30.fejezet
Kemény bőrruhába csattogtattuk a kardjainkat. Izzadság cseppent a földre, a ruhánkra és a kardunk élére. Apró hajszálvágások éktelenkedtek az arcunkon, de pillanatok alatt begyógyultak. Marone szívből mosolygott. Teljes erejéből harcolt, nagyon nehéz visszafognom magam, ahhoz hogy ne ejtsek rajta komoly sérülést, de egyben ne tűnjön úgy, hogy visszafogom magam. Marone terhes, tudom, hogy nem tudok ártani a magzatnak. Nem csak azért mert Marone ügyesen védekezik, de azért sem mert a farkasok magzata körüli burok nagyon vastag. Ennek ellenére mégis bennem van a félelem és a szorongás, hiszen az emberek világában igen sérülékenyek a terhes nők. Már legalább egy órája harcolhattunk, amikor észrevettem, hogy egyre több és több nézünk lett a teremben. A legtöbben csendben voltak, de voltak olyanok akik elemezték vagy éppen fogadtak a harcunkra. Élveztem. Az otthoni edzéseknél nagyon vissza kellet fognom magam nehogy bizarr legyen. Marone mosolya lassan eltűnt az arcáról és egy duzzogó tini pofi vette át a helyét.
-Ez nem igazság! Visszafogod magad!
Mosolyogva nézek rá és ahogy csak tudtam megráztam a fejem.
-Nem fogom vissza magam! Szerintem ezek a szép szakadások a ruhámon is mutatja.
-Ez is azt bizonyítja, hogy visszafogod magad!
Marone csücsörítve lépett hátra és a felakasztott fegyverek közé rakta a kardját.
-Ennyi volt?
-Csak szeretnéd kislány! Menjünk ki az erdőbe és gyakoroljunk ott!
Biccentettem egyet és én is a helyére raktam a kardot. A többi farkas abba hagyta a nézelődést és elkezdtek edzeni. Maroen után szaladtam, aki már ki is sétált a teremből.
Izzadtan szaladtunk az erdőben egy nyugodt helyhez. Az alfa nőstény egy kisebb mező előtt állt meg.
-Tökéletes!
Kiléptem az árnyékos erdőből és a kellemesen meleg fénybe tártam ki a karjaimat és süttettem az arcomat.
-Hé! Hagyd abba a lustálkodást! Figyelj, rám!
Megdörzsöltem a szemeimet és ránéztem.
-Lazítsd el az izmaidat, rázd meg őket!
Teljesítettem a parancsát.
-A farkasodat eddig a harag táplálta, de ez nem jó. Nem létezik olyan, hogy te és ő. Ember és farkas. Ti egyek vagytok. Ha azt mondod, hogy a farkas volt, akkor az te voltál. Már elérted azt, hogy mindkét alakba átalakultál és tökéletesen uralkodtál magadon. Most el kell érnünk, hogy az átalakulás a te akaratodból történjen meg, ne pedig az erős érzéseid hatására. Először változz át farkasember alakba. Legyen most ez a cél!
-Rendben! Hogy csináljam?
-Próbáld meg elérni, hogy a tested reagáljon egy érzésre vagy egy emlékre. Ez nem megy parancsra, arra ne számíts!
Bizonytalanul vettem két levegőt. Próbáltam kitisztítani a fejemet. Az erdő békességére koncentráltam. De nem történt semmi. Megpróbáltam a családomra gondolni, arra a szeretettre, amit ők adnak nekem és amit én adok nekik. Most sem történik semmi. Marone próbálkozásomat látva megzavart.
-Nem elég erősek ezek az érzések, valami sokkal erősebre koncentrálj!
Nem értem! Ezek a legerősebb érzéseim. Levetettem magam a fűbe és a hajamat markolásztam. Lenge szellő söpört végig a mezőn. Tűzvörös hajamat a szemem előtt kelt életre. Lélegzetvisszafojtva bámultam a "lángokat". Felidőződött bennem az a bizonyos este. A kísérletek. A rohadt emberek. Kellan és a halott teste. Feláldozta magát értem és én eddig nem tettem semmit! Az önútállatom és a gyászom elég erősnek bizonyult annak, hogy aktiválódjon az átalakulás. Égtek a csontjaim és viszketett a bőröm. Végtagjaim megnyúltak, kiszőrösödtem. Pofám megnyúlt, a fogaim sajogtak a gyors átalakulástól. Fájt. Iszonyatosan. De hamar véget ért. Marone elégedetten nézett rám.
-Szép! Akkor most fuss körbe! De teljes erőből!
Elővett egy fekete stopperórát és várt. Megfordultam és rajtállásba álltam.
-Vigyázz! Kész! Rajt!
Gyors voltam, de nem eléggé, az elején ugyanis visszafogtam magam. Körbefutottam a mezőt.
-2:23 perc szép!
-Újra! Nem vittem bele teljes erőt!
Biccentett egyet és várt.
-Kész vagy?
-Igen.
-Akkor raj-ta!
A talpam zsibbadt és a mellkasom égett a hirtelen megerőltetéstől, de élveztem. Most sokkal gyorsabb voltam. Lihegve dőltem Marone elé.
-Mennyi?
-1 perc... és 25 másodperc. Majdnem új rekord!
A kezemet a szemem elé raktam, hogy lássak.
-Ki tartja?
-Kellan 1 perc 10 másodperccel.
Nevetve hajtottam le a fejemet és próbáltam csillapítani a légzésemet.
-Akkor most mi jön?
-Most drágám, át fogsz változni teljesen!
-Te most csak viccel! Teljesen ki vagyok fáradva. Nem hiszem, hogy bírnám!
-Ó dehogy nem! Na gyerünk ülj fel és próbáld meg!
Nyűgösen felültem törökülésbe.
-Valami tanács?
-Meg van az amitől most átváltoztál?
-Ja.
-Na akkor annál az érzésnél erősebbet keres!
-Most csak viccelsz! Baromi nehéz volt az előzőt is, teljesíteni kizárt, hogy sikerüljön!
-Már pedig egyszer már sikerült!
-Valójában kétszer és mindkétszer öntudatlanul alakultam át.
-Akkor csak rá kell jönnöd, hogy mi váltotta ki akkor.
Valójában az elsőre alig emlékszek. Éhes és fáradt voltam. A másodikra viszont jól emlékszem, hiszen nem rég történt. Mérges voltam Dumra és elaludtam. Ahogy a férfira gondoltam elkezdett rángatózni néhány izmom. A változást érzékelve elkezdtem Dumra gondolni. Füstös illatát visszaidéztem. A testem megnyugodott, ellazultam. Elkezdtem átváltozni, de ez még nem volt elég. Az első találkozásunk jutott eszembe. Saját vérében térdelt. Szemeiben kétségbeesés éget. Akkor még nem tudtam, hogy szándékosan záratta be magát. Vérszomj égette a szívét. Nem tudta, hogy ki a férfi, de megakarta torolni, amit vele tettek.
-Csodálatos! Ez most sokkal gyorsabban sikerült!
Amikor kinyitottam a szememet megdöbbenve tapasztaltam, hogy átalakultam farkas alakba, de az átváltozást nem is vettem észre. Engedelmes "kutyaként" leültem és csóváltam a farkam.
-Milyen érzés?
-Kellemes.
-Nagyszerű, akkor most változz vissza!
Bamba pofával bámultam a gyönyörű harcosnőt. Maroen előkészítette a stoppert és várt. Nem viccelt!
-Szólj ha készen állsz!
Biccentettem egyet.
-Készen állok!
Megnyomta gombot. Újra Dumra gondoltam, de most már az átváltozásra is koncentráltam. A mancsaim szőrös kezekké alakult át. Dum meleg keze végigsiklik a gerincemen, ami most meghajlott. Forró, bizsergető csókja elvarázsolt.
-És vége!
Vérfarkas alakban térdeltem a fűben. Hatalmas izzadságcseppek csöpögtek le az orromról.
-Mennyi?
-Másfél perc. Ezen még dolgozni kell! Na gyerünk változz vissza emberré!
-Nem hagysz békén mi?
-De nem ám! Na gyerünk!
Kifújtam a levegőt és biccentettem. Dum kedves és gyengéd érintését idéztem vissza amikor letepertem az istállónál. Ahogy simogatta az arcomat, úgy tűnt el a bunda az arcomról, majd mindenhol. Fáradtan dőltem oldalra a földre. Éget mindenem, levegőt alig kaptam. De ami legjobban zavart az, hogy nem elég, hogy Dumra gondolva tudok csak átváltozni, de az is zavar, hogy most nem csak az arcomat simogatta, hanem az oldalamat, a lábaimat, a fejem tetejét, a hátamat és ... a fenekemet. Elpirultam, de ezt a kifulladásra fogtam.
-Na, ez már valami! Fél másodperc! Haladás!
-Kköössssz.
-Mostantól gyakorolj mindig! Rendben?
-Jaaaa.
-Ne aggódj, egyre gyorsabban fog menni az átváltozás.
Nem szóltam semmit. Maroen megfordult és az erdő felé ment.
-Vissza megyek, van még némi elintéznivalóm. Itt hagyhatlak?
-Hát persze!
Kitárt karokkal feküdtem a fűben. Élveztem a langyos szellőt, ami az égő arcomnak iszonyatosan jól esett.
De a békémet hamar megzavarták.
Valaki figyelt.
-Ez nem igazság! Visszafogod magad!
Mosolyogva nézek rá és ahogy csak tudtam megráztam a fejem.
-Nem fogom vissza magam! Szerintem ezek a szép szakadások a ruhámon is mutatja.
-Ez is azt bizonyítja, hogy visszafogod magad!
Marone csücsörítve lépett hátra és a felakasztott fegyverek közé rakta a kardját.
-Ennyi volt?
-Csak szeretnéd kislány! Menjünk ki az erdőbe és gyakoroljunk ott!
Biccentettem egyet és én is a helyére raktam a kardot. A többi farkas abba hagyta a nézelődést és elkezdtek edzeni. Maroen után szaladtam, aki már ki is sétált a teremből.
Izzadtan szaladtunk az erdőben egy nyugodt helyhez. Az alfa nőstény egy kisebb mező előtt állt meg.
-Tökéletes!
Kiléptem az árnyékos erdőből és a kellemesen meleg fénybe tártam ki a karjaimat és süttettem az arcomat.
-Hé! Hagyd abba a lustálkodást! Figyelj, rám!
Megdörzsöltem a szemeimet és ránéztem.
-Lazítsd el az izmaidat, rázd meg őket!
Teljesítettem a parancsát.
-A farkasodat eddig a harag táplálta, de ez nem jó. Nem létezik olyan, hogy te és ő. Ember és farkas. Ti egyek vagytok. Ha azt mondod, hogy a farkas volt, akkor az te voltál. Már elérted azt, hogy mindkét alakba átalakultál és tökéletesen uralkodtál magadon. Most el kell érnünk, hogy az átalakulás a te akaratodból történjen meg, ne pedig az erős érzéseid hatására. Először változz át farkasember alakba. Legyen most ez a cél!
-Rendben! Hogy csináljam?
-Próbáld meg elérni, hogy a tested reagáljon egy érzésre vagy egy emlékre. Ez nem megy parancsra, arra ne számíts!
Bizonytalanul vettem két levegőt. Próbáltam kitisztítani a fejemet. Az erdő békességére koncentráltam. De nem történt semmi. Megpróbáltam a családomra gondolni, arra a szeretettre, amit ők adnak nekem és amit én adok nekik. Most sem történik semmi. Marone próbálkozásomat látva megzavart.
-Nem elég erősek ezek az érzések, valami sokkal erősebre koncentrálj!
Nem értem! Ezek a legerősebb érzéseim. Levetettem magam a fűbe és a hajamat markolásztam. Lenge szellő söpört végig a mezőn. Tűzvörös hajamat a szemem előtt kelt életre. Lélegzetvisszafojtva bámultam a "lángokat". Felidőződött bennem az a bizonyos este. A kísérletek. A rohadt emberek. Kellan és a halott teste. Feláldozta magát értem és én eddig nem tettem semmit! Az önútállatom és a gyászom elég erősnek bizonyult annak, hogy aktiválódjon az átalakulás. Égtek a csontjaim és viszketett a bőröm. Végtagjaim megnyúltak, kiszőrösödtem. Pofám megnyúlt, a fogaim sajogtak a gyors átalakulástól. Fájt. Iszonyatosan. De hamar véget ért. Marone elégedetten nézett rám.
-Szép! Akkor most fuss körbe! De teljes erőből!
Elővett egy fekete stopperórát és várt. Megfordultam és rajtállásba álltam.
-Vigyázz! Kész! Rajt!
Gyors voltam, de nem eléggé, az elején ugyanis visszafogtam magam. Körbefutottam a mezőt.
-2:23 perc szép!
-Újra! Nem vittem bele teljes erőt!
Biccentett egyet és várt.
-Kész vagy?
-Igen.
-Akkor raj-ta!
A talpam zsibbadt és a mellkasom égett a hirtelen megerőltetéstől, de élveztem. Most sokkal gyorsabb voltam. Lihegve dőltem Marone elé.
-Mennyi?
-1 perc... és 25 másodperc. Majdnem új rekord!
A kezemet a szemem elé raktam, hogy lássak.
-Ki tartja?
-Kellan 1 perc 10 másodperccel.
Nevetve hajtottam le a fejemet és próbáltam csillapítani a légzésemet.
-Akkor most mi jön?
-Most drágám, át fogsz változni teljesen!
-Te most csak viccel! Teljesen ki vagyok fáradva. Nem hiszem, hogy bírnám!
-Ó dehogy nem! Na gyerünk ülj fel és próbáld meg!
Nyűgösen felültem törökülésbe.
-Valami tanács?
-Meg van az amitől most átváltoztál?
-Ja.
-Na akkor annál az érzésnél erősebbet keres!
-Most csak viccelsz! Baromi nehéz volt az előzőt is, teljesíteni kizárt, hogy sikerüljön!
-Már pedig egyszer már sikerült!
-Valójában kétszer és mindkétszer öntudatlanul alakultam át.
-Akkor csak rá kell jönnöd, hogy mi váltotta ki akkor.
Valójában az elsőre alig emlékszek. Éhes és fáradt voltam. A másodikra viszont jól emlékszem, hiszen nem rég történt. Mérges voltam Dumra és elaludtam. Ahogy a férfira gondoltam elkezdett rángatózni néhány izmom. A változást érzékelve elkezdtem Dumra gondolni. Füstös illatát visszaidéztem. A testem megnyugodott, ellazultam. Elkezdtem átváltozni, de ez még nem volt elég. Az első találkozásunk jutott eszembe. Saját vérében térdelt. Szemeiben kétségbeesés éget. Akkor még nem tudtam, hogy szándékosan záratta be magát. Vérszomj égette a szívét. Nem tudta, hogy ki a férfi, de megakarta torolni, amit vele tettek.
-Csodálatos! Ez most sokkal gyorsabban sikerült!
Amikor kinyitottam a szememet megdöbbenve tapasztaltam, hogy átalakultam farkas alakba, de az átváltozást nem is vettem észre. Engedelmes "kutyaként" leültem és csóváltam a farkam.
-Milyen érzés?
-Kellemes.
-Nagyszerű, akkor most változz vissza!
Bamba pofával bámultam a gyönyörű harcosnőt. Maroen előkészítette a stoppert és várt. Nem viccelt!
-Szólj ha készen állsz!
Biccentettem egyet.
-Készen állok!
Megnyomta gombot. Újra Dumra gondoltam, de most már az átváltozásra is koncentráltam. A mancsaim szőrös kezekké alakult át. Dum meleg keze végigsiklik a gerincemen, ami most meghajlott. Forró, bizsergető csókja elvarázsolt.
-És vége!
Vérfarkas alakban térdeltem a fűben. Hatalmas izzadságcseppek csöpögtek le az orromról.
-Mennyi?
-Másfél perc. Ezen még dolgozni kell! Na gyerünk változz vissza emberré!
-Nem hagysz békén mi?
-De nem ám! Na gyerünk!
Kifújtam a levegőt és biccentettem. Dum kedves és gyengéd érintését idéztem vissza amikor letepertem az istállónál. Ahogy simogatta az arcomat, úgy tűnt el a bunda az arcomról, majd mindenhol. Fáradtan dőltem oldalra a földre. Éget mindenem, levegőt alig kaptam. De ami legjobban zavart az, hogy nem elég, hogy Dumra gondolva tudok csak átváltozni, de az is zavar, hogy most nem csak az arcomat simogatta, hanem az oldalamat, a lábaimat, a fejem tetejét, a hátamat és ... a fenekemet. Elpirultam, de ezt a kifulladásra fogtam.
-Na, ez már valami! Fél másodperc! Haladás!
-Kköössssz.
-Mostantól gyakorolj mindig! Rendben?
-Jaaaa.
-Ne aggódj, egyre gyorsabban fog menni az átváltozás.
Nem szóltam semmit. Maroen megfordult és az erdő felé ment.
-Vissza megyek, van még némi elintéznivalóm. Itt hagyhatlak?
-Hát persze!
Kitárt karokkal feküdtem a fűben. Élveztem a langyos szellőt, ami az égő arcomnak iszonyatosan jól esett.
De a békémet hamar megzavarták.
Valaki figyelt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése