elfoglalta a helyét. Nem vártam meg, amíg elindulnak a lovak. Elszaladtam az embereke között még utoljára integettem Garyéknek, aztán eltűntem a tömegben.
A kocsi már elindult, de a négy férfi még ott álltak. Gary megsimogatta a két fiú fejét aztán intett a három alaknak.
-Gyertek menjünk enni!
Hugh és Jack már indult is, de Ron nem mozdult. Úgy érezte, hogy ha most utánuk megy lemarad valamiről. Hugh éppen hátrafordult, hogy szóljon a fiúnak, amikor azt látta hogy Ron a magasba bámult tátott szájjal.
-Mit nézel Ron?!
A fiú csak a házak tetejére mutatott. Mind a hárman így tettek. Pár másodperc múlva, egy ugráló alakra lettek figyelmesek, akinek a haja aranyszőke volt.
-Eszméletlen!
-Ez megőrült!
Ron és Jack csodálattal bámulták a ninját, míg Hugh örültnek titulálta, viszont a férfi megdöbbenésére Gary aki már elég bölcs volt hangosan felkacagott.
-Még a végén tele lesz az újságok ugráló ninjáról szóló cikkel!
Valójában Garynek majdnem igaz is lett. Ugyanis másnak reggel az újságok tényleg írtak róla: Házak tetején repdeső barna szárnyú angyalt láttak Londonban címmel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése