37.fejezet
A fővároshoz közeli városokon keresztül mentek. Sokuk megbámulták őket. Már látták őket a tévében. Főleg az egyikük szúrt szemet. Vörös haja ugrándoztak a lovaglástól. Titokzatos aura lengte körül. És akkor még ott volt az igen ritka szellemlova, aki méltóságteljesen ügetett a városok utcáin. Néhány nő felvisítottfc, amint meglátták a két hím nemű utazótársait. A démon egy stros-on ült, ami hasonlít egy struccra, de tollak helyett pikkelyes volt, villás nyelve folyton kilógott a csőréből. Lábai vékonyak voltak, de a karmai legalább egy méteresek lehettek. Leo és Borka egy erdőlovon lovagoltak, a boszorkány persze ki is használta, rácicceget a párjáért rajongó nőkre és látványosan kisajátította. A sámánfarkas is egy zöld lovon lovagolt, Suzanne jobb oldalán. Suzanne, úgy gondolta, hogy nem volt jó ötlet a városokon keresztül menni a hegyekhez.
-Az erdőkön át kéne mennünk.
-Ugyan miért?! Így hamarabb odaérünk.
Borka egyszerűségére párja megfogta annak ölelő kezét.
-Lehet, de a hibrid valószínű olyan útvonalat választott, ahol nem fog gyanút. Vud látsz valamit?
-Okos meglátás Leo, de sajnos nem látok semmit.
Végül úgy döntöttek, hogy szétválnak. Borka, Leo és Vud a városon keresztül mentek. Vud persze ellenkezni akart, de Su meggyőzte, miszerint ha Leoékkal megy nagyobb biztonságban lesznek, ugyanis ha látomása lesz a sámánnak, akkor tudnak segíteni. Su és Dum az eldugott erdőben folytatták útjukat. Nem siettek. A farkaslány fülelt és a szellemlova segítségével az erdőben élő lények auráját nézte.
-Talán jobb lenne, hogy ha innentől repülnék!
Dum kíváncsian várta a lány válaszát.
-Tudsz repülni?
-Félig szukkubusz vagyok, miért ne tudnék?!
Dum leszállt a furcsa lényről, majd elengedte azt. Felnézett az égre, majd egy recsegő hangot kiadva kitárta denevérszárnyait. Válla felet rám nézett, de én csak a fekete bőrt bámultam.
-Hogy tetszik?
-Hát nem olyan mint egy angyalszárny.
-Nem, tényleg nem olyan!
Dum fájdalmas tekintettel nézett, majd felrepült. Valami rosszat mondtam? Ne is törődj vele, hiszen démon! Nehéz rajtuk kiigazodni. Megpacskoltam Faust nyakát majd leszálltam róla.
-Innentől én is gyalogolni fogok! Menj előre és kövesd az ösztöneidet! De amint találsz valamit azonnal szólj!
Értettem! Faust vad vágtába kezdett, míg én sétálni kezdtem előre. A térkép szerint két napnyi járás után megérkezünk lamiák fészkébe, remélhetőleg addigra elkapjuk a hibridet és nem arra kell odaérnünk, hogy ismét szétrobbantott egy fészket.
A nap már lemenőben volt, itt az ideje egy pihenőhelyet keresnem. A sűrű fák között találtam egy nagyobb részt, ahol tűzrakó helyet alakítottak ki. Az ott lévő hamu már rég kihűlt és elég kevésnek is tűnik.
-Tehát nem most voltak itt.
Elkezdtem fát gyűjteni, amit meggyújtottam a tűzrakóhelyen. Szárnycsapkodásra lettem figyelmes. Dum éppen leereszkedett fekete szárnyaival a sötét égből. Kezében egy szatyor, majd amikor földet ért rám vigyorgott.
-Hoztam kaját!
-Hm... farkas éhes vagyok!
-Na ne mond!
Dum, hozott néhány almát és legalább három kiló nyers húst.
-Huu és te mit eszel?
-Ha ha nagyon vicces! Az almákat Faustnak hoztam, de ahogy látom ő nincs itt.
-Nemsokkal utánad küldtem el, hogy nézzen körbe.
-Azóta jelentkezett?
-Nem. Addig a jó.
A húsokat lecsupaszított ágakra szúrtuk majd a tűz felett sütöttük. Csendben néztük a tüzet és a sercegő húsokat.
-Mond csak... á hagyjuk!
-Mit?
-Semmi.
-Már belekezdtél!
-Rendben csak azon gondolkoztam, hogy mégis milyen az élet a te világodban?
-Hát ennél biztosabb egyszerűbb.
-Ezt hogy érted?
-Nézzük például az embereket: nincs mágiájuk, nincsenek különleges képességeik mint pl: nem tudnak repülni, tüzetcsinálni a semmiből vagy éppen jeget, kb 5 percig bírják a vízalatt levegő nélkül, nem növesztenek bundát, nincs agyaruk, nem látnak a sötétben, ó és az átlag életkor kb 80-70, de vannak olyan emberek akik a 110-et is megérik.
-Azta ez kiábrándító!
-Bezony.
-És khm... a szaporodás?
-Nálunk is ugyan úgy működik, mint itt. Megtermékenyítéskor a nő 9 hónapig tartja méhében a gyermeket, majd megkezdődik a szülés.
-És, hogy választotok párt?
-Sajnos nálunk nem olyan... "könnyű" mint nektek. Bár itt is vannak olyan fajok, akik nem tudják, hogy kik a párjuk és nincs is erre utaló jel. Minden ember ugyan olyan, nálunk nincs lelki társ vagy ehhez hasonló.
-Akkor mégis honnan tudjátok, hogy ő az.
-Nem tudjuk, ha mégis akkor csak itt.
Tenyeremet a szívem fölé helyeztem.
-Csak az érzéseink mutatják meg.
Dum közelebb araszolt, de nem vette le a szemeit rólam.
-Milyen érzések?
-Ha az ember szerelmes, akkor határtalanul boldog, persze attól még lehet bosszús a párjára. Azt mondják mikor szerelmes vagy képzeletbeli pillangók repkednek a gyomrodban.
Elvettem a kezemet a mellkasomról majd a hasamra szorítottam.
-A szívünk gyorsan ver amikor a párunkkal vagyunk. Legalább is ezt mondják.
-Miért, te nem éreztél még ilyet?
Mindkét kezemmel megfogtam a megsült húsaimat és enni kezdtem.
-Nem igazán, csak könyvekből és filmekből ismerem.
-Akkor semmilyen formában nem éreztél még hasonlót sem?
Dum reménykedő szemei szorongásra kényszerítenek.
-Nem volt rá lehetőségem. Egész emberi életemben gyenge volt a szervezetem, így sokat hiányoztam az iskolából, nem volt alkalmam ismerkedni.
Csendben fogyasztattuk a vacsoránkat, majd hanyatt dőltünk és figyeltük a csillagokat.
-Most te mesélj!
-Miről?
-Milyen az itteni életed?
Dum nem szólt semmit. Azt hittem nem fog válaszolni, de végül belekezdett.
-Démonföldön születtem. A király a nagybátyám, persze apai ágon. Anyám 40 éves koromban meghalt. Megölték. Azóta nem tudom irányítani a látomásaimat.
-Magadat hibáztatod?
-Nem... igen...talán! Már én sem tudom. Akkoriban igen kicsapongó életet éltem. Nem használtam a látomásaimat, elnyomtam őket. Apám és anyám határtalanul boldogok voltak. De aztán megölte őt egy lélekszívó.
Dum szünetet tartott. Döbbenve néztem fordítottam felé a fejemet. A lélekszívó démonok nagyon veszélyesek voltak. Mostanra már betiltották a teljes lélekszívást. Ezek a démonok ugyanis halálig tudták kiszipolyozni áldozatukat, főleg ha az áldozat egy szukkubusz, akik életerővel táplálkoztak.
-Mi lett a gyilkossal?
-Azonnal halálraítélték. Apám kivégezte.
-Mi lett az apáddal?
-Összetört. Kevesen tudják, de a démonoknak is van párradarjuk.
-Párradarjuk?
-Igen, mint a farkasoknál a bevésődés.
-Értem.
-Apám azóta remete életet él.
-És hogy kerültél a fővárosba?
-Irányíthatatlanná váltak a látomások. Kerestem a megoldást, hogyan tudnám megszüntetni, de sehol sem tudtak segíteni végül...
-Végül úgy döntöttél, hogy a föld alatt kikötve jobb lesz.
-Pontosan! Ott nem volt senki, akivel érintkezhettem volna.
-Magányos lehettél.
A kezemet az övébe fűztem majd megszorítottam. Éreztem, hogy rám néz, de én akkor is a csillogó eget bámultam, végül visszaszorított.
-Az voltam.
-Na ne mond!
Dum, hozott néhány almát és legalább három kiló nyers húst.
-Huu és te mit eszel?
-Ha ha nagyon vicces! Az almákat Faustnak hoztam, de ahogy látom ő nincs itt.
-Nemsokkal utánad küldtem el, hogy nézzen körbe.
-Azóta jelentkezett?
-Nem. Addig a jó.
A húsokat lecsupaszított ágakra szúrtuk majd a tűz felett sütöttük. Csendben néztük a tüzet és a sercegő húsokat.
-Mond csak... á hagyjuk!
-Mit?
-Semmi.
-Már belekezdtél!
-Rendben csak azon gondolkoztam, hogy mégis milyen az élet a te világodban?
-Hát ennél biztosabb egyszerűbb.
-Ezt hogy érted?
-Nézzük például az embereket: nincs mágiájuk, nincsenek különleges képességeik mint pl: nem tudnak repülni, tüzetcsinálni a semmiből vagy éppen jeget, kb 5 percig bírják a vízalatt levegő nélkül, nem növesztenek bundát, nincs agyaruk, nem látnak a sötétben, ó és az átlag életkor kb 80-70, de vannak olyan emberek akik a 110-et is megérik.
-Azta ez kiábrándító!
-Bezony.
-És khm... a szaporodás?
-Nálunk is ugyan úgy működik, mint itt. Megtermékenyítéskor a nő 9 hónapig tartja méhében a gyermeket, majd megkezdődik a szülés.
-És, hogy választotok párt?
-Sajnos nálunk nem olyan... "könnyű" mint nektek. Bár itt is vannak olyan fajok, akik nem tudják, hogy kik a párjuk és nincs is erre utaló jel. Minden ember ugyan olyan, nálunk nincs lelki társ vagy ehhez hasonló.
-Akkor mégis honnan tudjátok, hogy ő az.
-Nem tudjuk, ha mégis akkor csak itt.
Tenyeremet a szívem fölé helyeztem.
-Csak az érzéseink mutatják meg.
Dum közelebb araszolt, de nem vette le a szemeit rólam.
-Milyen érzések?
-Ha az ember szerelmes, akkor határtalanul boldog, persze attól még lehet bosszús a párjára. Azt mondják mikor szerelmes vagy képzeletbeli pillangók repkednek a gyomrodban.
Elvettem a kezemet a mellkasomról majd a hasamra szorítottam.
-A szívünk gyorsan ver amikor a párunkkal vagyunk. Legalább is ezt mondják.
-Miért, te nem éreztél még ilyet?
Mindkét kezemmel megfogtam a megsült húsaimat és enni kezdtem.
-Nem igazán, csak könyvekből és filmekből ismerem.
-Akkor semmilyen formában nem éreztél még hasonlót sem?
Dum reménykedő szemei szorongásra kényszerítenek.
-Nem volt rá lehetőségem. Egész emberi életemben gyenge volt a szervezetem, így sokat hiányoztam az iskolából, nem volt alkalmam ismerkedni.
Csendben fogyasztattuk a vacsoránkat, majd hanyatt dőltünk és figyeltük a csillagokat.
-Most te mesélj!
-Miről?
-Milyen az itteni életed?
Dum nem szólt semmit. Azt hittem nem fog válaszolni, de végül belekezdett.
-Démonföldön születtem. A király a nagybátyám, persze apai ágon. Anyám 40 éves koromban meghalt. Megölték. Azóta nem tudom irányítani a látomásaimat.
-Magadat hibáztatod?
-Nem... igen...talán! Már én sem tudom. Akkoriban igen kicsapongó életet éltem. Nem használtam a látomásaimat, elnyomtam őket. Apám és anyám határtalanul boldogok voltak. De aztán megölte őt egy lélekszívó.
Dum szünetet tartott. Döbbenve néztem fordítottam felé a fejemet. A lélekszívó démonok nagyon veszélyesek voltak. Mostanra már betiltották a teljes lélekszívást. Ezek a démonok ugyanis halálig tudták kiszipolyozni áldozatukat, főleg ha az áldozat egy szukkubusz, akik életerővel táplálkoztak.
-Mi lett a gyilkossal?
-Azonnal halálraítélték. Apám kivégezte.
-Mi lett az apáddal?
-Összetört. Kevesen tudják, de a démonoknak is van párradarjuk.
-Párradarjuk?
-Igen, mint a farkasoknál a bevésődés.
-Értem.
-Apám azóta remete életet él.
-És hogy kerültél a fővárosba?
-Irányíthatatlanná váltak a látomások. Kerestem a megoldást, hogyan tudnám megszüntetni, de sehol sem tudtak segíteni végül...
-Végül úgy döntöttél, hogy a föld alatt kikötve jobb lesz.
-Pontosan! Ott nem volt senki, akivel érintkezhettem volna.
-Magányos lehettél.
A kezemet az övébe fűztem majd megszorítottam. Éreztem, hogy rám néz, de én akkor is a csillogó eget bámultam, végül visszaszorított.
-Az voltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése