Tizenharmadik fejezet
Megvártam, amíg felér és kimegy. Nem bírtam tovább én is elröhögtem magam. Csak ne lenne ennyire ragályos a nevetése. Sokáig nevettem. A szám fájt, a gyomrom görcsbe állt, potyogtak a könnyeim. Olyan érzésem van mintha valamit visszakaptam volna, ami nagyon hiányzott.
Omar nagy meglepetésemre egy újsággal jött vissza a vacsorámmal együtt.
-Mai. Ugye tudsz olvasni?
-Miért ne tudnék? És milyen?
Omar megvonta a vállát és úgy válaszolt.
-A kapitányságon nincs sok olvasni való, az aktákon kívül, de sikerült szereznem egy hírújságot.
-Nagyszerű, legalább szerzek egy kis infót.
-Ühüm.
Omar becsúsztatta az újságot, én felvettem és a sarokba ültem, amíg ő a rácsokkal bajlódott. Na nézzük. Kényelmesen elhelyezkedtem. A lábamat a felhúzott térdemre raktam, mint egy igazi jantleman.
-Már csak egy pipa hiányzik.
-Hahaha! Még csak az kéne, hogy kifüstöld itt magad.
-Ha-ha-ha nagyon vicces.
Belökte a tálcámat és kiment a cellámból. Megint nem zárta be az ajtót és nem húzta le az elválasztót. Egy fáradt sóhaj szaladt ki a számon, aztán kinyitottam az újságot.
Az emberek lerakták a fegyvereiket, most mindenki a károkat számolja fel és építkeznek. Számos iskolát pusztítottunk el. Rengeteg halott és eltűnt van. Gyorsan átfutottam a szomorú, véres témákat és két perc alatt végeztem az újsággal. Kidobtam az újságot és elkezdtem enni. Már a felénél tartottam, amikor Omar koszos kézzel tolta le a talicskát a lépcsőn.
-Kösz az újságot! Holnap mit kapok?
Helyére rakta a talicskát és felhúzott szemöldökkel nézet rám és hajolt le a kidobott újságért.
-Hát nem volt elég?
-Mára igen. De holnap is van egy unalmas nap. Tehát holnap mit hozol nekem?
-Mit szeretnél?
-Hm. Talán egy könyvet. Igen! Egy könyvet szeretnék! De ne legyen szomorú! Az életem és a múltam már így is az.
-Oké, meglátom, hogy mit tehetek.
-Tegnap is ezt mondat.
-Héj! Legalább nem hazudok.
-Ahogy én sem.
Vigyorgó képpel ment fel a lépcsőn a már üres tálcámmal és az újsággal.
-De igen!
Omar megdermedt és hátrafordult.
-Mi igen?
Ördögi vigyorral néztem rá.
-Igen, még mindig harapnivaló a feneked.
Omar
Zavarodott képpel mentem fel a lépcsőn és mentem a konyhára. Szed már össze magad Omar?! Egy férfi nem pirulhat el! Nem pirulhat el! A mosdóban leöblítettem az arcom, de nem igazán hűsítette le az égő arcomat. A tükörbe bámultam. Az arcomról csöpögött a víz és paradicsom piros az egész fejem. Nevetséges!
-De legalább harapnivaló fenekem van.
Visszaidézve Kira csillogó kék szemeit, ami ilyen "pajkos" dolgot mond, nagyon sexy. Észre sem vettem, hogy én is úgy vigyorgok mint ő akkor.
Hazamentem. Celam dolgozott, Mysha meg Nazirt altatta. Megettem a langyos vacsorám és a szobámba mentem. Elmentem lefürödni. Egy törülközőt kötöttem a derekamra és egy másikkal a hajamat dörzsöltem. Az ágyam melletti kicsi könyves szekrényhez mentem. Vajon milyen könyvet vigyek neki? Végül egy kalandregényt vettem le a polcról és a komódomra raktam. Fáradtan feküdtem le.
Kira
Omar minden nap könyvet vagy újságot hoz. Amik tetszenek azokat toronyba állítottam a falnál, de amik nem azokat kiadtam neki. Omartól megkérdeztem, hogy mégis mennyi ideje vagyok itt. Ő habozva, de elmondta.
-Fél éve, mióta a többi rabot elvitték.
Még másfél év és talán újra szabad vagyok. Ahogy olvasok, honvágyam lesz. De a magány, az unalom és a nagy csend fájdalmasabb, ezért olvasok, még ha fáj is.
Néha Omarral megvitatjuk az egyik könyv szereplőit, cselekedeteiket.
Kiolvastam a legutóbbi könyvem. Egy romantikus regény volt. De Omar még nincs itt. Türelmetlenül várom. Ajtócsapódás. Az emlegetett szamár az ebédemet hozta és egy nagyon vastag könyvet cipelt. Remélem nem egy lexikon.
-Mit hoztál?
-Pörkölt.
Mindig eljátssza. Én megkérdezem, hogy mit hozott ő meg a kaját mondja el. A könyvről semmit nem mond, megvárja, amíg a kezembe kerül, vagy amikor a hátulján lévő ismertetőt elolvasom. Most is vigyorog. Belépet a cellámba. Most sem zárta be az ajtót és nem engedte le az elválasztót, de mostanában egyre bátrabb. Ahelyett hogy letenné és felém lökné egyszerűen csak hozzám sétál és a kezembe adja a tálcát. Először nagyon megijedtem. Nem is értettem ezt a viselkedésemet. De elkezdtem vele kiabálni hogy milyen figyelmetlen. Persze vigyorogva és indulatosan szemtelenkedett velem, majd kiment a cellámból és bezárta.
-Most jobb?!
-Sokkal!
-Jó!
-Jó!
Mindketten elnevettük magunkat.
A vastag könyv egy gyerekmesékkel teli köttet volt.
-Ő Omar, biztos vagy benne, hogy ezt nekem hoztad?
-Persze.
Felhúzott szemöldökkel néztem rá.
-Miért?
-Vacsorára vendéged lesz.
-Igazán és kicsoda?
-Ti-tok.
Duzzogva kanalaztam a pörköltemet, persze nem tudtam sokáig fenntartani a duzzogó arcot, mert hamar elnevettem magam. Valójában nem kell sokat gondolkodnom, hogy ki lehet az. A nagydarab katona, akit Dabirnak hívnak és Omar gyerekkori barátja biztosan nem akarja, hogy tündéres mesét olvassak neki. Nem, ő inkább sárkányos típus lehet. Tehát Dabir kihúzva, maradt Nazir. Jaj már alig várom, hogy újra lássam a kis kölyköt.
Egész délután izgatott voltam. Ilyet már rég nem éreztem. Igazán... idegesítő egy érzés. Egy hangos ajtócsapódást hallottam és gyors trappolást. A rácsaimat markolva néztem az új vendégemet.
-Kiiiiraaaa! Megjöttem!
-Szia kölyök!
Kinyúltam a rácsok között és megsimogattam Nazir fejét. Olyan selymes és puha a haja. Tamásnak is ilyen volt.
-És mit csinálunk Nazir? Hoztál valamit?
-Igen sok játékot hoztam, csak Omarnál vannak.
-Omart hol hagytad?
-Mindjárt jön.
Az emlegetett szamár most jött le a lépcsőn egy kis hátizsákkal a kezében és a vacsorámmal.
-Mondtam Nazir, hogy várj meg! Tessék Kira.
Omar bejött a cellámba és odaadta a vacsorám, két szendvics.
-Köszi.
-Kiiira játszunk!
-Oké, mit szeretnél?
-Fekete Péter!
-Jó, azt szeretem!
Omar lerakta a hátizsákot és kivet belőle egy gyerekpaklit. Összekeverte és osztott. Leültünk a földre. Omar és Nazir egymás mellet, és ugye a cellámba velük szembe ültem.
Persze mindkettőnket Nazir levert, ami csikizésbe ment át. Mindhárman kifáradtunk a sok nevetéstől.
-Olvas egy mesét Kira.
Omarra nézek aki, a szemközti rácsoknak hátradőlt, kinyújtott lábakkal.
-Szerinted is olvassak valamit Nazir?
-Igen!
Megkerestem a vastag könyvet és a jobb vállamat a rácsnak döntöttem, így Nazir jól láthatta a képeket és ahogy nekem dőlt nem nyomja a kemény rácsok.
Négy mesét olvastam. Az ötödikbe is belekezdtem, de elaludtam, ahogy a többiek is.
Omar
Reggel megbeszéltem Myshaval, hogy estefelé bedobja Nazírt és hazavisz minket, pár óra múlva, ezért elvettem Nazir egyik mesekönyvét és bevittem Kirához.
Vicces, amikor cukkolhatom Kirát. Megmosolyogtatja a napjaimat.
Estefelé Mysha megcsörgetett, mire én kimentem eléjük a parkolóba. Felkaptam Nazir hátizsákját és kézen fogva mentünk a konyhára Kira vacsorájáért.
Persze Nazir teljesen fel van pörögve és nélkülem szaladt el. Na megállj csak ezért még kapni fogsz!
Megkértem Kirát, hogy olvasson mesét. Csodás hangja van és ahogy beleéli magát a történetbe. Látszik, hogy a családjában volt egy nála jóval fiatalabb gyerek. Vajon hiányzik neki? Hülye! Persze, hogy hiányzik neki az öccse! Bárcsak elfelejtethetném a fájdalmát. Az édes hangjára elaludtam.
Az egyenletes szuszogó hangokra ébredtem. Kira és Nazir egymásnak dőlve aludtak. Hirtelen melegséget éreztem a mellkasomba. Nevetséges ez nem egy film vagy egy regény. Mindegy, nem érdekel. Elővettem a telefonom és lefényképeztem őket. Egy SMS jött Myshatól, most állt be a parkolóba. Felálltam, hátamra dobtam a hátizsákot a hátamra és felvettem az alvó Nazirt. Kira a mozgásra felriadt.
-Csü-csü, semmi baj aludj tovább. Aludj tovább.
Álmosan bólintott és visszadőlt aludni. Édes. Mi?! Nem, nem és nem! Megráztam a fejem és felvittem Nazirt.
Mikor hazaértem és lefeküdtem aludni, még utoljára megnéztem Kiraról készült képet. "Nem azért lettél börtönőr, hogy a rabbal enyelegj. És pont vele! Azt hittem, hogy ennél te jobb vagy! " Beleszerettem volna? Ó ugyan már?! Képtelenség... kéép-te-lenség. Ez volt az utolsó gondolatom, mielőtt elaludtam volna.
Omar nagy meglepetésemre egy újsággal jött vissza a vacsorámmal együtt.
-Mai. Ugye tudsz olvasni?
-Miért ne tudnék? És milyen?
Omar megvonta a vállát és úgy válaszolt.
-A kapitányságon nincs sok olvasni való, az aktákon kívül, de sikerült szereznem egy hírújságot.
-Nagyszerű, legalább szerzek egy kis infót.
-Ühüm.
Omar becsúsztatta az újságot, én felvettem és a sarokba ültem, amíg ő a rácsokkal bajlódott. Na nézzük. Kényelmesen elhelyezkedtem. A lábamat a felhúzott térdemre raktam, mint egy igazi jantleman.
-Már csak egy pipa hiányzik.
-Hahaha! Még csak az kéne, hogy kifüstöld itt magad.
-Ha-ha-ha nagyon vicces.
Belökte a tálcámat és kiment a cellámból. Megint nem zárta be az ajtót és nem húzta le az elválasztót. Egy fáradt sóhaj szaladt ki a számon, aztán kinyitottam az újságot.
Az emberek lerakták a fegyvereiket, most mindenki a károkat számolja fel és építkeznek. Számos iskolát pusztítottunk el. Rengeteg halott és eltűnt van. Gyorsan átfutottam a szomorú, véres témákat és két perc alatt végeztem az újsággal. Kidobtam az újságot és elkezdtem enni. Már a felénél tartottam, amikor Omar koszos kézzel tolta le a talicskát a lépcsőn.
-Kösz az újságot! Holnap mit kapok?
Helyére rakta a talicskát és felhúzott szemöldökkel nézet rám és hajolt le a kidobott újságért.
-Hát nem volt elég?
-Mára igen. De holnap is van egy unalmas nap. Tehát holnap mit hozol nekem?
-Mit szeretnél?
-Hm. Talán egy könyvet. Igen! Egy könyvet szeretnék! De ne legyen szomorú! Az életem és a múltam már így is az.
-Oké, meglátom, hogy mit tehetek.
-Tegnap is ezt mondat.
-Héj! Legalább nem hazudok.
-Ahogy én sem.
Vigyorgó képpel ment fel a lépcsőn a már üres tálcámmal és az újsággal.
-De igen!
Omar megdermedt és hátrafordult.
-Mi igen?
Ördögi vigyorral néztem rá.
-Igen, még mindig harapnivaló a feneked.
Omar
Zavarodott képpel mentem fel a lépcsőn és mentem a konyhára. Szed már össze magad Omar?! Egy férfi nem pirulhat el! Nem pirulhat el! A mosdóban leöblítettem az arcom, de nem igazán hűsítette le az égő arcomat. A tükörbe bámultam. Az arcomról csöpögött a víz és paradicsom piros az egész fejem. Nevetséges!
-De legalább harapnivaló fenekem van.
Visszaidézve Kira csillogó kék szemeit, ami ilyen "pajkos" dolgot mond, nagyon sexy. Észre sem vettem, hogy én is úgy vigyorgok mint ő akkor.
Hazamentem. Celam dolgozott, Mysha meg Nazirt altatta. Megettem a langyos vacsorám és a szobámba mentem. Elmentem lefürödni. Egy törülközőt kötöttem a derekamra és egy másikkal a hajamat dörzsöltem. Az ágyam melletti kicsi könyves szekrényhez mentem. Vajon milyen könyvet vigyek neki? Végül egy kalandregényt vettem le a polcról és a komódomra raktam. Fáradtan feküdtem le.
Kira
Omar minden nap könyvet vagy újságot hoz. Amik tetszenek azokat toronyba állítottam a falnál, de amik nem azokat kiadtam neki. Omartól megkérdeztem, hogy mégis mennyi ideje vagyok itt. Ő habozva, de elmondta.
-Fél éve, mióta a többi rabot elvitték.
Még másfél év és talán újra szabad vagyok. Ahogy olvasok, honvágyam lesz. De a magány, az unalom és a nagy csend fájdalmasabb, ezért olvasok, még ha fáj is.
Néha Omarral megvitatjuk az egyik könyv szereplőit, cselekedeteiket.
Kiolvastam a legutóbbi könyvem. Egy romantikus regény volt. De Omar még nincs itt. Türelmetlenül várom. Ajtócsapódás. Az emlegetett szamár az ebédemet hozta és egy nagyon vastag könyvet cipelt. Remélem nem egy lexikon.
-Mit hoztál?
-Pörkölt.
Mindig eljátssza. Én megkérdezem, hogy mit hozott ő meg a kaját mondja el. A könyvről semmit nem mond, megvárja, amíg a kezembe kerül, vagy amikor a hátulján lévő ismertetőt elolvasom. Most is vigyorog. Belépet a cellámba. Most sem zárta be az ajtót és nem engedte le az elválasztót, de mostanában egyre bátrabb. Ahelyett hogy letenné és felém lökné egyszerűen csak hozzám sétál és a kezembe adja a tálcát. Először nagyon megijedtem. Nem is értettem ezt a viselkedésemet. De elkezdtem vele kiabálni hogy milyen figyelmetlen. Persze vigyorogva és indulatosan szemtelenkedett velem, majd kiment a cellámból és bezárta.
-Most jobb?!
-Sokkal!
-Jó!
-Jó!
Mindketten elnevettük magunkat.
A vastag könyv egy gyerekmesékkel teli köttet volt.
-Ő Omar, biztos vagy benne, hogy ezt nekem hoztad?
-Persze.
Felhúzott szemöldökkel néztem rá.
-Miért?
-Vacsorára vendéged lesz.
-Igazán és kicsoda?
-Ti-tok.
Duzzogva kanalaztam a pörköltemet, persze nem tudtam sokáig fenntartani a duzzogó arcot, mert hamar elnevettem magam. Valójában nem kell sokat gondolkodnom, hogy ki lehet az. A nagydarab katona, akit Dabirnak hívnak és Omar gyerekkori barátja biztosan nem akarja, hogy tündéres mesét olvassak neki. Nem, ő inkább sárkányos típus lehet. Tehát Dabir kihúzva, maradt Nazir. Jaj már alig várom, hogy újra lássam a kis kölyköt.
Egész délután izgatott voltam. Ilyet már rég nem éreztem. Igazán... idegesítő egy érzés. Egy hangos ajtócsapódást hallottam és gyors trappolást. A rácsaimat markolva néztem az új vendégemet.
-Kiiiiraaaa! Megjöttem!
-Szia kölyök!
Kinyúltam a rácsok között és megsimogattam Nazir fejét. Olyan selymes és puha a haja. Tamásnak is ilyen volt.
-És mit csinálunk Nazir? Hoztál valamit?
-Igen sok játékot hoztam, csak Omarnál vannak.
-Omart hol hagytad?
-Mindjárt jön.
Az emlegetett szamár most jött le a lépcsőn egy kis hátizsákkal a kezében és a vacsorámmal.
-Mondtam Nazir, hogy várj meg! Tessék Kira.
Omar bejött a cellámba és odaadta a vacsorám, két szendvics.
-Köszi.
-Kiiira játszunk!
-Oké, mit szeretnél?
-Fekete Péter!
-Jó, azt szeretem!
Omar lerakta a hátizsákot és kivet belőle egy gyerekpaklit. Összekeverte és osztott. Leültünk a földre. Omar és Nazir egymás mellet, és ugye a cellámba velük szembe ültem.
Persze mindkettőnket Nazir levert, ami csikizésbe ment át. Mindhárman kifáradtunk a sok nevetéstől.
-Olvas egy mesét Kira.
Omarra nézek aki, a szemközti rácsoknak hátradőlt, kinyújtott lábakkal.
-Szerinted is olvassak valamit Nazir?
-Igen!
Megkerestem a vastag könyvet és a jobb vállamat a rácsnak döntöttem, így Nazir jól láthatta a képeket és ahogy nekem dőlt nem nyomja a kemény rácsok.
Négy mesét olvastam. Az ötödikbe is belekezdtem, de elaludtam, ahogy a többiek is.
Omar
Reggel megbeszéltem Myshaval, hogy estefelé bedobja Nazírt és hazavisz minket, pár óra múlva, ezért elvettem Nazir egyik mesekönyvét és bevittem Kirához.
Vicces, amikor cukkolhatom Kirát. Megmosolyogtatja a napjaimat.
Estefelé Mysha megcsörgetett, mire én kimentem eléjük a parkolóba. Felkaptam Nazir hátizsákját és kézen fogva mentünk a konyhára Kira vacsorájáért.
Persze Nazir teljesen fel van pörögve és nélkülem szaladt el. Na megállj csak ezért még kapni fogsz!
Megkértem Kirát, hogy olvasson mesét. Csodás hangja van és ahogy beleéli magát a történetbe. Látszik, hogy a családjában volt egy nála jóval fiatalabb gyerek. Vajon hiányzik neki? Hülye! Persze, hogy hiányzik neki az öccse! Bárcsak elfelejtethetném a fájdalmát. Az édes hangjára elaludtam.
Az egyenletes szuszogó hangokra ébredtem. Kira és Nazir egymásnak dőlve aludtak. Hirtelen melegséget éreztem a mellkasomba. Nevetséges ez nem egy film vagy egy regény. Mindegy, nem érdekel. Elővettem a telefonom és lefényképeztem őket. Egy SMS jött Myshatól, most állt be a parkolóba. Felálltam, hátamra dobtam a hátizsákot a hátamra és felvettem az alvó Nazirt. Kira a mozgásra felriadt.
-Csü-csü, semmi baj aludj tovább. Aludj tovább.
Álmosan bólintott és visszadőlt aludni. Édes. Mi?! Nem, nem és nem! Megráztam a fejem és felvittem Nazirt.
Mikor hazaértem és lefeküdtem aludni, még utoljára megnéztem Kiraról készült képet. "Nem azért lettél börtönőr, hogy a rabbal enyelegj. És pont vele! Azt hittem, hogy ennél te jobb vagy! " Beleszerettem volna? Ó ugyan már?! Képtelenség... kéép-te-lenség. Ez volt az utolsó gondolatom, mielőtt elaludtam volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése