Katona szerelem 11

Tizenegyedik fejezet

Omar

-Apa Kira nem katona! Ő a Démon.

Mysha kikerekedett szemekkel nézet, hol rám, hol a kisfiára. Cemal meg.... ő vörös fejjel és haragban izzó szemeit meresztette rám.

-Myha vidd Nazirt lefeküdni!

-De apa én még nem vagyok álmos!

-Semmi de, Nazir! Mysha!

Myha lágy hangon szólt a már rémült Nazirhoz.

-Fogadj szót apádnak drágám. Gyere!

A kisfiú megfogta anyja kezét, jó éjszakát kívánt az asztalnál ülő két férfinak és elment a szobájába az anyjával. A két férfi megvárta, amíg becsukódott a gyerekszoba ajtaja és csak, azután kezdtek el beszélgetni.

-Elment a józan eszed Omar! A fiamat egy szörnyeteg közelébe engedted?! Mi lett volna, hogy ha bántja vagy megöli a fiamat! Akkor mégis mi a fészkes fenét csináltál volna?

-Befejeznéd! Kira nem bántotta a fiad! És tudod, hogy miért?!

-Nem öcsém, kérlek... kérlek világosíts fel!

-Azért, mert már egyáltalán nem olyan mint volt! Megváltozott!

-Azt akarod mondani, hogy aki több ezer emberemet megölt és vadállat módjára vergődött a börtönbe... megváltozott?!

-Igen.

A bátyám felállt, öntött magának egy pohár bort és elröhögte magát.

-Hát ennyire hülyének nézel!

-Nem bátyám, de értsd meg, Kira civilizált emberként viselkedik.

-Nevetséges!

-De, ha már felhoztuk ezt a témát szeretnélek megkérni valamire.

Cemal fel-alá kezdet sétálni, majd rám nézett. Én előre hajoltam, az asztalra könyököltem és az ujjaimat összefontam. 

-Tudom, hogy meg fogom bánni, de halljam mit szeretnél.

-Arra kérnélek, hogy enged meg, hogy tesztekben bizonyítsam Kira épelméjűségét.

-És mégis milyen tesztek lennének?

-Dabirral már beszéltem és benne van ...

-Jó jó, de mondjad!

-Arra gondoltam, hogy "felelőtlenül" viselkednék vele. Tehát arra akarok kilyukadni, hogy esélyt adok neki a szökésre.

Már láttam Cemal felháborodását, de gyorsan folytattam nehogy a szavamba vágjon.

-De ott lesz Dabir is, aki megbújva felügyeli a tesztet. Ő egyfajta B terv lenni. Ha a helyzet rosszra fordulna, akkor egy altató pisztollyal letudja lőni.

Még soroltam volna érveket, de Cemal egy intéssel elhallgattatott.

-Elég lesz!

-Cemal!

-Talán, ... ez működhet is. Vesztenivalónk úgy sincs, hacsak nem akarod KOCKÁRA TENNI AZ ÉLETED!!!

-Jaj, ne kezd már te is! Kira teljesen normálisan viselkedik. És amúgy is az altató lövedék nagyon gyorsan hat, nem kockáztatok semmit, ahogy te sem.
-Nem!
-Cemal, te is jól tudod, hogy nem tarthatjuk ott örökre bezárva.
-Akkor sem!
-Cemal, elnéztem azt, hogy egy poros informatikai terembe dugtál, nem pedig a frontra, holott jól tudtad, hogy én is el akarok menni, de nem szóltam semmit. És végül itt van a lehetőség, hogy én is tegyek valamit, hogy megváltoztassam egy ember életét, de te megint nemet mondasz.
Cemal a  kezét bámulta, még véletlenül sem nézet rám.
-Cemal, a bátyám vagy, de egyben az admirálisom. Kötelezettségeid vannak, most nem a bátyót akarom, hanem az admirálisom engedélyét.
-Rendben! Legyen! De ha valakinek egy haja szála is meggörbül téged vonlak felelősségre, őt pedig életfogytiglanra bezáratom. Megértetted?!
-Igen, admirális!
-Helyes, elment az étvágyam.
Cemal eltolta a tányérját és Mysha után ment. Én még maradtam. Befejeztem a vacsorám és egy pohár whisky-vel kimentem a hintaágyamba nézni a csillagokat.
-Készülj Kira, hamarosan szabad leszel.

Másnap

Dabirral egyeztettem a tervemet, aki csak csóválta a fejét.
-Szerintem ez még mindig nem jó ötlet.
-Ugyan volt már olyan ötletem, ami nem vált volna be?
Dabir felhúzott szemöldökkel nézett rám.
-Soroljam?
Elhúzott szájjal vittem a kajatálcát és a börtön felé sétáltam.
-Inkább ne.
Dabir mély, dörmögő hangján elkezdett nevetni.
-Már jól kezdődik a napom.
Kinyitottam az ajtót és lementem a lépcsőn, Dabir addig a lépcső tetejéről figyelt.
-Jó reggelt Kira! Meghoztam a reggelit!
-Mégis mitől vagy ennyire vidám minden reggel?
-Csak azért, mert tudom, hogy minden reggel egy gyönyörű lányt fogok látni?
-Ne nyalíz! Inkább add ide a reggelim, éhen halok. Mi a mai menü?
-Szalonnás és kolbászos rántotta és két szelet kenyér.
Kinyitottam az ajtót és beraktam a tálcát, aztán vissza mentem, majd bezártam az ajtót. Amint elmentem a szekrényhez, addig Kira elment a tálcájáért és vissza ment a helyére. Elővettem a lapátot és a talicskát.
Kinyitottam a cella ajtaját és elkezdtem takarítani, de az ajtót nem zártam be.

Kira

Áááh! Olyan régen ettem ilyen finom tojást. Nyammogva figyeltem Omart, ahogy lapátol. Igazán vicces látvány volt. Oldalra fordítottam a fejem és megláttam, hogy nincs bezárva az ajtó és most hogy jobban megnézem az elválasztó sincs lehúzva. Mi a fene? Itt az alkalom! Fogd a tálcát csapd le Omar fejét és spuri! Ezt nem teheted, hiszen olyan kedves, nem bánthatjuk Omart! Fejezzétek be! Tomnak igaza van, nem bánthatjuk Omart! Már belefáradtam a harcba. Nincs semmi értelme megszokni, hiszen úgyis elkapnának. Befejeztem a reggelimet, ittam két pohár vizet és Omar lábához löktem a tálcám.
-Fincsi volt.
Omar befejezte a lapátolást és könnyes szemmel rám vigyorgott.
-Ennek örülök.
Oh, a fenébe, hogy lehet ennyire cuki? Várjunk, mi van?? Cuki?!!! Te most viccelsz?! Kira te teljesen megőrültél! Így igaz megőrültem! Én teljesen megőrültem. Igen, csak ez lehet a baj! Omar befejezte a takarítást, kivitte a talicskát, az ajtót nem csukta be.
-Nem felejtettél el valamit?
-Mire gondolsz?
Omar értetlenül nézett rám. Én csak a nyitott ajtóra mutattam, mire ő megjátszott feledékenységgel a koszos kezével a homlokára csapott, aminek következtében egy barna foltot hagyott.
-Oh, én milyen feledékeny vagyok! Elfelejtettem az ajtót.
Lerakta a talicskát és becsukta az ajtót, majd a talicskával felment a lépcsőn. Mint mindig most is bénázott, de mintha egyre kevesebbet bakizna?!

Omar

Sikerült!!!! Elégedetten vigyorgok Dabirra, még az sem érdekel, hogy tiszta szar vagyok. Dabir a folyosón várt és egyre vörösebb a feje a visszatartott röhögéstől.
-Te nem vagy normális! Istenem mindjárt megfulladok hahahha, ha látnád, hogy hogyan nézel ki! Hahahah. Jut eszembe irtó büdös vagy! Hahahahah!!!
-Neves csak, de elértem a célom! Még az sem érdekel, hogy ha tiszta szar vagyok.
-Omar, ugye tudod, hogy most szaroztad le magad?!
-Oooh a jó....
Dabir torok-szakadtából elkezdett röhögni, amiből röfögés lett.
-Hagyd abba malac! Inkább segíts!
-Bocs, de veled ellentétben én nem szeretek szarhoz nyúlni.
Fáradtan a talicskára támaszkodva sóhajtottam.
-Ezt sokáig fogom tőled hallani igaz, Dabir?
-De még mennyire büdös barátom.
Most már én is röhögtem. A koszos talicskát kiürítettem és leslagoltam, majd egy tiszta ruhát kerestem és levittem a börtönbe. A ruhákat beadtam Kirának, majd a szekrényhez mentem a slagért, amit a csaphoz kapcsoltam és a másik végét átnyújtottam a lánynak. Kira jelentősen rám nézet, mire én habozva, de megfordultam. Túlságosan is bízom benne. Mi van ha megfolyt a csővel? Nem nem, Kira megváltozott, már nem olyan. Addig elmélkedtem,  amíg Kira a csővel meg nem bökött. Annyira megijedtem, hogy egy hatalmasat ugrottam előre.
-Hahaha, jaj, Omar mégis mitől félsz nincs nálam stuki!
-Tudom.
Zavartan vettem el a büdös ruháit és a slagot. Felmentem a csomaggal az emeletre. A csövet a kinti csaphoz raktam, a ruhát meg elvittem a mosodába. Sok katona megfordult utánam.
-Mégis miért bámulnak?
-Haver elfelejtetted, hogy tiszta szar vagy? És még bűzlesz is! Fújj!
-Te csak ne húzd az orrod, segíthettél volna?!
-Hogy -e csodálatos látványt megakadályozzak, soha! Amúgy ha segítettem volna annyi lenne a te csodálatos tervednek.
-Igaz.
-És mond csak mi a következő zseniális terved?
-Most jön a jutalom.
-A micsoda?
-Kira teljesítette az első tesztet, ezért jutalmat érdemel, ami valójában egy teszt is.
-Most már végképp nem értem.
Sunyin elmosolyodtam és elindultam a fürdők felé.
-Majd meglátod barátom.
Dabir csak a fejét rázta. Meg tudom érteni. Semmi logika nincs ebben az egészben, de én akkor is segíteni akarok Kirának.

Kira

Ha az ember kitudja, hogy mennyi ideje, de végre lefürödhet, igaz jéghideg vízzel, annál nincs is jobb. Tiszta ruhám nedves a víztől, de nem zavar, a börtönben úgy is meleg van. A reggelim maradékát befaltam, majd a hideg vízzel leöblítettem azt. Elégedetten dőltem a falhoz és elkezdtem dudorászni.https://www.youtube.com/watch?v=yCjJyiqpAuU Észre sem vettem, hogy a twinke twinke little start éneklem csak amikor Omar (akit szintén nem vettem észre) szólt.
-Nem is tudtam, hogy szereted a gyerek dalokat.
-Az öcsémnek sokat énekeltem. Esténként mindig azzal nyaggatott, hogy énekeljek. Bármilyen fáradt voltam is én mindig teljesítettem a kívánságát.
-Aranyos kölyök lehetett.
-Igen, az VOLT.
Az utolsó szót erősebben megnyomtam, mire észrevettem, hogy Omar bűnbánóan lehajtja a fejét.
-Sajnálom.
Csak egy erőtlen legyintésre tellett.
-Miért jöttél? Még nincs itt az ebédidő.
-Hoztam neked valami.
-Nem kérek almát.
-Nem-nem ez nem alma.
Omar elővette a zsebéből a telefonját, majd azt felém nyújtotta.
-Mire készülsz Omar?
-Aminek látszik, oda adom a telefonom. De csak egy hívásod van.
-Most csak viccelsz!
-Nem, nos kell vagy nem?
Ez csapda Kira! Mégis mit érne vele? Itt az esélyed Kira! Használd ki! Ne tedd!
-De kell!
A rácshoz pattantam és kikaptam a telefont Omar kezéből.
-Csak egy hívásom van?
-Igen, de korlátlan beszélgetésed van.
-Rendben.
A telefont feloldottam és tárcsáztam. Csak egy embert tudok, aki a kételyeimet eltudja oszlatni.
-Haló itt Richard kapitány.
-Nocsak, nocsak mégis mivel érdemelted, ki hogy kapitány legyél?
-Kivel beszélek?
-Már el is felejtett KAPITÁNY?
-Az nem lehet ... te vagy az Kira?
-Hát van valaki más aki az isten háta mögött börtönben van, mint hadifogoly, hm?
-Úgy néz ki ott megtanultál flegmázni. De gondolom, nem azért hívtál, hogy megkérdezd hogy hogy vagyok. Várjunk csak, hogy lehet, hogy engedtek telefonálni.
-Jól viselkedtem és ezért kaptam egy híváslehetőséget. De igaza van kapitány nem ezért hívtam, hanem azért mert érdekelne, hogy mi a helyzet a országok között.
-Hát talán említették neked az országok békét kötöttek. A feltételek az átlagosak volt, mi odaadjuk a hadifoglyokat az ottani foglyokért.
-És velem mi van?
-Nos, igen. Az ottani nagykutyák jobban félnek tőled mint a mi seregünktől, ezért ragaszkodtak, hogy ott maradj. Be kell látnod Kira, ahogy viselkedtél ... az mindenkit megrémisztett.
-Akkor egész hátralévő életemben börtönbe zárva leszek?
-Nem, a szerződésben az áll, hogy ha 2 évig civilizáltan viselkedsz, akkor szabadon engednek és hazatérhetsz.
-Értem.
Feszült csend állt be, mire megszólalt a kapitány.
-Van még kérdésed?
-Igen.
-Csak egy hívás lehetőséget kaptam, tudnád kapcsolni Taráékat?
-Persze, várj egy kicsit.
Amíg vártam Omarra néztem, aki a földön ülve bámult és mosolygott. A fenébe!
-Itt vagyok, jó volt beszélni veled Kira.
-Önnel is kapitány.
Egy kattanás jelezte, hogy vége a beszélgetésnek. Egy női hang szólalt bele az új vonalba.
-Haló, itt Nagy Scottné.
Ez a név, nevetséges! Nem hittem volna, hogy felveszi Scott nevét,de a hangja annyira hiányzott.
-Szia Tara, én vagyok az Kira.
Egy hatalmas sikoly szakította ki a dobhártyámat.
-Úristen Tara, jól vagy?!
-Tényleg te vagy az? Ez nem vicc?
-Hát én biztos, hogy nem vagyok az, de Nagy Scottné? Tényleg?
-Jó jó, igazad van, tényleg vicces ez a név, de hát akkor is ideje használnom Scott nevét.
A potyogó könnyeimet kezdtem el törölgetni, de még véletlenül sem szakítanám félbe.
-Hogy vagytok Tara?
-Még mindig az árvaházban vagyunk, szerintem itt is maradunk. Nagyon szeretjük a kölyköket. Az államtól kaptunk műlábakat ezzel már szinte teljes életet tudunk élni. Már egy közeli házat is vettünk. Nagyon hiányzol.
Most már Tara is sírva beszél.
-Ti is nekem. Mindig gondolok rátok. Kérlek mesélj még valamit!
-Scottal arra gondoltunk szip-szip, hogy örökbefogadunk egy gyereket.
-Akkor leálltok a gyerek projekttel?
-Azaz igazság, hogy a háború teljesen megváltoztatott minket, gyakran arra riadunk fel, hogy a ismét a harctéren vagyunk és körbevesznek a hallottak és egy gyerek, nem nem bírnánk ki.
-Megértem.
-És mi van veled mégis hogy jutottál telefonhoz? Várj ugye nem öltél meg senki?
-Nem a börtönőröm odaadta, hogy telefonáljak.
-Aha, és milyen?
-Micsoda?
-Hát az őröd? Jóképű?
Ó, de még mennyire!
-Igen.
-Miért nem mesélsz? Várjunk akkor ő most ott van veled?
-Igen.
-Mit csinál?
-Néz.
-Téged néz?
-Igen.
-És hogyan?
Az ölembe néztem, majd lopva Omarra pillantottam.
-Mintha alig várja, hogy befejezzem és elmeséljem, hogy miről beszélgettünk.
-Jaj, de cuki! És láttad már mosolyogni?
-Igen.
-Milyen?!
-Mint ha Taylor Lautner vigyorogna rám.
-Hűha! És valami sexy?
Suttogva válaszoltam Tarának.
-A feneke.
-Nagy, izmos?
-Nem, inkább ...
-Na mond már!
-Harapni való.
Tara akkorát sikongatott, hogy leejtettem a telefon. Omar döbbenten dőlt előre.
-Minden rendben?
-Igen, csak izgatott.
Omar biccentett és figyelt tovább.
-Tara hagyd abba! Mindenkit megijesztesz.
-Bocsi,de olyan rég volt, mióta is tetszett így neked egy pasi?
-Nem tetszik!
-Igazán? Akkor nem helyes?
-De.
-És kedves is nem?
-De igen.
-És ennivalónak tartod.
-Hát... igen.
-Akkor drága barátném, az őröd bizony bejön neked!
-De...
-Semmi,de  az érzéseinket nem lehet megváltoztatni.
-Na jó én ezt már nem bírom, inkább add Scottot.
-Oké, de erről még beszélni fogunk.
A vonal elkezdett recsegni, majd Tara halk hangját hallottam.
-Kira veled szeretne beszélni.
-Hát nem halt meg?
-Nem, úgyhogy jössz egy tízessel.
-Mázli, hogy közös számlánk van.
-Na hali.
Mi van! Csak most eset le.
-Ti tényleg egy tízesben fogadtatok rám?!
-....Neeem. De tényleg, csak cukkolni akarunk.
-Na persze.
-Hogy vagy Kira?
-Büdös vagyok és unatkozom. Az egész napom csak alvással és evéssel telik.
-Sajnállak.
-Amúgy megvagyok. Veletek mi van?
-Tara már elmesélte, nem tudok mit mondani.
-Még mindig mérges vagy rám?
-Igen vagyis nem! Nem, nem vagyok most már megértem azt amit tettél. Szerintem én is ugyan ezt tettem volna. Nehéz volt Kira, nagyon nehéz. Mindketten elutasítottuk a segítségek, gyakran kiabáltunk és akkor az elkapásod híre sem segített. De végül sikerült. Próbáltunk valamilyen lehetőséget arra, hogy felvegyük veled a kapcsolatot, de senki sem engedte, így hát vártunk és reménykedtünk benne, hogy élsz és egyszer keresni fogsz minket.
-Értem. Nagyon sajnálom.
-Haha, ne tedd! Élsz és végre beszélhetünk, jó hallani a hangodat őrmester.
-Hülye, már nem vagyok az.
-Hát nem mondták?
-Mégis mit?
-Hát azt, hogy még mindig a katonaság tagja vagy mint őrmester.
-Király, akkor még mindig katona vagyok.
-Ja.
-Mond csak Scott voltatok... voltatok temetőben?
-Igen. A szüleinket minden hónapban meglátogatjuk, ahogy a szüleidet és az öcsédet  is. Szépen letisztítottuk a sírokat és virágokat is vittünk nekik. Jut eszembe, már többször is láttunk egy idős férfit Tamás sírjánál véletlenül nem tudod, hogy ki ő?
Hát tényleg betartja azt amit mondott.
-De ismerem, megtennéd azt, hogy ha ismét találkoznál vele elmondanád neki, hogy megbocsátok?
-Persze.
-Köszönöm Scott.
-Nincs mit, ideje mennem...
-Várj!
-Igen?
-Vigyáz rá!
-Természetesen!
-Ha megbántod, megint átmegyek szörnybe és akkor még ezek a rácsok meg a több ezer km sem akadályozhat meg.
-Értettem őrmester!
-Helyes, leléphet!
Scott röhögve adta vissza a telefont Tarának.
-Ti mégis miről beszélgettetek!
-Semmiről, de ideje visszaadnom a telefont Omarnak, már így is magas lesz a telefonszámlája.
-Ki azaz Omar?
-Hát az őröm.
-Hm, grrr Omar, már a neve is sexy.
-Elég Tara! Férjnél vagy!
-Oké rendben. 2 év múlva találkozunk, de azért ha lehetőséged van hívj.
-Oké, igyekszem szia.
-Szia.