35.fejezet
A levélben egyetlen egy szó volt írva kislányos írással.
-Vihar. Elizabeth Viharnak nevezte el a hajót.
William kijelentésére hangos szócsatává fajult a titok leleplezése. Yuko higgadtan nézte a falon lévő festményt. A képen egy kicsi szőke kislány volt, akinek kísérteties zöld szemeivel boldogan vigyorgott, habos-babos ruhába, egy szép babával
-Ez mind nagyon érdekes és váratlan esemény.
-Yuko kisasszony mégis mit...
-Elnézést, hogy közbeszólók uram, de ahogy látom önök még mindig nem hiszik el, hogy Inuka valójában az elveszett lányuk.
-Ugyan! Ez csak véletlen volt. Már több éve kutattunk a levél megtalálásáért, de még senki sem lelte meg.
-Éppen ezért is olyan meglepő, hogy Inuka csak egy pillantással megmutatta a rejtekhelyet. De mivel, még mindig nem hisznek ebben, szeretném bebizonyítani.
-Hogyan?!
Mindenki kíváncsi tekintettel nézett a japán nőre. Inuka meredten bámulta a parketta szegélyeit. Képzeletben olyan kicsire zsugorította magát, mint egy hangya, hogy a kis résen át kijusson ebből a pokolból. Az elmúlt évek alatt küzdött a gyerekkori emlékei ellen. Mestere minden áldott nap megkérdezte, hogy ki ő. Ha nem jó választ adott olyan kegyetlen verésben vagy edzést kellett megcsinálnia, hogy mire lement a nap ő sírva érzéketlenül rogyott a sarokba.
-Inuka! Hol a baba?
Ereiben megfagyott a vér. Ettől az egytől nem volt hajlandó megválni és ezt Yuko gazdája is tudta.
-Nem tudom gazdám.
-Mégis milyen babáról beszélsz Yuko?
-Mikor megvettem Inukat egy kutyakereskedőtől, egy szövetbaba volt nála, azóta is megvan.
Mia a fekete bőrű szolgálólány ekkor lépett a férfiruhába öltözött nő mögé.
-Á nagyszerű Mia! Megtaláltad?
-I-igen Lady Yuko.
Mia egy megfakult rongyos babával sietett, a japán hölgyhöz, majd nagy kincsként nyújtotta át azt.
-Köszönöm. Elmehetsz.
Yuko felállt és magasra emelte a babát.
-Ez az a játékszer, ami nálam vagy Inukánál szokott lenni. És ha nem tévedek megegyezik a festményen szereplő babával.
Annabell szélként söpört végig a szobán és a sérült, megkopott játékot nézegette. A babának hiányzott a keze. Könnyeit törölgette, mert a lánya eltűnésekor csak egy babakart találtak.
-Ez az övé.
Az asszony hisztérikusan zokogva rohant a férfiruhába bújtatott lányhoz és a babával a kezében ököllel verte Inuka mellkasát. Inuka nem érzett semmit, az asszony reakciója elmondott mindent. Érezte, hogy a friss varratok felszakadnak, de a fájdalmat meg sem érezte. Üresnek érezte magát, az emlékei amiket olyan erősen próbált a homályba küldeni, de most kezd minden kirajzolódni.
-Inuka! Megparancsolom, hogy mond el az igazat!
Mindenki döbbenten mered maga elé. Inuka szaggatott lélegzete és a ház úrnőjének sopánkodása hallatszott.
-G-gazdám.
-Hol éltél?!
A japán nő parancsoló hangjától a benne dúló ellenállás megszűnt.
-Londonban.
-Kik voltak a szüleid?
-A nevükre nem emlékszem. Az apámnak óceánillata volt, mert kereskedő. Anyámnak virágillata volt, a sok külföldi virágtól, amiket apám hozott neki mikor utazott. Volt két testvérem. Sosem tudtam kimondani a nevüket ezért kitaláltam nekik egyet. A legidősebbet Sárkánynak hívtam, az ereje miatt és mert nagyon jó nyelvérzéke volt. A második testvéremet Szarvasnak neveztem el, kecses mozgása és vékony testalkata miatt.
-És még mire emlékszel még?
-Mielőtt elraboltak volna, azzal a babával játszottam Inuval, de aztán jött egy fiú, aki miattam megsérült, aztán már csak a kiabálásokra emlékszem és a pánikra.
William tudta, tudta és mégsem hitte el. Egész életében szerette Elizabethet és most itt van. Életben van és gyönyörűbb mint valaha. Bár a többiek tátott szájjal hallgatták, ő mégis vigyorogva csodálta a nőt. Yuko felállt a székéből és felsőbbrendű ábrázattal szólt a szolgálójához.
-Inuka, mostantól nem tartok igény a szolgálatodra. Nem vagy a szolgálóm és én sem vagyok többé a mestered.
Inuka megragadta a még mindig mellkasát cséplő asszony karját és hátrált néhány lépést, közben le sem vette a szemét gazdájáról, vagyis a volt gazdájáról. Inuka várta a továbbiakat, de Yuko már nem mondott semmit.
-Ahogy óhajtja gazdám.
Jiro abban a pillanatban tudta, hogy felesége nagy hibát vétett.
-YUKO!
Mielőtt reagálhattak volna a mindig nyugodt japán férfi kiáltására, Inuka két kőnek látszó tárgyat vágott a földhöz. Hatalmas csattanás mellett, sűrű sötét füst lepte el a szobát. Az ablaknál álló William és apja azonnal kitárták őket, miközben a nők ijedtükben sikongattak. Ahogy kitisztult a szoba, döbbenten vették észre, hogy Inuka eltűnt.
-Vihar. Elizabeth Viharnak nevezte el a hajót.
William kijelentésére hangos szócsatává fajult a titok leleplezése. Yuko higgadtan nézte a falon lévő festményt. A képen egy kicsi szőke kislány volt, akinek kísérteties zöld szemeivel boldogan vigyorgott, habos-babos ruhába, egy szép babával
-Ez mind nagyon érdekes és váratlan esemény.
-Yuko kisasszony mégis mit...
-Elnézést, hogy közbeszólók uram, de ahogy látom önök még mindig nem hiszik el, hogy Inuka valójában az elveszett lányuk.
-Ugyan! Ez csak véletlen volt. Már több éve kutattunk a levél megtalálásáért, de még senki sem lelte meg.
-Éppen ezért is olyan meglepő, hogy Inuka csak egy pillantással megmutatta a rejtekhelyet. De mivel, még mindig nem hisznek ebben, szeretném bebizonyítani.
-Hogyan?!
Mindenki kíváncsi tekintettel nézett a japán nőre. Inuka meredten bámulta a parketta szegélyeit. Képzeletben olyan kicsire zsugorította magát, mint egy hangya, hogy a kis résen át kijusson ebből a pokolból. Az elmúlt évek alatt küzdött a gyerekkori emlékei ellen. Mestere minden áldott nap megkérdezte, hogy ki ő. Ha nem jó választ adott olyan kegyetlen verésben vagy edzést kellett megcsinálnia, hogy mire lement a nap ő sírva érzéketlenül rogyott a sarokba.
-Inuka! Hol a baba?
Ereiben megfagyott a vér. Ettől az egytől nem volt hajlandó megválni és ezt Yuko gazdája is tudta.
-Nem tudom gazdám.
-Mégis milyen babáról beszélsz Yuko?
-Mikor megvettem Inukat egy kutyakereskedőtől, egy szövetbaba volt nála, azóta is megvan.
Mia a fekete bőrű szolgálólány ekkor lépett a férfiruhába öltözött nő mögé.
-Á nagyszerű Mia! Megtaláltad?
-I-igen Lady Yuko.
Mia egy megfakult rongyos babával sietett, a japán hölgyhöz, majd nagy kincsként nyújtotta át azt.
-Köszönöm. Elmehetsz.
Yuko felállt és magasra emelte a babát.
-Ez az a játékszer, ami nálam vagy Inukánál szokott lenni. És ha nem tévedek megegyezik a festményen szereplő babával.
Annabell szélként söpört végig a szobán és a sérült, megkopott játékot nézegette. A babának hiányzott a keze. Könnyeit törölgette, mert a lánya eltűnésekor csak egy babakart találtak.
-Ez az övé.
Az asszony hisztérikusan zokogva rohant a férfiruhába bújtatott lányhoz és a babával a kezében ököllel verte Inuka mellkasát. Inuka nem érzett semmit, az asszony reakciója elmondott mindent. Érezte, hogy a friss varratok felszakadnak, de a fájdalmat meg sem érezte. Üresnek érezte magát, az emlékei amiket olyan erősen próbált a homályba küldeni, de most kezd minden kirajzolódni.
-Inuka! Megparancsolom, hogy mond el az igazat!
Mindenki döbbenten mered maga elé. Inuka szaggatott lélegzete és a ház úrnőjének sopánkodása hallatszott.
-G-gazdám.
-Hol éltél?!
A japán nő parancsoló hangjától a benne dúló ellenállás megszűnt.
-Londonban.
-Kik voltak a szüleid?
-A nevükre nem emlékszem. Az apámnak óceánillata volt, mert kereskedő. Anyámnak virágillata volt, a sok külföldi virágtól, amiket apám hozott neki mikor utazott. Volt két testvérem. Sosem tudtam kimondani a nevüket ezért kitaláltam nekik egyet. A legidősebbet Sárkánynak hívtam, az ereje miatt és mert nagyon jó nyelvérzéke volt. A második testvéremet Szarvasnak neveztem el, kecses mozgása és vékony testalkata miatt.
-És még mire emlékszel még?
-Mielőtt elraboltak volna, azzal a babával játszottam Inuval, de aztán jött egy fiú, aki miattam megsérült, aztán már csak a kiabálásokra emlékszem és a pánikra.
William tudta, tudta és mégsem hitte el. Egész életében szerette Elizabethet és most itt van. Életben van és gyönyörűbb mint valaha. Bár a többiek tátott szájjal hallgatták, ő mégis vigyorogva csodálta a nőt. Yuko felállt a székéből és felsőbbrendű ábrázattal szólt a szolgálójához.
-Inuka, mostantól nem tartok igény a szolgálatodra. Nem vagy a szolgálóm és én sem vagyok többé a mestered.
Inuka megragadta a még mindig mellkasát cséplő asszony karját és hátrált néhány lépést, közben le sem vette a szemét gazdájáról, vagyis a volt gazdájáról. Inuka várta a továbbiakat, de Yuko már nem mondott semmit.
-Ahogy óhajtja gazdám.
Jiro abban a pillanatban tudta, hogy felesége nagy hibát vétett.
-YUKO!
Mielőtt reagálhattak volna a mindig nyugodt japán férfi kiáltására, Inuka két kőnek látszó tárgyat vágott a földhöz. Hatalmas csattanás mellett, sűrű sötét füst lepte el a szobát. Az ablaknál álló William és apja azonnal kitárták őket, miközben a nők ijedtükben sikongattak. Ahogy kitisztult a szoba, döbbenten vették észre, hogy Inuka eltűnt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése