7.fejezet
A szalonban mindenki feldúlt volt, még azok is akikhez nem törtekbe. Yuuki-sama és Yuko-sama tartották magukat, de belül ők is rettegtek. Félelmeiket látva a két testőr odament gazdájukhoz és megvigasztalták őket. Jiro-san és William-san nem sokkal a foglyok elszállítása után elhagyták az üzletet. Az út során William-san még mindig az összecsapásra gondolt.
-Nos hogy tetszik Japán?
Jiro-san rá sem nézett a férfira, inkább sétált tovább.
-Igazán ... mozgalmas.
A parancsnok elröhögte magát a bizonytalan válaszon.
-Na és mit gondolsz róluk? Bár figyelmeztetlek Yuuki-chan és Yuko-chan foglalt!
-Haha! Nem nem! Nem akarom elvenni a párotokat barátom. Igazán gyönyörűek és intelligensek. Szerencsések vagytok. Bárcsak én is találnék egy ilyen lányt.
Jiro-san zavartan nézett a barátjára, majd vigyorogva sétáltak a piac felé.
-Van a közelben egy kocsma. Nincs kedved bemenni?
William-san barátian megcsapta a parancsnok hátát és elnevette magát.
-Induljunk, meg ne igyák előlünk!
A két férfi a kocsmába ült egymással szemben, míg sakét ittak.
-Mond csak Jiro-san, mégis ki volt az a fekete ruhás férfi?
-Ő Inuka volt.
-De mégis ki ő?
Jiro-san döbbent szemekkel nézte a külföldi férfit.
-Nem hallótál még a zöldszemű démonról?
-Még sosem hallottam róla!
Jiro-san lecsapta a poharát és elkiáltotta magát.
-Nobu-san, tudom hogy itt vagy! Gyere ide és mesélj nekünk!
Egy hosszú szakállú férfi felkönyökölt az asztalára és részeges káromkodásba kezdett.
-Ki merészel nekem parancsolgatni?!
-Na jöjjön Nobu-san! Megfizetem!
A parancsnok elővett két érmét és lecsapta az asztalra. Az öreg fölpattant, megpacskolta az arcát és már ment is oda hozzájuk.
-És uraim mit meséljek?
Nobu-san leült a mellettük lévő asztalra és elemelte a két aprót.
-Kedves barátom nem ismeri a zöldszemű démont, mesélj el róla mindent!
-Hát akkor sürgősen be kell pótolni!
Az öreg megköszörülte a torkát és elkezdte.
-Már jó pár év eltelt Inuka ideérkeztével. Inuka és Inu egy kutyakereskedő hajón hozták ide a kontinensre. Már akkor is különleges volt. A hajón éhező kutyák voltak, akik megtettek volna bármit, hogy kaphassanak ételt, ahogy Inuka is. Számos harc után, kivívta a veszett kutyák tiszteletét, sőt vezetőjükké választották. Ennek ellenére számos karom és harapásnyom éktelenkedett rajta. A gyermeket megpróbálták eladni, de sikertelenül, ugyanis hű társa nem tarthatott vele. Ez a kapcsolat nem egyoldalú volt. Ha Inut adták el, akkor ő szökött meg és ment vissza a kereskedőhöz. Idővel később, már senki sem akarta őket megvenni. De aztán történt valami! Két gyönyörű gésa tanonc sétált be a piacra. Annyira szépek voltak, hogy mindenki csak őket tudták nézni. Mindenki nagy meglepetésére a két lány a koszos kutyaárushoz mentek, aki a legszebb kutyáit mutogattak nekik, de ők csak azokat a koszos és sovány kutyákat akarták, akiket senki sem. Így került Inu és Inuka a gyönyörű gésákhoz.
William döbbenten nézett az öregre, aki zsebre rakta a két érmét.
-Ezt mégis honnan tudja?
-Onnan, hogy az árus az én fiam volt. Tavaly vitte el a pestis.
-És mégis hogyan lett ilyen jó harcos?
-Á-á-á! Az már egy másik történet.
A külföldi morogva vett elő újabb két érmét és az asztalra rakta.
-Na lássuk csak! Inukát és Inut az itt lakó lecsúszott ninja tanította. Hajnaltól késő estig edzettek és tanultak. Megtanult írni, olvasni, számtalan technikát tud az emberek megölésére, ő lett a tökéletes ninja. Még mestere is büszke volt rá, pedig az a férfi a legmegkeseredettebb férfija volt. A kiképzése után már mindenki félt tőle. Ha valaki meglátja, akkor az igyekszik elmenni mellette úgy hogy ne érintkezzenek vele. Szemeibe nem néznek. Úgy gondolják, hogy ha mélyen belenéznek azokba a zöld szemekbe teljesen megbabonáz és az uralma alá vonja az emberi testet. Arcát kendővel takarja, nem is véletlenül, ugyanis természetellenesen gyönyörű. Arcán nincs egy szőr sem, sima mint a selyem. Szája kellően telt, bűnre csábít. Fogai hófehérek, tökéletesek. Haja akár az arany, könnyű és lágy, a nők ölnének ilyen sörényért. De nem csak szép, hanem halálos is! Reszkess, hogy ha feldühíted! Mert ha a düh eluralkodik rajta, akkor a démon kiszabadul. Fogai hegyesek lesznek, amivel akár kiharaphatja a szívedet. Szemei izzanak, megvilágítva a sötétséget. Körmei megnyúlnak, hegyes karmokká válnak. Aranyszőke haja körbeöleli a testét és a biztos halálba csábítanak. Csak egy valaki állíthatja meg, az még pedig Yuko-sama. De nem csak ő a halálos, hanem a társa is Inu, Yuuki-sama testőre. Átlagos kutyának tűnik, pedig nem az! Pillanatok alatt kiharapja az ember torkát, és vacsorára az ujjaidat ropogtatja. Inuka már a kiképzéseik elején már nyers hússal etette, így semmi baja azzal, hogy akár emberi húst is egyen. Nos ők a bestiák, akiknek csak a gazdájuk parancsol. Csak az ostobák merik megtámadni őket. Inuka és Inu nem gyakran járnak ki az utcákra, csak akkor amikor gazdájuk elhagyja a szalont. A vendégek észre sem veszik őket, olyanok mintha árnyékok lennének. Talán mert azok is!
Nobu-san befejezte a mesélést, rendelt egy üveg sakét, amit elkezdett kortyokban inni. A mese alatt, mindenki figyelt. A távolba ülők közelebb jöttek, hogy jobban hallhassák az öreg mesélőt, pedig már régóta ismerik a történetet. Nobu-san számtalanszor elmesélte már ezeket a történeteket, de az emberek nem unták meg, főleg a gyerekek nem. Minden nap elkapta az egyik lurkó, aki követelte, hogy mondjon a démonról valamilyen történetet.
-És mond csak mi lett a mesterükkel?
Nobu-san William-sanra nézett. Lerakta az üvegét és egy szomorút sóhajtott.
-Elmondom neked ingyen, mert tiszteltem az öreget. Inu és Inuka mestere tavaly halt meg.Senki sem tudja, hogy hogyan halt meg. Saját kezűleg temette el. A sírján még a mai napig ott van egy vörös virág, tiszteletként. A mester házát még aznap felgyújtották, de nem banditák voltak, ebben legalább is mindenki biztos volt. Valaki szerint véletlen volt, mások szerint viszont maga Inuka tette.
-Mégis miért?
William-san lélegzet visszafojtva dőlt előre és várta az öregtől a választ. De az hanyagul megrántotta a vállát.
-Abban a rozoga házban, számtalan könyv volt, gyógyfüvekről és mérgekről. Az a ház és a benne lévő dolgok veszélyes titkokat őriznek. Szerintem ezért gyújtotta fel a házat, de persze nem kellet annyira erőlködnie az öreg ugyanis imádta az alkoholt és az otthonában is sokat tartott.
Senki sem szólt semmit. Mindenki emésztette a történteket. William-san döbbenten húzta le az üvegében maradt néhány korty alkoholt. Elég volt neki mára. Jiro-san is elfáradt, a benne lévő alkoholtól kellően elbódult. Kifizették a piát és hazamentek.
-Nos hogy tetszik Japán?
Jiro-san rá sem nézett a férfira, inkább sétált tovább.
-Igazán ... mozgalmas.
A parancsnok elröhögte magát a bizonytalan válaszon.
-Na és mit gondolsz róluk? Bár figyelmeztetlek Yuuki-chan és Yuko-chan foglalt!
-Haha! Nem nem! Nem akarom elvenni a párotokat barátom. Igazán gyönyörűek és intelligensek. Szerencsések vagytok. Bárcsak én is találnék egy ilyen lányt.
Jiro-san zavartan nézett a barátjára, majd vigyorogva sétáltak a piac felé.
-Van a közelben egy kocsma. Nincs kedved bemenni?
William-san barátian megcsapta a parancsnok hátát és elnevette magát.
-Induljunk, meg ne igyák előlünk!
A két férfi a kocsmába ült egymással szemben, míg sakét ittak.
-Mond csak Jiro-san, mégis ki volt az a fekete ruhás férfi?
-Ő Inuka volt.
-De mégis ki ő?
Jiro-san döbbent szemekkel nézte a külföldi férfit.
-Nem hallótál még a zöldszemű démonról?
-Még sosem hallottam róla!
Jiro-san lecsapta a poharát és elkiáltotta magát.
-Nobu-san, tudom hogy itt vagy! Gyere ide és mesélj nekünk!
Egy hosszú szakállú férfi felkönyökölt az asztalára és részeges káromkodásba kezdett.
-Ki merészel nekem parancsolgatni?!
-Na jöjjön Nobu-san! Megfizetem!
A parancsnok elővett két érmét és lecsapta az asztalra. Az öreg fölpattant, megpacskolta az arcát és már ment is oda hozzájuk.
-És uraim mit meséljek?
Nobu-san leült a mellettük lévő asztalra és elemelte a két aprót.
-Kedves barátom nem ismeri a zöldszemű démont, mesélj el róla mindent!
-Hát akkor sürgősen be kell pótolni!
Az öreg megköszörülte a torkát és elkezdte.
-Már jó pár év eltelt Inuka ideérkeztével. Inuka és Inu egy kutyakereskedő hajón hozták ide a kontinensre. Már akkor is különleges volt. A hajón éhező kutyák voltak, akik megtettek volna bármit, hogy kaphassanak ételt, ahogy Inuka is. Számos harc után, kivívta a veszett kutyák tiszteletét, sőt vezetőjükké választották. Ennek ellenére számos karom és harapásnyom éktelenkedett rajta. A gyermeket megpróbálták eladni, de sikertelenül, ugyanis hű társa nem tarthatott vele. Ez a kapcsolat nem egyoldalú volt. Ha Inut adták el, akkor ő szökött meg és ment vissza a kereskedőhöz. Idővel később, már senki sem akarta őket megvenni. De aztán történt valami! Két gyönyörű gésa tanonc sétált be a piacra. Annyira szépek voltak, hogy mindenki csak őket tudták nézni. Mindenki nagy meglepetésére a két lány a koszos kutyaárushoz mentek, aki a legszebb kutyáit mutogattak nekik, de ők csak azokat a koszos és sovány kutyákat akarták, akiket senki sem. Így került Inu és Inuka a gyönyörű gésákhoz.
William döbbenten nézett az öregre, aki zsebre rakta a két érmét.
-Ezt mégis honnan tudja?
-Onnan, hogy az árus az én fiam volt. Tavaly vitte el a pestis.
-És mégis hogyan lett ilyen jó harcos?
-Á-á-á! Az már egy másik történet.
A külföldi morogva vett elő újabb két érmét és az asztalra rakta.
-Na lássuk csak! Inukát és Inut az itt lakó lecsúszott ninja tanította. Hajnaltól késő estig edzettek és tanultak. Megtanult írni, olvasni, számtalan technikát tud az emberek megölésére, ő lett a tökéletes ninja. Még mestere is büszke volt rá, pedig az a férfi a legmegkeseredettebb férfija volt. A kiképzése után már mindenki félt tőle. Ha valaki meglátja, akkor az igyekszik elmenni mellette úgy hogy ne érintkezzenek vele. Szemeibe nem néznek. Úgy gondolják, hogy ha mélyen belenéznek azokba a zöld szemekbe teljesen megbabonáz és az uralma alá vonja az emberi testet. Arcát kendővel takarja, nem is véletlenül, ugyanis természetellenesen gyönyörű. Arcán nincs egy szőr sem, sima mint a selyem. Szája kellően telt, bűnre csábít. Fogai hófehérek, tökéletesek. Haja akár az arany, könnyű és lágy, a nők ölnének ilyen sörényért. De nem csak szép, hanem halálos is! Reszkess, hogy ha feldühíted! Mert ha a düh eluralkodik rajta, akkor a démon kiszabadul. Fogai hegyesek lesznek, amivel akár kiharaphatja a szívedet. Szemei izzanak, megvilágítva a sötétséget. Körmei megnyúlnak, hegyes karmokká válnak. Aranyszőke haja körbeöleli a testét és a biztos halálba csábítanak. Csak egy valaki állíthatja meg, az még pedig Yuko-sama. De nem csak ő a halálos, hanem a társa is Inu, Yuuki-sama testőre. Átlagos kutyának tűnik, pedig nem az! Pillanatok alatt kiharapja az ember torkát, és vacsorára az ujjaidat ropogtatja. Inuka már a kiképzéseik elején már nyers hússal etette, így semmi baja azzal, hogy akár emberi húst is egyen. Nos ők a bestiák, akiknek csak a gazdájuk parancsol. Csak az ostobák merik megtámadni őket. Inuka és Inu nem gyakran járnak ki az utcákra, csak akkor amikor gazdájuk elhagyja a szalont. A vendégek észre sem veszik őket, olyanok mintha árnyékok lennének. Talán mert azok is!
Nobu-san befejezte a mesélést, rendelt egy üveg sakét, amit elkezdett kortyokban inni. A mese alatt, mindenki figyelt. A távolba ülők közelebb jöttek, hogy jobban hallhassák az öreg mesélőt, pedig már régóta ismerik a történetet. Nobu-san számtalanszor elmesélte már ezeket a történeteket, de az emberek nem unták meg, főleg a gyerekek nem. Minden nap elkapta az egyik lurkó, aki követelte, hogy mondjon a démonról valamilyen történetet.
-És mond csak mi lett a mesterükkel?
Nobu-san William-sanra nézett. Lerakta az üvegét és egy szomorút sóhajtott.
-Elmondom neked ingyen, mert tiszteltem az öreget. Inu és Inuka mestere tavaly halt meg.Senki sem tudja, hogy hogyan halt meg. Saját kezűleg temette el. A sírján még a mai napig ott van egy vörös virág, tiszteletként. A mester házát még aznap felgyújtották, de nem banditák voltak, ebben legalább is mindenki biztos volt. Valaki szerint véletlen volt, mások szerint viszont maga Inuka tette.
-Mégis miért?
William-san lélegzet visszafojtva dőlt előre és várta az öregtől a választ. De az hanyagul megrántotta a vállát.
-Abban a rozoga házban, számtalan könyv volt, gyógyfüvekről és mérgekről. Az a ház és a benne lévő dolgok veszélyes titkokat őriznek. Szerintem ezért gyújtotta fel a házat, de persze nem kellet annyira erőlködnie az öreg ugyanis imádta az alkoholt és az otthonában is sokat tartott.
Senki sem szólt semmit. Mindenki emésztette a történteket. William-san döbbenten húzta le az üvegében maradt néhány korty alkoholt. Elég volt neki mára. Jiro-san is elfáradt, a benne lévő alkoholtól kellően elbódult. Kifizették a piát és hazamentek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése