8.fejezet
Üdv!
Na igen ez egy kicsit rövidre sikerült, de a kövi eseménydúsabb lesz. Ígérem!
További jó olvasást!
W.A.
A támadás utáni napok igen csendesen teltek. Árnyékként követtük gazdáinkat, de semmi említésre méltó nem történt. Egyik vasárnap délután gazdáinkat elhívták egy sétára a falu szebbik felébe. A meghívok nem voltak más, mint Jiro-san és Kasuma-san. Én és Inu néhány lépéssel lemaradtunk a két párról, akik gyengéd hangon beszélgettek egymással. Mindkét lány boldog volt, ahogy a két férfi is. Az álarcnak használt kendőm alatt elmosolyodtam. Legalább ők boldogok. A két férfi udvarló mozdulataik egyre bensőségesebb lettek az idővel és ezt mindnyájan tudtuk. Ezért sem volt meglepő a két levél, amit három héttel később kaptak.
Egy szombati reggel volt. Én éppen a szobánkban éleztem a késeimet, Inu, gazdája lábánál kuporodva aludt, míg gazdája fésülködött. Dübörgő és siető lépteket hallottunk. Inu és én készenlétben vártuk az idegent. De meglepetésünkre Yuko-sama dübörgött be a szobába két levélt lengetve.
-Mégis mi történt Yuko-chan?
-Levelünk jött! Én Jiro-santól kaptam, te pedig ....
Yuuki-sama felpattant a székéből és odaszaladt barátnőjéhez. Megnyugodva dőltem vissza a falhoz, hogy folytathassam az élezést, de közben figyeltem.
-Kasuma-santól.
Yuuki-sama kikapta a levelet Yuko-sama kezéből és a kezében tartotta.
-Te már megnézted?
-Nem, arra gondoltam, hogy együtt nyitjuk ki.
Yuuki-sama ránézett és megfogta a levél szélét.
-Akkor 1...2....3!
Mindketten feltépték a borítékot és kihúzták a leveleket. Enyhén remegett a kezük. Hangosan nyeltek egyet, majd elkezdték olvasni az üzenetet. A szobában csak a késem fenésének hangja zenget. Oldalpillantással néztem gazdáink arcát. Yuuki-sama rózsaszín ajkait rágta, míg gazdám a legszélesebb mosolyát mutatta meg. Jó hírek.
-Yuko-chan, ez hihetetlen!
-Neked mit írt Kasuma-san?
-A menyasszonya vagyok és azt írja, hogy késő délután érkezik a szekér értünk. Na és neked?
-Jiro-san engem is megmentett. Azt írja, hogy Kasuma-sannál vár ránk, vagyis veled tartok.
Mosolyogva toporzékoltak, majd szorosan megölelték egymást.
-Ez a legjobb, ami eddig történt velünk.
-Már éppen ideje volt, Kasuma-san és én egymásnak vagyunk teremtve, ahogy te és Jiro-san is.
-Talán igazad van.
Yuko-sama zavartan nézett hol Yuuki-samara, hol a levélre. Míg a gazdáink örültek az eljegyzésüknek én elővettem a következő késem és elkezdtem élezni.
-Mit gondolsz Yuuki-chan belefér még az időnkbe meglátogatni a legközelebbi templomot?
-Jaj! Ez nagyszerű ötlet! Akkor készülődjünk is!
Mire befejeztem a kések élezéseit, addigra Yuko-sama és Yuuki-sama el is készült a templom meglátogatására.
A japán templomok igen különlegesek. Magara építették, csak egy hatalmas lépcsősoron lehet biztonságosan megközelíteni. Amint az ember felsétált a több ezres lépcsőfokon egy térhez ér, aminek a bejárata két vörös oszlop. A tér nem túl nagy, de szépen rendezett, amit az itteni pap mindig karbantart. A két menyasszony előrement egészen a templom épületéig. Ott volt egy kút, aminek a tetejét sűrűn rakott vasrács volt. A kút tetején egy egyökölnyi széles kötél lógott aminek a tetején két hatalmas csengőt kötöttek. Az emberek fura mód gyakran járnak ide. Megszenvedve felsétálnak ide, majd a kúthoz mennek. Kívánnak valamit, aztán meghúzzák a kötelet amivel megcsendül a két csengő, aztán egy érmét dobnak be a kútba, mondván ez a kívánságuk ára. Nevetségesnek tarom az itteni vallást. Ebben az országban több istenhitben hisznek. Imáik kis piti apróságok és hogy teljesüljön nem elég, hogy imádkoznak, de el kell menniük egy templomba és ott fizetni kell, hogy a kívánság teljesüljön. De persze az már más kérdés, hogy teljesül e vagy sem. Már megtanultam, hogy egyetlen isten sem segít az embereknek. Az okát nem tudom. Lehet, hogy nem akarnak segíteni az embernek, vagy nem tudnak, sőt az is lehet, hogy nem tartják elég méltónak azt az embert vagy a kérését, de az is lehet, hogy nem is létezik semmi féle isten vagy istenek. De persze ezért a gondolatért komoly bajom is származhat, ezért sem szabad megosztanom senkivel a mélyebb gondolataimat. Yuko-sama és Yuuki-sama is megtanulta azt, hogy az istenek nem "mindig" segítenek az emberen. De ennek ellenére a felszínen hittek bennük és ezért is vagyunk most itt. Reménykednek, hogy a jövőjük boldog és jó lesz. Új városba kerülnek, új közösségbe és végre a szerelmükkel lehetnek.
Boldogságuk most kezdődik.
Egy szombati reggel volt. Én éppen a szobánkban éleztem a késeimet, Inu, gazdája lábánál kuporodva aludt, míg gazdája fésülködött. Dübörgő és siető lépteket hallottunk. Inu és én készenlétben vártuk az idegent. De meglepetésünkre Yuko-sama dübörgött be a szobába két levélt lengetve.
-Mégis mi történt Yuko-chan?
-Levelünk jött! Én Jiro-santól kaptam, te pedig ....
Yuuki-sama felpattant a székéből és odaszaladt barátnőjéhez. Megnyugodva dőltem vissza a falhoz, hogy folytathassam az élezést, de közben figyeltem.
-Kasuma-santól.
Yuuki-sama kikapta a levelet Yuko-sama kezéből és a kezében tartotta.
-Te már megnézted?
-Nem, arra gondoltam, hogy együtt nyitjuk ki.
Yuuki-sama ránézett és megfogta a levél szélét.
-Akkor 1...2....3!
Mindketten feltépték a borítékot és kihúzták a leveleket. Enyhén remegett a kezük. Hangosan nyeltek egyet, majd elkezdték olvasni az üzenetet. A szobában csak a késem fenésének hangja zenget. Oldalpillantással néztem gazdáink arcát. Yuuki-sama rózsaszín ajkait rágta, míg gazdám a legszélesebb mosolyát mutatta meg. Jó hírek.
-Yuko-chan, ez hihetetlen!
-Neked mit írt Kasuma-san?
-A menyasszonya vagyok és azt írja, hogy késő délután érkezik a szekér értünk. Na és neked?
-Jiro-san engem is megmentett. Azt írja, hogy Kasuma-sannál vár ránk, vagyis veled tartok.
Mosolyogva toporzékoltak, majd szorosan megölelték egymást.
-Ez a legjobb, ami eddig történt velünk.
-Már éppen ideje volt, Kasuma-san és én egymásnak vagyunk teremtve, ahogy te és Jiro-san is.
-Talán igazad van.
Yuko-sama zavartan nézett hol Yuuki-samara, hol a levélre. Míg a gazdáink örültek az eljegyzésüknek én elővettem a következő késem és elkezdtem élezni.
-Mit gondolsz Yuuki-chan belefér még az időnkbe meglátogatni a legközelebbi templomot?
-Jaj! Ez nagyszerű ötlet! Akkor készülődjünk is!
Mire befejeztem a kések élezéseit, addigra Yuko-sama és Yuuki-sama el is készült a templom meglátogatására.
A japán templomok igen különlegesek. Magara építették, csak egy hatalmas lépcsősoron lehet biztonságosan megközelíteni. Amint az ember felsétált a több ezres lépcsőfokon egy térhez ér, aminek a bejárata két vörös oszlop. A tér nem túl nagy, de szépen rendezett, amit az itteni pap mindig karbantart. A két menyasszony előrement egészen a templom épületéig. Ott volt egy kút, aminek a tetejét sűrűn rakott vasrács volt. A kút tetején egy egyökölnyi széles kötél lógott aminek a tetején két hatalmas csengőt kötöttek. Az emberek fura mód gyakran járnak ide. Megszenvedve felsétálnak ide, majd a kúthoz mennek. Kívánnak valamit, aztán meghúzzák a kötelet amivel megcsendül a két csengő, aztán egy érmét dobnak be a kútba, mondván ez a kívánságuk ára. Nevetségesnek tarom az itteni vallást. Ebben az országban több istenhitben hisznek. Imáik kis piti apróságok és hogy teljesüljön nem elég, hogy imádkoznak, de el kell menniük egy templomba és ott fizetni kell, hogy a kívánság teljesüljön. De persze az már más kérdés, hogy teljesül e vagy sem. Már megtanultam, hogy egyetlen isten sem segít az embereknek. Az okát nem tudom. Lehet, hogy nem akarnak segíteni az embernek, vagy nem tudnak, sőt az is lehet, hogy nem tartják elég méltónak azt az embert vagy a kérését, de az is lehet, hogy nem is létezik semmi féle isten vagy istenek. De persze ezért a gondolatért komoly bajom is származhat, ezért sem szabad megosztanom senkivel a mélyebb gondolataimat. Yuko-sama és Yuuki-sama is megtanulta azt, hogy az istenek nem "mindig" segítenek az emberen. De ennek ellenére a felszínen hittek bennük és ezért is vagyunk most itt. Reménykednek, hogy a jövőjük boldog és jó lesz. Új városba kerülnek, új közösségbe és végre a szerelmükkel lehetnek.
Boldogságuk most kezdődik.
Vagy még sem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése