Egy új világ vagy még sem? Vége

Epilógus

Az évek teltek a pokol hamar megváltozott. Ahogy a három boszorka mondta, Suzanne neve minden könyvben szerepelt valamilyen formában. A kis farkas lányok nem hercegnők akartak lenni, hanem erős és határozott vándorok. Marone megszülte a lányát, akit Suzannenek nevezett el, férje akarata szerint. Leo és Borka már a harmadik gyermeküket várták, ahogy Vudék is. A Fardian falkát ideiglenesen Kellan fiai vezették. A sárkányok visszatértek a hegyekbe, de Eldora a Fardian Birtokon maradt. Dum a félvér démon visszavonultan él, csak a barátai látogatják. Az idők során mindenki nagy megdöbbenésére Dum gyorsan öregedett, mint egy ember. Dum kifordult magából, mogorva lett és megtört. Már nem mosolygott. Nem kellet neki semmilyen nő csak a társa, aki elhagyta. Haragudott rá, rá és a világra.
Míg a pokolban gyorsan telt az idő, addig az emberek világában egy örökké valóság volt egy év. Lana olyan volt mint azelőtt. A szülei boldogok voltak, hogy végre visszakapták a lányát, aki majd kicsattant az egészségtől. Végül lemondott arról az álmáról, hogy rendőr legyen, helyette kisebb munkákból tartotta fen magát, de titokban a vagyonos cégek részvénytulaja volt, így annyi vagyona lett hogy a hibridek családját tudja támogatni. Mindig ott volt a barátainál. Végig nézte ahogy egyetemre mennek és megkérik őt, hogy legyen a gyermekeik keresztanyja legyen. Suzanne most hetven éves, az erdőtől nem messze élt egy kisebb házban. Éppen ebédét fogyasztotta volna el, amikor megcsapta egy energia hullám. A villát letette és a hálószobájába sietett. A szobában erősebb volt a mágia, így elkezdte annak forrását keresni. Végül a gardróbban találta meg egy régi kabát zsebében. A könyv régi volt. A lapjai megsárgultak. A lapokon lévő írások olyan időkre vezették vissza amitől könnyek gyűltek a szemébe, de az utolsónak bejegyzett írástól megdermedt.
"Ideje hazatérned Vándor"
Ráncos kezét a szája elé tette, de még így is hangos volt rekedtes kacagása.  Előkotort egy kisebb zsákot, amibe legfontosabb dolgait tette. Néhány könyv, képek a családjáról és a mappákat. Már elkészült, de még mindig több órája maradt hátra.
Egy erdő melletti házban egy tizenéves kislány mosogatott. Nem tartotta fernek, hogy rá hárult a mosogatás. Mérgesen nézett ki az előtte lévő ablakon. Már sötét volt, alig látott ki, de azt még látta, hogy a titokzatos öreg szomszéd  siet az erdőbe. Észrevehette, hogy bámulják, mert megállt és a lányra nézett. Csillogó szemekkel tette mutatóujját a szája elé majd eltűnt. A kislány akkor még nem tudta, hogy akkor látja utoljára az idős nénit, aki minden hétvégén süteményeket hozott neki és az öccsének.

Vad szél támadta meg gyenge testemet. A fekete köpenyem úgy lobogott, mintha ejtőernyőként elsodorjon. Előttem állt a három boszorka. De mindegyikük megváltozott. A két idős nővér alig lélegzett, haldokoltak, de N is megöregedett. Az emlékeimben élő gyermek most már húsznak néz ki. Szép volt és... terhes. Három gyermeket vár. 
-Gratula a kicsikhez.
-Köszönöm, a következő generációt várom.
A kijelentése megnevetettet, ugyanis a tengerboszorkák legnagyobb bűnük a fekete mágia használata, amivel örök fiatalságot szereztek maguknak, legalább is ezt hiszik. Valójában nem ugyanazok a személyek mint egykor. A "bűnük" csak annyi, hogy gyermekeiknek mindig átadták tudásukat. N tudhatott valamit, ugyanis ravasz mosollyal a szája elé tette az ujját.
-A fuvarod nemsokára itt lesz, nekünk pedig sok dolgunk van.
A kihalt havas hegycsúcson egyedül maradtam. Fekete sétapálcámra támaszkodtam és vártam. Leheletem fehér füstként szállt fel az égbe, éppen eltűnt volna amikor hangos patadobogást hallottam. Lassan fordultam meg. Kavargó szemei és meleg lénye hívogatott. Már itt volt az ideje!
-Itt vagyok nem igaz?
Rekedtes kuncogásomra megrázta a farát, majd leguggolt, hogy feltudjak szállni.

Laviana

Vud már napok óta furán viselkedik. Nem alszik és egyszerűen nem bír egy helyben maradni. Már a gyerekek is aggódnak érte. Sápadt és véreres a szeme. Valami baj van, de nem mondja el. Most itt ülök a Tanácsterembe és őt nézem, ugyanis kihallgatást kért, ami életbevágóan fontos.
-Tudom hogy mit láttam! Egy átjáró fog nyílni és... és valami át fog jönni a világunkba.
-Vud. Már jó ideje ismerlek, biztosan..
-Nem! Már hónapok óta álmodok róla! A hatalma hatalmas és veszélyes.
-Azt akarod mondani, hogy ártó szándékkal jön hozzánk?!
-Nem tudom én...
Vud nem tudta befejezni, ugyanis a teremben lévő minden összes ajtó kicsapódott. Mégis mi történik?!

Lana

A terem tele volt. Az emberi szemeim miatt homályosan látok, így nem tudom hogy kik vannak itt, mert a drágalátos szaglásom se már a régi. Fekete botom hangosan kopog, ahogy az előttem álló férfihoz lépkedek. Füstölő és erdő szaga volt. A felemás színű szemit felmerve a csukjám alatt elmosolyodtam.
-Nahát! Te még mindig olyan jóképű vagy!
Vud remegve térdelt le előttem.
-Úrnőm! Örülök, hogy vissza tért.
-Jaj, ne már! Állj fel!
Fehér fogsorát kivillantva biccentett egyet, majd mellém állt.
-Meg mondtam! És még ti nem hitettek nekem!
Hangos kacagására összerezzentem. Mégis mi baja?!
-Elég legyen sámán! Mégis ki ez!
Nem is igazán figyeltem a Tanács tagokra, jobban lekötötte a figyelmemet Vud ramaty állapota.
-Mutasd csak magad!
Megragadtam az állát és magam felé rántottam. Szeme alatt hatalmas karikák voltak, a bőre sápadt. Vud döbbent tekintettel nézte csontos, ráncos kezemet.
-Mi történt veled Suzanne?
Zavartan rántottam el a kezemet és a kabátom ujjával eltakartam a kezem.
-Semmi.
-Suzanneeee!
Kellemes visító hangra lettem figyelmes, majd a bal oldalamon egy zöld villanásra. Egy fiatal tinédzser ölelt meg. Hajában kúszónövények és két barna agancs volt, arca élettel teli, zöld tekintete a búja füves mezőket idézte.
-Ó, kicsi Eldora!
Elérzékenyülten öleltem vissza a földsárkányt. Hangos kétségbe eset idegen hangra felkaptam a fejem.
-Anya mit csinálsz?!
Egy velem egyidősnek tűnő hölgy toporgott hozzám. 
-Te vagy az Su?
Ismerős hangjára a könnyeim megeredtek.
-Marone.
Eldora elengedett, hogy Marone hozzám férjen, de ő nem ölelt meg. Remegő kezét a szája elé tette, a másikkal meg a csukjám ért nyúlt. Ősz hajam és ráncos arcom kikerült a nyilvánosság elé. Egyesek felhördültek, mások érdeklődve kérdezgették egymást. 
-Haha! Nem hittem volna, hogy én leszek fiatalabb nálad!
Kuncogó hangjára én is elnevettem magam.
-Hát igen erre én sem számítottam.
-Ez hihetetlen, tényleg te vagy az! A legendás Utazó!
Nem figyeltem senkire, csak Marone kezeire, amivel ráncos arcomat simogatta.
-Annyira boldog lesz, ha meglát!
Mi?! Nem, nem lehet!  
-Mégis mi folyik itt?!
Egy idős férfi lépett be. A régi korokra emlékeztette öltözéke. Elegáns fehér inget és kék öltönyt viselt lakkozott cipője visszaverte a lámpa fényét. Jó képű volt ötven körül lehet, a haja a hátáig érhet, de lehet hogy hosszabb a szoros lófarka miatt nem tudom pontosan megmondani. Sötét szarva megcsillantak. De ami leginkább magára vonta a figyelmemet az a szemei voltak. Tekintete vizslatón nézett körbe a terembe, majd megállapodott rajtam. Azok a szemek. Azok a csodálatos szemek! Két színben pompázó szemei felizzottak. 
-Suzanne.
Döbbent hangjára lehajtottam a fejem.
-Szia Dum.
Gyors lépésekbe átszelte a köztünk lévő távolságot.
-Gyönyörű vagy.
-Öreg, nem gyönyörű. 
-Nem igaz...
Államat megfogta és felemelte, hogy jól látható legyen.
-Te még mindig ugyan olyan szép vagy.
Bőgtem. Hang nélkül, de bőgtem. A szüleim halálakor csak pár könnyt tudtam ejteni, de előtte. Ellőtte egy gyenge érzelgős kislánynak érzem magam.
-A szemeid még mindig épp olyan rosszak mint régen.
Szája pimasz mosolyra húzódott, amitől szívem csak úgy kalapált.
-Még mindig nem fogadod el a szépséged.
Mindkét kezét az arcomra simította, majd gyengédség nélkül megcsókolt.

Hangos üvegcsörömpölés hangja járta át a termet.Mindenki döbbenten nézte, ahogy két csókolózó pár egyre fiatalabb és fiatalabb lesz. Bár a hajuk továbbra is ősz volt, bőrük kisimult és fiatalossá vált. Emberi szemmel a húszas éveik végén járhattak. Su kezét bámulta és a rajta lévő varázsgyűrűt, amin egy hatalmas repedés volt. Dum nem hagyta sokáig bámulni mert felkapta és megpörgette kedvesét.
-Soha többé ne hagyj el! Ígérd meg!
Su mélyen a szemébe nézett és komoly arccal a démon szemeibe nézett.
-A leendő gyermekeink életére esküszöm!
Hatalmas fogsoros démoni mosolytól a fiatalság döbbenten bámulták. A begyepesedett démon most már fiatal és roppant helyesnek gondolták.  Most már mindenki elhitte, hogy az idegen a legendás Suzanne Fardian.

Az évek teltek. Suzanne elrendezett minden elintézni valóját. Minden felnőtt hibridnek odaadta a családjukról szóló mappákat, akik sírva borultak a vállaira. Suzanne átvette a falka vezetését Kellan fiaitól, így már jó pár éve el se hagyta a házat egy napnál tovább. Marone bemutatta egymásnak a két Suzannet, akik egyből elfogadták egymást. Dum pedig árnyékként tapad társára, aki nem bánja.

Dum

Az irodához vezető folyosón sétálva meghallottam Marone ideges hangját.
-Nem hiszem el, hogy minden áldott napodat ebbe a poros szobában töltöd!
-Az estéket a szobámba a férjemmel.
-De ez akkor sem normális! Mégis mikor voltál farkasalakban?! Mikor látogattad meg a többieket?!
-Marone!
-Nem! Most szépen befejezed amit csinálsz és lejössz, hogy a családoddal megünnepelhesd a születésnapodat!
-Öt perc és ott vagyok.
Az ajtókeretnek támaszkodva néztem, ahogy az öreg alfa nőstény ősz hajába markol és erősen húzogatja. A szám mosolyra görbült, csak a kedvesem tudja ennyire felzaklatni az általában nyugodt hölgyet. Észrevehették ittlétem, mert Marone abbahagyta bántalmazását és felém pördült.
-Beszélj vele, mert én már nem bírom! 
Azzal Marone kiviharzott a szobából. Az ajtót belöktem és mosolyogva ráztam a fejemet.
-Szegényt teljesen kiidegeled.
Su csak egy pillanatra nézett fel a képről, majd folytatta a gépelést.
-Mint mindig túlreagálja. Mondtam, hogy öt perc és lent vagyok.
-Igen de mindnyájan tudjuk, hogy ez nálad több mint fél óra.
-Nem tehetek róla, hogy sok a munkám.
-Tudom, tudom.
Mögé sétáltam és a vállait kezdtem el masszírozni. Kezei sebesen mozogtak, de a vállaiban lévő feszültség eltűnt. 
-Csak elfelejtesz valami fontosat.
-És mi lenne az?
-A mai nap a te napod. Mindenki rád vár.

Suzanne

Fontos iratokat kell még átnéznem és a fenébe is! Dum meleg erős kezei lecsúsztak a vállamról végig a karomon és a gépelő ujjaimat megállítva, egymásba fűzte őket az övével. A jegygyűrűm megcsillant a fényben, amit egykor a lamia fészekben láttam a vásáron. Titokban Dum megvette és addig tartogatta. Két év kellet mire igent mondtam, rá fél évre terhes lettem az első lányommal. Az asztalon lévő képkeretekre pillantottam, amik a fél asztalt beterítették. Ott volt a hét gyönyörű gyermekem. Lola a legidősebb Tom és Nick a két iker, Vigoo, Bella, Asha és a legkisebb Kellan. Mindegyikükben ezüst vér van, így szemük ezüstösen villog. Az évek során mindegyikük sikeresen megtalálta a párját és most a drága unokáimmal vannak elfoglalva. 
-Dum!
Kuncogó hangjára megborzongtam. Arcát nyakamba fúrta és lágy forró csókokkal kényeztette.
-Dum ezt be kellene fejeznem.
Az átkozott démonom hümmögve harapott bele a fülcimpámba. A hirtelen ingertől felnyikkantam mire hangosan felkacagott.
-A fenébe is!
Felpattantam a székemről és a karjaiba vetettem magam. Éhes csókoktól elködösült elmével észre sem vettem, hogy az asztalon ülök és a lábammal Dum derekát ölelem. A pólóm fellecsúszott izmos hasam az ő puha pólójához dörgölőzött. Ha tovább folytatjuk attól tartok nagy bajba fogunk kerülni. Ebben a pillanatban kivágódott az ajtó. A hangos csattanásra szétrebbentünk. Asha haragos tekintettel bámult minket.
-Roku szólt, hogy mit fogtok csinálni két perc múlva ezért feljöttem. És jól tettem! Tehát öltözzetek fel és húzzatok le, hogy megünnepeljük anya születésnapját, de nagyon gyorsan!
Legkisebb lányom haragos tekintetétől zavartan és feszülten bólintottunk.
-Bocsi drágám. Már megyünk is!
Amint elment, mindketten felnevettünk.
-Most valahogy úgy érzem magam, mintha tinik lennénk és éppen most szidott volna le egy anyuka.
-Bezzeg amikor én csináltam ezt, el lettem küldve a pokolba.
-Emlékszem, öt órán keresztül kergetted őket.
Vihogva igazítottuk meg a ruhánk majd lesétáltunk. Mint mindig a látványtól könnybe lábadt a szemem. Itt volt mindenki. A hét gyermekem, a párjuk. Leo és Borka második fiúk Bella lányom párja, ahogy Vud lánya az én csodás Vigoo fiam párja. Egy család vagyunk. A lábamnak ütköző kis ördögfiókáktól hanyatvágódtam. Boldog voltam. Ezt Dum is láthatta, mert lehajolt hozzám és szenvedélyesen megcsókolt.
-Boldog szülinapot szerelmem.
-Boldog szülinapot Su/anya/mama.

Su sokáig élt, talán még most is öreg hősként nézi a falkáját szukkubusz férjével együtt.

És vége. Mindenkinek köszönöm, hogy kivárta az utolsó oldalakat. A karácsony alkalmával szünetelek egy kicsit. A történetek továbbra is megvannak csak idő kéne, hogy legépeljem.
Puszi.
W.A.