Katona szerelem 10

Tizedik fejezet

Omar

Tehát Kira. Kiiiirra. Szép név.  A telefonom hirtelen megcsörrent. Vajon ki hív? A telefon kijelzőjén Mysha neve állt. Vajon mit akarhat?
-Halo?
-Szia Omar! Figyelj nagy bajban vagyok segítened kell!
-Mi történt Mysha?!
-El kell intéznem néhány dolgot és senki nem tud vigyázni Nazirra csak te tudsz segíteni! Kérlek!
-Mysha tudod jól, hogy itt kell lennem és vigyázni a rabra.
-De,de kérlek! Cemal már beleegyezett.
-Akkor nem is számít, hogy mit mondok mert úgyis elhozod ide nem igaz?
-Hihi, azaz igazság, hogy most parkoltam le a parancsnokságnál. Idejönnél segíteni?
-Ahhh, Mysha! Persze. Máris megyek.
-Szupi! Várunk.
Letettem a telefont és elraktam a zsebembe. Felálltam a földről és elköszöntem Kirától. A folyosókon száguldozva értem ki a kapitányság parkolójába, ahol kedvenc unokaöcsém az anyja kezét fogta és rám vártak.
-Na mi van kiskatona, már meg sem ölelsz?!
Amint meglátott Nazir elengedte az anyja kezét és rohant felém. Későn fékezett és teljesen nekem csapódott. A hirtelen súlytól meginogtam és a fenekemre estem. Nazir  a lábamon ülve kezdet el nevetni, mire én is becsatlakoztam.
-Jaj ti gyerekek! Aztán vigyáz az én kisfiamra Omar!  Most mennem kell így is késében vagyok. Sziasztok!
-Ne aggódj, jól elleszünk, szia!
-Szia anya!
A földön ülve kezdtünk el integetni a távolodó Myshanak. Leemeltem Nazirt a lábamról és felálltam.
-Na gyere kölyök, menjünk játszani!
-Jó!
Kézen fogva elmentünk a kiképző terembe, ugyanis Nazir szereti nézni a kiképzéseket. Ép jókor jöttünk mert  Dabir harcművészetet tanít az újoncoknak. Leültünk egy közeli padra és néztük a szerencsétleneket.
-Hé, ti ott, ne csak üljetek a padon, álljatok fel és ti is csináljátok.
Nazir azonnal felpattant és beállt a sorba, én csak lustán a padon elfeküdtem.
-Menj csak Nazir, győzd le az őrmestert én meg addig szunyálok.
Az újoncok elkezdtek nevetgélni, a harcra kész kisfiún.
-Omar nem otthon vagy told ide a segged! És állítsd le a kölyköt, nem akarok kék és zöld foltokkal hazakullogni.
Az újoncok ezt hallva elkezdtek szakadni a röhögéstől. Dabir persze tök komolyan mondta. A kis kölyök nagyon durván harcol, na meg persze  ott az apja is, aki úgy óvja mint egy anyatigris, ha megtudná, hogy baja esik a kisfiának, ó Istenem nem is akarok belegondolni.
-Elég a röhögésből! Ez itt nem egy színház, mindenki alapállásba. Omar te is!
-Kösz nem!
Dabir dühödten sietett felém, mielőtt reagálhattam volna, addigra ő leborított a padról.
-Na még mindig lustálkodós kedvedben vagy?
-Ó-ó drága barátom ezt nem kellet volna!
Felpattantam a földről és Dabirnak estem. A kiképzésből végül harc lett. Az újoncok az őrmesternek drukkoltak, de az unokaöcsém természetesen nekem drukkolt.
Izzadva és lihegve álltunk egymással szemben, vártuk hogy ki fog először újratámadni. Egy mély hang vetett véget a harcunknak.
-Mégis mi a fészkes fenét csinálnak maguk ott. Őrmester magának nem az újoncokat kéne edzenie, és maga Omar tizedes, nem a Démonra kéne vigyáznia?
A név hallatán mindenki halálfélelemmel néztek rám, kivétel Dabir. Még Nazir is ijedten bámult.
-Máris kapitány, elnézést!
Mindenki elkezdett tisztelegni az elhaladó kapitánynak. A faliórára néztem és elkáromkodtam magam.
-Nazir eljössz velem Kirához?
Dabir megdöbbenve nézet rám.
-Ki az a Kira?
Ördögi vigyorral néztem kedves barátomra. A többiek csendben várták a választ.
-A harcmező szörnyetege.
Választ nem várva megfogtam Nazir kezét és elmentünk az ebédlőbe.
Felvettem a teli tálcát és a vízzel teli vödröt, már indultunk is a börtönbe. Nazir félve jött le a lépcsőn, én csak úgy sétáltam, mintha otthon lennék.
-Megjöttem Kira!

Kira

Omar felvette a telefonját és valakivel beszélgetett. A beszélgetés során idegesítően mosolygott. Majd elment. Elment az eszed?! Hadi titkokat véletlenül nem akarsz elmondani neki? Vagy esetleg Taraék tartózkodását?!  Fejezd be! Mégis mire megy a nevemmel?! Néha annyira logikátlan vagy! 
Nem várva választ kilöktem az üres tálcát és elkezdtem bemelegíteni, majd a szokásos testedzésemet kezdtem el.
Mire végeztem izzadtan és szomjasan hasaltam a földre. Ááá kivagyok! De olyan jól esik ez az érzés.Észre sem vettem, hogy elaludtam. Mikor felkeltem úgy éreztem mintha vattát tömtek a számba. Alig bírok felkelni a földről olyan erős izomlázam van. De miért is akarok felkelni? Félve kezdtem el keresni a vödrömet. De természetesen nem volt bent a cellámba, mert reggeli után mindig kiadom Omarnak. Most mit tegyek? Itt fogok szomjan halni. Elkeseredésemben hangosan elhasaltam a hideg kövön. Itt fogok meghalni! Ha Omar lejön csak kerüljön a kezeim közé! Ez a beszéd öljük meg! Te meg kussolj! O-oké.
-Megjöttem Kira!
Omar elkezdet felém sétálni, nekem csak annyi erőm volt, hogy felemeljem a fejem.
-Menj a p**ba!
-Na, egy különleges vendéggel érkeztem, úgyhogy mellőzzük a káromkodást!
-Te meg gyere nem kell félned!
Apró lépések zaját hallom, eközben Omar beadta az ebédemet és vízadagomat. Kíváncsiságom nagyobb volt a szomjúságomnál, ezért vártam a vendéget.  Omar elégedetten nézte kíváncsiságomat. A jövevény egy kisfiú volt. Rövidre nyírt sötétbarna haja kuszán álltak, szemei barnán csillognak. Amint meglátott reszketve rohant Omarhoz.
-Ne félj Nazir, ő itt Kira. Kira ő az én unokaöcsém Nazir.
Valami köszönést morogtam és már kúsztam is a vízhez. Félig kiittam a vödröt és nekiálltam enni, addig Omar elkezdet mesélni rólam.
-Képzeld Nazir, Kira az akit Démonnak emlegetnek az emberek. 
Nazir még jobban elkezdett reszketni és kikerekedett szemekkel bámult rám. Ez a hülye tényleg nem ért a gyerekekhez.
-Ha tovább mesélsz neki rólam még a végén bevizel.
Omar megdöbbenve nézet le unokaöccsére, aki meredten bámult rám.
-Inkább vidd innen, majd vissza jössz a vödörért és a tálcáért.
-De ...
-Tünés!!
A kiabálásomra a kis Nazir elkezdet sírni. Omar felkapta és elvitte a börtönből. Ez nem volt szép Kira! Miért csináltad ezt, csak egy kisfiú! Mert egy ilyen kölyöknek nem való a börtön. Az elmém elcsendesült, csak az ebédem sós ízét éreztem. Amióta itt vagyok még nem éreztem magam ennyire üresnek. Az a kisfiú ijedt szeme beleéget az elmémbe, tudom hogy nem vagyok egy szép látvány, de akkor is. Csak nem fáj? Cö-cö-cö. Kira, hát nem emlékszel, hogy mit tettél? Hogy mi mit tettünk? Hallgass! Több száz embert megöltünk, minket már mindenki ismer. Lefogadom, hogy a rossz gyerekeket velünk ijesztgetnek. Azt mondtam, hogy hallgass! Hahahaha ó ugyan már! 
-Elhallgass te átokfajzat!
Teljesen felidegesített, a poharamat a rácsomnak dobtam, de őt nem találhattam el hiszen nincs teste. Ő csak az elmémben létezik.

Omar

A bőgő Nazirt próbáltam nyugtatgatni, de nem igazán sikerült.
-Jól van, jól van Kira nem bánt senkit.
-De-de ő a Dddémon.
-Igen ő, de már nem bánt senkit. Hiszen tudod már nincs háború.
Letöröltem a nedves arcát.
-Na akkor mit szólnál egy kis bújócskához?
-Jó.
-Rendben akkor én számolok, na futás!
Leültem egy padra és elkezdtem "számolni".Mégis hogy lehet az, hogy egy kisgyerek ennyire megijedjen egy lánytól. Jó persze az itteni katonák is félnek tőle, de én nem látok semmi ijesztőt rajta. "Te még nem láttad, hogy hogyan öl a puszta kezével." Dabir régebbi megjegyzése kavarog a fejemben. A fenébe is!
Már több órája bújócskázunk, lassan kifogyunk a búvóhelyekből. Már sokadjára én számolok, de nem találom sehol Nazirt vajon hová mehetett?

Kira

Üres merengésemből egy gyorsan szedő lábak zavarták meg. Kíváncsian a rácsaimra dőltem, hogy jobban lássak. Nagy megdöbbenésemre a kis barna fiúcska trappolt le a börtönrészhez. Hát ez meg mit keres itt? 
Valamit mormol az orra alatt és körbe körbe forog mintha valamit keresne. Visszatartom a lélegzetem és elkezdet fülelni.
-Hova bújjak? Hova bújjak?
Hahahhahaah a kis poronty bújócskázik! Segítsünk neki! Persze ez egy jó ötlet érjük el hogy bízzon bennünk és lopassuk el vele a kulcsokat meg néhány fegyvert, te egy zseni vagy! Nem én arra gondoltam, hogy segítsünk neki elbújni és nézzük meg, hogy mi lesz. Ez hihetetlen ennyire naiv emberkével még nem találkoztam.Fogd be! Kira, Kira léci segíts neki! Rendben Tom. Segítek neki!
-Hé kölyök!
Nazir rémülten hagyta abba a forgolódást és lassan felém nézet.
-Ne félj kölyök. Bújócskázol és keresel egy jó helyet, ugye?
Nazir csak rémült szemekkel nézett rám, és lassan kezdett el bólogatni.
-Akkor jó helyen jársz, a lépcsőnél van egy szekrény, szerintem simán beférsz.
A fiú elkezdte keresni a szekrényt amit meg is talált.
-Megvan!
-Ügyes vagy. Mond csak Nazir nem akarod megviccelni Omar bácsit?
A kisfiú keze megállt a szekrény ajtaján és felém fordította a fejét. Hunyorogva bár, de láttam rajta a huncut csillogást a szemeiben. Kedvelem ezt a kölyköt.
-Gyere ide és elmondom a titkos tervem.
Nazir bár félve odajött hozzám. És elsuttogtam a tervemet.

Omar

Már fél órája keresem Nazirt és nem találom. Ideje egy kicsit csalni. Ahelyett, hogy tovább keresném elindulok a kamera szobába. Szerencsémre az egész bázis kamerával van felszerelve, így bárkit könnyen megtudok találni. A szobához érve üdvözöltem Dubalt, aki figyelte a monitorokat.
-Keresem az unokaöcsémet nem láttad?
-Hm, várj egy kicsit, mint ha ... á meg is van. Egy kiskölyök a D3-as kameránál volt.
-Az hol van?
-A börtön bejáratánál.
Hogy mi van! Mégis mi a fészkes fenét keres ott az a kölyök!
-Kösz haver jövök eggyel.
-A fenéket kettővel! A kölyök a főnököm fia, még élni akarok, ha esetleg nem találnád meg!
Legyintve megjegyzésén rohantam a börtönhöz. A lépcső tetejéről egy gyerekdalt hallottam, amit egy nő énekel.
https://www.youtube.com/watch?v=1kSFWCt1rFM
Megdöbbenésemre lassan kezdtem el lemenni. Amint leértem Kira cellájához sétáltam. Kira a földön feküdt lábait kinyújtva a falra támasztotta. A dal végén elkezdett kuncogni.
-Hol van Nazir?
-Nem tudom.
-A kamera megmutatta, hogy idejött. Tehát hol van Nazir?!
-Mégis honnan tudjam, mint láthatod már jó ideje be vagyok ide zárva, nem tudom elbujtatni.
Kirára egyre mérgesebben kezdtem nézni.
-Kira!
-Tudod mit segítek megtalálni. Nazir, Nazir! Hol vagy Nazir?!
Most már fortyogtam a dühtől. Ez a lány csak játszik !
-Oh, nézd csak ott van!
Kira elkezdet mutogatni a mellettem lévő részre. Már annyira kész voltam, hogy automatikusan odafordultam, de csak a falat láttam ugyanis ez a rész a börtön vége.
-Kira!
Hirtelen valami a hátamra ugrott és belekiabált a fülembe.
-Vááá.
-Mi az isten!
Kira csak nevetett, vihorászott a csomagommal együtt.
-Sikerült Kira! Sikerült!
-Haha, ügyes vagy Nazir!
-Ti ezt kiterveltétek! Hát ilyet! Csak tudja meg a Mysha! Jól kikapsz Nazir!
-Neeee! Ne mond el anyának!
-Ugyan Omar, valld be, hogy jó volt. Állítom, hogy még senki sem ijesztett rád így.
Meredten néztem a vigyorgó Kirát. Hát be kell valljam tényleg jó volt.
-Legyőztetek!
Most már mindhárman röhögtünk. Hirtelen megszólalt a telefonom.
-Igen?
-Szia Omar most parkoltam le a bázison, Nazirral minden rendben?
-Persze elvoltunk.
-Akkor gyertek, hazaviszlek titeket.
Az órámra néztem és elhúztam a szám már késő van el kell hoznom Kira vacsoráját.
-Hát az igazság az, hogy nekem még dolgom van, de kb 10 perc és szabad vagyok.
-Rendben megvárlak titeket vagy Nazir zavar? Ha igen akkor küld ide hozzám, el leszek vele.
-Ja nem, nem szerintem még élvezné is. Akkor mindjárt ott vagyunk.
Eltettem a telefont a zsebembe és levettem a hátamon csimpaszkodó Nazirt.
-Anyud hívott kölyök, már itt van, maradsz amíg lehozom Kira vacsoráját vagy felmész Myshához?
-Maradok, maradok!
-Oké, akkor menjünk a konyhára vagy itt maradsz?
-Megyek!
Nazir közel ment Kira rácsához és közelebb intette Kirát. Görcsösen vártam, hogy mi lesz. De csak Nazir suttogott valamit Kira fülébe. Majd felszaladt a lépcsőn.
-Mégis mit mondott neked?
Kira vigyorogva nézte a rohanó Nazirt.
-Azt mondta, hogy hoz valami finomat.
-Mond csak mégis mikor tanultad meg a nyelvünket?
Kira hanyagul megvonta a vállát.
-Sosem mondtam, hogy nem tudok a nyelveteken beszélni. Már a kiképzésemkor kezdtem tanulni a szokásaitokról és a nyelveteket is.
Ha ezt tudtam volna! Én is felmentem a lépcsőn, a konyha felé igyekeztem. Nazir éppen a hűtőben keresgélt valamit.
-Mit keresel Nazir?
-Csokit.
-Csokit?
-Igen csokit.
-Nazir ez egy katonai bázis kizárt, hogy találnál csokit.
De Nazir nem figyelt rám, hagytam had keresgéljen. Összeraktam addig Kira vacsoráját és megtöltöttem a vödröt vízzel.
Nazir lehajtott fejjel és hátrafogott kézzel jött hozzám.
-Na találtál?
Mikor Nazir rám nézet csillogott a szeme a boldogságtól és aranyosan vigyorgott. Valamit a kezemben tartott tálcára tett. Ami egy ... snickers volt.
-Ezt mégis honnan...
-A hűtőben találtam.
Hihetetlen, bezzeg amikor nekem volt szükségem egy kis édességre még hasonló sem volt a bázison.
-Na gyere, már biztosan várja.
Az unokaöcsém szökdécselve ment előttem, nagyon boldog volt.
-KIRA megjöttünk!
-Oh Nazir én annyira éhes vagyok, hogy majd meghalok, siess!
Kira a hátán feküdt tárt karokkal, becsukta a szemét és kidugta a nyelvét mint a nevetséges mesékben. Nazir levette a tálcáról a csokit és kibontotta. Leguggolt a rácsokhoz és bedugta a csokit tartó kezét, majd a fenséges illatú csemegét belenyomta Kira szájába. Aki nyögve nyitotta ki a szemét.
-Élek, csodát tettél Nazir!
Én csak mosolyogni tudtam az egészen. A kis tökmag kihúzta a kezét, de még mindig közel ült a rácsokhoz. Amíg szórakoztak, addig beraktam Kira vacsoráját és a vizét. Nazir hangosan elkezdett nevetni, mire odafordultam. Kira éppen úgy mozgatta a csokit, mintha a cumisüvege lenne. Hát ez kész! Én is elkezdtem nevetni.
-Na gyere Nazir ideje menni.
-Neeee, had maradjak itt Kirával!
-Mysha már vár és ha jól tudom, ma Cemal is otthon van.
Nazir felpattant és már indult is, de még hátrafelé elkiáltotta magát.
-Szia Kira!
Rázva a fejemet én is elindultam, de előtte elköszöntem Kirától.
-Neked is jó éjt Omar.
Megdöbbenésemben megálltam és Kirára néztem, aki maszatos arccal engem nézet. Még sosem köszönt nekem. Megrázva fejem, biccentettem és felindultam.
Az út során Nazir folyamatosan azt a dalt dúdolta, néha énekelte amit Kira a bújócska során énekelt.
-Anya, anya mit eszünk vacsira?
-Hát nem tudom, apád főz.
Nazir és én összenéztünk és elkezdtük dörzsölgetni a tenyerünket, végül nem bírtam ki és elkurjantottam magam.
-Ma finomat eszünk!
-Hah, mintha eddig nem ettél volna finomat. ... Várjunk csak akkor amit én főzök az nem finom?
Elsápadva néztem Myshára.
-Jaj, dehogy nem, de Celam egy istenverte szakács, több ezer katonára főzött. Míg te csak négyünkre. Mármint a te főztöd is jó.
Mysha kuncogva vezetett tovább.
-Imádom, amikor össze-vissza beszélsz.
-Héhéhé, te a bátyám felesége vagy, házas asszonyra nem hajtok. Még a végén Celam kibelez és kitömet.
Az egész úton nevettünk.
Kinyitotta Myha a bejárati ajtót és mindhárman bementünk a házba.
-Megjöttünk!
Celam köténybe sétált felénk közben egy konyharuhával törölgette a kezét. Lányosan, lábujjhegyre állva libbentem egy nagyot és Celam nyakába borultam. Elvékonyítva a hangomat szóltam hozzá.
-Oh, drágám hazajöttem, annyira hiányoztál!
Szorosan átöleltem a nyakát és nyálas puszikkal halmoztam el az arcát.
-Fúj!!!
Celam ellökött magától, ezért a földre estem és elkezdtem nevetni.
-Ha nem ismernélek, azt hinném hogy meleg vagy.
Az arcát törölgetve ment oda a feleségéhez megcsókolta, majd Nazir fejét atyaian megsimogatta.
-Menj kölyök kezet mosni! 
-Oké.

Tiszta kézzel leültünk vacsorázni. Az étel mint mindig isteni volt.
-Na és Nazir milyen volt Omarral lenni?
-Nagyon jó apa.
-Mit csináltatok drágám?
Mysha abbahagyta az evést és alig várta, hogy a fia válaszoljon a kérdésere.
-Elmentünk egy kiképzésre, ahol Omar és Dabir birkóztak, majd elmentünk bújócskázni és Kira segített megijeszteni Omart, az nagyon vicces volt.
-Kira? Mégis ki az?
-Nem emlékszem, hogy lenne egy Kira nevű katonánk.
Myha és Celam kérdőn néztek rám. Ajaj ebből nem lesz jó vége.