Tizenegyedik fejezet
Bocsi a késésért, de itt van és megérte rá várni!
Jó olvasást.
Üdv.: WA
Egyik délelőtt sok volt a zajongás. Omar, Dabir és még két idegen katona jött le a cellámhoz. Reggel már megfürödtem és átöltöztem egy tiszta ruhába, úgy hogy nem vagyok zavarban a szagom miatt. Hihetetlen néhány hónappal ezelőtt még a zavarodott szó sem jutott eszemben, nem hogy érezzem is! Az ember változik Kira, ahogy te is. És ez jó.Nem foglalkoztam a kis hanggal, helyette a két idegen férfit figyeltem.Nem bízok bennük. Dabirt még úgy ahogy elviselem, mert Omar barátja és bízik benne. De ezek?!
-Hali Kira, visszajöttem!
-Látom. És mond csak, mivel érdemeltem ki ezt a kitüntetést?
-Na ne légy ennyire flegma, hisz tudod, hogy te vagy a kedvenc rabom.
-Ez nagyon kedves tőled, de tudod az a gond Omar, hogy én vagyok az egyetlen rab, akire vigyáznod kell.
-Most megfogott Omar.
Dabirra néztem aki mosolygott a beszélgetéseink menetén, persze próbálta leplezni, de persze nem jött össze.
-Annyira öklöznék veled.
-Majd máskor Halál Angyal.
-Dabir ne hívd már így, van neve is.
-Jó, bocs ... Kira.
-Annyira öklöznék veled.
-Majd máskor Halál Angyal.
-Dabir ne hívd már így, van neve is.
-Jó, bocs ... Kira.
-Semmi Dabir.
-Na akkor essünk is neki.
-Minek?
Omar csillogó szemekkel nézet rám. Kinyitotta az ajtót és két pár bilinccsel felém jött.
-Mit akarsz azokkal Omar?!
Kezdtem pánikolni. De ő nem foglalkozott velem. A csuklómra csatolta az egyik párat, a másikat meg a bokáimra. A két pár bilincs láncokkal volt összeláncolva. Ilyet egy vadnyugati filmben láttam utoljára. Asszem ez ... király! A kezeim remegtek a hideg fémtől, de persze nem csak ettől.
-Nem lesz semmi baj. Egy kicsit sétálunk.
Omar szemeibe néztem. Biztatóan nézett rám.
-Oké.
Megfogta a kezem és kivezetett a cellámból. Dabir legelöl volt utána mentünk mi, majd a két katona zárta a sort.Amint felértünk Omar elengedte a kezem és mentünk tovább. Egy zöld teherautóhoz sétáltunk. A két őr a hátamat kezdte el bökdösni a fegyverükkel, hogy szálljak be. A láncokkal iszonyatosan nehéz mozogni, na de még egy autóba szállni az nem piskóta! Mire sikerült bekecmeregnem középre, Omar a vezető ülésre ült, a két őr meg az egyik- egyik oldalamra.
Elindultunk.
Nagyon sok helyen romokban álltak az épületek. A romok alapján egy város lehetett.
Senki nem szólalt meg.
Ahogy kifelé bámultam felfedeztem néhány csatangoló embert. Gyerekek is voltak köztük. A legtöbb ember mosolygott, de amint meglátták az autónkat az azonnal el is tűnt és egy szomorkás ábrázatot öltött az embereken. Megértem. A háború szörnyű volt.
Egy kevésbé romos helyhez értünk.
Kiszálltunk az autóból. Nagyot nyújtózkodtam. Becsuktam a szemem és süttettem magamat.
-Annyira hiányzott a nap. Amúgy miért is jöttünk ide Omar?
-A sógornőm építészmérnök és az előttünk lévő épülő egyetemet ő tervezte és felügyeli az építkezést. Arra gondoltam, hogy megnézhetnénk.
Kinyitottam a szemem. Kicsit hunyorogtam, de így is kit tudtam venni a házakat. Egy négyemeletes épület kb 100 méternyire előttem épült. Távolabb tőle más-más házak épültek.
-Nos, én elmegyek Myshaért addig maradjatok itt! Légy jó Kira!
-Jó.
Omar az egyik ház felé sétált, amibe be is ment. Én csak süttetem magam és élveztem a forró napsugarakat.
Omar
Egyik este Cemallal söröztünk és focit néztünk.
-Itt az ideje feljebb lépni.
-Mire gondolsz öcskös?
-Kiengedem.
-Ühüm. Várj mi van?!
-Természetesen kísérettel, de ki akarom vinni. Mondjuk az egyetem építésére elvihetném.
-Nem.
Nem foglalkoztam vele csak folytattam tovább.
-Két őrt vinnék magammal. Fel lenének fegyverkezve altatólövedékkel.
Cemal meghúzta az üveget és sóhajtott egyet.
-Rendben, de kéz- és lábbilincset raksz rá. És csak néhány óráig.
-Áll az alku.
Kora reggel készülődtem és már indultam volna is, amikor Mysha fáradt arcát megpillantottam.
-Á, Mysha reggel beugorhatunk hozzád az építkezésre?
Az álmos nő aprókat bólintott és ment a konyhába.
-Király, köszi!!
-Na akkor essünk is neki.
-Minek?
Omar csillogó szemekkel nézet rám. Kinyitotta az ajtót és két pár bilinccsel felém jött.
-Mit akarsz azokkal Omar?!
Kezdtem pánikolni. De ő nem foglalkozott velem. A csuklómra csatolta az egyik párat, a másikat meg a bokáimra. A két pár bilincs láncokkal volt összeláncolva. Ilyet egy vadnyugati filmben láttam utoljára. Asszem ez ... király! A kezeim remegtek a hideg fémtől, de persze nem csak ettől.
-Nem lesz semmi baj. Egy kicsit sétálunk.
Omar szemeibe néztem. Biztatóan nézett rám.
-Oké.
Megfogta a kezem és kivezetett a cellámból. Dabir legelöl volt utána mentünk mi, majd a két katona zárta a sort.Amint felértünk Omar elengedte a kezem és mentünk tovább. Egy zöld teherautóhoz sétáltunk. A két őr a hátamat kezdte el bökdösni a fegyverükkel, hogy szálljak be. A láncokkal iszonyatosan nehéz mozogni, na de még egy autóba szállni az nem piskóta! Mire sikerült bekecmeregnem középre, Omar a vezető ülésre ült, a két őr meg az egyik- egyik oldalamra.
Elindultunk.
Nagyon sok helyen romokban álltak az épületek. A romok alapján egy város lehetett.
Senki nem szólalt meg.
Ahogy kifelé bámultam felfedeztem néhány csatangoló embert. Gyerekek is voltak köztük. A legtöbb ember mosolygott, de amint meglátták az autónkat az azonnal el is tűnt és egy szomorkás ábrázatot öltött az embereken. Megértem. A háború szörnyű volt.
Egy kevésbé romos helyhez értünk.
Kiszálltunk az autóból. Nagyot nyújtózkodtam. Becsuktam a szemem és süttettem magamat.
-Annyira hiányzott a nap. Amúgy miért is jöttünk ide Omar?
-A sógornőm építészmérnök és az előttünk lévő épülő egyetemet ő tervezte és felügyeli az építkezést. Arra gondoltam, hogy megnézhetnénk.
Kinyitottam a szemem. Kicsit hunyorogtam, de így is kit tudtam venni a házakat. Egy négyemeletes épület kb 100 méternyire előttem épült. Távolabb tőle más-más házak épültek.
-Nos, én elmegyek Myshaért addig maradjatok itt! Légy jó Kira!
-Jó.
Omar az egyik ház felé sétált, amibe be is ment. Én csak süttetem magam és élveztem a forró napsugarakat.
Omar
Egyik este Cemallal söröztünk és focit néztünk.
-Itt az ideje feljebb lépni.
-Mire gondolsz öcskös?
-Kiengedem.
-Ühüm. Várj mi van?!
-Természetesen kísérettel, de ki akarom vinni. Mondjuk az egyetem építésére elvihetném.
-Nem.
Nem foglalkoztam vele csak folytattam tovább.
-Két őrt vinnék magammal. Fel lenének fegyverkezve altatólövedékkel.
Cemal meghúzta az üveget és sóhajtott egyet.
-Rendben, de kéz- és lábbilincset raksz rá. És csak néhány óráig.
-Áll az alku.
Kora reggel készülődtem és már indultam volna is, amikor Mysha fáradt arcát megpillantottam.
-Á, Mysha reggel beugorhatunk hozzád az építkezésre?
Az álmos nő aprókat bólintott és ment a konyhába.
-Király, köszi!!
Kira
Az építőmunkások felülről kezdtek el kiabálni.
-Óvatosan!
-Lassan!
-Ez az így jó lesz!
-Vigyáz!
-Megbillent!
Azonnal odakaptam a fejem. Egy vasgerendát próbáltak felhúzni egy csigán. Iszonyatosan billeget. Néztem a földre, ahová hamarosan becsapódik és megfagyott a vérem. Ez nem lehet! A földön ugyanis egy kicsi salakdomb volt, ahol Nazir játszott az autójával. A gerenda árnyéka hol eltakarta, hol pedig egy kis fénysugár érte a fejét.Senki nem vette észre a kisfiút. Pont mint akkor. Éktelen haragra gerjedtem. Már indultam volna előre, amikor az egyik őröm megfogta a vállamat, erre én megragadtam a csuklóját és előre dobtam. A másik katona a fegyveréért nyúlt, de én gyorsabb voltam és orrba vágtam vele. És futottam. Az összekötő láncot próbáltam úgy fogni, hogy ne essek el benne, de ne is akadályozzon a futásban.
Már csak 60 méter.
A lábaim égtek a megerőltetéstől, de nem foglalkoztam vele.
Most már kiabáltak az emberek. Lövéseket hallottam, majd a hátamban égő pontokat éreztem, de nem álltam meg. Rohantam mint egy őrült.
A gerenda jobban megbillent és kicsúszott a tartókötelekből.
Egy női sikoly.
Már majdnem ott vagyok.
Elvetődtem.
Nekiestem egy kicsi meleg testnek, majd bumm.
Nem hallottam semmit. Csenget a fülem.
Sajgott a hátam, de nem engedtem el a gyermeket. Éreztem ahogy egyenletlenül lélegzik. Majd a hangját is hallottam, sírt. Bár a rajtam lévő gerendától nem tudtam mozogni, lassan a fiú hátát simogattam és valamit dúdoltam, hogy megnyugodjon.
Omar
Beléptem a házba. Egy titkárnő csapkodta a billentyűzetet. A nő orra hatalmas volt, szája deformált és nagy szürke csimbókba állt a haja. Ijesztő!
Az építőmunkások felülről kezdtek el kiabálni.
-Óvatosan!
-Lassan!
-Ez az így jó lesz!
-Vigyáz!
-Megbillent!
Azonnal odakaptam a fejem. Egy vasgerendát próbáltak felhúzni egy csigán. Iszonyatosan billeget. Néztem a földre, ahová hamarosan becsapódik és megfagyott a vérem. Ez nem lehet! A földön ugyanis egy kicsi salakdomb volt, ahol Nazir játszott az autójával. A gerenda árnyéka hol eltakarta, hol pedig egy kis fénysugár érte a fejét.Senki nem vette észre a kisfiút. Pont mint akkor. Éktelen haragra gerjedtem. Már indultam volna előre, amikor az egyik őröm megfogta a vállamat, erre én megragadtam a csuklóját és előre dobtam. A másik katona a fegyveréért nyúlt, de én gyorsabb voltam és orrba vágtam vele. És futottam. Az összekötő láncot próbáltam úgy fogni, hogy ne essek el benne, de ne is akadályozzon a futásban.
Már csak 60 méter.
A lábaim égtek a megerőltetéstől, de nem foglalkoztam vele.
Most már kiabáltak az emberek. Lövéseket hallottam, majd a hátamban égő pontokat éreztem, de nem álltam meg. Rohantam mint egy őrült.
A gerenda jobban megbillent és kicsúszott a tartókötelekből.
Egy női sikoly.
Már majdnem ott vagyok.
Elvetődtem.
Nekiestem egy kicsi meleg testnek, majd bumm.
Nem hallottam semmit. Csenget a fülem.
Sajgott a hátam, de nem engedtem el a gyermeket. Éreztem ahogy egyenletlenül lélegzik. Majd a hangját is hallottam, sírt. Bár a rajtam lévő gerendától nem tudtam mozogni, lassan a fiú hátát simogattam és valamit dúdoltam, hogy megnyugodjon.
Omar
Beléptem a házba. Egy titkárnő csapkodta a billentyűzetet. A nő orra hatalmas volt, szája deformált és nagy szürke csimbókba állt a haja. Ijesztő!
-Elnézést Mysha itt van?
A nő csillogó szemekkel nézet rám és elmosolyodott. Hú, legalább a fogai rendben vannak.
-Persze édes, az irodájában van. Ott balra.
A karjával mutatta a utat és megköszöntem, majd bementem az ajtón.
Mysha egy vonalzó segítségével rajzolt egy nagy lapra.
-Szia Mysha.
-Várj!
Meghúzott még két vonalat és eldobta a vonalzó és a ceruzát.
-Kész van! Szia Omar.
Sötét haját hanyag kontyba tűzte, amiből néhány tincs kiszabadult.
-Mi szél hozott?
-Mys reggel mondtam, hogy jövünk.
-Ja igen! De azt nem mondtad, hogy kivel.
-Kirával.
-Kira... nem ő az, akit Nazir állandóan emleget?
-De igen ő.
-Csillog a szemed Omar.
-Na és?
-Tudod, amikor még csak randiztam a bátyáddal, neki is pont így csillogott a két szép szeme.
-Mire akarsz kilyukadni?
-Érzel valamit Kira iránt?
-Mi?! Ch! Mégis miért kérdezi ezt mindenki tőlem?!
Mysha közelebb lépet hozzám és a két keze közé vette az arcomat.
-Nem bűn, hogy ha szerelmes vagy. A szerelemről nem tehetsz. Mert ez Allah ajándéka.
Megfogtam a két csuklóját és lehúztam az arcomról.
-Nincs kedved találkozni vele?
-De, miért is ne!
Már az előszobában voltunk, amikor lövéseket hallottunk.
-Kira!
Feltéptem az ajtót és kirohantam. Az egyik katona a vérző orrát fogta, a másik pedig a fegyverével célzott és lőtt. Kira volt a célpont, és talált.
-Tűzet szüntess!
Nem néztem a katonákra. Hiba volt, nem engedelmeskedtek a parancsomnak. Kira az épülő egyetem felé rohant, ahol.... Allahnak! Egy vasgerenda lengett Nazir felett, ami már zuhan is felé.
-Nazir!!!!
Kira elvetődött és a felettük lévő gerenda rájuk zuhant. Hatalmas porfelhő keletkezett.
-Nazir!!
Mysha hisztérikusan kiabálta fia nevét. Mindenki odarohant.
Kira
-Jól van semmi baj Nazir. Semmi baj. Cs-cs. Ne sírj kicsi harcos. Ne sírj.
Nazir abba hagyta a sírást és fel akart nézni, de én megállítottam.
-Ne mozogj kicsi harcos! Csak maradj nyugton. Ne aggódj semmi baj. Ugye nem fáj semmid kicsi harcos?
-Neem, neem fáj.
-Akkor jó.
Omar
-Mégis mire vártok segítsetek leszedni róla!
Hihetetlen amit tett. Megmentette Nazirt. A saját testével! Még mindig a vállain van a gerenda, el se tudom képzelni, hogy milyen nehéz lehet. Az építészek és a két katona már meg is ragadta a vasat és leemelték Kiráról, aki védelmezőn ölelte az unokaöcsémet.
-Nazir kicsikém!
Mysha odarohant Kiráékhoz.
-Óvatosan, lassan!
A nő csillogó szemekkel nézet rám és elmosolyodott. Hú, legalább a fogai rendben vannak.
-Persze édes, az irodájában van. Ott balra.
A karjával mutatta a utat és megköszöntem, majd bementem az ajtón.
Mysha egy vonalzó segítségével rajzolt egy nagy lapra.
-Szia Mysha.
-Várj!
Meghúzott még két vonalat és eldobta a vonalzó és a ceruzát.
-Kész van! Szia Omar.
Sötét haját hanyag kontyba tűzte, amiből néhány tincs kiszabadult.
-Mi szél hozott?
-Mys reggel mondtam, hogy jövünk.
-Ja igen! De azt nem mondtad, hogy kivel.
-Kirával.
-Kira... nem ő az, akit Nazir állandóan emleget?
-De igen ő.
-Csillog a szemed Omar.
-Na és?
-Tudod, amikor még csak randiztam a bátyáddal, neki is pont így csillogott a két szép szeme.
-Mire akarsz kilyukadni?
-Érzel valamit Kira iránt?
-Mi?! Ch! Mégis miért kérdezi ezt mindenki tőlem?!
Mysha közelebb lépet hozzám és a két keze közé vette az arcomat.
-Nem bűn, hogy ha szerelmes vagy. A szerelemről nem tehetsz. Mert ez Allah ajándéka.
Megfogtam a két csuklóját és lehúztam az arcomról.
-Nincs kedved találkozni vele?
-De, miért is ne!
Már az előszobában voltunk, amikor lövéseket hallottunk.
-Kira!
Feltéptem az ajtót és kirohantam. Az egyik katona a vérző orrát fogta, a másik pedig a fegyverével célzott és lőtt. Kira volt a célpont, és talált.
-Tűzet szüntess!
Nem néztem a katonákra. Hiba volt, nem engedelmeskedtek a parancsomnak. Kira az épülő egyetem felé rohant, ahol.... Allahnak! Egy vasgerenda lengett Nazir felett, ami már zuhan is felé.
-Nazir!!!!
Kira elvetődött és a felettük lévő gerenda rájuk zuhant. Hatalmas porfelhő keletkezett.
-Nazir!!
Mysha hisztérikusan kiabálta fia nevét. Mindenki odarohant.
Kira
-Jól van semmi baj Nazir. Semmi baj. Cs-cs. Ne sírj kicsi harcos. Ne sírj.
Nazir abba hagyta a sírást és fel akart nézni, de én megállítottam.
-Ne mozogj kicsi harcos! Csak maradj nyugton. Ne aggódj semmi baj. Ugye nem fáj semmid kicsi harcos?
-Neem, neem fáj.
-Akkor jó.
Omar
-Mégis mire vártok segítsetek leszedni róla!
Hihetetlen amit tett. Megmentette Nazirt. A saját testével! Még mindig a vállain van a gerenda, el se tudom képzelni, hogy milyen nehéz lehet. Az építészek és a két katona már meg is ragadta a vasat és leemelték Kiráról, aki védelmezőn ölelte az unokaöcsémet.
-Nazir kicsikém!
Mysha odarohant Kiráékhoz.
-Óvatosan, lassan!
Kira rekedtes hangon szólt Myshahoz. Lassan elengedte Nazirt, ahogy mozgott nyögdécselt fájdalmában.
A kisfiú beleugrott az anyja ölelésébe és sírtak. Én Kirához mentem.
-Kira...
-Köszönöm. Köszönöm Kira. Ha bármi van, ha bármi kérésed lenne csak szólj és elintézem.
-Akkor nagyon örülnék neki, hogy ha ellátnátok a sérülésemet.
Kira lecsukta a szemét és előre dőlt. Gyorsan előrelendültem és óvatosan elkaptam az ájult Kirát.
-Hívjunk egy orvost!
A két katonára néztem.
-Hívjátok fel Cemalt és szóljatok neki, hogy jöjjön és hozzon egy orvost, teljes felszerelésben.
Óvatosan a karjaimba vettem az ájult Kirát és elindultam vele az irodába.
-Mysha az irodádban ugye van kanapé?
-Igen persze, ki tudjuk nyitni, hogy ágy legyen belőle.
-Nagyszerű! Menjünk!
Mysha felkapta a piros szemű Nazirt és elindultunk a házba.
A kisfiú beleugrott az anyja ölelésébe és sírtak. Én Kirához mentem.
-Kira...
-Köszönöm. Köszönöm Kira. Ha bármi van, ha bármi kérésed lenne csak szólj és elintézem.
-Akkor nagyon örülnék neki, hogy ha ellátnátok a sérülésemet.
Kira lecsukta a szemét és előre dőlt. Gyorsan előrelendültem és óvatosan elkaptam az ájult Kirát.
-Hívjunk egy orvost!
A két katonára néztem.
-Hívjátok fel Cemalt és szóljatok neki, hogy jöjjön és hozzon egy orvost, teljes felszerelésben.
Óvatosan a karjaimba vettem az ájult Kirát és elindultam vele az irodába.
-Mysha az irodádban ugye van kanapé?
-Igen persze, ki tudjuk nyitni, hogy ágy legyen belőle.
-Nagyszerű! Menjünk!
Mysha felkapta a piros szemű Nazirt és elindultunk a házba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése