17.fejezet
Üdv!
Csak egy kis infó a mostani fejezethez. Néhány párbeszéd dőlt betűkkel vannak írva, amik csak annyit takarnak, hogy ilyenkor a beszélő angolul beszél. Még valami! Hamarosan csak egy nyelven fognak beszélni a szereplők (angolul), de ezt majd úgy is előre fogom jelezni.
Jó olvasást!
W.A.
Inuka már a kikötőnél járt. Mögötte az ellenállók tömege rohant kardokkal és íjjakkal. A külföldi kereskedő hajót kereste, de nem találta. Végül egy kürt hangjára lett figyelmes. A hosszú stég végén ott volt a hajó! Izmai égtek, dereka nagyon fájt a plusz súlytól, de nem állt meg. Mögötte kilőtték a nyilakat. Az első nyíl a stég egyik lécébe állt. A második a mellette lévő hordóba. Innentől kezdve már nem számolta, csak a hajót bámulta. Ez volt a célja! A hátába fúródó nyilakat szinte meg sem érezte. Már majdnem elérte a hajót, de csak most látta, hogy az a bizonyos kereskedőhajó már nincs a kikötőbe. Kétségbeesetten nézett körbe. Mögötte egyre közelebb ért a felbolydult tömeg. És akkor meglelte a választ. A földön egy íj, egy hosszú kötél és egy nyíl. Rákötötte a kötelet a nyílra, aztán visszafutott. Felhúzta az íjat és lőtt. A nyíl egyenesen a hajóárbocba fúródott. Megragadta a szaladó kötelet, ami elkezdte húzni. Futott a stég végéig, aztán már a levegőben is volt.
Égett a karom, amire feltekertem a kötelet. Az erős rántástól teljesen elszorította a vérkeringésemet. A hajóról mindenki kihajolt és figyelték a "repülésemet". Erőset rántottam a kötélen, amitől sokkal gyorsabban és magasabbra kerültem. A szabadabbik kezemmel elővettem egy kést és elvágtam a kötelet. Biztonságosan érkeztem a fedélzetre.
-Inuka!!!
Gazdám szapora léptekkel közeledett felém, majd olyan gyorsan mozgott hogy nem is láttam. Az arcom égett, ahol megütött. Még sosem ütött meg!
-Soha többé ne késs el!
Letérdeltem és lehajtottam a fejem.
-Igenis gazdám!
-Hol vannak?
Jiro-san gazdám mögött állt. Rideg szemekkel néztem rá.
-Nem tudtam megmenteni őket.
Gazdám sírva fordult Jiro-san mellkasára. Mindketten összetörtek. Elővettem Kasuma-san kardját és a férfinak nyújtottam.
-Ezt Kasuma-san küldi.
Döbbent tekintettel vette át a kardot. Nem nézett másra csak a katanát bámulta.
-Köszönöm.
Egy titkos zsebemből kivettem egy kis csomagot. Az anyagot kihajtogattam, amiben a hajtű volt.
-Gazdám... ezt Yuuki-sama küldi önnek.
Yuko-sama megfordult és amint meglátta az ékszert hangosan bőgni kezdett. Az istenek is meghallhatták, mert abban a pillanatban a csöpögő esőből vihar lett.
A kimonó ruhába öltözött nő elvette a hajtűt és a szívéhez szorította. Mindenki döbbent tekintettel nézték a jelenetet. Inukának csak ennyi ereje lehetett, ugyanis úgy dőlt el mint egy liszteszsák. Hátában legalább hat nyíl volt. Mellkasánál meg a nyöszörgő sérült társa. A hajóorvos odament hozzá, hogy segítsen, de Yuko-sama megelőzte.
-Emeljétek föl és vigyétek őket a lábadozó kabinba!
Jiro-san és William-san megfogták Inuka karjait és úgy cipelték az orvosiba. Yuko-sama és a hajó orvosa szorosan mögöttük sétáltak.
-Térdeltessétek le és fogjátok, hogy el ne dőljön!
A fiatal nő határozott parancsait követték a férfiak. A nő kicsomózta a batyut amiben a kutya volt.
-Doktor úr kérem foglalkozzon a kutyával, majd én ellátom Inukát!
Az idős férfi ellenkezni próbált, de Yuko-sama leintette.
-Fiúk hasaltassátok le az asztalra! Uram, Inuka az én felelősségem! Én fogom ellátni a sebeit!
-Asszonyom, orvos vagyok, nem állatorvos!
Yuko-sama elhessegette a két férfit szolgája mellől, majd elkezdte letörni a nyilakat.
-Azt akarja mondani, hogy nem tud ellátni egy sebesült kutyát?
-De megtudom csinálni, viszont...
-Akkor tegye! Ha hagyja, hogy meghaljon a testőröm társa akkor imádkozhat az istenéhez, hogy gyors legyen a halála, mert ha ő felkel és nem lesz életben a kutyája, akkor itt vérfürdő lesz!
Válla fölött nézett a doktorra, aki a nő ijesztő tekintetét látva, becsukta a száját és az állathoz lépett. Jiro-san és William-san kiment a szobából, ők itt már nem tehettek semmit. Yuko-sama levágta Inuka felsőjét, majd annak erszényéből kivet egy üvegcsét. Elővett egy tűt és belemártotta a zöld folyadékba, aztán a sérült bőrébe szúrta.
-Maga mégis mit csinál?
-Érzéstelenítőt juttattam a szervezetébe.
-Még sosem láttam ilyen érzéstelenítőt! Mi van benne?
-Nem tudom. Az összetevői titkosak. Most már csak Inuka ismeri a titkát, ahogy egyéb másnak is.
Az orvos nem szólt többet, nagy odafigyeléssel kezelte a kutya sérüléseit, közben oda-oda pillantgatott a japán nőre, aki kiszedet egy nyilat, majd lefertőtlenítette a sebet, aztán precíz mozdulatokkal bevarrta azt. A doktor már nem is tudta, hogy hányadik nyilat veszi ki a harcos testéből. Elképeztette ez a hatalmas akarat. Még senkit sem látott, aki túlélte volna ennyi nyíllal a hátában. A férfi elkészült a hím gyógyításával. Lemosta a véres kezét, majd megtörülközött, közben odasétált a varró nőhöz. A látvány letaglózta. Tökéletes öltések, a seb körüli bőr piros volt, de nem dagadt fel. Ámulva nézte a mesterművet.
-Mégis honnan tanult meg így varrni?
Jiro-san és William-san megfogták Inuka karjait és úgy cipelték az orvosiba. Yuko-sama és a hajó orvosa szorosan mögöttük sétáltak.
-Térdeltessétek le és fogjátok, hogy el ne dőljön!
A fiatal nő határozott parancsait követték a férfiak. A nő kicsomózta a batyut amiben a kutya volt.
-Doktor úr kérem foglalkozzon a kutyával, majd én ellátom Inukát!
Az idős férfi ellenkezni próbált, de Yuko-sama leintette.
-Fiúk hasaltassátok le az asztalra! Uram, Inuka az én felelősségem! Én fogom ellátni a sebeit!
-Asszonyom, orvos vagyok, nem állatorvos!
Yuko-sama elhessegette a két férfit szolgája mellől, majd elkezdte letörni a nyilakat.
-Azt akarja mondani, hogy nem tud ellátni egy sebesült kutyát?
-De megtudom csinálni, viszont...
-Akkor tegye! Ha hagyja, hogy meghaljon a testőröm társa akkor imádkozhat az istenéhez, hogy gyors legyen a halála, mert ha ő felkel és nem lesz életben a kutyája, akkor itt vérfürdő lesz!
Válla fölött nézett a doktorra, aki a nő ijesztő tekintetét látva, becsukta a száját és az állathoz lépett. Jiro-san és William-san kiment a szobából, ők itt már nem tehettek semmit. Yuko-sama levágta Inuka felsőjét, majd annak erszényéből kivet egy üvegcsét. Elővett egy tűt és belemártotta a zöld folyadékba, aztán a sérült bőrébe szúrta.
-Maga mégis mit csinál?
-Érzéstelenítőt juttattam a szervezetébe.
-Még sosem láttam ilyen érzéstelenítőt! Mi van benne?
-Nem tudom. Az összetevői titkosak. Most már csak Inuka ismeri a titkát, ahogy egyéb másnak is.
Az orvos nem szólt többet, nagy odafigyeléssel kezelte a kutya sérüléseit, közben oda-oda pillantgatott a japán nőre, aki kiszedet egy nyilat, majd lefertőtlenítette a sebet, aztán precíz mozdulatokkal bevarrta azt. A doktor már nem is tudta, hogy hányadik nyilat veszi ki a harcos testéből. Elképeztette ez a hatalmas akarat. Még senkit sem látott, aki túlélte volna ennyi nyíllal a hátában. A férfi elkészült a hím gyógyításával. Lemosta a véres kezét, majd megtörülközött, közben odasétált a varró nőhöz. A látvány letaglózta. Tökéletes öltések, a seb körüli bőr piros volt, de nem dagadt fel. Ámulva nézte a mesterművet.
-Mégis honnan tanult meg így varrni?
-Több alkalommal is össze kellet foltoznom a bőrét. Már van gyakorlatom.
Nem hitt neki a doktor. Már hét éve orvos és ő is sokszor varrta már össze az emberek bőrét, de ilyen tökéletes munkát ha akart volna sem tudott volna teljesíteni. Yuko-sama megcsomózta az utolsó madzagot, aztán ő is kezet mosott, majd elment, nem nézett se az orvosra, se a két sérültre.
Tompa fájdalmat éreztem. Mindenem elzsibbadt. Sötétség és tenger szag. Mégis hol lehetek? Megpróbáltam megmozdulni, de nem tudtam. Leszíjaztak? Furcsa nyögő hangokat hallottam. Mégis ki add ki ilyen szomorú
hangokat? Nem sokkal később egy nyüszítő hangot hallottam. Hideg nedves valami nyomódott az arcomnak, majd valami nehezet raktak a homlokomra. Nagyon büdös volt! Ez volt az utolsó gondolat, mielőtt a sötétség teljesen magába szippantott volna.
Nem tudom, hogy mennyi ideje aludhattam, de mikor felkeltem szörnyű szomjúságra ébredtem. Az ágy mellet volt egy komód, amin egy kancsó és egy pohár állt. Felemeltem a fejem és megragadtam a kancsót. Talán egy liter víz lehetett benne, vagy annál több, nem igazán érdekelt. Minden cseppje maga volt a megváltás. A hideg folyadék megnyugtatott és energiával töltött meg. Az üres kancsót visszaraktam a helyére, majd megpróbáltam felülni. Mindenem merev, a hátam fájdalmasan sajgott. Fenébe! Mégis mennyit aludhattam? Fa lécekből épített szobában voltam, sötét volt viszont volt annyi fény hogy tudjak tájékozódni benne. A falon nem voltak ablakok. Az asztalon lévő gyertya zsinórja még meleg volt. Nem régen használhatták. Az ajtó másik oldalán kaparászó hangot hallottam. Egy szikét vettem el az eszközök közül és lassan az ajtóhoz lépkedtem. Amikor kinyitottam megkönnyebbülve véltem felfedezni Inut, aki boldogan csóválta a farkát és bejött, majd felugrott az ágyra, ahol nemrég feküdtem. Becsuktam az ajtót és kotorászni kezdtem a kis helységben.
-Örülök, hogy jól vagy. Nem néztél ki túl jól.
Egy gyűrőt, poshadt szagú fehér inget találtam, amit fel is vettem. A gyors mozdulattól fájdalom nyilallt a hátamba.
-A rohadt életbe!
Óvatosabban húztam magamra az inget, amit be is gomboltam. Félmeztelenül még sem mehetek ki! Fáradtan sétáltam vissza az ágyhoz és leültem Inu mellé.
-Vicces, hogy ismét hajóra szálltunk! Bárki is van fönt, undorító tréfát űz velünk!
Nyakát kezdtem el masszírozni, miközben ő a combomra rakta a fejét. Játékosan elkezdtem huzigálni a füleit, amikor is kinyílt az ajtó. Nem néztem fel. A kellemes virágillat elárulta, hogy ki jött.
-Hát felébredtél?!
Gazdám boldogan sietett hozzám. Hideg kezét a homlokomra rakta, majd összehúzta a homlokát.
-Hőemelkedésed van.
-Csak túl hideg a gazdám keze.
-Biztos vagy benne?
Gazdám hangjában túl nagy volt az aggódás, ezért határozottan a szemeibe néztem.
-Igen gazdám!
Nagy meglepetésemre mellém ült és a fejét a vállamnak döntötte.
-Négy napig voltál eszméletlen. Inu már a második napon futkározott a fedélzeten, de te csak feküdtél és a láztól vonaglottál. Ki kellet kötöznünk.
Nem szóltam semmit. Mindent értettem.
-Mi lesz velünk, gazdám?
-William-san befogadott bennünket, legalábbis addig amíg Jiro-san vagyonát át nem tudjuk hozni Angliába. Utána, meg lesz ami lesz.
-Gazdám?
-Hm?
-Én mindig ön mellet leszek, történjen bármi.
Gazdám megszorította a kezemet.
-Tudom Inuka, tudom.
Csendben maradtunk. Csak az óceán moraját hallottuk.
-Elmegyek ruhákért. Még sem maradhatsz ezekben az izzadt, koszos göncökben!
-Rendben.
Yuko-sama felkelt és az ajtó felé sétált.
-Ó, és Inuka!
-Igen, gazdám?
-Senki sem tudhatja meg a nemedet! Ki tudja, hogy mit tennének veled, ha tudnák. Nem ismerem eléggé az ottani kultúrát és viselkedést, úgyhogy jobb ha óvatosak vagyunk!
Én is felkeltem és letérdeltem, a hátam tiltakozása ellenére.
-Igenis gazdám!
Yuko-sama csak ezt akarta hallani, sugárzó mosollyal lépett ki a kabinból. Letekertem a mellkasomon és hasamon lévő kötést. A végét nagyon nehezen tudtam mozgatni. Gazdám éppen ekkor lépett be Jiro-san kíséretével.
-Inuka! Szét fognak nyílni a sebeid!
Azonnal abbahagytam. Jiro-san lerakta az asztalra a két kancsót aztán elment. Gazdám eláztatta a hátamat, hogy letudja szedni a kötést.
-Nagyon szép!
-Az ön képességeivel gazdám, biztosan tudom, hogy egy orvos sem tudná olyan tökéletesre megcsinálni, mint ön.
-Ne hízelegj!
-Nem teszem, gazdám.
Amint kidobta az alvadt véres kötést elkezdte kivenni a varratokat.
-Ezekre már nem lesz szükséged.
Miután megszabadultam a varratoktól, gazdám szorosan bekötözött, mellkasomtól a hasamig. Ezután egy tiszta szürke inget adott rám, aminek minden egyes gombját begombolta.
-Gondolom a nadrággal boldogulsz. Amint kész vagy gyere fel!
Gazdám elhagyta a szobát, én pedig elkezdtem levetkőzni. Minden titkos zsebemből kivettem a fegyvereket. Fölvettem az angolok számára népszerű fazonú rongyos nadrágot, amibe a fegyvereimet rejtettem. Három csillag és két kunait. Az övemen mindig lévő táskámat felraktam, majd belefűztem a katanámat is. Cipőm nem volt, de a sötét szövetzoknim még rajtam volt.
-Inu! Gyere!
Társam felpattant az ágyról és követett fel egészen a fedélzetig.
Nem hitt neki a doktor. Már hét éve orvos és ő is sokszor varrta már össze az emberek bőrét, de ilyen tökéletes munkát ha akart volna sem tudott volna teljesíteni. Yuko-sama megcsomózta az utolsó madzagot, aztán ő is kezet mosott, majd elment, nem nézett se az orvosra, se a két sérültre.
Tompa fájdalmat éreztem. Mindenem elzsibbadt. Sötétség és tenger szag. Mégis hol lehetek? Megpróbáltam megmozdulni, de nem tudtam. Leszíjaztak? Furcsa nyögő hangokat hallottam. Mégis ki add ki ilyen szomorú
hangokat? Nem sokkal később egy nyüszítő hangot hallottam. Hideg nedves valami nyomódott az arcomnak, majd valami nehezet raktak a homlokomra. Nagyon büdös volt! Ez volt az utolsó gondolat, mielőtt a sötétség teljesen magába szippantott volna.
Nem tudom, hogy mennyi ideje aludhattam, de mikor felkeltem szörnyű szomjúságra ébredtem. Az ágy mellet volt egy komód, amin egy kancsó és egy pohár állt. Felemeltem a fejem és megragadtam a kancsót. Talán egy liter víz lehetett benne, vagy annál több, nem igazán érdekelt. Minden cseppje maga volt a megváltás. A hideg folyadék megnyugtatott és energiával töltött meg. Az üres kancsót visszaraktam a helyére, majd megpróbáltam felülni. Mindenem merev, a hátam fájdalmasan sajgott. Fenébe! Mégis mennyit aludhattam? Fa lécekből épített szobában voltam, sötét volt viszont volt annyi fény hogy tudjak tájékozódni benne. A falon nem voltak ablakok. Az asztalon lévő gyertya zsinórja még meleg volt. Nem régen használhatták. Az ajtó másik oldalán kaparászó hangot hallottam. Egy szikét vettem el az eszközök közül és lassan az ajtóhoz lépkedtem. Amikor kinyitottam megkönnyebbülve véltem felfedezni Inut, aki boldogan csóválta a farkát és bejött, majd felugrott az ágyra, ahol nemrég feküdtem. Becsuktam az ajtót és kotorászni kezdtem a kis helységben.
-Örülök, hogy jól vagy. Nem néztél ki túl jól.
Egy gyűrőt, poshadt szagú fehér inget találtam, amit fel is vettem. A gyors mozdulattól fájdalom nyilallt a hátamba.
-A rohadt életbe!
Óvatosabban húztam magamra az inget, amit be is gomboltam. Félmeztelenül még sem mehetek ki! Fáradtan sétáltam vissza az ágyhoz és leültem Inu mellé.
-Vicces, hogy ismét hajóra szálltunk! Bárki is van fönt, undorító tréfát űz velünk!
Nyakát kezdtem el masszírozni, miközben ő a combomra rakta a fejét. Játékosan elkezdtem huzigálni a füleit, amikor is kinyílt az ajtó. Nem néztem fel. A kellemes virágillat elárulta, hogy ki jött.
-Hát felébredtél?!
Gazdám boldogan sietett hozzám. Hideg kezét a homlokomra rakta, majd összehúzta a homlokát.
-Hőemelkedésed van.
-Csak túl hideg a gazdám keze.
-Biztos vagy benne?
Gazdám hangjában túl nagy volt az aggódás, ezért határozottan a szemeibe néztem.
-Igen gazdám!
Nagy meglepetésemre mellém ült és a fejét a vállamnak döntötte.
-Négy napig voltál eszméletlen. Inu már a második napon futkározott a fedélzeten, de te csak feküdtél és a láztól vonaglottál. Ki kellet kötöznünk.
Nem szóltam semmit. Mindent értettem.
-Mi lesz velünk, gazdám?
-William-san befogadott bennünket, legalábbis addig amíg Jiro-san vagyonát át nem tudjuk hozni Angliába. Utána, meg lesz ami lesz.
-Gazdám?
-Hm?
-Én mindig ön mellet leszek, történjen bármi.
Gazdám megszorította a kezemet.
-Tudom Inuka, tudom.
Csendben maradtunk. Csak az óceán moraját hallottuk.
-Elmegyek ruhákért. Még sem maradhatsz ezekben az izzadt, koszos göncökben!
-Rendben.
Yuko-sama felkelt és az ajtó felé sétált.
-Ó, és Inuka!
-Igen, gazdám?
-Senki sem tudhatja meg a nemedet! Ki tudja, hogy mit tennének veled, ha tudnák. Nem ismerem eléggé az ottani kultúrát és viselkedést, úgyhogy jobb ha óvatosak vagyunk!
Én is felkeltem és letérdeltem, a hátam tiltakozása ellenére.
-Igenis gazdám!
Yuko-sama csak ezt akarta hallani, sugárzó mosollyal lépett ki a kabinból. Letekertem a mellkasomon és hasamon lévő kötést. A végét nagyon nehezen tudtam mozgatni. Gazdám éppen ekkor lépett be Jiro-san kíséretével.
-Inuka! Szét fognak nyílni a sebeid!
Azonnal abbahagytam. Jiro-san lerakta az asztalra a két kancsót aztán elment. Gazdám eláztatta a hátamat, hogy letudja szedni a kötést.
-Nagyon szép!
-Az ön képességeivel gazdám, biztosan tudom, hogy egy orvos sem tudná olyan tökéletesre megcsinálni, mint ön.
-Ne hízelegj!
-Nem teszem, gazdám.
Amint kidobta az alvadt véres kötést elkezdte kivenni a varratokat.
-Ezekre már nem lesz szükséged.
Miután megszabadultam a varratoktól, gazdám szorosan bekötözött, mellkasomtól a hasamig. Ezután egy tiszta szürke inget adott rám, aminek minden egyes gombját begombolta.
-Gondolom a nadrággal boldogulsz. Amint kész vagy gyere fel!
Gazdám elhagyta a szobát, én pedig elkezdtem levetkőzni. Minden titkos zsebemből kivettem a fegyvereket. Fölvettem az angolok számára népszerű fazonú rongyos nadrágot, amibe a fegyvereimet rejtettem. Három csillag és két kunait. Az övemen mindig lévő táskámat felraktam, majd belefűztem a katanámat is. Cipőm nem volt, de a sötét szövetzoknim még rajtam volt.
-Inu! Gyere!
Társam felpattant az ágyról és követett fel egészen a fedélzetig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése