Gésa testőr 14

14. fejezet

Az épület másik oldalán voltunk egy szolgáknak kialakított fürdőben. A szobában  egy kétszemélyes dézsa volt, hét sámli a falok előtt és két tükör. A dézsában még nem volt víz. Akkor mégis miért vagyunk itt? Gazdám az egyik sámlira mutatott, amire én engedelmesen leültem. 

-Mielőtt lefürödnél le kell mosni rólad a vért!

Már nyúltam volna a falhoz készített kancsóért, amiben hideg víz volt, de Yuko-sama rácsapott a kezemre.

-Majd én megcsinálom!

Nem ellenkeztem. Yuko-sama valahonnan szerzett egy rongyot, amit belemártott a vízbe és elkezdte leszedni rólam a vörös ragacsot.

-Szerencsére már nem vérzik és ahogy látom az orrodat sem törte el.

-Gazdám.

-Hm? 

-Biztos benne?

-Mégis miben?

A számhoz érve elkezdte óvatosan pamacsolni, nehogy felszakítsa a sebet.

-A büntetésemben, ezt a kormányzó nem fogja tűrni.

-Gyakorlatilag nem történt semmi. A kormányzó nem sérült meg és mi még így is tisztelettel bántunk vele, ami történt az magának köszönheti!

-Gazdám... én nem tettem meg... amit mondott.

Abbahagyta a mosdatásom és a szabad kezével a fejemre koppintott.

-Tudom te butus! Jól ismerlek! Most pedig vetkőzz, addig keresek egy szolgát!

Yuko-sama felkelt és kiment a szobából, de néhány másodperc múlva meg is jelent. Nem haboztam. Felálltam és elkezdtem levenni a ruhám. Szépen összehajtottam, majd a szalag maradékát szedtem le a mellkasomról.

-Megnőttek mióta utoljára láttam.

Gazdám a melleimet bámulta, mire zavaromban csak a földet tudtam nézni.

-Sokkal nagyobbak mint az enyémek. El sem tudom képzelni, milyen fájdalmas lehetett évekig leszorítani őket!

-Gazdám?

-Igen?

-Most mi lesz velem?

-Mégis mi lenne? Továbbra is a testőröm vagy!

-De a nemem....

-Nem érdekel a nemed, ahogy eddig sem! Tökéletesen végzed a munkád! Mégis miért válnék akkor meg tőled?!

Beszélgetésünket egy gyenge hang zavarta meg.

-Elnézést, meghoztuk a fürdővizet!

Az ajtó kitárult és öt szolgálólány jelent meg egymás mögött, kezükben akkora gőzölgő kancsóval, hogy csak két kézzel tudták tartani. A forró vizet a dézsába öntötték majd egymás mellet megálltak és vártak lehajtott fejjel.

-Tehetünk még valamit önért úrnőm?

-Nem ennyi volt, elmehettek! Inuka menj a dézsába!

Az öt nő már majdnem indult volna, amikor meghalva a nevetem felnéztek. Döbbent szemekkel néztek rám, vagyis a testemre. Az egyikük még el is ejtette a kancsót, ami hangosan ért földet. Felismertem a nőt. Harminc év körüli lehetett, a többiek Hinaminak szólították, általában a konyhán dolgozik, de olykor más feladatott is rábíznak. Kedves, ő szokott adni nekem ételt, amikor van egy kis szabadidőm, hogy a konyhára menjek. Néha beszélgettünk is, ami annyiból áll, hogy megkérdezem mi bántja ő meg elmeséli fájdalmait. 

-Hé figyelj oda, hogy mit csinálsz!

Gazdám a szigorú úrnőt játszotta, de tudom, hogy ez csak az etikett miatt teszi. Nem törődve a bámuló tekintetekkel, odamentem a kancsóhoz és felvettem, majd odaadtam Hinami-sannak.

-Tessék.

-K-köszönöm.

Remegő kezeivel elvette, aztán kisietett a fürdőből. Pár másodperc múlva a többiek is követték.

-Túl kedves vagy!

-Nem annyira mint gazdám.

Kinyújtotta a kezét, amit én habozva el is fogadtam. Odakísért a dézsához, majd segített beszállni.

-Köszönöm.

Gazdám kedvesen rám mosolygott, aztán segített mosakodni. Öt perc múlva a forró víztől és az alapos dörzsöléstől vörösre kipirult a bőröm, ami enyhén bizsergett. Gazdám szólt az egyik szolgálónak, hogy hozzon a szobámból ruhát. Mire vissza ért szárazra törültem magam. Felvettem a fekete testre simuló ruhámat, fekete szénnel kifestettem a szemem környékét és vártam a gazdám utasítását.

-Fegyvereket nem hozott ugye?

-Nem gazdám, csak ruhát és cipőt.

-Akkor menjünk vissza a szobádba a fegyvereid ért!

-Igenis gazdám.

Visszafelé Yuko-sama méltóságteljesen haladt előttem, amint meglátták a szolgálók abbahagyták a beszélgetést, utat nyitottak neki és meghajoltak.. Amint háttal állt nekik engem kezdtek el bámulni és a mellkasomat. Az itteni kultúrának igen illetlen a mostani viseletem. Melleim ugyanis szorosan feszült az erős passzos anyaghoz. Bár ugyan úgy könnyen tudtam mozogni, mintha lekötöttem volna, mégis zavaró volt. Valamiért erős szégyenérzetem támadt.

-Ma este a szobám előtti kinti folyosón kell járőröznöd! Szem előtt kell lenned!

-Igenis gazdám!

A szobámba érve azonnal összeszedtem a fegyvereimet. Leszakadt táskámat felvettem a földről és kicseréltem egy póttal. Arcomat megtapogattam, hogy megbizonyosodjak a maszkom takart, de döbbenten fedeztem fel, hogy nincs rajtam. A fenébe is ezt meg kell szoknom! Amint készletem elkezdtem követni a gazdámat, mint egy árnyék.

Gazdám szobája előtti folyosón üldögéltem. Az esti kert varázslatos volt. Minden csillag visszaköszönt egy-egy harmatcseppen. Bár a madarak nem daloltak, az esti élőlények (főleg bogarak) fantasztikus előadást nyújtottak. Lábaimat lelógattam, kezemben egy lapos pohár amiben a legnépszerűbb alkoholt ittam, sakét. Két üveg volt mellettem meg egy plusz pohár. Fogalmam sincs, hogy hogyan került oda. Fura szolgák! Éppen az egyik kedvenc dalomat kezdtem volna el dudorászni, amikor jobb oldalt valaki közeledett felém a kertből. William-san érzelemmentes kifejezéssel közeledett, majd pár lépéssel előttem megállt. Nem szólalt meg csak nézte, ahogy iszok.
-Van még egy poharam. Kér?
A habozó külföldi megmosolyogtatott.
-Gyere üljön le! Megígérem, hogy nem harapok.
A délutáni incidens egyből eszembe jutott, amitől kuncogni kezdtem. Fenébe kezdek becsiccsenteni. Végül leült mellém és öntött magának egy pohárkával.
-Tehát nem vagy szirén.
-Hát nem tudok lélegezni a víz alatt és nincsen uszonyom. Nem, nem vagyok szirén.
-Miért nem mondtad el?
-Nem kérdezte.
-Élvezted, hogy tudtál velem játszadozni?! Hogy kihasználtál?!
Bamba képpel néztem a felháborodott férfira.
-Élveztem, hogy egy olyan "lény" bőrébe bújhattam, aki kacérkodhat magával. Kihasználni viszont nem tettem. Semmit sem ígértem magának.
Pár percig nem szóltunk egymáshoz, legalább három pohárral megittunk mire megszólalt.
-Igazad van elnézést.
-Fátylat rá!
-Csak egyet mondjon meg, mégis mit keres ön itt?
-Nem értem a kérdését William-san.
-Éppen annyira vagy idevalósi mint én. Mégis, hogy lehet ez?
-Kicsi voltam, mikor idehoztak.
-Miért?
-Elraboltak, majd eladtak, így kerültem Yuko-samához.
-Akkor nem is Inuka az igazi neved! Mégis mi...
-Nem emlékszem és hagyjuk is ennyiben! Már rég volt.
-Nehéz lehetett.
-Az elején. Se nyelvtudásom, se tapasztalataim nem voltak.
-Sajnálom.
-Akkor sajnáljon, hogy ha már meghaltam.
Három pohárral lehúztam a sakét, majd nyúltam a másikért.
-Nem lesz ez egy kicsit sok?
-Higgye el, bírom a piát! Akkor most ön mondjon el valamit!
-Hallgatom.
-Miért van az, hogy a szoknyavadász hírében álló angol követ egyik itteni nőre sem csapott rá?
-Hát ezt mégis kitől hallotta?
-Az itteni katonák szeretik a pletykákat. Az egyiktől hallottam, hogy ő hallotta az egyik külföldi kereskedőtől.
-Csak nem kutakodott utánam?
-De igen! Hiszen ez a dolgom. Az esetleges veszélyforrások megakadályozása.
-Nem tudtam, hogy veszélyes vagyok.
-Külföldi, a sétapálcája egy kard.
-Mit tudod még meg rólam?
-Az apja magas pozícióban áll, azt hiszem kapitány. Csak az ő kedvéért állt szolgálatban, azt is mondják, hogy nagyon ügyes kereskedő, megvannak a kapcsolatai.
-Ügyes, mind úgy van ahogy mondod!
-Eltértünk a tárgytól.
-Hát jó. Az itteni nők szépek, de... nem találtam olyat, aki eltudna csábítani.
-Uhh, ezt ha lehet a úrnőimnek ne említse.
-Haha rendben.
Csendben iszogattunk tovább végül a szesztől pirosló arccal rákérdeztem.
-Hogyan lehet az, hogy ön egy fiatal, sikeres úriember és mégsem házas?! Egyszerűen nem tudom megérteni!
-Ahogy mondtad, fiatal vagyok még!