22.fejezet
Megjöttem itt vagyok!
Sajnos nem készült el a rajz és én már nem bírtam várni, így hát itt van a következő fejezet.
Még egy jó dolog és egyben szomorú is: a Katona szerelem utolsó fejezete is elkészül (Ez-az!)
Jó olvasást!
W.A.
Lassan közelített a férfihoz. A férfi fekete haja a válláig ért, az izzadságtól begöndörödött. A farkas karmai kopogtak a kövön. Kopp-kopp. Nehezen ment, valami láthatatlan erő visszatartotta. Flóra a boszorkány elmormogott egy varázsigét. A két lényt figyelők döbbenten nézték a már jól látható aurákat. A farkas aurája zöld és fehér színű sűrű füst volt, míg a démonnak fekete, parázsló felhőként gomolygott a másik aurához. A két aura kóstolgatta egymást, néha valamelyik elnyomta a másikat, de hamar kiegyenlítődött. A lány már a fiú előtt állt. Mancsával megfogta annak arcát és a tarkóját, hogy óvatosan feltudja emelni. A démon lihegve nézet a foltos színű farkasra. Azok a mancsok gyengéden fogták a fejét, mintha összetörne, hogyha nem fogná meg kétoldalt. Csak bámulni tudja azokat a szomorú és gyászos szemeket, teljesen elvarázsolta. A lány hüvelykujjával letörölt egy kósza izzadságcseppet. Haragszik, hogy ezt a férfit így kikötözték.
-Ki tette ezt veled?!
Hangja rekedt volt és érződött benne a harag. A férfi nem habozott a válasszal.
-Én kértem, hogy kötözzenek ki.
-Miért?!
A férfi megnyalta kiszáradt száját, amit a lány bámult, nem nézett még a szemébe, de most megtette. Szeme feketék voltak, de mintha valaki fogott volna egy ecsetet, belemártotta volna egy ezüst-kék színű festékbe, majd azt a fekete szemekbe csepegtette volna. Két gondolat járt a lány fejében, az egyik az, hogy milyen gyönyörű az a szempár, a másik viszont az, hogy a félvér démonnak milyen nehéz sorsa lehet.
-A halál megőrjít!
A két kezét felcsúsztatta a férfi halántékához és elkezdte masszírozni.
-Most is látsz?
A férfi értette a ki nem mondott kérdést.
-Nem, nem látok semmit.
A démonférfi annyira fáradt, annyira boldog, hogy nem gyötrik a halál képei, hogy végre valahára eltudott aludni. A lány nézte még a kezében tartott alvó démont.
-El kell vinni a gyengélkedőre!
A tanácstagok elkezdtek ellenkezni, de aztán a lány olyan érvel állt elő, amelyt senki sem tudott elutasítani.
"-Nem akarjátok megtudni, hogy mégis hányan fognak meghalni a ti felelőtlen döntésetek miatt!"
Az őr levette a démonról a láncokat, az oroszlán pedig felkapta az alvó démont és a gyengélkedőre vitte, de mielőtt kilépett volna a cellából, a farkaslány elájult. Nem csoda, hiszen a visszaemlékezés és annak kivetítése hatalmas energiába telik.
A gyengélkedő folyosóján Leo vitte a démont, a lányt viszont a vámpír cipelte. Leoban még mindig a cellában történtek kavarognak. A két aura, ahogy egymást tapogatta, kavarogtak. Bár még nem látta, mégis tudta, hogy mit érezhettek. A világ megáll számukra. Nem létezik rajtuk kívül semmi. Légzésük szapora, majd tökéletes összhangban vannak. Társak.
Lefektették őket, és hagyták, hogy aludjanak.
Az ágy hideg és vegyszer szagú, fáj tőle az orrom. Kavarognak a gondolataim.
Hol vagyok?
Ki volt az a démon?
Hol van?
De mielőtt válaszokat kapnék először ennem kell. Éhes vagyok. A szemei kipattannak és felülök. Egy kórterembe lehetek. Mellettem elkerített ágyak sorakoztak. El voltak takarva így nem tudom, hogy vannak -e rajtam kívül mások, a vegyszer szagon kívül pedig alig érzek valamit. A hasam megkordult. Oké, ideje tényleg ennem valamit. Kisétáltam a folyosóra és az ebédlő felé indultam. Az itt dolgozók kerültek, sustorogtak a hátam mögött. Nem törődve semmivel az üres konyhába érve letámadtam a hűtőt.
A két és félméteres hűtő kétharmadát elpusztítottam. Készítettem még három szendvicset és egy gyümölcssalátát, hozzá narancslevet. Fincsi! Visszaindultam az orvosi szobába.
A szoba ajtajában megálltam a tanácstagok egy ágy előtt álltak. A démon abban az ágyban ült. Gyönyörű szemei azonnal rám rebbentek.
-Éhes vagy? Hoztam szendvicset és salátát.
Nem várva választ Flóra és Viktor között elsétáltam és a démon kinyújtott ölébe raktam a tálcát.
-Jó étvágyat!
-Kösz.
Az ágy alól kivettem a széket és leültem rá.
-Khm! Suzanne még is hol voltál?
Rejk kérdésére úgy válaszoltam, hogy nem tudtam levenni a szememet a démonról, aki a szendvicseket kezdte el enni.
-Éhes voltam. De ami a fontosabb mit kerestek itt?
-Nincs jogod számon kérni minket!
-Nyugi Gron! Jesszusom harapós vagy mint mindig! Na de most tényleg! Miért vagytok itt?
-Gondolkoztunk amit mondtál és úgy döntöttünk, hogy ideje tenni a háború ellen. Ki akartuk kérdezni, Dumot és akkor jöttél meg.
Halva Viktor ittlétük okét, bólintottam.Tehát Dumnak hívják! Dum már végzett a szendvicsekkel, éppen a narancslét kortyolgatta, amikor lazán hátradőlt és mesélni kezdett.
-Egy örvénylő átjárót láttam, amiből egy kisebb hadsereg lépett ki.
-Hogy néztek ki?
-Kicsik voltak, nem olyanok mint a törpénk inkább olyanok mint...
-mint a gyerekek, igaz?
Dum meglepődött azon amit mondtam, nem csoda hisz nem tudta, hogy ki vagyok.
-Igen, gyerekek voltak, némelyiküknek farkas bundája volt, másoknak csak az arcuk volt olyan. Ezek a gyerekek deformálódott farkasok voltak.
-A hibridek mennyiünket fognak megölni.
Dum habozva nézett rám, de válaszolt.
-Mindenkit. A legjobban titeket láttam, és még néhány lakost, a legtöbbjüket nem láttam.
A tanácstagok összenéztek, végül döntöttek.
-Még megoldatlan az ezzel kapcsolatos kérdések, éppen ezért végleges döntést nem hozunk. Viszont Suzanne mindenféle képen szeretnénk, hogy ha mindig rendelkezésünkre állnál.
Biccentettem Victor felé, hogy értem és elfogadom.
-Dum neked lejárt a büntetésed nem akarnál hazamenni, így legalább szemmel tudnánk tartani a látomásaidat!
Dum, Azazel javaslatára őszintén biccentett.
-Rendben.
Mindenki döbbenten néztek a démonra.
-Azt mondtad, hogy rendben?
-Persze, ez logikus.
A tanács kiment és kettesben hagytak minket.
-Kéred a salátát?
-Igen.
A salátámat majszolva figyeltük egymást, végül a kíváncsiságom döntött.
-Most is van látomásod?
Dum vigyorogva figyelt.
-Nem nincs és ez felemelő érzés?
-Ezt, hogy érted?
-Mindig, hogy ha valaki közel jön hozzám, azonnal megrohannak a látomások.
-Mindenkinél?
-Igen, vagyis nálad nem.
-Nem látod a halálom?
Dum elégedetten bólogatott.
-Nem, nem látom.
Lesokkolva tettem le a már üres tányéromat.
-Hű, most nem tudom, hogy örüljek vagy szomorkodjak a hosszú életem miatt.
-Igen......
Feszült csend állt be közöttünk.
-Na jó, akkor én most megyek.
Felálltam a székről és már indultam is volna, amikor Dum a tálcát félre rakta és megragadta a karomat.
Mielőtt szólhatott volna valamit, a nővér bejött, hogy megvizsgálja őt. Kapva az alkalmon kisiettem a szobából és a kijárat felé indultam.
Vissza kéne mennem a falkához, de miért is? A feladatom egy része teljesült. Hurrá!!! Na ja, ha?! Felvettem a kapucnimat és elindultam. A városban csavarog végül betértem a Sár bárba. Félig üres volt vagy tele? Nem érdekes. A mixertől kértem egy kómát. Az egyik eldugott boxba leültem és elővettem a naplóm.
A gyűlésnek vége.
A tanács még nem döntött.
Most várok.
Az egyszemű lány meghozta a kóma koktélomat, közben elraktam a könyvem.
-Köszönöm.
-Nagyon szívesen hozhatok még valamit?
-Igen, szeretnék egy sötét foltot és tinta szívet.
-Rendben.
A kóma nevű koktél zavaros színű. Egy 2 milliliteres pohárba öntött lötty az egyik legerősebb ital. Tündekönnyből és némi erjesztett növényből tevődik össze. Az íze nagyon finom. Ezek a tartós italok, amikben tündekönny vagy sellő vér van igen hatásos mindegyik fajnál. Szerencse mert a vérállatok anyagcseréje igen jó vagyis túl jó. Egy közönséges alkohol csak pár percig tart legjobb esetben fél óráig, de ezek órákig is kiüthetnek. A pincér visszajött és hozta a két italom.
-Kösz.
A sötét folt olyan volt, mintha nem is lenne pohárba öntve furi. A rövid italt lehúztam.
-Húú, ez aztán erős?!
Megráztam a fejem és nyúltam a következőhöz. A tinta, ó a tinta. Sellővér és valami olyan átkozott növénykeverék, amitől úgy beállsz, mint egy szög a fába. Igen ez kell?! A görcsös vállaim teljesen ellazultak. Még rendeltem három piát, de aztán teljesen felpörögtem. Elég pénzt raktam az asztalra, hogy kifizessem a piát és szép borravalót is adtam a lánynak is. I-de-je bu-liz-ni! Az utcára kilépve a közelből hallottam a diszkók zenéjét. Célpont bemérve!!!! Felugrottam az egyik háztetőre és tetőről tetőre ugráltam, hogy a lehető leggyorsabban eljussak a legközelebbi diszkóba. Hm meg is van. A sor mellé ugortam, mindenki engem nézett, de nem figyeltem rájuk. Ringó csípővel sétáltam a sor elejére a kidobóemberhez.
-Jegye?
-Itt a jegyem!
Egy kisebb összeget nyomtam a tenyerébe és beszambáztam a táncterembe.
Észre sem vettem, de a kapucni lekerült a fejemről és egy férfi hozzám dörgölőzve táncolt. Háttal álltam neki, de ebben nem akadályozta meg, hogy a csípőjét az enyémhez nyomja, nem mintha ellenkeztem volna. A férfi illata pézsma és alkoholszagú. Az alakváltó farkincája rátekeredett a lábamra, ami elkezdett felfelé kúszni. Már tiltott helyre került volna az a cicafarok, amikor hirtelen eltűnt, a hátamról eltűnt a meleg, de nem sokáig hiányoltam a meleget, mert egyből egy újabb alak dőlt a hátamnak. A férfi SOKKAL jobban táncolt mint az előző. Vagy csak képzelem? Illata füstös kellemes aromájú volt. Forró lehelete a nyakamat simogatta, ami annyira jól esett, hogy hátranyúltam a páromhoz és belemarkoltam a hajába. Annak tapintása puha volt, éreztem, hogy elég hosszú volt a haja. Csípőnk egyszerre mozgott, ajka néha a nyakamat érte, amire elégedetten nyögtem fel. Mi van velem?! A párom megelégelte ezt a táncpozíciónkat, mert megragadta a csípőmet és vele szembe pörgetett. Ismerős kék szemek bámultak rám, de nem jutott eszembe, hogy honnan. Nem mindegy?! Szorosan hullámozva táncoltunk, leheletünk egymás arcába ment, szánkat kinyitottuk és úgy vettük a levegőt. Ajkai hívogattak, ő is úgy érezhette mert egyik pillanatról a másikra a szánk egymáshoz ért és éhesen csatáztak egymással. Annyira jó, annyira puha!
Félek!
Meg kell keresnem!
Mégis hol lehet?!
Az érzések hirtelen jöttek rám. Cselekednem kell! Nem tudom, hogy miért és hogyan, de cselekednem kell! A diszkófények hirtelen kialudtak. Egy erdős ösvénynél szaladtam és csak néha néha néztem hátra, hogy az üldözőim ott vannak -e még. Pekkemre most már nem egy, hanem három lény üldözött.
A fenébe hol van?!
A látomás eltűnt, megint a diszkóba voltam, de a félelem megmaradt. A démon észre sem vette, hogy valami gond van, mintha kevesebb mint egy másodperces lett volna ez a fura látomás. Már kezdtem volna táncolni, amikor a félelmem egyre erősebb lett és egy hangot hallottam.
Csing-csing-csing.
Tudtam jól, hogy mi ez, hiszen még én választottam, a párja itt lóg a csuklómon. A csengők hangjai igen halkak, de ha valakinek jó a füle meghallja. Nos nekem kibaszottul jó fülem van. Ellöktem magam mellől a srácot és a kijárat felé nyomtam ki magam a tömegből. A nevemet hallottam, de nem tudom, honnan és miért. Nem foglalkoztam semmivel csak azzal, hogy megtaláljam őt. A hang egyre erősödött, lefordultam a jobboldali utcába, ami az erdőbe nyílik.
Egy nyerítés.
Közeledik.
Két nyerítés.
Már mindjárt itt van.
Fájdalmas sírás.
A levegő is bennem rekedt.
Megsérült!
Érzem a vére szagát.
Éktelen haragra gerjedtem. Az erdőbe iramodtam, közben a haragom egyre csak nőt és nőt. A csontjaim fájdalmasan kezdtek el ropogni. Az ínyem bizserget. Karmaim megvastagodtak és megnőttek. Kiszőrösödtem. Szemem alkalmazkodva a sötéthez meg is találta a három támadott és az áldozatot. Három gnóm támadt neki a fekete lónak. A ló a földön feküdt, hátsó lábából láncok álltak ki. Erős fájdalmai voltak. Felüvöltöttem. Mind a három lény felém fordult. A hegyes fülű kicsi zöld lények támadásra készen vártak. A legközelebbire ráugrottam és letéptem a fejét. A két testrészt oldalra dobtam, de le nem vettem a szemem a két leendő áldozatomról. Lassan odasétáltam Fausthoz és a nyakához tettem a kezem.
-Szépen elintéztek. Fel tudsz állni?
Prüszkölve tápászkodott fel. Már éppen ideje volt! Hol voltál?!
-Dolgom volt.
Alkoholszagod van.
-Fogd be!
Az egyik gnóm kezében láncos buzogány volt, amit pörgetett, majd hozzám vágta. A karomat kinyújtva hagytam, hogy rátekeredjen . A vasgolyó nekicsapódott a csuklómnak, de nem törődve a fájdalommal megragadtam a feszes láncot és közelebb húztam magamhoz. Kapva az alkalmon Faust behúzta az ép hátsó lábát és fejbe rúgta a bamba gnómot, aki a fának csapódva meghalt. Betört a feje. A harmadikat kerestük, de ő nem volt sehol. Mögöttem mozgást érzékeltem. Mikor megfordultam kb öt lépésnyire volt. Magasan felém ugrott. Mielőtt rám esett volna egy tűzgolyó nekicsapódott és másodpercek alatt szénné égett.
-Ki tette ezt veled?!
Hangja rekedt volt és érződött benne a harag. A férfi nem habozott a válasszal.
-Én kértem, hogy kötözzenek ki.
-Miért?!
A férfi megnyalta kiszáradt száját, amit a lány bámult, nem nézett még a szemébe, de most megtette. Szeme feketék voltak, de mintha valaki fogott volna egy ecsetet, belemártotta volna egy ezüst-kék színű festékbe, majd azt a fekete szemekbe csepegtette volna. Két gondolat járt a lány fejében, az egyik az, hogy milyen gyönyörű az a szempár, a másik viszont az, hogy a félvér démonnak milyen nehéz sorsa lehet.
-A halál megőrjít!
A két kezét felcsúsztatta a férfi halántékához és elkezdte masszírozni.
-Most is látsz?
A férfi értette a ki nem mondott kérdést.
-Nem, nem látok semmit.
A démonférfi annyira fáradt, annyira boldog, hogy nem gyötrik a halál képei, hogy végre valahára eltudott aludni. A lány nézte még a kezében tartott alvó démont.
-El kell vinni a gyengélkedőre!
A tanácstagok elkezdtek ellenkezni, de aztán a lány olyan érvel állt elő, amelyt senki sem tudott elutasítani.
"-Nem akarjátok megtudni, hogy mégis hányan fognak meghalni a ti felelőtlen döntésetek miatt!"
Az őr levette a démonról a láncokat, az oroszlán pedig felkapta az alvó démont és a gyengélkedőre vitte, de mielőtt kilépett volna a cellából, a farkaslány elájult. Nem csoda, hiszen a visszaemlékezés és annak kivetítése hatalmas energiába telik.
A gyengélkedő folyosóján Leo vitte a démont, a lányt viszont a vámpír cipelte. Leoban még mindig a cellában történtek kavarognak. A két aura, ahogy egymást tapogatta, kavarogtak. Bár még nem látta, mégis tudta, hogy mit érezhettek. A világ megáll számukra. Nem létezik rajtuk kívül semmi. Légzésük szapora, majd tökéletes összhangban vannak. Társak.
Lefektették őket, és hagyták, hogy aludjanak.
Az ágy hideg és vegyszer szagú, fáj tőle az orrom. Kavarognak a gondolataim.
Hol vagyok?
Ki volt az a démon?
Hol van?
De mielőtt válaszokat kapnék először ennem kell. Éhes vagyok. A szemei kipattannak és felülök. Egy kórterembe lehetek. Mellettem elkerített ágyak sorakoztak. El voltak takarva így nem tudom, hogy vannak -e rajtam kívül mások, a vegyszer szagon kívül pedig alig érzek valamit. A hasam megkordult. Oké, ideje tényleg ennem valamit. Kisétáltam a folyosóra és az ebédlő felé indultam. Az itt dolgozók kerültek, sustorogtak a hátam mögött. Nem törődve semmivel az üres konyhába érve letámadtam a hűtőt.
A két és félméteres hűtő kétharmadát elpusztítottam. Készítettem még három szendvicset és egy gyümölcssalátát, hozzá narancslevet. Fincsi! Visszaindultam az orvosi szobába.
A szoba ajtajában megálltam a tanácstagok egy ágy előtt álltak. A démon abban az ágyban ült. Gyönyörű szemei azonnal rám rebbentek.
-Éhes vagy? Hoztam szendvicset és salátát.
Nem várva választ Flóra és Viktor között elsétáltam és a démon kinyújtott ölébe raktam a tálcát.
-Jó étvágyat!
-Kösz.
Az ágy alól kivettem a széket és leültem rá.
-Khm! Suzanne még is hol voltál?
Rejk kérdésére úgy válaszoltam, hogy nem tudtam levenni a szememet a démonról, aki a szendvicseket kezdte el enni.
-Éhes voltam. De ami a fontosabb mit kerestek itt?
-Nincs jogod számon kérni minket!
-Nyugi Gron! Jesszusom harapós vagy mint mindig! Na de most tényleg! Miért vagytok itt?
-Gondolkoztunk amit mondtál és úgy döntöttünk, hogy ideje tenni a háború ellen. Ki akartuk kérdezni, Dumot és akkor jöttél meg.
Halva Viktor ittlétük okét, bólintottam.Tehát Dumnak hívják! Dum már végzett a szendvicsekkel, éppen a narancslét kortyolgatta, amikor lazán hátradőlt és mesélni kezdett.
-Egy örvénylő átjárót láttam, amiből egy kisebb hadsereg lépett ki.
-Hogy néztek ki?
-Kicsik voltak, nem olyanok mint a törpénk inkább olyanok mint...
-mint a gyerekek, igaz?
Dum meglepődött azon amit mondtam, nem csoda hisz nem tudta, hogy ki vagyok.
-Igen, gyerekek voltak, némelyiküknek farkas bundája volt, másoknak csak az arcuk volt olyan. Ezek a gyerekek deformálódott farkasok voltak.
-A hibridek mennyiünket fognak megölni.
Dum habozva nézett rám, de válaszolt.
-Mindenkit. A legjobban titeket láttam, és még néhány lakost, a legtöbbjüket nem láttam.
A tanácstagok összenéztek, végül döntöttek.
-Még megoldatlan az ezzel kapcsolatos kérdések, éppen ezért végleges döntést nem hozunk. Viszont Suzanne mindenféle képen szeretnénk, hogy ha mindig rendelkezésünkre állnál.
Biccentettem Victor felé, hogy értem és elfogadom.
-Dum neked lejárt a büntetésed nem akarnál hazamenni, így legalább szemmel tudnánk tartani a látomásaidat!
Dum, Azazel javaslatára őszintén biccentett.
-Rendben.
Mindenki döbbenten néztek a démonra.
-Azt mondtad, hogy rendben?
-Persze, ez logikus.
A tanács kiment és kettesben hagytak minket.
-Kéred a salátát?
-Igen.
A salátámat majszolva figyeltük egymást, végül a kíváncsiságom döntött.
-Most is van látomásod?
Dum vigyorogva figyelt.
-Nem nincs és ez felemelő érzés?
-Ezt, hogy érted?
-Mindig, hogy ha valaki közel jön hozzám, azonnal megrohannak a látomások.
-Mindenkinél?
-Igen, vagyis nálad nem.
-Nem látod a halálom?
Dum elégedetten bólogatott.
-Nem, nem látom.
Lesokkolva tettem le a már üres tányéromat.
-Hű, most nem tudom, hogy örüljek vagy szomorkodjak a hosszú életem miatt.
-Igen......
Feszült csend állt be közöttünk.
-Na jó, akkor én most megyek.
Felálltam a székről és már indultam is volna, amikor Dum a tálcát félre rakta és megragadta a karomat.
Mielőtt szólhatott volna valamit, a nővér bejött, hogy megvizsgálja őt. Kapva az alkalmon kisiettem a szobából és a kijárat felé indultam.
Vissza kéne mennem a falkához, de miért is? A feladatom egy része teljesült. Hurrá!!! Na ja, ha?! Felvettem a kapucnimat és elindultam. A városban csavarog végül betértem a Sár bárba. Félig üres volt vagy tele? Nem érdekes. A mixertől kértem egy kómát. Az egyik eldugott boxba leültem és elővettem a naplóm.
A gyűlésnek vége.
A tanács még nem döntött.
Most várok.
Az egyszemű lány meghozta a kóma koktélomat, közben elraktam a könyvem.
-Köszönöm.
-Nagyon szívesen hozhatok még valamit?
-Igen, szeretnék egy sötét foltot és tinta szívet.
-Rendben.
A kóma nevű koktél zavaros színű. Egy 2 milliliteres pohárba öntött lötty az egyik legerősebb ital. Tündekönnyből és némi erjesztett növényből tevődik össze. Az íze nagyon finom. Ezek a tartós italok, amikben tündekönny vagy sellő vér van igen hatásos mindegyik fajnál. Szerencse mert a vérállatok anyagcseréje igen jó vagyis túl jó. Egy közönséges alkohol csak pár percig tart legjobb esetben fél óráig, de ezek órákig is kiüthetnek. A pincér visszajött és hozta a két italom.
-Kösz.
A sötét folt olyan volt, mintha nem is lenne pohárba öntve furi. A rövid italt lehúztam.
-Húú, ez aztán erős?!
Megráztam a fejem és nyúltam a következőhöz. A tinta, ó a tinta. Sellővér és valami olyan átkozott növénykeverék, amitől úgy beállsz, mint egy szög a fába. Igen ez kell?! A görcsös vállaim teljesen ellazultak. Még rendeltem három piát, de aztán teljesen felpörögtem. Elég pénzt raktam az asztalra, hogy kifizessem a piát és szép borravalót is adtam a lánynak is. I-de-je bu-liz-ni! Az utcára kilépve a közelből hallottam a diszkók zenéjét. Célpont bemérve!!!! Felugrottam az egyik háztetőre és tetőről tetőre ugráltam, hogy a lehető leggyorsabban eljussak a legközelebbi diszkóba. Hm meg is van. A sor mellé ugortam, mindenki engem nézett, de nem figyeltem rájuk. Ringó csípővel sétáltam a sor elejére a kidobóemberhez.
-Jegye?
-Itt a jegyem!
Egy kisebb összeget nyomtam a tenyerébe és beszambáztam a táncterembe.
Észre sem vettem, de a kapucni lekerült a fejemről és egy férfi hozzám dörgölőzve táncolt. Háttal álltam neki, de ebben nem akadályozta meg, hogy a csípőjét az enyémhez nyomja, nem mintha ellenkeztem volna. A férfi illata pézsma és alkoholszagú. Az alakváltó farkincája rátekeredett a lábamra, ami elkezdett felfelé kúszni. Már tiltott helyre került volna az a cicafarok, amikor hirtelen eltűnt, a hátamról eltűnt a meleg, de nem sokáig hiányoltam a meleget, mert egyből egy újabb alak dőlt a hátamnak. A férfi SOKKAL jobban táncolt mint az előző. Vagy csak képzelem? Illata füstös kellemes aromájú volt. Forró lehelete a nyakamat simogatta, ami annyira jól esett, hogy hátranyúltam a páromhoz és belemarkoltam a hajába. Annak tapintása puha volt, éreztem, hogy elég hosszú volt a haja. Csípőnk egyszerre mozgott, ajka néha a nyakamat érte, amire elégedetten nyögtem fel. Mi van velem?! A párom megelégelte ezt a táncpozíciónkat, mert megragadta a csípőmet és vele szembe pörgetett. Ismerős kék szemek bámultak rám, de nem jutott eszembe, hogy honnan. Nem mindegy?! Szorosan hullámozva táncoltunk, leheletünk egymás arcába ment, szánkat kinyitottuk és úgy vettük a levegőt. Ajkai hívogattak, ő is úgy érezhette mert egyik pillanatról a másikra a szánk egymáshoz ért és éhesen csatáztak egymással. Annyira jó, annyira puha!
Félek!
Meg kell keresnem!
Mégis hol lehet?!
Az érzések hirtelen jöttek rám. Cselekednem kell! Nem tudom, hogy miért és hogyan, de cselekednem kell! A diszkófények hirtelen kialudtak. Egy erdős ösvénynél szaladtam és csak néha néha néztem hátra, hogy az üldözőim ott vannak -e még. Pekkemre most már nem egy, hanem három lény üldözött.
A fenébe hol van?!
A látomás eltűnt, megint a diszkóba voltam, de a félelem megmaradt. A démon észre sem vette, hogy valami gond van, mintha kevesebb mint egy másodperces lett volna ez a fura látomás. Már kezdtem volna táncolni, amikor a félelmem egyre erősebb lett és egy hangot hallottam.
Csing-csing-csing.
Tudtam jól, hogy mi ez, hiszen még én választottam, a párja itt lóg a csuklómon. A csengők hangjai igen halkak, de ha valakinek jó a füle meghallja. Nos nekem kibaszottul jó fülem van. Ellöktem magam mellől a srácot és a kijárat felé nyomtam ki magam a tömegből. A nevemet hallottam, de nem tudom, honnan és miért. Nem foglalkoztam semmivel csak azzal, hogy megtaláljam őt. A hang egyre erősödött, lefordultam a jobboldali utcába, ami az erdőbe nyílik.
Egy nyerítés.
Közeledik.
Két nyerítés.
Már mindjárt itt van.
Fájdalmas sírás.
A levegő is bennem rekedt.
Megsérült!
Érzem a vére szagát.
Éktelen haragra gerjedtem. Az erdőbe iramodtam, közben a haragom egyre csak nőt és nőt. A csontjaim fájdalmasan kezdtek el ropogni. Az ínyem bizserget. Karmaim megvastagodtak és megnőttek. Kiszőrösödtem. Szemem alkalmazkodva a sötéthez meg is találta a három támadott és az áldozatot. Három gnóm támadt neki a fekete lónak. A ló a földön feküdt, hátsó lábából láncok álltak ki. Erős fájdalmai voltak. Felüvöltöttem. Mind a három lény felém fordult. A hegyes fülű kicsi zöld lények támadásra készen vártak. A legközelebbire ráugrottam és letéptem a fejét. A két testrészt oldalra dobtam, de le nem vettem a szemem a két leendő áldozatomról. Lassan odasétáltam Fausthoz és a nyakához tettem a kezem.
-Szépen elintéztek. Fel tudsz állni?
Prüszkölve tápászkodott fel. Már éppen ideje volt! Hol voltál?!
-Dolgom volt.
Alkoholszagod van.
-Fogd be!
Az egyik gnóm kezében láncos buzogány volt, amit pörgetett, majd hozzám vágta. A karomat kinyújtva hagytam, hogy rátekeredjen . A vasgolyó nekicsapódott a csuklómnak, de nem törődve a fájdalommal megragadtam a feszes láncot és közelebb húztam magamhoz. Kapva az alkalmon Faust behúzta az ép hátsó lábát és fejbe rúgta a bamba gnómot, aki a fának csapódva meghalt. Betört a feje. A harmadikat kerestük, de ő nem volt sehol. Mögöttem mozgást érzékeltem. Mikor megfordultam kb öt lépésnyire volt. Magasan felém ugrott. Mielőtt rám esett volna egy tűzgolyó nekicsapódott és másodpercek alatt szénné égett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése