20.fejezet
Innentől kezdve gyerekjáték lesz a győzelem. Hugh kinyújtott tenyérrel hátracsapott. Hatalmas pofont kaptam, minek következtében oldalra estem.
-Hát ez mégis mire volt jó?!
-Ez nem lehet!
Számtalanszor alkalmaztam a bénító fogást, mégis miért nem használt a gorillánál?! Ki kell találnom valamit, de gyorsan! Hugh megrázta a vállait és felém lendült, de én gyorsan elgurultam. Felálltam és egyik lábról a másikra szökkentem. A nagy melák gyorsan felém közeledett. Megvártam, amíg kellő távolságba lesz és akkor támadok. Hugh is, így gondoltathatta mert felém lendítette a jobb öklét, ami elől kitértem. A fedetlen résznél elkezdtem ököllel ütni, de erre elég gyorsan reagált mert megragadta a bal kezével a jobb karomat. Kapva az alkalmon szabad kezemmel megragadtam a kifeszített balját és fellendültem. Magzatpózba lebegtem, majd amint elértem az arcával egy-vonalba elkezdtem sorozni a talpammal. Lendülethiány miatt zuhanni kezdtem, ezért gyorsan átvetettem az egyik lábamat a feje mögé és a zuhanásommal ellenkező irányba kezdtem dőlni. A plusz súlytól Huhg hátrafelé kezdett el zuhanni. Mindketten a földön feküdtünk. Beszorult lábamat kihúztam alóla és szorosan átkulcsoltam a karját úgy, hogy az egyik talpam az arcát nyomta oldalra, míg a kezeimmel szorosan fogtam és felfelé húztam. Mindegyik résznél egy erősebb húzástól vagy nyomástól eltörhetem valamelyik csontját. Ezt Hugh nem tudhatta mert elkezdett a szabad kezével ütni a lábamat. Mozdulatai lassúak és erőtlenek voltak, minta nem tudna mozogni. Ó, tehát mégis hatással van rá a bénítófogás!
-Úgy gondolom, hogy már vége a harcnak!
-Inuka enged el!
Elernyedtem és hagytam, hogy a nagy melák kiszabadítsa magát. Amint felállt, két tenyeremet a fülem mellé raktam, a lábammal dobbantottam egyet aztán a karommal eltoltam magam a földtől. Meghajoltam Hugh előtt, aztán a gazdám előtt is. A kapitány odaadta a pénzt Jiro-sannak, aki egyből zsebre vágta a köteg bankjegyet..
-Jól van fiúk, vége a szórakozásnak, mindenki dologra!
A kapitány összecsapta a tenyerét, aztán a matróz férfiak szétszóródtak.
-Inuka te a kölykökkel mosd fel a fedélzetet!
-Igenis uram!
Tekintetemmel megkerestem a két legfiatalabb fiút. Éppen az alaksorból jöttek fel három vödörrel és három súrolókefével. Odamentem hozzájuk. Megszeppenve néztek fel rám, mire én barátságosan rájuk mosolyogtam. Nem lehettek több 12-nél mégis a tekintetük sokkal idősebb. Vajon nekem ennyi idősen milyen volt a tekintetem? Gyorsan elhessegettem a gondolatot és elvettem én is egy kefét.
-Ron vagyok, ő meg Jack.
-Heló.
Nem szóltunk többet elkezdtük a fedélzetet súrolni. Ron és Jack igen szorgos fiúk. Mindketten izmosak és jól tápláltak, de nem úgy mint az elkényeztetett kölykök. Ronnak és Jacknek is rézvörös hajuk van, csillogással teli barna tekintetük és huncut mosolyuk megmelengetik a szívemet. A munka során sokat viccelődnek egymással, akár a barátok vagy a testvérek. Nehéz meló ez a fedélzetsúrolás, még a felénél sem vagyunk, de nekem már tiszta hólyag a kezem és minden izmom ég. Már a gorillától kapott ütések is feldagadtak. Kell lennie egyszerűbb megoldásnak! A földre huppantam és a vödrömbe dobtam a kefémet. Inu a fedélzeten battyogott, épp a sarokba helyezett kötél mellett haladt el. Hm... Kivettem a kefémet és öntöttem a fára egy kis szappanos vizet. A durva kefét leraktam és a vízen ellöktem. Aránylag könnyen csúszik.
-Hé fiúk! Van még ilyen kefe?
-Vannak pót keféink kb 6. Miért?
És akkor elkezdett megfoganni egy nagyszerű ötletem. Felkeltem és otthagytam a fiúkat. Vállamra kaptam a kötelet és elmentem a kefékért. Kerestem egy felmosónyelet is, majd lementem a konyhára.
-Hé Gary, Tudsz valamit adni Inunak?
-Mégis minek?
-Csak valamit, amit el tud rágcsálni!
-Tessék ez úgy sem kell a levesembe! Most pedig tűnés!!
Egy megfőtt csontot adott, amin alig volt hús.
-Kösz.
Elvettem és felmentem, így már minden megvan. A két srác csak figyelt, észre sem vették, hogy már nem mozog a kezük. A kötélből hámot és pórázt csináltam a bot egyik végéhez rögzítettem a csontot, végül két kefét rögzítettem a lábamra.
-Inu, gyere ide!
Unatkozó társam érdeklődve lépet közelebb hozzám. Ráadtam a hámot, majd belefűztem a bot végét, így a szája előtt volt a csont, de nem olyan közel, hogy elérje. Elvettem a fiúktól a vödrüket és kiöntöttem a fedélzetre őket, ahogy a sajátomat is.
-Hé ezt miért kellet!
-Most mit fogunk csinálni?!
Nem foglalkoztam a felháborodott fiatalokkal, helyette megfogtam a két lógó kötelet és enyhén meghúztam.
-Megteszi. Inu fús!
Parancsot meghalva megiramodott a vadászkutya. Inuka a lendületet kihasználva elkezdte mozgatni a lábait, mintha korcsolyázna. Hagyta, had menjen a kutya egészen a hajó széléig, majd a megfelelő alkalomban kezdte el húzni az egyik kötelet, így abba az irányba kezdett el futni Inu. A két kis srác ámulva nézték a fedélzeten korcsolyázó testőrt. Már akkor is lenyűgözte őket, amikor a levegőben repült fel a hajóra, meg a küzdelmeinél, de most... most még jobban csodálták.
-Mire vártok fiúk?!
Ron és Jack habozva néztek körbe, de aztán ők is beszálltak a mulatságba. Lábukra rögzítették a keféket és elkezdtek "korcsolyázni". Angliába sosem volt alkalmuk ilyen mókában, általában a kocsmákban dolgoztak a betevőért, nem volt pénzük korcsolyára, se idejük rá. De most végre, ha csak hasonló élményben is van részük, nem bánják, főleg hogy egyben a munkájukat is végzik. Az árbocon lévő férfiak ámulva nézték a négyest. Titokban ők is ki akarták próbálni, a gyerekek jól szórakoztak, irigyelték őket. A kapitány elintézte teendőit és az iránytűjét nézve lépet ki kabinjából. Dübörgő és hangosan súrlódó hangra viszont abbahagyta a tű tanulmányozását és felnézett. Döbbenve látta, hogy a két jól nevelt fiú most viháncolva csúszkálgatnak és a japán férfi kutyáját hajtva bohóckodik.
-Itt mégis mi a jó fene folyik?!
Mindhárman megálltak és a kapitányra néztek.
-Mégis kinek az ötlete volt?!
A két gyerkőc haboztak, de mire megszólalhattak volna már Inuka beszélt.
-Elnézését kérem kapitány, én voltam! Én vettem rá erre a fiúkat!
-Ahelyett, hogy dolgoznátok, itt szórakoztok! Mégis miért?!
-Úgy gondoltam nem elég gyors, ha kézzel csináljuk, így úgy gondoltam ...
-Te csak ne gondolkodj! Vannak szabályok, amiket be kell tartani! Vegyétek le a lábatokról a kefét és dolgozzatok rendesen! Inuka te menj a szakácshoz, remélem azt nem szúrod el!
Mire befejezte a beszédet, a kapitány feje vérvörösre duzzadt. A matrózok nem értették kapitányuk kirohanását. Dolgoztak és szórakoztak. Mégis miért szidta le őket? Csak a másodkapitány Nicolaus sejtette, hogy mi lehet a gond. Ő már több mint 10 éve szolgálja a kapitányt és hallott meséket főnöke rögeszméjéről. Inuka mint egy engedelmes kutya visszarakta a felhasznált eszközeit a helyükre és a csontot odaadta Inunak. Elköszönt a fiúktól, majd lement a konyhába, ahol már várta a pucolandó zöldségek. Több órát elszórakozott ezzel a munkával, de amint végzett már nem volt mit tenni. A mosogatást pillanatok alatt elvégezte annak ellenére hogy a hólyagos keze már vérzett. Végül olyan csúnya volt, hogy Gary elküldte az orvoshoz. Inuka nem találkozott a gazdájával, se Jiro-sannal, magányosnak érezte magát, annak ellenére hogy ott volt mellette hű társa. Mikor belépet a szobába az orvos asztalánál ült és valamit nagy odafigyeléssel írt. Inuka nem foglalkozott az őszhajú és bajszos férfival, helyette kiszolgálta magát. Alkohollal kitisztította a sebét. A nagy fájdalomtól bele kellet harapnia a szájába, hogy fel ne kiáltson. Amint kész lett a készletéből kivett egy fonnyad zöld növényt, majd az egyik kezén lévő sebekre nyomta és egy fáslival bekötözte, ugyan így tett a másikkal is.
-Mégis milyen növény volt az?
Inuka tudta, hogy a doktor már nem a papírjaival volt elfoglalva, hanem nézte, hogy mit csinál a kezével.
-Fekete nadálytő. Gyulladáscsökkentő és nagyon jó minden féle sebre.
-Ó igen! Ezt én is ismerem! Yuko kisasszony mondta, hogy értesz az orvosláshoz.
-Nem tudok annyit mint egy japán orvos, de eltudom látni a sérülteket.
-Érdekelne az ottani gyógyászat, megtudnád nekem tanítani?
-Ha ön is megtanítja az angol gyógyításokat!
-Megegyeztünk!
Kiderült, hogy az orvos neve Eric. Felesége meghalt szüléskor, lánya pedig beházasodott egy kisebb kereskedőcsaládba. Eric már a lánya házassága óta dolgozik a kapitánynak, mivel nem szeret egyedül lenni abba a házba, ahol elvesztette feleségét. Eric viszont nem tudott meg szinte semmi Inukától, csak annyit amennyit már tudott. Inuka Yuko kisasszony testőre. Tud ölni fegyverrel és méreggel. Nagyon jó gyógyító és méregkeverő is. Alapfeladatokat is ellát mint szolgáló. Magánélete nincs és ezt őt nem is zavarja.
-Különös egy figura vagy annyi szent!
-Köszönöm uram!
Észre sem vették, hogy a taníttatással és a társalgással már annyira elütötték az időt, hogy besötételedet.
-Mégis kinek az ötlete volt?!
A két gyerkőc haboztak, de mire megszólalhattak volna már Inuka beszélt.
-Elnézését kérem kapitány, én voltam! Én vettem rá erre a fiúkat!
-Ahelyett, hogy dolgoznátok, itt szórakoztok! Mégis miért?!
-Úgy gondoltam nem elég gyors, ha kézzel csináljuk, így úgy gondoltam ...
-Te csak ne gondolkodj! Vannak szabályok, amiket be kell tartani! Vegyétek le a lábatokról a kefét és dolgozzatok rendesen! Inuka te menj a szakácshoz, remélem azt nem szúrod el!
Mire befejezte a beszédet, a kapitány feje vérvörösre duzzadt. A matrózok nem értették kapitányuk kirohanását. Dolgoztak és szórakoztak. Mégis miért szidta le őket? Csak a másodkapitány Nicolaus sejtette, hogy mi lehet a gond. Ő már több mint 10 éve szolgálja a kapitányt és hallott meséket főnöke rögeszméjéről. Inuka mint egy engedelmes kutya visszarakta a felhasznált eszközeit a helyükre és a csontot odaadta Inunak. Elköszönt a fiúktól, majd lement a konyhába, ahol már várta a pucolandó zöldségek. Több órát elszórakozott ezzel a munkával, de amint végzett már nem volt mit tenni. A mosogatást pillanatok alatt elvégezte annak ellenére hogy a hólyagos keze már vérzett. Végül olyan csúnya volt, hogy Gary elküldte az orvoshoz. Inuka nem találkozott a gazdájával, se Jiro-sannal, magányosnak érezte magát, annak ellenére hogy ott volt mellette hű társa. Mikor belépet a szobába az orvos asztalánál ült és valamit nagy odafigyeléssel írt. Inuka nem foglalkozott az őszhajú és bajszos férfival, helyette kiszolgálta magát. Alkohollal kitisztította a sebét. A nagy fájdalomtól bele kellet harapnia a szájába, hogy fel ne kiáltson. Amint kész lett a készletéből kivett egy fonnyad zöld növényt, majd az egyik kezén lévő sebekre nyomta és egy fáslival bekötözte, ugyan így tett a másikkal is.
-Mégis milyen növény volt az?
Inuka tudta, hogy a doktor már nem a papírjaival volt elfoglalva, hanem nézte, hogy mit csinál a kezével.
-Fekete nadálytő. Gyulladáscsökkentő és nagyon jó minden féle sebre.
-Ó igen! Ezt én is ismerem! Yuko kisasszony mondta, hogy értesz az orvosláshoz.
-Nem tudok annyit mint egy japán orvos, de eltudom látni a sérülteket.
-Érdekelne az ottani gyógyászat, megtudnád nekem tanítani?
-Ha ön is megtanítja az angol gyógyításokat!
-Megegyeztünk!
Kiderült, hogy az orvos neve Eric. Felesége meghalt szüléskor, lánya pedig beházasodott egy kisebb kereskedőcsaládba. Eric már a lánya házassága óta dolgozik a kapitánynak, mivel nem szeret egyedül lenni abba a házba, ahol elvesztette feleségét. Eric viszont nem tudott meg szinte semmi Inukától, csak annyit amennyit már tudott. Inuka Yuko kisasszony testőre. Tud ölni fegyverrel és méreggel. Nagyon jó gyógyító és méregkeverő is. Alapfeladatokat is ellát mint szolgáló. Magánélete nincs és ezt őt nem is zavarja.
-Különös egy figura vagy annyi szent!
-Köszönöm uram!
Észre sem vették, hogy a taníttatással és a társalgással már annyira elütötték az időt, hogy besötételedet.
Elköszöntem a dokitól, mivel ő még be akar fejezni valamit. Felmentem a fedélzetre, hogy elkérjem Garytől a vacsorámat. De nagy megdöbbenésemre az idős szakács és a többi matróz az árboc előtt körbeültek és nevetgéltek. Alkohol is lehetett valakinél mert a két kölyök dülöngélve nevetgéltek.
-Hé Inuka, gyere! Itt a vacsid!
A másodkapitány odaintett mellé, majd karomnál fogva lehúzott maga mellé.
-Jesszusom de sovány vagy! Aztán fald be az ételt!
A sűrű leves kezdtem el enni, miközben a férfiak nevettek soványságomon.
-Na had mutassam be a többieket! Ront, Jacket, és Garyt már ismered, ja meg Hughot! Nos, ott van Edward.
A kapitány egy szőke hajú szeplős férfira mutatott, akinek hatalmas orra volt .
-Rolf és Anton. Ők szoktak lógni az árbocon.
Rolfnak hatalmas szakálla volt mogorva tekintettel, míg Antonnak kedves és az angolokhoz képest elég sármosan nézett ki, korához képest, ugyanis a legtöbb férfi 30 év körül lehettek. Vagy csak a hajóút teszi ezt velük?
-Azok ott meg Mike a térképész, David a rakományért felelős , én pedig Nicolaus vagyok a másodkapitány
Mike nem volt annyira izmos mint a többiek, viszont a szemeiben hatalmas tudást árult el az embernek. David ráncos mogorva és büdös, annak ellenére, hogy itt mindenki izzadtságtól és a rumtól bűzlik, ő még náluk is jobban.
-Hé, engem kihagytál, te szemét!
-Ja! Ő ott Edward általában az árbocon lévő kosárba henyél.
-Mit mondtál?!
Az Edward nevű férfi haragosan megpróbált felállni és ütésre emelni jobb öklét, de Rolf és Anton visszahúzta. Ahogy a gyenge fényben jobban megnézem észrevehető rajta, hogy sokkal barnább mint a többiek és a haját is kiszívta a nap.
-Akkor mégis napozáson kívül mit csinálsz ott fent?
-Már te is kezdett Inuka?!
-Csak érdekel.
-Nézem a tengert és keresem a szárazföldet.
-Egész nap?
-Tényleg Edward egész nap ezt csinálod? Nagyon megerőltető lehet!
Anton gúnyos megjegyzésére Edward nekiesett és elkezdtek birkózni.
-Gyerekek!
Gary öreges sóhajára mindnyájan felnevettünk. Jó ez a kis csapat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése