24.fejezet
A tanácsteremben nincsenek ablakok nehogy a kíváncsi tekintetűek tudomást vehessenek a gyűlésekről. Lágy zöld színű falak hangszigeteltek a kíváncsi fülűek miatt. Minden egyes falon négy-négy monitor volt, ami a bejárati ajtót, a kaput, a hátsókijáratot és a terem bejárati ajtaját mutatta meg a kamerafelvétel. Hatalmas lekerített asztalnál a tanácstagok foglaltak helyett. Volt még egy szabad hely Marone mellet.
-Ülj le mellém, most kivételesen te is leülhetsz ide.
Marone jobbjára ültem és vártam. Végül Flóra tanácsos kezdte beszédét.
-Akkor nem is fecsérelném fölösleges beszéddel a dolgot. A boszorka tanács különös jelenséget fedezett fel.
Flóra előrenyújtotta a kezét és a levegőbe pötyögött valamit. Az asztal lapján megjelent a kontinens domborzati térképe. Hologram, klassz! A térkép északkeleti részén (a hegyeknél) egy lila örvényszerű kicsi folt volt.
-Az észak-keleti hegységek lábánál egy kapu jelent meg, ami kb tíz percig volt nyitva.
Rejk közelebb hajolt az asztalhoz és megkérdezte.
-Mégis mikor nyitották meg a kaput?
-Ma hajnalban.
Gron felháborodottan csapott egyet az asztalra.
-És mégis mi tartott ilyen sokáig, hogy megtudjuk, nyílt egy átjáró?!
Marone nyugodt hangon szólt az orkkirályhoz.
-Gron képviselő, kérjem csillapodjon, a házamban! Ha pusztító dühkitörésbe kezd mint legutóbb én magam fogom kipenderíteni!
Hát igen Gron hajlamos a pusztító kitörésekre.
-Az összehasonlítás miatt tartott eddig, ha ennyire tudni akarod Gron!
Összehasonlítás minek?
-Elnézést Flóra, de ezt nem értem. Mégis mihez kellet összehasonlítani ezt a kaput és miért?
Mindenki érdeklődve néztek a boszorkánykirálynőre, erre ugyanis senki nem tudta a választ. Flóra elismerően biccentett egyet és megint a levegőben nyomkodott valamit, amit csak ő láthat.
-Pár nappal ezelőtt a kontinens nyugati részén az egyik tengerpartnál megjelent egy pont ugyan ilyen kapu.
Flóra a homokos részre mutatott. Hát persze! Ezen a kapun keresztül jöttem át.
-Akkor ha jól értem amin átjöttem kapun az pont ugyan olyan mint ami most nem rég jelent meg igaz?
Mindenki döbbenten, de már felvilágosultan nézett rám vagy a térképre.
-Pontosan! Az elemzések kimutatták, hogy a kapu a te világodból származik.
Gondterhelten dőltem hátra a székemben. A többiek elkezdték megbeszélni, hogy mégis miért nyithattak ide egy kaput.
-Elkezdődött.
Mormogó hangomra mindenki felém kapta a fejét.
-Elkezdődött de mégis mi?
Dum értetlen tekintetén és kérdésén teljesen megdöbbentem.
-Mégis meddig voltál a börtönben, hogy nem tudod?!
-Hát elég sokáig. De végre felvilágosítana valaki?!
Felálltam a székemből és intettem a démonkirály mögött álló démonnak.
-Jobb ha leülsz.
Nem vártam rá, elindultam a szoba sarkába helyezett bárpulthoz és öntöttem magamnak whiskyt. A füstös íz teljesen átjárta a bensőmet.
-Csak röviden vázolom, hogy mindenkinek tiszta legyen. Én nem ebből a világból származom, sőt az igazi nevem nem is Suzanne. Egy olyan világba születtem, amiben nincs mágia, egyszerűen nem létezik. De ez nem jelenti azt, hogy a világomban nincsenek varázslények. A régi időkben számos boszorkány élt a földön, de őket kivégezték vagy mágiára ítélték, a megmaradt boszorka mostanra már mind halott, de leszármazottaik még mindig élnek. A kevert vérű boszorkáknak ma már nincs erejük, de ha elegendő erősítőjük, ereklyéjük van és persze többen összeállnak képesek nagyobb varázslatokra, mint például egy másik dimenzióba nyíló átjárót nyitni. Néhány ilyen boszorkány úgy döntött, hogy ideje világuralomra törni. Olyan dologba kezdtek ami ellent mond a természetnek. Fiatal embergyerekeket kezdtek el elrabolni, hogy kísérletezhessenek rajtuk. Hogy mi volt ezzel a céljuk? Nem is olyan egyszerű, mint azt hitték. Ugyanis nem csak az én világomat akarják elfoglalni, nem-nem, az első világ amit uralmuk alá akarnak vonni az a tiétek. De mégis hogyan tehetnék ezt meg? Hiszen ők csak közönséges emberek, de annál ravaszabbak! Kitalálták, hogy ebből a világból keresnek olyat, aki elég erős ahhoz, hogy kísérletezni tudjanak rajta és hogy hatalmát megoszthassák kísérleti alanyukkal. Kellan volt ez a valaki. Valahogy megtalálták a nevét és áthívták az én világomba. Szörnyen bántak vele. Felboncolták, szétszedték, hogy megismerjék a fajtáját.
Nem néztem Marone-ra, nem bírtam volna ki azt a fájdalmat amit a tekintetében látnék, ezért az emlékekbe révedtem.
-A kísérletek kudarcra voltak ítélve. Az alanyok megőrültek és irányíthatatlanokká váltak. Mindenki meghalt, kivéve én. Engem Kellan átváltoztatott, persze senki sem tudott róla. Amint feljött a hold átváltoztam és megöltem azt aki a kísérleteket végezte, az őrt aki figyelt az alanyokra és azt a varázslót aki áthívta Kellant. Sajnálatos módon az alfa meghalt, de vele pusztult az összes labor adata is. És most itt vagyok, hogy eleget tegyek kötelességemnek.
Észre sem vettem, hogy megittam az italom, szó nélkül újratöltöttem. Mindenkin végignéztem. Az orkot szuggeráltam egy ideig, de mivel félrenézett Dumot kezdtem nézni.
-Ennyi elegendő Dum?
Nem bírt megszólalni, csak bólintott.
-Visszatérve a mostani kapuhoz, miből gondolod, hogy elkezdődött a hibridek támadása, amikor azt mondtad, hogy elpusztultak a kísérletek?
Viktor nem ellenségesen nézett rám, csak kíváncsian.
-Amikor felgyújtottam a labort és otthagytam azt a helyet úgy gondoltam, hogy ezentúl vége van. De tévedtem, nem az volt az egyetlen labor. Kellannel ugyanis megosztották titkukat és így a térkép a fejemben van.
-De nem elég ideig volt nyitva az átjáró ahhoz, hogy egy horda hibrid csapatott szabadítsanak ránk, vagy tévednék?
Azzazel kérdőn nézett Flórára.
-Nem, a kapu nem volt elég ideig nyitva. Csak páran jöhettek át.
-Vagyis ki akarják próbálni, hogy hogyan viselkednek éles helyzetben.
Marone, Leora nézett.
-Én is erre gondoltam. Jobb lenne értesíteni a környékbeli vezetőket, a lehetséges támadásokra.
A gondolatra, hogy legalább egy csapat kísérleti alany jutott ebbe a világba elrettentett. Idegességemben megrepesztettem a poharat. Még időben észrevéve leraktam az t és elköszöntem a tanácstól.
-Engedelmetekkel én most nyugovóra térek, mindent amit tudtam elmondtam.
-Persze menj csak Suzanne, ha szükség lenne rád majd küldetek érted valakit.
Biccentettem Marone-nak és már indultam is volna, de önkéntelenül is Dumra néztem. Éreztem ahogy azok az egzotikus szemek beszippantanak. Ökölbe szorítottam a mancsaimat. A karmaim erősen belemartak a tenyerembe. A fájdalomnak hála elszakadtam tőle és kisiettem. Utam egyenesen az ágyamhoz vezetett.
Mint megérkezésemkor nem törődtem semmivel ledobtam a ruháimat a földre és az ágyamba vetettem magam. Köszönöm istenem a csodálatos puha ágyért! Amint a fejem a párnára süppedt én már aludtam is. Az alkohol hatása miatt álmatlan éjszakám volt, vagyis azt hittem. Álmomban az ajtóm kinyílt. Én éppen aludtam, mozdulatlanul, védtelenül. Az alak belépet a szobámba. Lassan, hangtalanul járt.A sötét alak az ágyam mellet állt meg és nézte ahogy alszok. Kinyújtotta a kezét és a vékony lepedőtakarómat kezdte el lehúzni rólam. Szép lassan vállt szabaddá a vállaim, majd a csupasz hátam. A csípőmig húzta le a takaróm. Forró kezét a hátam alsó részére simította, majd szép lassan felfelé simogatott egészen a vállamig majd vissza. A meleg simogatástól levegővételeim szaporák és egyenetlenek voltak. Nem hagyta abba a simogatást, arcomhoz hajolt és megcsókolt. Nem tudom, hogy miért de visszacsókoltam. A szám lüktetett és égett, minél tovább folytattuk annál jobban gyengültem. Várjunk csak?! A csukott szemeim kipattantak és hirtelen minden világossá vált. Az alak akivel éppen csókolózok nem más mint egy démon. A férfi szemi kéken izzottak. Ó a jó büdös életbe! Ez egy kibaszott szukkubusz! Megragadtam a pólóját és ahogy átfordítottam magamat őt is magammal rántottam, majd a falhoz vágtam.A becsapódástól az ablak kitört és a földre csuklott. Csupasz mellkasomra húztam a lepedőt és kipattantam az ágyból. Az egyik kezemmel a lepedőt szorítottam magamhoz, míg a másikkal a démon nyakát szorítottam az ablak melletti felhoz.
-Csak egy okot mondj, hogy miért ne öljelek meg!
-Suzann, kérlek ne tedd! Nem tudtam uralkodni magamon, sajnálom! Kérlek!
A félvér szemébe néztem, legszívesebben nekiugrottam volna, de nem a haragtól, hanem az illatától. A fenébe is, tuti hogy ez is egy démoni trükk! De a szeme nem izzik.
-Tűnj el a szobámból és hogy ha még egyszer meglátlak itt széttéplek apró cafatokra! Megértetted?!
Dum is észrevehette, hogy milyen közel állunk egymáshoz, hogy szemeivel nem csak a szememet nézte. Mégis, suttogó hangon válaszolt.
-Megértettem.
Elengedtem és néztem, ahogy az ajtómhoz megy, majd kilép a szobámból és becsukja annak ajtaját. Nem nézett rám, vele ellentétben én le sem tudtam venni róla a szemem. A szám még mindig lüktetett. Hideg ujjammal megérintettem a forró bőrt, amitől elkezdett bizseregni. Egyből leraktam a kezem és ökölbe szorítottam. Az ágyra visszanézve elment a kedvem az alvástól. Felöltöztem és már majdnem kiléptem az ajtón, amikor eszembe jutott. Mi van hogyha megint találkozom vele? Azt nem bírnám ki! De akkor mégis, hogyan jussak ki innét? Kérdésemre egy hűvös szellő adott választ. Az ablak! Két emeletnyi magasságot túl élek, hogy ha kiugrok. Letörtem a kiálló szilánkokat és az ablak oldalára támaszkodva kiugrottam. Behajlított lábakkal érkeztem a harmatos fűbe. Az esti levegő teljesen felébresztett, de nem csak engem. Az istálló felé futottam.
-Az észak-keleti hegységek lábánál egy kapu jelent meg, ami kb tíz percig volt nyitva.
Rejk közelebb hajolt az asztalhoz és megkérdezte.
-Mégis mikor nyitották meg a kaput?
-Ma hajnalban.
Gron felháborodottan csapott egyet az asztalra.
-És mégis mi tartott ilyen sokáig, hogy megtudjuk, nyílt egy átjáró?!
Marone nyugodt hangon szólt az orkkirályhoz.
-Gron képviselő, kérjem csillapodjon, a házamban! Ha pusztító dühkitörésbe kezd mint legutóbb én magam fogom kipenderíteni!
Hát igen Gron hajlamos a pusztító kitörésekre.
-Az összehasonlítás miatt tartott eddig, ha ennyire tudni akarod Gron!
Összehasonlítás minek?
-Elnézést Flóra, de ezt nem értem. Mégis mihez kellet összehasonlítani ezt a kaput és miért?
Mindenki érdeklődve néztek a boszorkánykirálynőre, erre ugyanis senki nem tudta a választ. Flóra elismerően biccentett egyet és megint a levegőben nyomkodott valamit, amit csak ő láthat.
-Pár nappal ezelőtt a kontinens nyugati részén az egyik tengerpartnál megjelent egy pont ugyan ilyen kapu.
Flóra a homokos részre mutatott. Hát persze! Ezen a kapun keresztül jöttem át.
-Akkor ha jól értem amin átjöttem kapun az pont ugyan olyan mint ami most nem rég jelent meg igaz?
Mindenki döbbenten, de már felvilágosultan nézett rám vagy a térképre.
-Pontosan! Az elemzések kimutatták, hogy a kapu a te világodból származik.
Gondterhelten dőltem hátra a székemben. A többiek elkezdték megbeszélni, hogy mégis miért nyithattak ide egy kaput.
-Elkezdődött.
Mormogó hangomra mindenki felém kapta a fejét.
-Elkezdődött de mégis mi?
Dum értetlen tekintetén és kérdésén teljesen megdöbbentem.
-Mégis meddig voltál a börtönben, hogy nem tudod?!
-Hát elég sokáig. De végre felvilágosítana valaki?!
Felálltam a székemből és intettem a démonkirály mögött álló démonnak.
-Jobb ha leülsz.
Nem vártam rá, elindultam a szoba sarkába helyezett bárpulthoz és öntöttem magamnak whiskyt. A füstös íz teljesen átjárta a bensőmet.
-Csak röviden vázolom, hogy mindenkinek tiszta legyen. Én nem ebből a világból származom, sőt az igazi nevem nem is Suzanne. Egy olyan világba születtem, amiben nincs mágia, egyszerűen nem létezik. De ez nem jelenti azt, hogy a világomban nincsenek varázslények. A régi időkben számos boszorkány élt a földön, de őket kivégezték vagy mágiára ítélték, a megmaradt boszorka mostanra már mind halott, de leszármazottaik még mindig élnek. A kevert vérű boszorkáknak ma már nincs erejük, de ha elegendő erősítőjük, ereklyéjük van és persze többen összeállnak képesek nagyobb varázslatokra, mint például egy másik dimenzióba nyíló átjárót nyitni. Néhány ilyen boszorkány úgy döntött, hogy ideje világuralomra törni. Olyan dologba kezdtek ami ellent mond a természetnek. Fiatal embergyerekeket kezdtek el elrabolni, hogy kísérletezhessenek rajtuk. Hogy mi volt ezzel a céljuk? Nem is olyan egyszerű, mint azt hitték. Ugyanis nem csak az én világomat akarják elfoglalni, nem-nem, az első világ amit uralmuk alá akarnak vonni az a tiétek. De mégis hogyan tehetnék ezt meg? Hiszen ők csak közönséges emberek, de annál ravaszabbak! Kitalálták, hogy ebből a világból keresnek olyat, aki elég erős ahhoz, hogy kísérletezni tudjanak rajta és hogy hatalmát megoszthassák kísérleti alanyukkal. Kellan volt ez a valaki. Valahogy megtalálták a nevét és áthívták az én világomba. Szörnyen bántak vele. Felboncolták, szétszedték, hogy megismerjék a fajtáját.
Nem néztem Marone-ra, nem bírtam volna ki azt a fájdalmat amit a tekintetében látnék, ezért az emlékekbe révedtem.
-A kísérletek kudarcra voltak ítélve. Az alanyok megőrültek és irányíthatatlanokká váltak. Mindenki meghalt, kivéve én. Engem Kellan átváltoztatott, persze senki sem tudott róla. Amint feljött a hold átváltoztam és megöltem azt aki a kísérleteket végezte, az őrt aki figyelt az alanyokra és azt a varázslót aki áthívta Kellant. Sajnálatos módon az alfa meghalt, de vele pusztult az összes labor adata is. És most itt vagyok, hogy eleget tegyek kötelességemnek.
Észre sem vettem, hogy megittam az italom, szó nélkül újratöltöttem. Mindenkin végignéztem. Az orkot szuggeráltam egy ideig, de mivel félrenézett Dumot kezdtem nézni.
-Ennyi elegendő Dum?
Nem bírt megszólalni, csak bólintott.
-Visszatérve a mostani kapuhoz, miből gondolod, hogy elkezdődött a hibridek támadása, amikor azt mondtad, hogy elpusztultak a kísérletek?
Viktor nem ellenségesen nézett rám, csak kíváncsian.
-Amikor felgyújtottam a labort és otthagytam azt a helyet úgy gondoltam, hogy ezentúl vége van. De tévedtem, nem az volt az egyetlen labor. Kellannel ugyanis megosztották titkukat és így a térkép a fejemben van.
-De nem elég ideig volt nyitva az átjáró ahhoz, hogy egy horda hibrid csapatott szabadítsanak ránk, vagy tévednék?
Azzazel kérdőn nézett Flórára.
-Nem, a kapu nem volt elég ideig nyitva. Csak páran jöhettek át.
-Vagyis ki akarják próbálni, hogy hogyan viselkednek éles helyzetben.
Marone, Leora nézett.
-Én is erre gondoltam. Jobb lenne értesíteni a környékbeli vezetőket, a lehetséges támadásokra.
A gondolatra, hogy legalább egy csapat kísérleti alany jutott ebbe a világba elrettentett. Idegességemben megrepesztettem a poharat. Még időben észrevéve leraktam az t és elköszöntem a tanácstól.
-Engedelmetekkel én most nyugovóra térek, mindent amit tudtam elmondtam.
-Persze menj csak Suzanne, ha szükség lenne rád majd küldetek érted valakit.
Biccentettem Marone-nak és már indultam is volna, de önkéntelenül is Dumra néztem. Éreztem ahogy azok az egzotikus szemek beszippantanak. Ökölbe szorítottam a mancsaimat. A karmaim erősen belemartak a tenyerembe. A fájdalomnak hála elszakadtam tőle és kisiettem. Utam egyenesen az ágyamhoz vezetett.
Mint megérkezésemkor nem törődtem semmivel ledobtam a ruháimat a földre és az ágyamba vetettem magam. Köszönöm istenem a csodálatos puha ágyért! Amint a fejem a párnára süppedt én már aludtam is. Az alkohol hatása miatt álmatlan éjszakám volt, vagyis azt hittem. Álmomban az ajtóm kinyílt. Én éppen aludtam, mozdulatlanul, védtelenül. Az alak belépet a szobámba. Lassan, hangtalanul járt.A sötét alak az ágyam mellet állt meg és nézte ahogy alszok. Kinyújtotta a kezét és a vékony lepedőtakarómat kezdte el lehúzni rólam. Szép lassan vállt szabaddá a vállaim, majd a csupasz hátam. A csípőmig húzta le a takaróm. Forró kezét a hátam alsó részére simította, majd szép lassan felfelé simogatott egészen a vállamig majd vissza. A meleg simogatástól levegővételeim szaporák és egyenetlenek voltak. Nem hagyta abba a simogatást, arcomhoz hajolt és megcsókolt. Nem tudom, hogy miért de visszacsókoltam. A szám lüktetett és égett, minél tovább folytattuk annál jobban gyengültem. Várjunk csak?! A csukott szemeim kipattantak és hirtelen minden világossá vált. Az alak akivel éppen csókolózok nem más mint egy démon. A férfi szemi kéken izzottak. Ó a jó büdös életbe! Ez egy kibaszott szukkubusz! Megragadtam a pólóját és ahogy átfordítottam magamat őt is magammal rántottam, majd a falhoz vágtam.A becsapódástól az ablak kitört és a földre csuklott. Csupasz mellkasomra húztam a lepedőt és kipattantam az ágyból. Az egyik kezemmel a lepedőt szorítottam magamhoz, míg a másikkal a démon nyakát szorítottam az ablak melletti felhoz.
-Csak egy okot mondj, hogy miért ne öljelek meg!
-Suzann, kérlek ne tedd! Nem tudtam uralkodni magamon, sajnálom! Kérlek!
A félvér szemébe néztem, legszívesebben nekiugrottam volna, de nem a haragtól, hanem az illatától. A fenébe is, tuti hogy ez is egy démoni trükk! De a szeme nem izzik.
-Tűnj el a szobámból és hogy ha még egyszer meglátlak itt széttéplek apró cafatokra! Megértetted?!
Dum is észrevehette, hogy milyen közel állunk egymáshoz, hogy szemeivel nem csak a szememet nézte. Mégis, suttogó hangon válaszolt.
-Megértettem.
Elengedtem és néztem, ahogy az ajtómhoz megy, majd kilép a szobámból és becsukja annak ajtaját. Nem nézett rám, vele ellentétben én le sem tudtam venni róla a szemem. A szám még mindig lüktetett. Hideg ujjammal megérintettem a forró bőrt, amitől elkezdett bizseregni. Egyből leraktam a kezem és ökölbe szorítottam. Az ágyra visszanézve elment a kedvem az alvástól. Felöltöztem és már majdnem kiléptem az ajtón, amikor eszembe jutott. Mi van hogyha megint találkozom vele? Azt nem bírnám ki! De akkor mégis, hogyan jussak ki innét? Kérdésemre egy hűvös szellő adott választ. Az ablak! Két emeletnyi magasságot túl élek, hogy ha kiugrok. Letörtem a kiálló szilánkokat és az ablak oldalára támaszkodva kiugrottam. Behajlított lábakkal érkeztem a harmatos fűbe. Az esti levegő teljesen felébresztett, de nem csak engem. Az istálló felé futottam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése