Egy új világ vagy még sem? 20

20.fejezet

Visszalovagoltunk a falkához. Még pont időben. Elküldtem Faustot az istállóba én meg visszamentem a szobámba. A szekrénybe bepakoltam a ruháimat. A fekete inget és nadrágot kiderítettem az egyik fotelba, aztán a fürdőszobába mentem. Meglepődve tapasztaltam, hogy beraktak egy hajszárítót és néhány sminkcuccot. A szárító jó, de a smink nem kell. Fölösleges. Beálltam a zuhany alá. Gyorsan lemostam magam, aztán megszárítottam a hajam. Hát van egy kis különbség a nyirkosan hagyott és a szárított haj között. És a szárított a jobb. Felvettem a fekete ruhám és a kabátom.  A nap már alig látszódott ideje indulni. Lementem az előtérbe, ahol a farkasok már gyászruhában álldogáltak. Néhányan engem bámultak, de nem érdekelt. A lépcső tetején Marone állt csendre intve a tömeget.

-Mindenki figyelem!Már biztosan tudjátok ittlétek okát. De aki nem annak elmondom. Kellan Fardian néhány nappal ezelőtt meghalt.

Marone kijelentésén mindenki felhördült. Én csak kókadt fejjel néztem az előtér márványkövét. Kellan választotta, mondván, hogy Marone nem ért a színekhez. Ami igaz is, ha ő rajta múlna fekete, barna, vörös és zöld színben pompázna az egész ház. visszatérve a márványra kellemes narancssárga színű.

-Ma fogunk megemlékezni az alfánkról. Kérek mindenkit, hogy menjen az ősök völgyére. 

Az emberek megindultak a kijáratra felé, de én ott maradtam. Marone gyönyörű volt. Azt a ruhát hordta, amiben megismerkedtek. Haját kiengedte, pont úgy ahogy Kellan szerette. Arcát néhány lokni csinosította, amivel imádott Kellan játszani. A ruhája nem gyászszertartásra való. Ó nem! Marone ruhája egy páncél volt.

Csatára való. Barnás mellvért, alatta fekete pólót viselt, könyökhajlatán védő. Nadrágja bő, de nem akadályoz a futásban. Gyönyörű és veszélyes. Mindig így jellemezte feleségét. Szerencsésnek gondolta magát és megtett bármit, hogy ez így is maradjon. Marone megindult  lefelé a lépcsőn.

-Kellan most biztosan az istenekhez imádkozna, ha most látna.

Már mindenki elment csak mi ketten maradtunk. Marone szeme csillogott az elfojtott érzésektől.

-Köszönöm.

Bátorítóan rámosolyogtam, mire ő nekem dőlt és megölelt.

-Nem tudom megcsinálni! Kellan volt az, aki mindig tudta, hogy mit kell tenni egy igazi alfa volt, de én én nem. Nem fogom tudni megcsinálni!

Marone az arcát a nyakamhoz dörgölte, vigasztalásképpen, én csak a hátát tudtam simogatni.

-Nyugi. Minden rendben lesz. Nem vagy egyedül. Ott van a falka és a fiaid. És, és én is itt vagyok. Azért jöttem, hogy segítsek.

Nem bírom nézni, ahogy szenved, nem vagyok képes rá!

-Bármit is szeretnél tenni én melletted leszek. Rendben?

Marone kiegyenesedett és a szemét törölgette.

-Köszönöm, ez most sokat segített.

-Mehetünk?

Az úrnő vett egy mély lélegzettet, majd kifújta azt.

-Igen. Készen állók!

A karomat nyújtottam neki, persze tudtam jól, hogy nem fogadja el.

-Köszönöm Suzanne.

Belém karolt. Marone Fardian az alfa felesége belém karolt.

-Menjünk!

Lementünk a lépcsőn, ki a házból. Az ősök völgye nincs túl messze a háztól, az erdő egyik részénél van. Számos sír van felállítva. Egykori falkatagok, ősök, családtagok. A vérfarkasok gyászszertartása más mint az emberekké. A testet elégetik, majd egy sírt emelnek emlékére. A sírnál mondanak a halottról néhány dolgot, virágot vagy a személyhez kapcsolódó tárgyat helyeznek a kőre.  A falka már a sír előtt várakozott. Mikor megérkeztünk a tömeg szétvált. Ámultan néztek minket. Hát igen nem csak őket lepett meg Marone érzékenysége, engem is. A sírhoz kísértem Maronet, majd félreálltam.

-Köszönöm, hogy mindenki eljött férjem, a falka alfája és a tanács tagjának Kellan Fardian megemlékezésére. Kellan nagyszerű férj, apa és vezető volt. Ha ő nem lenne mi sem tartanánk most ott, ahol vagyunk. Hiányozni fog, de ő továbbra is velünk fog élni.

Marone a sírhoz fordult és egy nyakláncot tett oda. Emlékszek arra, mikor összeházasodtak, ez jelképezte összetartozásukat.  A következő aki beszedett mondott, Kellan fiai voltak, majd sokan mások. Már csak én maradtam, de én megvártam, amíg a többiek lerótták tiszteletüket és elmentek. Már csak én  voltam a sírnál.  A hold dudorászva duruzsolt a fülembe.Az üveget és a virágot elővettem. Szépen elhelyeztem a virágot a sír előtt. A whiskyt pedig kinyitottam és végiglocsoltam a sírt vele.

-Mindig is szeretted a whiskyt, remélem ahol most vagy ott is ihatsz. Segítek nekik mester, ebben nem kell kételkedned.

Valaki felém közeledett. Bár a nap már lement és helyén a hold volt, így is jól láttam a farkast. Vud sámánöltözékben közeledett felém.

-Hamarosan kezdődik a búcsúztató. Marone úrnő üzeni, hogy öltözz át.

-Rendben. Mond csak Vud.

-Öö igen?

Vud zavartan állt egyik lábáról a másikra. 

-Láttál valamit a ma estéről?

A fiú meglepődve nézett rám.

-Mégis honnan?

Mosolyogva néztem rá.

-Láttál valamit?

-Csak homályosan. Tüzet, elmosódott arcok.

-Ennyi?

-Igen.

Biccentettem egyek és a ház felé sétáltam. Ledobtam magamról a kabátom és a fekete öltözékem és a lenge ruhát vettem fel. Visszaindultam az erdőbe. A tábortüzet az erdő közepén állították fel. Hatalmas volt a rakott tűz. Több száz farkas ülte körbe, érkezésemre mindenki felnézet,de csak Marone szólt hozzám.

-Gyere ide Suzanne! Gyere ide mellém!

Biccentettem és mellé ültem.  A nagy kör körül egy hatalmas serleget adtak körbe. Mindenki csak egy kortyot ivott belőle. A falka összes tagja itt volt, legyen az tiszta farkas vagy félvér. Szemükben gyász és düh éget. A tábortűz megvilágította az arcunkat, de a hold adta igazán a fényt. A serleg elért engem. Már csak egy korty maradt benne. Megittam, majd Vud odajött hozzám és elvette. Az elején nem éreztem semmit. De aztán a hold duruzsolása egyre erősebb lett. A suttogás fantasztikus dallá alakult. https://www.youtube.com/watch?v=LKORqeTW7d4 A testem éget, de nem úgy mint amikor azt akarja, hogy átváltozzak. Mintha egy láthatatlan kéz megfogta volna a karomat, ami talpra állít és megtáncoltat. A józan eszem tiltakozik, de a farkas-énem örömmel elfogadja partnerét. A farkas nyert. Felpattantam és táncoltam. Egy szökkenés jobbra, kettő balra. Kezeket fel majd felváltva le és fel. Forgás jobbra. Kettőt szökken balra egyet jobbra, forgás jobbra. Egy nagy lépés a tűzhöz majd csápolás a hold felé. A látásom a sok forgástól elmosódott, de azt jól kitudtam venni, hogy mindenki áll és engem néznek. A hold éneke egyre erőszakosabb lett amit már alig tudtam elviselni, ezért a hozzám legközelebb állónak megfogtam a kezét és a tűzhöz húztam. A félvérlány tanácstalanul nézett rám, de én folytattam a táncot. Tekertem a csípőm, dobáltam a hajam, a kezemmel rángattam az ő kezét is.

-Ne gondolkozz!

A lány még mindig értetlenül  nézett.

-Érez! Érezd a tűz táncát! Halld a hold dalát! Ne állj ellen! Ad át magad!

A lány így tett. Bár esetlenül leutánozta a mozdulataimat.

-Enged, hogy vezessen!

A hold teljesen elvarázsolt minket. Úgy táncoltunk mint egy gép. Teljesen egyszerre, de szenvedélyesen. A feszültség megint megnőtt. A lány is érezte. Benyúltunk az emberek közé és magunkkal rántottuk áldozatainkat. Aztán táncoltunk. Majd megint elkaptunk pár kezet. Addig csináltuk amíg már mindenki táncolt. A hold dala egyre hangosabb és fájdalmasabb lett. A fiatalok és a gyenge akaratúak átváltoztak és úgy táncolták körbe a tüzet. És amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan maradt abba. Már nem éreztünk késztetést arra, hogy táncoljunk, helyette felvonyítottunk a holdra.
Megköszöntük a holdnak a dalát.
Elbúcsúztunk a farkastól, akit sosem feledünk el. 

Másnap reggel az ágyamban ébredtem, ami érdekes mert egyáltalán nem emlékszek semmire. A tüzes táncon kívül. A fejem nehéz volt és füst szagot árasztottam magamból. Nyöszörögve másztam ki az ágyból, be a fürdőbe. Jéghideg vízzel fürödtem. Rá kellet harapnom az öklömre, hogy fel ne sikítsak a hidegtől. Amilyen gyorsan csak lehet megmostam magam, majd kiugrottam a vízből.
-Soha többet, nem iszok ilyet?!
Kellemes volt az átfagyott fejemnek a hajszárító meleg levegője. Felvettem az új pólóm és farmerem, felvettem a kabátom és elmentem reggelizni. Az ebédlőben most jóval kevesebben voltak. Vajon másnaposak? Nem volt kedvem leülni ezért a konyhába mentem.
-Jó reggelt!
-Jó reggelt Suzanne. Mit szeretnél?
-Csak egy tálcányi reggelit.
-Nem eszel az ebédlőben?
-Nem.
Elvettem Rontól a tálcát és kimentem az istállóhoz. Néhány farkas a fűben feküdt, valószínű nem jutottak el az ágyukig. Az istálló csendes volt, Faust a harmadik boxban volt. Kiengedtem és elmentünk sétálni. Az erdőben sétálva letelepedtünk az egyik fa kiálló gyökerénél. A friss felvágott és péksütemény kellően laktató volt. Kellemes volt ez a reggel. Enyhén fújt a szél, a nap kellemesen simogatta fehér bőröm. Mélyen beszippantottam az erdő illatát.
-Annyira kellemes.
Megettem a reggelim és elszenderedtem ebben a békében. Szundikálásomat Juilliard zavarta meg.
-Mi a helyzet?
-Negyed van.
-És?
-A tanács délre vár. Elfelejtetted?
-Nem.
Szememet dörzsöltem, majd felkeltem. A tálcát a kezébe nyomtam és felpattantam Faustra.
-Verseny a tanácsig?
A férfi döbbenten nézet hol rám, hol a tálcára.
-Mi vagy te gyerek?
-Öööm, igen. Én még gyerek vagyok. Faust!
A fekete szépség nyerített egyet és megindult az erdő felé. A városhoz vezető legrövidebb úton mentünk. A városhoz érve leszálltam Faustról.
-Majd hívlak.
A város szokatlanul ki volt halva. Már majdnem a tanács épületéhez értem amikor egy nyitott kocsma ajtaja mögül szólt a híradó. A riporter arról beszélt, hogy a jóslat hamarosan beteljesedik és a várt farkas nemsokára megérkezik a tanácshoz, akinek kihallgatása nyilvános lesz. Nagyszerű!
A tanács háza olyan mint egy parlament, csak fekete és belátni onnan az egész várost.  Felsétáltam a szürke lépcsőn és belöktem a nagy barna tölgyfából készült ajtót. Az előtér hatalmas volt, de mint a városban itt sem volt sokan, sőt. Beleszagoltam a levegőbe, de Juilliard szagát nem éreztem. Mögöttem kinyílt az ajtó és a kereset személy megjelent.
-Én nyertem?!
-Nem ért!
-Mi vagy te gyerek?!
Nem várva választ elindultam a nagy kihallgatóba. Ha igaz amit a riporter mondott, akkor csak az egy terem van, ahol a lakosok részt vehetnek. Az ajtóhoz érve megálltam.
-Akarsz előre menni?
-Te nyertél tiéd a megtiszteltetés!
Morgolódva nyomtam le a kilincset, ami nyikorogva nyitotta ki az ajtót.
-Hát akkor showtime!