41.fejezet
Üdvözletem mindenkinek!
Drága olvasóim, hamarosan vége kedves kis történetemnek (ami nem is olyan kicsi), éppen ezért felhívnám figyelmeteket ismét a jobb oldali panelnál lévő kérdőívre,ahol megszavazhatjátok a két jelenlegi történetem utáni következő novelláimat. Értelem szerűen a két legtöbb szavazattal rendelkező címek lesznek a nyertesek. Ha nem tudsz dönteni, akkor néz vissza az előzetesek című bejegyzésekre ahol újra elolvashatjátok a történetek tartalmát/előzetesét.
Nem kell elkeserednetek ugyanis nem most lesz vége a két történetnek. Élvezzétek az eseményeket és döntsetek.
Nem kell elkeserednetek ugyanis nem most lesz vége a két történetnek. Élvezzétek az eseményeket és döntsetek.
További jó olvasást!
W. A.
Vud némán nézett rám.
-Gondolod?
-Nos, amit most elmeséltél egyezik azzal, amit Kellan is érzet Marone iránt. Így én úgy gondolom, hogy igen, de ezt csak te tudod megállapítani. Nem igaz?
-Igazad van! Megyek és kiderítem!
-Sok sikert Vud!
A sámánfarkas felpattant az ágyról és az ajtó küszöbén megállt.
-Kösz Su. Tudod annyira nem is vészes a szemed. És kettőn között a dolgok rendben vannak ugye?
Nem szóltam, csak rámosolyogtam, aztán elment. Hideg borzongás futott át rajtam. Ó a fenébe! Még mindig fehérneműben vagyok! Ez NAGYON ciki! Keresnem kell ruhát, de először megeszem ezt a sok finomságot!
Suzanne megebédelt és felöltözött. Lira ugyanis hozott neki egy ruhát ami rubint színű volt. A ruha mérete kicsi, de éppen belefért. Amint elkészült elindult megkeresni a többieket. Még érezte szagukat a hosszú folyosón, ami egy hatalmas kétajtós bejárat előtt szűnt meg. Megfogta a lógó kerek kilincset és elkezdte húzni. Amint kinyitotta a túloldalon lévő zsibongás azonnal utat talált. Belépet, de egyből meg is állt. Az elé táruló látvány letaglózta. Alatta ugyanis a vásár volt, csak le kellet mennie a bal oldalán lévő több száz lépcsősoron. Az itt lévő energiáktól összerezzent és érzékennyé vált.
Már indultam volna le a lépcsőkön, amikor is egy aggódó érzést éreztem meg. Ez nem az enyém!
-Faust.
Suzanne jól vagy?! Hol vagy?! Miért nem beszéltél hozzám?! Bocsi túl sok dolog történt egyszerre. Jól vagyok. Úgy néz ki a tengerboszorkák megmentettek. Ennek örülök, amint lesz egy kis szabadidőd gyere ki hozzám! Rendben, akkor majd találkozunk. Bontottam a mentális kapcsolatot és most már csak a környezetemre koncentráltam. Mindenhol bódé standok és vásárlók. Fenébe így mégis hogyan találjam meg őket?! Túl sok a szag és a zaj! A fenébe is!!! Összeszorított fogakkal indultam meg a legközelebbi részhez. A standoknál különböző tárgyakat árultak. Fegyverek, elixírek, fura kövek, de voltak itt hétköznapi tárgyak is, mint például a változtatható színű póló vagy a kövekből szőtt nadrág, sőt voltak ékszerek is, amik különböző dolgot tudtak vagy semmit. Olaj és fűszerszagok elnyomták a parfümök illatát. Próbáltam minél kevesebbet lélegezni, ezek az ételek ugyanis varázslattal meg vannak spékelve, hogy az elhaladók vágyakozzanak az étel iránt és minden áron vegyenek belőle. Veszélyes dolog, főleg a vérállatoknak. A hasam megkordult, annak ellenére hogy jóllaktam. A szám elkezdett rángatózni, a gyomorsavam szinte szétmarta a gyomrom utalva arra, hogy neki szüksége van ételre. Orrlyukaim kitágultak és akaratom ellenére nagyot szippantottam a levegőben ...nagy hiba volt. A fogaim elkezdtek megnyúlni, ahogy a karmaim is. Dömperként törtem utat a standhoz, de néhány lépésnyire tőle nekiütköztem egy sötét alaknak.
-El az utamból!
Hörgő hangomra az alak megfordított.
-Suzanne...
Nevemet hallva felnéztem. Dum döbbent szemekkel nézett rám. Nem akartam ide jönni! Ki akartam kerülni, de megragadta a vállaimat.
-Eresz!
-Su, téged mégis mi lelt?
Az állkapcsom fájdalmasan kezdett el lüktetni, mire felnyüszítettem. El kell tűnnöm innen! De szemem folyton visszatalált a kajás bódékhoz. Dum is észrevette, mert elkezdett az ellenkező irányba tolni.
-Engedj már el!
-Nem! Nem vagy önmagad! A fenébe is még csak most keltél fel, túl gyenge vagy! Most azonnal visszaviszlek a szobádba!
-Nincs időnk erre! Meg kell vizsgálni a hibridet és fel kell készülnünk a háborúra!
-Igazad van, fel kell készülnünk, de neked nem!
-Mi?!
-Eleget tettél! Megöltél egy hibridet és majdnem bele is haltál! A te feladatodnak itt már vége!
-Nincs jogod ezt mondani!
Hegyes fogaimmal rávicsorogtam. Dum megállított a tömeg közepén, majd megcsókolt. Más volt mint a többi. Nem volt lágy, se játékos, esetleg csintalan, nem ez inkább erőszakos és durva. Fel kellet volna háborodnom! Meg kellet volna harapnom! De nem tudtam volna bántani, és ezzel a csókkal elterelte a figyelmemet az ételes standokról. Mohon visszacsókoltam. Nem kéne ezt csinálnom! El kell magamtól taszítani! Kettőnknek nem lehet közös jövője, de mégis... most jártam meg a poklot! Csak most az egyszer boldog akarok lenni!!!! Dum forró nyelve kiveszítette a számat, aztán tűzkígyóként siklott be a számba, hogy felhergelje a nyelvem. Beletúrtam sötét hajába, míg ő szorosan fogta a derekam és magához szorított. Sokan megbámultak, de nem érdekelt minket, csak mi ketten voltunk. Lihegve váltunk szét, hogy levegőt tudjunk venni. Mindketten kipirultunk és a szánk megduzzadt a heves csóktól. A félvér vigyorogva tette homlokát a homlokomra és rekedt, sexy hangján duruzsolt, miközben szemei izzottak.
-Mondtam, hogy nem tudsz megszabadulni tőlem.
-Kezdem elhinni.... amiket mondtál akkor.
-Társak vagyunk, Su! Tudom, hogy te is érzed.
-Nem tudhatod biztosan.
-De igen, tudom.
Ismét megcsókolt, de ez a csók az volt amit megszoktam. Lágy, kellemes, megnyugtató. Én még folytattam volna, viszont Dum úgy gondolhatta hogy ennyi elég volt mert kézen fogott és elkezdett húzni a tömegbe.
Ebbe a förgetegben nem tudom, hogy mennyi idő telt el. Talán egy fél óra, de az is lehet, hogy már több órája nézegetjük a portékákat.
-Keresünk valamit Dum?
-Ja nem, csak nézelődünk! Tudod nem minden napi ez a vásár, ha már itt vagyunk élvezzük is ki.
-Sokkal könnyebb lenne, hogy ha tudnánk hogy mégis mit kell keresni.
-Tudom.
Dum az utunk során egyszer sem engedte el a kezem, annak ellenére, hogy mondtam neki hogy engedjen el vagy egyszerűen csak ki akartam volna tépni kezéből az enyémet. Dum illata elfedte a távoli kaják szagát, így legalább az már nem zavart. Éppen egy ékszeres stand mellet sétáltunk el, amikor is valamit megláttam. Több ezer gyűrű közül mégis hogy a fenébe szúrom ki pont azt az egyet?! A gyűrű 12 kicsi sziromból állt, amiknek a végük hegyessé vékonyodott. Középen pedig egy fényesre csiszolt fekete kő volt, legalábbis első látásra azt hinné az ember. Dum érzékelte, hogy megálltam ezért ő is így tett. Közelebb mentem a standhoz és kivettem a kis gyűrűt. Koromfekete volt, mégis láttam benne valamit. Feljebb emeltem, hogy a fény megvilágítsa és akkor előbukkant az a szín.
-Gyönyörű szép!
Sóhajtva dicsértem a kis ékszert majd Dum szemeibe néztem, ami pont úgy nézett ki mint a kis kő, de ezt sosem vallanám be.
-Nem tűnik különlegesnek.
Nem látta. Mosolyogva forgattam a gyűrű, majd visszaraktam.
-Mit csinálsz?! Ha tetszik vedd meg!
-A kabátomba volt a pénzem.
-Akkor megveszem neked!
-Ne!
Túlságosan is rémülten fogtam meg a kezét amiből nem fogok jól kijönni. Figyelemelterelésre fel!!!
-Ó nézd csak az, de cuki ruha!
Már indultam is volna tovább az említett ruhához, amit valójában nem is láttam. Dum megragadta a karomat és megállított.
-Várj csak! Miért ne vegyem meg neked?
-A fenébe! Nem fogom megúszni ugye?
-Szerinted?!
-Haaa, oké. Az én világomban csak nagyon-nagyon különleges alkalomkor vesznek a férfiak a párjuknak.
Jelentőségteljesen néztem Dumra, de ő nem értette.
-Rendben elmagyarázom. Ha egy pár már régóta együtt van, akkor a következő lépcsőfokra léphetnek, ilyenkor a férfi titokban vesz egy gyűrűt párjának és a megfelelő alkalomkor letérdel előtte és megkéri a kezét, ekkor van a lány eljegyezve, ami jelzi a többi férfinak, hogy ő már foglalt hamarosan esküvője lesz. Az esküvőnél két aranygyűrű van, amit a pap előtt fel kell húzni egymás ujjára, majd a pap elmondja a többi dolgokat és akkor onnantól kezdve férj és feleség vagyis házasok. Érted már?
-Azt hiszem... talán....
-Menjünk tovább!
-Rendben, menj csak előre én gyorsan fizetek!
-Mit?
-Találtam egy fülgyűrűt ami megtetszett, menj csak!
-Oké.
Otthagytam Dumot és elindultam a tömegbe. Az a gyűrű kísérteni fogja az álmaimat! Talán ha visszakapom a kabátom, akkor még megtudom majd venni. Igen, így is fogok tenni! De most meg kéne keresni Borkáékat!
Vud némán nézett rám.
-Gondolod?
-Nos, amit most elmeséltél egyezik azzal, amit Kellan is érzet Marone iránt. Így én úgy gondolom, hogy igen, de ezt csak te tudod megállapítani. Nem igaz?
-Igazad van! Megyek és kiderítem!
-Sok sikert Vud!
A sámánfarkas felpattant az ágyról és az ajtó küszöbén megállt.
-Kösz Su. Tudod annyira nem is vészes a szemed. És kettőn között a dolgok rendben vannak ugye?
Nem szóltam, csak rámosolyogtam, aztán elment. Hideg borzongás futott át rajtam. Ó a fenébe! Még mindig fehérneműben vagyok! Ez NAGYON ciki! Keresnem kell ruhát, de először megeszem ezt a sok finomságot!
Suzanne megebédelt és felöltözött. Lira ugyanis hozott neki egy ruhát ami rubint színű volt. A ruha mérete kicsi, de éppen belefért. Amint elkészült elindult megkeresni a többieket. Még érezte szagukat a hosszú folyosón, ami egy hatalmas kétajtós bejárat előtt szűnt meg. Megfogta a lógó kerek kilincset és elkezdte húzni. Amint kinyitotta a túloldalon lévő zsibongás azonnal utat talált. Belépet, de egyből meg is állt. Az elé táruló látvány letaglózta. Alatta ugyanis a vásár volt, csak le kellet mennie a bal oldalán lévő több száz lépcsősoron. Az itt lévő energiáktól összerezzent és érzékennyé vált.
Már indultam volna le a lépcsőkön, amikor is egy aggódó érzést éreztem meg. Ez nem az enyém!
-Faust.
Suzanne jól vagy?! Hol vagy?! Miért nem beszéltél hozzám?! Bocsi túl sok dolog történt egyszerre. Jól vagyok. Úgy néz ki a tengerboszorkák megmentettek. Ennek örülök, amint lesz egy kis szabadidőd gyere ki hozzám! Rendben, akkor majd találkozunk. Bontottam a mentális kapcsolatot és most már csak a környezetemre koncentráltam. Mindenhol bódé standok és vásárlók. Fenébe így mégis hogyan találjam meg őket?! Túl sok a szag és a zaj! A fenébe is!!! Összeszorított fogakkal indultam meg a legközelebbi részhez. A standoknál különböző tárgyakat árultak. Fegyverek, elixírek, fura kövek, de voltak itt hétköznapi tárgyak is, mint például a változtatható színű póló vagy a kövekből szőtt nadrág, sőt voltak ékszerek is, amik különböző dolgot tudtak vagy semmit. Olaj és fűszerszagok elnyomták a parfümök illatát. Próbáltam minél kevesebbet lélegezni, ezek az ételek ugyanis varázslattal meg vannak spékelve, hogy az elhaladók vágyakozzanak az étel iránt és minden áron vegyenek belőle. Veszélyes dolog, főleg a vérállatoknak. A hasam megkordult, annak ellenére hogy jóllaktam. A szám elkezdett rángatózni, a gyomorsavam szinte szétmarta a gyomrom utalva arra, hogy neki szüksége van ételre. Orrlyukaim kitágultak és akaratom ellenére nagyot szippantottam a levegőben ...nagy hiba volt. A fogaim elkezdtek megnyúlni, ahogy a karmaim is. Dömperként törtem utat a standhoz, de néhány lépésnyire tőle nekiütköztem egy sötét alaknak.
-El az utamból!
Hörgő hangomra az alak megfordított.
-Suzanne...
Nevemet hallva felnéztem. Dum döbbent szemekkel nézett rám. Nem akartam ide jönni! Ki akartam kerülni, de megragadta a vállaimat.
-Eresz!
-Su, téged mégis mi lelt?
Az állkapcsom fájdalmasan kezdett el lüktetni, mire felnyüszítettem. El kell tűnnöm innen! De szemem folyton visszatalált a kajás bódékhoz. Dum is észrevette, mert elkezdett az ellenkező irányba tolni.
-Engedj már el!
-Nem! Nem vagy önmagad! A fenébe is még csak most keltél fel, túl gyenge vagy! Most azonnal visszaviszlek a szobádba!
-Nincs időnk erre! Meg kell vizsgálni a hibridet és fel kell készülnünk a háborúra!
-Igazad van, fel kell készülnünk, de neked nem!
-Mi?!
-Eleget tettél! Megöltél egy hibridet és majdnem bele is haltál! A te feladatodnak itt már vége!
-Nincs jogod ezt mondani!
Hegyes fogaimmal rávicsorogtam. Dum megállított a tömeg közepén, majd megcsókolt. Más volt mint a többi. Nem volt lágy, se játékos, esetleg csintalan, nem ez inkább erőszakos és durva. Fel kellet volna háborodnom! Meg kellet volna harapnom! De nem tudtam volna bántani, és ezzel a csókkal elterelte a figyelmemet az ételes standokról. Mohon visszacsókoltam. Nem kéne ezt csinálnom! El kell magamtól taszítani! Kettőnknek nem lehet közös jövője, de mégis... most jártam meg a poklot! Csak most az egyszer boldog akarok lenni!!!! Dum forró nyelve kiveszítette a számat, aztán tűzkígyóként siklott be a számba, hogy felhergelje a nyelvem. Beletúrtam sötét hajába, míg ő szorosan fogta a derekam és magához szorított. Sokan megbámultak, de nem érdekelt minket, csak mi ketten voltunk. Lihegve váltunk szét, hogy levegőt tudjunk venni. Mindketten kipirultunk és a szánk megduzzadt a heves csóktól. A félvér vigyorogva tette homlokát a homlokomra és rekedt, sexy hangján duruzsolt, miközben szemei izzottak.
-Mondtam, hogy nem tudsz megszabadulni tőlem.
-Kezdem elhinni.... amiket mondtál akkor.
-Társak vagyunk, Su! Tudom, hogy te is érzed.
-Nem tudhatod biztosan.
-De igen, tudom.
Ismét megcsókolt, de ez a csók az volt amit megszoktam. Lágy, kellemes, megnyugtató. Én még folytattam volna, viszont Dum úgy gondolhatta hogy ennyi elég volt mert kézen fogott és elkezdett húzni a tömegbe.
Ebbe a förgetegben nem tudom, hogy mennyi idő telt el. Talán egy fél óra, de az is lehet, hogy már több órája nézegetjük a portékákat.
-Keresünk valamit Dum?
-Ja nem, csak nézelődünk! Tudod nem minden napi ez a vásár, ha már itt vagyunk élvezzük is ki.
-Sokkal könnyebb lenne, hogy ha tudnánk hogy mégis mit kell keresni.
-Tudom.
Dum az utunk során egyszer sem engedte el a kezem, annak ellenére, hogy mondtam neki hogy engedjen el vagy egyszerűen csak ki akartam volna tépni kezéből az enyémet. Dum illata elfedte a távoli kaják szagát, így legalább az már nem zavart. Éppen egy ékszeres stand mellet sétáltunk el, amikor is valamit megláttam. Több ezer gyűrű közül mégis hogy a fenébe szúrom ki pont azt az egyet?! A gyűrű 12 kicsi sziromból állt, amiknek a végük hegyessé vékonyodott. Középen pedig egy fényesre csiszolt fekete kő volt, legalábbis első látásra azt hinné az ember. Dum érzékelte, hogy megálltam ezért ő is így tett. Közelebb mentem a standhoz és kivettem a kis gyűrűt. Koromfekete volt, mégis láttam benne valamit. Feljebb emeltem, hogy a fény megvilágítsa és akkor előbukkant az a szín.
-Gyönyörű szép!
Sóhajtva dicsértem a kis ékszert majd Dum szemeibe néztem, ami pont úgy nézett ki mint a kis kő, de ezt sosem vallanám be.
-Nem tűnik különlegesnek.
Nem látta. Mosolyogva forgattam a gyűrű, majd visszaraktam.
-Mit csinálsz?! Ha tetszik vedd meg!
-A kabátomba volt a pénzem.
-Akkor megveszem neked!
-Ne!
Túlságosan is rémülten fogtam meg a kezét amiből nem fogok jól kijönni. Figyelemelterelésre fel!!!
-Ó nézd csak az, de cuki ruha!
Már indultam is volna tovább az említett ruhához, amit valójában nem is láttam. Dum megragadta a karomat és megállított.
-Várj csak! Miért ne vegyem meg neked?
-A fenébe! Nem fogom megúszni ugye?
-Szerinted?!
-Haaa, oké. Az én világomban csak nagyon-nagyon különleges alkalomkor vesznek a férfiak a párjuknak.
Jelentőségteljesen néztem Dumra, de ő nem értette.
-Rendben elmagyarázom. Ha egy pár már régóta együtt van, akkor a következő lépcsőfokra léphetnek, ilyenkor a férfi titokban vesz egy gyűrűt párjának és a megfelelő alkalomkor letérdel előtte és megkéri a kezét, ekkor van a lány eljegyezve, ami jelzi a többi férfinak, hogy ő már foglalt hamarosan esküvője lesz. Az esküvőnél két aranygyűrű van, amit a pap előtt fel kell húzni egymás ujjára, majd a pap elmondja a többi dolgokat és akkor onnantól kezdve férj és feleség vagyis házasok. Érted már?
-Azt hiszem... talán....
-Menjünk tovább!
-Rendben, menj csak előre én gyorsan fizetek!
-Mit?
-Találtam egy fülgyűrűt ami megtetszett, menj csak!
-Oké.
Otthagytam Dumot és elindultam a tömegbe. Az a gyűrű kísérteni fogja az álmaimat! Talán ha visszakapom a kabátom, akkor még megtudom majd venni. Igen, így is fogok tenni! De most meg kéne keresni Borkáékat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése