Huszadik fejezet
Az ebéd fantasztikus volt. Ezután elmentünk sétálni. Mysha, Nazirral játszott a homokozóban, addig én és Omar a padon ültünk és néztük a lemenő napot.
-Csodás volt ez a nap.
-Örülök, hogy élvezted.
-Mond csak, mégis kinek volt az ötlete?
-Myshaé, ijesztő, hogy mit el nem tud érni Cemalnál.
Elképzeltem, ahogy ez a kicsi törékeny nő meggyőzi a kigyúrt, mogorva Cemalt. Akaratom ellenére elkezdtem nevetni. Persze Omar is becsatlakozott.
Félóra múlva már az autóban voltunk. Kidobtuk Nazirt és Myshat. Aztán már mentünk is az őrsre.
-Mond csak mi legyen ezzel a ruhával?
Omar felhúzott szemöldökkel nézet rám.
-Hát ha akarod leveheted, bár nem hiszem, hogy tudnék helyette adni mást.
Már mondtam volna, hogy milyen hülye, de akkor ránéztem és a tekintetétől önkéntelenül pirulva fordultam vissza a lépcsőhöz. Égő fejjel siettem vissza a cellámba és az ottani vízzel megmostam az arcom.
Másnap semmi változás nem volt. A ruha még mindig rajtam volt, de csodálatos módon nem lett koszos. Legalábbis ahogy én látom. A reggelimet szokás szerint megkaptam, aztán az egyik könyvben elmerültem. Dél környékén viszont Omar megjelent üres kézzel. Általában amikor csak úgy megjelenik hoz valamit, de most nem. Vajon mit akarhat.
-Neked aztán komoly bajaid lehetnek. Nincsenek véletlenül barátaid akikkel foglalkoznod kellene vagy barátnő.
-Csak nem féltékeny vagy?
-Én haha biztos, hogy nem! Csak nem akarom hallani, hogy panaszkodnak, mert rájöttek hogy ide szoktál jönni.
-Ühmmm. Viccet félretéve, ma megint elmegyünk vásárolni, aztán elviszlek Cemalékhoz és ott megebédelünk.
-Oké.
Omar kiengedett és a terepjáróhoz kísért.
-Te fogsz vezetni?
-Ö, ja. Miért?
-Talán te nem emlékszel rá, de amikor utoljára te vezettél, akkor a végén kidobtam a taccsot. Úgyhogy jön a B terv?
-Mi?! És az mi lenne? Csak nem te akarsz vezetni?
-Nagyon okos Dr. Watson, na ide a kulcsokkal?!
-Ha öngyilkos akarnék lenni, akkor fognék egy pisztolyt és fejbe lőném magam.
-Omar tudok vezetni. Az már más kérdés, hogy mióta nem vezettem.
-Te most viccelsz?!
-Ja persze. Tudod a börtönben sorakoznak a musztángok meg a porschék nekem csak választani kell és már el is furikáztam magam.
Omar zavarodott képpel nézet rám.
-Te most miről beszélsz?
-Nem inkább te miről beszélsz? Hát persze, hogy egy ideje nem vezettem. De szerintem nem jöttem ki a formából. Hiszen ez olyan mint az úszás. Az ember sosem felejti el.
-Ha mégis akkor már halott.
-Haha nagyon vicces, na ide a kulcsokkal?!
-De aztán meg ne ölj!
Omar a kulcsokat nekem dobta. Én marokra elkaptam a levegőben és a vezetőüléshez rohantam.
-Navigátor kérem foglalja el az anyósülést!
-Igenis kapitány!
Beültünk a járműbe, persze a biztonság kedvéért az öveket becsatoltuk. A puha anyag nem dörzsölte a hátamon lévő sérülésemet, így nem fájt biztonságosan ülni. Elforgattam a kulcsot, ami beindította a motort.
-Ó cicám, te aztán tudsz dorombolni!
-Khm. Kira, ez a cica ivartalanítva van, nem éri meg.
-Hülye!
Sebességbe raktam az autót és mér mentünk is. Nem akarom beismerni, de az elején elbizonytalanodtam a vezetési készségemen, de nem volt rá okom, tökéletesen megy. Omar elirányított egy tegnapihoz hasonló piachoz. Leparkoltam és kiszálltunk a kocsiból. A kendőt nem tettem az arcom elé, ami a jövőre nézve nagy hiba volt, persze ezt akkor még nem tudtam.
Az út során az emberek megbámultak, de jól álcázták, Omar észre sem vette. Megálltunk egy zöldséges standnál, ahol vettünk egy kis krumplit és más zöldséget. A következő úticélunk a hentes volt.
-Maradj kint csak beugrok a megrendelésért és már itt sem vagyunk.
-Oké.
Míg Omar bement a boltba én a kiadott helyemen maradtam és onnan nézelődtem. Annyira lefoglalt az árusok portékái, hogy észre sem vettem a felém közeledő követ. A kő egyenesen homlokon talált.
-Áu!
Mire elvettem a kezem a sebtől, hogy megnézzem ki dobott meg, nekem csapódott a következő, majd még egy. Hátulról valami puha és büdös dologgal dobáltak meg. Ahogy a fejemet védtem a kőáradattól, valaki kigáncsolt, ezért a földön landoltam. Az ujjaim között kilestem és megdöbbenve tapasztaltam, hogy teljesen körbevettek és rám kiabáltak.
-Gyilkos!
-Átokfajzat!
-Hozd vissza a lányomat!
-Szörnyeteg!
-Hozd vissza a férjemet!
-Söpredék!
-Hozd vissza anyát és apát!
-Rohadék!
Az emberek rugdostak, ütöttek és dobáltak, de én nem mozdultam, mert tudom, hogy megérdemlem. Mégis mit csinálsz?! Hagyod, hogy agyon verjenek! Mi ennél erősebbek vagyunk?! Harcolj! Mégis minek? Az erőszak csak erőszakot szül. Semmi értelme az egésznek. Megérdemlem a fájdalmat. A kezemhez családtagjaik vére tapad. Ha ezzel megnyugszik a lelkük hát tessék! Öljenek meg!
Omar
Nizar a hentes tárt karokkal fogadott boltjában. Az öreget még a szüleim mutatták be Cemalnak, aki mindig innen veszi a húsokat, ezért is rendeltem tőle.
-Jó látni fiam!
-Téged is Nizar bácsi.
-Egészséged?
-Jól vagyok köszönöm.
-Na és Cemalék?
-Cemal morgós mint mindig, Mysha csodás ahogy szokott, Nazir. Nazir pedig Nazir. Energikus és szórakozott, mint ahogy a gyerekek szoktak ebben a korban.
-Hahahaha nem is csodálom! Na tessék fiam a legfrissebb szárnyas ma reggel kaptam! Vigyed!
-Köszönöm Nizar bácsi.
Már nyújtottuk a kezünket a kézfogáshoz, amikor a bolt előtt hangos kiabálásra lettünk figyelmesek.
-Mégis mi a fészkes fene folyik ott az én boltom előtt?!
Nizar bácsi kinyitotta az ajtót. A kinti kép megrémített. Az emberek tömege befelé fordulva köpködtek, dobálóztak és verekedtek. Mégis mi? Várjunk csak?!
-Kira! KIRA!!!
Az egyik ember lábánál mozgást láttam. A vérnyomásom azonnal kritikus állapotba eset, ugyanis a mozgás egy fehér kéz volt, amin, amin piszkos zöldeskék anyag volt. Nem tudom, hogy hogyan került a kezembe a pisztoly, csak arra emlékszem, hogy a pisztoly csövét az ég felé tartom és lövök.
Bumm-bummm! Két lövés ennyi kellet a népnek, hogy abbahagyják.
-Mégis mi a jó büdös franc folyik itt?! Kotródjon innen mindenki?!
Az ebédre szánt alapanyagok a kezemre fűzött szatyorban lengtek, amik folyton nekem ütődtek a nagy igyekezeteben. A tömeg szétvált és Kira piszkos, véres és mozdulatlan testét láttam. Legszívesebben mindenkit lelőnék egytől egyig, de erre most nincs időm. Kirahoz rohantam és a karjaim közé kaptam. Nizar bácsi segített utat nyitni a tömegben. Elindultunk a kocsi felé.
Óvatosan befektettem Kirát a hátsóülésre és becsuktam az ajtót. Megköszöntem Nizar bácsinak a segítséget és elhajtottam haza. Vezetés közben felhívtam Dabirt.
-Cső haver mizu?
-Baj van!
-Mi történt?
-Kirat elvittem a piacra, csak öt percre hagytam magára és....
-Csak azt ne mond, hogy megszökött?!
-Mi dehogy?! Az emberek brutálisan megverték! Jelen pillanatban eszméletlenül fekszik a hátsóülésen.
-A francba?! Sajnálom haver. Hová küldjem az orvost?
-Hozzám. Amúgy is nálam lettünk volna. Mysha dolgozik, Cemallal együtt, Nazir meg oviban van.
-Rendben haver, küldöm a dokit.
-Kösz.
Leraktam a telefont gyorsabb tempóban haladtam tovább. A rohadt életbe?! A családi ház előtt leparkoltam, kinyitottam a házat és visszamentem Kiraért. A ruhája tiszta kosz, és ragacsos a vértől.
-A fenébe?! Mégis mi tart ennyi ideig?! A dokinak már rég itt kéne lennie?!
Leraktam Kirat az ágyamra, amikor pont abban a pillanatban megszólalt a csengő. Kirontottam a szobámból és a bejárat felé rohantam.
-Na végre, már ideje volt!
Az ajtóban Dabir és a barátnője Fatima állt.
-Bocs haver dugó volt.
-Szia Omar, ha jól értem valaki megsérült, beengednél minket?
-Ööm persze, gyertek csak.
-Merre van?
-A szobámban.
Fatima megállt és hátranézet rám. Ja persze nem tudja, hogy hol van.
-Bocs, második ajtó jobbra.
Fatima bólintott és elindult a szobám felé. A haragom visszatért és Dabirra néztem.
-Azt mondtad, hogy küldöd az orvost?!
-Küldtem is, sőt elhoztam!. Fatima ugyanis orvos. Ha eddig nem jöttél volna rá.
-Azt hittem, hogy a bázison vagy és az ottani orvost küldöd.
-Hát tévedtél Fatinál voltam. Ő meghallotta a beszélgetésünket és ragaszkodott hozzá, hogy ő kezelje Kirat.
Sóhajtottam egyet, amivel minden haragom távozott és csak az aggódás maradt.
-Szolgáld ki magad, én addig megnézem mi a helyzet.
-Ok haver és nyugi Fati profi.
Már mentem is a szobámba, amikor eszembe jutott valami és megálltam.
-Várj csak, miért is voltál Fatimánál?
Az óriás vigyorogva bontotta ki a sörét.
-Titok barátom. Ti-tok.
Ááá szóval végre Dabir férfi lett. Nagy taps, már ideje volt. Az ajtóm csak résnyire volt belökve. A szobámból ollóhangját hallottam.
-Bejöhetek?
-Gyere.
Kinyitottam az ajtót és beléptem. Kira hason feküdve szuszogott. Hátát csúnya sebek borították.
-Csúnyán ellátták. Van a hátán néhány lőtt seb, azok felnyíltak, de nem annyira, hogy össze kellene varni őket. Egyedül az arca nem sérült. A lábát még nem néztem, de valószínű, hogy azok se néznek ki jobban.
-Értem.
-Jobban vigyázhattál volna rá.
-Tudom.
Leültem az ágyam melletti székre és néztem, ahogy Fatima ellátja Kira sebeit.
-A fáslival bekötöm a hátát, abban majd segítened kell.
-Rendben.
A doktornő egy kis vattával tisztogatta a sebeket, majd elégedetten nézett végig Kira hátán.
-Gyere, segíts?!
Odamentem az ágyhoz és tanácstalanul néztem a csupasz hátat.
-Fogd meg két vállát és emeld fel.
Úgy tettem, ahogy mondta, persze nem néztem Kirar, helyette a szemközti falat néztem. Fatima eközben szorgosan tekerte a fáslit a sebekre.
-Tudod, amikor Dabir említette, hogy oda vagy a Szörnyért meglepődtem, persze nem jobban mint amikor kiderült, hogy a rettegett katona egy lány. De most, hogy életnagyságba látom, már mindent értek. Nagyon szép lány, de nem minden az aminek látszik.
-Ahogy mondod.
-Egy átlagos ember, csak a lányt látja benne, de ha valaki jobban megnézi, akkor láthatja, hogy milyen izmosak a karjai és a háta. Mind jól ismerjük a börtöni kaját és az nem igen tápláló, de ő elég jó formában van.
-Igen, amikor először láttam én is meglepődtem. Hihetetlen és egyben fantasztikus is.
-Te teljesen belehabarodtál!
Kira nyöszörgött, ezért visszahelyeztem az ágyra és addig vártunk, amíg egyenletesen nem kezd el lélegezni.
-Rendben. Kész vagyok. Akkor most megnézem a lábát.
Felkeltem az ágyról és az ajtó felé lépkedtem.
-Khm. Én addig megnézem, hogy Dabir mit csinál.
-Oké.
A fejemet vakarva mentem a konyhába, kivettem a hűtőből egy sört és visszasétáltam a nappaliba, ahol Dabir már a második sörét itta és a focit nézte.
-Na mizu?
-A csaj nagyon profi. Szerintem tartsd meg.
Dabir ökle a gyomromnak csapódott mire megrázkódtam.
-Hé haver sör van a kezemben?!
Kira
Az egész testem zsibbadt. Ja nem! Csak fáj. Ennek ellenére valami puha kellemes dolgon fekszek. Egész jó, a fájdalmat leszámítva. A fénytől hunyorognom kellet. Egy szobában voltam, kellemes férfi illat volt. Főleg az ágyon amin fekszem. Hol is éreztem ilyet?
-Felébredtél?
Egy fiatalos nő ült az ágy szélénél, mellette orvosi táska. Elég homályosan láttam, így nem igazán tudtam megnézni.
-Hali doki. Mi még nem ismerjük egymást igaz?
-A nevem Fatima, Dabir barátnője vagyok.
-Üdv. Kira. Most kezet fognék veled, de jelenleg azt se tudom, hogy egyáltalán van -e még olyanom.
-Ne aggódj minden testrészed megvan. Viszont az egész tested tiszta horzsolás.
-Ó, akkor jó!
Észre sem vetem, hogy becsuktam a szemem. Ó most biztosan bunkónak tart. Na de várjunk csak ?! Mégis mióta érdekel engem más véleménye?
Másnap semmi változás nem volt. A ruha még mindig rajtam volt, de csodálatos módon nem lett koszos. Legalábbis ahogy én látom. A reggelimet szokás szerint megkaptam, aztán az egyik könyvben elmerültem. Dél környékén viszont Omar megjelent üres kézzel. Általában amikor csak úgy megjelenik hoz valamit, de most nem. Vajon mit akarhat.
-Neked aztán komoly bajaid lehetnek. Nincsenek véletlenül barátaid akikkel foglalkoznod kellene vagy barátnő.
-Csak nem féltékeny vagy?
-Én haha biztos, hogy nem! Csak nem akarom hallani, hogy panaszkodnak, mert rájöttek hogy ide szoktál jönni.
-Ühmmm. Viccet félretéve, ma megint elmegyünk vásárolni, aztán elviszlek Cemalékhoz és ott megebédelünk.
-Oké.
Omar kiengedett és a terepjáróhoz kísért.
-Te fogsz vezetni?
-Ö, ja. Miért?
-Talán te nem emlékszel rá, de amikor utoljára te vezettél, akkor a végén kidobtam a taccsot. Úgyhogy jön a B terv?
-Mi?! És az mi lenne? Csak nem te akarsz vezetni?
-Nagyon okos Dr. Watson, na ide a kulcsokkal?!
-Ha öngyilkos akarnék lenni, akkor fognék egy pisztolyt és fejbe lőném magam.
-Omar tudok vezetni. Az már más kérdés, hogy mióta nem vezettem.
-Te most viccelsz?!
-Ja persze. Tudod a börtönben sorakoznak a musztángok meg a porschék nekem csak választani kell és már el is furikáztam magam.
Omar zavarodott képpel nézet rám.
-Te most miről beszélsz?
-Nem inkább te miről beszélsz? Hát persze, hogy egy ideje nem vezettem. De szerintem nem jöttem ki a formából. Hiszen ez olyan mint az úszás. Az ember sosem felejti el.
-Ha mégis akkor már halott.
-Haha nagyon vicces, na ide a kulcsokkal?!
-De aztán meg ne ölj!
Omar a kulcsokat nekem dobta. Én marokra elkaptam a levegőben és a vezetőüléshez rohantam.
-Navigátor kérem foglalja el az anyósülést!
-Igenis kapitány!
Beültünk a járműbe, persze a biztonság kedvéért az öveket becsatoltuk. A puha anyag nem dörzsölte a hátamon lévő sérülésemet, így nem fájt biztonságosan ülni. Elforgattam a kulcsot, ami beindította a motort.
-Ó cicám, te aztán tudsz dorombolni!
-Khm. Kira, ez a cica ivartalanítva van, nem éri meg.
-Hülye!
Sebességbe raktam az autót és mér mentünk is. Nem akarom beismerni, de az elején elbizonytalanodtam a vezetési készségemen, de nem volt rá okom, tökéletesen megy. Omar elirányított egy tegnapihoz hasonló piachoz. Leparkoltam és kiszálltunk a kocsiból. A kendőt nem tettem az arcom elé, ami a jövőre nézve nagy hiba volt, persze ezt akkor még nem tudtam.
Az út során az emberek megbámultak, de jól álcázták, Omar észre sem vette. Megálltunk egy zöldséges standnál, ahol vettünk egy kis krumplit és más zöldséget. A következő úticélunk a hentes volt.
-Maradj kint csak beugrok a megrendelésért és már itt sem vagyunk.
-Oké.
Míg Omar bement a boltba én a kiadott helyemen maradtam és onnan nézelődtem. Annyira lefoglalt az árusok portékái, hogy észre sem vettem a felém közeledő követ. A kő egyenesen homlokon talált.
-Áu!
Mire elvettem a kezem a sebtől, hogy megnézzem ki dobott meg, nekem csapódott a következő, majd még egy. Hátulról valami puha és büdös dologgal dobáltak meg. Ahogy a fejemet védtem a kőáradattól, valaki kigáncsolt, ezért a földön landoltam. Az ujjaim között kilestem és megdöbbenve tapasztaltam, hogy teljesen körbevettek és rám kiabáltak.
-Gyilkos!
-Átokfajzat!
-Hozd vissza a lányomat!
-Szörnyeteg!
-Hozd vissza a férjemet!
-Söpredék!
-Hozd vissza anyát és apát!
-Rohadék!
Az emberek rugdostak, ütöttek és dobáltak, de én nem mozdultam, mert tudom, hogy megérdemlem. Mégis mit csinálsz?! Hagyod, hogy agyon verjenek! Mi ennél erősebbek vagyunk?! Harcolj! Mégis minek? Az erőszak csak erőszakot szül. Semmi értelme az egésznek. Megérdemlem a fájdalmat. A kezemhez családtagjaik vére tapad. Ha ezzel megnyugszik a lelkük hát tessék! Öljenek meg!
Omar
Nizar a hentes tárt karokkal fogadott boltjában. Az öreget még a szüleim mutatták be Cemalnak, aki mindig innen veszi a húsokat, ezért is rendeltem tőle.
-Jó látni fiam!
-Téged is Nizar bácsi.
-Egészséged?
-Jól vagyok köszönöm.
-Na és Cemalék?
-Cemal morgós mint mindig, Mysha csodás ahogy szokott, Nazir. Nazir pedig Nazir. Energikus és szórakozott, mint ahogy a gyerekek szoktak ebben a korban.
-Hahahaha nem is csodálom! Na tessék fiam a legfrissebb szárnyas ma reggel kaptam! Vigyed!
-Köszönöm Nizar bácsi.
Már nyújtottuk a kezünket a kézfogáshoz, amikor a bolt előtt hangos kiabálásra lettünk figyelmesek.
-Mégis mi a fészkes fene folyik ott az én boltom előtt?!
Nizar bácsi kinyitotta az ajtót. A kinti kép megrémített. Az emberek tömege befelé fordulva köpködtek, dobálóztak és verekedtek. Mégis mi? Várjunk csak?!
-Kira! KIRA!!!
Az egyik ember lábánál mozgást láttam. A vérnyomásom azonnal kritikus állapotba eset, ugyanis a mozgás egy fehér kéz volt, amin, amin piszkos zöldeskék anyag volt. Nem tudom, hogy hogyan került a kezembe a pisztoly, csak arra emlékszem, hogy a pisztoly csövét az ég felé tartom és lövök.
Bumm-bummm! Két lövés ennyi kellet a népnek, hogy abbahagyják.
-Mégis mi a jó büdös franc folyik itt?! Kotródjon innen mindenki?!
Az ebédre szánt alapanyagok a kezemre fűzött szatyorban lengtek, amik folyton nekem ütődtek a nagy igyekezeteben. A tömeg szétvált és Kira piszkos, véres és mozdulatlan testét láttam. Legszívesebben mindenkit lelőnék egytől egyig, de erre most nincs időm. Kirahoz rohantam és a karjaim közé kaptam. Nizar bácsi segített utat nyitni a tömegben. Elindultunk a kocsi felé.
Óvatosan befektettem Kirát a hátsóülésre és becsuktam az ajtót. Megköszöntem Nizar bácsinak a segítséget és elhajtottam haza. Vezetés közben felhívtam Dabirt.
-Cső haver mizu?
-Baj van!
-Mi történt?
-Kirat elvittem a piacra, csak öt percre hagytam magára és....
-Csak azt ne mond, hogy megszökött?!
-Mi dehogy?! Az emberek brutálisan megverték! Jelen pillanatban eszméletlenül fekszik a hátsóülésen.
-A francba?! Sajnálom haver. Hová küldjem az orvost?
-Hozzám. Amúgy is nálam lettünk volna. Mysha dolgozik, Cemallal együtt, Nazir meg oviban van.
-Rendben haver, küldöm a dokit.
-Kösz.
Leraktam a telefont gyorsabb tempóban haladtam tovább. A rohadt életbe?! A családi ház előtt leparkoltam, kinyitottam a házat és visszamentem Kiraért. A ruhája tiszta kosz, és ragacsos a vértől.
-A fenébe?! Mégis mi tart ennyi ideig?! A dokinak már rég itt kéne lennie?!
Leraktam Kirat az ágyamra, amikor pont abban a pillanatban megszólalt a csengő. Kirontottam a szobámból és a bejárat felé rohantam.
-Na végre, már ideje volt!
Az ajtóban Dabir és a barátnője Fatima állt.
-Bocs haver dugó volt.
-Szia Omar, ha jól értem valaki megsérült, beengednél minket?
-Ööm persze, gyertek csak.
-Merre van?
-A szobámban.
Fatima megállt és hátranézet rám. Ja persze nem tudja, hogy hol van.
-Bocs, második ajtó jobbra.
Fatima bólintott és elindult a szobám felé. A haragom visszatért és Dabirra néztem.
-Azt mondtad, hogy küldöd az orvost?!
-Küldtem is, sőt elhoztam!. Fatima ugyanis orvos. Ha eddig nem jöttél volna rá.
-Azt hittem, hogy a bázison vagy és az ottani orvost küldöd.
-Hát tévedtél Fatinál voltam. Ő meghallotta a beszélgetésünket és ragaszkodott hozzá, hogy ő kezelje Kirat.
Sóhajtottam egyet, amivel minden haragom távozott és csak az aggódás maradt.
-Szolgáld ki magad, én addig megnézem mi a helyzet.
-Ok haver és nyugi Fati profi.
Már mentem is a szobámba, amikor eszembe jutott valami és megálltam.
-Várj csak, miért is voltál Fatimánál?
Az óriás vigyorogva bontotta ki a sörét.
-Titok barátom. Ti-tok.
Ááá szóval végre Dabir férfi lett. Nagy taps, már ideje volt. Az ajtóm csak résnyire volt belökve. A szobámból ollóhangját hallottam.
-Bejöhetek?
-Gyere.
Kinyitottam az ajtót és beléptem. Kira hason feküdve szuszogott. Hátát csúnya sebek borították.
-Csúnyán ellátták. Van a hátán néhány lőtt seb, azok felnyíltak, de nem annyira, hogy össze kellene varni őket. Egyedül az arca nem sérült. A lábát még nem néztem, de valószínű, hogy azok se néznek ki jobban.
-Értem.
-Jobban vigyázhattál volna rá.
-Tudom.
Leültem az ágyam melletti székre és néztem, ahogy Fatima ellátja Kira sebeit.
-A fáslival bekötöm a hátát, abban majd segítened kell.
-Rendben.
A doktornő egy kis vattával tisztogatta a sebeket, majd elégedetten nézett végig Kira hátán.
-Gyere, segíts?!
Odamentem az ágyhoz és tanácstalanul néztem a csupasz hátat.
-Fogd meg két vállát és emeld fel.
Úgy tettem, ahogy mondta, persze nem néztem Kirar, helyette a szemközti falat néztem. Fatima eközben szorgosan tekerte a fáslit a sebekre.
-Tudod, amikor Dabir említette, hogy oda vagy a Szörnyért meglepődtem, persze nem jobban mint amikor kiderült, hogy a rettegett katona egy lány. De most, hogy életnagyságba látom, már mindent értek. Nagyon szép lány, de nem minden az aminek látszik.
-Ahogy mondod.
-Egy átlagos ember, csak a lányt látja benne, de ha valaki jobban megnézi, akkor láthatja, hogy milyen izmosak a karjai és a háta. Mind jól ismerjük a börtöni kaját és az nem igen tápláló, de ő elég jó formában van.
-Igen, amikor először láttam én is meglepődtem. Hihetetlen és egyben fantasztikus is.
-Te teljesen belehabarodtál!
Kira nyöszörgött, ezért visszahelyeztem az ágyra és addig vártunk, amíg egyenletesen nem kezd el lélegezni.
-Rendben. Kész vagyok. Akkor most megnézem a lábát.
Felkeltem az ágyról és az ajtó felé lépkedtem.
-Khm. Én addig megnézem, hogy Dabir mit csinál.
-Oké.
A fejemet vakarva mentem a konyhába, kivettem a hűtőből egy sört és visszasétáltam a nappaliba, ahol Dabir már a második sörét itta és a focit nézte.
-Na mizu?
-A csaj nagyon profi. Szerintem tartsd meg.
Dabir ökle a gyomromnak csapódott mire megrázkódtam.
-Hé haver sör van a kezemben?!
Kira
Az egész testem zsibbadt. Ja nem! Csak fáj. Ennek ellenére valami puha kellemes dolgon fekszek. Egész jó, a fájdalmat leszámítva. A fénytől hunyorognom kellet. Egy szobában voltam, kellemes férfi illat volt. Főleg az ágyon amin fekszem. Hol is éreztem ilyet?
-Felébredtél?
Egy fiatalos nő ült az ágy szélénél, mellette orvosi táska. Elég homályosan láttam, így nem igazán tudtam megnézni.
-Hali doki. Mi még nem ismerjük egymást igaz?
-A nevem Fatima, Dabir barátnője vagyok.
-Üdv. Kira. Most kezet fognék veled, de jelenleg azt se tudom, hogy egyáltalán van -e még olyanom.
-Ne aggódj minden testrészed megvan. Viszont az egész tested tiszta horzsolás.
-Ó, akkor jó!
Észre sem vetem, hogy becsuktam a szemem. Ó most biztosan bunkónak tart. Na de várjunk csak ?! Mégis mióta érdekel engem más véleménye?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése