Boldog Karácsonyt

Karácsonyi ajándék az Északi sarkon

Boldog karácsonyt mindenkinek!

Elnézést a késésért, de sokáig tartott megírni.

Mikor kinyitottam a szemem, fehérség vett körbe.
Hideg, de puha fehér földön feküdtem.
Az ég piszkos fehérjéből pihék szállingóztak rám.
A leheletem fehér füstként repül fel oda.
Hideg van, de nem fázom.
Felkelek. Egyszerű fehér ruha van rajtam. Se cipőm, se sálam, se sapkám, sőt még egy pár kesztyűm sincsen! A szél finom illatokat hoz. Édes és meleg.Arra indulok. Egy városhoz érek, ahol minden ki van világítva, a házakon színes égősorok vannak, a kéményekből füst szál. A város zajos. Sok ember nyüzsög az utcákon. Mindenki megbámul,ahogy a város közepén lévő hatalmas házhoz sétálok segítségért. Mindenki zöld, piros, sárga, kék vagy ezüst ruhában volt. Csúcsos sapkájukon csengők vannak. Fülük kikandikál alóluk, így jól láthatók a hegyes fülek. Miért hegyes a fülük? Vajon nekem is hegyes? A nagy házhoz értem. Két férfi megállított a kapunál. Alaposan végigmértek végül az egyikük megkérdezte.
-Mit akar?
Hogy mit akarok? Mit is? Ja igen!
-Segítséget.
A másikuk zavartan nézet rám.
-Mégis miféle segítséget?
-Hol vagyok? Miért vagyok itt? Hogy kerültem ide?
A két férfi egymásra nézett végül az egyikük sóhajtott egyet.
-Gyere elviszlek a főnökhöz! De előre szólok, hogy ne maradj le és ne nyúlj semmihez!
-Oooké.
A kapuk kitárultak és mi bementünk a fénybe. Egy gyár volt. Az emberek játékokat készítettek. Valaki autót szerelt, mások dobozokat festettek. Melegség járta át a testem. Kellemes volt. Egy lány jött felénk egy tálcával, amin gőzölgő bögrék voltak.
-Sziasztok kértek egy meleg kakaót?
Az őr elvett egyet és megköszönte én is így tettem. A krémes barna ital fenséges volt. Egy kicsit elpilledtem tőle.
-Ne maradj le!
Egy hatalmas aranyozott csigalépcsőn mentünk fel. A csillogó folyosón végigmentünk és az egyik hatalmas kétszárnyú faajtó előtt megálltunk.
-Ha bemegyünk csak akkor szólj ha kérdeznek! Megértetted?
-Beszélni ha kérdeznek, oké meglesz!
A férfi kitárta az ajtókat, a bennlévő illat megcsapta az orromat. Enyhe kakaó illat és ...  körbenéztem és egy derékig érő ház állt a baloldalamon. Mézeskalács. Mélyen szippantottam a levegőből és úgy néztem előre. A szoba hatalmas volt mindenhol könyvek, vastag-vékony, új-régi és minden színben. Előttünk óriási faasztal amit nagy gondoskodással faragtak ki. Egy fiatal srác állt előtte, de mögötte egy nagydarab, duci fehér szakállú és hajú öregember ült, piros ruhában.
-Miért zavarsz minket Rud? És kit hoztál magaddal?
Az öreg dörmögő, mégis kedves hangja végigzenget a szobában.
-Uram, ez a lány a kapunkhoz sétált és furcsa kérdéseket tett fel nekünk. Úgy gondoltuk, hogy ön segíteni tud neki.
Az asztal előtt álló srác leült egy fotelba és onnan nézett rám. Az öregember kedvesen nézet rám, semmi harag vagy gyanakvást nem láttam a tekintetébe. Kihúzta a székét és felállt, majd odasétált hozzám. Alaposan felmért.
-Miben kéred a segítségemet kedves hölgyike?
-Öhm.
-Csak bátran.
-Nem tudom, hogy hogyan kerültem ide és , hogy hol vagyok?
-Hm, ez érdekes, mond csak mire emlékszel?
-Arra, hogy fekszem a hóban és meghallottam a város hangját, ezért arra gondoltam, hogy talán itt választ kapok a kérdéseimre.
-Hm.Hm.
Az öreg körbejárt, majd megfogta a ruhám alját.
-Értem. Nos, azt hogy hogyan kerültél ide azt nem tudom, ez itt az Északi sark. Én Télapó vagyok, aki Szentestén ajándékokat visz a gyerekeknek. És arra emlékszel, hogy ki vagy?
-Igen én .....
Ki is vagyok? Miért nem emlékszem? Pedig tudom a nevem!
-Nem emlékszem.
-Semmi baj előbb utóbb eszedbe fog jutni. A fiam körbevezet téged és megmutatja neked a vendég szobát, hogy ha maradni szeretnél itt maradhatsz.
-Köszönöm ... Télapó.
Télapó a fiúhoz fordult.
-David kérlek kísérd el a lányt!
-Igen apám!
David és én kimentünk a szobából és felfedező útra mentünk a hatalmas házban. Davidtől megtudtam, hogy ez nem csak ház, hanem gyár is. A gyerekek ajándékaik itt készülnek el. Az utunk során David nagyon csendes volt. Amikor kimentünk a rénszarvasok istállójához, meg is említettem.
-Nagyon csendes vagy David.
-Ilyen vagyok.
-Igazán?
Megelőztem a sétáló fiút és elé álltam. Mélyen a szemébe néztem és ott csak szomorúságot láttam.
-Nem ismersz!
Mosolyogva néztem rá.
-Nem, nem ismerlek, de azt tudom, hogy szomorú vagy.
-Mi, én nem...!
-Miért vagy szomorú?
David leült az istálló előtti piros és zöld padra, én is leültem.
-Az apám, azt akarja, hogy én is az legyek ami ő. De én nem akarom egész életemben annál az asztalnál ülni és azt nézni, hogy melyik gyerek jó és melyik nem.
-Elmondtad ezt apádnak?
-Igen, és mindig azt hiszi, hogy ez csak valamilyen tini fellángolás, pedig nem.
-És mit akarsz csinálni?
David az arcát kezdte dörzsölni, majd kinyögte.
-Én is dolgozni akarok, mint a többiek. Mármint majdnem mindenki a gyárban dolgozik és készítik a gyerekek ajándékait. Én is ezt akarom csinálni!
-Akkor csináld azt! Akkor apád biztosan hinni fog neked.
-Úgy gondolod?
-Igen!
Valójában nem, de nem tudok nemet mondani neki. Felálltunk a padról és megnéztük a szarvasokat, David most sokkal beszédesebb volt. Késő este kísért a szobámba, majd annyira fáradt voltam, hogy el is aludtam.
Szépet álmodtam. Az álmomban a levegőben táncolok a barátaimmal. Mindenki boldog. Én is az vagyok. Elkezd esni a hó, de nem fázok. Aztán vége lett. Mikor felkeltem észrevettem, hogy a komódon egy gőzölgő kakaó vár. Egy levél is volt hozzá. Az illető azt kéri, hogy menjek az ebédlőbe. Felkeltem és mentem is az ebédlőbe, a tegnapi ruhám nem gyűrődött össze, inkább olyan volt mintha tiszta és új lenne. A folyosó egyik tükrében megnéztem magam. A fehér ruhám a bokámig ért. Szép és divatos darab volt. Bőröm sápadt, a hajam hófehér és hosszú, a fenekemig ért. Szemem sötétkék és bennük fehér pontocskák, arcom piros pedig nem fázok. Most hogy belegondolok mezítláb vagyok és az nem piros, pedig mindenki jól fel van öltözve. Gyorsan felemeltem a hajam és a füleimet megnéztem, bár Télapónak és Davidnek nem volt hegyes füle, a többieknek igen. Szerencsémre az enyém is normális volt. Az ebédlőhöz érve megláttam Davidet és az apját reggelizni, de volt ott még egy kedvesnek tűnő idős hölgy.
-Á hát itt vagy! Gyere beljebb, reggeliz te is velünk!
Télapó, aki észrevett és meghívót kihúzott mellette egy széket, jelezve, hogy üljek oda.
-Köszönöm.
Leültem és elvettem egy muffint. Előttem a kedves hölgy felkiáltott.
-Oh, kedvesem mi még nem is találkoztunk! A nevem Télanyó és a tied?
Mielőtt bárki is szólhatott volna egy név villant meg a fejembe és akkor már tudtam.
-A nevem Hópihe.
Télapó és David döbbenten néztek rám.
-Milyen bájos név. Nem igaz fiam?
David elmosolyodva nézett rám.
-De igen, nagyon bájos.
Elvörösödve ettem a reggelimet. A nap további része igen kellemesen telt. Daviddel nagyszerű szórakozni. Délután Télapó arra kért, hogy menjek vele a kertbe. A tegnapi hó már teljesen elolvadt. Télapó is ezt nézte.
-Tudod, már nagyon régen volt fehér karácsonyunk. Akkoriban az emberek sokkal boldogabb voltak, de most, hogy nincs hó már nem az igazi ez az ünnep.
-Miért hívott ide Télapó?
-David azt mondta, hogy összebarátkoztatok, igaz ez?
-Igen.
-És a barátodnak tekinted?
-Azt hiszem igen.
Az öreg bácsi felém fordult és mélyen a szemembe nézett.
-Mond csak mit tennél ha azt mondanám, hogy tudom hogyan szerezheted vissza az emlékeidet?
-Azt hogy bármit megtennék.
-Még azt is, hogy el kellene hagynod minket és Davidet?
Mi?!
-Ezt nem értem.
-Amint az emlékeidet visszakapod neked el kell menned.
-De vissza jöhetek?
-Ez csak is rajtad múlik.
Nem akarok elmenni, de nem akarok ilyen üres maradni.
-Akkor szeretném visszakapni az emlékeimet! Mit kell tennem?
-Rendben. Ez nagyon egyszerű, csak annyit kell tenned, hogy táncolsz.
-Tessék?
-Majd mindjárt megtudod.
Télapó beleszólt egy fekete dobozkába és akkor a ház hangszóróiból gyönyörű dallam szólt.https://www.youtube.com/watch?v=YVGKfDoANRA
Akaratom ellenére a szemeim becsukódtak és a testem önnálló életre kelt.

A falu lakosai meghallva -e kellemes zenét a város központjába mentek. A látványtól elakadó lélegzettel álltak. A tegnapi titokzatos fehér hajú, lenge öltözékbe öltözött lány táncolt. A dal és a tánca olyan melegséget hozott a nézők szemébe, amiket alig bírtak elviselni. És végül teljesült szívük vágya, az égből hópelyhek kezdtek el szállni. Mindenki ujjongót és nevetett. A gyárban lévő emberek is kiözönlöttek, hogy megnézzék a lány előadását és köztük volt Télanyó és David is. A dal végére annyi hó eset, hogy bokáig ért. A fehér hajú lány utolsó lépéseinél kinyitotta kék szemeit amiben fehér hópelyhek szálltak, mint akár egy hógömbben.
-Mégis mit jelentsen ez apám?
-Hópihe emlékei visszatértek.
Hópihe abba hagyta a táncot. Odament Télanyóhoz és Télapóhoz. Köszönetet mondott, mindkettejük arcára két-két puszit adott és boldog karácsonyt kívánt. Végül Davidhez is odasétált, de neki lassabban adta oda a két búcsúpuszit. David megértette, hogy Hópihe el fog menni.
-Ne menj!
Suttogta David.
-Amikor szükséged lesz rám én ott leszek.
Súgta vissza. Majd hátralépet és ismét megszólalt a dal. De most nem a lejátszóból, az ég énekelt, és a manók. Hópihe ismét táncba kezdett, de most nem maradt a földön. Egyszerűen elrepült.
-Ne aggódj fiam! A hótündérek már csak ilyenek. Nem maradnak meg egy helyen, de mivel elmondta a nevét biztosan még eljön hozzánk.

De nem jött el.

Az évek teltek. Most már mindig fehér karácsony volt. Mindenki boldog volt kivéve egy valakit.
David átvette apjától az üzletet, de ő is besegít a gyártásba.
Télapó és Télanyó boldog nyugdíjasok.
Davidnek ideje feleséget találnia, de senki sem elég jó neki. Egyik este úgy dönt, hogy elmegy a kertbe sétálni. A föld fagyott és havas. A lehelete is látszik.A csillagos eget bámulta, amikor eszébe jutott, még zöldfülű korában egy lány. Egy csodálatos lány. A nevére is emlékszik. A sötét éjbe belesuttogta, hátha megjelenik. Nevetséges, gondolta David. Már fordult volna el amikor egy havas szellő megfújta téli sapkáját. Mikor megfordult, megdermedt. Az egyik csillag elkezdet ragyogni és abból egy gyönyörű hölgy szállt le a földre. Karcsú testén, hófehér, jégből álló ruhája volt. Mezítláb lábai tiszták és fehérek voltak. Hófehér haján hó tapadt, hossza a feneke aljáig ért. Arca nem az időtől volt piros. Szemei sötétkékek, bennük kicsiny hópelyhek.
-Már azt hittem, hogy sosem hívsz!
-Nem kellet volna várnod erre! Üdv itthon Hópihe!
A lány a most már boldog férfi karjaiba ugrott, aki nevetve ölelte meg.
-Megjöttem!