Tizenkettedik fejezet
Megszakítottam a hívást és kinyújtottam a telefont Omarnak.
-Köszönöm.
Omar közelebb jött és elvette a telefonját de a másik kezével felém nyújt. Letörölte a könnyeimet.
-Miért?
Suttogva szóltam hozzá, nehogy tönkretegyem ezt az illúziót.
-Fogalmam sincs.
Omar a rácsokhoz még közelebb hajolt és suttogva beszélt hozzám.
-Én nem hiszek az embereknek. Nem hiszem, hogy egy kegyetlen szörnyeteg lennél.
Éreztem a meleg leheletét a bőrömön, a finom illatát ami nagyon ismerős, de nem tudom felidézni, hogy honnan. Egyre szaporábban kezdtem el szedni a levegőt, jaj istenem!
-Akkor nagyon naiv vagy Omar.
Elakartam húzódni, de nem hagyta, szorosan tartotta azt a kezem amiben a telefonja volt. Egyre jobban gyengültem. Mégis mi ez? Miért érzem magam így?
https://www.youtube.com/watch?v=LVL67San6IM "tetszik neked","az őröd bejön neked" Te beleszerettél ebbe a rohadékba! Hogy tehetted! Elfelejtetted, hogy mit tett velünk?! Képes voltál beleszeretni!
-Nem vagyok az.
-De igen.
-Ha naiv vagyok akkor mond meg miért nem bántottad Nazirt? Többször is megtehetted volna, de nem tetted, miért?
-Nem ölök gyerekeket. Sosem öltem gyereket?!
-Na és én!
Kész vége! Ez örök kérdés marad. Már az elején megölhettem volna, mielőtt elkezdtem érezni iránta valamit. Kár is tagadni, mert igaz, de ezt nem fogom neki elmondani.
-Nem tudom.
-Én tudom.
Mi?!
-Mert nem vagy szörnyeteg, mint azt mindenki hiszi.
-Omar ...
Nem is tudom, hogy mit akartam mondani, de a börtön ajtócsapódása megmentett. Kitéptem a kezem a szorításából és a sarokba kuporodtam. A nagydarab katona jött le a lépcsőn.
-Omar gyere szükség van rád!
-Muszáj?
-Igen, úgy hogy gyere!
-De ...
-Ne akard, hogy a grabancodnál fogva vigyelek fel a lépcsőn?!
-Jól van na!
-Hihetetlen ez az alak. Majd még beszélünk Kira.
Hagytam, hogy elmenjen. Nem akarom most látni. Túlságosan is fáj. Tamás egyik kedvenc dalát kezdtem el dúdolni, addig amíg elaludtam. A testem elernyedt.
A legpuhább ágyban feküdtem. Bőröm tiszta volt, ápolt. Már nem a börtönben vagyok. A lepedő körbeöleli meztelen testemet. Az ágy melletti ablakon beszűrődik a napfény. Mellettem valaki fekszik. A napsugarak az izmos (de nem kockás) barna mellkast és hasat megvilágította, szinte már ragyogott. A kezem a férfi mellkasán volt(mert bizony ez egy férfi volt), ami emelkedett és süllyedt a nyugodt légzése miatt. Álmos fejjel kezdtem simogatni a csupasz bőrét. Akár a selyem. Meleg és sima. Az illata is jó. Enyhén fűszeres és mintha a nap illatát is érezném. Egy kéz került a fejemre, ami elkezdett simogatni, olykor-olykor a hajamba túrt és masszírozott. Elégedetten hajtottam a fejem a mellkasára. Annyira békés ez a reggel. Mosolyogva néztem ki az ablakon. Ez annyira hiányzott. Az államat a férfi mellkasra támasztottam és ránéztem a férfira. Kikerekedett szemmel néztem az ismert férfi arcára. A férfi mosolyogva, boldogan nézet vissza rám. A fejemről a kezét levette és az arcomat kezdte el simogatni.
-Jó reggelt.
Ahogy a rekedt hangját meghallottam azonnal eltűnt bennem a feszültség. Csak bágyadt mosollyal tudtam ránézni.
-Neked is Omar.
Becsuktam a szeme és csak élveztem ezt a békés és kedves érzést. Mikor kinyitottam a szemem a kemény cellába találtam magam. A hálószoba képe kezdet elhalványodni a fejemben. Omar mosolyogva hozta a kajaadagom.
Omar
Dabirt követtem fel a lépcsőn. Megvártam amíg kiértünk a börtönrészből.
-Mi a helyzet?
A legpuhább ágyban feküdtem. Bőröm tiszta volt, ápolt. Már nem a börtönben vagyok. A lepedő körbeöleli meztelen testemet. Az ágy melletti ablakon beszűrődik a napfény. Mellettem valaki fekszik. A napsugarak az izmos (de nem kockás) barna mellkast és hasat megvilágította, szinte már ragyogott. A kezem a férfi mellkasán volt(mert bizony ez egy férfi volt), ami emelkedett és süllyedt a nyugodt légzése miatt. Álmos fejjel kezdtem simogatni a csupasz bőrét. Akár a selyem. Meleg és sima. Az illata is jó. Enyhén fűszeres és mintha a nap illatát is érezném. Egy kéz került a fejemre, ami elkezdett simogatni, olykor-olykor a hajamba túrt és masszírozott. Elégedetten hajtottam a fejem a mellkasára. Annyira békés ez a reggel. Mosolyogva néztem ki az ablakon. Ez annyira hiányzott. Az államat a férfi mellkasra támasztottam és ránéztem a férfira. Kikerekedett szemmel néztem az ismert férfi arcára. A férfi mosolyogva, boldogan nézet vissza rám. A fejemről a kezét levette és az arcomat kezdte el simogatni.
-Jó reggelt.
Ahogy a rekedt hangját meghallottam azonnal eltűnt bennem a feszültség. Csak bágyadt mosollyal tudtam ránézni.
-Neked is Omar.
Becsuktam a szeme és csak élveztem ezt a békés és kedves érzést. Mikor kinyitottam a szemem a kemény cellába találtam magam. A hálószoba képe kezdet elhalványodni a fejemben. Omar mosolyogva hozta a kajaadagom.
Omar
Dabirt követtem fel a lépcsőn. Megvártam amíg kiértünk a börtönrészből.
-Mi a helyzet?
-Cemal hívat.
-Morci vagy. Miért?
-Hogy miért? Még kérdezed?!
Dabir megragadta a vállaimat és a falhoz nyomott.
-Nem azért lettél börtönőr, hogy a rabbal enyelegj. És pont vele! Azt hittem, hogy ennél te jobb vagy!
Dabir megvetően nézet le rám.
-Várjunk mi van?! Én nem hajtok senkire. Az igaz, hogy nem vagyok egy szent, de akkor sincs semmi köztünk.
-Igen?! Akkor mégis miért voltál OLYAN közel hozzá? És nehogy az őrült tesztedet hozd mentségül, mert nem fogom bevenni.
-Morci vagy. Miért?
-Hogy miért? Még kérdezed?!
Dabir megragadta a vállaimat és a falhoz nyomott.
-Nem azért lettél börtönőr, hogy a rabbal enyelegj. És pont vele! Azt hittem, hogy ennél te jobb vagy!
Dabir megvetően nézet le rám.
-Várjunk mi van?! Én nem hajtok senkire. Az igaz, hogy nem vagyok egy szent, de akkor sincs semmi köztünk.
-Igen?! Akkor mégis miért voltál OLYAN közel hozzá? És nehogy az őrült tesztedet hozd mentségül, mert nem fogom bevenni.
Hát ez-az én sem tudom, de ezt tuti, hogy nem fogom neki bevallani. Inkább szó nélkül a bátyámhoz mentem.
Cemal csak arra volt kíváncsi, hogy mi a helyzet. Persze én büszkén kihúztam magam, az arcom elkezdett rángatózni a visszatartott vigyorgás miatt, ezzel is mutatva, hogy totális siker. Miután elmondtam a tapasztalataimat és a további javaslataimat a régi irodámba mentem, ahol még a háború idején bezártak a többi infózsenivel. Gyorsan köszöntem az ismerősöknek és leültem a gépemhez. Először is Kira adataira kerestem rá. Sajnálatomra minden adatott már jól ismertem. De aztán eszembe jutott Kira telefonos beszélgetése és néhány szót megjegyeztem. Huuu mi is volt? Ja igen! Az elsőt beírtam. Szerencsémre egy nevet is mondott és villámgyors keresésnél kidobott egy színész, ami... az Alkonyat egyik sztárja volt. Összeraktam a szavakat és vigyorogva olvastam fel. Taylor Lautner vigyorogna rám. ez csak is én lehetek, hiszen csak én vigyorgok rá (amit nem igazán értek,vakok a többiek?).Tehát tetszik neki a mosolyom. Piros pont nekem! Akkor lássuk a következőt. A fordító azt írta ki, hogy harapnivaló, de mégis mi? Karba tett kézzel kezdtem el gondolkozni Kira szavain. És akkor eszembe jutott, gyorsan lefordítottam és... Grrrrr. Harapnivaló fenekem van. Ó ezt még fel tudom használni, na lássuk mi van még!
Sajnos a többi szavakat a fordító hibásnak vélte és sehogy sem tudtam rájönni a hibára. Az órára pillantva káromkodtam. Mostanában mégis miért telik ilyen gyorsan az idő?! Ez nem fer!
Kira
-Csak nem aludtál napsugár?
-Hmmm. Mit meg nem adnék egy kis napfényért.
Omar kuncogva adta be az ebédem?
-Akkor ezt vegyem úgy, hogy vacsorára napfényt kérsz?
-Hogy lemondjak az elviselhető, de laktató vacsorámról egy kis napfényért?! Nem, inkább nem!
-Hát jó, akkor talán legközelebb.
-Talán.
A fura színű főzelékemet kanalaztam, a mikor eszembe jutott valami.
-Omar!
-Hm?
-Kérhetek tőled valamit?
Omar érdeklődve dőlt előre.
-Mit szeretnél?
-A rablét elég unalmas, az egész napom azzal telik el, hogy eszek, iszok és alszom. Uncsi.
-Értem, mit szeretnél?
-Olvasnivalót.
-Mit?
-Bármi jó, újság vagy könyv. Csak legyen elég.
-Te aztán tudod hogy hogyan lepd meg az embert Kira.
-Ezt úgy mondod, mintha eddig nem szoktalak meglepni.
Omar kacarászva állt fel és a rácsokba kapaszkodott.
-Igazad van. Rendben, meglátom, hogy mit tehetek ez ügyben.
-Oké.
Kiadtam Omarnak a tálcám, mire ő lehajolt úgy, hogy a fenekét jól láthassam és enyhén megrázta azt. Hmmm. Még mindig izmos. Omar oldalpillantással engem nézet, zavaromba elkezdtem bámulni.
-Mi van?
-Semmi, semmi.
Felvette a tálcát és a lépcsők felé sétált.
-Mond csak Kira!
-Hm?
-Még mindig harapnivaló a fenekem?
Annyira meglepődtem -e kérdésén, hogy számtalan érzelem futott át rajtam. Zavarodottság, szégyenlősség, és harag. Megfogtam a fémbögrémet és a rácsomnak dobtam, ami hatalmasat szólt. Omar csak hangosan kacarászott. Élvezte, hogy ilyen érzést kiváltott belőlem. Csak ne lenne ennyire helyes.
Cemal csak arra volt kíváncsi, hogy mi a helyzet. Persze én büszkén kihúztam magam, az arcom elkezdett rángatózni a visszatartott vigyorgás miatt, ezzel is mutatva, hogy totális siker. Miután elmondtam a tapasztalataimat és a további javaslataimat a régi irodámba mentem, ahol még a háború idején bezártak a többi infózsenivel. Gyorsan köszöntem az ismerősöknek és leültem a gépemhez. Először is Kira adataira kerestem rá. Sajnálatomra minden adatott már jól ismertem. De aztán eszembe jutott Kira telefonos beszélgetése és néhány szót megjegyeztem. Huuu mi is volt? Ja igen! Az elsőt beírtam. Szerencsémre egy nevet is mondott és villámgyors keresésnél kidobott egy színész, ami... az Alkonyat egyik sztárja volt. Összeraktam a szavakat és vigyorogva olvastam fel. Taylor Lautner vigyorogna rám. ez csak is én lehetek, hiszen csak én vigyorgok rá (amit nem igazán értek,vakok a többiek?).Tehát tetszik neki a mosolyom. Piros pont nekem! Akkor lássuk a következőt. A fordító azt írta ki, hogy harapnivaló, de mégis mi? Karba tett kézzel kezdtem el gondolkozni Kira szavain. És akkor eszembe jutott, gyorsan lefordítottam és... Grrrrr. Harapnivaló fenekem van. Ó ezt még fel tudom használni, na lássuk mi van még!
Sajnos a többi szavakat a fordító hibásnak vélte és sehogy sem tudtam rájönni a hibára. Az órára pillantva káromkodtam. Mostanában mégis miért telik ilyen gyorsan az idő?! Ez nem fer!
Kira
-Csak nem aludtál napsugár?
-Hmmm. Mit meg nem adnék egy kis napfényért.
Omar kuncogva adta be az ebédem?
-Akkor ezt vegyem úgy, hogy vacsorára napfényt kérsz?
-Hogy lemondjak az elviselhető, de laktató vacsorámról egy kis napfényért?! Nem, inkább nem!
-Hát jó, akkor talán legközelebb.
-Talán.
A fura színű főzelékemet kanalaztam, a mikor eszembe jutott valami.
-Omar!
-Hm?
-Kérhetek tőled valamit?
Omar érdeklődve dőlt előre.
-Mit szeretnél?
-A rablét elég unalmas, az egész napom azzal telik el, hogy eszek, iszok és alszom. Uncsi.
-Értem, mit szeretnél?
-Olvasnivalót.
-Mit?
-Bármi jó, újság vagy könyv. Csak legyen elég.
-Te aztán tudod hogy hogyan lepd meg az embert Kira.
-Ezt úgy mondod, mintha eddig nem szoktalak meglepni.
Omar kacarászva állt fel és a rácsokba kapaszkodott.
-Igazad van. Rendben, meglátom, hogy mit tehetek ez ügyben.
-Oké.
Kiadtam Omarnak a tálcám, mire ő lehajolt úgy, hogy a fenekét jól láthassam és enyhén megrázta azt. Hmmm. Még mindig izmos. Omar oldalpillantással engem nézet, zavaromba elkezdtem bámulni.
-Mi van?
-Semmi, semmi.
Felvette a tálcát és a lépcsők felé sétált.
-Mond csak Kira!
-Hm?
-Még mindig harapnivaló a fenekem?
Annyira meglepődtem -e kérdésén, hogy számtalan érzelem futott át rajtam. Zavarodottság, szégyenlősség, és harag. Megfogtam a fémbögrémet és a rácsomnak dobtam, ami hatalmasat szólt. Omar csak hangosan kacarászott. Élvezte, hogy ilyen érzést kiváltott belőlem. Csak ne lenne ennyire helyes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése