26. fejezet
Egy hortyogó hangra ébredtem. A szél táncoltatta a zöld leveleket és a madarak a fa ágain dalolásztak. Ők nem horkolnak. Marone a hasamhoz bújva hortyogott. Hú-húú! Ezt nem szabad megemlítenem neki. Emlékszem amikor Kellan megemlítette, hogy túlságosan is vonzódik az éles tárgyakhoz. Pfff! Eléggé vicces volt, mert Marone annyira felháborodott, hogy az egész házon végigkergette egy bárddal. Sokan kinevették Kellant, aminek eredményeként mindenkit megbüntetett. De titokban még a mai napig felhánytorgatják, persze titokban, de ezt a történetet már mindenki ismeri. A kellemes szellő idegen szagokat hozott. Hegyezve a fülemet hallgattam ahogy a levegőben szárnyak csapkodnak. Négyen lehetnek és a falka felé tartanak. Nedves orrommal megbökdöstem Marone arcát, aki fáradtan nyitotta ki a szemeit.
-Vendégeink érkeztek, ideje mennünk!
Marone meghúzta a fülemet, mire játékosan rámorogtam.
-Akkor ne várakoztassuk meg őket!
Felpattant és már rohant is vissza. Én még maradtam. Kinyújtózkodtam és becsuktam a szemem, ahogy a nyári szellő simogatott és a napfény melengette a testem. Marone felvonyított. Jól van megyek már! Megráztam a fejem, majd elindultam. Vad vágtába kezdtem, de amint a falka közelébe értem egyre lassabban kezdtem el futni, míg végül már csak sétáltam. Az itthoniak kijöttek a házból, hogy köszöntsék a négy vendéget. Két démon és két sárkány landolt a füves részre. Azazel és titkára Luca, öltönyben álltak egymás mellet. Kicsit távolabb tőlük egy kék és egy piros sárkány állt szorosan egymás mellet.A vörös sárkány gyönyörű volt. Pikkelyei távolról rózsaszirmoknak tűnnek. Teste kidolgozott, de karcsú volt. Jobbján egy gyönyörű kard díszelgett. Ruhája könnyű, de kemény bőrből és fémből állt, ami elég díszes volt. A nő valószínű magas rangon áll a katonáknál. A kék sárkány vállai szélesek. Szárnyai mintha tollból lettek volna, de tudom, hogy csak látszat, ugyanis még innen is érzem a fagyos pikkelyeket. Lenge kék nadrágot visel, amiben könnyű mozogni, de nem alkalmas a harcra. A pozíciója irodai munka lehet. Mégis mi folyik itt? Marone emberi alakban és felöltözve üdvözölte őket. Marone szakadt szűk farmert és egy vállról lelógó fekete pólót viselt.
-Üdvözöllek benneteket mégis mi szél hozott ide titeket?
-Megtámadták a Keleti hegységet. Sokunkat lemészároltak, csak néhányunk tudott elmenekülni. A nevem Rusho a jég sárkányok vezérének fia vagyok.
-Én pedig Vorsha a tűz sárkányok kapítánya vagyok, részt vettem az ostrom elleni harcban.
-Sajnálom a veszteségeteket. Gyertek beljebb.
-Marone jobb, hogy ha a színes bundájút is hívjuk!
-Halottad a démonkirályt Suzanne! Gyere!
Kiléptem a bokrok takarásából. Mindenki engem nézett. Az egyik pillantástól teljesen felforrt a vérem. Tudom, hogy ki néz így, de féltem ránézni. Féltem, hogy azokból az egzotikus szemekből valami olyat olvasok ki, ami a lelkiállapotomnak nem tenne jót. Kihúztam magam és a két sárkány elé álltam.
-Rusho, Vorsha legyetek üdvözölve, Suzanne vagyok az emberek világából.
A két sárkány biccentet felém aztán a démonúrhoz fordultam.
-Azazel mégis minek köszönhetjük látogatásodat?
-A Sárkányfészekhez közelebb van Démonföld mint a falka, bár ezt te is tudhatnád.
Luca olyan lekezelően nézett rám és a válasza sem volt túl kedves.
-Vigyázz a szádra démon! Attól még, hogy Azazel rokona vagy nincs jogod így beszélni velem!
-Pff! Ne beszélj úgy mintha feljebbvaló lennél nálam!
-Baromira nem érdekel a hierarchiai maszlagotok, velem senki ne beszéljen úgy mint egy kutyával!
Azazel élvezte a kis műsort a mellkasa előtt karba tette a kezét és vigyorogva hallgatott. Dum gyorsan közénk szökkent.
-Oké! Rendben! Nem kell egymás torkának esni! Suzanne abbahagynád a morgást?!
Dum felháborodott kérlelő hangjára, csak azért is (de tényleg csak ezért!), hangosabban rámorogtam és a felém mutató keze felé kaptam, mire ő gyorsan elhúzta a kezét. Mindenki meredten nézte a szituációt, de aztán a gyengeagyúak elröhögték magukat és iigen Azazel is köztük volt.
-Na jól van! Tényleg ne itt essetek egymásnak!
Marone szemrehányóan nézett ránk, de a szemében olyan csillogást láttam, ami hmm.... felháborított. A tömeg feloszlott. A négy vendég is bement a házba. Marone és én zártuk a sort. Nem hiszem el, de az alfa nőstény a lépcső tetejéről lenézet rám és rám kacsintott. Ó te jó ég! A több ezer éves Marone rám kacsintott és elkuncogta magát! Az állam már a föld alatt van.
-Azt hittem, hogy rendben vagyunk.
Dum csalódott hangjától megborzongtam és a lépcső lábánál ránéztem.
-Rendben is vagyunk! De ne avatkozz abba ami nem rád tartozik!
Dum olyan csalódottan, megsértetten nézett rám azokkal a kék és fekete szemeivel, hogy nem bírtam ki, hogy ne magyarázzam meg.
-Nem akartalak megbántani, én csak.... Félek. Félek, hogy hamarosan sor kerül a harcra. Félek szembenézni velük, mert ők olyanok mint én.
-Tévedsz! Ők nem olyanok mint te!
-De lehetek! Hát nem érted?! Ha Kellan nem lett volna, akkor én is olyan hibrid lennék mint ők. Egy szörnyszülött!
-Su.
Annyira lágy hangon ejtette ki a becenevem, hogy automatikusan ránéztem. A szívem gyorsan kezdett el verni, a levegőt nehezen vettem. Mégis mi a bajom?!
-Jobb.. jobb hogyha bemegyünk.
-Igen menjünk.
A fenébe is Dum annyira éhesen nézett rám, hogy kénytelen voltam megfutamodni. Szó szerint berohantam a házba a tanácsterem felé. Azazel és Marone helyet foglalt. A démonkirály mögött a tanácsosa állt. A két sárkány még mindig hüllő alakjukban voltak és a jobb oldali fal előtt álltak, ahol a vetítő is volt. Marone melletti helyet foglaltam el és vártunk, hogy a két sárkány elkezdje.
-A szokásos őrjáraton voltunk, amikor az egyik társunk maradványait megtaláltuk a hegy lábánál elrejtett szikláknál. Senki nem tudta, hogy mégis micsoda támadt rá. A szag amit, hagyott, fura volt. Még életemben nem éreztem ilyen undorító aromát.Csak minimálisan tudtuk kiszagolni, hogy a támadóban van némi farkasvér. Visszamentünk, hogy jelentsük a vezéreknek, de... elkéstünk.
A kék sárkány megborzongott, a fajtársa elmondottairól, majd átvette a szót.
-Éppen az élelmezési papírokat töltögettem ki, amikor a hegy megrázkódott. Az elején azt hittem, hogy ez csak egy közönséges földrengés, de aztán megéreztem a füstszagot és a vért. Kirohantam az irodámból. Az alagutaink nagyja beomlott. A tanácsteremféle vettem az irányt, de ott már nem volt élő. Mindenki pánikolt. És akkor megláttam, ahogy az a valami a katonákkal harcol. Mint egy deformált farkas, de még annál is iszonyúbban nézett ki. A sebei gyorsan begyógyultak. A teste nedvedzett. Bűzlött. Halálszaga volt. Esélytelen volt, hogy túléljük. A menekülőkkel tartottam.
Vorsha átvette a szót Rusho-tól.
-Segítettem a túlélőknek kijutni, de nagyon kevesen maradtunk. Már majdnem elmentem én is amikor Rusho megjelent és Eldora...
Nem hagytam hogy tovább folytassa.
-Ki azaz Eldora?
Vorsha a félvállas erszényét levette a nyakából és lassan lerakta a földre. Leugrottam a székből és a táska felé közelítettem. A táskában egy kis zöld gyík feküdt. Jelenlétemre kinyitotta a világosszőke szemeit. Annyira megijedt, hogy kirohant a táskából, de pántban elesett és a földön elterült. A bal mancsommal ráléptem a kis zöld farkára. A kis kölyök próbált elfutni, de folyton elesett. A mancsomat a farkán hagytam, közben lefeküdtem.
-Nem foglak bántani, ne menekülj!
Lábamra hajtottam a fejemet és a kis hüllőt néztem, aki remegve fordult felém.
-Neee egyél meg!
-Nem szeretem a hüllőket! Nem kell félned!
Reménykedő szemekkel figyelt.
-Tényleg?
Közelebb toltam a fejemet felé. Látványosan megszagoltam, majd megráztam a fejem. Finom illata volt, de ezt nem akartam neki elárulni. Kidugtam a nyelvemet és megnyaltam. Sírva kuporodott össze, de én nem foglalkoztam vele. Tüsszögést imitáltam és megborzoltam a bundámat.
-Fúj! Ilyen undorító dolgot még nem kóstoltam!
-Hé! Én nem is vagyok undorító!
Rávigyorogtam a kis sárkányra.
-Tudom.
A két felnőttsárkányra néztem.
-Hol vannak a szülei?
A vörös csalódottan megrázta a fejét.
-Rám már nem is lesz szükség. Igaz Marone?
-Igen Suzanne, köszönöm, hogy eljöttél.
-Eldora álmos vagy?
-Igen.
Eldora farkát megfogtam és a hátamra dobtam.
-Elmentünk aludni. Ha kellenénk, akkor a szobámban leszünk. Majd meséld el a többit Marone!
-Rendben.
Marone-ra biccentettem és elhagytam a szobát. Eldora a bundámba bújt és felkúzott a nyakamhoz.
A szobámba érve lefeküdtünk és elaludtunk.
-Vendégeink érkeztek, ideje mennünk!
Marone meghúzta a fülemet, mire játékosan rámorogtam.
-Akkor ne várakoztassuk meg őket!
Felpattant és már rohant is vissza. Én még maradtam. Kinyújtózkodtam és becsuktam a szemem, ahogy a nyári szellő simogatott és a napfény melengette a testem. Marone felvonyított. Jól van megyek már! Megráztam a fejem, majd elindultam. Vad vágtába kezdtem, de amint a falka közelébe értem egyre lassabban kezdtem el futni, míg végül már csak sétáltam. Az itthoniak kijöttek a házból, hogy köszöntsék a négy vendéget. Két démon és két sárkány landolt a füves részre. Azazel és titkára Luca, öltönyben álltak egymás mellet. Kicsit távolabb tőlük egy kék és egy piros sárkány állt szorosan egymás mellet.A vörös sárkány gyönyörű volt. Pikkelyei távolról rózsaszirmoknak tűnnek. Teste kidolgozott, de karcsú volt. Jobbján egy gyönyörű kard díszelgett. Ruhája könnyű, de kemény bőrből és fémből állt, ami elég díszes volt. A nő valószínű magas rangon áll a katonáknál. A kék sárkány vállai szélesek. Szárnyai mintha tollból lettek volna, de tudom, hogy csak látszat, ugyanis még innen is érzem a fagyos pikkelyeket. Lenge kék nadrágot visel, amiben könnyű mozogni, de nem alkalmas a harcra. A pozíciója irodai munka lehet. Mégis mi folyik itt? Marone emberi alakban és felöltözve üdvözölte őket. Marone szakadt szűk farmert és egy vállról lelógó fekete pólót viselt.
-Üdvözöllek benneteket mégis mi szél hozott ide titeket?
-Megtámadták a Keleti hegységet. Sokunkat lemészároltak, csak néhányunk tudott elmenekülni. A nevem Rusho a jég sárkányok vezérének fia vagyok.
-Én pedig Vorsha a tűz sárkányok kapítánya vagyok, részt vettem az ostrom elleni harcban.
-Sajnálom a veszteségeteket. Gyertek beljebb.
-Marone jobb, hogy ha a színes bundájút is hívjuk!
-Halottad a démonkirályt Suzanne! Gyere!
Kiléptem a bokrok takarásából. Mindenki engem nézett. Az egyik pillantástól teljesen felforrt a vérem. Tudom, hogy ki néz így, de féltem ránézni. Féltem, hogy azokból az egzotikus szemekből valami olyat olvasok ki, ami a lelkiállapotomnak nem tenne jót. Kihúztam magam és a két sárkány elé álltam.
-Rusho, Vorsha legyetek üdvözölve, Suzanne vagyok az emberek világából.
A két sárkány biccentet felém aztán a démonúrhoz fordultam.
-Azazel mégis minek köszönhetjük látogatásodat?
-A Sárkányfészekhez közelebb van Démonföld mint a falka, bár ezt te is tudhatnád.
Luca olyan lekezelően nézett rám és a válasza sem volt túl kedves.
-Vigyázz a szádra démon! Attól még, hogy Azazel rokona vagy nincs jogod így beszélni velem!
-Pff! Ne beszélj úgy mintha feljebbvaló lennél nálam!
-Baromira nem érdekel a hierarchiai maszlagotok, velem senki ne beszéljen úgy mint egy kutyával!
Azazel élvezte a kis műsort a mellkasa előtt karba tette a kezét és vigyorogva hallgatott. Dum gyorsan közénk szökkent.
-Oké! Rendben! Nem kell egymás torkának esni! Suzanne abbahagynád a morgást?!
Dum felháborodott kérlelő hangjára, csak azért is (de tényleg csak ezért!), hangosabban rámorogtam és a felém mutató keze felé kaptam, mire ő gyorsan elhúzta a kezét. Mindenki meredten nézte a szituációt, de aztán a gyengeagyúak elröhögték magukat és iigen Azazel is köztük volt.
-Na jól van! Tényleg ne itt essetek egymásnak!
Marone szemrehányóan nézett ránk, de a szemében olyan csillogást láttam, ami hmm.... felháborított. A tömeg feloszlott. A négy vendég is bement a házba. Marone és én zártuk a sort. Nem hiszem el, de az alfa nőstény a lépcső tetejéről lenézet rám és rám kacsintott. Ó te jó ég! A több ezer éves Marone rám kacsintott és elkuncogta magát! Az állam már a föld alatt van.
-Azt hittem, hogy rendben vagyunk.
Dum csalódott hangjától megborzongtam és a lépcső lábánál ránéztem.
-Rendben is vagyunk! De ne avatkozz abba ami nem rád tartozik!
Dum olyan csalódottan, megsértetten nézett rám azokkal a kék és fekete szemeivel, hogy nem bírtam ki, hogy ne magyarázzam meg.
-Nem akartalak megbántani, én csak.... Félek. Félek, hogy hamarosan sor kerül a harcra. Félek szembenézni velük, mert ők olyanok mint én.
-Tévedsz! Ők nem olyanok mint te!
-De lehetek! Hát nem érted?! Ha Kellan nem lett volna, akkor én is olyan hibrid lennék mint ők. Egy szörnyszülött!
-Su.
Annyira lágy hangon ejtette ki a becenevem, hogy automatikusan ránéztem. A szívem gyorsan kezdett el verni, a levegőt nehezen vettem. Mégis mi a bajom?!
-Jobb.. jobb hogyha bemegyünk.
-Igen menjünk.
A fenébe is Dum annyira éhesen nézett rám, hogy kénytelen voltam megfutamodni. Szó szerint berohantam a házba a tanácsterem felé. Azazel és Marone helyet foglalt. A démonkirály mögött a tanácsosa állt. A két sárkány még mindig hüllő alakjukban voltak és a jobb oldali fal előtt álltak, ahol a vetítő is volt. Marone melletti helyet foglaltam el és vártunk, hogy a két sárkány elkezdje.
-A szokásos őrjáraton voltunk, amikor az egyik társunk maradványait megtaláltuk a hegy lábánál elrejtett szikláknál. Senki nem tudta, hogy mégis micsoda támadt rá. A szag amit, hagyott, fura volt. Még életemben nem éreztem ilyen undorító aromát.Csak minimálisan tudtuk kiszagolni, hogy a támadóban van némi farkasvér. Visszamentünk, hogy jelentsük a vezéreknek, de... elkéstünk.
A kék sárkány megborzongott, a fajtársa elmondottairól, majd átvette a szót.
-Éppen az élelmezési papírokat töltögettem ki, amikor a hegy megrázkódott. Az elején azt hittem, hogy ez csak egy közönséges földrengés, de aztán megéreztem a füstszagot és a vért. Kirohantam az irodámból. Az alagutaink nagyja beomlott. A tanácsteremféle vettem az irányt, de ott már nem volt élő. Mindenki pánikolt. És akkor megláttam, ahogy az a valami a katonákkal harcol. Mint egy deformált farkas, de még annál is iszonyúbban nézett ki. A sebei gyorsan begyógyultak. A teste nedvedzett. Bűzlött. Halálszaga volt. Esélytelen volt, hogy túléljük. A menekülőkkel tartottam.
Vorsha átvette a szót Rusho-tól.
-Segítettem a túlélőknek kijutni, de nagyon kevesen maradtunk. Már majdnem elmentem én is amikor Rusho megjelent és Eldora...
Nem hagytam hogy tovább folytassa.
-Ki azaz Eldora?
Vorsha a félvállas erszényét levette a nyakából és lassan lerakta a földre. Leugrottam a székből és a táska felé közelítettem. A táskában egy kis zöld gyík feküdt. Jelenlétemre kinyitotta a világosszőke szemeit. Annyira megijedt, hogy kirohant a táskából, de pántban elesett és a földön elterült. A bal mancsommal ráléptem a kis zöld farkára. A kis kölyök próbált elfutni, de folyton elesett. A mancsomat a farkán hagytam, közben lefeküdtem.
-Nem foglak bántani, ne menekülj!
Lábamra hajtottam a fejemet és a kis hüllőt néztem, aki remegve fordult felém.
-Neee egyél meg!
-Nem szeretem a hüllőket! Nem kell félned!
Reménykedő szemekkel figyelt.
-Tényleg?
Közelebb toltam a fejemet felé. Látványosan megszagoltam, majd megráztam a fejem. Finom illata volt, de ezt nem akartam neki elárulni. Kidugtam a nyelvemet és megnyaltam. Sírva kuporodott össze, de én nem foglalkoztam vele. Tüsszögést imitáltam és megborzoltam a bundámat.
-Fúj! Ilyen undorító dolgot még nem kóstoltam!
-Hé! Én nem is vagyok undorító!
Rávigyorogtam a kis sárkányra.
-Tudom.
A két felnőttsárkányra néztem.
-Hol vannak a szülei?
A vörös csalódottan megrázta a fejét.
-Rám már nem is lesz szükség. Igaz Marone?
-Igen Suzanne, köszönöm, hogy eljöttél.
-Eldora álmos vagy?
-Igen.
Eldora farkát megfogtam és a hátamra dobtam.
-Elmentünk aludni. Ha kellenénk, akkor a szobámban leszünk. Majd meséld el a többit Marone!
-Rendben.
Marone-ra biccentettem és elhagytam a szobát. Eldora a bundámba bújt és felkúzott a nyakamhoz.
A szobámba érve lefeküdtünk és elaludtunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése