Gésa testőr 33

33.fejezet

Az angol bálok... nagyon színesek és... hangosak. A zenészek nem kímélik hangszerűket, szinte roncsolásig hajtják őket. Mégis a melódia, a vidám emberek beszélgetései és a táncoló fergeteg valahogy varázslatosnak találom. A terasz előtti egyik fa ágán lógatom a lábam az egyik késemmel a kezemben és a nyitott ajtón nézem a bálozókat. Időnként meglátom a gazdámat és Jirot, de a legtöbbször Williamet látom, aki próbál elmenekülni a férjre kiéhezett házasulandó nők elől. Fél órával később az árnyékban lapulva oson ki a teraszra egy pohár alkohollal. 

William

Végre! Végre leráztam ezeket a tapadós nőstényeket! 

-Ezért utálom a bálokat! Miért kergetnek ezek folyton?!

-Lássuk csak, mert gazdag vagy, van címed, jóképű vagy és nagyon befolyásos.

-Inuka?!

A hangjára felkaptam a fejem de nem láttam sehol.

-Itt vagyok!

Az előttem lévő fa vastag ága megrezzent. Inuka állva egyensúlyozva közeledett felém.

-Vigyázz le ne ess!

-Nyugi! Nem először csinálom.

-De akkor is!

-No lám csak nem aggódik értem uram?!

Inuka leugrott az ágról egyenesen a korlát tetejére, majd leugorva leült rá.

-De igen, aggódom.

Őszinteségem mindkettőnket meglepet. Mégis mit csinálok?! Itt vagyok egy bálon és bujkálok, méghozzá vele. Ez így nagyon nem lesz jó.

-Fölösleges. Én legyőzhetetlen vagyok!

Hangosan felkacagott, de nem annyira hogy felvonja a figyelmet ránk. Annyira felszabadult most, de miért? Csak néhány lépésnyire vagyunk a tömegtől, ő mégis  így viselkedik. A vidámság hirtelen lehervadt az arcáról és meredten bámult befelé.

-Mi az?

-Rossz előérzetem van.

Inuka kezében hirtelen egy kés villant meg, még reagálni sem tudtam amikor meghallottam a női sikolyokat. Azt hittem hogy valaki meglátta Inuka fegyverét, de annyira zsúfolt volt a terem és mi pedig a sötétbe álltunk, hogy az szinte lehetetlen volt. Inukából csak egy sötét foltot láttam olyan gyorsan szaladt be az embertömegbe. Egy hangos füttyszó harsan, majd egy csaholó lélegzettel megjelent Inu, aki szintén a bálozók tömegébe vetette magát.

Inuka

Tudtam! Egyszerűen éreztem a zsigereimben, hogy valami történni fog. Nagyon nehéz volt átfurakodnom magam az embereken. Mindenki döbbent tekintettel bámulta azokat, akik fegyverrel a kezükben lövöldöztek a tömegbe. Nem törődve senkivel gazdám lila ruháját kerestem. Szerencsére meg is találtam a zenekar mellett állva Annabell úrnővel. Ahogy közelítettem feléjük az egyik fegyveres férfiba találta szembe magam.

-Te vagy az a rohadék aki a vágott szeműekkel van! Pusztulj te...!

Nem tudta befejezni a mondatott mert a kezemben lévő tört egyenesen a szívébe dobtam. Nem vártam meg, amíg földet ért. Most már biztos voltam benne, hogy ez a merénylet a gazdámék ellen van. 

-Inuka!

Gazdám kétségbeesett, rémült kiáltására  félrelöktem az utamban lévőket. Yuko gazdám és  Annabell úrnő mellet nem volt senki. Elszabadult a pánik. Az egyik ételes asztalt felborítottam és a lábait a falhoz szorítottam. Egy süvöltő hang egyenesen a fülem mellett hallatszott, majd a golyó a falba csapódott. Gazdám és az úrnő felsikkantottak, mire én mindkettejük karját megragadtam és az asztal mögé penderítettem őket. Előttem elsietett egy nagyon ismerős nő, ezért automatikusan megragadtam a karját és őt is az asztal mögé löktem.

-Bármi is történjék ne emeljék fel a fejüket, csak akkor ha szólók!

Innentől kezdve nem figyeltem rájuk. A tömeg kezdett szétválnál, így egyre tisztában kilehetett venni a megmaradt banditákat. William, Jiro és még három férfi a dísznek hitt kardjukkal párbajoznak négy férfival, míg öten felénk próbálnak jönni. Nem haboztam, mielőtt elsüthették volna pisztolyukat én villámgyorsan dobálni kezdtem a késeimet. Sajnálatos módon a negyedik és az ötödik késem nem talált a szívbe, csak megsebesítette a két férfit, ezért az elsült a pisztolyuk. Nem törődve semmivel elővettem újra két kést és tökéletes pontossággal a fejükhöz vágtam. 

William

Szerencsére a vendégek nem sérültek meg, de hat férfi meghalt. A késekből ítélve Inuka tehette. A nők zaklatottak voltak, de volt sérült közöttük. Sajnos ezt nem mondhatom el a férfiakról. Bár súlyos sérülésük nem volt, azért az eleresztett golyók megtalálták némelyiküket. Apám. Jiro és John bácsi mindegyikük a feleségüket kereste, ahogy én is az anyámat. Végül anyám, Yuko és Anabell néni hangos kétségbeesett hangjuk hallatszott a falnál. Valaki elbarikádozta őket egy asztallal. Mindegyikünk segített neki kimászni az asztal mögül. A rendőrök éppen most kezdtek el beözönleni John bácsiék báltermébe.
-Maga mit csinál?! Tegye le a fegyvert és mindkét kezét emelje magasra! Tán süket?! Emelje fel a kezeit!
Mindnyájan a hangoskodó rendőr felé néztünk, aki éppen a ninja ruhába bujtatott Inukával vitatkozik. Mégis mit csinál ott?!
-Jaj uram ne! Ne bántsa!
Mindhárom nő odarohant Inukához, hogy megvédjék.
-Ha ez a fiatal úr nem lenne, akkor biztosan megsérültünk volna!
-Tegye már le azt a pisztolyt, ő a megmentőnk!
Anyám és Annabell néni védelmező ösztöneik akcióba léptek. Inuka a fény és csillogás ellenére alig lehetett észrevenni, lassan hátrált a vitatkozóktól egészen a falig.
-Inuka?
Hangomra megdermedt és a sárga falnak dőlve rám nézett.
-Uram?
-Minden rendben?
A száját nem láttam mert egy fekete kendővel eltakarta, de a testhelyzetéből és a kikandikáló sápadt bőréből érzékeltem, hogy valami baja van.
-Kutya bajom uram. Engedelmével.
Már éppen indult volna, amikor megjelent Inu és nyüszítve elállta gazdája útját. Mégis mi a fene...? Még a gondolatot végig sem tudtam vezetni, amikor is Inuka lecsúszott a falról egyenesen Inura. A  sárga falon vastag vércsík volt, ami egészen a harcosig vezetett. Megsérült! Mielőtt a többiek megmozdulhattak volna én azonnal odaugrottam hozzá és a karjaimba kaptam.
-Orvost! Hívjatok orvost!