34.fejezet
Iszonyatos fájdalmaim vannak. Mégis mi a jó isten történt?! Ó! Már emlékszem. Az ágyba fekve próbálom kinyitni a szemem, de túl világos van így csak hunyorítani tudok. Eltalált két golyó. A fenébe! Azt hittem hogy eltudtam kerülni őket. Amint hozzászokott a szemem a fényhez, ledobtam magamról a fehér takarót.Még mindig a ninja ruhámba voltam, de a felsőrészét valaki levágta és bekötözött. A fenébe! Az egész felsőtestem be van kötve, a doktor biztos látta, hogy nő vagyok. Jaj! Mit fogok kapni a gazdámtól! Így hogy kerüljek a szeme elé?! Micsoda szégyen! Az ajtó kinyílt és Mia lépett be a szobába kancsóval és ruhákkal a kezében. Amint meglátta, hogy felültem ledermedt és a mellkasomat nézte.
-Ne csak állj ott! Szomjas vagyok és fázom.
Krákogó hangomra elvörösödött és egy pohár vizet öntött nekem. A hideg folyadék nagyon jól esett.
-Mióta voltam kiütve?
-Tegnap este óta.
-Hm. A többiek tudják, hogy....?
Mia még jobban elvörösödött.
-Igen, pár órája mondta el a doktor.
-Ááá! Fenébe!
Dühömben a fejemet kezdtem el dörzsölni.
-Rendben! Segítenél felöltözni?
-Igen.
Férfiruhába öltözve álltam egy régi szalon ajtajában. Fura, amikor itt voltam ez a szobát mindig zárva tartották. Mindenki egy asztalnál ült, ami a szoba közepén volt. A gazdám látott meg először, így rám vonta a figyelmet. Egyedül William állt fel. A ruhája még véres volt és szakadt.
-Hogy vagy?
-Az orvos értette a dolgát, megmaradok uram.
William ökölbe szorította az öklét, de nem mondott semmit. Valahogy a légkör megváltozott. A szobában volt még két idegen. Felismertem azt az ismerős nőt, akit magam mögé löktem a bálon. A mellette ülő férfi biztosan a férje. Mégis mit keresnek itt?
-Khm. A nevem Chirstofer Shark és ő itt a feleségem Ashly, mi csak megakartuk köszönni, hogy megmentette a feleségemet.
-Uram.
Meghajtottam előtte a fejemet, de nem túl mélyen a varratok miatt.
-Ne szerénykedj Inuka! Mindenki csak dicsér, főleg a fia. Igaz William?
-Anya!
A kínos csevejt a szoba túlvégében lévő ajtó nyikorgása vetett véget. Három férfi jelent meg a szobában. Két jól öltözött úr, az egyik vékony, míg a másik izmosabb alkatú, a harmadik szolgáló ruhát hordott és mindkét kezében egy-egy hatalmas koffer.
-Üdvözletünk család!
A termetesebb férfi hatalmas vigyorral nézett végig a jelenlévőkön, de amint meglátott a kezében tartott táskát azonnal elejtette. Arcáról lehervad a mosoly, helyette meredten nézett. A tekintetemmel a másik férfira néztem, aki szintén engem bámult, de rajta alig észrevehető volt a meglepett zavar, mégis a hangja elárulta.
-E-eliza-beth.
A két jól öltözött férfi egyszerre indult meg. A vékonyabbik kecsesen szelte át a távolságot, olyan volt, mintha az erdőben lennék és egy szarvast látnék. Kecses, könnyed léptei nem is hallatszódnak, míg a másik úr csak úgy dübörgött. Nyíltságuktól ledöbbentem és nem mozdultam.
-Peter! Harry! Ti mégis mit csináltok?!
A Mylord dörmögő felháborodott hangjára egyik sem reagált.
-Hihetetten! Épp olyan vagy mint gyerekkorunkba! Semmit sem változtál!
-De igen változott!
A vékonyabbik átvéve a szót, megragadta az államat és feljebb emelte a fejemet. Zöldeskék szemei békések és kíváncsiak voltak. A nyugodt kisugárzása felvert a bénultságomból. Egyet hátraléptem.
-A szemei még mindig ugyan olyan szépek.
-Fiúk mégis miről beszéltek?!
-Ugyan már anyám! Nem hiszem el hogy nem ismered fel! Hiszen még Harry is felismerte! Pedig tudod, hogy nem egy észlény!
-Hé!
-Ez az igazság bátyám, már el kellett volna fogadnod!
-Elég! Mégis mi a fenéről beszéltek?!
Harry, a testesebb férfi tátott szájjal bámult a Mylordra. Barna szakállát vakarva, rázta a fejét.
-Mégis, hogy lehettek ilyen vakok, hogy fel sem ismeritek a rég elveszett lányotokat!
Most már Peter is rázta a fejét és egyetértően ütögette meg Harry vállát.
-Már mint Inuka?
-Ne nevettessetek! A fiaim vagytok, mégis hogy lehettek ennyire eszetlenek, hogy azt hiszitek, hogy ő ....
-Hiszen ő....
Ő egy férfi. Legalább is ezt akarták mondani, de ugyebár ez nem igaz. Az orvos ugyanis nyíltan közölte, hogy a bál "hősnője" komoly sérülések ellenére, megmarad. Nem akartak máshogy nézni a szolgára, mint ami, de amit a két White fiú mondott, szöget ütött mindenkinek fejébe. Legelőször John állt fel, majd a ninja nő elé állt.
-Bizonyítsd be! Ha tényleg te vagy az elveszett lányom, bizonyítsd!
-Uram, én nem....
Inuka ellenkezését a két testvér állította meg.
-Elizabeth elrejtett egy borítékot. A borítékban apánk hajójának neve áll. Találd meg!
Inuka hitetlenkedve nézett Harry-re. Fogalma sincs, hogy mégis hogy került ilyen slamasztikába. A szobába mindenki őt nézte, ő még sem tudott senkinek se a szemébe nézni. Mégis, hogy juthatott idáig szerencsétlen története?! Merengéséből a falhoz állított hatalmas könyvespolcon lévő óra zavarta meg. Az ismerősnek vélt mutatók három órát jelzett. William észrevette, hogy Inuka meredten nézi azt az órát, amit kiskorában annyiszor játszott. Elizabeth szeretett veszélyes dolgokban részt venni, de legfőképpen szerette azt az órát elállítani, hogy megviccelje az embereket.
-Az óra!
William közelebb ment a szekrényhez és onnan nézett fel az órára.
-Ugyan fiam, ne viccelj! Még te sem éred fel, mit gondolsz egy kislány mégis hogyan érhette volna fel azt az órát?!
Mindenki Williamet nézte, aki gondolkodva nézett körbe a szobában, egyedül Inuka nem követte a férfit, ő ugyanis izzadó kezeit ökölbe szorította és a földet nézte.
-Valamire felállt!
-Mi?
-Még egy felnőtt férfi sem éri fel az órát, de ha székre állok akkor igen.
-De Elizabeth akkor sem érte volna fel, ha székre állt volna.
-Igaz John bácsi.
William elhúzott egy széket az asztaltól és felállt rá.
-De Lizi nem is székre állt.
-Akkor mire?
-Az asztalra. Lizi az asztalra mászott, hogy eltudja érni az órát, ami a legfelső polcon van.
William kinyitotta az órát és belenyúlt. Egy pillanatra mindenki visszafogott lelégzettel várták az eredményt.
-Hogy vagy?
-Az orvos értette a dolgát, megmaradok uram.
William ökölbe szorította az öklét, de nem mondott semmit. Valahogy a légkör megváltozott. A szobában volt még két idegen. Felismertem azt az ismerős nőt, akit magam mögé löktem a bálon. A mellette ülő férfi biztosan a férje. Mégis mit keresnek itt?
-Khm. A nevem Chirstofer Shark és ő itt a feleségem Ashly, mi csak megakartuk köszönni, hogy megmentette a feleségemet.
-Uram.
Meghajtottam előtte a fejemet, de nem túl mélyen a varratok miatt.
-Ne szerénykedj Inuka! Mindenki csak dicsér, főleg a fia. Igaz William?
-Anya!
A kínos csevejt a szoba túlvégében lévő ajtó nyikorgása vetett véget. Három férfi jelent meg a szobában. Két jól öltözött úr, az egyik vékony, míg a másik izmosabb alkatú, a harmadik szolgáló ruhát hordott és mindkét kezében egy-egy hatalmas koffer.
-Üdvözletünk család!
A termetesebb férfi hatalmas vigyorral nézett végig a jelenlévőkön, de amint meglátott a kezében tartott táskát azonnal elejtette. Arcáról lehervad a mosoly, helyette meredten nézett. A tekintetemmel a másik férfira néztem, aki szintén engem bámult, de rajta alig észrevehető volt a meglepett zavar, mégis a hangja elárulta.
-E-eliza-beth.
A két jól öltözött férfi egyszerre indult meg. A vékonyabbik kecsesen szelte át a távolságot, olyan volt, mintha az erdőben lennék és egy szarvast látnék. Kecses, könnyed léptei nem is hallatszódnak, míg a másik úr csak úgy dübörgött. Nyíltságuktól ledöbbentem és nem mozdultam.
-Peter! Harry! Ti mégis mit csináltok?!
A Mylord dörmögő felháborodott hangjára egyik sem reagált.
-Hihetetten! Épp olyan vagy mint gyerekkorunkba! Semmit sem változtál!
-De igen változott!
A vékonyabbik átvéve a szót, megragadta az államat és feljebb emelte a fejemet. Zöldeskék szemei békések és kíváncsiak voltak. A nyugodt kisugárzása felvert a bénultságomból. Egyet hátraléptem.
-A szemei még mindig ugyan olyan szépek.
-Fiúk mégis miről beszéltek?!
-Ugyan már anyám! Nem hiszem el hogy nem ismered fel! Hiszen még Harry is felismerte! Pedig tudod, hogy nem egy észlény!
-Hé!
-Ez az igazság bátyám, már el kellett volna fogadnod!
-Elég! Mégis mi a fenéről beszéltek?!
Harry, a testesebb férfi tátott szájjal bámult a Mylordra. Barna szakállát vakarva, rázta a fejét.
-Mégis, hogy lehettek ilyen vakok, hogy fel sem ismeritek a rég elveszett lányotokat!
Most már Peter is rázta a fejét és egyetértően ütögette meg Harry vállát.
-Már mint Inuka?
-Ne nevettessetek! A fiaim vagytok, mégis hogy lehettek ennyire eszetlenek, hogy azt hiszitek, hogy ő ....
-Hiszen ő....
Ő egy férfi. Legalább is ezt akarták mondani, de ugyebár ez nem igaz. Az orvos ugyanis nyíltan közölte, hogy a bál "hősnője" komoly sérülések ellenére, megmarad. Nem akartak máshogy nézni a szolgára, mint ami, de amit a két White fiú mondott, szöget ütött mindenkinek fejébe. Legelőször John állt fel, majd a ninja nő elé állt.
-Bizonyítsd be! Ha tényleg te vagy az elveszett lányom, bizonyítsd!
-Uram, én nem....
Inuka ellenkezését a két testvér állította meg.
-Elizabeth elrejtett egy borítékot. A borítékban apánk hajójának neve áll. Találd meg!
Inuka hitetlenkedve nézett Harry-re. Fogalma sincs, hogy mégis hogy került ilyen slamasztikába. A szobába mindenki őt nézte, ő még sem tudott senkinek se a szemébe nézni. Mégis, hogy juthatott idáig szerencsétlen története?! Merengéséből a falhoz állított hatalmas könyvespolcon lévő óra zavarta meg. Az ismerősnek vélt mutatók három órát jelzett. William észrevette, hogy Inuka meredten nézi azt az órát, amit kiskorában annyiszor játszott. Elizabeth szeretett veszélyes dolgokban részt venni, de legfőképpen szerette azt az órát elállítani, hogy megviccelje az embereket.
-Az óra!
William közelebb ment a szekrényhez és onnan nézett fel az órára.
-Ugyan fiam, ne viccelj! Még te sem éred fel, mit gondolsz egy kislány mégis hogyan érhette volna fel azt az órát?!
Mindenki Williamet nézte, aki gondolkodva nézett körbe a szobában, egyedül Inuka nem követte a férfit, ő ugyanis izzadó kezeit ökölbe szorította és a földet nézte.
-Valamire felállt!
-Mi?
-Még egy felnőtt férfi sem éri fel az órát, de ha székre állok akkor igen.
-De Elizabeth akkor sem érte volna fel, ha székre állt volna.
-Igaz John bácsi.
William elhúzott egy széket az asztaltól és felállt rá.
-De Lizi nem is székre állt.
-Akkor mire?
-Az asztalra. Lizi az asztalra mászott, hogy eltudja érni az órát, ami a legfelső polcon van.
William kinyitotta az órát és belenyúlt. Egy pillanatra mindenki visszafogott lelégzettel várták az eredményt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése