18.fejezet
Hali mindenki!
Egy kis info. Innentől kezdve a párbeszédek angolul lesznek és a dölt betük a japán.
További jó olvasást.
W. A.
Már sok év telt el azóta, hogy elraboltak és egy hajóra hurcoltak, amivel elvittek Japánba. Most, ahogy itt állók a dülöngő fedélzeten, erős hányinger támadott meg. Talán a vérveszteség vagy esetleg a táplálékhiánytól érzek így. Inu is észrevehette a bajomat, mert elkezdett lökdösni a korláthoz. Megnőtt körmeimet belefájta a fakorlátba és előre hajoltam. Virgonc hullámokat és a kicsi habjukat láttam. Az óceán nagy ... és feneketlen. Egy nagyobb hullám jobban megbillentette a hajót, így nekivágódtam a korlátnak. A gyomromba nyomódó fa kipasszírozta belőlem azt, ami még a gyomromban volt, bele egyenesen a tengerbe.
-Lám, lám csak nem egy tengeri beteg?!
Kiegyenesedtem és a kézfejemmel letöröltem a számon lévő nyálcseppet.
-Túl rég voltam utoljára hajón és az sem volt túl kellemes.
Nagydarab izmos férfi volt. Fekete szakálla nem volt egy ujjnyi, tökéletesen kihangsúlyozta a fejformáját. Barna haját hátrakötötte, de még így is a szemébe lógott. Csak egy bordó mellény és egy kék puffos nadrág volt rajta.
-Nem is értem, hogy ilyen nyámnyila alakot miért engednek fel hajóra!
-Tudtommal a gorilláknak ketrecben a helyük!
-Mit mondtál!
-Bocs nem tudom a gorillák nyelvét, de ha idehívod a fordítód, akkor majd ő elmondja!
-Szétzúzlak te patkány!
A nagy állat felém lendült, de én megfogtam a fölöttem lévő kötelet és a feje fölött átlendítettem magamat. Mire észbe kapott és megfordult volna én már guggoltam és egy seprő mozdulattal a jobb lábammal kisöpörtem a a lábait, így a padlóra eset, persze figyeltem arra, hogy ne a korlát oldala felé dőljön. A test csattanására rengeteg lábdübörgés közelített felénk. Inu és én védekező állásba álltunk, hogy a következő támadóink támadását ki tudjuk védeni. Négy férfi rohant felénk, de amint meglátták az óriást ledermedtek.
-Kiütötte Hugh-ot!
-Képtelenség!
-Nézzétek hogy milyen vézna!
-Valójában saját magát ütötte ki, én csak a löketett adtam meg.
Mindegyik felháborodottan bámult rám. Nem tudom, hogy mit akarnak tenni vagy mondani és ezt már nem is tudhatom meg, ugyanis gazdám közbelépet.
-Jaj, Istenem! Inuka csak most ébredtél fel és máris bajba keveredtél?!
-Mélységesen sajnálom, gazdám.
-Remélhetőleg a kapitány nem fog minket emiatt kidobni a tengerbe!
Még a gondolatától is megrázkódtam, amit gazdám érzékelt is. Gyönge kezeivel megcirógatta az arcomat.
-Sajnálom, nem akartam a rossz emlékeidet előhozni.
-Ez is a kiképzésem része gazdám, nem engedhetem, hogy e féle érzések eluralkodjanak rajtam!
-Helyes! Az ebéded már tálalva, gyere! Ó, de előtte ébreszd fel!
Az eszméletlen férfi fejéhez guggoltatom. Szerencsére nem törte be a fejét és az orrát sem törte el. Nagy nehezen a hátára fordítottam. Szépen egyenletesen lélegzett, mintha aludna. Ördögi vigyorba torzult a szám és dörzsölgettem a tenyereimet.
-Igenis gazdám!
A mutató és hüvelykujjammal befogtam az orrát, míg a másik kezemmel a száját szorítottam. Pár másodperc múlva kipattantak a szemei és elkezdett ellenállni. Mielőtt megüthetett volna felálltam és Yuko-sama után mentem. Gazdám a hajó eleje felé ment, ahol egy kisebb lépcsősor lefelé vezetett. A távolban még halottam, hogy a nagy gorilla káromkodva veszi a levegőt és elküldi a pokolba segítőit. Szórakoztató egy alak.
-Menj le! Ott van a konyha, a szakácsot már értesítettem az érkezésedről.
Mélyen fejet hajtottam gazdám előtt.
-Nagyon hálás vagyok önnek, gazdám.
-Menj már!
-Igenis!
Amint a lépcsőre tettem a lábamat kifújtam a tüdőmben lévő levegőt. Nagyon finom illat áradt ki a sötétségből. A gyomrom is így gondolhatta, mert hangosan megkordult. Ez már tényleg a végszó! Leiramodtam a sötét lépcsősoron, de amint leértem megálltam, kellemes meleg és kedves fények világítottak. A tűzhelynél kövér férfi állt nekem háttal. Baloldalt volt egy nagy asztal, amin meg volt terítve egy személyre. Elfoglaltam a helyemet és az olajfoltoktól tarkított ruhás férfit bámultam, aki valamit kavargatott. Valamilyen gulyást kaptam, aminek nagyon jó az illata, de nem lehetek benne biztos, hogy nem e mérgezett. Szerencsémre van már gyakorlatom benne. A mester kiképzése által, mindig gyanakszom az ételekre az esetleges mellékhatások miatt, sőt a nagyja mérget már ki is tudom szagolni, de ebbe nem találtam olyat. Felvettem a kanalat és az ételbe mertem, majd a számba vettem. Sokáig ízleltem, forgattam a számban, majd lenyeltem.A szag és íz teszten át ment, ha mégis mérgezett, akkor 20 perc múlva kiderül. Kaptam még két szikkadt kenyeret, azokat mártogatósnak használtam. Lassan és keveset ettem, közben a szakácsra pillantgattam.
-Talán nem ízlik?!
-Hogyan?
-Nem hallom a kanalad zörgését. Talán nem eléggé kielégítő?!
-Finom, csak próbálok minél kevesebbet enni.
A szakács abbahagyta a kavargatást és felém fordult. Arca sebhelyes, de nagyon kedves ábrázata volt. Tengerkék szeme gyönyörű volt. Fiatal korában biztosan bomlottak utána a fiatal angol hölgyek.
-Mégis miért nem eszel rendesen kölyök?!
-Csak most ébredtem fel, ami bennem volt az azonnal kiürítette a szervezetem. Már nagyon régen nem voltam hajón, ezért próbálok annyit enni amennyit megtudok emészteni úgy hogy ki ne jöjjön belőlem.
-Értem, de ahogy látom azért a húsfalatok lecsúsztak a gyomrodba.
-Hát persze hiszen abban van a legtöbb energia!
-Jól mondod kölyök! Azt mondták, hogy te valamilyen testőr féle vagy.
-Igen uram.
-Nem tűnsz annak. Túl vézna vagy és ijesztő se igazán. Mégis hogy bírta ezt a kisasszony?
-Álarcot viseltem, úgy már féltek.
-Máshoz is értesz?
-Többféle képen is megtudok ölni egy embert, gyógyítani is tudok. Vadászkészségeim akár egy kopóé. Én vagyok maga az árnyék.
-És még?
-Szolgálóként is jól teljesítek, főzök, mosok és a többi.
Végül megettem a tál ételt és a dézsába raktam a koszos tányért. A szakács most összeráncolta homlokát a lábasa fölött.
-Valami gond van?
-Nem is tudom... ilyen még sosem fordult elő. Valahogy nem az igazi.
Megfogtam a kanalamat és mertem vele egyet a levesből. Finom volt, de tényleg hiányzott belőle valami.
-Kakukkfű.
-Hogy?
-Kakukkfű hiányzik belőle.
Az idős férfi elkezdett kotorászni, majd amint megtalált egy tálnyi fűszert a homlokára csapott.
-Édes Istenem! Tényleg kifelejtettem! Kösz kölyök.
-Nagyon szívesen uram.
-A nevem Gary Cooks és a tiéd?
-Inuka, uram.
-Hívj csak Gary-nek Inuka.
-Rendben Gary.
Miután Inuka elcsevegett az idős Gary-vel felment a fedélzetre és magába szívta a tenger illatát. Már nem émelygett és nem iszonyodott annyira a hintázó hajótól. Inu mindvégig vele volt, gyakran oda se néz és tudja, hogy társa követi még akkor is hogy ha senki sem látja, ezt nagyon is irigyelte tőle. Ő sosem tudott teljesen beleolvadni az sötét árnyékba, de Inu tökélyre fejlesztette. Szinte hallotta a tenger morajában egykori mestere szidalmát "Nem hiszem el, hogy nem tudod megcsinálni! Nézd meg a kutyát, ő tökéletes árnyék, de te még a közelébe sem érsz, mihaszna kölyök!" A mestere gyakran mondott ilyen bántókat, de ezzel csak ösztönözte. Bár a legnagyobb vetélytársa Inu volt, ő akkor is szerette. A hajó fedélzetén már dolgoztak a férfiak. Inuka 10 embert számolt. Két fiatal fiút, akik a fedélzettett mosták, volt három férfi akik az árbocon tevékenykedtek. Négy férfi pedig a hajókormánynál voltak. A tizedik ember a hajó korlátjának dőlt és pipázott, ő volt a gorilla akit kigáncsolt. Három embert viszont nem talált. Mégis hol lehet a gazdája, Jiro-san és William-san?
-Inu, keresd meg Yuko-samát!
A kutya elsétált mögüle és felvezette a hajó hátuljánál lévő lépcsőre. Amint felértek csak egy gyorsat pillantott a négy férfira. Felismerte őket. Ők jöttek oda, amikor ledöntötte a gorillát. Inuka egy ajtó előtt kezdte el kaparni a talajt, vagyis abban a szobában vannak.
-Ügyes!
Megsimogatta Inu fejét, aztán kinyitotta az ajtót. A látvány letaglózta. Egy ebédlő és társalgó kinézetű szobába találta magát. A falakon gyönyörű képek voltak, igazi mesterművek. A legszebb bútorok, székek, kanapék és szekrények tették otthonossá. középen egy kisebb asztal volt, ahol négyen ültek. Neki háttal Yuko-sama és Jiro-san, míg velük szembe William-san és egy idősebb férfi, akinek néhány hetes szakálla teljesen befedte az arca alsó részeit. Hullámos barna haját szépen kifésülte és hátrakötötte. Gyönyörű zöld szemei voltak, amikben felsőbbrendűség és határtalan eleganciát sugárzott. Ő volt a hajó kapitánya.
Érkezésemre a kapitány meredten bámult, William-san pedig felállt és mosolyogva üdvözölt. Jiro-san és a gazdám nem mozdult.
-Ebédeltél?
-Igen gazdám.
Az ajtóban álltam és vártam a következő parancsot, közben Inu is bejött és nagy megdöbbenésemre a kapitány mellett foglalt helyet.
-Kapitány, had mutassam be testőrömet Inukát.
-Nem tűnik annak.
-Ó, ez csak a látszat uram. Inuka igen halálos, sok embert megtévesztett már fiatal és gyenge külsejével. Mindenesetre ő szinte mindenhez ért. Inuka! Amíg a hajón vagyunk teljesítened kell a kapitány parancsait! Megértetted?!
A kapitány szemeibe néztem. Kétségei voltak. Lenézett engem . Már majdnem vicsorogtam a férfira, de megembereltem magam. Mélyen meghajoltam gazdám és a kapitány előtt.
-Igenis gazdám! Kapitány kérem rendelkezzen felettem!
-Egyenlőre pihenj, hiszen csak most ébredtél fel. De holnap kemény munkába lesz részed, megértetted?!
-Igenis uram.
-Elmehetsz!
Villámgyorsan megfordultam és kimentem a szobából. Nem éreztem semmit, csak haragot. Még hogy pihenjek?! Több napig azt tettem! Nem akarok pihenni! Az izmaim könyörögnek, hogy használjam őket. De tudtam, hogy nem tehetem. Vigyáznom kell a sebeimre. Nem cselekedhetek óvatlanul! Egyik férfi sem szólt hozzám, de bámultak. Csodálat. Harag. Kíváncsiság. Mintha csak Japánban lennék. Lesétáltam a lépcsőn és a fedélzeten elfoglaltam egy sarkot. Itt majdnem mindenkit szemmel tudtam tartani. Elővettem a köszörű kövemet és kipakoltam a fegyvereimet. Elkezdtem élezni őket.
-Kiütötte Hugh-ot!
-Képtelenség!
-Nézzétek hogy milyen vézna!
-Valójában saját magát ütötte ki, én csak a löketett adtam meg.
Mindegyik felháborodottan bámult rám. Nem tudom, hogy mit akarnak tenni vagy mondani és ezt már nem is tudhatom meg, ugyanis gazdám közbelépet.
-Jaj, Istenem! Inuka csak most ébredtél fel és máris bajba keveredtél?!
-Mélységesen sajnálom, gazdám.
-Remélhetőleg a kapitány nem fog minket emiatt kidobni a tengerbe!
Még a gondolatától is megrázkódtam, amit gazdám érzékelt is. Gyönge kezeivel megcirógatta az arcomat.
-Sajnálom, nem akartam a rossz emlékeidet előhozni.
-Ez is a kiképzésem része gazdám, nem engedhetem, hogy e féle érzések eluralkodjanak rajtam!
-Helyes! Az ebéded már tálalva, gyere! Ó, de előtte ébreszd fel!
Az eszméletlen férfi fejéhez guggoltatom. Szerencsére nem törte be a fejét és az orrát sem törte el. Nagy nehezen a hátára fordítottam. Szépen egyenletesen lélegzett, mintha aludna. Ördögi vigyorba torzult a szám és dörzsölgettem a tenyereimet.
-Igenis gazdám!
A mutató és hüvelykujjammal befogtam az orrát, míg a másik kezemmel a száját szorítottam. Pár másodperc múlva kipattantak a szemei és elkezdett ellenállni. Mielőtt megüthetett volna felálltam és Yuko-sama után mentem. Gazdám a hajó eleje felé ment, ahol egy kisebb lépcsősor lefelé vezetett. A távolban még halottam, hogy a nagy gorilla káromkodva veszi a levegőt és elküldi a pokolba segítőit. Szórakoztató egy alak.
-Menj le! Ott van a konyha, a szakácsot már értesítettem az érkezésedről.
Mélyen fejet hajtottam gazdám előtt.
-Nagyon hálás vagyok önnek, gazdám.
-Menj már!
-Igenis!
Amint a lépcsőre tettem a lábamat kifújtam a tüdőmben lévő levegőt. Nagyon finom illat áradt ki a sötétségből. A gyomrom is így gondolhatta, mert hangosan megkordult. Ez már tényleg a végszó! Leiramodtam a sötét lépcsősoron, de amint leértem megálltam, kellemes meleg és kedves fények világítottak. A tűzhelynél kövér férfi állt nekem háttal. Baloldalt volt egy nagy asztal, amin meg volt terítve egy személyre. Elfoglaltam a helyemet és az olajfoltoktól tarkított ruhás férfit bámultam, aki valamit kavargatott. Valamilyen gulyást kaptam, aminek nagyon jó az illata, de nem lehetek benne biztos, hogy nem e mérgezett. Szerencsémre van már gyakorlatom benne. A mester kiképzése által, mindig gyanakszom az ételekre az esetleges mellékhatások miatt, sőt a nagyja mérget már ki is tudom szagolni, de ebbe nem találtam olyat. Felvettem a kanalat és az ételbe mertem, majd a számba vettem. Sokáig ízleltem, forgattam a számban, majd lenyeltem.A szag és íz teszten át ment, ha mégis mérgezett, akkor 20 perc múlva kiderül. Kaptam még két szikkadt kenyeret, azokat mártogatósnak használtam. Lassan és keveset ettem, közben a szakácsra pillantgattam.
-Talán nem ízlik?!
-Hogyan?
-Nem hallom a kanalad zörgését. Talán nem eléggé kielégítő?!
-Finom, csak próbálok minél kevesebbet enni.
A szakács abbahagyta a kavargatást és felém fordult. Arca sebhelyes, de nagyon kedves ábrázata volt. Tengerkék szeme gyönyörű volt. Fiatal korában biztosan bomlottak utána a fiatal angol hölgyek.
-Mégis miért nem eszel rendesen kölyök?!
-Csak most ébredtem fel, ami bennem volt az azonnal kiürítette a szervezetem. Már nagyon régen nem voltam hajón, ezért próbálok annyit enni amennyit megtudok emészteni úgy hogy ki ne jöjjön belőlem.
-Értem, de ahogy látom azért a húsfalatok lecsúsztak a gyomrodba.
-Hát persze hiszen abban van a legtöbb energia!
-Jól mondod kölyök! Azt mondták, hogy te valamilyen testőr féle vagy.
-Igen uram.
-Nem tűnsz annak. Túl vézna vagy és ijesztő se igazán. Mégis hogy bírta ezt a kisasszony?
-Álarcot viseltem, úgy már féltek.
-Máshoz is értesz?
-Többféle képen is megtudok ölni egy embert, gyógyítani is tudok. Vadászkészségeim akár egy kopóé. Én vagyok maga az árnyék.
-És még?
-Szolgálóként is jól teljesítek, főzök, mosok és a többi.
Végül megettem a tál ételt és a dézsába raktam a koszos tányért. A szakács most összeráncolta homlokát a lábasa fölött.
-Valami gond van?
-Nem is tudom... ilyen még sosem fordult elő. Valahogy nem az igazi.
Megfogtam a kanalamat és mertem vele egyet a levesből. Finom volt, de tényleg hiányzott belőle valami.
-Kakukkfű.
-Hogy?
-Kakukkfű hiányzik belőle.
Az idős férfi elkezdett kotorászni, majd amint megtalált egy tálnyi fűszert a homlokára csapott.
-Édes Istenem! Tényleg kifelejtettem! Kösz kölyök.
-Nagyon szívesen uram.
-A nevem Gary Cooks és a tiéd?
-Inuka, uram.
-Hívj csak Gary-nek Inuka.
-Rendben Gary.
Miután Inuka elcsevegett az idős Gary-vel felment a fedélzetre és magába szívta a tenger illatát. Már nem émelygett és nem iszonyodott annyira a hintázó hajótól. Inu mindvégig vele volt, gyakran oda se néz és tudja, hogy társa követi még akkor is hogy ha senki sem látja, ezt nagyon is irigyelte tőle. Ő sosem tudott teljesen beleolvadni az sötét árnyékba, de Inu tökélyre fejlesztette. Szinte hallotta a tenger morajában egykori mestere szidalmát "Nem hiszem el, hogy nem tudod megcsinálni! Nézd meg a kutyát, ő tökéletes árnyék, de te még a közelébe sem érsz, mihaszna kölyök!" A mestere gyakran mondott ilyen bántókat, de ezzel csak ösztönözte. Bár a legnagyobb vetélytársa Inu volt, ő akkor is szerette. A hajó fedélzetén már dolgoztak a férfiak. Inuka 10 embert számolt. Két fiatal fiút, akik a fedélzettett mosták, volt három férfi akik az árbocon tevékenykedtek. Négy férfi pedig a hajókormánynál voltak. A tizedik ember a hajó korlátjának dőlt és pipázott, ő volt a gorilla akit kigáncsolt. Három embert viszont nem talált. Mégis hol lehet a gazdája, Jiro-san és William-san?
-Inu, keresd meg Yuko-samát!
A kutya elsétált mögüle és felvezette a hajó hátuljánál lévő lépcsőre. Amint felértek csak egy gyorsat pillantott a négy férfira. Felismerte őket. Ők jöttek oda, amikor ledöntötte a gorillát. Inuka egy ajtó előtt kezdte el kaparni a talajt, vagyis abban a szobában vannak.
-Ügyes!
Megsimogatta Inu fejét, aztán kinyitotta az ajtót. A látvány letaglózta. Egy ebédlő és társalgó kinézetű szobába találta magát. A falakon gyönyörű képek voltak, igazi mesterművek. A legszebb bútorok, székek, kanapék és szekrények tették otthonossá. középen egy kisebb asztal volt, ahol négyen ültek. Neki háttal Yuko-sama és Jiro-san, míg velük szembe William-san és egy idősebb férfi, akinek néhány hetes szakálla teljesen befedte az arca alsó részeit. Hullámos barna haját szépen kifésülte és hátrakötötte. Gyönyörű zöld szemei voltak, amikben felsőbbrendűség és határtalan eleganciát sugárzott. Ő volt a hajó kapitánya.
Érkezésemre a kapitány meredten bámult, William-san pedig felállt és mosolyogva üdvözölt. Jiro-san és a gazdám nem mozdult.
-Ebédeltél?
-Igen gazdám.
Az ajtóban álltam és vártam a következő parancsot, közben Inu is bejött és nagy megdöbbenésemre a kapitány mellett foglalt helyet.
-Kapitány, had mutassam be testőrömet Inukát.
-Nem tűnik annak.
-Ó, ez csak a látszat uram. Inuka igen halálos, sok embert megtévesztett már fiatal és gyenge külsejével. Mindenesetre ő szinte mindenhez ért. Inuka! Amíg a hajón vagyunk teljesítened kell a kapitány parancsait! Megértetted?!
A kapitány szemeibe néztem. Kétségei voltak. Lenézett engem . Már majdnem vicsorogtam a férfira, de megembereltem magam. Mélyen meghajoltam gazdám és a kapitány előtt.
-Igenis gazdám! Kapitány kérem rendelkezzen felettem!
-Egyenlőre pihenj, hiszen csak most ébredtél fel. De holnap kemény munkába lesz részed, megértetted?!
-Igenis uram.
-Elmehetsz!
Villámgyorsan megfordultam és kimentem a szobából. Nem éreztem semmit, csak haragot. Még hogy pihenjek?! Több napig azt tettem! Nem akarok pihenni! Az izmaim könyörögnek, hogy használjam őket. De tudtam, hogy nem tehetem. Vigyáznom kell a sebeimre. Nem cselekedhetek óvatlanul! Egyik férfi sem szólt hozzám, de bámultak. Csodálat. Harag. Kíváncsiság. Mintha csak Japánban lennék. Lesétáltam a lépcsőn és a fedélzeten elfoglaltam egy sarkot. Itt majdnem mindenkit szemmel tudtam tartani. Elővettem a köszörű kövemet és kipakoltam a fegyvereimet. Elkezdtem élezni őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése