Tizenötödik fejezet
Egy ágyon hasaltam, nem.... nem is ágyon, hanem egy kinyitott kanapén. A fekvőhelyem végén vízszintesen fektettek le, mellettem vagyis a kanapé elején egy szundikáló kisfiú szuszogott. Az egyik kezét ökölbe szorította és a szájához rakta.
-Nazir.
A suttogó hangomra egy nő szólt hozzám.
-Hogy érzed magad?
Nem ismertem a hangot mégis felé fordultam. Nem volt jó ötlet. Ahogy a másik oldalamra néztem, a hátamba sugárzó fájdalom gyötört.
-Üüüüüühm!
-Csak lassan! Kb 40 perccel ezelőtt szedtük ki a golyókat.
-Akkor ezért fáj ennyire.
Letöröltem az átkozott könnyeimet a szememről és a nőre néztem. Nagyon szép volt. Haja fekete és kusza, olyan mint ,amikor valaki belemarkolt volna. Szemei ezüstös árnyalatú, de a sírástól most véreres és duzzadt. Arca sovány, bőre mintha porcelánból lenne. Akár egy baba.
-Hol vagyok? És ki maga?
-A nevem Mysha, Nazir anyja vogyok és az irodámban vagyunk.
-Értem.
-Köszönöm Kira.
Fáradtan legyintettem egyet, de ez is fájt, így felszisszentem.
-Már most egy hatalmas lila csíkod van a vállrészednél.
Mysha elkezdett pityeregni, mivel csak egy karnyújtásnyira volt tőlem, megragadtam a lógó kezét és magamhoz lerántottam.
-Mysha, ne sírj! Felébreszted Nazirt! De ugye ő jól van?
Mysha szipogva térdelt le elém, ezért már nem erősen fogtam és bátortalanul megszorítottam.
-Nem, nincs semmi baja hála neked. Ha bármit tehetek.
-Már megtetted. Elláttátok a sebem, nekem ennyi elég.
-De ezt a kérésed nélkül is megtettük volna?! Tehát ez nem számít!
Elgondolkozva néztem a nő szemébe. Megadom magam. Mysha szemében hatalmas akarat rejlett. Tarara emlékeztet, neki sem lehet ellent mondani. Elengedtem a kezét.
-Oké rendben, akkor enged meg, hogy láthassam Nazirt.
Próbáltam csak az egyik szememmel figyelni, de azaz egy is alig volt nyitva. Mysha zavarodottan nézett rám, majd a fiára.
-Sosem bántanám, ezt Omarnak is megmondtam.
-Rendben. Egy feltétellel!
-Mi lenne az?
Mysha
Jól tudom, hogy nem bántaná a fiamat, hiszen akkor mégis minek tette volna kockára az életét? Hiszek neki és Omarnak is hiszek. A fiam csak úgy áradozik Kiraról, ezért nincs okom kételkedni benne. De tudnom kell a válaszát.
-Áruld el, hogy miért, őrültél meg?
A sérült lány, akinek a testén számtalan golyónyom van, mert nem csak azok vannak rajta amiket most szerzet, barna haja zsíros és csimbókos, de mégis valahogy olyan szép. Mikor megláttam, ahogy ájultan fekszik csak egy erős, kitartó és egyben egy gyönyörű lányt láttam. És ott vannak azok a kék szemek. Mintha a lelkembe látna, ijesztő, természetfölötti és csodálatos. Kira fájdalmát legyűrve remegő szájjal próbált mosolyogni rám. Egyáltalán nem olyan amilyennek a többiek mesélték.
-Te mit tettél volna, hogy ha Nazirt a szemed láttára lövik szitává?
Allahra! Hogy én milyen felelőtlen vagyok!
-A fiad volt?
Kira a potyogó könnyeit törölgette, de szerintem ez már nem csak a lőtt seb fájdalma miatti könnyek.
-Az öcsém volt, kb annyi idős lehetett mint Nazir. Nagyon szerettem.
-Értem. Sajnálom.
Elővettem egy zsebkendőt és letöröltem a nedves arcát. Éppen vettem volna el a kezemet, amikor megragadta azt és a szemembe nézet.
-Köszönöm.
Mélyen a szemébe néztem. És valahogy tudtam, nem a törölgetést köszönte meg, hanem hogy megkérdeztem, mégis mit vesztett el. Lefogadom, hogy nem csak az öccsét gyászolja, de ez már nem rám tartozik. Zavaromban a kezét kezdtem el tanulmányozni. A portól koszos, de jól kivehető rajta a fehérre elszíneződött és puklis bőr.
-Mi történt a kezeddel?
Kira elengedte a kezem és tenyérrel felfelé megmutatta. Én nem bírtam ki és a kezembe vettem. A jobb mutatóujjammal követtem a sérült bőrt.
-Éppen a barakk felé mentünk a csapattal, ami az erdő közepén volt a föld alatt. Felfedezték. Porig égették az erdőt. A csatamezőről jöttünk vissza. Számos társunkat láttuk meghalni, de amit ott láttunk az semmi ahhoz a pánikhoz képest amit éreztünk. Csapatokra bomlottunk. Én leszakadtam. A barakk titkos kijárata felé mentem. Tudnom kellet... tudnom kellet, hogy az öcsém kijutott -e. Mikor oda érkeztem pánikoltam. A kijárat ajtaját egy izzó farönk torlaszolta. Az emberek belülről dörömböltek. Sírtak, kiabáltak. Ijesztő volt. Tudtam, hogy bent van. Csak őt láttam a szemem előtt, ezért megragadtam a rönköt és a saját két kezemmel toltam el az ajtóból. Nem csak a tenyerem éget meg. Egy kicsit az állam is és a mellkasom. Szerencsére nem voltak súlyosak a ruha sokat segített, ezért csak felhólyagosodott,mostanra nyomuk teljesen eltünt. Egyedül a kezeim emlékeztetnek arra a napra.
Kira
Még senkivel sem beszéltem ilyen őszintén, persze Omaron kívül. Az ártatlan asszony tekintete a lelkembe lát, minden egyes sebhelyemet látja és ez nem tetszik, nagyon nem. Az ajtó kinyílt egy orvosi köpenyes idős hölgy sétált felénk.
-Nagyszerű felkeltél! Hogy érzed magad?
-Mint akit céltáblának néztek.
-Hm, humoros nagyszerű. Na nézzük a varratokat.
Langyos kezével megérintette a csupasz hátamat.
-Nagyszerű, lement a duzzanat, most már oké lesz.
-Kösz doki.
Lassan fekvőtámaszba emeltem magam és úgy felálltam, persze nagyon figyeltem a varratokra. Hm. Ez fura. A katonai ruhám rajtam van, de a hátam csupasz.
-Mi lett a ruhámmal?
Mysha és a doktornő egymásra néztek, végül a doki biccentett egyet és Mysha megszólalt.
-Mivel csak a hátad sérült a doktornő úgy gondolta, hogy elég hogy ha a ruhád hátrészét távolítja el.
-Értem. De azért, kapok egy új felsőt ugye?
Mysha elnevette magát, de hamar abba is hagyta mert eszébe jutott az alvó Nazir.
-Omar már hozott egyet.
Biccentettem egyet és elvettem Myshatól a kezében lévő felsőt, amit gyorsan fel is vettem. A ruha szövete elég puha volt, hogy ne irritálja annyira a sebem. A benntartott levegőt kifújtam.
-A sebedet naponta kell bekenni egy krémmel, aminek a receptjét már oda is adtam Omarnak.
-Köszönöm doktornő.
Az idős asszony összepakolta a táskáját és elment.
-Ha már Omarról beszéltünk ő hol van?
Mysha már nyitotta a száját, hogy válaszoljon, amikor kivágódott az ajtó. Az ajtócsapódásra Nazir felsírt. Mégis ki a jó Isten lehet ez az alak! Mysha a fiához rohant én meg az új vendéget néztem. A férfi izmos volt, de nem az a csupa izom szerűen, szemei fakózöldek. Borostás volt, ami nem ritka ebben az országban, de az igen, hogy szőkés barna színű, pedig a haja sötét barna, nem néz ki rosszul, de nem az esetem.
-Ön aztán tudja, hogy hogyan kell felkelteni egy gyereket.
A hangom unott volt, de tisztán érezhető benne a gúny.
-Azt ajánlom fogja vissza magát!
-Mert mi lesz?!
A katona, mert bizony ő katona volt, nem csak a ruhája alapján, de kisugárzásán és a testtartása is ezt bizonyítja.
-Mert akkor még azt is megfogja bánni, hogy kitette a lábát a börtönből!
A fenyegetését vicsorogva morogta, mire Mysha abbahagyta Nazir vigasztalását és a férfire szólt.
-Fejezd be Cemal!
-De Mysha!!!
-Drágám! Kiranak igaza van, tudtad jól, hogy itt van Nazir és ezért nem kellene dömper módjára bevonulnod és vicsorgó kutyát játszanod!
-Úúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúú Mysha leoltott Cemal!
Vigyorogva nyomtam meg a férfi nevét és néztem a szemébe, vártam a dühkitörést, de az bizony nem jött.
-Kira kérlek!
-Bocsi. Várj csak!
Lesokkolva néztem hol rá, hol pedig a férfira.
-Csak nem azt akarod mondani Mysha, hogy ez a tulok a férjed?!
-Ööö, igen.
-Úr isten, akkor ez az ősember Omar bátyja!
-Befejezted a sértegetésemet Kira?
-Ja asszem.
-Nagyszerű akkor menj ki Omarhoz, majd ő elvisz.
-Jé, azt hittem, hogy érzéketlen is vagy, de szerencsére tévedtem!
Cemal feje pipacsvörös lett, már éppen robbanni akart volna, amikor Mysha ijesztő szemeket meresztett rá. Brrr. Nem lennék a helyébe. Lassan az ajtóhoz sétáltam, de ott megálltam és Myshára néztem.
-Köszönöm.
A szipogó kiskölyök anyja mellkasából nézet rám.
-Ne sírj kiskatona, majd még találkozunk, szia!
-Szia.
Kiléptem a szobából és becsuktam az ajtót. A kijárat felé haladva hallottam Cemal számonkérését, hogy mi az hogy újra láthatom Nazirt, mire Mysha elkezdett kiabálni, hogy Kira (vagyis én) megmentette Nazirt. Megkönnyebbülve léptem ki az épületből. Végre sikerült megmentenem valakit, aki fontos nekem.
-Nazir.
A suttogó hangomra egy nő szólt hozzám.
-Hogy érzed magad?
Nem ismertem a hangot mégis felé fordultam. Nem volt jó ötlet. Ahogy a másik oldalamra néztem, a hátamba sugárzó fájdalom gyötört.
-Üüüüüühm!
-Csak lassan! Kb 40 perccel ezelőtt szedtük ki a golyókat.
-Akkor ezért fáj ennyire.
Letöröltem az átkozott könnyeimet a szememről és a nőre néztem. Nagyon szép volt. Haja fekete és kusza, olyan mint ,amikor valaki belemarkolt volna. Szemei ezüstös árnyalatú, de a sírástól most véreres és duzzadt. Arca sovány, bőre mintha porcelánból lenne. Akár egy baba.
-Hol vagyok? És ki maga?
-A nevem Mysha, Nazir anyja vogyok és az irodámban vagyunk.
-Értem.
-Köszönöm Kira.
Fáradtan legyintettem egyet, de ez is fájt, így felszisszentem.
-Már most egy hatalmas lila csíkod van a vállrészednél.
Mysha elkezdett pityeregni, mivel csak egy karnyújtásnyira volt tőlem, megragadtam a lógó kezét és magamhoz lerántottam.
-Mysha, ne sírj! Felébreszted Nazirt! De ugye ő jól van?
Mysha szipogva térdelt le elém, ezért már nem erősen fogtam és bátortalanul megszorítottam.
-Nem, nincs semmi baja hála neked. Ha bármit tehetek.
-Már megtetted. Elláttátok a sebem, nekem ennyi elég.
-De ezt a kérésed nélkül is megtettük volna?! Tehát ez nem számít!
Elgondolkozva néztem a nő szemébe. Megadom magam. Mysha szemében hatalmas akarat rejlett. Tarara emlékeztet, neki sem lehet ellent mondani. Elengedtem a kezét.
-Oké rendben, akkor enged meg, hogy láthassam Nazirt.
Próbáltam csak az egyik szememmel figyelni, de azaz egy is alig volt nyitva. Mysha zavarodottan nézett rám, majd a fiára.
-Sosem bántanám, ezt Omarnak is megmondtam.
-Rendben. Egy feltétellel!
-Mi lenne az?
Mysha
Jól tudom, hogy nem bántaná a fiamat, hiszen akkor mégis minek tette volna kockára az életét? Hiszek neki és Omarnak is hiszek. A fiam csak úgy áradozik Kiraról, ezért nincs okom kételkedni benne. De tudnom kell a válaszát.
-Áruld el, hogy miért, őrültél meg?
A sérült lány, akinek a testén számtalan golyónyom van, mert nem csak azok vannak rajta amiket most szerzet, barna haja zsíros és csimbókos, de mégis valahogy olyan szép. Mikor megláttam, ahogy ájultan fekszik csak egy erős, kitartó és egyben egy gyönyörű lányt láttam. És ott vannak azok a kék szemek. Mintha a lelkembe látna, ijesztő, természetfölötti és csodálatos. Kira fájdalmát legyűrve remegő szájjal próbált mosolyogni rám. Egyáltalán nem olyan amilyennek a többiek mesélték.
-Te mit tettél volna, hogy ha Nazirt a szemed láttára lövik szitává?
Allahra! Hogy én milyen felelőtlen vagyok!
-A fiad volt?
Kira a potyogó könnyeit törölgette, de szerintem ez már nem csak a lőtt seb fájdalma miatti könnyek.
-Az öcsém volt, kb annyi idős lehetett mint Nazir. Nagyon szerettem.
-Értem. Sajnálom.
Elővettem egy zsebkendőt és letöröltem a nedves arcát. Éppen vettem volna el a kezemet, amikor megragadta azt és a szemembe nézet.
-Köszönöm.
Mélyen a szemébe néztem. És valahogy tudtam, nem a törölgetést köszönte meg, hanem hogy megkérdeztem, mégis mit vesztett el. Lefogadom, hogy nem csak az öccsét gyászolja, de ez már nem rám tartozik. Zavaromban a kezét kezdtem el tanulmányozni. A portól koszos, de jól kivehető rajta a fehérre elszíneződött és puklis bőr.
-Mi történt a kezeddel?
Kira elengedte a kezem és tenyérrel felfelé megmutatta. Én nem bírtam ki és a kezembe vettem. A jobb mutatóujjammal követtem a sérült bőrt.
-Éppen a barakk felé mentünk a csapattal, ami az erdő közepén volt a föld alatt. Felfedezték. Porig égették az erdőt. A csatamezőről jöttünk vissza. Számos társunkat láttuk meghalni, de amit ott láttunk az semmi ahhoz a pánikhoz képest amit éreztünk. Csapatokra bomlottunk. Én leszakadtam. A barakk titkos kijárata felé mentem. Tudnom kellet... tudnom kellet, hogy az öcsém kijutott -e. Mikor oda érkeztem pánikoltam. A kijárat ajtaját egy izzó farönk torlaszolta. Az emberek belülről dörömböltek. Sírtak, kiabáltak. Ijesztő volt. Tudtam, hogy bent van. Csak őt láttam a szemem előtt, ezért megragadtam a rönköt és a saját két kezemmel toltam el az ajtóból. Nem csak a tenyerem éget meg. Egy kicsit az állam is és a mellkasom. Szerencsére nem voltak súlyosak a ruha sokat segített, ezért csak felhólyagosodott,mostanra nyomuk teljesen eltünt. Egyedül a kezeim emlékeztetnek arra a napra.
Kira
Még senkivel sem beszéltem ilyen őszintén, persze Omaron kívül. Az ártatlan asszony tekintete a lelkembe lát, minden egyes sebhelyemet látja és ez nem tetszik, nagyon nem. Az ajtó kinyílt egy orvosi köpenyes idős hölgy sétált felénk.
-Nagyszerű felkeltél! Hogy érzed magad?
-Mint akit céltáblának néztek.
-Hm, humoros nagyszerű. Na nézzük a varratokat.
Langyos kezével megérintette a csupasz hátamat.
-Nagyszerű, lement a duzzanat, most már oké lesz.
-Kösz doki.
Lassan fekvőtámaszba emeltem magam és úgy felálltam, persze nagyon figyeltem a varratokra. Hm. Ez fura. A katonai ruhám rajtam van, de a hátam csupasz.
-Mi lett a ruhámmal?
Mysha és a doktornő egymásra néztek, végül a doki biccentett egyet és Mysha megszólalt.
-Mivel csak a hátad sérült a doktornő úgy gondolta, hogy elég hogy ha a ruhád hátrészét távolítja el.
-Értem. De azért, kapok egy új felsőt ugye?
Mysha elnevette magát, de hamar abba is hagyta mert eszébe jutott az alvó Nazir.
-Omar már hozott egyet.
Biccentettem egyet és elvettem Myshatól a kezében lévő felsőt, amit gyorsan fel is vettem. A ruha szövete elég puha volt, hogy ne irritálja annyira a sebem. A benntartott levegőt kifújtam.
-A sebedet naponta kell bekenni egy krémmel, aminek a receptjét már oda is adtam Omarnak.
-Köszönöm doktornő.
Az idős asszony összepakolta a táskáját és elment.
-Ha már Omarról beszéltünk ő hol van?
Mysha már nyitotta a száját, hogy válaszoljon, amikor kivágódott az ajtó. Az ajtócsapódásra Nazir felsírt. Mégis ki a jó Isten lehet ez az alak! Mysha a fiához rohant én meg az új vendéget néztem. A férfi izmos volt, de nem az a csupa izom szerűen, szemei fakózöldek. Borostás volt, ami nem ritka ebben az országban, de az igen, hogy szőkés barna színű, pedig a haja sötét barna, nem néz ki rosszul, de nem az esetem.
-Ön aztán tudja, hogy hogyan kell felkelteni egy gyereket.
A hangom unott volt, de tisztán érezhető benne a gúny.
-Azt ajánlom fogja vissza magát!
-Mert mi lesz?!
A katona, mert bizony ő katona volt, nem csak a ruhája alapján, de kisugárzásán és a testtartása is ezt bizonyítja.
-Mert akkor még azt is megfogja bánni, hogy kitette a lábát a börtönből!
A fenyegetését vicsorogva morogta, mire Mysha abbahagyta Nazir vigasztalását és a férfire szólt.
-Fejezd be Cemal!
-De Mysha!!!
-Drágám! Kiranak igaza van, tudtad jól, hogy itt van Nazir és ezért nem kellene dömper módjára bevonulnod és vicsorgó kutyát játszanod!
-Úúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúú Mysha leoltott Cemal!
Vigyorogva nyomtam meg a férfi nevét és néztem a szemébe, vártam a dühkitörést, de az bizony nem jött.
-Kira kérlek!
-Bocsi. Várj csak!
Lesokkolva néztem hol rá, hol pedig a férfira.
-Csak nem azt akarod mondani Mysha, hogy ez a tulok a férjed?!
-Ööö, igen.
-Úr isten, akkor ez az ősember Omar bátyja!
-Befejezted a sértegetésemet Kira?
-Ja asszem.
-Nagyszerű akkor menj ki Omarhoz, majd ő elvisz.
-Jé, azt hittem, hogy érzéketlen is vagy, de szerencsére tévedtem!
Cemal feje pipacsvörös lett, már éppen robbanni akart volna, amikor Mysha ijesztő szemeket meresztett rá. Brrr. Nem lennék a helyébe. Lassan az ajtóhoz sétáltam, de ott megálltam és Myshára néztem.
-Köszönöm.
A szipogó kiskölyök anyja mellkasából nézet rám.
-Ne sírj kiskatona, majd még találkozunk, szia!
-Szia.
Kiléptem a szobából és becsuktam az ajtót. A kijárat felé haladva hallottam Cemal számonkérését, hogy mi az hogy újra láthatom Nazirt, mire Mysha elkezdett kiabálni, hogy Kira (vagyis én) megmentette Nazirt. Megkönnyebbülve léptem ki az épületből. Végre sikerült megmentenem valakit, aki fontos nekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése