36.fejezet
William
Két nap telt el Inuka, vagyis Elizabeth eltűnésétől. Mindenki részt vesz a keresésben. John bácsi és apám a rendőrséggel együtt keresik a városban, míg én, Annabell néni és anyám lóháton fésültük át az erdőket. Inu nem segített nekünk. Parancsunkra nem reagált, el sem mozdul a falkától, de már egyáltalán nem tűnt boldognak, mint amikor Elizabeth a birtokon tartózkodott. Mégis mit tegyek?! Hol kéne keresnem?! Tudom, hogy tudnom kell, de fogalmam sincs.
Végül három napig bírtam. Csalódottan hagytam félbe a keresést, hogy szüleim birtokára menjek a régi szobámba, ahol aludhatok néhány órát. A szüleim akkor keltek fel, amikor elindultam a lépcsőn, ahol a régi szobám van. Fáradtan dörzsöltem az arcom, amikor is megláttam egy vörös cseppet. Nem kellene ügyet kerítenem rá, de alig tettem meg két lépést egy annál nagyobb vörös cseppet láttam. Megráztam a fejem, majd lehajoltam és megérintettem a foltot. Még nedves volt. Az ujjamat az orromhoz közelítettem, hogy megtudjam mégis mi ez. Az illat édes és vas szagú volt. Vér. Egy kis gondolat, vagy talán inkább ösztön arra sarkalt, hogy menjek végig a folyosón és keressek még ilyen vérpöttyöket. A lábam így magától mozdultak. Már majdnem elértem a folyosó végét és négy cseppnél többet nem találtam.
-Nem! Pedig olyan közel voltam!
Fejemet fogva hátrahajoltam és csikorogtattam a fogaim. A fölöttem lévő plafonról egy zsinór lógott.
-A padlás.
Suttogó hangomra megborzongtam, majd meghúztam a kötelet, így kinyílt a padlás ajtaja és lecsúszott a falétra. Csak legyen ott! Csak legyen ott! A fokokat sietve tettem meg, majd a poros padláson megálltam. Hol lehet? Régi bútorainkat fehér lepellel takartuk be, amiken már vastagon állt a por. A szoba baloldali fala magára vonta a figyelmemet. A megsárgult virágos fal közepén széles bordó csík húzódott. Jaj ne! A csík vonalát követve egy eldugott sarokhoz vezetett. Elizabeth kinyújtott lábakkal és lehajtott fejjel ült a falnak.
-Lizy.
Hangomra megrezzen és a fejét hirtelen hátravetette. Szemei alatt fekete karikák voltak. Szája fehér és kiszáradt volt.
-Kijöttél a formából Will.
Hangja rekedt volt, Fájdalmai ellenére még így is előtudott rukkolni egy pimasz mosollyal. Ettől a nemtörődöm viselkedéssel félelmemet átvette a harag. Mindenki aggódik érte és ő itt mosolyog a szüleim padlásán! Őrült és bolond!
-Régen mindig olyan hamar megtaláltál, még akkor is ha nem akartam. Milyen ironikus! Nem gondolod?
Láztól csillogó szemeitől elgyengültem. Mégis hogy haragudhatnék rá?
-Bocsáss meg, hogy ennyi idő kellett ahhoz, hogy megtaláljalak.
Kezei remegtek, mikor felemelte, hogy megfogja a kezemet. Letérdeltem elé és eluralkodott rajtam a kétségbeesés.
-Semmi baj Will. Semmi baj.
Gyenge hangjára felakartam állni, hogy értesítsem a szüleimet és hogy szóljanak az orvosnak, de Lizyben volt annyi erő, hogy visszatartson.
-Ne hagyj itt! Kérlek.
Most először látom rajta a gyengeséget. A frusztráció szinte már marta a testemet. Ha nem szólunk az orvosnak Lizy elvérzik és meghal! De nem hagyhatom itt! Mégis mit tegyek?! Segítségért kezdtem el kiabálni. Pár másodperc múlva egy szolga meg is látta és amint meglátott minket azonnal elrohant, eközben Elizabeth szemei egyre kisebbre nyitogatta, amíg már rám se nézett világító zöld szemeivel.
-Segítség!
A padlás létráján emberek másztak fel. Ölembe fektettem az ájult kedvesem és a doktorra néztem.
-Kérem, mentse meg!
Yuko
Egy lihegő férfi rontott be John és Annabell ebédlőjében. A többiekkel együtt éppen reggeliztünk, hogy új erőre kapjunk és folytathassuk.
-Uram, úrnő!
-Mi történt Hedvig?!
-A fiatalúr megtalálta a kisasszonyt, aki súlyosan megsérült.
Annabell olyan gyorsan állt fel a székéről, hogy az hangosan a földre dőlt.
-Hol vannak?
-Az uram birtokán. A kisasszony a padláson bújt el.
-Akkor mégis mit üldögélünk?! Azonnal menjünk!
Mindenki nagy izgatottsággal állt fel az asztaltól, hogy a lovaskocsi fel menjünk. Mielőtt kiléptem volna a házból eszembe jutott, hogy Inuka súlyosan megsérült. Jiro látta habozásomat és a lépcső alján megállt.
-Menj utánuk én is mindjárt megyek!
Mielőtt Jiro reagálhatott volna és felhúztam a szoknyám és futva lépkedtem a lépcsőn. A szobámba vitettem Inuka kevéske dolgát. Az asztalomon hagytam a táskáját, amiben tűk, mérgek és gyógyszerek voltak. A bőrtáskát fogva leszaladtam a lovardába, ahol az első lovat megülve vágtattam a birtokra.
Annabell
Ó édesem! Az én kicsi lányom! Annyira fehér, hogy teljesen beleolvad a hófehér lepedőbe. Mindnyájan az ágya közelében állunk,kivéve Yuko-t aki valami miatt a birtokunkon marad. Az orvos arcából nem tudok semmi leolvasni.
-Hogy van a lányom, doktor úr?
Nem szólt semmit. Williamtől tudjuk, hogy az orvos összevarrta Elisabeth sebeit, most a kezét fogja és a pulzusát nézte.
-Nagyon gyenge.
Lassan visszahelyezte a lányom kezét a lepedőre és végignézet mindenkin.
-Számos sérülést láttam és kezeltem már. Tudom, hogy milyen sokáig keresték a lányukat. Sajnálattal kell közölnöm, hogy a hölgy szervezete túl gyenge. Nem fog sokáig köztünk lenni.
Yuko
Az orvos utolsó mondatára léptem be a szobában.
-Nem fog sokági köztünk lenni.
Nem! Nem! Yukit már elveszítettem, de őt nem fogom! A szobában lévő sminkasztalhoz siettem és óvatosan kiszórtam a táska tartalmát. Kezeim remegtek az üvegcsék fölött.
-Kedvesem, mégis mit csinálsz?
-Inuka számos mérget és gyógyszert tart magánál. biztos vagyok benne, hogy valamelyik megmentheti az életét.
Valaki megérintette a karomat. Mikor felnéztem Inuka édesanyjának könnyes szemeivel nézett rám.
-Ha van olyan gyógyszer... ami megmentheti.... akkor kérlek....használd.
Szemeiben a remény lángjai égtek, ami erőt adott. Visszafordultam az üvegcsékhez. Valami olyat kerestem, ami erős és hatásos. A kezem megállt egy fekete folyadékot tartalmazó üvegcse fölött. Egy emlék villant be.
-INUKA! Hol vagy?
-Ne kiabálj már Yuko! Inukát elküldtem a piacra, hamarosan itt lesz.
-Nem volt rá jogod!
-Hogy mondod?!
-Inuka az enyém!
Akkor utoljára ütött meg az asszonyom. Onnantól kezdve megfenyegettem, hogy ha még egyszer kezet emel rám megöletem Inukával. Sírva rohantam a szobámba. Az arcom vörös volt és dagadt. Tudtam, hogy Inukának vannak gyógykrémei, ezért a sarokba állított zsákjában kezdtem el kutakodni. Egy fekete folyadékkal teli fiolát tartottam a kezemben. Az ablakból beszűrődő fény megvilágította, így láthattam, hogy valójában sötét lila a szer.Éppen kinyitottam volna, hogy beleszagoljak, amikor is láttam, hogy Inuka kétségbeesett arccal veti le magát elém.
-Gazdám! Gazdám, ugye nem?! Ugye nem ivott belőle?!
-Nem, nem tettem.
-Hála az égnek!
-Miért mi ez?
-Valójában ez méreg és gyógyszer is egyben.
Kivette a kezemből és visszarakta a többihez, majd egy zöld olajat kent a kezére, amit az arcomra kent.
-Kisebb mennyiség bénulást, nagyobb dózisban pedig halált okozhat egy egészséges embernél. Viszont ha egy vérveszteségtől haldokló személynek adunk két kanálnyit belőle, akkor az akár megmentheti annak az életét.
A kezemben lévő üvegcséből kihúztam a dugót és az ágyon fekvő lányhoz siettem. Nem volt sokk benne, így az egészet beleöntöttem a szájába.
-Most már csak várnunk kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése