15.fejezet
-Ez lehetetlen!
-Ő nem tud meghalni!
-Számos háborút túl élt!
-Biztos vagy benne, hogy meghalt?
Csak Angelou kérdezett. Persze mindenki egyből ráfigyelt.
-Sajnos, igazat mond. Már egy ideje nem érzem apátok jelenlétét.
Hát igen, Marone és Kellan között lelki kapcsolat van, ami igen ritka manapság. Ugyanis, ha egy farkas a hosszú élete során rálel az igazira olyan kapcsolat jön létre, amit nem hogy senki sem ért, de megszakítani sem lehet. E kapcsolat lehetőséget ad a felek közötti mentális kapcsolatra, és érzik egymás jelenlétét, úgy mint én és Faust. A többiek is lehúzták a whiskyjüket.
-És akkor most mi legyen?
-A falka nem maradhat vezető nélkül!
-Na ne mond Angelou! És mégis ki veszik át apánk helyét, majd te?
-Ó fogd be Conor! Mindenki tudja, hogy te sem vagy alkalmas vezérnek egyedül Juilliard, de ő beszari átvenni ezt a helyet!
Ezek... megőrültek?! Éppen most mondtam el, hogy meghalt az apjuk és ők csak a vezér szerepe miatt veszekednek!
Mérges vagyok!
Mérges vagyok, hogy Kellan fiai nem gyászolnak!
Mérges vagyok, mert csak 18 vagyok és Kellan egy ilyen feladatott adott ki nekem!
Mérges vagyok az emberekre, hogy olyan dolgokba ütik bele az orrukat, amibe nem kellene!
Szétrobban a fejem a sok haragtól. Ezért észre sem vettem, hogy elkezdtem kiabálni.
-Ti anyaszomorító kis férgek! Mégis mi a jó fene van veletek! A tiszteletreméltó apátok meghalt! A kiba*t emberek kísérleteznek gyerekeken, hogy eltudják pusztítani az undorító kis világotokat! De ti csak azon tudtok veszekedni, hogy mennyire luzer a másik alfának, na tudjátok, hogy hova menjetek, ti bolhás fa*ok!
Mindenki döbbenten bámultak rám
-Mit javasolsz? Mit tegyünk?
Juilliard határozottan, de nem felháborodottan várja a kérdésére a választ.
-Azt mondtátok, hogy a sámánok megjósolták az érkezésemet, ezért hívjátok a tanács tagjait egy gyűlésre. Készítsetek elő egy gyászszertartást Kellan emlékére! Kell egy szoba ahol lepihenhetek és néhány ruha. Az utam igen fárasztó volt, ezért élelmet is kérek! Ó és majdnem elfelejtettem a lovam kint vár a kertben. Valaki vigye el az istállóba!
Elsétáltam az ablakig, amit kitártam és a nevét suttogtam a nyári estébe. Mark kíváncsian lépet mögém és döbbenve nézte a megjelenő fekete lovat a fűbe.
-Ez egy szellemló!
Mindenki döbbenten bámultak rám
-Mit javasolsz? Mit tegyünk?
Juilliard határozottan, de nem felháborodottan várja a kérdésére a választ.
-Azt mondtátok, hogy a sámánok megjósolták az érkezésemet, ezért hívjátok a tanács tagjait egy gyűlésre. Készítsetek elő egy gyászszertartást Kellan emlékére! Kell egy szoba ahol lepihenhetek és néhány ruha. Az utam igen fárasztó volt, ezért élelmet is kérek! Ó és majdnem elfelejtettem a lovam kint vár a kertben. Valaki vigye el az istállóba!
Elsétáltam az ablakig, amit kitártam és a nevét suttogtam a nyári estébe. Mark kíváncsian lépet mögém és döbbenve nézte a megjelenő fekete lovat a fűbe.
-Ez egy szellemló!
A három férfi is odatapadt az ablakra, hogy a legendás paripát megnézzék. Kölykök.
-Hihetetlen!
-Micsoda szépség!
-Nos, akkor melyikőtök viszi el a többi lóhoz?
Gyerekek módjára kezdtek el veszekedni, mire Marone megköszörülte a torkát.
-Majd az istállós elintézi a lovadat!
-Rendben.
-Fiúk ti meg intézzétek el amit .... mi is a neved?
Na igen, ettől is féltem.
-A nevem Suzanne.
Ha eddig nem voltak döbbentek, akkor most már az álluk a föld alatt van.
-Akkor tegyétek azt amit Suzanne mondott!
A fiúk egymásra néztek és kiszaladtak a szobából.
-Jól sejtem, hogy ez nem az igazi neved?
Mindenki tudta, hogy Kellan szeretne egy kislányt és hogy ez legyen a neve, mint az édesanyjának.
-Kellan adta ezt a nevet, halála pillanatában.
Marone remegő kezekkel gyűrögette a ruhája szélét. Az asztalon lévő vezetékes telefonhoz mentem és hívtam a konyhát.
-Haló, Marone úrnőnek hozzanak egy nyugtató levendula teát a vezér irodájába!
-Igen is!
Letettem a kagylót és Marone melletti fotelba ültem.
-Hányadik hónapban vagy?
-Mégis honnan?
-Kellan emlékei és gondolatai már bennem élnek tovább. És tudom, hogy csak akkor szikrázik így a szemed, amikor várandós vagy.
Elsírta magát. Rázkódott a teste. Könnyei hatalmas cseppekben potyogtak le a ruhájára. A kezével elakarta takarni az arcát, de én megakadályoztam. A zsebemben mindig tartottam, egy csomag papír zsebkendőt és nedves törlőkendőt, hogy a koszt (alvadt vért) letudjam szedni. Egy zsepit vettem ki a zsebemből és letörölgettem a könnyeket.
-A negyedikben tartok.
Megdermedtem. Kb akkor tűnt el Kellan.
-Még itt volt, amikor megtudtad?
Elcsukló hangon szólalt meg.
-Akkor már három napja eltűnt.
Megkönnyebbülve dőltem le a fotelba. Legalább nem volt ennél is fájdalmasabb halála.
-Miért vitték el a világodba? Mit tettek vele?És hogyan halt meg? Kérlek áruld el!
Haboztam. Nem jó, hogy ha egy terhes nőt felzaklatunk a szerelme halálának körülményeire, főleg, hogy ha a nő vérfarkas. De tudom, hogy Marone addig nem nyugodna meg, amíg nem tudja meg. Hátradőltem a fotelben, kivettem egy csomag zsepit és az asztalra dobtam.
-Kellant donorként használták. Az elején csak a vérét vették, hogy megnézzék milyen hatással van az emberi szervezetre, de mivel csak pár perces reagálás volt az eredménye, sürgetni kezdték a változást. Számos szervét is kivették, de talán ami a legfájdalmasabb volt az a gerincvelője. Nem szívták ki az egészet csak minimális adagot.
Nem néztem a remegő nőre, most a legsötétebb emlékekben voltam.
-De nem csak ezzel foglalkoztak. Kíváncsiak voltak, hogy egy vérfarkas mégis milyen gyorsan gyógyul és hogy képes -e visszanöveszteni a szerveit. Amikor nem boncolták és kísérleteztek rajta, akkor a közös cellánkba vitték és a falhoz láncolták. Én etettem és itattam. De ennek ellenére még mindig tartozom Kellannek. Mikor engemet is visszahoztak a kísérletekből mesélt erről a világról és rólad, na meg persze mindenkiről.
Előre dőltem és megfogtam a kezét.
-Amikor rólad beszélt, szerelmesen, gyöngéden, a szeme fellángolva csillogott. Amikor a fiairól beszélt roppant büszke és elégedett volt, még Angeloura is. Átváltoztatott, ezáltal a szabadulási esélyünk nőt, de amikor elvittek egy újabb vizsgálatra élesben kellet átváltoznom. Szerencsémre sikerült. Megöltem a doktort és azt aki az egészet kitalálta. Rohantam vissza Kellanhez. Ő menni akart, de én nem.
Bűnbánón néztem Marone szemébe.
-Életben volt még egy rohadék, aki nem csak az erőember volt ebben a kísérletben.
Marone tudta, hogy mire gondolok. De mielőtt kimondta volna én egyből válaszoltam.
-Az orvosok szerint ártatlan vagyok, de néha még mindig érzem az undorító mancsát a bőröm. Ezért is akartam megölni. Pusztulnia kellet! Mielőtt Kellan megállított volna én a férfi felé rohantam. Kellan utánam jött.
Most már az én könnyeim is eleredtek.
-Nem kellet volna jönnie. A férfinél egy pisztoly volt. Én kikerültem a golyót és egy csapással megöltem. De Kellant. Kellant eltalálta az a rohadt golyó.
-Egy átlagos fegyver nem végez velünk.
Marone próbálja győzködni magát és engem, de sajnos össze kell törjem a reményét.
-Az a töltény nem volt átlagos. Folyékony ezüsttel töltötték meg.
Felkiáltott, zokogva hajolt a térdére. Ekkor kopogtattak. Felálltam és kinyitottam az ajtót. Egy 20 év körüli lány egy tálcát tartva a kezében amin egy kancsó volt és egy csésze. Elvettem és megköszöntem. A lány gyanakodva, majd fal fehéren futott vissza a lépcsőhöz. Becsuktam az ajtót és elkészítettem Marone kedvenc teáját.
-És mi lett vele?
-Porig égettem mindet! Kellant is bent hagytam.
Hüppögve bólogatott.
-Kérlek igyál!
Marone csak a fejét rázta.
-A fenébe is igyál! Tudom, hogy fáj, de most nem csak magadra, hanem a gyermekre is figyelned kell!
A terhes farkasok magzata igen erős, de roppant érzékenyek a stresszre, ez Marone sem kivétel.
-Iigazad van.
Már nyúlt a keze a csészéhez amikor megállt és rám nézett.
-Látni akarom! Még utoljára látni akarom! És ezt csak te tudod megadni.
-Fájdalmas lesz.
-Tudom.
-Rendben, de előtte kérlek idd meg a teád, úrnőm!
A hivatalos megszólításra azonnal felkapta a fejét és nézet egy darabig, majd biccentett és elkezdte kortyolgatni a forró teáját, én addig egy tiszta poharat vettem elő, amit az asztalra raktam főlé helyeztem a csuklómat és az egyik hegyes karmommal egy nem túl mély vágást ejtettem. A vérfarkasok nem csak húsukkal tudják átadni az emlékeket, elég hogy ha elegendő vért isznak és egy támpontra koncentrálnak. Itt most Kellan lesz ez a pont, bár nem lesz olyan intenzív mint amit Kellannel tettem, de ez is megteszi. A pohár félig félig telt meg, mire beforrt a vágásom. Morane elé tettem a véres poharat.
-Biztos vagy benne úrnőm?
-Igen.
Letette a csészét és a poharat emelte a szájához.
-Én itt leszek ön mellet.
Bizonytalanul rám nézett, majd biccentett. Két nagy kortyban megitta a vért.
És aztán....
-Hihetetlen!
-Micsoda szépség!
-Nos, akkor melyikőtök viszi el a többi lóhoz?
Gyerekek módjára kezdtek el veszekedni, mire Marone megköszörülte a torkát.
-Majd az istállós elintézi a lovadat!
-Rendben.
-Fiúk ti meg intézzétek el amit .... mi is a neved?
Na igen, ettől is féltem.
-A nevem Suzanne.
Ha eddig nem voltak döbbentek, akkor most már az álluk a föld alatt van.
-Akkor tegyétek azt amit Suzanne mondott!
A fiúk egymásra néztek és kiszaladtak a szobából.
-Jól sejtem, hogy ez nem az igazi neved?
Mindenki tudta, hogy Kellan szeretne egy kislányt és hogy ez legyen a neve, mint az édesanyjának.
-Kellan adta ezt a nevet, halála pillanatában.
Marone remegő kezekkel gyűrögette a ruhája szélét. Az asztalon lévő vezetékes telefonhoz mentem és hívtam a konyhát.
-Haló, Marone úrnőnek hozzanak egy nyugtató levendula teát a vezér irodájába!
-Igen is!
Letettem a kagylót és Marone melletti fotelba ültem.
-Hányadik hónapban vagy?
-Mégis honnan?
-Kellan emlékei és gondolatai már bennem élnek tovább. És tudom, hogy csak akkor szikrázik így a szemed, amikor várandós vagy.
Elsírta magát. Rázkódott a teste. Könnyei hatalmas cseppekben potyogtak le a ruhájára. A kezével elakarta takarni az arcát, de én megakadályoztam. A zsebemben mindig tartottam, egy csomag papír zsebkendőt és nedves törlőkendőt, hogy a koszt (alvadt vért) letudjam szedni. Egy zsepit vettem ki a zsebemből és letörölgettem a könnyeket.
-A negyedikben tartok.
Megdermedtem. Kb akkor tűnt el Kellan.
-Még itt volt, amikor megtudtad?
Elcsukló hangon szólalt meg.
-Akkor már három napja eltűnt.
Megkönnyebbülve dőltem le a fotelba. Legalább nem volt ennél is fájdalmasabb halála.
-Miért vitték el a világodba? Mit tettek vele?És hogyan halt meg? Kérlek áruld el!
Haboztam. Nem jó, hogy ha egy terhes nőt felzaklatunk a szerelme halálának körülményeire, főleg, hogy ha a nő vérfarkas. De tudom, hogy Marone addig nem nyugodna meg, amíg nem tudja meg. Hátradőltem a fotelben, kivettem egy csomag zsepit és az asztalra dobtam.
-Kellant donorként használták. Az elején csak a vérét vették, hogy megnézzék milyen hatással van az emberi szervezetre, de mivel csak pár perces reagálás volt az eredménye, sürgetni kezdték a változást. Számos szervét is kivették, de talán ami a legfájdalmasabb volt az a gerincvelője. Nem szívták ki az egészet csak minimális adagot.
Nem néztem a remegő nőre, most a legsötétebb emlékekben voltam.
-De nem csak ezzel foglalkoztak. Kíváncsiak voltak, hogy egy vérfarkas mégis milyen gyorsan gyógyul és hogy képes -e visszanöveszteni a szerveit. Amikor nem boncolták és kísérleteztek rajta, akkor a közös cellánkba vitték és a falhoz láncolták. Én etettem és itattam. De ennek ellenére még mindig tartozom Kellannek. Mikor engemet is visszahoztak a kísérletekből mesélt erről a világról és rólad, na meg persze mindenkiről.
Előre dőltem és megfogtam a kezét.
-Amikor rólad beszélt, szerelmesen, gyöngéden, a szeme fellángolva csillogott. Amikor a fiairól beszélt roppant büszke és elégedett volt, még Angeloura is. Átváltoztatott, ezáltal a szabadulási esélyünk nőt, de amikor elvittek egy újabb vizsgálatra élesben kellet átváltoznom. Szerencsémre sikerült. Megöltem a doktort és azt aki az egészet kitalálta. Rohantam vissza Kellanhez. Ő menni akart, de én nem.
Bűnbánón néztem Marone szemébe.
-Életben volt még egy rohadék, aki nem csak az erőember volt ebben a kísérletben.
Marone tudta, hogy mire gondolok. De mielőtt kimondta volna én egyből válaszoltam.
-Az orvosok szerint ártatlan vagyok, de néha még mindig érzem az undorító mancsát a bőröm. Ezért is akartam megölni. Pusztulnia kellet! Mielőtt Kellan megállított volna én a férfi felé rohantam. Kellan utánam jött.
Most már az én könnyeim is eleredtek.
-Nem kellet volna jönnie. A férfinél egy pisztoly volt. Én kikerültem a golyót és egy csapással megöltem. De Kellant. Kellant eltalálta az a rohadt golyó.
-Egy átlagos fegyver nem végez velünk.
Marone próbálja győzködni magát és engem, de sajnos össze kell törjem a reményét.
-Az a töltény nem volt átlagos. Folyékony ezüsttel töltötték meg.
Felkiáltott, zokogva hajolt a térdére. Ekkor kopogtattak. Felálltam és kinyitottam az ajtót. Egy 20 év körüli lány egy tálcát tartva a kezében amin egy kancsó volt és egy csésze. Elvettem és megköszöntem. A lány gyanakodva, majd fal fehéren futott vissza a lépcsőhöz. Becsuktam az ajtót és elkészítettem Marone kedvenc teáját.
-És mi lett vele?
-Porig égettem mindet! Kellant is bent hagytam.
Hüppögve bólogatott.
-Kérlek igyál!
Marone csak a fejét rázta.
-A fenébe is igyál! Tudom, hogy fáj, de most nem csak magadra, hanem a gyermekre is figyelned kell!
A terhes farkasok magzata igen erős, de roppant érzékenyek a stresszre, ez Marone sem kivétel.
-Iigazad van.
Már nyúlt a keze a csészéhez amikor megállt és rám nézett.
-Látni akarom! Még utoljára látni akarom! És ezt csak te tudod megadni.
-Fájdalmas lesz.
-Tudom.
-Rendben, de előtte kérlek idd meg a teád, úrnőm!
A hivatalos megszólításra azonnal felkapta a fejét és nézet egy darabig, majd biccentett és elkezdte kortyolgatni a forró teáját, én addig egy tiszta poharat vettem elő, amit az asztalra raktam főlé helyeztem a csuklómat és az egyik hegyes karmommal egy nem túl mély vágást ejtettem. A vérfarkasok nem csak húsukkal tudják átadni az emlékeket, elég hogy ha elegendő vért isznak és egy támpontra koncentrálnak. Itt most Kellan lesz ez a pont, bár nem lesz olyan intenzív mint amit Kellannel tettem, de ez is megteszi. A pohár félig félig telt meg, mire beforrt a vágásom. Morane elé tettem a véres poharat.
-Biztos vagy benne úrnőm?
-Igen.
Letette a csészét és a poharat emelte a szájához.
-Én itt leszek ön mellet.
Bizonytalanul rám nézett, majd biccentett. Két nagy kortyban megitta a vért.
És aztán....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése