27.fejezet
Fontos!Fontos!
Mindenkinek szép napot! Mindenkitől elnézést kérek a csúszásért, de itt van itt van!
De valójában nem is igazán ez a fontos, hanem a szavazás vége a nyakunkon van. Bizony! Aki esetleg nem tudná, gyorsan elmondom, hogy nemsokára végéhez közeledek az egyik novellámnak, éppen ezért szavazást indítottam, hogy melyik történet legyen a következő. A szavazást a jobb oldali panelnál láttatod és ott szavazhatsz. Tehát 8 napon belül szavaz, mert lejár az időőőőő.
Jó olvasást pusz.
W.A
Inuka
Már legalább háromszor mentem körbe az üres társalkodó szobán, mindkét kezemben egy-egy poharakkal teli tálcán. A vízzel teli poharak nehezek voltak. Sebastian pökhendi módon utasítgatott.
-Húzd ki magad! Tartsd egyenesen a tálcákat! Egy csepp se menjen ki!
Minkét kezem elgémberedett és az izmaim iszonyúan égettek. A harmadik kör végén már tudtam, hogy ezt szándékos kínzásnak szánta, így megálltam az asztalnál és óvatosan leraktam a tálcákat.
-Nem engedtem meg, hogy letedd őket!
Visszatartott lélegzetemet végre kiengedtem és a férfi felé fordultam, aki már mögöttem is volt. Kezét ütésre emelte, de amint belenézett a szemeimbe megdermedt.
Sebestian
Ez a szemtelen nyikhaj, képes a parancsomat megtagadni! De majd én adok neki. Kezemet ütésre emeltem, amikor megfordult és ridegen rám nézet. Azok a sötét szemek megdermesztettek. Az eddigi két órában üres tekintettel teljesítette a parancsokat, de most! Azok az üveges tekintetek eltűntek és helyettük parázsként izzott, ami nem lehetséges. Egy embernek nem világíthat így a szeme, sőt! Az embereknek egyáltalán nem világít a szeme. Akaratom ellenére léptem kettőt hátra, amitől még ijesztőbb lett. Ez nem ember! Ez nem lehet ember! Démon! Szellem!
-S-szörnyeteg!
Inuka a szája elé tette a kezét, de még így is hallottam a vérfagyasztó nevetését.
-Hát igen, így is lehet mondani.
Amint leeresztette a kezét visszatért az érzelemmentes arckifejezése.
-Utoljára figyelmeztetem Sebastian, ha még egyszer szórakozni próbál velem, akkor megtudja, hogy miért féltek tőlem Japánban. Nos, Sebastian, milyen leckét fogsz nekem tanítani?
-Semmit.
Annyira félek! De nem értem, hogy miért?! Sokkal erősebb és idősebb vagyok ennél a vézna nyikhajnál, de mégis! Mégis a testem arra ösztökél, hogy rohanjak ameddig bírom, mintha egy nyúl lennék, akit egy kegyetlen farkas hajt.
-Mára végeztünk.
-Csodás!
Miután kiment, összecsuklottam az egyik széken és a tálcán lévő egyik pohárból kezdtem el szürcsölgetni a hideg vizet. Meg kell nyugodnom! Én vagyok Anglia legjobb komornyikja, nem hagyhatom hogy ez a szörnyeteg megfélemlítsen! A hideg poharam már átvette a testhőmérsékletemet, ezért itt volt az ideje a helyükre vinni. A két teli tálcával a kezemben sétáltam be a konyhára, ahol vérfagyasztó látványban volt részem. Inuka éppen egy nyulat nyúzott, aminek cuppogó hangja volt. Valószínűleg csak nekem fordulhatott fel a gyomrom, mert a konyhán lévő dolgozók mind áhítattal csodálták kegyetlenségét.
-Ez fantasztikus! Még sosem láttam így egy embert aki ilyen gyorsan tudod volna állatott nyúzni!
A bolond szakácsnő kipirult arccal dicsérte a mészárlást. Inuka egy éles kést fogva neki állt kaszabolni az állat húsát, amitől az öreg hölgy felvisított.
-Mégis mi...?
Nem tudtam befejezni, mert Margaret hangos nyájas hangja megrémisztett.
-Istenem, ugye nem házas? Nálam mindig elkél egy ilyen gyors kéz, ha érti hogy mire gondolok?!
Attól az öreg boszorkától felfordul a gyomrom. Hangos kacagásra felállt a szőr a hátamon. Inuka nevetésétől a veríték kivert, de amint látom csak velem van így, mert a többiek még mindig bódult állapotban kuncognak és dicsérik ezt a félnótást. Hát mindenkinek el ment az esze?! Haragosan letettem az egyik pultra a két tálcát, amikor megéreztem a hideg fuvallatot. Remegő lábakkal fordultam meg, amikor is észrevettem, hogy azok a démoni szemek engem bámulnak. Rideg érzelemmentes arcán vékony mosoly terült szét. Tudta, hogy milyen hatással van rám! ÉS EZT NAGYON ÉLVEZI!
Inuka
Elégedetten hagytam el a konyhát. Segíteni a többieknek az előkészületekben nagyon szórakoztató volt, plusz még ott volt a komornyik, aki űzött vadként remegett a sarokban. A délutáni nap égette az arcomat, de a kellemes friss illat miatt elviseltem. Az ujjaimat megropogtattam és a kutyakennel felé vettem az irányt. Sétálás közben haragos káromkodásokat hallottam az erdő felől. Érdekes. Valaki máris elvesztette a hidegségét. Észrevétlenül felmásztam az egyik fa ágára majd ágakon ugrálva kerestem az ideges embert.
Yuko
A Milady virágoskertjében sétáltunk p és én meg két szolgálólány. A látvány színes volt és frissítő. Milady virágainak illata kellemes volt, egyáltalán nem olyan mint amilyet Japánban árultak angol friss illat néven. Az erős illatú lötty annyira kellemetlen volt, hogy csak néhány óráig viselte el az ember, annál tovább szédülést és rosszullétet okozott. Milady éppen arról mesél, hogy a Mylord minden útjáról hoz neki egy szép virágot. Már éppen rá akartam kérdezni, hogy miért amikor hangos csattogást hallottunk a birtok erdős részéről. Ismertem a hangot, de nem akartam belegondolni. Milady viszont nem így gondolhatta, mert megfogta a kezem és bátran rám nézett.
-Nézzük meg!
-Biztos benne Milady?
-Hát persze! Gyerünk!
Percek alatt az erdőben sietve kocogtunk. A hangot egy férfi okozta, akinek a kezében egy hosszú ostor volt. Korban nem lehetett idősebb mint Yiro-san, de elég sovány és szőrős. Bár csak hátulról láttam, a karja és a kivillanó bokáján sötét szőr kandikált ki. Mégis ki lehet ez? Míg én a férfit bámulta, addig a Milady az elé meredt. Követtem a tekintetét. Rideg veríték mosta a homlokom. A férfi előtt ugyanis egy csapat kutyafalka volt, amiből egy kivált és lapítva feküdt a földön. Nem nyüszített, mint a többi, de nem is morgott. Lehetséges lenne? Fellendült az ostor és csak hajszál híján ment mellé a csapás a kutyától. Ez a pillanat felidézett bennem egy emléket. Mikor még kicsi voltam és tapasztalatlan, gyakran hibáztam és annak a büntetését Inuka szenvedte. Szinte magam előtt látom, ahogy megkötözött kézzel térdel a földön és csontos, tiszta hátára csapnak a bőrszíjjal. Fájdalmában felkiált, egy sosem hallott nyelven, de most hogy már ismerem tudom, hogy mit mondott. Kegyelem! Kérem! Kérem ne bántsanak! Medve, Szarvas segítsetek!
Nem tudom, hogy akkor mégis kiket hívott, hiszen semmi értelme. Mégis, most hogy tudom, az eddigi érzésem iránta csak még erősebbek lettek. A kegyetlen jelenettől nem csak én éreztem magam rosszul, ugyanis a Milady holtsápadtan, elborzadva nézte.
Milady
Még sosem láttam ilyen kegyetlenséget. Ismertem Donald-ott, kedves és becsületes ember, aki szeret kártyázni. De ez megbocsáthatatlan!
-Valamit tennünk kell!
Csak néhány lépésnyire voltam mögötte, amikor az ostort hátracsaptam. Akkor minden lelassult. A vastag bőr felém repült egyenesen az arcomnak. Felkészülvén a fájdalomra becsuktam a szemem és mély lélegzetet vettem. De fájdalom nem volt. Hunyorogva lestem ki és amit láttam az megdöbbentett. Csak pár centire az arcomtól egy ököl volt, amire az ostor vége felcsavarodott. A szolgáló, megmentett! Inuka nem nézett rám, meredten bámulta a férfit, aki értetlenül nézett hátra. Amint meglátott elsápadt és elejtette a fegyverét.
-Sajnálom, Milady! Én nem akartam! Kérem!
Inuka kihúzott testtartással lassan közeledett Donald-hoz. A fiatal férfi még jobban reszketett és elsápadt.
-Hogy mered bántalmazni a kutyám?!
Elszörnyedve láttam, hogy Donald fehér arca elkezdett zöldülni. Halk morgó hangot hallottam. De nem a kutyák voltak.
-Édes istenem!
Inuka annyira megijesztette Donald-ott, hogy hátraesett és nyöszörgő hangot adott ki.
-Inuka! Elég! Megijeszted a Milady-t.
A vérszomjas morgás abbamaradt és rideg, érzelemmentes arccal bámult Yukora.
-Igenis gazdám.
Inuka a kezében tartott ostor végét a földön kúszó férfira dobta, aki bocsánatok áradatát hadarta. Lassu mozdulattal kikerülte és a földön gubbasztó kutyához lépett. Valamit suttogott a fülébe, mire a kutya felállt és az erdő sűrűjébe vetette magát. Próbáltam visszaszerezni az uralmat a testem fölött, de még mindig remegtem.
-Donald! Menjen a férjemhez, mi is ott leszünk!
-I-igenis Milady.
Donald le sem vette eddig a szemét Inukáról, de amint kiadtam neki a parancsot futólépésben elszaladt.
-Inuka, megtenné hogy visszatereli a kutyákat a kenneljükbe?
Inuka
A határozott parancstól megdermedtem. Észrevétlenül gazdámra pillantottam, aki bólintott.
-Igenis, Milady.
Mélyen meghajoltam és füttyentettem egyet, mire minden kopó feje felém rebbent. Az ostort a földön hagyva feléjük iramodtam, mire ők szétváltak. A falka elejére érve füttyentettem még egyet és előrébb szaladtam.
-Hozzám!
A kutyák határozottságomra megindultak. Nem vártam meg, hogy utolérjenek ezért teljes erőmből futottam és fütyültem időnként. Hangos csaholásuk és izgatott ugatásuk szórakoztató volt. Hátulról egy ismerős vonyítást hallottam. Hátrapillantva láttam, hogy Inu átverekszi magát a többieket és hozzám igazítja lépteit. A kertben dolgozók megbámultak, sőt a teraszon beszélgető William és Yiro-san még utánam is szóltak.
-Futás!
-Nehogy utolérjenek!
Ösztönzésükre nagyobb erőre kapcsoltam, amitől kibomlott a hajam és szanaszét ugrált a vállamon.
Még sosem éreztem magam ennyire szabadnak.
Sebestian
Ez a szemtelen nyikhaj, képes a parancsomat megtagadni! De majd én adok neki. Kezemet ütésre emeltem, amikor megfordult és ridegen rám nézet. Azok a sötét szemek megdermesztettek. Az eddigi két órában üres tekintettel teljesítette a parancsokat, de most! Azok az üveges tekintetek eltűntek és helyettük parázsként izzott, ami nem lehetséges. Egy embernek nem világíthat így a szeme, sőt! Az embereknek egyáltalán nem világít a szeme. Akaratom ellenére léptem kettőt hátra, amitől még ijesztőbb lett. Ez nem ember! Ez nem lehet ember! Démon! Szellem!
-S-szörnyeteg!
Inuka a szája elé tette a kezét, de még így is hallottam a vérfagyasztó nevetését.
-Hát igen, így is lehet mondani.
Amint leeresztette a kezét visszatért az érzelemmentes arckifejezése.
-Utoljára figyelmeztetem Sebastian, ha még egyszer szórakozni próbál velem, akkor megtudja, hogy miért féltek tőlem Japánban. Nos, Sebastian, milyen leckét fogsz nekem tanítani?
-Semmit.
Annyira félek! De nem értem, hogy miért?! Sokkal erősebb és idősebb vagyok ennél a vézna nyikhajnál, de mégis! Mégis a testem arra ösztökél, hogy rohanjak ameddig bírom, mintha egy nyúl lennék, akit egy kegyetlen farkas hajt.
-Mára végeztünk.
-Csodás!
Miután kiment, összecsuklottam az egyik széken és a tálcán lévő egyik pohárból kezdtem el szürcsölgetni a hideg vizet. Meg kell nyugodnom! Én vagyok Anglia legjobb komornyikja, nem hagyhatom hogy ez a szörnyeteg megfélemlítsen! A hideg poharam már átvette a testhőmérsékletemet, ezért itt volt az ideje a helyükre vinni. A két teli tálcával a kezemben sétáltam be a konyhára, ahol vérfagyasztó látványban volt részem. Inuka éppen egy nyulat nyúzott, aminek cuppogó hangja volt. Valószínűleg csak nekem fordulhatott fel a gyomrom, mert a konyhán lévő dolgozók mind áhítattal csodálták kegyetlenségét.
-Ez fantasztikus! Még sosem láttam így egy embert aki ilyen gyorsan tudod volna állatott nyúzni!
A bolond szakácsnő kipirult arccal dicsérte a mészárlást. Inuka egy éles kést fogva neki állt kaszabolni az állat húsát, amitől az öreg hölgy felvisított.
-Mégis mi...?
Nem tudtam befejezni, mert Margaret hangos nyájas hangja megrémisztett.
-Istenem, ugye nem házas? Nálam mindig elkél egy ilyen gyors kéz, ha érti hogy mire gondolok?!
Attól az öreg boszorkától felfordul a gyomrom. Hangos kacagásra felállt a szőr a hátamon. Inuka nevetésétől a veríték kivert, de amint látom csak velem van így, mert a többiek még mindig bódult állapotban kuncognak és dicsérik ezt a félnótást. Hát mindenkinek el ment az esze?! Haragosan letettem az egyik pultra a két tálcát, amikor megéreztem a hideg fuvallatot. Remegő lábakkal fordultam meg, amikor is észrevettem, hogy azok a démoni szemek engem bámulnak. Rideg érzelemmentes arcán vékony mosoly terült szét. Tudta, hogy milyen hatással van rám! ÉS EZT NAGYON ÉLVEZI!
Inuka
Elégedetten hagytam el a konyhát. Segíteni a többieknek az előkészületekben nagyon szórakoztató volt, plusz még ott volt a komornyik, aki űzött vadként remegett a sarokban. A délutáni nap égette az arcomat, de a kellemes friss illat miatt elviseltem. Az ujjaimat megropogtattam és a kutyakennel felé vettem az irányt. Sétálás közben haragos káromkodásokat hallottam az erdő felől. Érdekes. Valaki máris elvesztette a hidegségét. Észrevétlenül felmásztam az egyik fa ágára majd ágakon ugrálva kerestem az ideges embert.
Yuko
A Milady virágoskertjében sétáltunk p és én meg két szolgálólány. A látvány színes volt és frissítő. Milady virágainak illata kellemes volt, egyáltalán nem olyan mint amilyet Japánban árultak angol friss illat néven. Az erős illatú lötty annyira kellemetlen volt, hogy csak néhány óráig viselte el az ember, annál tovább szédülést és rosszullétet okozott. Milady éppen arról mesél, hogy a Mylord minden útjáról hoz neki egy szép virágot. Már éppen rá akartam kérdezni, hogy miért amikor hangos csattogást hallottunk a birtok erdős részéről. Ismertem a hangot, de nem akartam belegondolni. Milady viszont nem így gondolhatta, mert megfogta a kezem és bátran rám nézett.
-Nézzük meg!
-Biztos benne Milady?
-Hát persze! Gyerünk!
Percek alatt az erdőben sietve kocogtunk. A hangot egy férfi okozta, akinek a kezében egy hosszú ostor volt. Korban nem lehetett idősebb mint Yiro-san, de elég sovány és szőrős. Bár csak hátulról láttam, a karja és a kivillanó bokáján sötét szőr kandikált ki. Mégis ki lehet ez? Míg én a férfit bámulta, addig a Milady az elé meredt. Követtem a tekintetét. Rideg veríték mosta a homlokom. A férfi előtt ugyanis egy csapat kutyafalka volt, amiből egy kivált és lapítva feküdt a földön. Nem nyüszített, mint a többi, de nem is morgott. Lehetséges lenne? Fellendült az ostor és csak hajszál híján ment mellé a csapás a kutyától. Ez a pillanat felidézett bennem egy emléket. Mikor még kicsi voltam és tapasztalatlan, gyakran hibáztam és annak a büntetését Inuka szenvedte. Szinte magam előtt látom, ahogy megkötözött kézzel térdel a földön és csontos, tiszta hátára csapnak a bőrszíjjal. Fájdalmában felkiált, egy sosem hallott nyelven, de most hogy már ismerem tudom, hogy mit mondott. Kegyelem! Kérem! Kérem ne bántsanak! Medve, Szarvas segítsetek!
Nem tudom, hogy akkor mégis kiket hívott, hiszen semmi értelme. Mégis, most hogy tudom, az eddigi érzésem iránta csak még erősebbek lettek. A kegyetlen jelenettől nem csak én éreztem magam rosszul, ugyanis a Milady holtsápadtan, elborzadva nézte.
Milady
Még sosem láttam ilyen kegyetlenséget. Ismertem Donald-ott, kedves és becsületes ember, aki szeret kártyázni. De ez megbocsáthatatlan!
-Valamit tennünk kell!
Csak néhány lépésnyire voltam mögötte, amikor az ostort hátracsaptam. Akkor minden lelassult. A vastag bőr felém repült egyenesen az arcomnak. Felkészülvén a fájdalomra becsuktam a szemem és mély lélegzetet vettem. De fájdalom nem volt. Hunyorogva lestem ki és amit láttam az megdöbbentett. Csak pár centire az arcomtól egy ököl volt, amire az ostor vége felcsavarodott. A szolgáló, megmentett! Inuka nem nézett rám, meredten bámulta a férfit, aki értetlenül nézett hátra. Amint meglátott elsápadt és elejtette a fegyverét.
-Sajnálom, Milady! Én nem akartam! Kérem!
Inuka kihúzott testtartással lassan közeledett Donald-hoz. A fiatal férfi még jobban reszketett és elsápadt.
-Hogy mered bántalmazni a kutyám?!
Elszörnyedve láttam, hogy Donald fehér arca elkezdett zöldülni. Halk morgó hangot hallottam. De nem a kutyák voltak.
-Édes istenem!
Inuka annyira megijesztette Donald-ott, hogy hátraesett és nyöszörgő hangot adott ki.
-Inuka! Elég! Megijeszted a Milady-t.
A vérszomjas morgás abbamaradt és rideg, érzelemmentes arccal bámult Yukora.
-Igenis gazdám.
Inuka a kezében tartott ostor végét a földön kúszó férfira dobta, aki bocsánatok áradatát hadarta. Lassu mozdulattal kikerülte és a földön gubbasztó kutyához lépett. Valamit suttogott a fülébe, mire a kutya felállt és az erdő sűrűjébe vetette magát. Próbáltam visszaszerezni az uralmat a testem fölött, de még mindig remegtem.
-Donald! Menjen a férjemhez, mi is ott leszünk!
-I-igenis Milady.
Donald le sem vette eddig a szemét Inukáról, de amint kiadtam neki a parancsot futólépésben elszaladt.
-Inuka, megtenné hogy visszatereli a kutyákat a kenneljükbe?
Inuka
A határozott parancstól megdermedtem. Észrevétlenül gazdámra pillantottam, aki bólintott.
-Igenis, Milady.
Mélyen meghajoltam és füttyentettem egyet, mire minden kopó feje felém rebbent. Az ostort a földön hagyva feléjük iramodtam, mire ők szétváltak. A falka elejére érve füttyentettem még egyet és előrébb szaladtam.
-Hozzám!
A kutyák határozottságomra megindultak. Nem vártam meg, hogy utolérjenek ezért teljes erőmből futottam és fütyültem időnként. Hangos csaholásuk és izgatott ugatásuk szórakoztató volt. Hátulról egy ismerős vonyítást hallottam. Hátrapillantva láttam, hogy Inu átverekszi magát a többieket és hozzám igazítja lépteit. A kertben dolgozók megbámultak, sőt a teraszon beszélgető William és Yiro-san még utánam is szóltak.
-Futás!
-Nehogy utolérjenek!
Ösztönzésükre nagyobb erőre kapcsoltam, amitől kibomlott a hajam és szanaszét ugrált a vállamon.
Még sosem éreztem magam ennyire szabadnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése