Huszonegyedik fejezet
Hmm. Olyan finom illat van?! És olyan meleg. Tökéletes fészek, nem akarok felkelni! A behajlított kezemet elkezdtem, kinyújtani, de valamiben beleütköztem.
-Hm?
Felemeltem a kezem és ráraktam a torlaszomra. Sima és meleg. Nem is, forró! Végigsimítottam a meleg anyagon és észrevettem, hogy felfelé elég göröngyös. Lassan kinyitottam a szemem, de az erős asztali lámpa fénytől hunyorognom kellet. A fehér lepedő között barna bőrt pillantottam meg. Szép színe van. De várjunk csak?! A kezemet feljebb toltam, mire a bőr megrázkódott. Édes istenem?!
-Ez csikiz!
A látásom már hozzá szokott a fényhez, így jól láthattam a férfit, akinek a csupasz mellkasán a kezem.
-Mi a jó büdös...!
Omar gyorsan betapasztotta a számat, hogy hangos kirohanásom ne legyen hangosabb.
-Pssz! Ne ilyen hangosan! Hogy érzed magad?
Lehúztam a kezét a számról és suttogva válaszoltam.
-Jól.
-Helyes!
Omar elkezdett nyújtózkodni, amitől lecsúszott a takaró ezért tökéletesen láttam az izmait. A kezem még mindig ott van a mellkasa közepén. Elakarom rántani, de ő gyorsan megfogja.Nem húzom el. Miért is tenném? Heges kezemet forgatja, majd a szájához emeli és megcsókolja őket. Valamelyik ujjamnál több ideig elidőzött, sőt valamelyiket játékosan harapdált. Fura. NAGYON FURA! Én csak álmos szemekkel néztem rá. Még senki sem nézett úgy rám, mint ő. A háború alatt voltak "barátaim", de általában megszüntettem a kapcsolatunkat, amikor megjelent ez a tekintett, ami most Omarnál is van. Ó-ó ebből még nagy ...bajok lesznek. Kiszabadítottam a kezem és az arcára simítottam. De kit érdekel? A borostás arca kellemesen karcolgatta a tenyerem. Szemei csillogóan nézték az arcom. Annyira kellemes itt lenni. Omar is ezt érezhette, mert elégedetten sóhajtott és csukta be a szemét. Ezt a harmonikus hangulatot egy kopogtatás zavarta meg.
-Omar fent vagy?
Az ajtó kinyílt, én gyorsan elrántottam a kezem. Omar pislogva felnézett a vendégünkre.
-Ó, bocsi nem tudtam, hogy khm elvagytok foglalva.
-Nem, semmi gond Mysha. Nem csináltunk semmit.
-Ookéé.
-Mi szél hozott?
-Kész a vacsi. Gondoltam éhesek vagytok.
Omar a hajába túrt, nem nézett ki éhesnek, de én nagyon éhes lettem a kintről jövő illatoktól. Négykézláb felültem és meglepődve tapasztaltam, hogy új ruhám van. Jééé?!
-Ki adta rám ezeket?
Omar vörös fejjel nézett rám.
-Ne néz így rám! Nem én voltam?! Fatima volt.
Mysha már nincs is az ajtóba, de gyors!
-Okééé. Én éhes vagyok megyek enni. Jössz?
-Aha, mehetünk.
Omar fél pucéran szállt ki az ágyból és indult el az ajtóhoz. Én is felkeltem az ágyból, de a földön lévő pólónál megálltam. A szürke pólónak kellemes tapintása volt, hozzávágtam a bambán álló Omarnak.
-Vedd fel!
-Minek, otthon vagyok?!
Nagyon közel léptem hozzá. Beleszagoltam a nyakába és lassan a szemébe néztem. Mindkettőnk lélegzete elállt. Húúúú, de bátor vagyok?!
-Vedd fel a pólód!
-Máris parancsolgatsz?
-Hmmmm. Talán.
-Miért zavar?
Tényleg miért is?
-Elvonja a figyelmem.
Kinyitottam az ajtót és kiléptem, otthagyva őt. Húhúúúú,bátor vagy csajszikám?! Pofa be! Ez nagyon zavarba ejtő volt. Baloldalról tányércsörömpölést hallottam, ezért arra mentem. A kis folyosóról kiérve az ebédlőbe értem, ami egybenyílik a konyhával. Az ebédlő mellet a nappali volt (szintét nyitott), baloldalán az előszoba.
-Hali.
-Szia Kira. Bocsi, hogy ilyen tapintatlanul nyitottam be hozzátok.
Zavartan léptem az egyik székhez.
-Ugyan semmi baj. Nem csináltunk semmit.
-Oh! Akkor jó. Gyere ülj le a többiek is mindjárt itt lesznek.
Leültem a mutatott székre.
-A ruhát, köszönöm.
-Nincs mit.
A folyosóról Omar, Cemal és Nazir jelent meg.
-Kira!!!!
-Heló Nazir.
-Te is velünk eszel?
-Nos...
-Hát persze, hogy velünk eszik, hiszen ezért van itt ugye Cemal?
-Igen ezért.
Cemal felém biccentett, mire én is viszonoztam a gesztust. Omar a baloldalamra ült. Az asztalfőre Cemal, mellé Mysha, végül velem szembe Nazir ült.
Az ebéd nagyon finom volt. Beszélgetésünk főleg Nazirra irányult (aki nagyon is élvezte). Ebéd után a fiúk elmentek a nappaliba tévét nézni, míg én Myshanak segítettem elmosogatni, elpakolni, majd egy ital mellet az ebédlőasztalnál beszélgettünk. Faliórájuk nyolcat ütött, ideje Nazirnak aludni.
-Gyere fiam ideje aludni!
Mysha az asztalon keresztül szólt fiának, aki apja ölében majdnem elaludt.
-Nem akarok!
-De igen már félig alszol is?!
Nazir nyögdécselve kászálódott ki apja öléből és anyja helyet hozzám jött.
-Kira vigyen aludni!
Mysha tiltakozni akart, de én megállítottam.
-Semmi gond!
Felkeltem és megfogtam Nazir kezét.
-Na menjünk, mutasd az utat!
Visszamentünk a folyosóra és egészen a végéig mentünk. Nazir szobája nem volt túl nagy, átlagos méretű. Mindenhol autók és katona figurák. Elküldtem Nazirt fogat mosni, aki már a fürdőszobában pizsire öltözött.
-Na gyere búj be az ágyba?!
Kényelmesen elhelyezkedett, majd kérlelő szemekkel nézett rám.
-Énekelj valamit.
Leültem Nazir mellé és kinéztem az ablakán. A csillagok ragyogtak és eszembe jutott egy dal.
https://www.youtube.com/watch?v=rtOvBOTyX00
A fiú szemei lassan becsukódtak. Lélegzete lassú és egyenletessé vált. Elaludt. Felálltam az ágyról és az ajtóhoz fordultam. Omar az ajtókeretnek dőlve nézett rám. A szemi úgy csillogtak, mintha ... éhes lenne.
-Nem tudtam, hogy gyerek dalon kívül mást is tudsz.
Pimaszul elvigyorodtam és kacsintottam egyet rá, mire ő a röhögést visszatartva tette a kezét a szájára. Kiosontam a nyitott ajtón, ki a folyosóra. Omar becsuktak az ajtót és megfogta a karomat, majd magához rántott. Túl közel van?! Arca egyre közelebb jött az enyémhez, de egy hang megállította.
-Kira!! Beszélhetnénk?
Elhúzódtam Omartól és Cemal felé fordultam.
-Persze.
Cemal kinyitotta a mellette lévő ajtót és betessékelt abba a szobába. A szoba egy dolgozó szoba lehetett. Két asztal volt bent. Az egyik egy rajz a másik egy átlagos íróasztal. Cemal becsukta az ajtót és leült az íróasztalhoz.
-Ülj le!
Az íróasztal előtti székre ledobtam magam és vártam.
-Khm. Hogy érzed magam?
Hűha ez új?!
-Jól.
-Nincs szükséged valamire?
Oké! Ez még újabb?!
-Egy telefon jól jönne, már rég beszéltem az otthoniakkal.
-Értem. Meglátom, hogy mit tehetek.
A csend nyomasztó volt. Cemal a székében mozgolódott a kényelmetlensége miatt.
-Na jó elég?! Fölösleges ezek a formaiság. Térj a lényegre?!
Cemal sóhajtva dőlt a székére és megnyugodva simította hátra a haját.
-Sokat változtál. Olyan mintha az egész csak egy rossz álom lett volna.
-Ja nekem mondod.
-Éppen ezért a fejesek olvasva a jelentéseket, úgy döntöttek, hogy küldenek hozzád egy pszichológust, aki egy hétig fog veled foglalkozni.
-Nagyszerű! Az itteni emberek gyűlölnek! A börtönben fogok megrohadni?!
-Hogy fer legyen egy külföldit fognak hívni. Bármelyik nap megérkezhet. Készülj fel lelkileg!
-Igenis admirális?!
Felpattantam a székemről és már indultam is az ajtóhoz.
-Hova mész?
-Nos, én nem itt lakom, hanem a börtönbe, ezért most oda megyek.
-Várj Kira?!
A kilincsen tartva a kezemet hátrafordultam.
-Ugye nincs köztetek semmi?
-Nincs.
Kimentem a nappaliba. Elköszöntem Myshatól és Omarhoz sétáltam.
-Eltudnál vinni?
-Persze!
Omar felkelt a kanapéról és az előszobába ment.
-Á! Szólnom kéne Cemalnak.
-Már megtettem.
Beültünk a kocsiba és már indultunk is. Egész úton csendben voltunk, a mai nap járt a fejemben. Elbúcsúztam Omartól és a placcomra zuttyantam. Hamarosan. Hamarosan szabad leszek. Csak ezt a dilidokit kell elviselni. Sima ügy!
De mi lesz Omarral? Mégis mi lenne?! Ő csak egy őr, semmi nincs közöttünk és nem is lehet?! De,de az ágyban történtek! Arra mit mondasz?! Csak úgy szikrázott a levegő! Igaza van, nem történhet semmi. Felejtsd el! Itt úgy sem maradhatsz, hisz minden ember utál.
Hiányzik Tara, vele megtudnám ezt beszélni. Annyira akarok velük beszélni.
Visszaidéztem a kellemes emlékeket és elaludtam.
Omar gyorsan betapasztotta a számat, hogy hangos kirohanásom ne legyen hangosabb.
-Pssz! Ne ilyen hangosan! Hogy érzed magad?
Lehúztam a kezét a számról és suttogva válaszoltam.
-Jól.
-Helyes!
Omar elkezdett nyújtózkodni, amitől lecsúszott a takaró ezért tökéletesen láttam az izmait. A kezem még mindig ott van a mellkasa közepén. Elakarom rántani, de ő gyorsan megfogja.Nem húzom el. Miért is tenném? Heges kezemet forgatja, majd a szájához emeli és megcsókolja őket. Valamelyik ujjamnál több ideig elidőzött, sőt valamelyiket játékosan harapdált. Fura. NAGYON FURA! Én csak álmos szemekkel néztem rá. Még senki sem nézett úgy rám, mint ő. A háború alatt voltak "barátaim", de általában megszüntettem a kapcsolatunkat, amikor megjelent ez a tekintett, ami most Omarnál is van. Ó-ó ebből még nagy ...bajok lesznek. Kiszabadítottam a kezem és az arcára simítottam. De kit érdekel? A borostás arca kellemesen karcolgatta a tenyerem. Szemei csillogóan nézték az arcom. Annyira kellemes itt lenni. Omar is ezt érezhette, mert elégedetten sóhajtott és csukta be a szemét. Ezt a harmonikus hangulatot egy kopogtatás zavarta meg.
-Omar fent vagy?
Az ajtó kinyílt, én gyorsan elrántottam a kezem. Omar pislogva felnézett a vendégünkre.
-Ó, bocsi nem tudtam, hogy khm elvagytok foglalva.
-Nem, semmi gond Mysha. Nem csináltunk semmit.
-Ookéé.
-Mi szél hozott?
-Kész a vacsi. Gondoltam éhesek vagytok.
Omar a hajába túrt, nem nézett ki éhesnek, de én nagyon éhes lettem a kintről jövő illatoktól. Négykézláb felültem és meglepődve tapasztaltam, hogy új ruhám van. Jééé?!
-Ki adta rám ezeket?
Omar vörös fejjel nézett rám.
-Ne néz így rám! Nem én voltam?! Fatima volt.
Mysha már nincs is az ajtóba, de gyors!
-Okééé. Én éhes vagyok megyek enni. Jössz?
-Aha, mehetünk.
Omar fél pucéran szállt ki az ágyból és indult el az ajtóhoz. Én is felkeltem az ágyból, de a földön lévő pólónál megálltam. A szürke pólónak kellemes tapintása volt, hozzávágtam a bambán álló Omarnak.
-Vedd fel!
-Minek, otthon vagyok?!
Nagyon közel léptem hozzá. Beleszagoltam a nyakába és lassan a szemébe néztem. Mindkettőnk lélegzete elállt. Húúúú, de bátor vagyok?!
-Vedd fel a pólód!
-Máris parancsolgatsz?
-Hmmmm. Talán.
-Miért zavar?
Tényleg miért is?
-Elvonja a figyelmem.
Kinyitottam az ajtót és kiléptem, otthagyva őt. Húhúúúú,bátor vagy csajszikám?! Pofa be! Ez nagyon zavarba ejtő volt. Baloldalról tányércsörömpölést hallottam, ezért arra mentem. A kis folyosóról kiérve az ebédlőbe értem, ami egybenyílik a konyhával. Az ebédlő mellet a nappali volt (szintét nyitott), baloldalán az előszoba.
-Hali.
-Szia Kira. Bocsi, hogy ilyen tapintatlanul nyitottam be hozzátok.
Zavartan léptem az egyik székhez.
-Ugyan semmi baj. Nem csináltunk semmit.
-Oh! Akkor jó. Gyere ülj le a többiek is mindjárt itt lesznek.
Leültem a mutatott székre.
-A ruhát, köszönöm.
-Nincs mit.
A folyosóról Omar, Cemal és Nazir jelent meg.
-Kira!!!!
-Heló Nazir.
-Te is velünk eszel?
-Nos...
-Hát persze, hogy velünk eszik, hiszen ezért van itt ugye Cemal?
-Igen ezért.
Cemal felém biccentett, mire én is viszonoztam a gesztust. Omar a baloldalamra ült. Az asztalfőre Cemal, mellé Mysha, végül velem szembe Nazir ült.
Az ebéd nagyon finom volt. Beszélgetésünk főleg Nazirra irányult (aki nagyon is élvezte). Ebéd után a fiúk elmentek a nappaliba tévét nézni, míg én Myshanak segítettem elmosogatni, elpakolni, majd egy ital mellet az ebédlőasztalnál beszélgettünk. Faliórájuk nyolcat ütött, ideje Nazirnak aludni.
-Gyere fiam ideje aludni!
Mysha az asztalon keresztül szólt fiának, aki apja ölében majdnem elaludt.
-Nem akarok!
-De igen már félig alszol is?!
Nazir nyögdécselve kászálódott ki apja öléből és anyja helyet hozzám jött.
-Kira vigyen aludni!
Mysha tiltakozni akart, de én megállítottam.
-Semmi gond!
Felkeltem és megfogtam Nazir kezét.
-Na menjünk, mutasd az utat!
Visszamentünk a folyosóra és egészen a végéig mentünk. Nazir szobája nem volt túl nagy, átlagos méretű. Mindenhol autók és katona figurák. Elküldtem Nazirt fogat mosni, aki már a fürdőszobában pizsire öltözött.
-Na gyere búj be az ágyba?!
Kényelmesen elhelyezkedett, majd kérlelő szemekkel nézett rám.
-Énekelj valamit.
Leültem Nazir mellé és kinéztem az ablakán. A csillagok ragyogtak és eszembe jutott egy dal.
https://www.youtube.com/watch?v=rtOvBOTyX00
A fiú szemei lassan becsukódtak. Lélegzete lassú és egyenletessé vált. Elaludt. Felálltam az ágyról és az ajtóhoz fordultam. Omar az ajtókeretnek dőlve nézett rám. A szemi úgy csillogtak, mintha ... éhes lenne.
-Nem tudtam, hogy gyerek dalon kívül mást is tudsz.
Pimaszul elvigyorodtam és kacsintottam egyet rá, mire ő a röhögést visszatartva tette a kezét a szájára. Kiosontam a nyitott ajtón, ki a folyosóra. Omar becsuktak az ajtót és megfogta a karomat, majd magához rántott. Túl közel van?! Arca egyre közelebb jött az enyémhez, de egy hang megállította.
-Kira!! Beszélhetnénk?
Elhúzódtam Omartól és Cemal felé fordultam.
-Persze.
Cemal kinyitotta a mellette lévő ajtót és betessékelt abba a szobába. A szoba egy dolgozó szoba lehetett. Két asztal volt bent. Az egyik egy rajz a másik egy átlagos íróasztal. Cemal becsukta az ajtót és leült az íróasztalhoz.
-Ülj le!
Az íróasztal előtti székre ledobtam magam és vártam.
-Khm. Hogy érzed magam?
Hűha ez új?!
-Jól.
-Nincs szükséged valamire?
Oké! Ez még újabb?!
-Egy telefon jól jönne, már rég beszéltem az otthoniakkal.
-Értem. Meglátom, hogy mit tehetek.
A csend nyomasztó volt. Cemal a székében mozgolódott a kényelmetlensége miatt.
-Na jó elég?! Fölösleges ezek a formaiság. Térj a lényegre?!
Cemal sóhajtva dőlt a székére és megnyugodva simította hátra a haját.
-Sokat változtál. Olyan mintha az egész csak egy rossz álom lett volna.
-Ja nekem mondod.
-Éppen ezért a fejesek olvasva a jelentéseket, úgy döntöttek, hogy küldenek hozzád egy pszichológust, aki egy hétig fog veled foglalkozni.
-Nagyszerű! Az itteni emberek gyűlölnek! A börtönben fogok megrohadni?!
-Hogy fer legyen egy külföldit fognak hívni. Bármelyik nap megérkezhet. Készülj fel lelkileg!
-Igenis admirális?!
Felpattantam a székemről és már indultam is az ajtóhoz.
-Hova mész?
-Nos, én nem itt lakom, hanem a börtönbe, ezért most oda megyek.
-Várj Kira?!
A kilincsen tartva a kezemet hátrafordultam.
-Ugye nincs köztetek semmi?
-Nincs.
Kimentem a nappaliba. Elköszöntem Myshatól és Omarhoz sétáltam.
-Eltudnál vinni?
-Persze!
Omar felkelt a kanapéról és az előszobába ment.
-Á! Szólnom kéne Cemalnak.
-Már megtettem.
Beültünk a kocsiba és már indultunk is. Egész úton csendben voltunk, a mai nap járt a fejemben. Elbúcsúztam Omartól és a placcomra zuttyantam. Hamarosan. Hamarosan szabad leszek. Csak ezt a dilidokit kell elviselni. Sima ügy!
De mi lesz Omarral? Mégis mi lenne?! Ő csak egy őr, semmi nincs közöttünk és nem is lehet?! De,de az ágyban történtek! Arra mit mondasz?! Csak úgy szikrázott a levegő! Igaza van, nem történhet semmi. Felejtsd el! Itt úgy sem maradhatsz, hisz minden ember utál.
Hiányzik Tara, vele megtudnám ezt beszélni. Annyira akarok velük beszélni.
Visszaidéztem a kellemes emlékeket és elaludtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése