2.fejezet
-Uram Isten! Mit kell sikongatni kora reggel?! Mi történt?
Én még mindig remegve néztem a tükörképemet, de oldalról érzékeltem, ahogy dübörgő lábakkal anya betoppan a szobámba. Meg sem tudtam szólalni. Könnyes szemekkel fordultam el a tükörtől, hogy anyámra nézzek. Szükségem volt rá. De ő... Sikolyra nyitotta a száját. Bőre hófehér lett.
-Szörnyeteg!
Suttó felkiáltása után, ismét sikoly zengett a szobámba, de ezúttal már nem tőlem.
-A-a-anya!
-Nem-nem! Ne gyere közelebb!
Az elutasítástól megdermedtem. Anya remegő lábakkal hátrált ki a szobámból, majd az ajtómat becsukta és a kulcslyukban lévő kulccsal bezárta azt. Bezárt. Bezárt a szobámba! Miért?! MIÉRT?! Kétségbeesésem és szomorúságom átváltozott valami mássá. Az ajtómat bámulva az öklömet a tükörbe vágtam. Nem törődtem a elvágott öklömre, a harag nem engedte. Bőgvekeltem fel a földről és elcsoszogtam a fürdőszobámba. A hatalmas tükör, amiért hetekig könyörögtem apunak, hogy legyen, most rávicsorogtam és mindkét kezemet belevágtam. Fájt, de rohadtul. Kihúztam egy kis fiókot, hogy elővegyem a körömvágó ollót. Vastag karmaimat nem tudtam levágni, az olló ugyanis kicsorbult.
-Ezt nem hiszem el!
Kiáltásomat egy öreg sikoly nyomta el. Magda az egykori dadám és bejárónőnk, remegő kezeivel takarta el a száját.
-Rosalina, te vagy az?
-M-magda! Seegíts!
-Kicsi Rosalina! Várj itt! Mindjárt jövök!
Magda a hatvan körüli vörös hajú öregasszony kirohant a fürdőből. Egyedül hagyott. Ő is!Ő is itt hagyott! Magányomba felordítottam. Bömbölésemet kísérte a tükör darabjainak csörömpölése.
-Ne-ne! Ne sírj kicsim!
Magda visszajött egy metszőollóval és egy hajvágóollóval.
-Add ide a kezed.
Odaadtam a jobb kezemet a kinyújtott kezébe, míg a bal mutatóujjam körmét kezdtem el rágcsálni. Magda a metszőollóval próbálta levágni a karmaimat. Csak kettőt bírt levágni, de aztán túl ideges voltam és kikaptam a kezéből. A körmöket gyorsan vágtam, nem kímélve a karmokat és az ujjperceim hegyét. Magda a véremet meglátva visítva tépte ki a kezemből az ollót, majd megnyitotta a csapott és aládugta a kezeimet. Csípet, de semmi nem érhetett azzal fel, hogy a szemünk láttára kezdett el visszanőni a karmaim.
-Magda! Magda! Miért?! Miért?!
Hisztérikusan zokogtunk.
-Vágd le! Vágd le!
Magda újra levágta a bal kezemen lévő karmokat, de azok újra visszanőttek. Kétségbeesetten felordítottam, mire az öreg japán hölgy összerezzent.
-Bocs, Magda. Ez túl sok!
-Ne add fel! Próbáljunk valamit csinálni ezzel a gubancos loknikkal.
Hüppögve bólintottam. Nem tudom, hogy meddig tartott míg levágta a hajam. De mire befejezte, már nem folytak a könnyeim, a lábam zsibbadt. Üresnek éreztem magam.
-Kész vagyok.
A földön bokáig érő hajkupac volt. Lassan megérintettem, ami még a fejemen maradt. Csak a fülemig ért, mégis olyan soknak tűnik.
-Köszönöm.
-Ne tedd gyermekem.
-Miért?
A szemem elé egy hosszabb hajtincs került. Hát ez? A tincs egyre hosszabb és hosszabb lett, míg el nem érte a hasamat.
-Istenem!
A levágott hajam újra kinőtt.
-Most mégis mit tegyek?!
-Nem tudom.
-Anya biztos talál megoldást.
Kicsi reménykedés tartotta bennem a lelket, de Magda szomorú arca elbizonytalanított.
-Édes anyád bezárkózott a szobájába, amikor elmentem a szoba előtt zokogva beszélt valakivel.
-Most menj ki.
Az üresség visszajött. Visszaakarok feküdni az ágyba és felébredni.
-Rosalina, nem kellene...
-Magda! Kérlek! Kérlek menj most ki.
Robotpilótára állítottam magam, kikerültem Magdát és befeküdtem az ágyamba, annak reményében hogy elalszom és mikor felébredek ez csak egy rossz álom.
2 évvel később
A költöztetők végre minden dobozt kipakoltak. A nappali tele van a fiúk dobozaival. A legidősebbik elégedetten nézett végig a halmokon. Négyük közül neki volt állandó állása. Csalódottan nézett a két testvérére és a legfiatalabb barátjára. Dean nincs sehol. Már reggel óta megpróbálta elérni, de mint mindig szarik mások fejére. Legalább összecsomagolta a holmijait.
-Ó hát megjöttetek?!
Egy idős, molett alkatú ázsiai nő tipegett be a nappaliba. Zöld kötényén különböző színű foltok voltak. Ian kedvelte az idős ázsiai származású hölgyet, kedvesnek és anyáskodónak gondolta.
-Magdaliiina! Milyen csinos vagy!
Tod a fivérek közül a legfiatalabb hatalmas vigyorral közeledett Magdához, majd szorosan megölelte nem törődve az asszony ruháján lévő friss ételmaradékokkal.
-Jaj te! Tiszta mocsok vagyok!
Boldogan nevetésétől a rakodó Simon megállt dobozzal a kezében.
-Hé! Magda, csak nem elakarja tőlem venni a pasimat?!
Tod hízelegve ölelte meg barátját, aki álféltékenységtől csillogó szemekkel nézett Magdára, de nem sokáig bírta ugyanis a remegő szája még neki is nevetséges volt. Kacagásukra a visszahúzódó, emos fivér is megjelent, aki fáradtan vetette le magát az egyik kanapéra. A pakolás befejeztével a négy fiú leült a konyhába, hogy elfogyasszák az ebédet. Magda aggódva nézett az egyik lengőajtóra.
-Valami baj van Magda?
Simon úgy gondolta, hogy az asszonynak valami baja lehet.A fiúk nem ismerték túlságosan. Legelőször a két hónappal ezelőtti esküvőn találkoztak vele, ahol mindenki megkedvelte annak ellenére, hogy nem maradt túl sokáig.
-Jól vagyok fiúk. És mondjátok Deant hol hagytátok?
Ian mérgesen tette le az evőeszközét, ami hangosan csenget a nagy konyhában.
-Dean egy igazi lázadó. Azon se lepődnék meg, hogy ha úgy döntene, hogy nem fog itt lakni. Helyette is elnézésedet kérem.
-Ugyan semmi gond. Fiatalok vagytok még. Mindenki máshogy éli ki a lázadását.
Ian bosszankodva bár, de bólintott.
-Viszont akkor nélküle fogom elmondani a ház szabályait.
Mind a négy fiú meglepődött hangot adtak.
-Ne aggódjatok! Ne érezzétek, hogy ez a ház egyfajta kollégium lenne. Csak vannak bizonyos szabályok amiket jobb, hogy ha tudtok. Nos talán a legfontosabb az, hogy a házban vannak zárt szobák. Arra kérlek benneteket, hogy ne menjetek be rajta. A másik, hogy nagy bulikat csak engedéllyel rendezhettek. És ha lehet ne kérdezősködjetek a család múltjáról, igen kényes téma ez mindenkinek.
A fiúk már éppen megkérdezték volna, hogy mégis miért, amikor is a bejárati ajtót hangosan becsapták és kutakodó hangokat hallottak. Dean jelent meg a konyha ajtajában, alkoholtól bűzlőn és éppen egy képkeretet fogott a kezében.
-Na végre, hogy megvagytok! Már mindenhol kerestelek titeket!
-Mondtuk Dean, hogy ma költözünk. Jesszusom bűzlesz!
-Fogd be Nick! Ja igen és ki ez a luvnya?! Arról nem volt szó, hogy ezzel is együtt lakunk!
Dean a keretet szorongatva megfordította, hogy a képen látható lány arcát mindenki láthassa. A kedves és szép lányt még egyikük sem látta, aminek Simon hangot is adott.
-Mégis ki ez a lány Magda?
-Ezt nem hiszem el!
Kiáltásomat egy öreg sikoly nyomta el. Magda az egykori dadám és bejárónőnk, remegő kezeivel takarta el a száját.
-Rosalina, te vagy az?
-M-magda! Seegíts!
-Kicsi Rosalina! Várj itt! Mindjárt jövök!
Magda a hatvan körüli vörös hajú öregasszony kirohant a fürdőből. Egyedül hagyott. Ő is!Ő is itt hagyott! Magányomba felordítottam. Bömbölésemet kísérte a tükör darabjainak csörömpölése.
-Ne-ne! Ne sírj kicsim!
Magda visszajött egy metszőollóval és egy hajvágóollóval.
-Add ide a kezed.
Odaadtam a jobb kezemet a kinyújtott kezébe, míg a bal mutatóujjam körmét kezdtem el rágcsálni. Magda a metszőollóval próbálta levágni a karmaimat. Csak kettőt bírt levágni, de aztán túl ideges voltam és kikaptam a kezéből. A körmöket gyorsan vágtam, nem kímélve a karmokat és az ujjperceim hegyét. Magda a véremet meglátva visítva tépte ki a kezemből az ollót, majd megnyitotta a csapott és aládugta a kezeimet. Csípet, de semmi nem érhetett azzal fel, hogy a szemünk láttára kezdett el visszanőni a karmaim.
-Magda! Magda! Miért?! Miért?!
Hisztérikusan zokogtunk.
-Vágd le! Vágd le!
Magda újra levágta a bal kezemen lévő karmokat, de azok újra visszanőttek. Kétségbeesetten felordítottam, mire az öreg japán hölgy összerezzent.
-Bocs, Magda. Ez túl sok!
-Ne add fel! Próbáljunk valamit csinálni ezzel a gubancos loknikkal.
Hüppögve bólintottam. Nem tudom, hogy meddig tartott míg levágta a hajam. De mire befejezte, már nem folytak a könnyeim, a lábam zsibbadt. Üresnek éreztem magam.
-Kész vagyok.
A földön bokáig érő hajkupac volt. Lassan megérintettem, ami még a fejemen maradt. Csak a fülemig ért, mégis olyan soknak tűnik.
-Köszönöm.
-Ne tedd gyermekem.
-Miért?
A szemem elé egy hosszabb hajtincs került. Hát ez? A tincs egyre hosszabb és hosszabb lett, míg el nem érte a hasamat.
-Istenem!
A levágott hajam újra kinőtt.
-Most mégis mit tegyek?!
-Nem tudom.
-Anya biztos talál megoldást.
Kicsi reménykedés tartotta bennem a lelket, de Magda szomorú arca elbizonytalanított.
-Édes anyád bezárkózott a szobájába, amikor elmentem a szoba előtt zokogva beszélt valakivel.
-Most menj ki.
Az üresség visszajött. Visszaakarok feküdni az ágyba és felébredni.
-Rosalina, nem kellene...
-Magda! Kérlek! Kérlek menj most ki.
Robotpilótára állítottam magam, kikerültem Magdát és befeküdtem az ágyamba, annak reményében hogy elalszom és mikor felébredek ez csak egy rossz álom.
2 évvel később
A költöztetők végre minden dobozt kipakoltak. A nappali tele van a fiúk dobozaival. A legidősebbik elégedetten nézett végig a halmokon. Négyük közül neki volt állandó állása. Csalódottan nézett a két testvérére és a legfiatalabb barátjára. Dean nincs sehol. Már reggel óta megpróbálta elérni, de mint mindig szarik mások fejére. Legalább összecsomagolta a holmijait.
-Ó hát megjöttetek?!
Egy idős, molett alkatú ázsiai nő tipegett be a nappaliba. Zöld kötényén különböző színű foltok voltak. Ian kedvelte az idős ázsiai származású hölgyet, kedvesnek és anyáskodónak gondolta.
-Magdaliiina! Milyen csinos vagy!
Tod a fivérek közül a legfiatalabb hatalmas vigyorral közeledett Magdához, majd szorosan megölelte nem törődve az asszony ruháján lévő friss ételmaradékokkal.
-Jaj te! Tiszta mocsok vagyok!
Boldogan nevetésétől a rakodó Simon megállt dobozzal a kezében.
-Hé! Magda, csak nem elakarja tőlem venni a pasimat?!
Tod hízelegve ölelte meg barátját, aki álféltékenységtől csillogó szemekkel nézett Magdára, de nem sokáig bírta ugyanis a remegő szája még neki is nevetséges volt. Kacagásukra a visszahúzódó, emos fivér is megjelent, aki fáradtan vetette le magát az egyik kanapéra. A pakolás befejeztével a négy fiú leült a konyhába, hogy elfogyasszák az ebédet. Magda aggódva nézett az egyik lengőajtóra.
-Valami baj van Magda?
Simon úgy gondolta, hogy az asszonynak valami baja lehet.A fiúk nem ismerték túlságosan. Legelőször a két hónappal ezelőtti esküvőn találkoztak vele, ahol mindenki megkedvelte annak ellenére, hogy nem maradt túl sokáig.
-Jól vagyok fiúk. És mondjátok Deant hol hagytátok?
Ian mérgesen tette le az evőeszközét, ami hangosan csenget a nagy konyhában.
-Dean egy igazi lázadó. Azon se lepődnék meg, hogy ha úgy döntene, hogy nem fog itt lakni. Helyette is elnézésedet kérem.
-Ugyan semmi gond. Fiatalok vagytok még. Mindenki máshogy éli ki a lázadását.
Ian bosszankodva bár, de bólintott.
-Viszont akkor nélküle fogom elmondani a ház szabályait.
Mind a négy fiú meglepődött hangot adtak.
-Ne aggódjatok! Ne érezzétek, hogy ez a ház egyfajta kollégium lenne. Csak vannak bizonyos szabályok amiket jobb, hogy ha tudtok. Nos talán a legfontosabb az, hogy a házban vannak zárt szobák. Arra kérlek benneteket, hogy ne menjetek be rajta. A másik, hogy nagy bulikat csak engedéllyel rendezhettek. És ha lehet ne kérdezősködjetek a család múltjáról, igen kényes téma ez mindenkinek.
A fiúk már éppen megkérdezték volna, hogy mégis miért, amikor is a bejárati ajtót hangosan becsapták és kutakodó hangokat hallottak. Dean jelent meg a konyha ajtajában, alkoholtól bűzlőn és éppen egy képkeretet fogott a kezében.
-Na végre, hogy megvagytok! Már mindenhol kerestelek titeket!
-Mondtuk Dean, hogy ma költözünk. Jesszusom bűzlesz!
-Fogd be Nick! Ja igen és ki ez a luvnya?! Arról nem volt szó, hogy ezzel is együtt lakunk!
Dean a keretet szorongatva megfordította, hogy a képen látható lány arcát mindenki láthassa. A kedves és szép lányt még egyikük sem látta, aminek Simon hangot is adott.
-Mégis ki ez a lány Magda?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése