Gésa testőr 16

16. fejezet

Kasuma-san birtoka felé menet fekete füstöt véltem felfedezni a vékony esőrétegen keresztül. Bár habozva, követtem gazdámékat,  amint tiszta lett a kép eléjük vágtam. Kasuma-san háza lángokban állt.

-Gazdám, nem mehetnek tovább!

Yuko-sama ledermedten állt a két férfi mellet. Szája remegett, szemei könnyesek voltak.

-Oda kell mennünk! Onee-san és Kasuma-san még biztosan ott vannak!

Gazdámon kezdett eluralkodni a hisztéria, amit Jiro-san is érzékelt, mert szoros ölelésbe vonta feleségét.

-Nyugodj meg kedvesem, biztosan kiszabadították a katonák!

Megnyugtatása sikerrel járt, mert a már síró gazdám kezdte visszaszerezni az irányítást érzelmei felett. Nem mutattuk ki, de mindhárman kételkedtünk ebben. Mégis hogy történhetett meg? A távoli tűzet bámultam. A ház teteje égett, nem pedig az oldala. Tüzes nyilak?! Lehetséges, hogy ...? A gondolatmenetemet durrogó hangok zavarták meg. Annyira megijedtem, hogy egyből kivontam katanámat és az esetleges merénylőket kerestem.

-Ezek lőfegyverek! Mégis mi történhet?! 

A külföldi kijelentésén megremegtem. A lőfegyverek nagyon veszélyesek! Itt csak néhány van, azok is inkább gazdagabb családoknál. Kasuma-san katonái csak a legszükségesebb alkalommal használhatják és a hangok alapján ez egy olyan támadás. Sürgősen biztonságos helyre kell juttatnom a gazdám.

-Gazdám, menedékhelyre kell mennünk!

-Nem, nem megyek Onee-san nélkül!

Segítőkérőn néztem férjére, aki rázta a fejét.

-Én se mennék Kasuma-san nélkül!

Végül William-sanra néztem, aki habozva nézte csapatunk, majd az égő házat. És akkor hirtelen megformálódott bennem egy ötlet. William-san elé térdeltem, majd meghajoltam.

-Inuka-san mégis mit ...?

-William-san kérem! Kérem vigye el az úrnőmet és Jiro-sant arra a kereskedő hajóra, amivel elakarja hagyni az országot!
Gazdám ellenkezni próbált, de én rideg szemmel néztem rá, amitől abbahagyta.
-Yuko-sama a tűzet valószínű azok az ellenállók gyújthatták, akik nem olyan  rég meg akarták ölni. Nem engedhetem, hogy baja essen! Kérem menjen Jiro-sannal és William-sannal a hajóra!
-És te?!
-Én visszamegyek a házba és megkeresem Yuuki-samát és Kasuma-sant!
A férfiak erre ellenkezni akartak, de én leintettem őket.
-Mindkettejüknél sokkal gyorsabb vagyok! Hamarabb tudnék segíteni az úrnőéknek, mint önök!
Végül némi gyors rábeszéléssel beleegyeztek.
-Jiro-san!
-Igen?
-Kérem vigyázzon a gazdámra!
Közelebb léptem hozzá és a fülébe súgtam.
-Ha nem térnék vissza kérem ne hagyja egyedül!
-Természetesen!

Elléptem a japán férfitól és a külföldihez léptem.
-Számíthatok önre?
-Nem is kérdés! Persze!
-Ha a tömeg a kikötőbe érkezne, azonnal induljanak el!
-Rendben.
Az égő birtok felé sétáltam, de néhány lépés után megálltam és megfordultam.
-Gazdám.
Yuko-sama üveges tekintettel bámult.
-A parancsot, ha kérhetném!
-Inuka! Menj vissza a birtokra és hozd ki onnan Kasuma-sant és Onee-sant!
-Értettem!
-És Inuka!
-Igen?
-Épségben térj vissza!
Ez a parancs szívmelengető volt. Nem bírtam ki mosolygás nélkül. Meghajoltam és már rohantam is a birtokra.


Lángok már a plafont és a papírajtókat nyaldossa. A fekete füsttől alig lehet látni valamit. Vér mindenhol. Sikolyok és fájdalmas kiáltások nyomják el a tűz hangját. Egy szakadt ruhába öltözött férfi éppen kicsatolta az övét, hogy magáévá tehesse az előtte fekvő halálosan sérült nőt. Az asszony nem küzdött. Fájdalma és félelme lebénította, ezért becsukta a szemét. Teltek a másodpercek, de megerőszakolója és gyilkosa nem ért hozzá. A füsttől köhögve kinyitotta a szemét. A férfi fatuskóként terült el a földön. Recsegő lépéseket hallott. Akaratlanul is odafordította a fejét. Nem látott semmit. Már azt hitte, hogy a vérveszteségtől hallucinál, amikor is két izzó zöld szempárba nézett bele. A varázslatos lény egyre közelebb és közelebb jött hozzá. Már tökéletesen látta. Szőke haja kormos és véres volt, de még így is lángként táncolt körülötte. Arca fehér, mint egy gésáé, apró vérpöttyökkel díszítve. Ruhája sötét volt, mintha füstből lenne. Furcsa mód nem félt tőle, pedig azokban a zöld szemekben gyilkolási vágy éget.
-Halálos sérülést kaptál, el fogsz vérezni!
-Tu-dom.
-Megszüntethetem a fájdalmad.
Tudta, hogy mire akar kilyukadni és ezért nagyon hálás volt az emberbőrbe bújt halálistennek. Mert csak is az lehet!
-Kér-lek!
Nem habozott. Kivont katanájával egyenesen a nő szívébe szúrt. A nő meghalt. Halvány mosolyra húzódott szája, megérintette a zöldszeműt.
Inuka úgy döntött, hogy útja közben segít a bajbajutottakon. Lecsukta a nő halott szemeit és ment tovább. A harmadik ajtónál hörgő, nyöszörgő hangra lett figyelmes. A szoba már lángokban állt. Három testtel. Egy nő kicsavarodva feküdt, távolabb tőle egy férfi, akinek a fejét betörték. A harmadik férfi a... kormányzó volt. Amint meglátta felé kúszott a férfi. Lábaiból folyt a vér. Ő is el fog vérezni, rajta már nem lehetett segíteni.
-Kérlek, kérlek segíts!
A kormányzó a füsttől nem látta tisztán "megmentőjét" mégis könyörgött neki. Inuka közelebb lépett a férfihoz, aki most már felismerte. Kerek duzzadt arca hófehér lett. Szája néma sikolyra nyílt.
-Kérlek, ne! Ne ölj meg! Könyörgöm!
Inukát nem hatotta meg a férfi. Most is úgy nézett ki mint egy disznó. Senki sem tudná meg, hogy ő ölte meg.Mégsem emelte fel a kardját. Szabadabbik kezével egy kést dobott a földre.
-Hamarosan meg fog halni. Ha nem siet, akkor a lángok fogják elégetni, ha mázlija van a vérveszteségtől elájul. De az a biztos, hogy ha saját maga végez magával. A döntés az öné! 

Inuka megfordult és elment. A kormányzó sokáig nézett utána. Most is szörnyetegnek gondolta. Megvetette. Viszont igazat kellet adnia neki. A kést kereste, de nem találta. A ruhája már parázslott, amikor meglelte a vasat. Inuka kése a tűzben égett. Az egykor hideg fém, most már izzott és olvadt. A férfi nem mert belenyúlni a tűzbe. Orrából, szájából és szeméből folyt a váladéka.
-Légy átkozott!
Nem is vette észre, hogy már derékig mardosta a tűz, ő csak átkozta a ninja nőt.


Végül az egyik nagy szobában találtam rájuk. Yuuki úrnő a földön feküdt. Kasuma-san pedig három árulóval harcolt, Inuval. Az egyik férfi kulcscsontján lógót. Nem haboztam. Szélvészként rontottam neki a három ellenségnek. Egy suhintással belevágtam a térdhajlatukba, amitől összecsuklottak, majd Kasuma-san segítségével lefejeztük őket. Otthont adóm tele volt vágásokkal. Ruhája tiszta vér volt, alig állt a lábán. Nem szólt hozzám, csak a földet pásztázta, de amint meglátta a földön fekvő, még eszméleténél lévő feleségét, abbahagyta a keresgélést és felé indult. Katanáját sétabotnak használta. Amint odaért ő is lefeküdt felesége mellé és megfogták egymás kezét. Yuuki-samát hason szúrták. Vére már eláztatta a kimonóját, szemei alatt fekete karikák voltak. Elkéstem.
-Kasuma-san! Yuuki úrnő!
Nem reagáltak.
-KASUMA-SAN! YUUKI-SAMA!
Kiabálásomra megrezdültek és rám néztek. Néhány másodperc múlva üveges szemükben megjelent némi fény.
-Inuka mit..?
-Gazdám küldött önökért.
Yuuki-sama elmosolyodott, majd remegő gyenge kezével kivette a hajából az egyetlen hajtűjét.
-Add át ezt neki!
Elvettem az ékszert és a ruhámba rejtettem.
-Inuka ... neked adom... Inut....vigyázz rá!
Elcsukló hanggal köszöntem meg neki, majd Kasuma-san szólalt meg.
-Jironak vidd el a kardom! Tudni fogja, hogy mit jelent.
-Igenis, uram!
Mindketten egymásra néztek. Elmosolyodtak és ledermedtek. Megengedtem magamnak, hogy néhány könnycseppet ejtsek értük majd felálltam. Kasuma-san kardját az övembe csúsztattam és szememmel Inut kerestem.A holttestektől nem messze feküdt. Gyorsan odamentem hozzá és felmértem az állapotát. Három vágás volt rajta. Az egyik mély volt, de nem eléggé, hogy megsérüljön bármelyik szerve is. Kerestem egy éppen nem égő lepelt, amibe belecsomagoltam és a mellkasomhoz rögzítettem.
Nem néztem vissza.


Minden ellenálló aki a merényletet elkövette meghalt. Ha  a házban lévő katonák nem ölték meg, akkor a tűzben rekedtek. De még így  is portyáztak a városban és az utcákban. Hordába alakultak és a kikötő felé meneteltek.
Csak két túlélője volt a szörnyű tűznek. Azok pedig az erdőn át menekültek a kikötő felé.