9. fejezet
Margaret kidobott otthon, de előtte megkértem, hogy értesítsen a fejleményekről. Amikor bementem a házba meglepődve tapasztaltam, hogy se anya, se apa nem volt otthon. A konyhába érve a hűtőn találtam egy cetlit.
Szia drágám!
Be kellet mennem a szerkesztőségbe, este jövök. Apád vacsorára hazaér.
Puszi anya!
Az órára néztem, ami három órát mutatott. Apa két óra múlva ér haza. Megpakoltam egy tálcát és felmentem az emeletre. Megnéztem az e-mailjeimet, egy kicsit játszottam. Észre sem vettem, hogy a nasit már meg is ettem. Levittem az üres tálcát és elmentem az emeleti mosdóba. A kezemet mostam, amikor elkezdtem nézni magamat a tükörben. Koncentráltam a szememre, ami hirtelen átváltozott szürke farkasszemmé.
-Király!
Vicsorogni kezdtem a tükörbe és csattogtattam a fogaimat, amik egyre nagyobbak és hegyesebbek lettek.
-Azta!
Hirtelen ajtócsapódást hallottam, majd megint, valaki bent van a házban. A folyosóról kiszagoltam és nagy megdöbbenésemre az apámat éreztem.
-Megjöttem!
Én marha automatikusan visszaköszöntem.
-Sziaa!
-Hol vagy Lana?
Hallom, ahogy jön fel az emeletre. A fenébe! Gyorsan becsuktam a fürdőszoba ajtaját és elkezdtem koncentrálni az emberi alakomra. Amikor kinyitottam a szemem, pánikolva vettem észre, hogy még mindig farkasszemem és fogam van. Kopp-kopp.
-Minden rendben?
-Persze, csak éppen a WC-n ülök.
-Oh, oké. Megyek elkészítem a vacsit.
-Oké.
Megvártam, amíg lemegy a lépcsőn és aztán a tenyeremet az arcomra csaptam. WC- ülök, tényleg? Hihetetlen, hogy ennél eredetibb nem jutott eszembe. Rendben, Lana koncentrálj! Megtudod csinálni! Elkezdtem koncentrálni az átváltozott részeimre. Éreztem, ahogy az agyaraim visszahúzódtak. Lassan kinyitottam a szemem. A benntartott levegőmet megkönnyebbülten fújtam ki. Most már teljesen emberien nézek ki. Lehúztam a nem használt WC-t és lementem apához. A drága apám éppen valami fincsi dolgot főz.
-Mi készül?
Oda osontam mögé és a válla mögül kilestem.
-Milánói.
-Hm. Úgy érzem ma finomat eszünk.
Elkezdtem megteríteni az asztalt.
-Miért? Eddig rossz ételeket adtam?
Megálltam a terítésben és apára néztem, aki felhúzott szemöldökkel nézet vissza rám.
-Dehogy! A te főztöd a legjobb.
-Helyes!
Már a harmadik tésztámat ettem, amikor anya zombi módra megjelent és elkezdet nyűgösködni.
-Megjöttem! Annyira éhes vagyok és nagyon fáradt, fáj a lábam teljesen ki vagyok!
-Akarod, hogy oda vigyem a tésztát?
Anya kiskutya szemekkel nézet rám.
-Oh, édes kicsi csillagom, te olyan drága vagy igen jó sokat szeretnék.
-Oké.
Apára vigyorogva mentem egy új tányérért és szedtem egy adag tésztát.
-Jaj, de fáj a lábam. Te drágám?! Megmasszíroznád a fájó lábamat?
Apa kuncogva tette le a villát, megtörölte a száját és elindult anya kanapén kinyúlt teste felé. Leült az egyik puffra és elkezdte masszírozni anya lábát.
-Jaj, ez ANNYIRA JÓÓÓ!
Leraktam a dohányzóasztalra a kajával teli tányért. És leültem a kétszemélyes kanapéra, anyáékat nézve. Ez hiányzott. Egy átlagos családi este. Semmi természetfeletti. Semmi rémképek.
A családi idillt a telefonom csörgése zavarta meg. Az ebédlőasztalról vettem fel. A hívó ismeretlen.
-Halló?
-Lana te vagy az?
Ez a hang csak nem ...
-Igen én vagyok.
-Én vagyok az Margaret, tudunk beszélni?
A fene tudtam! Ennyit a meghittségről.
-Persze egy percet kérek.
Már el is indultam a lépcső felé, amikor anya hangjára megálltam.
-Mégis ki az Lana?
-Ja csak Flóra.
-Üzenjük, hogy puszi.
-Rendben, átadom.
Gyorsan felszaladtam a szobámba és bezártam az ajtót.
-Itt vagyok most már nyugodtan beszélhetünk.
-Na szóval éppen anyámnál vagyok a pincébe és annyi itt a könyv hogy csak na. Vannak olyan könyvek, amik különböző világot írnak le. Emlékszel Kellan világának nevére?
-Hm, ha jól emlékszem Duat-nak nevezte.
-Duat? Várj csak egy kicsit!
Motoszkálás, papírzörgést hallatszott.
-Á! Anya ad csak oda azt a könyvet! Na meg is van Duat. Egy másik dimenzió, ahol csak természetfeletti lények élnek, az ott élők az emberi fajról még nem is hallottak. A mágia magas szinten van, gyakorlatilag mindenhol megtalálható. Bla-bla-bla. Bingó! A Duat nevű dimenzióban jelentős időeltolódás van nekik négy nap, ami nálunk csak egy. Ez még nagyon jól jöhet nekünk.
-Nagyszerű! És mi a helyzet a visszaküldésemmel?
-Semmi gond. A pincében találtunk jó pár erős erősítőt és anyukám is segíteni fog nekünk, ha nem gond.
-Nem, dehogy. Várj még is lesz egy kis gondunk.
-Mégis mi?
-A szüleim.
-Mi van velük?
-Nem tűnhetek csak úgy el egyik napról a másikra, nem engednének el.
-És mit szólnál, hogy ha holnap reggel beszélnék velük és meggyőzném őket, hogy egy fontos kezelés miatt nálam laknál egy kis ideig.
-De meg akarnának látogatni.
-Lana! Te csak ne aggódj! Elintézek mindent. Holnap találkozunk a rendelőmben, viszek néhány könyvet, amit érdemes lenne elolvasnod, mielőtt átkelnél a kapun.
-Rendben.
-Nos, akkor jó éjszakát farkaska.
-Jó éjt.
Mire lementem a nappaliban anya és apa ölelkezve feküdtek a kanapén. Elmentem a szobájukba, hogy kihozzak nekik egy takarót. Betakargattam őket és kikapcsoltam a tévét. Nem kapcsoltam fel a villanyt, felesleges lenne a szuper éjjellátásommal biztonságosan feltudtam menni a szobámba. Gyorsan letusoltam, pizsire öltöztem, majd lefeküdtem az ágyamra. A plafont bámultam és visszaidéztem a telefonos beszélgetésemet. Hamarosan el fogom hagyni a családom és egy idegen világba kerülök, ahol csak magamra számíthatok. A karomat a könnyes szemeimre hajtottam. Álomba sírtam magam.
Reggel nagy megdöbbenésemre senki sem volt otthon. A három adagos reggelim az asztalon várt egy kancsó narancslével, amit nagy étvággyal meg is ettem. Elmentem átöltözni és már indultam is Margarethez.
A rendelő teljesen üres volt, még a titkárnő sem volt bent. Tehát Margaret megfogadta a tanácsomat. Mielőtt benyitottam volna a szobába egy másik boszorkányt érzékeltem. Mindenre készen állva nyitottam be. A mindig tiszta és rendezett szobában most mindenhol könyvek, jegyzetek és rengeteg kávés papír poharak voltak.
-Öhm. Egy kicsit túlzásba estetek nem gondolod Margaret?
Margaret az íróasztalánál ült és közelebb intett. Fekete karikák voltak a szeme alatt, valószínű, hogy egész éjjel a könyveket bújta. A másik boszorkány a kényelmes kanapén aludt, a fején egy nyitott könyv volt.
-Lehet, de megérte.
Az asztala előtti székre leültem és vártam, hogy beszámoljon a kutatásai eredményével. Margaret az asztalon lévő papírjai között kezdet el kotorászni.
-Tehát beszéltem reggel a szüleiddel és nagy nehezen sikerült megbeszélnem velük. 10 napot kaptál vagyis az ottani idő szerint 40 nap, mit gondolsz elég lesz?
-Bőven.
-Már összeszedtünk minden alkotó elemet a szertartáshoz. Készítettünk neked egy naplót, amivel kommunikálhattunk, de az idősík miatt csak a négy napodat fogom látni.
-Tehát ha jól értem, mondjuk azt, hogy hétfőtől csütörtökig írók a naplóba akkor te ezt pénteken kapod meg, igaz?
-Pontosan!
-Rendben fojtasd!
-Az átküldésed ma este fog megtörténni, ezért a beszélgetésünk után menj haza és egy hátizsákba rakj el néhány fontos dolgodat.
-Oké.
-Lássuk csak mit is hagytam ki? Oh igen este hatkor fogok érted menni. Addigra készülj el.
-Igenis főnökasszony.
Margaret adott néhány könyvet, amit hazavittem.
Hazaérve összepakoltam négy trikót, két nadrágot, egy melegítőszettet, sok fehérneműt, egy csizmát és egy bakancsot, két kulacsot, bicskát és egy 12 darabos bontatlan gyufásdobozt. Néhány egészségügyi eszközt. A hátizsákom nagyon nehéz volt egy közönséges embernek, de szerencsémre az emberfeletti erőmnek meg sem kottyant ez a súly. Éppen sétáltam le a lépcsőn amikor anya jött haza.
-Szia.
-Szia.
-Éhes vagy?
-Min a farkas.
-Akkor menjünk ebédelni, úgy mint régen, csak mi ketten rendben?
-Jól hangzik! Menjünk.
Anyával megebédeltünk és sokat beszélgettünk. Tényleg olyan volt mint azelőtt, csak bennem volt azaz érzés, hogy már csak pár órám van és megint nem fogom őket látni egy jó ideig.
-Biztos, hogy elakarsz menni?
-Mi?!
-Biztos, hogy el akarsz menni a doktornőhöz?
A francba elfelejtettem, hogy Margaret ezt adta fedősztorinak.
-Persze. Figyelj anya, ez mindnyájunknak jót fog tenni, főleg nekem.
-Igen, igazad van. Sajnos apád, nem tudott előbb elszabadulni, ezért csak fél ötre ér haza.
-Semmi gond hiszen ez a munkája.
Annyira elhúzódott az idő, hogy amikor hazaértünk apa vacsorával kedveskedett nekünk.
-Sziiia apa!
A nyakába ugrottam és jól megölelgettem, de figyeltem, hogy ne túl erősen szorítsam.
-Na milyen volt a napod Lana?
-Nagyszerű egy igazi csajos napot tartottunk.
Megettük a laza tatárszendvicset és elfelejtkeztünk nézni egy filmet. Családi idillünket ismét Margaret zavarta meg. A fenébe, elfelejtettem!
Megölelgettem anyáékat és már rohantam is az utazótáskámmal a kis lila kocsihoz. Beültem az anyósülésre és már indultunk is.
-Készen állsz?
-Nem. De van más választásom?
Margaret fancsalian mosolygott az útra.
-Sajnos igen. De hidd el ha lenne más lehetőség, akkor ...
-Hagyd csak Margaret. Én vállalkoztam erre, meg is csinálom.
-Várj csak és mi lenne, hogy ha én is mennék?
-Nem. Ha te is jössz akkor mégis ki fog visszahozni bennünket és hogy ha két boszi kell egy egyszerű kapunyitáshoz, akkor mégis mi lesz ha egy sokkal nehezebb visszahozás kell?
-A fenébe igazad van!
-Te csak a hókusz-pókuszra koncentrálj, a többit bízd rám.
Az út további részét csendben tettük meg. Egy szép kertes háznál álltunk meg.
-Meg is jöttünk!
-Azta, nem is tudtam, hogy már most jól keresel.
-Áá ez nem az én házam, hanem anyámé. Úgy gondoltam itt erősebb lesz a mágiánk, mert ez a birtok már ősidők óta a családom tulajdona, ezért már maga a föld is erősítőnek szolgál.
-Értem.
Valójában nem értem, nem vagyok boszi és Kellan emlékei sem segítenek eleget, minden olyan kusza. Csak reménykedni tudok, hogy amikor átkelek a másik világba az emlékfoszlányok összeállnak.
Kiszálltunk a kocsiból és elindultunk a fehér ház felé a kerten át.
-Ad csak ide a táskád majd viszem.
-Nem hiszem, hogy...
-Na gyerünk ne kéresd magad.
A fejemet rázva nyújtottam oda neki a sporttáskámat. Margarat megmarkolta én meg elengedtem. A fiatal boszi kikerekedett szemekkel most már két kézzel és behajlított lábakkal próbálta a táskát a levegőbe tartani.
-Mégis mi az úristent tettél ebbe?!
-Természetesen téglákat!
-Hogy mi van!
Nem bírtam tovább elnevettem magam a doktornő pirosló fején. Elvettem tőle a zsákot és indultam a házba.
-Kösz azt hittem, hogy meghalok. Te ne neves már! Nem vicces!
-Ó, dehogy nem. Hahaha!
A bejárati ajtót egy 60 körüli nő nyitotta ki. Beleszagoltam a levegőbe és már biztosan tudom, hogy az előttem álló boszorkány Margaret édesanyja.
-Hallom már most jó a kedvetek.
-Jó estét kívánok.
Biccentett és kezet fogtunk.
-Szervusz a nevem Misis Celia Thomson.
-Lana White.
Bementünk a lakásba. Az előszoba és a nappali és az ebédlő egybe volt nyitva. Levettem a meleg és divatos kabátomat, és a deszkás cipőmet.
-Nos akkor mivel kezdjük?
-Én és anya megrajzoljuk a pentagrammát és előkészülünk, te meg rakd össze a szükséges dolgaidat.
-Oké.
-Kérsz valamit inni Lana?
-Nem köszönöm Misis Thomson, de ha nem gond valamit kaphatok enni?
-Persze. Nem vacsoráztál?
-De, csak túl falánk vagyok.
Celia és Margaret elmentek egy közeli szoba ajtajához és oda bementek.
-Biztos vagy benne, hogy ő egy vérfarkas? Nekem csak egy átlagos lánynak tűnik.
-Én is azt hittem, de túl sokat tud a mágiáról és azt is tudja, hogy boszik vagyunk.
-Csak szerencséje volt.
-Ezt a lányt 2 hónapra elrabolták és kísérleteztek rajta. Kizárt, hogy ilyet tudjon.
-Ha ez igaz, akkor mégis, hogy lehet az, hogy nem bomlott meg az elméje?
Felkeltem a kanapéról és kinyitottam az ajtót, ami a konyhába vezetett.
-Azért, mert amit átéltem semmi ahhoz képest,amit a mesterem átélt.
Celia döbbent szemekkel nézet rám, kezében egy vajazókéssel.
-Lana mégis mióta állsz ott.
-Csak most álltam ide, elég volt hallgatni a nappaliból a beszélgetéseiteket.
-De az nem lehet, a fal és az ajtó hangszigetelt, nem hallhattál minket, ez lehetetlen.
-Egy embernek igen, de én ...
Becsuktam a szemem és koncentráltam a szemeimre és a fogsoromra.
-... nem vagyok ember.
Mindketten döbbenten nézték az átváltozott szememet és fogaimat, néhány hónappal ezelőtt én is megdöbbentem volna, de már annyi mindent láttam volna, hogy szerintem már semmin sem lepődöm meg.
-Ez lehetetlen.
-Egy több ezer éves vérfarkas emlékeivel, érzéseivel és gondolataival rendelkezem. Már nem nevezhetem magam embernek.
Odamentem a pulthoz és összeraktam a szendvicsemet, majd visszamentem a nappaliba. Celiat és Margaretet döbbenten hagytam őket a konyhába. Mikor végre észhez tértek felmentek az emeletre, de Celia rajtam tartotta a szemét. Megettem a szendvicsem és kinyitottam a sporttáskám. Kivettem belőle a hátizsákom és azt a tiszta kabátot, amiben hazatértem. Felmentem az emeletre. Be volt sötétítve és mindenhol gyertyák álltak. A nagy tér közepén egy pentagramma állt a szélén Margaret egy könyvet olvasott. Celia nekem háttal egy asztalnál főzött valamit.
-Készen állsz?
-Igen.
-Elraktad a naplót?
Egy biccentéssel elintéztem.
-Mit kell tennem?
-Anya egy kotyvaszt főz, amit meg kell innod és a pentagramma közepére kell állnod, mi addig kántálni fogunk.
-Oké.
A testem egyre erősebben kezdett el bizseregni.
-A fenébe!
-Mi az?
A testemet ölelve néztem rájuk.
-Feljött a hold. Jobb lesz, hogy ha siettek.
Celia mint az őrült elkezdte kavargatni a trutyit, ami nagyon büdös volt.
Felvettem a kabátomat és a táskám. Margaret a pentagramma közepére kísért. Egyre gyorsabban lihegtem és reszkettem.
-Misis Thomson készen van már?!
-Igen.
Egy pohárba odahozta a főzetett, amit én egyből lenyeltem. Az íze szörnyű volt.
-Jobb hogy ha elkezditek, még nem változtam át a hold miatt, csak akkor amikor akartam, de most nem volt a tervben. Váááá!!!!
Margaret és Celia kézen fogva kezdek el kántálni, de a fájdalomtól nem értettem a szöveget. Csontjaim elkezdtek ropogni, a bundám kinőtt a csontjaim megnyúltak. Celia és Margaret hangja megremegett. Farkashangon megszólaltam.
-Ne hagyjátok abba!
Kántáltak és kántáltak. Alattam eltűnt a padló és a levegőben voltam, egy kontinenset vettem felfedezni. Egyre lejjebb és lejjebb süllyedtem, míg végül zuhantam a levegőből a kontinens felé.
-Ez nem volt a számításunkba,!!!
A huzattól becsuktam a szemem. Néhány másodperc múlva megálltam. Kinyitottam a szemem. Kb két méterre volt köztem és a föld között.
-Király!
Amint kimondtam egyből hasra zuhantam a homokba. Homokot köpködve ültem fel. Egy csodálatos tengerparton voltam. Az idő eléggé borús és a hátam mögötti tenger is egyre erőszakosabb, de még így is csodálatos volt.
Felálltam és körbenéztem.
Beleszagoltam a levegőbe.
Tiszta minden.
Nincs olaj, benzin szag.
Csak friss levegő.
Hát most egy új kalandban lesz részem.
Hirtelen ajtócsapódást hallottam, majd megint, valaki bent van a házban. A folyosóról kiszagoltam és nagy megdöbbenésemre az apámat éreztem.
-Megjöttem!
Én marha automatikusan visszaköszöntem.
-Sziaa!
-Hol vagy Lana?
Hallom, ahogy jön fel az emeletre. A fenébe! Gyorsan becsuktam a fürdőszoba ajtaját és elkezdtem koncentrálni az emberi alakomra. Amikor kinyitottam a szemem, pánikolva vettem észre, hogy még mindig farkasszemem és fogam van. Kopp-kopp.
-Minden rendben?
-Persze, csak éppen a WC-n ülök.
-Oh, oké. Megyek elkészítem a vacsit.
-Oké.
Megvártam, amíg lemegy a lépcsőn és aztán a tenyeremet az arcomra csaptam. WC- ülök, tényleg? Hihetetlen, hogy ennél eredetibb nem jutott eszembe. Rendben, Lana koncentrálj! Megtudod csinálni! Elkezdtem koncentrálni az átváltozott részeimre. Éreztem, ahogy az agyaraim visszahúzódtak. Lassan kinyitottam a szemem. A benntartott levegőmet megkönnyebbülten fújtam ki. Most már teljesen emberien nézek ki. Lehúztam a nem használt WC-t és lementem apához. A drága apám éppen valami fincsi dolgot főz.
-Mi készül?
Oda osontam mögé és a válla mögül kilestem.
-Milánói.
-Hm. Úgy érzem ma finomat eszünk.
Elkezdtem megteríteni az asztalt.
-Miért? Eddig rossz ételeket adtam?
Megálltam a terítésben és apára néztem, aki felhúzott szemöldökkel nézet vissza rám.
-Dehogy! A te főztöd a legjobb.
-Helyes!
Már a harmadik tésztámat ettem, amikor anya zombi módra megjelent és elkezdet nyűgösködni.
-Megjöttem! Annyira éhes vagyok és nagyon fáradt, fáj a lábam teljesen ki vagyok!
-Akarod, hogy oda vigyem a tésztát?
Anya kiskutya szemekkel nézet rám.
-Oh, édes kicsi csillagom, te olyan drága vagy igen jó sokat szeretnék.
-Oké.
Apára vigyorogva mentem egy új tányérért és szedtem egy adag tésztát.
-Jaj, de fáj a lábam. Te drágám?! Megmasszíroznád a fájó lábamat?
Apa kuncogva tette le a villát, megtörölte a száját és elindult anya kanapén kinyúlt teste felé. Leült az egyik puffra és elkezdte masszírozni anya lábát.
-Jaj, ez ANNYIRA JÓÓÓ!
Leraktam a dohányzóasztalra a kajával teli tányért. És leültem a kétszemélyes kanapéra, anyáékat nézve. Ez hiányzott. Egy átlagos családi este. Semmi természetfeletti. Semmi rémképek.
A családi idillt a telefonom csörgése zavarta meg. Az ebédlőasztalról vettem fel. A hívó ismeretlen.
-Halló?
-Lana te vagy az?
Ez a hang csak nem ...
-Igen én vagyok.
-Én vagyok az Margaret, tudunk beszélni?
A fene tudtam! Ennyit a meghittségről.
-Persze egy percet kérek.
Már el is indultam a lépcső felé, amikor anya hangjára megálltam.
-Mégis ki az Lana?
-Ja csak Flóra.
-Üzenjük, hogy puszi.
-Rendben, átadom.
Gyorsan felszaladtam a szobámba és bezártam az ajtót.
-Itt vagyok most már nyugodtan beszélhetünk.
-Na szóval éppen anyámnál vagyok a pincébe és annyi itt a könyv hogy csak na. Vannak olyan könyvek, amik különböző világot írnak le. Emlékszel Kellan világának nevére?
-Hm, ha jól emlékszem Duat-nak nevezte.
-Duat? Várj csak egy kicsit!
Motoszkálás, papírzörgést hallatszott.
-Á! Anya ad csak oda azt a könyvet! Na meg is van Duat. Egy másik dimenzió, ahol csak természetfeletti lények élnek, az ott élők az emberi fajról még nem is hallottak. A mágia magas szinten van, gyakorlatilag mindenhol megtalálható. Bla-bla-bla. Bingó! A Duat nevű dimenzióban jelentős időeltolódás van nekik négy nap, ami nálunk csak egy. Ez még nagyon jól jöhet nekünk.
-Nagyszerű! És mi a helyzet a visszaküldésemmel?
-Semmi gond. A pincében találtunk jó pár erős erősítőt és anyukám is segíteni fog nekünk, ha nem gond.
-Nem, dehogy. Várj még is lesz egy kis gondunk.
-Mégis mi?
-A szüleim.
-Mi van velük?
-Nem tűnhetek csak úgy el egyik napról a másikra, nem engednének el.
-És mit szólnál, hogy ha holnap reggel beszélnék velük és meggyőzném őket, hogy egy fontos kezelés miatt nálam laknál egy kis ideig.
-De meg akarnának látogatni.
-Lana! Te csak ne aggódj! Elintézek mindent. Holnap találkozunk a rendelőmben, viszek néhány könyvet, amit érdemes lenne elolvasnod, mielőtt átkelnél a kapun.
-Rendben.
-Nos, akkor jó éjszakát farkaska.
-Jó éjt.
Mire lementem a nappaliban anya és apa ölelkezve feküdtek a kanapén. Elmentem a szobájukba, hogy kihozzak nekik egy takarót. Betakargattam őket és kikapcsoltam a tévét. Nem kapcsoltam fel a villanyt, felesleges lenne a szuper éjjellátásommal biztonságosan feltudtam menni a szobámba. Gyorsan letusoltam, pizsire öltöztem, majd lefeküdtem az ágyamra. A plafont bámultam és visszaidéztem a telefonos beszélgetésemet. Hamarosan el fogom hagyni a családom és egy idegen világba kerülök, ahol csak magamra számíthatok. A karomat a könnyes szemeimre hajtottam. Álomba sírtam magam.
Reggel nagy megdöbbenésemre senki sem volt otthon. A három adagos reggelim az asztalon várt egy kancsó narancslével, amit nagy étvággyal meg is ettem. Elmentem átöltözni és már indultam is Margarethez.
A rendelő teljesen üres volt, még a titkárnő sem volt bent. Tehát Margaret megfogadta a tanácsomat. Mielőtt benyitottam volna a szobába egy másik boszorkányt érzékeltem. Mindenre készen állva nyitottam be. A mindig tiszta és rendezett szobában most mindenhol könyvek, jegyzetek és rengeteg kávés papír poharak voltak.
-Öhm. Egy kicsit túlzásba estetek nem gondolod Margaret?
Margaret az íróasztalánál ült és közelebb intett. Fekete karikák voltak a szeme alatt, valószínű, hogy egész éjjel a könyveket bújta. A másik boszorkány a kényelmes kanapén aludt, a fején egy nyitott könyv volt.
-Lehet, de megérte.
Az asztala előtti székre leültem és vártam, hogy beszámoljon a kutatásai eredményével. Margaret az asztalon lévő papírjai között kezdet el kotorászni.
-Tehát beszéltem reggel a szüleiddel és nagy nehezen sikerült megbeszélnem velük. 10 napot kaptál vagyis az ottani idő szerint 40 nap, mit gondolsz elég lesz?
-Bőven.
-Már összeszedtünk minden alkotó elemet a szertartáshoz. Készítettünk neked egy naplót, amivel kommunikálhattunk, de az idősík miatt csak a négy napodat fogom látni.
-Tehát ha jól értem, mondjuk azt, hogy hétfőtől csütörtökig írók a naplóba akkor te ezt pénteken kapod meg, igaz?
-Pontosan!
-Rendben fojtasd!
-Az átküldésed ma este fog megtörténni, ezért a beszélgetésünk után menj haza és egy hátizsákba rakj el néhány fontos dolgodat.
-Oké.
-Lássuk csak mit is hagytam ki? Oh igen este hatkor fogok érted menni. Addigra készülj el.
-Igenis főnökasszony.
Margaret adott néhány könyvet, amit hazavittem.
Hazaérve összepakoltam négy trikót, két nadrágot, egy melegítőszettet, sok fehérneműt, egy csizmát és egy bakancsot, két kulacsot, bicskát és egy 12 darabos bontatlan gyufásdobozt. Néhány egészségügyi eszközt. A hátizsákom nagyon nehéz volt egy közönséges embernek, de szerencsémre az emberfeletti erőmnek meg sem kottyant ez a súly. Éppen sétáltam le a lépcsőn amikor anya jött haza.
-Szia.
-Szia.
-Éhes vagy?
-Min a farkas.
-Akkor menjünk ebédelni, úgy mint régen, csak mi ketten rendben?
-Jól hangzik! Menjünk.
Anyával megebédeltünk és sokat beszélgettünk. Tényleg olyan volt mint azelőtt, csak bennem volt azaz érzés, hogy már csak pár órám van és megint nem fogom őket látni egy jó ideig.
-Biztos, hogy elakarsz menni?
-Mi?!
-Biztos, hogy el akarsz menni a doktornőhöz?
A francba elfelejtettem, hogy Margaret ezt adta fedősztorinak.
-Persze. Figyelj anya, ez mindnyájunknak jót fog tenni, főleg nekem.
-Igen, igazad van. Sajnos apád, nem tudott előbb elszabadulni, ezért csak fél ötre ér haza.
-Semmi gond hiszen ez a munkája.
Annyira elhúzódott az idő, hogy amikor hazaértünk apa vacsorával kedveskedett nekünk.
-Sziiia apa!
A nyakába ugrottam és jól megölelgettem, de figyeltem, hogy ne túl erősen szorítsam.
-Na milyen volt a napod Lana?
-Nagyszerű egy igazi csajos napot tartottunk.
Megettük a laza tatárszendvicset és elfelejtkeztünk nézni egy filmet. Családi idillünket ismét Margaret zavarta meg. A fenébe, elfelejtettem!
Megölelgettem anyáékat és már rohantam is az utazótáskámmal a kis lila kocsihoz. Beültem az anyósülésre és már indultunk is.
-Készen állsz?
-Nem. De van más választásom?
Margaret fancsalian mosolygott az útra.
-Sajnos igen. De hidd el ha lenne más lehetőség, akkor ...
-Hagyd csak Margaret. Én vállalkoztam erre, meg is csinálom.
-Várj csak és mi lenne, hogy ha én is mennék?
-Nem. Ha te is jössz akkor mégis ki fog visszahozni bennünket és hogy ha két boszi kell egy egyszerű kapunyitáshoz, akkor mégis mi lesz ha egy sokkal nehezebb visszahozás kell?
-A fenébe igazad van!
-Te csak a hókusz-pókuszra koncentrálj, a többit bízd rám.
Az út további részét csendben tettük meg. Egy szép kertes háznál álltunk meg.
-Meg is jöttünk!
-Azta, nem is tudtam, hogy már most jól keresel.
-Áá ez nem az én házam, hanem anyámé. Úgy gondoltam itt erősebb lesz a mágiánk, mert ez a birtok már ősidők óta a családom tulajdona, ezért már maga a föld is erősítőnek szolgál.
-Értem.
Valójában nem értem, nem vagyok boszi és Kellan emlékei sem segítenek eleget, minden olyan kusza. Csak reménykedni tudok, hogy amikor átkelek a másik világba az emlékfoszlányok összeállnak.
Kiszálltunk a kocsiból és elindultunk a fehér ház felé a kerten át.
-Ad csak ide a táskád majd viszem.
-Nem hiszem, hogy...
-Na gyerünk ne kéresd magad.
A fejemet rázva nyújtottam oda neki a sporttáskámat. Margarat megmarkolta én meg elengedtem. A fiatal boszi kikerekedett szemekkel most már két kézzel és behajlított lábakkal próbálta a táskát a levegőbe tartani.
-Mégis mi az úristent tettél ebbe?!
-Természetesen téglákat!
-Hogy mi van!
Nem bírtam tovább elnevettem magam a doktornő pirosló fején. Elvettem tőle a zsákot és indultam a házba.
-Kösz azt hittem, hogy meghalok. Te ne neves már! Nem vicces!
-Ó, dehogy nem. Hahaha!
A bejárati ajtót egy 60 körüli nő nyitotta ki. Beleszagoltam a levegőbe és már biztosan tudom, hogy az előttem álló boszorkány Margaret édesanyja.
-Hallom már most jó a kedvetek.
-Jó estét kívánok.
Biccentett és kezet fogtunk.
-Szervusz a nevem Misis Celia Thomson.
-Lana White.
Bementünk a lakásba. Az előszoba és a nappali és az ebédlő egybe volt nyitva. Levettem a meleg és divatos kabátomat, és a deszkás cipőmet.
-Nos akkor mivel kezdjük?
-Én és anya megrajzoljuk a pentagrammát és előkészülünk, te meg rakd össze a szükséges dolgaidat.
-Oké.
-Kérsz valamit inni Lana?
-Nem köszönöm Misis Thomson, de ha nem gond valamit kaphatok enni?
-Persze. Nem vacsoráztál?
-De, csak túl falánk vagyok.
Celia és Margaret elmentek egy közeli szoba ajtajához és oda bementek.
-Biztos vagy benne, hogy ő egy vérfarkas? Nekem csak egy átlagos lánynak tűnik.
-Én is azt hittem, de túl sokat tud a mágiáról és azt is tudja, hogy boszik vagyunk.
-Csak szerencséje volt.
-Ezt a lányt 2 hónapra elrabolták és kísérleteztek rajta. Kizárt, hogy ilyet tudjon.
-Ha ez igaz, akkor mégis, hogy lehet az, hogy nem bomlott meg az elméje?
Felkeltem a kanapéról és kinyitottam az ajtót, ami a konyhába vezetett.
-Azért, mert amit átéltem semmi ahhoz képest,amit a mesterem átélt.
Celia döbbent szemekkel nézet rám, kezében egy vajazókéssel.
-Lana mégis mióta állsz ott.
-Csak most álltam ide, elég volt hallgatni a nappaliból a beszélgetéseiteket.
-De az nem lehet, a fal és az ajtó hangszigetelt, nem hallhattál minket, ez lehetetlen.
-Egy embernek igen, de én ...
Becsuktam a szemem és koncentráltam a szemeimre és a fogsoromra.
-... nem vagyok ember.
Mindketten döbbenten nézték az átváltozott szememet és fogaimat, néhány hónappal ezelőtt én is megdöbbentem volna, de már annyi mindent láttam volna, hogy szerintem már semmin sem lepődöm meg.
-Ez lehetetlen.
-Egy több ezer éves vérfarkas emlékeivel, érzéseivel és gondolataival rendelkezem. Már nem nevezhetem magam embernek.
Odamentem a pulthoz és összeraktam a szendvicsemet, majd visszamentem a nappaliba. Celiat és Margaretet döbbenten hagytam őket a konyhába. Mikor végre észhez tértek felmentek az emeletre, de Celia rajtam tartotta a szemét. Megettem a szendvicsem és kinyitottam a sporttáskám. Kivettem belőle a hátizsákom és azt a tiszta kabátot, amiben hazatértem. Felmentem az emeletre. Be volt sötétítve és mindenhol gyertyák álltak. A nagy tér közepén egy pentagramma állt a szélén Margaret egy könyvet olvasott. Celia nekem háttal egy asztalnál főzött valamit.
-Készen állsz?
-Igen.
-Elraktad a naplót?
Egy biccentéssel elintéztem.
-Mit kell tennem?
-Anya egy kotyvaszt főz, amit meg kell innod és a pentagramma közepére kell állnod, mi addig kántálni fogunk.
-Oké.
A testem egyre erősebben kezdett el bizseregni.
-A fenébe!
-Mi az?
A testemet ölelve néztem rájuk.
-Feljött a hold. Jobb lesz, hogy ha siettek.
Celia mint az őrült elkezdte kavargatni a trutyit, ami nagyon büdös volt.
Felvettem a kabátomat és a táskám. Margaret a pentagramma közepére kísért. Egyre gyorsabban lihegtem és reszkettem.
-Misis Thomson készen van már?!
-Igen.
Egy pohárba odahozta a főzetett, amit én egyből lenyeltem. Az íze szörnyű volt.
-Jobb hogy ha elkezditek, még nem változtam át a hold miatt, csak akkor amikor akartam, de most nem volt a tervben. Váááá!!!!
Margaret és Celia kézen fogva kezdek el kántálni, de a fájdalomtól nem értettem a szöveget. Csontjaim elkezdtek ropogni, a bundám kinőtt a csontjaim megnyúltak. Celia és Margaret hangja megremegett. Farkashangon megszólaltam.
-Ne hagyjátok abba!
Kántáltak és kántáltak. Alattam eltűnt a padló és a levegőben voltam, egy kontinenset vettem felfedezni. Egyre lejjebb és lejjebb süllyedtem, míg végül zuhantam a levegőből a kontinens felé.
-Ez nem volt a számításunkba,!!!
A huzattól becsuktam a szemem. Néhány másodperc múlva megálltam. Kinyitottam a szemem. Kb két méterre volt köztem és a föld között.
-Király!
Amint kimondtam egyből hasra zuhantam a homokba. Homokot köpködve ültem fel. Egy csodálatos tengerparton voltam. Az idő eléggé borús és a hátam mögötti tenger is egyre erőszakosabb, de még így is csodálatos volt.
Felálltam és körbenéztem.
Beleszagoltam a levegőbe.
Tiszta minden.
Nincs olaj, benzin szag.
Csak friss levegő.
Hát most egy új kalandban lesz részem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése